Rózsafüzér társulat az áldott békéért!

Itt ülök édesanyám betegágya mellett! Rózsafüzért mondtunk! Elmesélte, hogy tízéves korától az ő édesanyja, nagymamám biztatására rózsafüzér tag lett, édesanyjával, testvéreivel hosszú évek óta minden nap elmondtak egy - egy tized rózsafüzért, és így közösen egy egész koszorút. Együtt imádkoztak, mert annak idején az ő édesanyja is, mint gyermek nagymamájával, édesanyjával, testvéreivel együtt imádkozott.

Vajon a családunkban mikor alakult ki az első rózsafüzér társulat? - kérdeztem édesanyámat. "Nem tudom fiam, - jött az őszinte válasz - de az biztos, hogy nagyon - nagyon rég, tudod a mi családunkban mindig együtt imádkoztunk, az biztos!" Igen, tudom, hogy sok -sok évszázad alatt a domokos és ferences szerzetesek e csodálatos, szemlélődő egyszerű imával meghódították a világot és azt is tudom, hogy már Hunyadi János is az Európába betörő keleti harcosokkal vívott csaták előtt rózsafüzért imádkozott, s azt bogozta a kardja markolatára!

Forgatom édesanyám kopott rózsafüzérét, drága örökség, előbb - utóbb ránk marad, és én nem szeretném, hogy az évszázadokkal ezelőtt fellobbant imádság lángja kialudjon családomban. Ti vagytok az én családom, gyertek imádkozzunk együtt naponta a rózsafüzért! Hiszem és vallom Teréz anyával, hogy kik együtt imádkoznak, azok együtt is maradnak! Hiszem, hogy családjainkat, népünket, a közös ima közösségben, életben tartja, erőt ad, ezért drága gyermekeinket, kollégáimat, a  támogatóink nagy családját arra kérem, hogy vállaljanak napi egy-egy tized rózsafüzért!  Nem nehéz, egy Miatyánk, tíz Üdvözlégy Mária, majd mondjunk egy Dicsőséget a Szentháromság tiszteletére az imánk végén!

Egy tized nem sok, de tudnunk kell, hogy ez az imamód Európa egyik legrégebbi szemlélődő imádsága, a szentjeinknek állandó iránytűje a tökéletesség útján! Egy tized kis dolog, de bízzunk benne, mert  Istenünk előtt - ki a mustármagnyi hitet is értékeli, -  kedves lesz a gyermekeinek a fohásza! Egymásra figyelő imáinkat ajánljuk fel azért, hogy jó testvérekként, békében, Isten gyermekeinek szabadságában, szeretetben élhessünk családjainkban, a  szülőföldünkön.

A honlapunkon, a www.magnificat.ro oldalon elhelyeztünk egy kis ablakot Rózsafüzér társulat a békéért címmel, és aki ott feliratkozik, annak automatikuson fogjuk küldeni a részleteket, az imádság titkait. Advent első napjaiban indítanánk útjára közösen a békéért vállalt imaláncunkat!  Ígérem, hogy havonta mindenkinek ki jelzi a részvételi szándékát a rózsafüzér társulatba, annak elküldjük a soron következő tized "titkát" és melléje írok egy - egy elmélkedést az illető tized tanításáról. Hiszem, hogy az a tudat, hogy együtt elmondhatjuk az egész rózsafüzért, erőt ad ahhoz is, hogy ne hagyjuk abba a magunk kis részét, ne szakítsa meg társaink imaláncát a mi mulasztásunkkal, hogy így együtt naponta imacsokrunkal Istenünknek gyermeki szeretettel köszönthessük. Nagyon örvendenék ha nagyon sokan együtt imádkoznánk Mária közbenjárásával az áldott békéért!

Az ember térden állva a legnagyobb, mert az alázattal imádkozó ember mindenható!

Csaba t.

Isten csak azokat segíti meg, akik felismerik, megvallják, megbánják és jóváteszik bűneiket

Az Úristen nem állít az emberek elé csapdákat, evilági megnyilvánulásai mindig előre kiszámíthatóak. Hiszen nem csak azt nyilatkoztatta ki világosan, hogy mit vár el teremtményeitől, de azt is pontosan megmondta, hogy parancsainak megszegőit milyen sors várja. De még ennél is többet tesz: Végtelen könyörületében nem mulasztja el a többszöri figyelmeztetést sem, mielőtt büntető karja lesújt.

