2014. február 5., szerda

KATOLIKUS HITTÉTELEK ELLENSÉGES ERŐK HATÁSKÖRÉBEN Kereszttűzében!

Fatimai évkönyvek – 2 - FATIMA HÁRMAS TITKA – Fugel Adolf – Romániai Fatima-Apostolátus, Nagykároly, 2001. (a 46-56. oldal.)
Sokan azt gondolják ilyen vagy ehhez hasonló cím alapján, hogy most biztosan a kommunizmusról lesz szó. De ez nem így van. Hiszen a kommunizmus olyan ideológia, amely a saját ateista, istentelen – tehát Isten nélküli – tételeit vallási rangra emelte. Természetes következménye ennek az volt, hogy nem tűrhetett más vallási hittételeket a magáé mellett, ezért elnyomta, a hivő embert pedig vértanú sorsra ítélte!
A mazonikus vagy szabadkőműves rendszer olyan férfiközösség, (máma már nők is vannak közöttük), amely részben középkori szimbólumok felhasználásával természet-esztétikai alapon akarja elérni az „új humanisztikus embert”. (és az „új aranykort” ) Ebből kifolyólag azonosítja magával  azt a szellemi magatartást, amely ezen „Mozgalom” élén állt. Dómok és katedrálisok építőmesterei járva egyik építkezési helyről a másikra, nem tartoztak a helybeli cégekhez, s ezért alapítottak „testvériséget”, amely nem ritkán híres kőfaragókat, művészi építőmestereket foglalt magába. Gyors terjedésének köszönhető, hogy a „dómépítő mesterek testvériségébe” Európa szerte a legjobb szakemberek tartoztak. (de az igaz  hit terén, nem jeleskedtek) Egyelőre „egyházi építőszövetkezet” alakjába léptek fel, s majdnem kizárólag katolikusokból állt, de a vallási hovatartozás elejétől kezdve nem volt a felvételnek kritériuma. Már azért sem, mert nagyon hamar beléptek a „testvériségbe” kisebb munkát elvégző kőművesek is. Ők „szabad”, a helybeli cégeken kívül álló „kőműveseknek” nevezték magukat, a mesterek éppúgy, mint a szakkőművesek. Lassan átvették a munkában használt eszközöket, kézmozdulatokat, képeket és a „társulatnak” rendszert adva, ezek felhasználásával iktatták be a „testvériségbe”, amelynek körében különböző hierarchikus fokozatokat állítottak fel.  Céljuk ebben a stádiumban nem volt más, mint a nehéz, kemény munkanap befejeztével hasonló gondolkodásúak körében szórakozni, így főleg a konzervatív Angolországban.
A reneszánsz és főleg a reformáció nyomában sikerült bekebelezniük más „vidám köröket” is, nem ritkán az egyháztól elszakadt, vagy egyházzal szemben kialakult „szabad gondolkodásszóvivőit. Így Angliában már 1641-ben fölvették a nemességből hozzájuk csatlakozó „vidám klubokat” is, aminek az volt a következménye, hogy az előbb említett „szabad” mesteremberek „testvériségéből” nem sok minden maradt, hiszen a nemesség aligha törődött a kőműves nyomorúságos életével. De a – főleg protestáns – nemesek belépésével a „testvériség” társadalmi elfogadottságot nyert, sőt mi több, befolyást is a társadalmi életre. Angliai találkozó helyük adta meg végül a végleges nevüket: „a Lózsa” ( angolul: lodge - előkelő lakás, szálloda, átmeneti tartózkodási hely). Az új név felvételével be is fejeződött a későbbi szabadkőművesség alapjainak lerakása. Ezentúl már egy „szellemi alap” felépítésén fáradoztak.
Az Angliában 1700. körül föllépő racionalisztikus felvilágosítás és deizmus elvei alapján egy új, minden ember számára elfogadható vallást terveznek, amelynek a végén az emberiség nagy testvériessége áll. (Hamis Egyház). (Itt említem meg, hogy a New-Age és az ezoterikus mozgalom változatlanul ma is ezt a „minden embert átfogó, személyes Isten nélküli és a tudomány, valamint az emberi szellemre épített hitet” akarja megvalósítani”. A szerző mgj.)
1717. június 24-én összeáll négy londoni páholy és „első világnézeti nagypáholynak” nevezik magukat. Ez a születési dátuma a ma is létező szabadkőművességnek.
(Nem lényegtelen a visszatekintés, amely világossá teszi, hogy a jelszavak és a századok mennyire rányomták pecsétjüket az emberiség fejlődésére. 1517-ben a Luther-i reformáció: „el az Egyháztól” – 1717-ben a „Deizmus” célja „el a kereszténységtől”. 1917-ben a kommunista győzelem: „el az Istentől”. Ha ezeket a szellemi áramlatokat figyelembe vesszük, akkor jobban megértjük Egyházunk mai nehéz helyzetét. Fontos ezt itt megemlíteni, hiszen Fatimában is felvonultatták az iskolásokat az utcán a szabadkőművesek ilyen jelszavakkal: „Sem Isten, sem Egyház!” . Ezért is tartjuk fontosnak erről a témáról a Fatimai keretben szólni. A szerző mgj.) (Tehát több mint valószínű, 2017-re már Antikrisztusi uralom lesz, vagy talán túl is leszünk rajta? Minden esetre fontos jól felkészülni.  Az én mgj.)
Június 24-ét céltudatosan választották „születésnapnak”, (a Medjugorje-i Mária jelenések is ezen a napon kezdődtek, 1981-ben, meggyőződésem, nem véletlenül! JELKÉNT!) mert eddig is Keresztelő Szent János volt a középkori „szabad” kőműveseknek, dómépítőknek védőszentje. Így minden szabadkőműves páholy elsősorban „János-páholy”. Tagjait a kőműves szakmából átvett rítusokkal iktatták be az első „testvériségbe”: az inas, a legény és a mester fokozatokat megtartva. Erre a három fokozatra épülő szabadkőművesség, vagyis a „János-páholy” különböző országokban „kék szabadkőművességnek” is nevezi magát és jelvényükben a kék szín dominál, nem ritkán megnevezésük rövidítésében három pontot használva.

