Fatimai évkönyvek – 2 - FATIMA HÁRMAS TITKA – Fugel Adolf – Romániai Fatima-Apostolátus, Nagykároly, 2001. (a 46-56. oldal.)
Sokan
azt gondolják ilyen vagy ehhez hasonló cím alapján, hogy most biztosan a
kommunizmusról lesz szó. De ez nem így van. Hiszen a kommunizmus olyan ideológia, amely a saját ateista, istentelen – tehát Isten nélküli – tételeit vallási rangra emelte. Természetes következménye ennek az volt, hogy nem tűrhetett más vallási hittételeket a magáé mellett, ezért elnyomta, a hivő embert pedig vértanú sorsra ítélte!
A mazonikus vagy szabadkőműves rendszer olyan férfiközösség, (máma már nők is vannak közöttük),
amely részben középkori szimbólumok felhasználásával
természet-esztétikai alapon akarja elérni az „új humanisztikus embert”. (és az „új aranykort” )
Ebből kifolyólag azonosítja magával azt a szellemi magatartást, amely
ezen „Mozgalom” élén állt. Dómok és katedrálisok építőmesterei járva
egyik építkezési helyről a másikra, nem tartoztak a helybeli cégekhez, s
ezért alapítottak „testvériséget”, amely nem ritkán híres kőfaragókat,
művészi építőmestereket foglalt magába. Gyors terjedésének köszönhető,
hogy a „dómépítő mesterek testvériségébe” Európa szerte a legjobb szakemberek tartoztak. (de az igaz hit terén, nem jeleskedtek)
Egyelőre „egyházi építőszövetkezet” alakjába léptek fel, s majdnem
kizárólag katolikusokból állt, de a vallási hovatartozás elejétől kezdve
nem volt a felvételnek kritériuma. Már azért sem, mert nagyon hamar
beléptek a „testvériségbe” kisebb munkát elvégző kőművesek is. Ők
„szabad”, a helybeli cégeken kívül álló „kőműveseknek” nevezték magukat,
a mesterek éppúgy, mint a szakkőművesek. Lassan átvették a munkában
használt eszközöket, kézmozdulatokat, képeket és a „társulatnak”
rendszert adva, ezek felhasználásával iktatták be a „testvériségbe”,
amelynek körében különböző hierarchikus fokozatokat állítottak fel.
Céljuk ebben a stádiumban nem volt más, mint a nehéz, kemény munkanap
befejeztével hasonló gondolkodásúak körében szórakozni, így főleg a
konzervatív Angolországban.
A
reneszánsz és főleg a reformáció nyomában sikerült bekebelezniük más
„vidám köröket” is, nem ritkán az egyháztól elszakadt, vagy egyházzal
szemben kialakult „szabad gondolkodás” szóvivőit.
Így Angliában már 1641-ben fölvették a nemességből hozzájuk csatlakozó
„vidám klubokat” is, aminek az volt a következménye, hogy az előbb
említett „szabad” mesteremberek „testvériségéből” nem sok minden maradt,
hiszen a nemesség aligha törődött a kőműves nyomorúságos életével. De a
– főleg protestáns – nemesek belépésével a
„testvériség” társadalmi elfogadottságot nyert, sőt mi több, befolyást
is a társadalmi életre. Angliai találkozó helyük adta meg végül a
végleges nevüket: „a Lózsa” ( angolul: lodge - előkelő lakás, szálloda, átmeneti tartózkodási hely). Az új név felvételével be is fejeződött a későbbi szabadkőművesség alapjainak lerakása. Ezentúl már egy „szellemi alap” felépítésén fáradoztak.
Az Angliában 1700. körül föllépő racionalisztikus felvilágosítás és deizmus elvei alapján egy új, minden ember számára elfogadható vallást terveznek, amelynek a végén az emberiség nagy testvériessége áll. (Hamis Egyház). (Itt
említem meg, hogy a New-Age és az ezoterikus mozgalom változatlanul ma
is ezt a „minden embert átfogó, személyes Isten nélküli és a tudomány,
valamint az emberi szellemre épített hitet” akarja megvalósítani”. A
szerző mgj.)
1717. június 24-én összeáll négy londoni páholy és „első világnézeti nagypáholynak” nevezik magukat. Ez a születési dátuma a ma is létező szabadkőművességnek.
(Nem
lényegtelen a visszatekintés, amely világossá teszi, hogy a jelszavak
és a századok mennyire rányomták pecsétjüket az emberiség fejlődésére. 1517-ben a Luther-i reformáció: „el az Egyháztól” – 1717-ben a „Deizmus” célja „el a kereszténységtől”. 1917-ben a kommunista győzelem: „el az Istentől”.
Ha ezeket a szellemi áramlatokat figyelembe vesszük, akkor jobban
megértjük Egyházunk mai nehéz helyzetét. Fontos ezt itt megemlíteni,
hiszen Fatimában is felvonultatták az iskolásokat az utcán a
szabadkőművesek ilyen jelszavakkal: „Sem Isten, sem Egyház!” . Ezért is tartjuk fontosnak erről a témáról a Fatimai keretben szólni. A szerző mgj.) (Tehát
több mint valószínű, 2017-re már Antikrisztusi uralom lesz, vagy talán
túl is leszünk rajta? Minden esetre fontos jól felkészülni. Az én mgj.)
Június 24-ét céltudatosan választották „születésnapnak”, (a Medjugorje-i Mária jelenések is ezen a napon kezdődtek, 1981-ben, meggyőződésem, nem véletlenül! JELKÉNT!)
mert eddig is Keresztelő Szent János volt a középkori „szabad”
kőműveseknek, dómépítőknek védőszentje. Így minden szabadkőműves páholy
elsősorban „János-páholy”. Tagjait a kőműves szakmából átvett rítusokkal
iktatták be az első „testvériségbe”: az inas, a legény és a mester
fokozatokat megtartva. Erre a három fokozatra épülő szabadkőművesség,
vagyis a „János-páholy” különböző országokban „kék szabadkőművességnek”
is nevezi magát és jelvényükben a kék szín dominál, nem ritkán
megnevezésük rövidítésében három pontot használva.
Kiterjedés és hatalomnövelé
Az „első világnézeti nagypáholy” 1723-ban adja ki első írott alapszabályzatát „Régi kötelességek” címen. Szerzője az anglikán prédikátor James Anderson volt, a londoni presbiteriánus egyház szónoka!
Ettől kezdve egyetlen kívülállónak sem volt megengedve, hogy a
„belsőkről” valamit is megismerjen. Annál jobban kötelességnek érezték
maguk közt a testvéri segítségnyújtást, ami vonzóvá tette a
„testvéreket”. 1725-ben létesült az ír és párizsi nagypáholy. 1728-ban Madridban telepszenek le, 1730-ban az angol kolóniában levő Kalkuttában. 1728-ban létesül a Bostoni /USA/ nagypáholy és az Egyesült Államok elnöke, Franklin Benjámin volt az, aki Anderson könyvét egy évvel később kiadja Amerika részére. George Washington
1752-ben lép a páholyba. Ezzel csúcspontra érkezett a páholy világi
befolyásának fejlődése. Ettől kezdve már némi hatalommal, nyomással,
felsőbbségi érzettel alapítottak filiákat. 1753-ban alapították a Lisszaboni páholyt, majd Den Hag-ban és Stockholmban 1736-ban a „Skót és Francia nagypáholyt”, amely 1773-ban megváltoztatja a nevét, s még ma is így nevezi magát: „Grand Orient de France”. A
páholyok legnagyobb diadalának nevezhető az angol királyi ház belépése
1737-ben, hiszen ez a királyi ház nemcsak világi uralkodó, hanem
egyúttal egyházfő is. A világi hatalom (USA) folyója ily módon át lett
terelve a szabadkőművesek tengerébe. Amint látni fogjuk, a szabadkőműves
mozgalom későbbi célja abban áll, hogy a be nem lépett királyi házakat
egymásután ledöntse, s ennek a hataloműrnek előnyeit sok ügyességgel
maguknak rezerválják. Természetesnek vehető, hogy ezzel az – úgy világi,
mint egyházi hatalom szempontból – erőre kapott mozgalommal, mely most
már világnézeti mozgalommá fejlődött, a katolikus egyház állt
homlokegyenest szemben. De folytatódik a protestáns fejedelmek páholyba
való belépése, nem utolsó sorban azért, mert ebben láttak megfelelő
eszközt a katolicizmus elleni harcban, főleg a pápa ellen. 1737-ben – Anglia példájára – belép a páholyba II. Frigyes porosz király. Ugyanakkor létesül Hamburgban egy nagypáholy. 1740-ben alapítják a berlini „Három fölgömb páholyt”, amelyet már 1770-ben átneveztek „Németországi szabadkőművesek nagypáholyának”.
