Mivel
annyi jámbor és jóakaratú ember követi az üzeneteket és elkötelezettje
az azokból fakadó “lelkiségnek”, érdekelt az alapmű, elolvastam hát
Kindelmann Károlyné Szeretetláng lelki naplóját. Nem könnyű olvasmány,
és igen sok kérdést vetnek fel az üzenetek. De a napló legfurább részei
mégis a szerkesztő által betűzdelt lábjegyezetekben és magyarázatokban
találhatóak. Ezek utalásai alapján kerestem meg a Kovács Zoltán
mariológus által készített teológiai szakvéleményt, amely nyomán Erdő
Péter érsek 2009-ben nihil obstat-tal látta el a naplót, és
nyomtatásban is megjelenhetett Magyarországon, sok évvel számtalan
külföldi kiadása után.
Még
sosem olvastam olyan teológiai szakvéleményt, amely alapján ilyen
minősítéssel láttak el valamely magánkinyilatkoztatást, és rákeresve
sem találtam hasonlót, így nagy érdeklődéssel olvastam a fehér hollót.
Annál is inkább, mert diákjainak személyes beszámolói alapján a
szakvéleményt jegyző mariológus a nem a hagyományos értelemben vett
Mária-tisztelet „elkötelezettje”, hiszen ő bátran merte előttük
kijelenteni, hogy Liguori Szent Alfonz és társai Mária-tisztelete felett
eljárt az idő, és „az Egyház ma már mást mond”. Kíváncsi voltam hát,
hogy mi vehette rá „a” mariológust egy magánkinyilatkoztatás pozitív
értékelésére, de arra is, hogy vajon mi miatt jelenhetett meg nagy
nyilvánosság előtt ez a szakvélemény. És hát van az a helyzet, amikor
azért csalódunk, mert nem csalódunk…
A Magyar Sion egyházi tudományos folyóirat 2009/2. száma
hozta le a tanulmányt, ami formailag, apparátus szempontjából kiváló
munkának tűnik, amely joggal tölthetné el büszkeséggel szerzőjét. Mert
amellett, hogy a kellő hivatkozásokkal operál, adekvát alapműveket
használ és logikus felépítésű, még egy igen nehéz kérdést is mesterien
old meg: azt, hogy a lelki naplóban fellelhető nyilvánvaló teológiai és
egyéb problémák miatt hogyan lehet mégis engedélyezésre javasolni az
állítólagos gyümölcsök (és a pozitív értékelésre feltehetően őt indító
nyomás?) alapján.
A
Kovács Zoltán által végzett vizsgálat kiterjed a tartalmi összetevőkre
és az üzenetekben részesülőre is, ebben az írásban ezek közül a
tartalmi vizsgálatra térek ki.
A
tartalmi vizsgálat szükségességét a Kovács által idézett Royo Marin OP
(Teologia della perfezione cristiana) és Tanquerey (Aszketika,
misztika) is hasonlóképpen fogalmazza meg. A domonkos szerző hét
szabályt állít fel, amelyek közül az első kettő a szorosan vett tárgyi
vizsgálatra vonatkozik:
1)
Minden olyan kinyilatkoztatást, amely ellentétes a dogmával vagy az
erkölccsel, hamisként el kell utasítani. Isten nem mond ellent
önmagának.
2)
Minden olyan kinyilatkoztatás, amely ellentétes a teológusok közös
tanításával, vagy amely a teológiai iskolák közötti vitát hivatott
eldönteni, súlyosan gyanús. A legtöbb szerző azt állítja, hogy el kell
utasítani, de XIV. Benedek pápa, bár mindkét véleményt említette, nem
döntötte el a kérdést.
A
tartalmi kritériumok közül Kovács Zoltán vizsgálata a dogmával, azaz a
katolikus hittel ellenkező részletek kérdésében alkot maradandót.
