2023.01.02.

1.

XVI Benedek pápa meghalt 95 éves korában. Több korábbi jövendölés másképp szólt a pápáról. Ez nagy kavarodást és fejtörést okozott azok körében, kik követték az eseményeket.

Érzés: Mivel az engesztelés következtében haladékot kaptunk az Úrtól, így a korábbra betervezett események időben kitolódtak, vagy másképp alakultak.

Érzés: Az Úr mindig tud változtatni dolgokat a mi hozzáállásunktól függően, hogy hogyan engesztelünk és vezeklünk.

Hang: Ez így van.

Jézus: Drága kislányom, a szakadás már réges-régen elkezdődött. Hogy nem úgy történt, ahogy előre meg volt tervezve, az az Úr akarata volt. Úgy döntött, hogy most hívja haza Benedek pápát. .

2.

Kép: Amikor lemondást gyakorlok, vezeklek, imádkozok, vagy szeretetet gyakorlok, 1-1 darabkát adok a szívemből, és nyújtom az Úrnak. Az Úr az egy darabkából többet kreál, egy darabot belőle arra a szándékra használ fel, amire szántuk, a többit visszaülteti a szívembe, van, amikor más alakban.

Hang: Isten soha nem marad adós.

Jézus: Nagy örömet okozol, amikor szíved oltárán valami áldozatot mutatsz be Nekem. Akármilyen kicsiny ez az áldozat, Én azonnal valami kegyelemmel meghálálom neked.

3.

A Nagyfigyelmeztetésre gondoltam, amikor az Úr keresztje megjelenik az Égen.

Hang: Fényesítsd ki lelked tükrét.

Jézus: Benedek pápa halála után bizony hamarosan megindulnak a betervezett események.

4.

A Pesti Ferenceseknél mondták, a tetőt fel kell újítani, mert potyog a cserép. Rengeteg pénzbe kerül. Kértem az Urat, az őrangyalom segítségét, hogy nyerjenek valami pályázatot, teremtse elő az Úr a rá valót, nehogy ránk omoljon a templom.

Hang: Megígérem neked ezt.

Kép: Szent József.

Hangom: Szent József, segítsél nekünk.

Hang: Fogok.

Hangom: Uram, segíts, hiszen közös érdekünk a lélekmentés szempontjából. A legtöbb szentmisefelajánlás és gyóntatás van itt.

Hang: Fogok segíteni ezért.

Jézus: A te könyörgésed és másoké is meghallgatásra fog kerülni, Szent József fogja kiesdekelni.

5.

Hangom: Uram, add, még ha nem is mondok semmit, a gondolatom ott legyen Nálad.

Jézus: Én nemcsak a kimondott szót tudom felfogni, hanem minden gondolatodat is.

6.

Hang: Mindent emelsz a magasba.

Hang: A fölemelkedés után…

Jézus: Minden kívánságodat és gondodat Hozzám emeled. Ezután pedig megvizsgálom, és ha kell, segítséget nyújtok neked.

7.

Hang: Egyenlővé teszi magát az összes teremtménnyel.

Jézus: Édesanyám olyan szerény és alázatos, hogy egyenlőnek tartja magát a többi emberrel. Pedig nagyon nagy a különbség. Mégpedig az, hogy nem volt benne az eredendő bűn, és még a bűn árnyéka sem környékezte meg.

8.

Hang: Valld be ezt őszintén.

Jézus: Valld be ezt őszintén, ha valamivel nem tudsz megbirkózni. Én majd segítek neked.

9.

Hang: Nem akarok a tied lenni délutánonként, Én már reggel akarok a tiéd lenni.

Jézus: Arra vágyom, hogy egész nap légy Velem, beszélj Hozzám, kényeztess Engem.

10.

Hangom: Uram, emberileg teljes bukás vagyok.

Hang: Vajúdik az ember benned. Átalakuláson mész keresztül.

Jézus: Ahogy telik az idő, úgy alakulsz át egészen, az Én formáló kezemben.

11.

