Alexander Wiseman: Ezért lényeges a régi és új keresztelési rítus különbsége

 

A XVI. Benedek által 2007-ben kiadott Summorum Pontificum óta sokkal több katolikus hívő és pap számára nyílt lehetőség arra, hogy felfedezzék a hagyományos latin szentmisét. Azok, akik felfedezik ezt a rítust, előbb-utóbb elkezdik összehasonlítani a VI. Pál-féle Novus Ordo Missae-vel. A Ferenc pápa által a régi rítusra nemrégiben elrendelt korlátozások talán még inkább felerősítették ezeket az összehasonlításokat. Egyetlen ilyen összehasonlító tanulmány sem hagyhatja figyelmen kívül a főbb változtatások közül a következőket: a hagyományos felajánló imák eltörlését, a római kánon helyébe lépő kánonok közötti választási lehetőségeket, a mise olvasmányainak teljes átdolgozását, és így tovább. Első pillantásra nehéz megérteni az ilyen változtatások célját. A római kánon gyökerei például egészen az Egyház első évszázadaiig nyúlnak vissza. Ugyan mi lehetne a célja annak, hogy ezt sokkal rövidebb és majdnem teljesen új imákkal helyettesítsük?

Természetesen keressük a változások “kulcsát”, nem csak azért, hogy jobban megértsük őket, hanem azért is, hogy mérlegelni tudjuk a változások hatásait a célok fényében. Sikeres vállalkozás volt-e az új miserítus bevezetése? Vajon elérte-e azt, amit VI. Pál akart és remélt?

Ha megnézzük a II. vatikáni zsinat történetét, és különösen a zsinati atyák vitáit a liturgiáról szóló dokumentum, a Sacrosanctum Concilium körül, megsejthetjük a megoldás kulcsát. Ezt az érzést erősíti és igazolja a liturgia reformjával megbízott csoport, a Consilium és annak titkárának, Annibale Bugnininek vizsgálata. Az indíték elég világosan kirajzolódik: az ökumenizmus, vagyis a párbeszéd és a nem katolikusokkal, különösen a protestánsokkal való nagyobb egység elérése iránti vágy. A misében bekövetkezett, fentebb említett változások kezdenek “értelmet nyerni”, ha az ökumenizmus fényében nézzük őket – mindezek célja a protestánsok felé való elmozdulás.

A liturgikus reform, amely a Consilium munkájával kezdődött, nem állt meg a mise átalakításánál. A többi szentségi rítus is komoly átdolgozáson ment keresztül. Itt is láthatjuk, hogy sok változtatást az a törekvés inspirált, hogy a katolikus szertartásokat jobban “összhangba” hozzák a protestáns elképzelésekkel. Egyesek jóindulatúbb módon fogalmazhatnak úgy, hogy “hangsúlyozzák azt, ami a katolikusokban és a protestánsokban közös”. De ezt az eufemisztikus megfogalmazást nehéz fenntartani, ha átgondoljuk, hogy mi veszett el, amit a rítus immár nem fejez ki egyértelműen.

Az új szentségi rítusok mindegyike magán viseli az ökumenizmus jegyeit, de legszembetűnőbb módon ez minden bizonnyal a keresztség új rítusában érhető tetten. Már a régi és az új rítus rövid összehasonlítása is a katolikus gondolkodás céltudatos és határozott kiiktatásáról árulkodik, feltehetően a protestánsokkal való “egység megünneplésére” tett kísérletként. E cikk célja ennek az összehasonlításnak elvégzése. A rövidség és az áttekinthetőség kedvéért a gyermekkeresztség rítusainak összehasonlítására fogok összpontosítani.

A gyermekkeresztelés régi rítusa a teret és a mozgást használja szimbolikája részeként. A szertartás a templomon kívül kezdődik, majd befele halad a keresztelőkápolna bejáratához, végül pedig a keresztelőmedencéhez. A szimbolikát a szertartás és az imák eléggé világossá teszik: a meg nem keresztelt csecsemő még nem méltó arra, hogy belépjen a templomba, mert áteredő bűnnel terhelt, és az ördög hatalma alatt áll.

