A fény a Bibliában

A Bibliában az emberi szív, illetve az emberiség egész történelme a fény és a sötét közti folytonos harcként jelenik meg. Ahogy Jézus mondja Nikodémusnak, minden embernek választania kell: „Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”

Az alábbiakban a La Croix-ban megjent  írás ismertetését olvashatják.

Isten első szavaitól kezdve a Teremtés könyvében: „Legyen világosság” (Ter 1, 3), a Jelenések könyvének utolsó látomásáig, ahol Isten szolgái számára „nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpa világítására, sem a nap fényére” (Jel 22, 5), a Biblia a fénynek mint jelképnek különösen gazdag rendszerét vonultatja fel. A teremtés leírásában például rögtön kétféle fényről esik szó: a csillagok csak a negyedik napon jelennek meg; amit tehát Isten az első nap teremtett, az nem a természetes fény, hanem olyan világosság, ami már a teremtés előtt is létezett. Ez a fény minden élet megjelenésének előfeltétele.

A 36. zsoltár így ír erről: „a te fényedben látjuk a világosságot” (Zsolt 36, 10). Más szavakkal: az isteni fény által juthat az ember az élethez és az evilági dolgokhoz. „Azaz a fény, illetve a világosság szavakat a Biblia két külön értelemben használja – mutat rá P. Yves-Marie Blanchard exegéta, a Párizsi Katolikus Intézet tanára. – Egyfelől konkrét értelemben, és a természetes fényt érti rajta, másfelől pedig teológiai értelemben mint Isten ajándékát, mely minden élet forrása, vagy akár mint Istent magát.” Isten, akit „a fény, mint köntös, úgy fog körül” (Zsolt 104, 2), gyakran tűz, illetve villámok formájában mutatkozik meg.

A fény több helyen úgy jelenik meg, mint Isten védelmező ereje: „sötétségben éltem, de az Úr a világosságom” (Mik 7, 8); mint az öröm és a boldogság, amit Isten ad az embernek: „A napod nem nyugszik le soha, sem a holdad meg nem fogyatkozik, mert az Úr lesz örökké tartó világosságod, és véget érnek a gyász napjai.” (Iz, 60, 20); mint a balsorsot jelképező sötétség ellentéte: „Bizony jót reméltem, és a rossz ért utol, fényességet vártam, és sötétség érkezett.” (Jób 30, 26). A fény, mint az igazság és a bölcsesség szimbóluma képes rá, hogy megvilágítsa az utat a választott nép előtt: „gyertek, járjunk az Úr világosságában!” (Iz 2, 5). „Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon.” – írja a 119. zsoltár is (105).

A Megváltó eljövetelével kapcsolatban is sokszor szerepel a fény mint szimbólum (lásd az ábrát), és Krisztus alakjában csúcsosodik ki, aki eljön „világosságul a pogányok megvilágosítására” (Lk 2, 32).



A fénnyel és a sötétséggel mint szimbólumokkal kapcsolatban egy alak is gyakran megjelenik a Bibliában: a vak ember. Az időlegesen megvakult Tobit gyógyulásának történetében a fény magának az életnek a jelképe. Tobit „szeme fényének” (Tób 10, 5 és 11, 14) nevezi fiát, akinek segítségével visszanyeri a látását.

A Bibliában a fizikai vakság gyakran a lélek vakságának jele, és nem feltétlenül kötődik bűnhöz: a vakon született ember, akit Jézus meggyógyít János evangéliumában, nemcsak a világ dolgait látja meg, hanem azt is felismeri, hogy Jézus, aki azt mondja magáról, „világossága vagyok a világnak” (Jn 9, 5), valóban az Isten Fia.

„Vannak olyan vakok is, akik nem tehetnek vakságukról, és anélkül, hogy tudnának róla, a fényben élnek, azaz igaz életet folytatnak, csak még nem ismerték fel Istent az életükben – mondja Daniel Foucher atya, aki könyvet is írt a Biblia szimbólumairól. – És vannak olyanok, akik szándékosan zárkóznak sötétségbe.”

A meggyógyult vak történetében „a fény az üdvösség jelképévé válik” – mondja Blanchard atya –, Krisztus győzelmét fejezi ki, aki kimenti az embert a bűn sötétjéből, és a hit által Istenhez emeli. Az egyházatyák ebben az epizódban a feltámadás előképét és a keresztelés példáját látták, amelyet egyébként „a fény szentségének” neveztek.

A fény szimbolikája a liturgiában is megfigyelhető: húsvét éjjel, kereszteléskor vagy az elhunyt teste mellett a temetéskor mindig fény ég, mely a húsvéti misztériumot, illetve a világosság győzelmét jelképezi a sötétség minden formája fölött.

A Bibliában az emberi szív, illetve az emberiség egész történelme a fény és a sötét közti folytonos harcként jelenik meg. Ahogy Jézus mondja Nikodémusnak, minden embernek választania kell: „Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.” (Jn 3, 20-21).

Mint Isten által teremtett lény, az ember arra hivatott a Bibliában, hogy a fényt válassza, és maga is az isteni fényt sugározza szét. A választott népről az Ószövetség így ír: „a nemzetek világosságává tettelek” (Iz 49, 6). Ez a motívum jelenik meg az Újszövetségben is Krisztus tanítványaival kapcsolatban, akiket Jézus arra kér, hogy ne hagyják kialudni a fényt, hanem váljanak „a világosság fiaivá” (Jn 12, 36), és sugározzák tovább Isten dicsőségét.