Rövid időn belül létesülnek a nagypáholyok Svédországban,
Lengyelországban, Oroszországban, Litvániában, Brazíliában, Belgiumban:
1844-ben Svájcban, Luxemburgban, Kanadában, Dániában, Portugáliában,
Olaszországban, Görögországban, Spanyolországban, Magyarországon,
Törökországban, Bulgáriában, Jugoszláviában.
A „világnézeti páholy” belső megszilárdítása
A
sok alapítás nyomán félni kellett, hogy a páholy tanítása és szervezete
nyilvánossá és köztudottá válik. Ezért szükséges volt egy belső
megerősítést, megszilárdítást elindítani.
Már
a „Régi feladatok” előírja a tagoknak az általános természeti szellemi
vallást. Hitetlen, ateista nem kerülhet be a testvérek közé éppúgy, mint
a hit- és dogma lekötelezettei sem. A természeti vallásnak az alapja
három oszlop: a bölcsesség, a szépség és az erősség!
Belépéskor nem szabad a jelöltet személyes vallási meggyőződéséről
kikérdezni és a páholytalálkozókon ez nem lehet beszéd tárgya. De aki
belép, a felvételi szertartásban pozitíve el kell ismerje, hogy az
istenség a „nagy építészmester”, aki az ősapát, Ádámot és a világrendszert alapította”.
A
személyes meggyőződés utáni kikérdezést az angol királyi házra való
tekintettel vették be, hiszen már királyok egész sora tartozott a
páholyhoz: IV. György (+1830), IV. Vilmos (+1837), VII. Eduárd (+1910)
és nagy államfők egyaránt, mint pl. Winston Churchill.
Németországban találták ki a reformáció utolsó éveiben a „Cuius regio – ejus religio”
jelszót (1530 augsburgi fejedelmi összejövetel). Ennek nagy hatása lesz
majd, miután II. Frigyes porosz király (+1786) és III. Frigyes (+1888)
között minden porosz király a nagypáholy tagja és ugyanakkor az egyház
feje is, angol módra. Számos német író és költő követte királyuk
példáját a páholyokba: Herder, Klopstock, Rückert, Wieland, Goethe.
Ausztriában a császárok tiltották a szabadkőművességet nem utolsó sorban
azért, mert akkor le kellett volna szakadniuk Róma egyházától. Mégis
elkerülhetetlen volt, I. Ferenc József császár 1731-ben a Habsburg
korona hordozója belépjen a nagypáholyba, (Ő volt a „kalapos” király, akinek utasítására a Szent Koronát „megrontották”) de már utódja, II. Ferenc József ádáz ellensége volt a szabadkőművességnek. (A
magyar király elnevezése nem követi az osztrákét. Így lehetett valaki
egy időben II. Ferenc József császár, és I. Ferenc József király
Magyarországon. A szerző mgj.).
Ez
a rövid felsorolás szükségesnek tűnt, ahhoz, hogy megértsük azt a belső
megszilárdítást, metemorphozist, amelyen keresztül ment a
szabadkőművesség az eredeti „vidám klub” alapításától a reformáció
nyomán a királyi házak belépéséig. Ezzel alapszabályai közé nemcsak a
katolikus egyház elleni harcot vették fel, hanem úgy a világi, mint a vallási hatalmat a páholy kezébe játszották. (az
utolsó bástya a Vatikán volt, addig ostromolták, alattomba, amíg
bevették, az Ő emberük foglalta el Péter székét, ez a Gonoszság
„misztériumának” részét képezi, amely most feltárul).
Hozzájön
mindehhez a nagyon szigorú titoktartás a testvérek között a
kívülállókkal szemben. Tudott dolog, hogy a „misztérium” a hatalomnak
mindig megadja a külső keretet. Ami teljesen átlátszó, áttekinthető az
nem ér többet, mint egy rövidéletű szenzáció. Az ilyen titkok közé
tartozik az u. n. „világosság útja”, amelynek szimbólumai a körző és a
szögmérő (vinkli). Ide sorolhatók a politikai életben tevékenykedő
„testvérek” is, akik inkább szociális téren működnek és a három pontról
fölismerhetők rövidítésükben (pl. Németországban a Szabaddemokrata párt:
F.D.P. – minden betű után pont van). Alapszínük a kék.