Kiterjedés és hatalomnövelé


Az „első világnézeti nagypáholy” 1723-ban adja ki első írott alapszabályzatát „Régi kötelességek” címen. Szerzője az anglikán prédikátor James Anderson  volt, a londoni presbiteriánus egyház szónoka! Ettől kezdve egyetlen kívülállónak sem volt megengedve, hogy a „belsőkről” valamit is megismerjen. Annál jobban kötelességnek érezték maguk közt a testvéri segítségnyújtást, ami vonzóvá tette a „testvéreket”. 1725-ben létesült az ír és párizsi nagypáholy. 1728-ban Madridban telepszenek le, 1730-ban az angol kolóniában levő Kalkuttában. 1728-ban létesül a Bostoni /USA/ nagypáholy és az Egyesült Államok elnöke, Franklin Benjámin volt az, aki Anderson könyvét egy évvel később kiadja Amerika részére. George Washington 1752-ben lép a páholyba. Ezzel csúcspontra érkezett a páholy világi befolyásának fejlődése. Ettől kezdve már némi hatalommal, nyomással, felsőbbségi érzettel alapítottak filiákat. 1753-ban alapították a Lisszaboni páholyt, majd Den Hag-ban és Stockholmban 1736-ban a „Skót és Francia nagypáholyt”, amely 1773-ban megváltoztatja a nevét, s még ma is így nevezi magát: „Grand Orient de France”.  A páholyok legnagyobb diadalának nevezhető az angol királyi ház belépése 1737-ben, hiszen ez a királyi ház nemcsak világi uralkodó, hanem egyúttal egyházfő is. A világi hatalom (USA) folyója ily módon át lett terelve a szabadkőművesek tengerébe. Amint látni fogjuk, a szabadkőműves mozgalom későbbi célja abban áll, hogy a be nem lépett királyi házakat egymásután ledöntse, s ennek a hataloműrnek előnyeit sok ügyességgel maguknak rezerválják. Természetesnek vehető, hogy ezzel az – úgy világi, mint egyházi hatalom szempontból – erőre kapott mozgalommal, mely most már világnézeti mozgalommá fejlődött, a katolikus egyház állt homlokegyenest szemben. De folytatódik a protestáns fejedelmek páholyba való belépése, nem utolsó sorban azért, mert ebben láttak megfelelő eszközt a katolicizmus elleni harcban, főleg a pápa ellen. 1737-ben – Anglia példájára – belép a páholyba II. Frigyes porosz király. Ugyanakkor létesül Hamburgban egy nagypáholy. 1740-ben alapítják a berlini „Három fölgömb páholyt”, amelyet már 1770-ben átneveztek „Németországi szabadkőművesek nagypáholyának”. Rövid időn belül létesülnek a nagypáholyok Svédországban, Lengyelországban, Oroszországban, Litvániában, Brazíliában, Belgiumban: 1844-ben Svájcban, Luxemburgban, Kanadában, Dániában, Portugáliában, Olaszországban, Görögországban, Spanyolországban, Magyarországon, Törökországban, Bulgáriában, Jugoszláviában.