Maradandó sérülést… Az elemzésének 6.6 pontjában (K. Z.
figyelmességéből ennek csak három alpontja van, a 6.6.3 pontig terjed)
foglalkozik a Napló teológiailag problémás részeivel, és elemzésének
fájdalmas volta nem a problémák helytelen beazonosításából fakad, hanem
az azok kezelésére adott javaslatából.
Az egyik ilyen nehézségnek Kovács az Erzsébet asszony által kapott igen nagyvonalú ígéreteket találja: „II/15–16-ban
konkrétan arról van szó, hogy ha 3 Üdvözlégyet mondunk Mária
tiszteletére, egy lélek kiszabadul a tisztítótűzből. November hónapban
pedig már 1 Üdvözlégy elmondása is tömeges lélekszabadulást eredményez”, „az
elhunyt papok lelkei, ha engesztelést végzünk értük, már haláluk
nyolcada alatt kiszabadulnak a tisztítótűzből (vö. I/114–115)”, „Erzsébet asszony valahányszor 3 Üdvözlégyet imádkozik, 10 lélek szabadul ki a tisztítótűzből (vö. II/116)”. Ezen üzenetek gyanús volta végül mégsem bizonyult súlyosnak, mert Kovács szerint „nem bizonyítható, hogy az aszketikus cselekmények mennyire pontosan eszközlik ki a szenvedő lelkek tényleges szabadulását”, így benne maradhattak a hivatalosan engedélyezett kiadásban.
A
második problémakör a kenyér átlényegülésére vonatkozó közlések voltak:
Erzsébet asszony ugyanis azt hallotta Jézustól, hogy mivel nem tud
misére menni, maga Jézus átlényegíti az általa elfogyasztott első falat
kenyeret. Ezt maga Erzsébet asszony is gyanúsnak találta, így
tartózkodott az ilyen kenyér fogyasztásától (!). Kovács professzor ezt a
kérdéskört „igen komoly problémának” nevezi, de ebben mégsem
azt a teológiai tévedést látta meg, amely az egész
magánkinyilatkoztatás azonnali elvetését teszi szükségessé, hanem azt
javasolta, hogy a IV/22-26 részeket hagyják ki a naplóból, mondván,
hogy „Magánjellegű közlés, mely nincs tartalmi vagy logikai
összefüggésben a Szeretetlánggal, és számunkra sincs lényegi morális
konklúziója, ezért kihagyható.”
Tehát
van súlyos teológiai probléma, de nem kell figyelembe venni a
magánkinyilatkoztatás megítélésében, hanem ki kell hagyni az új
kiadásból, mert nincs kapcsolatban az üzenetek másik részével. Ez a
teljes vonatkozó katolikus hagyománnyal szembemenő zseniális megoldás.
Amiről immár joggal mondható, hogy csodás…
Vélhetően
e szakvélemény nyomán hagytak ki részeket a Naplóban, amelyeket a […]
jelez. Ilyenből viszont a naplóban több van a Kovács Zoltán
szakvéleményében problémásnak jelzett részletek számánál: I/33, 1/38,
I/39, III/127, III/157, III/199, III/217, IV/22, IV/23, IV/24, IV/26.
Mondhatnánk, hogy van baj elég.
Ezek
miatt tűnik úgy, hogy a mesteri szakvélemény mégis tragédia, mert az
„elbírálás karizmájá”-ra hivatkozó Kovács módszere a válogatás:
Kindelmanné közléseiből „azt kell kiválasztanunk, ami jónak mondható, s amiből épül az Egyház közössége” (Szakvélemény, 174), a problémás részeket pedig „mindenképpen érdemes kihagyni” (Sz, 173) a nyomtatott szövegből. Így végtére is a teológiai tévedésektől megtisztított „Napló méltó az Egyház elismerésére”, mert üzenete „nem áll ellentétben a hittel és az erkölccsel, ezért terjeszthető, kultusz rendelhető hozzá”. (Sz, 173) Ha nem szavahihető ember mondaná, magam sem hinném el, hogy van ilyen, pedig de.