Egyházi nyilatkozatok
A
protestáns egyházakkal szemben, ahol a világi fejedelem az egyház fője
is, és azért nem volt soha érintkezési aggályuk, a katolikus egyháznak
nem annyira világi hatalom miatt kellett elítélnie a szabadkőművességet,
mint inkább a humanisztikus-deisztikus világnézet miatt, amely elveti a
keresztény hit és a Szentírás alapjait. Természetesen okozott problémát
a „cujus regio, ejus et regio” jelszó is, amennyiben világszerte minden
egyes fejedelem kénye-kedve szerint szervezheti a vallási életet. Így
nagyon hamar mutatkozott az, hogy a protestáns területeken olyan
hagyományok fejlődtek ki, amelyeket önmagában véve a katolikus egyház is
megengedhetett volna, ha nem kimondottan azért teszik, hogy a katolikus
Egyházat sújtsák ezzel. Az első ilyen összecsapásként lehetne említeni a
halott elégetését krematóriumban. Angliában, majd Franciaországban és
Olaszországban a Katolikus Egyház elleni aktusnak hirdették azt, ha
elhunytat elégetnek földbe temetés helyett. 1869-ben döntést hozott a Nápolyban tartott első nemzetközi szabadkőműves kongresszus, hogy világszerte a holttest elégetését kell szorgalmazni.
Az időpontot is gondosan választották meg, hiszen épp akkor kezdődött az I. Vatikáni Zsinat Rómában,
ahol a holttest elégetését az emberi méltóság elleni aktusként ítélték
el. 1738 és 1918 között – utóbbi évben jelent meg az első Codex Iuris Canonici, az
egyházi törvénykönyv – 12 pápai bullába lett elítélve a
szabadkőművesség. XIII. Kelemen pápa kiközösítette 1735-ben az ultrechti
Theodor van der Croon püspököt, mert páholytestvér lett. 1738-ban
kiadta a „In eminenti” bulláját, amelyben mindenféle tagságot szigorúan megtilt, majd XIII. Leó pápa megismétli ezt az exkommunikációt „Humanum generis” (1888. 4. 20.) nevű enciklikájában.
1918-ban jelenik meg a CIC, amelynek 2335. kánonja szerint mindenki „eo ipso” (önmagától
bekövetkező) az apostoli széknek fenntartott kiközösítésbe esik, aki
bármilyen összeköttetést tart a szabadkőművesekkel. Erről a kánonról még
szó esik majd az új, 1983-as CIC kiadásával kapcsolatban. Ugyanúgy
tiltja az 1918-iki CIC a szabadkőművesek temetését.
A
tények azonban a történelmi visszatekintésben azt mutatják, hogy ezt a
kánont sem a katolikus világi fejedelmek, sem a politikusok, sőt még az
egyházi emberek sem – beleértve püspököket, papokat, de bíborosokat is –
nem vették komolyan és mindig voltak, akik megszegték. (eltemették
azt a magyar katolikus papot is, akinek gépében megkapták a
bizonyítékot, egyházi temetés – jó „béke papnak”, politikusaink nagy
része ma már szabadkőműves).
Az ezoterikus mozgalom napjainkban
Már
említettük, hogy az ezoterikus mozgalom napjainkban eredeti
szabadkőműves-deista elveket propagál, s a nem eléggé odafigyelőnek a
kereszténységben használt szavak leple alatt új minden ember számára
elfogadható vallást akar nyújtani. Mivel ezzel a mozgalommal a
későbbiekben még foglalkozunk, itt csak röviden említjük a
szabadkőművességgel kapcsolatosan, amellyel közös gyökerei vannak. (magyarul ördögi, démoni).
