2011. február 4., péntek

Levél a házasságról - gyermekeimnek

"Ezt a levelet nem én írtam, de jól megfogalmazott és igaz és annyira fontos, hogy azt éreztem, amikor olvastam, hogy meg kell osztanom veletek. Sokan valljuk, de sokan nem törődnek azzal, hogy nem az iskola, nem a haverok, nem az állam, hanem mi vagyunk a gyerekeink szülei. És ezért nekünk kell lefektetnünk a jó alapokat, amiből aztán a párválasztáshoz kapcsolódó helyes személyes döntéseik motiválódhatnak.
De kitől kapja a valós alapozást a gyerekünk? Belenyugodhatunk, ha mégsem tőlünk? Hívő szülőként vajon kaptunk-e szabadságot arra, hogy elmulasszuk vagy másokra bízzuk azt az életre szóló tanítást, amivel jó vagy rossz irányba befolyásolhatjuk a gyerekeink párválasztását, házasságát, végső soron egész életét?
És van-e megfelelő szeretetkapcsolat szülő és gyereke között, amivel egy ilyen tanítás nem fülön-be, fülön-ki lesz, hanem szívre vett és megélt igazság? A mi házasságunk milyen mintát ad át? Ha nem olyan a házasságunk, amilyennek szeretnénk, vagy nem olyan, amilyennek az Ige szerint lennie kellene, akkor mi módon tudjuk vonzóvá tenni gyerekeink számára a házasságot? Egyáltalán mi mit gondolunk a házasságról, elköteleződésről, megbocsátásról, szerepekről?
A most következő levél határozott irányt szab, és hiszem, hogy ez az irány a megfelelő. Nagyon jó lesz, ha közös 'hangos' gondolkozás valósul meg, és megírjátok, hogyan látjátok ti a dolgokat. A levelet egy nyolcgyerekes (otthonoktató) anya írta a saját gyerekeinek, mintegy útravalóul.

Vannak dolgok, amelyek túl fontosak ahhoz, hogy ne írjuk le őket, hogy ne mondjuk módszeresen őket a gyerekeinknek. A következő egy ilyen levél lesz, amit az én gyerekeimnek írtam. Azért imádkozom, hogy mindegyikőtöknek inspirációul szolgáljon.
Kedves Gyermekeim!
Abban az esetben, ha az Úr megadja nektek jó ajándékát, egy férjet vagy egy feleséget- és remélem, megteszi- úgy van pár dolog, amit szeretném, ha tudnátok. Olyan dolgokra gondolok, amiket valószínűleg nem fogtok senki mástól hallani, de a tv-ből és a médiából egész bizonyosan nem. Sajnos elképzelhető, hogy a gyülekezetetekben sem fogják elmondani nektek. A házasság, kedveseim, nem a ti boldogságotokért van. Nagyon szeretném, hogy boldogok legyetek, és remélem, hogy azok is lesztek, ugyanakkor meg kell értenetek, hogy a házasság Isten terve, és az Ő céljainak kell megvalósulni, ahhoz, hogy boldogok legyetek. Az Ő végső célja a szentség, és egy Neki odaszánt életben minden dolgot arra használ fel, hogy ezt a célt megvalósítsa.

Lányaimnak

Olyan férfihoz menj hozzá, akinek élete legfőbb hajtóereje Krisztus. Ez után már nem nehéz őt boldoggá tenni. Nézz fel rá, bátorítsd a szavaiddal, mutasd ki, hogy hálás vagy érte, és ő minden követ meg fog mozgatni, hogy elégedetté tegyen. Gyakran mosolyogj, mindig jókat mondj róla, és tegyél meg mindet annak érdekében, hogy megőrizd jó hangulatodat. Ez az otthonodat is áthatja majd, amitől az olyan hellyé fog válni, ahol ő is, a gyerekek is jól érzik magukat.
Természetesen lesznek rossz napjaid, sőt, még sírós napjaid is. És ezek azok a napok, amikor bemész a hálószobádba, letérdelsz a padlón és könyörögsz az Úrhoz, hogy hordozzon. Azután felkelsz, kapsz egy friss új nézőpontot (a zsírkréta le fog jönni a falról), és nekikezdesz újra. Mindenek felett pedig, teremts otthont.