A „világnézeti páholy” belső megszilárdítása


A sok alapítás nyomán félni kellett, hogy a páholy tanítása és szervezete nyilvánossá és köztudottá válik. Ezért szükséges volt egy belső megerősítést, megszilárdítást elindítani.
Már a „Régi feladatok” előírja a tagoknak az általános természeti szellemi vallást. Hitetlen, ateista nem kerülhet be a testvérek közé éppúgy, mint a hit- és dogma lekötelezettei sem. A természeti vallásnak az alapja  három oszlop: a bölcsesség, a szépség és az erősség! Belépéskor nem szabad a jelöltet személyes vallási meggyőződéséről kikérdezni és a páholytalálkozókon ez nem lehet beszéd tárgya. De aki belép, a felvételi szertartásban pozitíve el kell ismerje, hogy az istenség a „nagy építészmester”, aki az ősapát, Ádámot és a világrendszert alapította”.
A személyes meggyőződés utáni kikérdezést az angol királyi házra való tekintettel vették be, hiszen már királyok egész sora tartozott a páholyhoz: IV. György (+1830), IV. Vilmos (+1837), VII. Eduárd (+1910) és nagy államfők egyaránt, mint pl. Winston Churchill.
Németországban találták ki a reformáció utolsó éveiben a „Cuius regio – ejus religio” jelszót (1530 augsburgi fejedelmi összejövetel). Ennek nagy hatása lesz majd, miután II. Frigyes porosz király (+1786) és III. Frigyes (+1888) között minden porosz király  a nagypáholy tagja és ugyanakkor az egyház feje is, angol módra. Számos német író és költő követte királyuk példáját a páholyokba: Herder, Klopstock, Rückert, Wieland, Goethe. Ausztriában a császárok tiltották a szabadkőművességet nem utolsó sorban azért, mert akkor le kellett volna szakadniuk Róma egyházától. Mégis elkerülhetetlen volt, I. Ferenc József császár 1731-ben a Habsburg korona hordozója belépjen a nagypáholyba, (Ő volt a „kalapos” király, akinek utasítására a Szent Koronát „megrontották”) de már utódja, II. Ferenc József ádáz ellensége volt a szabadkőművességnek. (A magyar király elnevezése nem követi az osztrákét. Így lehetett valaki egy időben II. Ferenc József császár, és I. Ferenc József király Magyarországon. A szerző mgj.).
Ez a rövid felsorolás szükségesnek tűnt, ahhoz, hogy megértsük azt a belső megszilárdítást, metemorphozist, amelyen keresztül ment a szabadkőművesség az eredeti „vidám klub” alapításától a reformáció nyomán a királyi házak belépéséig. Ezzel alapszabályai közé nemcsak a katolikus egyház elleni harcot vették fel, hanem úgy a világi, mint a vallási hatalmat a páholy kezébe játszották. (az utolsó bástya a Vatikán volt, addig ostromolták, alattomba, amíg  bevették, az Ő emberük foglalta el Péter székét,  ez a Gonoszság „misztériumának” részét képezi, amely most feltárul).
Hozzájön mindehhez a nagyon szigorú titoktartás a testvérek között a kívülállókkal szemben. Tudott dolog, hogy a „misztérium” a hatalomnak mindig megadja a külső keretet. Ami teljesen átlátszó, áttekinthető az nem ér többet, mint egy rövidéletű szenzáció.  Az ilyen titkok közé tartozik az u. n. „világosság útja”, amelynek szimbólumai a körző és a szögmérő (vinkli). Ide sorolhatók a politikai életben tevékenykedő „testvérek” is, akik inkább szociális téren működnek és a három pontról fölismerhetők rövidítésükben (pl. Németországban a Szabaddemokrata párt: F.D.P. – minden betű után pont van). Alapszínük a kék.