Mind több és több ember ellátogat u. n. „Workshop”-ba, amelyet guruk és szektafők tartanak. Lelki otthont akarnak találni ott, miután a katolikus egyházban a latin nyelvet ( és Tridenti misét) felcserélték a nemzeti nyelvekkel, s ezáltal egy bizonyos „misztikus távolság” elveszett. (Köszönjük Fugel atya a bátorságát, őszinteségét!). De
ez csak egy gyenge példa mindarra, amit itt említeni kellene. Sajtó és
televízió nem ritkán a a szélsőségét emelik ki nagy fontosságú
híreknek. Szellemgyógyítók ajánlják fel a betegeknek segítségüket,
jósok a horoszkópban és kártyákban vélik látni a jövőt, nyilvános
vitákban a vallás inkább háttérbe szorul és „saját felnőtt véleményt”
igyekeznek a médiumok elfogadhatóvá tenni. Tehát egy „látszatvallásnak” nyitnak sok-sok kis kaput, amely ha nem is veszi el de itt-ott gyengíti, megrendíti a hivő ember hitét.
„Keresd magadban Istent!” Ez
az ezoterikus mozgalom nagy jelszava. De ez a keresés nem fog célba
jutni, s így nyílik alkalom mindig újabb és újabb „utakat” mutatni, hogy
ezt magunkban föltaláljuk, addig, amíg Istenben vetett hitünket
elveszítettük. Az oda vezető úton szép katolikus kifejezéseket használnak. Az ezoterikus mozgalom kitalálta az un. „paradigma-csere” jelszót. Sohasem volt valami alattomosabb és ugyanakkor veszélyesebb a katolikus egyház kebelén belül, mint ez a jelszó. Hiszen azt mondja ki: Használd a szót, ahogy eddig megszoktad, de adj neki más belső értelmet. Egyetlen példa álljon itt csupán: „Jézus” – persze hogy hiszünk benne, hiszen Ő volt a nagy mester, a kimondott „forradalmár”, aki a szegény mellé állt, megmutatta,
hogy hogyan juthatunk Istenhez, sőt Ő is kereste Isten utjait, s
mindenben eggyé lett Isten akaratával... „legyen meg a Te akaratod, ne
az enyém”... Tehát sikerült neki fölfedeznie magában Istent, teljesen
eggyé lenni vele, ezért lehet minden időben az emberiség tanítója...
Lehetne
folytatni más példával is. De aki odafigyelt, észre vette, hogy itt nem
Jézusról, a második isteni személyről van szó, hanem egy emberről,
akinek példaadóan sikerült Istent magában felfedezni! S ha neki
sikerült, s Ő a „nagy mester”, akkor miért ne sikerüljön nekünk is.
Tehát mind ezekkel a szép szavakkal tagadva van: a Szentháromság, Jézus Istensége, Jézus messiási mivolta, a megváltás, a kegyelem, s nem utolsó sorban az Egyház, hiszen minek kell az, ha Isten „bennem” van, s ott föltalálhatom,... ha én magam is „eggyé lehetek az istenséggel...”
Ez pedig tiszta deizmus!
NEOKATEKUMENÁTUSI MOZGALOM!
- ezoterikus mozgalom előfutára –
Egyre nagyobb nyilvánosságot kap egy közösség, a neokatekumenátus. Ahol
papjai fellépnek, a plébánia megosztását eredményezik. Többek között
jellemző rájuk az, hogy a Szentmisét ülve, terített asztalnál tartják.
Az ezoterikus mozgalom többféle előfutárai közé lehet sorolni. Ilyen pl.
A karizmatikus mozgalom egyes részeiben is!
Ha mélyebben akarjuk megérteni a mozgalmat, a KIKO és CARMEN alapítók írásait kell áttanulmányozni. Enrico Zoffoli kiemelkedő római dogmatika professzornak (aki időközben már meghalt – hogyan?),
sikerült ezekhez a nem nyilvánosságra szánt iratokhoz jutni, s így a
mozgalom nem nyilvános tanításába is betekintést nyerni. Az alapító
könyv címe: Katekézis azon team-ek részére, akik a későbbi katekétákat előkészítik, hogy a konverzió mozgalmát elindítják. (Madrid, 1972).
Ez
nem a katekétáknak kezébe való tehát, hanem azok részére íródott, akik a
katekétákat kiképezik. Ilyenformán a legszisztematikusabb
összefoglalása a neokatekumenátus mozgalom tanításának. Nevezett
professzor nyomán néhány témakört vizsgáljunk meg részletesebben.
Egyház
A
kereszténység nem Istentől inspirált vallás, hanem egy a többi vallások
közül. Ebből kifolyólag jogtalan a katolikus egyház kemény kitartása
amellett, hogy minden, ami az ő tanaival nem egyezik meg, tévtanként
elutasítandó. Az említett két alapító szerint csak az első három század egyháza volt igazán krisztusi.
A Konstantini változás (314) során intézményesített lett az egyház és
ezáltal korrumpálódott, eltért az eredeti eszménytől. Csak 1600 év
múltán, a II. Vatikáni Zsinat révén támadhatott fel ismét Krisztus
egyháza. A közbeeső időben az egyház Krisztustól eltávolodott,
erkölcsileg megromlott, és Krisztus tanításához hűtlen lett. Krisztus
ugyanis nem azért alapított egyházat, hogy egyetlen nyáj legyen, „nem az a feladata (az egyháznak), hogy azért fáradozzon, hogy minden ember tagja legyen, nem ő (az egyház) az egyedüli horgony, amelybe mindenki kapaszkodjon”. A könyv nem ismer semmiféle hierarchiát. „Az
egyház által hirdetett három féle hatalmat – vezetés, megszentelés és
tanítás – nem adott Krisztus senkinek, tehát nem is birtokolhatja senki.
Az egyházban nincs felsőbbrendű és alattvaló, hanem egy általános,
totális egyenlőség: tehát az egyház lényegileg demokratikus”. Az egyház nem jogi és nem hierarchikusan felépített közösség, hanem „csupán lelkiségi és karizmatikus” közösség.
Eucharisztikus áldozat és áldozópapság
Minden áldozattal kapcsolatos egyházi tanítás a régi kereszténység előtti pogány kultuszoknak maradványa. „Az eukarisztia bemutatásában semmiféle áldozati elem nincs”. A papról pedig a következőket írja a könyv: „áldozati papság nem létezik a kereszténységben, még kevésbé a templom és az oltár. Ezért az egyedüli oltár, amely minden vallásban közös, az amelyen asztalterítő van, és azáltal válik keresztény oltárrá, hogy körülüljük és étkezési asztallá lesz”. Egy igazi áldozati oltárnak nem lehetnek terítői, mint ahogy az egyházban található, hiszen arra szolgál az áldozati oltár, hogy rajta bakokat és kosokat áldozzanak fel.
Az egyházban ezért nem is létezhet áldozópapság, amely a fölszentelt embert a többi megkeresztelt fölé emelhetné. Márpedig ha nincs áldozati papság, akkor papság szentsége sincs. Elegendő a keresztség, amely minden embert Krisztusba tagol, és ezáltal az Ő főpapi méltóságában részesíti. Az eukarisztia bemutatásához tehát semmiképpen sem kell pap, mert az egész hívő közösség mutatja be a szentmisét. „Ennek a közösségnek a tevékenysége hozza létre az eukarisztiát!” Kiko elveti a transsubstantio (átváltoztatás) tanát, mondván „az egyház megszállottként ragaszkodik a valóságos jelenléthez, habár az eukarisztia lényege nem abban áll. Ha Krisztus tényleg a valóságos jelenlétet akarta volna, akkor nem egy romlandó kenyeret, hanem egy követ választott volna jelenléte anyagául”.
A konszekrált bor és víz „csak szimbóluma”
a Föltámadt jelenlétének, aki lelkével összeköti a jelenlevő
közösséget, részesítve őket a halál fölötti győzelmében. Az ostya
részecskéi pedig már semmit sem jelentenek, még szimbolikus jelentését
sem Krisztusnak. „Földre hullott morzsák és hasonló típusú dolgok nem jelentenek problémát”. Kiko tiltakozik „az Oltáriszentség imádásra történő kitétele, körmenet, imádás, térdhajtás és nyilvános tisztelete ellen.
Pápaság
A
mindenkori pápában nem lehet fölismerni a sumus pontifexet, mint egy
látható egyháznak fejét, hanem csak mint egy „kiemelkedő személyiséget a
szokásos civil világban, akiről azonban el lehet ismerni azt, hogy nagy
emberi erőt és legmagasabb presztist egyesíti magában”.
Bűn és megváltás
Bűn,
mint Isten megbántása nem létezik, sőt az ember kényszerítve van rá,
hogy bűnt kövessen el. Természete annyira megromlott, hogy jót nem is
tud tenni. Természetesen meg tud térni, de ez csak abból állhat, hogy
beismeri állapotát, amelyben van és bízik Krisztus megváltó erejében. Ez
azonban nem azért történik, mert Istent megbántotta, és nem is abban
áll, hogy javulni akarna. Jézus Krisztus nem hozott semmiféle megváltást. A II. Vatikáni Zsinat ezért „már nem beszél a megváltás dogmájáról”.
Az embernek nincs is szüksége megváltásra. Mivel a bűnre kényszerítve
van, a bűnös cselekedetnél nem is lehet szabad tettről beszélni.
Ilyenképpen Krisztusnak nem is volt miért engesztelni Istent, mert az
ember nem is bántotta meg Őt. Krisztus nem a bűnökért áldozta fel magát, hanem csupán azért, hogy az embereknek alkalmat adjon a föltámadására. (ily módon megszabadítson a halálfélelemtől, amely béklyóba kötött – idézem emlékezetből).
Igazi önmegszentelés az embernek abszolút lehetetlen. Ezért ki kell
zárni a szentek, főleg Mária tiszteletét, aminek nincs is értelme a
fentiek után.
Krisztus követése
„Krisztus
semmiképpen sem lehet életpélda, ideál, nem is azért jött, hogy példát
adjon, vagy hogy arra tanítson, hogy valamiféle törvényt tartson be.
Krisztus nem toborzott magának népet, amely áldozatot hoz, mert ez
mazohisztikus ( magamnak okozott szenvedés fölötti öröm) kereszténység
volna. Ilyen volt Krisztus”. Tudniillik szenvedése által
megóvott bennünket, hogy mi is szenvedjünk. Az egyháznak tehát
kötelessége, hogy erre a szenvedésre emlékeztesse, de csak azért, hogy
lelkesítsen arra, hogy tudjuk az Ő szenvedését élvezni, és nem arra,
hogy mi is kövessük szenvedésében.
Minden
kultusz alapja tehát az örömből fakadó ünnepélyesség, amely a jövendő
feltámadásból és az élet végleges győzelméből fakad. Ezek a kijelentések a lutheri tanítással nagyrészt megegyeznek.
Ez odavezetett, hogy a milánói Martini bíboros egyházmegyéjében a
mozgalmat betiltotta. Példáját követte a Westminsteri Hume bíboros is.
Akárhogy
is nézzük a tanítást, az imént felsorolt idézetek nemcsak a
katolikusokat késztetik gondolkodásra, mert a két alapítónak nem
nyilvánosság részére szánt alapító könyvében kifejtett tanítása
egyszerűen bármely keresztény számára elfogadhatatlan.
A napjainkban lezajlott nagy színjáték a 8 000 – nyolcezres résztvevővel, ahol Kiko karmester teljes dicsőségében tündökölt, Carmen már csak árnyéka önmagának, Róma püspökének lehetőséget adva, hogy kifejezze gyengédségét
még a kis ártatlan csöppségek iránt is. De egy hadsereg kész a
bevetésre, rájuk számíthat, mert már átprogramozták agyukat, fogalmuk
sincs, hogy a Hamis Egyházat szolgálják. Ó, ha tudnák mi vár rájuk!
A
legfrissebb adataik: - 5 – öt kontinensen, 124 országban, 1 479
egyházmegyében, 20 432 közösség, 6 272 plébánián vannak jelen. 100 –
száz missziós egyházmegyei „Redemptoris Mater” szeminárium, 2 300
egyházmegyés szeminarista, 1 880 egyházmegyés pap, 1 000 – ezer missziós
család Evangelizál 93 országban, 92 „ad gentes” misszióban!
Ki
sejti, mi zajlik a háttérben, titkok, amelyekről kifelé nem szabad
beszélni! Erről saját 6-7 éves személyes tapasztalatunk alapján
beszámolok. Akinek van türelme és érdekelt, érdekli, a Videót
megnézheti 1: 46:10, ennyi időt igényel. www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-fogadta-
neokatekumenalis-út-tagjait. Fontos a hátteret is jól szemügyre venni,
kit ábrázol? És mire, kikre épül? Meg a 12 pontos útszakaszt, a
keresztségtől a célba érésig. Kétféle Evangélium hirdetés zajlik jelenleg a világban, Krisztusi tanításon alapuló – hiteles - a Szűzanya és prófétái, látnokai vezetésével (mert már kevés pap hirdeti a teljes Igazságot) – a kiforgatott, a Hamis Próféta és munkatársai hirdetik, készítvén elő a „mesterük” színre lépését az Antikrisztus személyébe.