Fiaimnak

Olyan nőt vegyél feleségül, akinek a legfőbb hajtóereje Krisztus. Ez után már csak akkor nehéz neki örömet szerezni, ha nem tudod 'a titkot'. És hogy mi a titok? Örülök, hogy megkérdezted. A titok, hogy a feleségedet boldoggá tedd, az, hogy megadod neki, hogy értékesnek, szeretettnek, és biztonságban érezze magát. Lesz, amikor majd ki kell mozdulnod a komfort-zónádból, hogy ezt megvalósítsd. A feleség nem mindig kész a szeretet olajcseréjét helyesen értelmezni, még ha ez ezt is jelenti.
De hadd adjak neked egy 'titkos kérdést' - egy kérdést, amit fontos, hogy gyakran megkérdezz tőle. Ez persze nem csak a kérdezésről szól. Bizonyosodj meg, hogy a szemébe nézel, talán még a vállát vagy az arcát is megérintve, és kérdezd meg: "Mi jár most a fejedben?" És aztán legyél kész meghallgatni. Ő ezt úgy fogja érzékelni, mint befedező védelmedet az ő szíve gondolatai felett. Gyengédség, meghallgatás, védelem. Erre van szüksége.

Mindegyikőtöknek

Ha a férjed vagy a feleséged valami nagy ostobaságot csinál, bocsáss meg neki. Ha újra megteszi, újra bocsáss meg. A megbocsátás kell legyen életünk hajtóereje mindennap.

Megbocsátás
Folyamatosan gondolkozz az erősségein és vesd ki a gyengeségeinek gondolatait. Ejts foglyul minden gondolatot- válaszd azt, hogy szeretni fogsz. Itt a rész, amit nem fogtok gyakran hallani.
Ha 'boldogtalannak' találod magad, már nem vonzódsz, érdektelenné váltál, stb., nincs engedélyed, hogy akár csak elgondolkozz a váláson. Ha azon kapod magad, hogy egyre többet veszekedtek, egy percig se gondold, hogy "jobb lenne, ha a gyerekek ebből kimaradnának", mert nem fognak.
A házassági ígéretek, amiket az esküvőtök napján tettetek, nem javaslatok voltak. Szövetségi ígéretek voltak a Szent Isten, a család és a barátok előtt, arról, hogy ezzel a személlyel maradsz életed hátralevő részében, még akkor is, ha nem érzed úgy. Szent esküvel esküdtél és ha nem tudod ehhez tartani magad, akkor ne házasodj meg. Előre döntsd el, hogy a házasságod visszavonhatatlan. Sokkal erősebb a motiváció, hogy kijöjjetek egymással, ha házasság-házatokon nincsen vészkijárat.
Senkivel ne ossz meg intim gondolatokat vagy érzéseket a másik nemből.
Ne is maradj kettesben senkivel közülük, semennyi időre sem.
A válás nem 'személyes döntés'. Számos családot fog befolyásolni sok generáción keresztül. Amikor "elválasztod azt, amit Isten egybeszerkesztett", akkor sokkal többnek okozol örök kárt, mint saját magadnak.
Oly vadul óvd a házasságodat, ahogyan a saját életed őrzöd. Úgy kezeld a házastársadat, mintha a tested meghosszabbítása lenne, éppen úgy, ahogyan Isten lát benneteket. Bánj úgy a házastársaddal, mint ahogyan más családtagokkal bánsz. Hiszen tudod: "szeretned kell őket, mert csak ez az egy családod van".
Szeretném, ha boldogok lennétek, igazán. De azért imádkozom, hogy szentek legyetek."
Forrás: matrozkepzo.blogspot.com
A szöveg angol eredetije itt olvasható.
Nézz végig a napodon! Teljes alázatosság. Jellemzett ez ma téged? Meg tudott az akaratod, az önérzeted hajolni egy másik akarat vagy önérzet előtt? Vagy túl lealacsonyítónak tűnt volna?
Szelídség. Meg tudtad tenni, hogy ne kiabálj ma senkivel? Tudtál mosolyogni másokra? Volt kedves szavad a haragosaidhoz?
Türelem. Tudtál időt szánni mai társaidra (iskola-, munka-, család, bolti eladó), ahelyett hogy sürgetted volna őket?
Viseljétek el egymást szeretettel! Na igen, a nehéz emberek a környezetedben. Meg az az egy, akit mindenkinél jobban szeretsz, és aki a mindennapok apróságaival megy az idegeidre. Csak kibírtad, vagy szeretve viselted el?
A Lélek egysége a békesség kötelékével. Nem könnyű megtartani az egységet, ha már megvan. De azért igyekezni rá nem nehéz. Anélkül meg sose marad meg. Ne feledd: nem erőszak, nem ultimátum, nem fenyegetés, nem érzelmi zsarolás. Az itt megengedett egyetlen eszköz: a békesség.
Erre hívott el az Isten, ez a viselkedés legyen a bizonyságtételed! Ha ma nem ment, akkor holnap menjen! Ha ment, akkor tartsd meg! /Szommer Hajnalka/

Dokumentumfilm készült az Ifjúsági Világtalálkozók történetéről