Kovács
professzor ezt a bravúrt a Royo Marin OP magánkinyilatkoztatások
megítélésében követendő harmadik szabályára hivatkozással teszi: „Ha egy kinyilatkoztatás valamely részlete hamis, nem szükséges elvetni az egész kinyilatkoztatást; a többi rész lehet hiteles.”
A
probléma e szabály Kovács-féle értelmezésével az, hogy ha valóban így
kellene ezt értelmezni, az ellehetetlenítené az első és második szabály
szerinti vizsgálat elvégzését. A „lényeges rész” tehát nem jelentheti a
súlyos teológiai ellentmondásoktól való eltekintést, akár arra való
hivatkozással sem, hogy „ezek száma elenyésző”, vagy hogy ezek nem
fontosak a többi üzenet szempontjából, mert ezekből egy is elég az
isteni eredet kizárásához. Mert ugyan hogyan hihetnénk a Szeretetlángra
vonatkozó üzeneteket isteni eredetűnek, ha ugyanannak a naplónak egyéb
üzenetei hamisak?
Persze
nem állítom, hogy Kovács Zoltán véletlenül értelmezte volna félre a
szabályt, hiszen idézi Tanquerey-t is ennek kapcsán, aki nem csak azt
mondja, hogy „valamely kinyilatkoztatás alapjában véve lehet
valódi, de mégis keveredhetnek bele hamis elemek is. Isten […] néha nem
javítja ki azokat a tévedéseket és előítéleteket, amelyek benne
lehetnek valakinek az elméjében”, ahogy Kovács idézi, hanem
konkrét példákat is hoz a nem lényegi, hamis elemek mibenlétének
megértéséhez. Ilyenek például a kor általános, de téves vélekedései,
nézetei természeti, fizikai dolgokról, lelkivezetők beszüremkedő
felfogásai, előítéletei, vagy esetleges történelmi tévedések. Ezeket
Isten azért nem javítja ki a látnok elméjében, mert „nem szaporítja szükség nélkül a csodák számát”,
mondja Tanquerey (1506). Tehát a Tanquerey által adott példák alapján,
ahogy más szerzők alapján is látható, hogy a tolerálható tévedések nem
teológiai témájú súlyos tévedések.
Elképzelhető,
hogy Kovács Zoltán mariológus úgy véli, hogy egy állítólagos
magánkinyilatkoztatás csak egyfajta jámbor lelkiségi olvasmány, és mi
baj is lehetne belőle, ha „tévedésektől” megtisztítva jámbor lelkek
olvassák azt, de szakvéleményében ő nem csak ilyen jámbor olvasgatásra
adott bátorítást. Összefoglaló megállapításaiban ezt írja: „megállapítom,
hogy a Szeretetláng Lelki Napló üzeneteinek jelentős részében
felismerhető a természetfölötti világ működésének jele. A lényegi
részeket tekintve tehát constat de supernaturalitate.” Ez a
minősítés azt jelentené, hogy Kindelmann Károlyné a Szűzanyától és
Jézustól kapott magánkinyilatkoztatásokban részesült, és azt, hogy a
naplóban fellelhető súlyos teológiai problémák ellenére hitelesek az
üzenetek.
A jelek
szerint Erdő Péter nem osztotta maradéktalanul Kovács Zoltán
szakvéleményének értékelését, mert nagyobb fokú óvatosságról vagy
hivatallal járó hitérzékről bizonyságot adva vonatkozó beszédében
kifejezetten tagadta a természetfelettiség elismerését. „A
jóváhagyás nem jelenti, hogy ezzel bármilyen magánkinyilatkoztatás
tényét hitelesítenénk ünnepélyesen. Azt azonban jelenti, hogy azoknak az üzeneteknek a tartalma, amelyek a kiadványba bekerülnek, megfelel a katolikus hit igazságainak.” (Erdő Péter beszéde a Szeretetláng találkozón, Kispest, 2009)
És úgy
tűnik, hogy megalapozottak Erdő Péter szavai, hiszen a cenzor munkája
nyomán ők maguk hagyták ki a Naplóból a hittel ellenkező dolgokat,
különösen is azért, mert ahogy Kovács Zoltán írta, „számukra nem volt azoknak morális konklúziója”, így „terjeszthető és kultusz rendelhető hozzá”.