Nemrégen hallottam egy vallási műsorban egy „katolikus hívő” nyilatkozatát, aminek ez volt a lényege: „A vallást meg kell tapasztalni, hiszen mi más lenne a vallás értelme, ha nem a megtapasztalás.” A liberális, de legalább 100 éves Révai Lexikon még így definiálta a vallást: „Az embernek viszonya Istenhez, amely az ember életét értelme, akarata és érzelmei szerint meghatározza; másképp az embert Istennel összekötő kapocs, amellyel Istent megismeri, szereti és akaratát teljesíti. A vallás az erkölcsi érzet mellett a leglényegesebb jel, amely az értelmes embert az oktalan állattól megkülönbözteti; a legfontosabb tényező az egyed, a család és állam életében. Nincs nép, amelynek vallása nem volna, még ha vallásbeli ismereteik bármily csekélyek és babonások is.”
A mai hitvalló, magát katolikusnak valló férfi és a liberális, evilági Révai Lexikon értelmezése között nem csak 100 év, de áthidalhatatlan mélység is tátong: Az első szerint Isten van az emberért, tehát a vallás célja, hogy Isten segítse az embert, hogy az jól érezze magát e világon. A második szerint a vallás arra szolgál, hogy az ember Isten akaratát megismerhesse, és ezáltal Isten akaratát teljesíteni tudja. E két értelmezés között semmilyen kapocs nem létezik, aki az elsőt vallja, annak a második egész egyszerűen érthetetlen, felfoghatatlan, emberi eszközökkel közölhetetlen.

Amikor 2001. szeptember 11-én, keddeb délután háromnegyed 4 körül a rádió megszakította adását, és leadta az első híreket a New York-i merényletről, én éppen kocsiban ültem Budapestről a tanyánk felé vezető úton. A hír hallatán megfogtam mellettem ülő férjem karját, és félig reménykedve, félig megdöbbenve csak ennyit mondtam: „Tehát tényleg elkezdődött?” 2015. november 14-én, szombat délelőtt megszólalt a telefonom, és a hívó fél köszönés helyett ezt kérdezte: „Elkezdődött?” Amire azt válaszoltam, hogy Isten figyelmeztetései egyre rövidebb időszakokban, egyre hangsúlyosabban érkeznek – lásd a januári párizsi, a tavaszi grázi és a nyári repülő-merényletet, és az utolsó hónapok megállíthatatlan invázióját –, de hogy még hány figyelmeztetést küld, mielőtt az igazi vég elkezdődne, nem lehet megmondani.
M. atya évek óta mondja, hogy egy jövendölés szerint Isten még az előtt beavatkozik, hogy bevezetik a közös amerikai-európai valutát. Ezt a jóslatot mindaddig fantazmagóriának tartottam, amíg nem hallottam a TTIP-ről (az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi szerződésről).
Basilea Schlink anya Az utolsó szó Istené című könyvecskéjében ezt a véleményt fogalmazta meg: „Az új világrendek, melyek a földet megmenteni és a béke birodalmát megteremteni akarják, emberi agyak szüleményei, melyeket olyan emberek akarnak megvalósítani, akik elhagyták Istent. Holott új csakis a Szentháromság egy Istentől jön majd – Jézus Krisztus örök birodalmának piciny árnyékaként már a világkatasztrófák ítélőszéke után, aztán tökéletes formában Jézus újraeljövetelekor. … Ez a világ végére vonatkozik, de ezt megelőzően, tudomásom szerint, már most a közeli jövőre is. Az új világrend, mindazzal, amit vele kapcsolatban kiterveltek, az eljövendő nagy világkatasztrófa, Isten ítélete előtt, előreláthatólag nem fog már megvalósulni.” – De jó lenne, ha az anyának igaza lenne, ha Urunk Jézus Krisztus valóban közbelépne, mielőtt a Sátán evilági hatalma eléri tetőfokát!

A történelmet vizsgálva – például II. Frigyes német-római császár uralkodását, aki egész életében minden hatalmát arra fordította, hogy a kereszténységnek ártson, aki a nápolyi királyságban mohamedán várost alapított, aki Szent Lucifernek hívatta magát, Mekkára és Mohamedre esküdött, aki miközben a tatárok országait dúlták, és Szent Lajos francia király hadai a Szentföldön elestek a mohamedánok túlereje alatt, és aki az inkvizíciót bevezette – világosan megmutatkozik a Szentírás eme szavainak értelme: „Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr.” (Iz 55,8) Meghökkentő a felismerés, pláne a mai ember számára, de biztos, hogy ezen igazság ismerete hozzájárult elődeink erős hitéhez és rendíthetetlen bizalmához, hogy t. i. az Urat az „érdekli”, hogy minél több lélek meneküljön meg, nem pedig az, hogy éppen béke vagy háború, hogy éppen jólét vagy nyomorúság uralkodik a földön. Ha egy súlyos katasztrófában több ember tér meg és ezért többen üdvözülhetnek, akkor az „jobb”, mint a derűs, nyugodt élet.

