2014. április 20., vasárnap

A feltámadás üzenete

Krisztus feltámadt! Nem a halál legyőzése a feltámadás legfontosabb üzenete, hisz földi létünk utolsó eseménye a halál, mellyel egésszé válik az ittlétünk története, hanem az, hogy a halál semmit meg nem változtathat. A halál nem tehet pontot a szeretet és az igazság által vezérelt élet végére. Nem a halált kell legyőzni, hanem a halál mindent befejező, megszüntető anyagelvűségi kényszerképzetét. Jézus amikor azt mondta tanítványainak, hogy ő az út, az igazság és az élet, akkor arra is utalt, hogy halálával a sötétségbe borult nagypénteki napon az eltévedés (az úttalanság), a szeretetlenség (a gyűlölködés), és a valódi élettelenség (a lelki és fizikai halál) győzelmi tort ülhetne, ha nem élt volna tanítványaiban és híveiben a feltámadás reménye. 
Nagypénteken látszólag győzött az anyagelvű értékrend. Úgy, ahogy napjainkban is. Azok számára, akiket ez az értékrend vezérel, a halál valóban a teljes megsemmisülés. Ennek az értékrendnek minden egyes eleme a halálra épül. Minden egyes eleme megvetés tárgyává, szemétté, vagy rommá válik idővel, és csak egyetlen gond marad utána: hogyan lehetne végérvényesen eltakarítani, elfelejteni.
Krisztus feltámadása soha senki más által meg nem ismételhető bizonyítéka annak, hogy az anyagi világ hamis értékei felett győz az Isteni Rend, a szeretet és az igazság rendje. Örök értékek, melyet nem kezdhet ki az idő, mely legyőzi a halált, mely bármi is történik, mindig tovább él, megújulva életre kel, feltámad. 
Krisztus halála nem egy békességes szép halál volt, hanem brutalitás és a gyűlölet tobzódása, megalázás, korbács és az elsötétedett sokaság gúnyolódása kísérte a keresztre feszítési kínhalálig. Ezerszeres halálnak gondolták az ítélkezők, mely még az emlékét is igyekezett örökre beszennyezni a két bűnözővel együtt történt megfeszítésével, melyből az anyagi világ törvényei szerint nincs visszatérés.
Krisztus visszatért, és a valódi értékrend törvényeit követő minden embernek örök időkre reményt adott. A sötét értékrendnek -az értéktelenség rendjének-  a végső győzelembe vetett elképzeléseit semmisítette így meg. Ezt felismerni a sötétség erői nem fogják, mert nem is tudják, de az Isteni Rend híveinek bizonyosságot szolgáltat. Hitet és erőt ad a harchoz, és könnyűvé teszi az áldozatot még akkor is, ha az a legnagyobb lenne. 
Kassai Ferenc