Befejezésül, az elején megnevezett könyv 73-74 oldalairól Fugel atya megnyilatkozásából részleteket idézek:
Fatima nem teljesített kérése!
1917
júliusi jelenésében a Szűzanya egészen nyíltan beszél az ateista
világuralom végéről akkor is, ha ez hosszú ideig embereket fog leigázni
és sok szenvedést hoz az emberiségre. Mivel a hitetlenség is az emberi
szabad akaratból fakad, az Úr Isten előre látta és pástra hívta a
jóakaratú emberek szabad akaratát is, akik a hitetlenség ellen
harcolnak.
De meg kell kérdezzük magunkat, hallottuk-e, komolyan vettük-e a Szűzanya szavait? Sajnos a nyugat nem vette túl komolyan a Fatimai üzeneteket, habár sok apostolátusi mozgalom nagyon sokat tett. De úgy látszik, nem eleget! „Ha az emberek hallgatnak szavamra, Oroszország megtér és béke lesz: ha nem...”
Ha
ezeket a szavakat komolyan vesszük, föltűnik, hogy a Szűzanya az
ateizmus (amit Oroszország alatt kell érteni) fölötti győzelmet ígéri,
de azzal a kikötéssel, hogy az egyház ajánlja fel
Oroszországot Szeplőtelen Szívének, hogy megtérhessen. Ehhez adja az
első szombatok kegyelmi eszközét. De Isten nem kényszerít bennünket, meg
akar győzni, hogy szabadon kövessük. Ezért fűzi hozzá a Szűzanya: „ha nem...” – (megisszuk a levét, viseljük a következményeit.)
Nos,
Oroszország állami ateizmusa már csak történelmi tény. Ha azonban
ugyanakkor, amikor a Szovjetunió összeomlott meg is tért volna, azaz: ha
le lett volna győzve az ateizmus imádsággal, akkor nem kellett volna „látszatra”
szétessen a Szovjetunió: a kegyelem átváltoztatta volna ennek az
országnak a vezetőit úgy, hogy teljesen tartózkodnának az ateizmustól. Csak látszatra omlott össze ez az ateista rendszer. (minden volt kommunista országban).
Tény, hogy az ott kiforrott ateista elvek nem lettek a múlté, nincsenek
legyőzve. Sőt ellenkezőleg: miután egy országnak határai összeomlottak,
ma ezek az eszmék szétáradnak zavartalanul az egész világra, s a világ
kapva kap utánuk. Szalonképesek lettek (világszinten). Nem csoda, hogy ma oda jutottunk, hogy a nyugati országok szégyen nélkül vallják magukat nyíltan „szekularizált társaságnak”.
De hát Fatimában ezt előre megmondotta a Szűzanya. Vajon mi lesz a következő lépés? (most már az eseményekben megnyilvánul, hamarosan). Mert „ha hallgatott” volna a világ (elsősorban az illetékesek) Fatimára, akkor Oroszország nem bukik meg, nem omlik össze, hanem megtér!!! S pont ez NEM következett be! Tehát – s a Szűzanya szavának hihetünk – következik ennek a szózatának második része: ha nem...
Reméljük... rájönnek az emberek, hogy mennyire szükséges lesz kézbe venni a rózsafüzért. (és nem a gitárt, felszínes énekeket és tévhitet követni). Megtérni, „bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat” jelszót a nemzetek fölé írni. (de ehhez most már a „lángpallos” le kell hogy sújtson).
Fatima óta senki sem mondhatja már – ha bekövetkezik az említett szózat 2. része – hogy nem tudott róla! Mennyire megnyugtató az (rózsafüzért) imádkozó, Mária-tisztelő embernek a Szűzanya utolsó ígérete: „De a végén Szeplőtelen Szívem Győzni fog!” (A VÉGÉN!!!)
http://www.uzenetek.eu/news/katolikus-hittetelek-ellenseges-erok-hataskoreben/