A papok azt mondják, hogy az egyházatyák egybehangzó véleménye szerint az Antikrisztus személy lesz, bár a Szentírásból ez nem következik egyértelműen. Ugyanakkor János apostol első levelében ezt írja: „Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentől való, hanem az antikrisztusé, akiről hallottátok, hogy eljön, és most már a világban is van.” (1 Jn 3,2-4)
Az ószövetségi zsidók mindig úgy képzelték el a Messiást, mint olyan vezért, aki „helyreállítja Izrael országát”. Sőt, még a tanítványok is, még Jézus feltámadása után is, ezt hitték, miként ezt e kérdésük mutatja: „Az egybegyűltek erre megkérdezték: »Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?«” (ApCsel 1,6) És csak Pünkösd után értették meg végre valahára, hogy Jézus nem evilági országáról beszélt nekik.
Ha az ószövetségi hívő zsidók, akik az üdvtörténetben ugyanolyan fontos szerepet foglalnak el, mint az Újszövetségben Krisztus Egyházának tagjai, ekkorát tévedtek a Messiás szerepét illetően, akkor nem lehetséges, hogy az egyházatyák is tévednek az Antikrisztus személyét illetően? Hiszen a lelkek üdvössége számára sokkal fontosabb és döntőbb tényező az Isten-hit, a helyes vallásos gondolkodás és érzület, az Istenhez való viszonyulás, mint egy evilági hatalmasság kiléte-miléte. Én úgy vélem, hogy nincs az a mégoly hatalmas Antikrisztus, illetve az általa megjósolt mégoly kegyetlen keresztényüldözés, ami felérne azzal a lelki pusztítással, ami a lelkekben bár évszázadok óta folyamatosan, de az utolsó mintegy 50 évben eleddig elképzelhetetlen mértékben végbement, végbemegy, mégpedig elsősorban a modernizmus és az iszlám, mint konkrét vallás, illetve az e két ideológia keltette vallási közömbösség miatt. Az biztos, hogy a lelkek ezidőben történt megrontása több ember kárhozatát okozta és okozza, mint egy fizikai üldözés.
Olyan lehetetlen akkor, hogy korunkban az antikrisztus a szellemi-lelki megrontást jelenti [vagy/és Mohamed utódait]? Schlink anya a Hol az igazság című művében ezeket írja:
»Egy teológus, Gottfried Simon ezeket írta: „Azáltal hogy Mohamed Jézus ezen isteni teljhatalmát hatályon kívül helyezi és igazi anti-keresztény módra Jézus koronája után kap, hogy azt saját fejére helyezze, nyilvánul meg az a sátáni csalás, ami őt átitatja. Hogy Jézus útjában áll az ő makacs terveinek, hogy csak akkor éri el célját, ha Jézust félretolja, nos, ezekkel Mohamed tisztában volt. Krisztus fölé helyezni magát és a helyére ülni, ez nyilvánvalóan sátáni.”
Ha Mohamed csak azt hirdette volna, hogy az embereket arra kell felszólítania, hogy az egyetlen Isten Allahban higgyenek, vallása nem lenne olyan veszélyes. A döntő momentum nála azonban ez: Bár hallott Jézus Krisztusról, mint Isten Fiáról, mégis úgy döntött, hogy szembehelyezkedik vele, és ezzel harcba vonult ellene. Az úgynevezett egy Isten Allah nevében Mohamed az Isten Fiában való hitet istenkáromlásnak jelentette ki. Ez az ő nagy vétke, és ez teszi őt csalóvá és csábítóvá, kísértővé [antikrisztussá]. E háttérből válik világossá, mily biblia-ellenes proklamáció a mohamedánok hitvallása. „Nincs más isten Allahon kívül és Mohamed az ő prófétája.”
Jeruzsálemben a templomhegyen, az egykori szent Isten-kinyilatkoztatások helyén, a sziklamecset, az iszlám egyik legszentebb szentélye körüli téren egy körbefutó frízben a Koránból való idézetek olvashatóak, például ezek: „Istennek legyen hála, akinek se fia, se társa nem volt a kormányzásban.” – „Nehogy azt állítsd, hogy hárman vannak. Isten csak egy egyetlen, és távol álljon tőle, hogy fia lett volna.” (Sure 17,111 és 4,169) Ez nem más, mint hadüzenet Jézus Krisztusnak és minden kereszténynek.
Jön valaki a saját maga nevében (vagyis nem Istentől küldve), egy hamis próféta, aki nem más, mint az Antikrisztusok egyike, ahogy a Szentírás nevezi az olyanokat, akik nem akarják elismerni, hogy Jézus Isten Fia. És Krisztus eme tagadói előtt mégis szélesre tárják az ajtókat, hogy mindenütt lehetőséget kapjon, hogy hamis tanítását, mely Jézus ellen irányul, terjessze és a Jézus-hívők ellen harcoljon!«