Húsvét: A böjt

Baranyi Tibor Imre gondolatai
"Az éhség meglágyítja a szívet. A szívnek több előnye és öröme származik a böjtből. Tele gyomorral a szív kemény és könyörtelen. A tele gyomrú ember arrogáns és büszke."
- Túl vagyunk a Nagyböjt első részén. Néhány gondolat azoknak, akikben ernyed az erőfeszítés és növekszik az éhség.
A böjtölés célja az alsóbb én megfékezése is. Ha meg akarjuk kapni a böjtölés összes jutalmát, akkor tudatosan kell böjtölni: tudatában kell lenni annak, hogy ezzel istenszolgálatot végzünk. Mert a böjtölés által dicséretes tulajdonságokra tehetünk szert, mint a türelem, akaraterő, az alsóbb én vágyaitól való eltávolodás. A böjt pajzsként védi a hivő becsületét azzal, hogy megszabadítja őt a végtelen vágyaktól, hogy folyton egyen és igyon, mint az állatok.
A böjt gyógyszer a fizikai és spirituális betegségek ellen. Ezért az év során egy meghatározott számú napot kell böjtölni, nem pedig az egész év során. Ha egy gyógyszert folyamatosan használunk, egy idő után az immunrendszer hozzászokik, és nem lesz többé gyógyító hatása. Ehhez hasonlóan böjtölni is a meghatározott időszakban kell. Ha folyamatosan böjtölünk, az nem fog segíteni a betegség meggyógyításában. A böjt pozitív hatással van a többi istenszolgálatra is.
Az éhség erős fegyver az alsóbb én megfékezésére is. Egy elbeszélés szerint amikor az alsóbb én meg lett teremtve, tele volt büszkeseggel. Azt merészelte mondani a Mindenható Istennek: „Te te vagy, én pedig én vagyok”. Amikor azonban Isten éhséggel büntette, megértette hibáját, beismerte gyengeségét és azt, hogy Teremtője előtt semmi. Ezért az alsóbb én megfékezésének nincs jobb módja, mint az éhség.
Dzselaleddin Rumi azt mondja: „Az igazi táplálék az ember számára Isten Fénye. Nem tesz hát jót neki a túl sok étel. Az igazi étel az isteni szeretet és a gondolkozás. Az ember betegsége abból származik, ha elfelejti a lelket táplálni, és csak teste táplálásával foglalkozik. A teste sosem elégedett. Kapzsisága miatt az arca sápadt és a lába remeg, a szíve zaklatottan ver. Milyen az evilági táplálék, és milyen az örökkévaló táplálék?”
Miért fontos az, hogy keveset együnk? Valaki azt írja: megkérdezték az orvosokat, hogy mi a legjobb gyógyszer, és ők azt felelték: egyél keveset. Megkérdezték a bölcseket, honnan van annyi energiájuk az istenszolgálatra, és ők azt feleltek: egyél keveset. Megkérdezték az aszkétákat, mi teszi erősebbé az ember és Isten közötti köteléket. Azt felelték: egyél kevesebbet. Megkérdezték a tudósokat, hogyan lehet a legeredményesebben tanulni. Azt feleltek: egyel keveset. Sok előnye van annak, ha az ember keveset eszik: A mérsékelt éhségben az elme és a szív tisztasága rejlik. Az elme erősebb, ha a test erősebb. A túl sok evés viszont feledékenységet és ostobaságot eredményez.
Az éhség meglágyítja a szívet. A szívnek több előnye és öröme származik a böjtből. Tele gyomorral a szív kemény és könyörtelen. A tele gyomrú ember arrogáns és büszke. Az éhes ember gondol a szegényekre, a teli gyomrú viszont gyakran elfeledkezik róluk. Éhségben az alsóbb én vágyai gyengék. Jóllakottan az alsóbb én vágyai felerősödnek. Mérsékelt éhség eseten a test éberebb és mozgékonyabb. Tele gyomor eseten viszont nemtörődöm és álmos. Ha a gyomor tele, az ember lustább az istenszolgálatban. Mérsékelt éhség eseten az ember késznek érzi magát az istenszolgálatra. A túl sok evés gyengévé és beteggé teszi a testet. Keveset enni egészséges. Az éhség érzékenyebbé teszi az embert a szegények helyzetére, ezért nagylelkűbb lesz velük. Akik még soha nem éreztek, hogy mi az az éhség, azok nem értik meg a szegények szenvedéseit.
A teli gyomor arra készteti az alsóbb ént, hogy megpróbálja kielégíteni állati vágyait. A böjtölés azonban, ha nem végleteiben gyakoroljuk, erősíti a gondolkozásra való képességünket, és képessé teszi a szívet arra, hogy jobban befogadja az isteni valóságot.
Ahogy ügyelünk arra, hogy a szánkat az evestől megtartoztassuk, ugyanúgy meg kell tartoztatnunk a pletykától, rágalmazástól és haszontalan beszédtől. Különben nem sikerül elérnünk a böjt átfogó célját – a hivő tökéletesítését.
Mindez azt mutatja, hogy a böjt előnyei elsősorban spirituálisak, nem fizikaiak. Ezért a böjttel az legyen a célunk és szándékunk, hogy a Mindenható Istent szolgáljuk. Ha evilági célokkal vágunk bele a böjtbe, például kevesebbet akarunk költeni élelmiszerre vagy le akarunk fogyni néhány kilót, azzal elveszítjük a böjt valódi előnyeit. Ilyen önző célokkal nem nyerhetjük el a Mindenható Isten megelégedését és a spirituális előrehaladásunkat.

Zimbabwében büntetik a buzulást, ahogy azt kell


Robert Mugabe zimbabwei elnök az országból való kiutasítással fenyegette meg pénteken azokat a külföldi diplomatákat, akik őt a homoszexuálisok jogainak tiszteletben tartására kérik. Az Afrika legidősebb vezetőjének számító Mugabe az ország függetlenné válásának 34. évfordulója alkalmából mondott beszédében bírálta Európa "homoszexuális abszurditását... A tegnap Európája nincs többé, ma olyan Európánk van, amelynek nincsenek elvei és ahol az a természetes, ami nem természetes" - hangsúlyozta a fővárosi nemzeti stadionban tartott ünnepségen a dél-afrikai ország 90 éves elnöke.
  
Hozzátette: hazája nem azért küzdött az Egyesült Királyságtól való függetlenedésért, hogy a "melegek földjévé" váljon. Hangsúlyozta a jelenlévőknek: azonnal "elküldjük" és "nem hallgatjuk tovább" azokat a diplomatákat, akik Zimbabwéban a homoszexualitás védelmére beszélnek. Az Európai Unió (EU) több mint egy évtizede sújtja szankciókkal a 90 éves Mugabét és feleségét állítólagos emberjogsértések és választási szabálytalanságok miatt. A dél-afrikai országot 1980 óta irányító Mugabe nem először kel ki a melegek ellen, akiket rosszabbnak tart a disznóknál és a kutyáknál is. Afrikában jelenleg több mint 30 országban - köztük Zimbabwéban - büntetik jogilag a homoszexualitást. Ez egy korrekt hozzáállás!
Gölöncsér Miklós

NA, ENNÉL HIVATALOSABB BEJELENTÉS, NEM LEHET!