Vannak többek, kik úgy gondolják, hogy a Jézus név egy általános név volt abban az időben, és nem egyedülálló.

Olvastam: Baij Mária Cecília: Jézus benső élete: Jézus: „Arra kértem Atyámat, adjon nevemnek olyan erőt, hogy mindazokat megmentse a rossztól, és megszabadítsa a pokolbeli ellenség üldözésétől, aki hittel és szeretettel ejti ki.” A Jézus név jelentése: Megváltó.

Érzés: Olyan sokkok érhetnek a jövőben, hogy nem fogunk tudni imádkozni, és csak ennyi jut az eszünkbe: Jézus és Mária.

Olvastam: Ördögűzők mondták, amikor a gonosz beszél a megszállottakon keresztül, soha nem mondja ki sem Jézus, sem Szűz Mária, sem a szentek neveit, csak körülírják.

Olvastam: Baij Mária Cecília: Jézus benső élete: Jézus: „A gonosz lelkek, amikor kiejtik a Jézus nevet, mindannyiszor alázatosan tiszteljék azt. Hadd érezzenek kínt, ha említeni hallják Jézus nevét, hadd növekedjék gyötrődésük, mivel nem akartak meghódolni Jézus embersége előtt.”

Jézus: Csak egyedül Engem hívtak Jézusnak, hiszen egyetlen Megváltó voltam. Látod, a gonosz lelkek nem merik kimondani a nevemet, sem Édesanyámét. Inkább csak körül írják.

12.

Hang: Ezt most ő kérdezi.

Kép: Egy lány van a szószéknél a templomban, és felolvas.

Jézus: Te ezt kérdezted: „Uram, tetszik-e Neked a nők szereplése az oltárnál?”. Bizonyos feladatoknál örülök, ha nők is besegítenek, például a felolvasásnál. De jobban szeretem, ha diakónusok áldoztatnak.

13.

Hang: Nekem pozitív, nektek negatív van.

Jézus: Az Én lelkem erényekben teljesen pozitív, a ti lelketek a bűnök miatt negatív. A szentgyónás után pozitívvá váltok.

14.

Édesapámmal utaztam a villamoson.

Érzés: Mintha hintón utaznánk a Király felé.

Jézus: Jól gondolod, hogy kettőtök lelke egyre tisztább és nemesebb, és közeledtek Felém, a Királyhoz.

15.

Hang: Nincs… Alszik.

Hang: Meg kell tanulni, hogy mi az asztal…

Kép: Egy nő egy asztal előtt áll, indulatosan beszél és gesztikulál az asztalra mutatva.

Gondolat: Azt akarja mondani, hogy Isten nincs, vagy alszik, és az érvényes, amit az asztal mellett döntenek el.

Jézus: Az antikrisztus megjelenése után sokak szemében úgy tűnik, hogy vagy nincs Isten, vagy pedig alszik, és nem figyel a teremtményeire. Az asztal az antikrisztusi időben a lecsupaszított oltárt jelenti. A nő az antikrisztus egy vezető beosztottja, aki korlátlan uralmat akar létrehozni.

16.

Hang: Elemzője vagy ennek.

Jézus: A Nagyfigyelmeztetés után a sok megtért ember előtt meg kell magyaráznod, elemezned kell Isten Igéjét, a Szentírást.

17.

Kép: Egy karddal állok a kezemben, a kard a földet érinti.

Érzés: Ez a kard kétélű kard, mely Jézus szavát jelenti.

Kép: Fény.

Jézus: A kard kétfélét jelent, egyrészt Isten Igéje, másrészt fegyver a gonosz ellen. A kardod a végső időkben használnod kell.

18.

Hang: Naphosszat imádkozom benned.

Jézus: Amikor imádkozol, nem egyedül cselekszel, hanem benned és veled Én is imádkozom. Így vezetem az értelmedet.

19.

Hang: Látod, mennyi ötlettel szőlek át?

Jézus: Az ötleteidről azt gondolod, hogy te találod ki őket, pedig Én szövöm bele a gondolataid közé.

2023.01.10.

1.

Az elhunyt XVI. Benedek pápa gyászmiséje és temetése volt Rómában 2023.01.05-én.

a.

Hang: Nagy pápa volt Benedek… a bölcsességével… nagyon nagy pápa.

Kép: Jézus átöleli őt.

Hangom: Szűzanyám, nagyon szerethetted Benedek pápát.

Hang: Nagyon.

Kép: Szűzanya alakja közelről, nagyon mosolygott.

Hang: Mert mindig Fiamról prédikált.

Jézus: Benedek pápa tudásával és bölcsességével kimagaslott a többi pápa közül. Édesanyám is és Én is elismertük nagyságát.

b.

TV-ben egy dokumentum film volt Benedek pápáról: Nagy barátok voltak II. János Pál pápával, nagyra értékelték egymás tudását, elméletét. Fiatal korukban mindketten voltak a II Vatikáni zsinaton, így kölcsönösen felfigyeltek egymásra. II. János Pál pápa hívta Ratzinger bíborost a Vatikánba, mert maga mellett akarta tudni.

Kép: Ők ketten egymás mellett haladnak az életszentség útján, szétválaszthatatlanul, szinte karöltve. Így lettek ők nagyok, egymást erősítve, támogatva.

Kép: A két pápa, II. János Pál és XVI. Benedek szemtől szembe vannak egymással, nagyon mosolyognak egymásra.

Jézus: II. János Pál pápával szoros baráti kapcsolatban álltak. Gondolkodásuk hasonló volt. Most már Benedek pápa halála után újra találkoztak. Valóban egy kiegyensúlyozott és a hagyományhoz hű korszakot hagytak maguk után.

c.

Érzés: Ahogy Benedek pápa meghalt, valami nehéz és kemény nehezedik ránk.

Hang: Nehéz idők jönnek rátok. De ne félj, itt vagyok veletek.

Jézus: Hamarosan megindulnak a megpróbáltatások. Készüljetek fel a nehéz időkre, Minket követő gyermekeim.

2.

XVI. Benedek, mint emeritus pápa jutott eszembe.

Kép: Benedek pápa piros kalapban, jobbra fordulva, mosolyogva, boldogan.

Hangom: Benedek pápa, nekem mindig pápa maradtál, amikor visszavonultál, nem bíboros, hanem szenvedő pápa.

Kép: Amikor pápa lett, olyan kegyelmet kapott az Úrtól, amelyet az Úr nem von vissza. A pápa feladata csak átalakult. A világban aktívan tevékenykedő élet helyett nem passzív, hanem visszavonult aktív imában és szenvedésben.

Jézus: XVI. Benedek a lemondása után is valóságosan pápa maradt.

3.

TV-ben mondták Benedek pápáról, hogy ő a konzervatív Egyházat képviseli.

Gondolat: Ferenc pápa akkor a modern Egyházat.

Kép: Jézus balra fordulva.

Hang: Én az igazságot keresem benned.

Hang: Itt nem a modernizmusról van szó, hanem az igazságról.

Kép: Fény.

Gondolat: A különböző történésekről az embereknek különböző a véleményük, még a modern, vagy a hagyományos Egyház követésében is.

Hang: Isten megpróbál benneteket ezért.

Kép: A gonoszok nyomást gyakorolnak az emberekre, akik nem is gondolják, hogy a modern Egyház követése tévútra vezet. Csak a földi életük végén szembesülnek az igazsággal.

Hang: Mennyire nagy harcom vagy.

Hang: Nagy meglepetésben lesz részed.

Jézus: Nem mindegy nektek gyermekeim, hogy melyik Egyházat fogadjátok el, a régit, a megszokottat, a konzervatívat, vagy pedig a modernet, amely alkalmazkodni akar a mai kor gondolkodásához. Te az igazságot választottad, kislányom.

4.

Olvastam: Máriás Papi Mozgalom: 1973.okt.13: Szűzanya: „Nem kell, hogy sokan legyetek, hanem hogy szentek legyetek. Mindnyájatokat nagy életszentségre vezetlek, ha szívből, és igazán mind Reám bízzátok magatokat.”

Hang: A lehető legnagyobb életszentségre törekedjetek.

Hangom: Uram, én nem ismerem magamat, csak azt tudom, hogy életem teli van szenvedéssel. Te ismersz engemet. Sok út van, amit lehet követni, és nem ismerem az utakat sem.

Hang: Csak a bizalom útját kell ismerned és követned.

Jézus: Hallgassatok Édesanyámra, és bízzatok Bennünk. Csak így fogtok életszentségre jutni.

5.

Belenéztem az Aranybulla című filmbe, amikor III. Béla király második fiának, Andrásnak (későbbiekben II. András király) Krisztus keresztjének ereklyéjét adta, majd amikor Béla király haldoklott, azzal bízta meg Andrást, hogy menjen el helyette a Szentföldre. András vette el feleségül később Gertrúdot, és az ő lányuk volt Árpádházi Szent Erzsébet.

Kép + Érzés: Az áldás és a kegyelem III. Béláról II. Andrásra szállt, és átörökítette Erzsébetre, és ezért lett Erzsébet olyan nagy.

Jézus: Biztos elgondolkozol rajta, hogy az Árpádháziak között milyen sok szent volt. Egyik generációról a másikra áradt az életszentség. Ezért, Szent Erzsébet sem véletlenül lett szent, hiszen az elődjei között is virágzott az életszentség.

6.

Eszembe jutott, hogy vannak, akik nagy, szent életű emberekkel találkoztak az életük folyamán, mint pl: II. János Pál pápa Pio atyával, amikor fiatal pap volt, majd később találkozott Kalkuttai Teréz anyával is.

Jézus: Mindenkit más irányba vezetek. Van, aki nagy szentekkel találkozik, hogy általuk fejlődjön a lelke.

7.a

Amikor előfordul, hogy elmélkedek, kifejtem az Úrnak a gondolataimat, még ha üres vagyok is.

Hang: de mindig kibuggyan belőled ez.

Érzés: Mindig előjön valami óhaj, sóhaj, kívánság.

Hang: Kérjél Tőlem sokat, nagyon sokat. Minél többet.

Hang: Alig várom, hogy megajándékozzalak minél több kegyelemmel.

Kép: Jézus jobbra néz.

Jézus: Csak rövid ideig engedem az ürességet terjedni benned. A szentségimádáson azonnal megnyitom a szívedet, és várom a sok-sok kérésedet. Így aztán árad beléd az Én kegyelmem.

b.

Eszembe jutott az, hogy vannak olyan gondolataim, amit nem tudok leírni, mert gyorsan elszáll, vagy nem tudom szavakba önteni, vagy időzavarban vagyok.

Jézus: Amit nem tudsz leírni, mert oly sok, és kevés rá az idő, azt is elraktározom a Bensőmben.

8.

Hang: Műveimen keresztül ismersz Engem.

Hang: Láthatatlanná válok jellemedben.

Érzés: Az ember cselekedetei és beszéde alapján tanúskodik magáról, és hogy ki lakik benne.

Hang: A gondolatai alapján is.

Jézus: Ha most még nem is láthatjátok Istent, de részben megismerhetitek Őt a cselekedetei, alkotásai révén. Például a teremtés, mint az Ő műve, láthatóvá teszi Őt előttetek. Vagy a felebarátaitok sokszínűsége, változatossága megmutatja előttetek az Ő találékonyságát. Teremtményeimről szintén a cselekedeteik és a viselkedéseik tanúskodnak, ezek a tettek bizonyítják, hogy Isten tanítását követik, vagy nem.

9.

Hang: Nem veszíthetlek el.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: A gonosznak nagyon nagy a hatalma, bármikor megkísérthetne, elrabolhatna.

10.

Hang: Teljesen másképp fogok cselekedni, mint ti.

Jézus: A külön-ítéleten egészen másképpen foglak elbírálni titeket, a lelketeket, mint ahogy ti bírálnátok el.

11.

Eszembe jutott, hogy Szent János apostol ott tudott állni Jézus keresztjénél.

Gondolat: Ehhez az is hozzásegíthette, hogy tiszta volt a lelke, és hogy odahajtotta a fejét Jézus Szent Szívére az utolsó vacsorán. Mintha az Úr Jézus Szent Szíve megerősítette volna őt.

Kép: Mennyei Atya kitárt karokkal.

Jézus: Egyrészt ő volt a szeretett tanítvány, és a legmélyebben vonzódott Jézushoz. Másrészt, a Mennyei Atya vigasztalásképen őt választotta ki Jézusnak, hogy Mellette maradjon a legnehezebb időben.

12.

Olvastam: Maria Valtorta: Jézus, mikor Jakab unokatestvérével volt egy hegy tetején, Jakab megkérte Jézust, mesélje el a kínszenvedésének és keresztre feszítésének részleteit, amit Jézus nagyvonalakban meg is tett. Jakab nagy szívfájdalommal és borzalommal hallgatta végig. De az Úr azonnal el is feledtette vele a részleteket, kitörölte az elméjéből, így Jakab nem tudott sokat keseregni rajta.

Érzés: Az Úr gyakran teszi ugyanezt mivelünk is, hogy tovább tudjunk menni életünk útján, és be tudjunk dolgokat teljesíteni.

Hang: Imádatra fel!

Kép: Kis Jézus a jászolban, Dél-Nyugat felé fordulva.

Jézus: Jézus gondoskodik arról, hogy az Ő tanítványai ne bánkódjanak hiába a nehéz, rossz dolgokon, hogy ne zavarja meg őket a fontos feladatok elvégzésében.

13.

Olvastam: Zsoltár 55 2-7: „Egész nap zavarják dolgomat, minden gondolatukkal rosszat akarnak nekem. Viszályt szítanak, rám leselkednek, szemmel tartják minden léptemet.”

Gondolat: Eszembe jutott, minket is követnek, és követni fognak, amit nem tudunk elkerülni.

Érzés: Ennek tudatában úgy kell élni, beszélni, viselkedni természetességgel, még ha rosszra is akarják azt felhasználni, hogy az Úr szemében az üdvös legyen.

Jézus: Segíteni fogok kislányom, hogy az üldözés alatt nagyon bölcsen és higgadtan viselkedj.

2023.01.17.

1.

Azon gondolkodtam, hogy egyre rosszabb a világ. A világ nagyfokú és nagyméretű süllyedése a gonoszok hatalmának köszönhető a sok abortusz, vérengzés stb folytán.

Hang: Tenni kell ezért valamit.

Jézus: Mivel a szörnyű bűnök nagyon nagy méretekben elterjedtek, Atyám kénytelen felgyorsítani az emberiségre váró eseményeket. Ez a Mi feladatunk, az Égieké. A teremtményeink pedig készüljenek fel a lelkükben, térjenek meg, bánják meg bűneiket, hogy a rájuk váró büntetés enyhébb legyen. Ti, hűséges engesztelőim sokat imádkozzatok, böjtöljetek, sok-sok áldozatot hozzatok a rossz úton járó testvéreitekért.

2.

A reformokról volt szó.

Jézus: Szomorú, de ezt az üzenetek is alátámasztják. Meg kell történniük.

3.

Egy valaki mesélte, a kisiskolás unokája a tanulás mellett hetente kétszer megy teniszezni, hetente kétszer megy korcsolyázni, hetente kétszer valamilyen hangszeren tanul, és még két dolgot csinál, amit nem jegyeztem meg. Apukám kérdezte, és mikor játszik? Én pedig azon gondolkodtam, mi van a hit és a szeretetgyakorlás kérdésével.