Egyházi nyilatkozatok


A protestáns egyházakkal szemben, ahol a világi fejedelem az egyház fője is, és azért nem volt soha érintkezési aggályuk, a katolikus egyháznak nem annyira világi hatalom miatt kellett elítélnie a szabadkőművességet, mint inkább a humanisztikus-deisztikus világnézet miatt, amely elveti a keresztény hit és a Szentírás alapjait. Természetesen okozott problémát a „cujus regio, ejus et regio” jelszó is, amennyiben világszerte minden egyes fejedelem kénye-kedve szerint szervezheti a vallási életet. Így nagyon hamar mutatkozott az, hogy a protestáns területeken olyan hagyományok fejlődtek ki, amelyeket önmagában véve a katolikus egyház is megengedhetett volna, ha nem kimondottan azért teszik, hogy a katolikus Egyházat sújtsák ezzel. Az első ilyen összecsapásként lehetne említeni a halott elégetését krematóriumban. Angliában, majd Franciaországban és Olaszországban a Katolikus Egyház elleni aktusnak hirdették azt, ha elhunytat elégetnek földbe temetés helyett. 1869-ben döntést hozott a Nápolyban tartott első nemzetközi szabadkőműves kongresszus, hogy világszerte a holttest elégetését kell szorgalmazni.
Az időpontot is gondosan választották meg, hiszen épp akkor kezdődött az I. Vatikáni Zsinat Rómában, ahol a holttest elégetését az emberi méltóság elleni aktusként ítélték el. 1738 és 1918 között – utóbbi évben jelent meg az első Codex Iuris Canonici, az egyházi törvénykönyv – 12 pápai bullába  lett elítélve a szabadkőművesség. XIII. Kelemen pápa kiközösítette 1735-ben az ultrechti Theodor van der Croon püspököt, mert páholytestvér lett. 1738-ban kiadta a „In eminenti” bulláját, amelyben mindenféle tagságot szigorúan megtilt, majd XIII. Leó pápa megismétli ezt az exkommunikációt „Humanum generis” (1888. 4. 20.) nevű enciklikájában.
1918-ban jelenik meg a CIC, amelynek 2335. kánonja szerint mindenki „eo ipso” (önmagától bekövetkező) az apostoli széknek fenntartott kiközösítésbe esik, aki bármilyen összeköttetést tart a szabadkőművesekkel. Erről a kánonról még szó esik majd az új, 1983-as CIC kiadásával kapcsolatban. Ugyanúgy tiltja az 1918-iki CIC a szabadkőművesek temetését.
A tények azonban a történelmi visszatekintésben azt mutatják, hogy ezt a kánont sem a katolikus világi fejedelmek, sem a politikusok, sőt még az egyházi emberek sem – beleértve püspököket, papokat, de bíborosokat is – nem vették komolyan és mindig voltak, akik megszegték. (eltemették azt a magyar katolikus papot is, akinek gépében megkapták a bizonyítékot, egyházi temetés – jó „béke papnak”, politikusaink nagy része  ma már szabadkőműves).

  Az ezoterikus mozgalom napjainkban

Már említettük, hogy az ezoterikus mozgalom napjainkban eredeti szabadkőműves-deista elveket propagál, s a nem eléggé odafigyelőnek a kereszténységben használt szavak leple alatt új minden ember számára elfogadható vallást akar nyújtani. Mivel ezzel a mozgalommal a későbbiekben még foglalkozunk, itt csak röviden említjük a szabadkőművességgel kapcsolatosan, amellyel közös gyökerei vannak. (magyarul ördögi, démoni).
Mind több és több ember ellátogat u. n. „Workshop”-ba, amelyet guruk és szektafők tartanak. Lelki otthont akarnak találni ott, miután a katolikus egyházban a latin nyelvet ( és Tridenti misét) felcserélték a nemzeti nyelvekkel, s ezáltal egy bizonyos „misztikus távolság” elveszett. (Köszönjük Fugel atya a bátorságát, őszinteségét!). De ez csak egy gyenge példa mindarra, amit itt említeni kellene. Sajtó és televízió nem ritkán a  a szélsőségét emelik ki nagy fontosságú híreknek. Szellemgyógyítók ajánlják fel  a betegeknek segítségüket, jósok a horoszkópban és kártyákban vélik látni a jövőt, nyilvános vitákban a vallás inkább háttérbe szorul és „saját felnőtt véleményt” igyekeznek a médiumok elfogadhatóvá tenni. Tehát egy „látszatvallásnak” nyitnak sok-sok kis kaput, amely ha nem is veszi el de itt-ott gyengíti, megrendíti a hivő ember hitét.
„Keresd magadban Istent!” Ez az ezoterikus mozgalom nagy jelszava. De ez a keresés nem fog célba jutni, s így nyílik alkalom mindig újabb és újabb „utakat” mutatni, hogy ezt magunkban föltaláljuk, addig, amíg Istenben vetett hitünket elveszítettük. Az oda vezető úton szép katolikus kifejezéseket használnak. Az ezoterikus mozgalom kitalálta az un. „paradigma-csere” jelszót. Sohasem volt valami alattomosabb és ugyanakkor veszélyesebb a katolikus egyház kebelén belül, mint ez a jelszó. Hiszen azt mondja ki: Használd a szót, ahogy eddig megszoktad, de adj neki más belső értelmet. Egyetlen példa álljon itt csupán: „Jézus” – persze hogy  hiszünk benne, hiszen Ő volt a nagy mester, a kimondott „forradalmár”, aki a szegény mellé állt, megmutatta, hogy hogyan juthatunk Istenhez, sőt Ő is kereste Isten utjait, s mindenben eggyé lett Isten akaratával... „legyen meg a Te akaratod, ne az enyém”... Tehát sikerült neki fölfedeznie magában Istent, teljesen eggyé lenni vele, ezért lehet minden időben az emberiség tanítója...
Lehetne folytatni más példával is. De aki odafigyelt, észre vette, hogy itt nem Jézusról, a második isteni személyről van szó, hanem egy emberről, akinek példaadóan sikerült Istent magában felfedezni! S ha neki sikerült, s Ő a „nagy mester”, akkor miért ne sikerüljön nekünk is. Tehát mind ezekkel a szép szavakkal tagadva van: a Szentháromság, Jézus Istensége, Jézus messiási mivolta, a megváltás, a kegyelem, s nem utolsó sorban az Egyház, hiszen minek kell az, ha Isten „bennem” van, s ott föltalálhatom,... ha én magam is „eggyé lehetek az istenséggel...”

Ez pedig tiszta deizmus!


NEOKATEKUMENÁTUSI MOZGALOM!

-          ezoterikus mozgalom előfutára –

Egyre nagyobb nyilvánosságot kap egy közösség, a neokatekumenátus. Ahol papjai fellépnek, a plébánia megosztását eredményezik. Többek között jellemző rájuk az, hogy a Szentmisét ülve, terített asztalnál tartják. Az ezoterikus mozgalom többféle előfutárai közé lehet sorolni. Ilyen pl. A karizmatikus mozgalom egyes részeiben is!
Ha mélyebben akarjuk megérteni a mozgalmat, a KIKO és CARMEN alapítók írásait kell áttanulmányozni. Enrico Zoffoli kiemelkedő római dogmatika professzornak (aki időközben már meghalt – hogyan?), sikerült ezekhez a nem nyilvánosságra szánt iratokhoz jutni, s így a mozgalom nem nyilvános tanításába is betekintést nyerni. Az alapító könyv címe: Katekézis azon team-ek részére, akik a későbbi  katekétákat előkészítik, hogy a konverzió mozgalmát elindítják. (Madrid, 1972).
Ez nem a katekétáknak kezébe való tehát, hanem azok részére íródott, akik a katekétákat kiképezik. Ilyenformán a legszisztematikusabb összefoglalása a neokatekumenátus mozgalom tanításának. Nevezett professzor nyomán néhány témakört vizsgáljunk meg részletesebben.

Egyház


A kereszténység nem Istentől inspirált vallás, hanem egy a többi vallások közül. Ebből kifolyólag jogtalan a katolikus egyház kemény kitartása amellett, hogy minden, ami az ő tanaival nem egyezik meg, tévtanként elutasítandó. Az említett két alapító szerint csak az első három század egyháza volt igazán krisztusi. A Konstantini változás (314) során intézményesített lett az egyház és ezáltal korrumpálódott, eltért az eredeti eszménytől. Csak 1600 év múltán, a II. Vatikáni Zsinat révén támadhatott fel ismét Krisztus egyháza. A közbeeső időben az egyház Krisztustól eltávolodott, erkölcsileg megromlott, és Krisztus tanításához hűtlen lett. Krisztus ugyanis nem azért alapított egyházat, hogy egyetlen nyáj legyen, „nem az a feladata (az egyháznak), hogy azért fáradozzon, hogy minden ember tagja legyen, nem ő (az egyház) az egyedüli horgony, amelybe mindenki kapaszkodjon”.  A könyv nem ismer semmiféle hierarchiát. „Az egyház által hirdetett három féle hatalmat – vezetés, megszentelés és tanítás – nem adott Krisztus senkinek, tehát nem is birtokolhatja senki. Az egyházban nincs felsőbbrendű és alattvaló, hanem egy általános, totális egyenlőség: tehát az egyház lényegileg demokratikus”. Az egyház nem jogi és nem hierarchikusan felépített közösség, hanem „csupán lelkiségi és karizmatikus” közösség. 

Eucharisztikus áldozat és áldozópapság

 

Minden áldozattal kapcsolatos egyházi tanítás a régi kereszténység előtti pogány kultuszoknak maradványa. „Az eukarisztia bemutatásában semmiféle áldozati elem nincs”. A papról pedig a következőket írja a könyv: „áldozati papság nem létezik a kereszténységben, még kevésbé a templom és az oltár. Ezért az egyedüli oltár, amely minden vallásban közös, az amelyen asztalterítő van, és azáltal válik keresztény oltárrá, hogy körülüljük és étkezési asztallá lesz”. Egy igazi áldozati oltárnak nem lehetnek terítői, mint ahogy az egyházban található, hiszen arra szolgál az áldozati oltár, hogy rajta bakokat és kosokat áldozzanak fel.

Az egyházban ezért nem is létezhet áldozópapság, amely a fölszentelt embert a többi megkeresztelt fölé emelhetné. Márpedig ha nincs áldozati papság, akkor papság szentsége sincs. Elegendő a keresztség, amely minden embert Krisztusba tagol, és ezáltal az Ő főpapi méltóságában részesíti. Az eukarisztia bemutatásához tehát semmiképpen sem kell pap, mert az egész hívő közösség mutatja be a szentmisét. „Ennek a közösségnek a tevékenysége hozza létre az eukarisztiát!” Kiko elveti a transsubstantio (átváltoztatás) tanát, mondván „az egyház megszállottként ragaszkodik a valóságos jelenléthez, habár az eukarisztia lényege nem abban áll. Ha Krisztus tényleg a valóságos jelenlétet akarta volna, akkor nem egy romlandó kenyeret, hanem egy követ választott volna jelenléte anyagául”.

A konszekrált bor és víz „csak szimbóluma” a Föltámadt jelenlétének, aki lelkével összeköti a jelenlevő közösséget, részesítve őket a halál fölötti győzelmében. Az ostya részecskéi pedig már semmit sem jelentenek, még szimbolikus jelentését sem Krisztusnak. „Földre hullott morzsák és hasonló típusú dolgok nem jelentenek problémát”. Kiko tiltakozik „az Oltáriszentség imádásra történő kitétele, körmenet, imádás, térdhajtás és nyilvános tisztelete ellen.

Pápaság

A mindenkori pápában nem lehet fölismerni a sumus pontifexet, mint egy látható egyháznak fejét, hanem csak mint egy „kiemelkedő személyiséget a szokásos civil világban, akiről azonban el lehet ismerni azt, hogy nagy emberi erőt és legmagasabb presztist egyesíti magában”.

Bűn és megváltás


Bűn, mint Isten megbántása nem létezik, sőt az ember kényszerítve van rá, hogy bűnt kövessen el. Természete annyira megromlott, hogy jót nem is tud tenni. Természetesen meg tud térni, de ez csak abból állhat, hogy beismeri állapotát, amelyben van és bízik Krisztus megváltó erejében. Ez azonban nem azért történik, mert Istent megbántotta, és nem is abban áll, hogy javulni akarna. Jézus Krisztus nem hozott semmiféle megváltást. A II. Vatikáni Zsinat ezért „már nem beszél a megváltás dogmájáról”. Az embernek nincs is szüksége megváltásra. Mivel a bűnre kényszerítve van, a bűnös cselekedetnél nem is lehet szabad tettről beszélni. Ilyenképpen Krisztusnak nem is volt miért engesztelni Istent, mert az ember nem is bántotta meg Őt. Krisztus nem a bűnökért áldozta fel magát, hanem csupán azért, hogy az embereknek alkalmat adjon a föltámadására. (ily módon megszabadítson a halálfélelemtől, amely béklyóba kötött – idézem emlékezetből). Igazi önmegszentelés az embernek abszolút lehetetlen. Ezért ki kell zárni a szentek, főleg Mária tiszteletét, aminek nincs is értelme a fentiek után.

Krisztus követése


„Krisztus semmiképpen sem lehet életpélda, ideál, nem is azért jött, hogy példát adjon, vagy hogy arra tanítson, hogy valamiféle törvényt tartson be. Krisztus nem toborzott magának népet, amely áldozatot hoz, mert ez mazohisztikus ( magamnak okozott szenvedés fölötti öröm) kereszténység volna. Ilyen volt Krisztus”. Tudniillik szenvedése által megóvott bennünket, hogy mi is szenvedjünk. Az egyháznak tehát kötelessége, hogy erre a szenvedésre emlékeztesse, de csak azért, hogy lelkesítsen arra, hogy tudjuk az Ő szenvedését élvezni, és nem arra, hogy mi is kövessük szenvedésében.
Minden kultusz alapja tehát az örömből fakadó ünnepélyesség, amely a jövendő feltámadásból és az élet végleges győzelméből fakad. Ezek a kijelentések a lutheri tanítással nagyrészt megegyeznek. Ez odavezetett, hogy a milánói Martini bíboros egyházmegyéjében a mozgalmat betiltotta. Példáját követte a Westminsteri Hume bíboros is.
Akárhogy is nézzük a tanítást, az imént felsorolt idézetek nemcsak a katolikusokat késztetik gondolkodásra, mert a két alapítónak nem nyilvánosság részére szánt alapító könyvében kifejtett tanítása egyszerűen bármely keresztény számára elfogadhatatlan.

A napjainkban lezajlott nagy színjáték a 8 000 – nyolcezres résztvevővel, ahol Kiko karmester teljes dicsőségében tündökölt,  Carmen már csak árnyéka  önmagának,  Róma püspökének lehetőséget adva, hogy kifejezze gyengédségét még a kis ártatlan csöppségek iránt is. De egy hadsereg kész a bevetésre, rájuk számíthat, mert már átprogramozták agyukat, fogalmuk sincs, hogy a Hamis Egyházat szolgálják. Ó, ha tudnák mi vár rájuk!
A legfrissebb adataik: - 5 – öt kontinensen, 124 országban, 1 479 egyházmegyében, 20 432 közösség, 6 272 plébánián vannak jelen. 100 – száz missziós egyházmegyei „Redemptoris Mater” szeminárium,  2 300 egyházmegyés szeminarista, 1 880 egyházmegyés pap, 1 000 – ezer missziós család Evangelizál 93 országban, 92 „ad gentes” misszióban!
Ki sejti, mi zajlik a háttérben, titkok, amelyekről kifelé nem szabad beszélni! Erről saját 6-7 éves személyes tapasztalatunk alapján beszámolok. Akinek van türelme és érdekelt, érdekli,  a Videót megnézheti 1: 46:10, ennyi időt igényel. www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-fogadta- neokatekumenalis-út-tagjait. Fontos  a hátteret is jól szemügyre venni, kit ábrázol? És mire, kikre épül? Meg a 12 pontos útszakaszt, a keresztségtől a célba érésig. Kétféle Evangélium hirdetés zajlik jelenleg a világban, Krisztusi tanításon alapuló – hiteles -  a Szűzanya és prófétái, látnokai vezetésével (mert már kevés pap hirdeti a teljes Igazságot) – a kiforgatott, a Hamis Próféta és munkatársai hirdetik,  készítvén  elő a „mesterük” színre lépését az Antikrisztus személyébe.
Befejezésül,  az elején megnevezett könyv 73-74 oldalairól Fugel atya megnyilatkozásából részleteket idézek:

Fatima nem teljesített kérése!

1917 júliusi jelenésében a Szűzanya egészen nyíltan beszél az ateista világuralom végéről akkor is, ha ez hosszú ideig embereket fog leigázni és sok szenvedést hoz az emberiségre. Mivel a hitetlenség is az emberi szabad akaratból fakad, az Úr Isten előre látta és pástra hívta a jóakaratú emberek szabad akaratát is, akik a hitetlenség ellen harcolnak.
De meg kell kérdezzük magunkat, hallottuk-e, komolyan vettük-e a Szűzanya szavait? Sajnos a nyugat nem vette túl komolyan a Fatimai üzeneteket, habár sok apostolátusi mozgalom nagyon sokat tett. De úgy látszik, nem eleget! „Ha az emberek hallgatnak szavamra, Oroszország megtér és béke lesz: ha nem...”
Ha ezeket a szavakat komolyan vesszük, föltűnik, hogy a Szűzanya az ateizmus (amit Oroszország alatt kell érteni) fölötti győzelmet ígéri, de azzal a kikötéssel, hogy az egyház ajánlja fel Oroszországot Szeplőtelen Szívének, hogy megtérhessen. Ehhez adja az első szombatok kegyelmi eszközét. De Isten nem kényszerít bennünket, meg akar győzni, hogy szabadon kövessük. Ezért fűzi hozzá a Szűzanya: „ha nem...” – (megisszuk a levét, viseljük a következményeit.)
Nos, Oroszország állami ateizmusa már csak történelmi tény. Ha azonban ugyanakkor, amikor a Szovjetunió összeomlott meg is tért volna, azaz: ha le lett volna győzve az ateizmus imádsággal, akkor nem kellett volna „látszatra” szétessen a Szovjetunió: a kegyelem átváltoztatta volna ennek az országnak a vezetőit úgy, hogy teljesen tartózkodnának az ateizmustól. Csak látszatra omlott össze ez az ateista rendszer. (minden volt kommunista országban). Tény, hogy az ott kiforrott ateista elvek nem lettek a múlté, nincsenek legyőzve. Sőt ellenkezőleg: miután egy országnak határai összeomlottak, ma ezek az eszmék szétáradnak zavartalanul az egész világra, s a világ kapva kap utánuk. Szalonképesek lettek (világszinten). Nem csoda, hogy ma oda jutottunk, hogy a nyugati országok szégyen nélkül vallják magukat nyíltan „szekularizált társaságnak”.

De hát Fatimában ezt előre megmondotta a Szűzanya. Vajon mi lesz a következő lépés? (most már az eseményekben megnyilvánul, hamarosan). Mert „ha hallgatott” volna a világ (elsősorban az illetékesek) Fatimára, akkor Oroszország nem bukik meg, nem omlik össze, hanem megtér!!! S pont ez NEM következett be! Tehát – s a Szűzanya szavának hihetünk – következik ennek a szózatának második része: ha nem...

Reméljük... rájönnek az emberek, hogy mennyire szükséges lesz kézbe venni a rózsafüzért. (és nem  a gitárt, felszínes énekeket és tévhitet követni). Megtérni, „bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat” jelszót a nemzetek fölé írni. (de ehhez most már a „lángpallos” le kell hogy sújtson).
Fatima óta senki sem mondhatja már – ha bekövetkezik az említett szózat 2. része – hogy nem tudott róla! Mennyire megnyugtató az (rózsafüzért) imádkozó, Mária-tisztelő embernek a Szűzanya utolsó ígérete: „De a végén Szeplőtelen Szívem Győzni fog!” (A VÉGÉN!!!)

Ki-ki vonja le a saját következtetését! Kis testvéretek Imre. Áve Mária!

http://www.uzenetek.eu/news/katolikus-hittetelek-ellenseges-erok-hataskoreben/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése