A magánkiadásban megjelent könyvet a készítői a teljes terjedelmében elérhetővé tették a Magyar Elektronikus Könyvtár gyűjteményében, magyar nyelven és eredeti angol nyelven egyaránt. Az elolvasását mindenkinek jó szívvel ajánljuk!
Fülep:
Gyakran hallani még főpapoktól is, hogy a cölibátus törvénye nem más,
mint holmi örökösödési problémákat megelőző, középkori eredetű
jogtechnikai eszköz. Az igazság azonban az, hogy a papi nőtlenséget már a
Kr.u. 300 körüli elvirai zsinat is előírja [1], a legfőbb hivatkozási pont pedig Pál apostol tanítása [2], az apostolok pünkösd utáni életformája, Krisztus felszólítása [3]
és az Úr Jézus egészen Atyjának szentelt élete. A papi cölibátus
értelme és célja mindenekelőtt Krisztus teljes egzisztenciális
követésében rejlik. Lényegénél fogva természetfeletti, ezért fogadják
mindig is értetlenül, és ezért támadják az Egyház ellenségei.
Schneider püspök úr:
Így van. A legrégebbi dokumentumot, amely figyelmezteti a papságot a
papi önmegtartóztatás hagyományos törvényének megtartására, a
Spanyolországban rendezett elvirai zsinat tette közzé a 4. század
elején. A hagyományos előírás szerint a püspökök, papok és diakónusok
egy háztartásban élhettek a feleségükkel, de teljes nemi
önmegtartóztatást kellett fogadniuk. Ez volt régen a cölibátus értelme,
és lényegét tekintve ez ma is. Az önmegtartóztatás minden korban
ugyanazt jelenti.
Jeruzsálemi
Szent Cirill például egyik 380-as katekézisében kijelentette, hogy a
jó pap nem élhet házaséletet a feleségével. Akkoriban a legtöbb papnak
volt még felesége. A 4. századi egyházatya kijelenti, hogy a jó pap nem
élhet házaséletet a feleségével. Sőt, még erősebben fogalmaz: a jó pap nem él házaséletet a feleségével. Hangsúlyozza, hogy „jó papra” gondol.
Szent
Ágoston korában az Egyház zsinatot tartott Karthágóban 390-ben, ahol
figyelmeztették a papokat arra, hogy meg kell tartaniuk az állandó nemi
önmegtartóztatás kötelezettségét, mely apostoli hagyomány. A 4.
századi Egyház jobban tudta, mi számít apostoli hagyománynak, mint azt
mi manapság tudhatjuk.
A római
katolikus egyház mindig is megtartotta ezt az apostoli hagyományt.
Csak a görög egyház szakított a teljes önmegtartóztatás apostoli
törvényével a 7. század végén, és megengedte, hogy a diakónusok és a
papok házaséletet éljenek, a püspökök esetében azonban nem. Itt
ellentmondást látunk. Miért nem élhettek a püspökök házaséletet?
Mikor a keleti egyházak később egyesültek Rómával, Róma kivételt tett, illetve bizonyos értelemben engedélyt (indultumot)
adott nekik, hogy megkönnyítse a megtérésüket, mivel a fő kérdés a
Szentlélekre és a pápai primátusra vonatkozó tanítás volt. A keleti
egyházak elfogadták a legfontosabb dogmatikai kérdéseket, a Szentszék
pedig, hogy előmozdítsa az egységet, azt mondta, hogy érvényben maradhat
a 7. században bevezetett törvényetek, és a papok és a diakónusok
továbbra is élhetnek házaséletet feleségükkel.
A görög
egyház 7. században bevezetett törvényében azonban további
ellentmondásra bukkanunk. Az első ellentmondás az volt, hogy a püspök
nem élhet házaséletet a feleségével. A második ellentmondás az, hogy a
pap és a diakónus nem nősülhet újra, ha a felesége meghal. Miért nem?
Ez is érthetetlen. Ez is ellentmondás. Ha a törvény nem lát semmi
kivetnivalót abban, hogy a pap házaséletet éljen a feleségével, akkor
miért nem nősülhet újra, ha megözvegyül?
Ez is
teljesen logikátlan. Az egyetlen logikus magyarázat az, hogy a
gyakorlatuk szemben áll az apostoli hagyománnyal. A diakónussá vagy
pappá szentelt cölebsz férfi nem nősülhet, az ortodox egyházban ma is
ez a szabály. Jól mutatja ez, mennyire ellentmondásos a cölibátus egész
kérdése az ortodox egyházban.
Fülep: Jáki Szaniszló OSB világhírű teológus professzor felhívja a figyelmet arra [4],
hogy a cölibátus és a papság mély teológiai kapcsolatának a nyoma a
bizánci egyházfegyelemben is kimutatható. A nős pap az áldozatbemutatás
előtti éjszaka nem hálhat a feleségével...
Schneider püspök úr:
Az ortodox pap nem mutathatja be az eucharisztikus áldozatot, ha előző
este házaséletet élt a feleségével. Csak akkor ünnepelheti a pap
helyesen a szent Eucharisztiát, ha nemi önmegtartóztatást végez. A pap
azonban mindig alter Christus, vagyis másik, második Krisztus. A
katolikus papnak általában naponta kell miséznie, már csak ezért is
állandó nemi önmegtartóztatásban (cölibátusban) kell élnie.
Fülep: A pap házasélete és az eucharisztikus áldozat bemutatása végső soron kizárják egymást.
Schneider püspök úr:
Igen, a két dolog ellentmond egymásnak. Miért csak az előző éjszaka
tartóztatja meg magát a házasélettől? Ha négy nappal korábban élt
házaséletet a feleségével, akkor misézhet. Mitől annyira más a kettő? Ez
is ellentmondás.
Fülep:
A cölibátus törvényének, teológiájának kilúgozása a papság lényegét
célozza. Ennek további súlyos következménye az, hogy az Egyház
meggyengül. A pap a felesége és a családja lévén – akiknek iskolát,
orvost, békés körülményeket, anyagi biztonságot kell biztosítania –
elkerülhetetlenül szorosabb függésbe kerül az állammal. Üldözés és
elnyomás idején a családos pap könnyűszerrel zsarolható,
elhallgattatható. Sajnos az ortodoxia története és a kommunizmus
időszaka erre is mutat sok szomorú példát.
Schneider püspök úr:
Persze, a kommunistákkal való együttműködés. Egyértelmű, hogy azok a
lelkipásztorok, azok az ortodox papok, akiknek családjuk és gyermekeik
vannak, a gyermekeik védelmére irányuló természetes ösztönükből
fakadóan szükség esetén együttműködnek a kormánnyal. Bizonyos
szempontból ez érthető is.
Ezek a
lelkipásztorok vagy ortodox papok persze olykor a vértanúságot is
vállalták. A legtöbb pap azonban, aki az üldöztetés idején vértanú
lett, cölibátusban élt. Ebben az esetben ugyanis könnyebb a papnak
ellenállnia a kormánynak vagy az igazságtalan és embertelen
politikának, akkor is, ha ezért üldözni fogják.
Ez
azonban csak az egyik szempont, és nem is a legfontosabb, hiszen a
legfontosabb szempont az emberi félelem, amelytől a cölebsz pap sem
feltétlenül mentes. És a cölebsz papok között is voltak jó néhányan,
akik kiszolgálták a rendszert.
A
karrierizmus miatt sok pap ma is együttműködik a keresztényellenes
politikai hatalmakkal. Ma is akad jó néhány pap és püspök, aki
karrierizmusból együttműködik az új diktatúrával, a gender ideológia
diktatúrájával. Azért működnek együtt, hogy magasabb egyházi
tisztségeket kapjanak, vagyis emberi gyengeségük miatt. Ki kell tehát
alakítanunk magunkban a Krisztusért való harc szellemét. Krisztus igaz
katonáinak kell lennünk. Ismét ki kell alakítanunk magunkban ezt a
lelkiséget.
Jegyzetek:
[1] „Úgy
határoztunk, hogy a püspökök, papok és diakónusok, s az oltár
szolgálatára rendelt összes klerikusok tartózkodjanak feleségüktől s a
gyermeknemzéstől. Aki ezt nem tartaná meg, zárják ki a klerikusok
közül.” (33. kánon)
[2] vö. 1Kor 7,7; 32–34.
[3] Mt 12,19; 19,12.
[4] Jáki Szaniszló
László (1924–2009) magyar katolikus bencés szerzetes, teológus, fizikus,
tudománytörténész, tudományfilozófus egyetemi tanár, a Templeton-díj
tulajdonosa. Több mint 50 könyvének egyike A papi cölibátus teológiája (Ecclesia, Budapest, 1997) [Ebből a könyvből egy lényeges részlet ide kattintva elolvasható - KV szerk.]