Hang: Isten nélkül mindez nulla.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: A mai világban így nevelődnek a gyermekek, teljesen a világban élnek, lelkükkel senki sem törődik. Hiába a sok gyarapodás a tudásukban és ügyességükben, nincs rajtuk Isten áldása.

4.

Hang: Isten nélkül nem lehet élni.

Jézus: Az, hogy Isten nélkül lehet élni egy bűnös, üres, egoista életet, ez csak a halálig tart, mert utána lelki halott lesz belőle.

5.

Hang: Nagyon nehéz és nagyon komoly szándékaim veled.

Jézus: A feladatok, amiket engedelmességedben végzel most is nehezek és komolyak, de ami a megpróbáltatások alatt vár rád, az bizony nagy erőpróba lesz számodra. Üldöztetésben is részed lesz. De ne félj, Én támogatni foglak, és segítek neked a lelkek mentésében.

6.

Hang: Életét napról-napra erősebbé teszi ezzel.

Jézus: Aki a megpróbáltatások alatt elszántan törekszik, hogy a Tőlem kapott feladatot teljesítse, azt napról-napra erősebbé teszem.

7.

Kép: Valaki egy fal mellett kikapál valamit, amit korábban elásott, és megnézte, milyen állapotban van.

Hang: Alatta.

Hang: Kezdeményezni benned ezt.

Jézus: Szeretném gyermekem, ha folytatnád ezeknek a szentelményeknek az elrejtését a földbe, különösen olyan helyekre, ahol áldásra van szükség, tisztításra, szabadításra.

8.

Hang: Nem fogod kihúzni magad ebből.

Jézus: Minden olyan feladatban, mely e végső időkben a lelkek megtérését és megmentését elősegíti, részt kell venned. Akkor is, ha veszélyt hordoz magában.

9.

Hang: Nagy mozgolódás lesz ezért.

Kép: Az Oltáriszentség körül emberek tülekednek, sokan a testükkel védik az Oltáriszentséget az ellenség ellen.

Hang: Vígasztalóm, vigaszom.

Jézus: Közeledik a támadás az Oltáriszentséggel szemben. A jövőben el akarják távolítani, de ti engesztelők védelmemre keltek. A próbálkozásotok, ami végül nem jár sikerrel, vigasztalást nyújt Szentséges Szívemnek.

10.

Arra gondoltam, hogy majd eljön az idő, amikor el fogják távolítani az Oltáriszentséget.

Hang: Erősebben és erősebben szeretsz Engem.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: Abban az időben, amikor veszélybe kerül az élő Testem és Vérem, fokozatosan és egyre erősebben megnövelem benned az Irántam érzett szeretetedet.

11.

Hang: Isten magára akarja ölelni a szeretett lelkeket.

Jézus: Én, az Oltáriszentségben belétek burkolódzok majd, akik védenek Engem.

12.

Hang: Isten nagy misztériumára születtél.

Jézus: Légy boldog kislányom, mert a legjelentősebb időben hívtunk életre, a végső időkben. Arra a korra születtél, amely az Én nagy misztériumom az emberiségnek.

13.

Hang: Létezik, hogy amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan megy?

Jézus: Az antikrisztus hirtelen és gyorsan jelenik meg, és foglalja el helyét, és mivel megrövidítem az időt, a hatalma ugyanolyan gyorsan fog szertefoszlani.

14.

Hang: Nehogy Isten is megszólaljon.

Jézus: Ebben a zűrzavaros világban veszekednek, háborúskodnak, gyűlölködnek, ítélkeznek és rágalmaznak az emberek. Atyám nézi e szörnyűséget, de hallgat. De aztán nem sokáig tűr, felemeli a hangját és lecsap. Jaj a hangoskodóknak.

15.

Hang: Társam az Új Világban.

Jézus: Nemcsak az angyalokkal érkezem majd, hanem a szentekkel és vértanúkkal is.

16.

Gondolat: Imádkozni akarok azokért, akik majd a jövőben fognak megfoganni és megszületni, akár az Új Világban is.

Hang: de jó ötleted támadt.

Jézus: Ez nagyon nemes gondolat.