Persze lehet, hogy csak engem nyugtalanít a kérdés, hogy ugyan bizony
miért kellene terjeszteni, és miért rendelne bárki is kultuszt egy
állítólagos magánkinyilatkoztatáshoz, amit egy teológiai cenzor
tisztított meg a lényegi tévedésektől? Az olyan tévedésektől, hittel
való ellenkezésektől, amelyeknek közlésekben való előfordulását
hagyományosan annak bizonyítékául vettek, hogy az nem Istentől
származik?
Kovács pozitív értékelésének megfogalmazott végső indoka a szakvélemény „Jelek és gyümölcsök” pontjából tátható. Ez a két ok: „a Szentlélek működése és gyümölcsei nyomon követhetők a hozzá kapcsolódó eseményekben”, illetve „a Szeretetláng átadása mozgalmat hozott létre, mely külföldön figyelemre méltó mértékben elterjedt”. Ez utóbbi Kovács szerint már nem pusztán a hívek tetszésére utal, hanem arra, hogy „a sensus fideit is megmozgatták”
az üzenetek – jelentsen is ez bármit. Ezek az érvek tehát röviden úgy
foglalhatók össze, hogy az üzenetek azért lennének természetfölöttiek,
mert sokan hisznek bennük, és gyümölcsei nyomon követhetők valamilyen
kapcsolódó eseményekben, és talán mert már-már egyházpolitikailag is
illendő elfogadni.
Ez a
csavar a nihil obstat megadásában végtelenül értelmetlen, és az
igazsággal kapcsolatos aberrált felfogás következménye, egyfajta
reservatio mentalis a jóváhagyók részéről, vagy annak feltételezése,
hogy egy állítólagos magánkinyilatkoztatás hozhat bármiféle jó
gyümölcsöt, ha nem is történt meg, vagy ha a rossz részeket egy cenzor
kiszedné belőlük. Ebben pedig a végső döntés, így a végső felelősség is a
megrendelőt terheli, aki korát évekkel megelőzve művelte azt a nihil
obstat-tal, amit Franciscus legújabb dokumentumában, amely alapján immár
ez a minősítés vált az alapértelmezetten elérhető maximális egyházi
elismeréssé. Mert újabban az Egyház nem akar foglalkozni azzal, hogy
milyen fáról van szó, és a gyümölcsöket nem a magánkinyilatkoztatás
hittel ellenkező elemeiben vagy annak hiányában akarja felismerni, hanem
az azt követők számából, mintha az lenne a gyümölcs. Valamiért nem
sikerül elhinniük Jézus szavainak igazságát:
„Vagy
jelentsétek ki, hogy a fa jó, s a gyümölcse is éppúgy jó, vagy
nyilvánítsátok rossznak, hisz gyümölcséről lehet a fát felismerni.” (Mt 12,33)
Ugyanezt
az eljárást láthatjuk Medjugorje esetében, amelynél úgy engedélyezte
Franciscus a hivatalos egyházi zarándoklatokat, hogy nem ismerte el a
jelenések természetfölötti voltát, éppen a gyümölcsökre, azaz az oda
zarándoklók igényére és nagy számára hivatkozással. És az ő engedélye
hű tükre sokak véleményének, akik személyes tapasztalataik alapján
vélik helyesnek ezt. Közülük sokan mondják, hogy őket nem is igazán a
látnokok győzték meg, hanem a sok buzgó zarándok. És felteszik a
százpontos kérdést: ugyan mi érdeke lenne a sátánnak abban, hogy hamis
jelenésekkel emberek tömegeit vonzza oda?
Nos,
talán az, hogy a sátán tökéletesen tudatában van a törvénynek: rossz fa
nem hoz jó gyümölcsöt. Ha egy hamis látomásra, magánkinyilatkoztatásra
kultusz épül, nem hoz, mert nem hozhat jó gyümölcsöt: ezt maga az Úr
jelentette ki. Ha egy magánkinyilatkoztatást, jelenést úgy látnak el
nihil obstat-tal, hogy nem nyilatkoznak a megtörténtéről, vagy olyan
szakvélemény alapján teszik azt, amit Kovács Zoltán produkált, vagy az
nem kapcsolódik elismerten hősies erényekkel bíró szenthez, akinek
szavahihetőségéről akár külön eljárásban már nyilatkozott az Egyház,
súlyos dologban vétenek, és sok ember félrevezetéséért felelősek. És
mivel Kovács Zoltán szakvéleménye a dogma mellett az erkölcs területére
vonatkozó vizsgálatában elnagyolt és talán téves is, érdemes majd azt
is szemrevételezni.
(Mivel
azonban a nihil obstat kérdéssel nem szeretnék a továbbiakban
foglalkozni, zárójelesen ide kívánkozik még néhány érdekesség ezzel
kapcsolatban, ha már belebotlottam. A mostani megrendelő érsek a
források szerint maga is készített szakvéleményt a hetvenes évek végén
Erzsébet asszony üzeneteiről, amely nyomán Kisberk Imre püspök nihil
obstat-tal látta el a Naplót. Ez a szakvélemény azonban elhurcoltatott a fehérvári püspökség irattárából az ÁEH által,
így nem ismerhető pontos tartalma. Erzsébet asszony titkára, Begyik
Tibor ezzel kapcsolatban utal arra, hogy többek között a hiányzó dosszié
miatt döntött Kisberk Imre püspök utóda a korábbi nihil obstat
visszavonásáról.
De a
történések alapján nehezen megfejthető, hogy az ÁEH miért is akarhatta
eltüntetni a Naplóhoz kapcsolódó püspöki dossziét. Mert ez a
„dosszié-elhurcolás” állítólag 1981 második felében történt, több évvel
azután, hogy Erzsébet asszony már kétszer is járt Rómában a Naplóval az
üzenetek terjesztése ügyében – és nyilvánvalóan csak az ÁEH
hozzájárulásával tehette azt. Első alkalommal két pap és egyikük női
segítője társaságában utazott, egy csodás útlevél-jóváhagyás
nyomán (!), majd második alkalommal egyedül. És ez a női kísérő
igencsak érdekes tünemény lehetett, hiszen Begyik Tibor beszámolója
szerint az úton végig jegyzetelt, „többek között” Erzsébet asszony
szavairól, sőt Erzsébet asszony második útjához is ő szerzett hivatalos
meghívólevelet. És az azért egy pöttyöt furcsa fordulat, hogy ez a
pecsétes, olasz és magyar nyelvű meghívó a Vörös Brigádok olasz
szélsőbalos terrorszervezet Aldo Moro elrablása és meggyilkolása miatt
elítélt tagjainak védőügyvédjétől származott.
Begyik Tibor ugyan nem adja meg a nevét, de valószínűleg a perben
eljáró híres védőügyvédről, Giannino Guisoról lehetett szó, az olasz
szocialisták, a későbbi Bettino Craxi kormányfő ügyvédjéről. Vajon
milyen módon kerülhetett kapcsolatba Erzsébet asszony papi kíséretének
segítője egy ilyen súlyú szocialistával, „a vadkan” ügyvédjével? Csak azért lehet, mert kicsi a világ?)
https://invocabo.wordpress.com/2024/06/25/a-es-a-nihil-obstat/