Ahogy az ember egyre közelebb kerül Istenhez, annál ragyogóbbá válik az arca. Így van ezzel Mózes is, akinek a Sinai-hegyről lejövet annyira ragyog az arca (Kiv 34, 29), hogy el kell takarnia. Ugyanezt figyelhetjük meg Krisztus színeváltozásakor a Tábor-hegyen, amikor „arca ragyogott, mint a nap” (Mt 17, 2). Máté leírása szerint Isten országában az igazak is „ragyogni fognak, mint a nap” (Mt 13, 43).

Ahhoz, hogy megvilágítsa, miért kell az embernek a fényt választania, Foucher atya meglepő módon „Isten sötétségéről” beszél: Isten elrejtőzik, félhomályba burkolózik, „és helyet enged az embernek, hogy ő is ragyogóvá válhasson. Isten példáját követve az ember nem csak arra hivatott, hogy ragyogjon, hanem arra is, hogy segítse embertársait, hogy a fénybe állítsa őket, és felfedje bennük a jót.” Jézus megmutatta az utat, amikor „belépett a sötétségbe, hogy átadja Egyházának az élet és a Szentlélek világosságát”.

(Magyar Kurír)

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Szűz Mária: Az a nap, amelyen a Megváltót világra hoztam, megváltoztatta az emberiség sorsát

 

2012. december 24. hétfő, 18:00

Gyermekem, az a nap, amelyen a Megváltót világra hoztam, megváltoztatta az emberiség sorsát.

Ezt a kicsi gyermeket olyan szenvedéllyel szerettem, mint bármelyik más anya szereti a gyermekét.  De volt egy rendkívüli kegyelem is, amelyet a Mennyei Atya adott nekem. Ez a védelem kegyelme volt. Én kezdettől fogva olyan módon védelmeztem Fiamat, mely különbözött a többi védelemtől. Tudtam, hogy Ő volt a megígért Messiás, és ezért nekem egy különleges felelősség adatott, bár fogalmam sem volt annak nagyságáról, melyet ez a felelősség magával hozhatott.

Akkor még nem adatott meg nekem, hogy megértsem: Fiamat, a Megváltót, akit Isten küldött, hogy megmentse az emberiséget a Pokol tűzétől, megölhetik. Küldetésemnek ez a része szörnyű sokként ért engem és a fájdalmamat nem lehet leírni, olyan erős volt.  

Fiamon keresztül szenvedtem, Benne és Vele. Még ma is érzem fájdalmát és szomorúságát, amikor a mai világban nem hisznek Fiam Létezésében. Mint az Üdvösség Anyja, az a felelősségem, hogy segítsek Fiamnak a lelkek megmentésének tervében.

Ez az idő „a vízözön ideje”; a gyors és hirtelen változások ideje. Amint háborúk törnek ki, és amint egy nagy háború a hamuból kialakul, Isten Terve, a maga békés módján kiterjed, hogy Jelenlétének tudata feléledjen a nemzetek és minden emberi faj között.

Gyermekem, hozzád folyamodom, hogy imádkozd el a legszentebb Rózsafüzért, mivel ma sírok. Könnyeim, melyeknek éppen most tanúja voltál, azokért hullnak, akik nem fogják Fiamat elismerni. Azok a Keresztények szomorítják Őt el a legjobban, akik azt mondják, hogy elfogadják Jézus Krisztust, mint Megváltójukat, de megsértik azzal, hogy nem imádkoznak Hozzá.

Az ateizmus terjedése olyan, mint egy rettenetes járvány, mely végigsöpör a Földön. Isten nem merült feledésbe, de Jelenlétét tudatosan figyelmen kívül hagyják. Törvényeit országaitokban betiltották. Templomai nincsenek köztiszteletben.  Felszentelt szolgái túl félénkek, és nem elég bátrak ahhoz, hogy Szent Szavát hirdessék.

A Föld most fizikai és szellemi változásokon fog keresztül menni. A megtisztulás elkezdődött. A csata azok között fog zajlani, akik a gonoszt követik, és Isten Maradék Egyháza között.

Azoknak, akik hűségesek maradnak Fiamhoz, mindig hívniuk kell Engem, szeretett Édesanyjukat, az Üdvösség Anyját, hogy szeretett Fiamnak szentelhesselek benneteket, és hogy megadja nektek a szükséges nagy kegyelmeket. Nektek Jézus Krisztus katonáiként kell felkészülnötök. Fegyverzeteteket erősebbé kell tennetek, mert a ti szerepetek olyan, mint a keresztes katonáé, és nektek nagy kegyetlenséggel és igazságtalansággal szemben kell menetelnetek. 

Menjetek békében, gyermekek, és tartsatok ki a napi imában, hogy az emberiség üdvözítése megvalósulhasson, mivel a változások elkezdődnek.

Minden Atyám Szent Akarata szerint fog megvalósulni, az Ő egyetlen Fia, Jézus Krisztus által. Nektek, gyermekeim, akik a segítségemért folyamodtok, nagy védelmet fognak adományozni nemzetetek számára.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja