Útmutatás tanácstalan katolikusoknak

Ahogy már többször kifejtettem, szerintem a végső időkre megjósolt szenvedések, melyek a hűségesnek megmaradni akaró katolikusokra várnak, elsősorban nem fizikaik, hanem lelkiek lesznek. Ezekről a szenvedésekről szól a következő két levélrészlet: az első 2000-ből, a másik napjainkból származik. A helyzet 2000 óta nem hogy javult, de inkább rohamosan romlott a katolikusok számára. Ez a lelki szenvedés nem látványosan, nem nagy tömegek előtt zajlik, hanem a teljes magányban – ami jelentősen növeli mértékét –, következésképpen mások javára szóló gyümölcsei, ha vannak ilyenek egyáltalán, szintén nem látványos megtérésekből állnak, mint az ókor cirkuszaiban, nyilvános kivégzéseinél, és ezért se vigaszt, se bizonyosságot nem nyújthatnak. Ma jobban, mint valaha, szükség lenne egy hiteles vezetőre, aki egyfelől bíztatna, másfelől mindig, minden elágazásnál mutatná a helyes utat. A lelki szenvedés mértékét az is növeli, hogy a megmaradt kicsiny nyáj tagjai és a világ között napról napra mélyebb szakadék tátong, ami szinte emberfeletti hitet, meggyőződést követel arra, hogy elhiggyük, hogy a mi utunk a helyes. Hiszen akárhova nézünk, csak azt látjuk, hogy enélkül is „kiválóan” működik minden. Egy hasonlattal élve: miközben mi egy szál ingben és elemózsia nélkül gyalog haladunk a távolban levő célunk, örök üdvösségünk felé, mellettünk gyönyörű, gazdagon megrakott modern járművökön rohan el mindenki ugyanoda, és nekünk mégis hinnünk kell, hogy mi érünk oda biztosan, és nem ők. Ahhoz, hogy kitartsunk, hogy ne kéredzkedjünk fel egy száznegyvennel robogó kocsiba, azt is hinnünk kell, hogy a látszat ellenére, a mi utunk az egyedül helyes, az igaz, ez vezet egyedül Istenhez, és a többi valahol szakadékban végződik. Mindez nem arra szolgál, hogy másokat elítéljünk, hanem hogy erőnk legyen a kitartáshoz, ahhoz az úthoz, melyről hisszük, tudjuk, hogy Isten jelölte ki minden katolikus számára.
http://katolikus-honlap.hu/1402/zaby7.htm