2015. március 18., szerda

A Szűzanya éves jelenése Mirjana Dragićević-Soldonak 2015. március 18-án

"Mirjana Dragićević-Soldo látnoknak a Szűzanya 1981. június 24-től 1982. december 25-ig minden nap megjelent. Az utolsó mindennapi jelenéskor a Szűzanya átadta neki a tizedik titkot, majd azt mondta, hogy ezentúl évente egyszer, mégpedig március 18-án fog megjelenni neki. Így történt eddig minden évben. Több mint tízezer zarándok gyűlt össze a rózsafüzér imádkozására. A jelenés 13.47-kor kezdődött és 13.53-ig tartott.

"Drága gyermekek! Teljes szívemből kérlek titeket, kérlek benneteket tisztítsátok meg szíveteket a bűntől és fordítsátok Isten és az örök élet felé. Kérlek benneteket, legyetek éberek és az igazságra nyitottak. Ne engedjétek meg, hogy az evilági dolgok eltávolítsanak benneteket attól, hogy igazán megismerjétek a Fiammal való közösség valódi örömét. Az igazi bölcsesség útján vezetlek benneteket, mert csak az igazi bölcsesség által ismerhetitek meg az igazi békét és az igazi jót. Ne vesztegessétek az időt azzal, hogy jeleket kértek a Mennyei Atyától, mert a legnagyobb jelet már megadta nektek, ez pedig az én Fiam. Ezért gyermekeim, imádkozzatok, hogy a Szentlélek bevezethessen benneteket az igazságba, segíthessen titeket a felismerésben, hogy az  így felismert igazságban egyek legyetek a Mennyei Atyával és Fiammal. Ez a felismerés adja a földi boldogságot és megnyitja az örök élet és a határtalan szeretet kapuját. Köszönöm nektek."

A homo-lobby a gázpedálra lépett

A világi fronton még sokkal látványosabban zajlik a homo-lobby előretörése, mint az „egyházban”. Miként arról már korábban hírt adtunk, 379 USA-óriásvállalat közös beadvánnyal követeli a washingtoni Legfelsőbb Bíróságtól a homo-„házasság” végleges legalizálását az egész ország területén. Gyakorlatilag közéjük tartozik a világkereskedelem összes óriása: Bloomberg, Coca Cola, Pepsi, Facebook, Apple, Microsoft, Google, eBay, Amazon, Procter & Gamble, Delta Airlines, United Airlines, Groupon, Hewlett-Packard, Twitter, Intel, General Electric, American Express, Visa, Bank of America, Chase, JPMorgan, HSBC, Walt Disney, CBS, Pfizer, Johnson & Johnson, Dow Chemical, Glaxo, Colgate-Palmolive, a német állami bank, a Deutsche Bank, hogy csak a legismertebbeket említsük. [Ez azt is jelenti, hogy valójában mindannyian részeseivé lettünk e gaztettnek, hiszen e vállalatok a mi pénzünkön lettek milliárdos nagyhatalmak, és nemcsak önkéntes alapon, hanem azáltal, hogy különböző állami törvényekkel majd minden ember számára kötelezővé vált szolgáltatásaik igénybevétele.]
Az aláírók nem akarnak a jövőben minden szövetségi államban külön-külön harcot folytatni céljaik elérésére, ahol többnyire a lakosság nagy része ellenük van, hanem azt akarják elérni, hogy a bíróság az egész országra érvényes döntést hozzon. A Legfelsőbb Bíróság április 28-án hozza meg ítéletét. Minél közelebb haladunk e dátumhoz, annál intenzívebb lesz a kampányuk. Céljuk az, hogy az USA, mint a nemzetközi grémiumokra döntő befolyással bíró világhatalom az emberek homoszexualizálását globális üggyé tegye.
A 379 aláíró közé, akik nyomást gyakorolnak az USA legfőbb bíráira és a közvéleményre, tartozik a McKinsey, Ernst & Young és KPMG, a világ leghatalmasabb tanácsadó vállalatai is, melyek 2013-ban Bergoglio hívására bevonultak a Vatikánba, hogy ott milliós honoráriumokért az „egyház” pénzügyeit irányítsák.

forrás: www.katholisches.info
http://katolikus-honlap.hu/1501/gender.htm