Valójában az összes vallás között – nem számítva a zsidóságot – az iszlám az, ami tényleg antikrisztusi; A többi nem foglalkozik Jézussal, az iszlám azonban Jézust Mohamed alá helyezi, sőt, csalónak állítja be. És ez az a vallás, melynek „szent” könyvét, a Koránt egy, a világ előtt Krisztus helyettesének tartott ember, Wojtyla megcsókolta. És ez az a vallás, amiről a „zsinat” és azóta minden fehér reverendás ember Rómában elismerően nyilatkozik, lásd a NOSTRA AETATE nyilatkozatot: „3. Az Egyház megbecsüléssel tekint az iszlám követőire is, akik az egy élő és önmagában létező, irgalmas és mindenható Istent imádják, ki a mennynek és a földnek Teremtője,[5] ki szólt az emberekhez, s kinek még rejtett határozatait is teljes szívből engedelmeskedve akarják követni, miként Ábrahám – kinek hitére az iszlám szívesen hivatkozik – engedelmeskedett Istennek. Jézus istenségét ugyan nem ismerik el, de prófétaként tisztelik.” – De „prófétaként tisztelik”! Micsoda blaszfémia ez!

Ahogy az elmúlt évtizedek minden más katasztrófájánál, úgy most, az újabb párizsi merénylet után sincs egyetlen ember sem, legalábbis a nyilvánosság előtt nem, aki a társadalmak, az emberek felelősségét firtatná az események kapcsán. Sőt, a híradásokban kizárólag olyanok szólalnak meg, akik „érthetetlenül” állnak az események előtt. Akik ilyen ostoba kérdéseket tesznek fel: Miért tesznek ilyet emberek? Mintha nem volna tengernyi irodalma, történelmi tapasztalata a mostani események hátterének. Mintha az ISIS nem írta volna meg világosan, hogy Párizst azért választották célpontjuknak, mert ez a nyugati világ erkölcstelenségének központja. Mintha a nyugati társadalmak nem azon igyekeznének szünet nélkül, hogy az isteni törvényeket nap-nap után minden elképzelést felülmúlóan tiporják sárba, gyalázzák meg. Csak egy példa: a német parlament pont ezen a héten fogadta el azt a törvényt, hogy a hozzátartozók aktívan részt vehetnek rokonaik öngyilkosságában. De szinte minden napra akad valami más, amivel a volt keresztény országok Isten-ellenességüket proklamálják!
Schlink anya írta Az utolsó szó Istené című művében: „Aki manapság még úgymond »a világ lelkiismeretét« képviseli, azt minden körülmények között el kell hallgattatni.” – Bár ez egyre inkább így van, attól még előfordulhatna, hogy akadhatna olyan, akit állása miatt nem lehet elhallgattatni, és aki „észre tér” végre, és megszólal! Ehelyett most is nyilván ugyanolyan álságos, hazug, ostoba szimpátia megnyilvánulásoknak vagyunk tanúi, mint az elmúlt hónapok szerencsétlenségeinél.

Isten csak azokat segíti meg, akik felismerik, megvallják, megbánják és jóváteszik bűneiket. Nem csak az egyes embereket, de népeket is, ha akad köztük valaki, aki a nép nevében Istenhez fordul könyörületért! Korunk legnagyobb katasztrófája, hogy nincs egyetlen ilyen ember sem, és az „egyszerű” emberek között sem éri el az ilyenek száma azt a minimumot, amennyi kedvéért Isten megkegyelmezne nekünk.

http://katolikus-honlap.hu/1502/parizs.htm