Róma: Őszentsége ma délelőtt szentbeszédet tartott a Szent Péter téren. Ferenc Pápa nagyon egyszerűen, világosan és az összesereglett hívők csodálkozásától övezve kijelentette:

"Kedves Testvéreim! El szeretném mondani mindannyitoknak azt, hogy nem vagyunk egyedül az Univerzumban. A Tudomány eléggé fejlett annyira, hogy hamarosan meg fogjuk ismerni az új fivéreinket és nővéreinket, akikkel kicseréljük egymást közt a békesség jelét. Azon a napon megtörténik a csoda, és ne feledjétek: Egy az Isten és mindannyinkon egyformán őrködik, vigyáz.

A kinyilatkoztatás hatalmas izgalmat keltett és lenyűgözte azt a sok ezer embert, akik a téren követték a szentbeszédet. Ferenc Pápa ezzel a rendkívüli tettével azt szerette volna tisztázni, hogy a fejlődés tekintetében nagyon fontos az, hogy nyitottak legyünk az új ismeretekre és összhangban a józan ésszel csodálkozzunk ezekre. Ez a kinyilatkoztatás bizonyára megváltoztat mindent.

http://www.foldicsillagok.hu/


http://www.nemzetihirhalo.hu/joo/index.php/ferenc-papa-nem-vagyunk-egyedul



Az elkövetkezendő két esztendőben a tudomány emberei minden erőfeszítést meg fognak tenni, hogy megcáfolják Isten Létezését


2014. március 29. szombat, 14:30
Drága szeretett leányom, az elkövetkezendő két esztendőben a tudomány emberei minden erőfeszítést meg fognak tenni, hogy megcáfolják Isten Létezését. Félrevezető módon azt fogják állítani, hogy az ember képes a Földön kívül más bolygókon fenntartani az életet. A Föld az egyetlen élő része a világegyetemnek, amelyet Isten az Ő gyermekei számára teremtett. De nem csak ez lesz az egyetlen ok, amellyel bizonyítani fogják, hogy Isten nem Létezik. Ők az ember nagyságát, intelligenciáját, a tudományban tett előrehaladását fogják hirdetni, csakhogy eloszlassák azt a felfogást, hogy az embert Isten teremtette. A legnagyobb sértés az lesz, amikor bejelentik, hogy az embert a tudomány csodája hozta létre.
A végletekig el fognak menni, hogy bebizonyítsák, az ember legyőzhetetlen; és mégsem lesz válaszuk arra, hogy mi történik az emberi test fizikai halála után, amellyel minden embernek szembe kell néznie. Ezt a részt figyelmen kívül fogják hagyni azok, akik hazudnak és tagadják Istent.
Ezek az emberek nevetségessé fogják tenni azokat, akik kijelentik, hogy hisznek a Mennyország létezésében, és a Legmagasságosabb Istenben, az ő Igaz Teremtőjükben. És mindeme nyilvános nyilatkozatok közepette egyetlen szavukat sem fogják hallatni azok, akik azt állítják, hogy Egyházamat vezetik. Az utolsó napokban a vallás egy pogány fogalommá fog válni, amikor a Föld, a Nap, a Hold és a csillagok tömjénezése fogja helyettesíteni az Isten iránti hódolatot.
A világ többsége a pogánysághoz fog fordulni, és így halált hoznak a lelkük számára. Atyám minden Beavatkozása ellenére, ők egy másik irányba fognak fordulni. Azért ígérte meg Atyám a világnak az Igazság Könyvét, érthetővé téve a Jelenések Könyvét, hogy megmentse sajnálatraméltó lelketeket. Az ember makacs. Az ember büszke, hiú, és minél jobban előrehalad a tudományban, annál kevesebbet tud, és annál jobban eltávolodik az Igazságtól.
Szenteljetek most figyelmet Szavamnak, mert mindazt, amit tanítottam nektek, hamarosan fokozatosan, szakaszonként vissza fogják vonni földi Egyházamból. Az Igét elveszik majd tőletek, de Én soha nem foglak cserbenhagyni benneteket, mert Én mindig veletek maradok, vezetvén, tanítván és eltöltvén benneteket Szeretetemmel. Ti mindig a Szívemben lesztek és az Irántam való szereteteteknek lesz köszönhető, hogy meg tudom menteni azokat, akik már elvesztek. Ti, szeretett követőim, az összekötő kapocs vagytok Isten gyermekeihez, Én pedig imátokon keresztül a világ egyesítésére fogok törekedni. Éppen ezért nektek soha nem szabad kétségbe esnetek, még akkor sem, amikor minden reménytelennek tűnik.
Jézusotok