Mindjárt a szertartás elején a pap kikérdezi a gyermeket: “Mit kérsz Isten egyházától?” A válasz ünnepélyes és egyszerű: “Hitet“. “Mit ad neked a hit?” “Örök életet.” Mivel a gyermek maga nem tud beszélni, az Anyaszentegyház gondoskodik keresztszülőkről és kéri őket, hogy kölcsönözzék hangjukat a gyermeknek. A pap azonban magához a gyermekhez intézi kérdéseit, itt is és a szertartás során végig. Mielőtt a pap belépne a templomba, két ördögűzést végez, és szentelt, exorcizált sót ad a csecsemőnek. Maga a pap lila stólát visel, a bűnbánat színét. Harc folyik ennek a kisgyermeknek a lelkéért: az ördög meg akarja tartani őt magának, de Jézus Krisztus az Ő Egyházán keresztül közbelép, hogy megmentse a csecsemőt.

A pap a stólát a gyermek fejére teszi, és bevezeti a templomba. Ott a jelenlévők együtt vallják meg azt a hitet, amelyet Isten az Ő Egyházán keresztül ad a gyermeknek. A pap elvégzi a harmadik ördögűzést, majd megérinti a gyermek fülét és orrlyukait, és azt mondja: “Ephpheta” vagyis “Nyílj meg”. A pap másodszor is kikérdezi a gyermeket, felteszi a keresztelési fogadalmat jelentő kérdéssorozat első részét: “Ellenemondasz -e a sátánnak?” és így tovább. Ezután a gyermeket megkenik a katekumenek megszentelt olajával, ami a keresztségre való végső előkészület. A pap csak most ölt fehér stólát, jelezve az örömöt és a békét, amely a keresztség szentségét követi. A szertartás a végső helynél, a keresztelőmedencénél folytatódik.

A pap még egyszer, utoljára megszólítja a csecsemőt, és a végén megkérdezi: “Meg akarsz-e keresztelkedni?”. A gyermeket ekkor megkeresztelik, és ezután néhány szertartás következik, amely a szentség hatását mutatja be. Először is, a gyermeket megkenik a szent krizmával, az Egyház legszentebb olajával, jelezve, hogy valóban szabad és készen áll arra, hogy Krisztussal együtt uralkodjon. Majd a pap fehér ruhát ad a gyermeknek, ami a lelkének keresztség utáni tisztaságát jelzi. Többé nem bűnös, hanem Isten barátja, szeretett és szent. A pap azt mondja a gyermeknek, hogy ezt a ruhát folt nélkül vigye az ítélőszék elé. Végül a pap egy meggyújtott gyertyát ad a gyermeknek, amely a kegyelmi állapotot, Isten jelenlétét jelképezi a lelkében. A gyermeknek ezzel a fénnyel kell világítania egész életében. A szertartás ezen egyszerű szavakkal zárul: “Menjetek békével, és az Úr legyen veletek”. A gyermeknek az őt megistenítő kegyelemmel és a hit erényével felvértezve mostantól “munkálkodnia kell üdvösségén” a világban, hogy egy napon élvezhesse az örök életet.

Térjünk most rá a keresztség új rítusára. Amint fentebb említettem, a rítus változásainak megértéséhez a kulcs az ökumenizmus. Feltehetjük magunknak a kérdést: “mi az a régi keresztelési rítusban, amit egy protestáns nehezen fogadna el? Mi az, ami jobban hangsúlyozná a hitbeli különbözőségeinket, mint a hasonlóságainkat?”. Előszöris a protestantizmus hajlamos hangsúlyozni a személyes, tudatosan és szabadon végrehajtott hitbeli cselekedet értékét. A hit tehát nem olyasmi, amit más közvetítésével kapunk; a léleknek közvetlenül Jézus Krisztushoz kell mennie. Másodszor, nincs olyan, hogy szolgálati papság, vagy in persona Christi cselekvő személy. Ezért a szentségek nem a papok szolgálatán keresztül adatnak, és a papok sem rendelkeznek olyan hatalommal, amellyel más személy ne rendelkezne (például hatalommal az ördög felett, hogy ördögűzést végezzenek). Végül a protestánsok azt vallják, hogy Krisztus a szenvedésében és halálában már mindent teljesített, ami a mi üdvösségünkkel kapcsolatos. Az a gondolat, hogy “a szenvedés érdemeit” itt és most nyerjük el, egészen idegen, különösen, ha ez egy másik ember (azaz egy pap) közvetítésével történik.

Ahogy most áttekintjük a gyermekkeresztség új rítusát, láthatjuk, hogy valóban a fenti pontok a változások mozgatórugói. A csecsemőkeresztség új rítusát úgy tervezték, hogy a protestánsok számára a lehető legkevésbé legyen sértő. Ezt azért hangsúlyoznám itt, mert úgy gondolom, hogy az ökumenizmus ezen szempontján kívül nem tudunk egyetlen és logikus magyarázatot sem adni arra, hogy miért változtak meg bizonyos dolgok. Egy utolsó előkészítő megjegyzés: az új rítus olyan sok “lehetőséget” enged meg a különböző imákban és szertartásokban, hogy nehéz “magáról a rítusról” beszélni. Ezért úgy döntöttem, hogy a vizsgálat során a szertartáskönyv által biztosított első lehetőséget követem.

A csecsemőkeresztelés új rítusa eltörli a helyről-helyre való mozgást. Ott kell kezdeni, ahol az emberek összegyűlnek és várakoznak. A hívek, vagy legalábbis a rokonok és barátok jelenlétében kell megtörténnie, akik mindannyian “aktívan részt vesznek” a szertartásban. A pap “ünnepi színekbe” öltözik, és azzal kezdi, hogy mindenkit üdvözöl, és emlékezteti a szülőket arra az örömre, amelyet a gyermekük érkezésekor éreztek. A pap kikérdezi a gyermek szüleit, megkérdezi tőlük, hogy milyen nevet adtak gyermeküknek, és hogy mit kérnek Isten Egyházától a gyermek számára. Ők azt felelik: “a keresztséget“. A pap azonnal emlékezteti őket felelősségükre, hogy a gyermeket a hit gyakorlására neveljék, és megkérdezi, hogy megértették-e, mire vállalkoznak. A keresztszülőket is megkérdezi, hogy megértették-e a felelősségüket.

A pap ezután üdvözli a gyermeket a keresztény közösségben, és “annak nevében” igényt tart a gyermekre Krisztus számára. Csendben a kereszt jelét rajzolja a csecsemő homlokára, majd megkéri a szülőket és a keresztszülőket, hogy tegyék ugyanezt.

A szertartás következő két része az “Ige liturgiája” és a “Hívek könyörgése”, vagyis a közbenjáró imák. Az előbbi egy vagy két szentírási olvasmányból és homíliából áll. Az utóbbi különböző invokációkat és imákat tartalmaz a gyermekért, litániaszerű kérés és válasz formájában. A szertartás e két része (amely teljesen idegen a régi rítustól) szorosan követi a Cranmer-féle Book of Common Prayer-ben szereplő keresztelési rítust.

A szertartás következő részének címe: “Az ördögűzés és megkenés imája”. Az ima, amelyet a pap mond, Istennek szól, tehát tulajdonképpen nem ördögűzés (amely mindig az ördögnek szól, és megparancsolja neki, hogy távozzon). Maga az ima furcsa, mert azt kéri Istentől, amit maga a keresztség szentsége fog megtenni. Hasonlítsuk ezt össze a régi rítussal, amely a keresztség előtt folyamatosan kéri Istent, hogy a gyermeket tegye méltóvá a keresztség kegyelmére, azaz készítse elő a szentségre és annak hatásaira. A megkenés a katekumenek olajával történik, de ez elhagyható, ha a lelkész úgy ítéli meg, hogy “lelkipásztori szempontból szükséges” ennek elhagyása. Ebben az esetben egy rövid imával helyettesítik. A megáldás befejezésekor a pap csendben a gyermek fejére teszi kezét. Ezután mindenki a keresztelőkúthoz megy (hacsak nem tartózkodott már ott).

Maga a keresztelés elvégzése előtt a celebráns emlékezteti a népet Isten csodálatos művére, majd áldást és Isten segítségülhívását végzi a keresztvíz felett. Ez utóbbi rész soha nem marad el, még a húsvéti időszakban sem. Ez is többé-kevésbé közvetlenül az 1549-es Book of Common Prayer-ből származik. Ezzel szemben a régi rítusban használt keresztelővizet sohasem áldják meg magánál a keresztelésnél, mert azt már a húsvéti vigília szertartásakor megáldották, és a pap köteles azt a vizet használni a kereszteléshez. A hagyományos húsvéti vigíliában a keresztvíz megáldásának szertartása ünnepélyes és hosszadalmas, a meggyújtott (Krisztust jelképező) húsvéti gyertyát is magában foglalja, és többször utal Krisztus szenvedésére és halálára. Az új rítus változásában leginkább szembetűnő az, hogy ténylegesen megszakítja a kapcsolatot a húsvéti vigília és a keresztség között – vagyis Krisztus szenvedése és e szenvedés gyümölcseinek a szentségekben és a pap közvetítésével történő alkalmazása között. Ezáltal az új rítus megszünteti a szentségeknek ezt a sajátosan katolikus teológiáját.

A celebráns ezután a szülőkhöz és a keresztszülőkhöz fordul, emlékeztetve őket arra a felelősségükre, hogy a gyermeket a hitben neveljék, és arra kéri őket, hogy újítsák meg saját keresztségük fogadalmukat. Itt egy furcsa mulasztás történik: a gyermek maga sohasem szólal meg az új keresztség szertartásában, és így nem tesz fogadalmat, sem saját maga, sem a keresztszülők szavain keresztül. Ha a szülőket is csecsemőként keresztelték meg az új rítusban, akkor milyen fogadalmat újítanak meg? A kikérdezés végén a celebráns megkérdezi a szülőket, hogy akarják-e, hogy gyermeküket “az Egyház hitében kereszteljék meg, amelyet mindannyian együtt vallottunk meg”. A celebráns ezután elvégzi a keresztelést.

A befejező szertartást “magyarázó szertartásnak” nevezik, és a régi szertartás szerint magában foglalja a krizmával való megkenést, a fehér ruha és a meggyújtott gyertya átadását. Az ezeket kísérő imák azonban teljesen mások. A krizmával való megkenéskor a celebráns megjegyzi, hogy Isten befogadta a gyermeket “az ő szent népébe”. A fehér ruha a “keresztény méltóság” jele, amely méltóságot “szeplőtelenül” kell a mennybe vinni. A gyertyát a szülőknek és a keresztszülőknek adják: nekik kell égve tartaniuk a fényt. A régi rítusban szereplő “ephpheta” itt is szerepel, de teljesen opcionális. Módosult az is, hogy itt a pap a fül és az orr helyett a gyermek fülét és száját érinti meg. Az ima teljesen eltér a régi rítustól.

A szertartás végén az egész gyülekezet az oltárhoz vonul, és egy keresztelési éneket énekel. Ezután mindenki együtt imádkozza a “Miatyánkot” (egy másik importált szertartás a Book of Common Prayer-ből). A celebráns ezután áldást ad, először az anyának, majd az apának, végül az egész gyülekezetnek.

A két szertartás összehasonlításán keresztül láthatjuk, hogy a protestáns szemlélet dominál az új rítusban, míg a keresztségről és a szentségekről szóló katolikus tanítás, amely a régi rítusban oly világosan kifejeződött, háttérbe szorul. Hasznos, ha röviden végigfutunk azokon a főbb változásokon, amelyek ezt mutatják.

Először is, miért nem szólítják meg a gyermeket az új rítusban? Miért szól a celebráns mindig a szülőkhöz és a keresztszülőkhöz, szüntelenül emlékeztetve őket a felelősségükre? Azért, mert egy protestáns számára semmi sem helyettesítheti a személyes hitaktust. Nos, a csecsemő ebben a pillanatban képtelen ilyen cselekedetre. Ezért felesleges beszélni hozzá. Ehelyett a család (a keresztény közösség) kötelessége, hogy felnevelje a gyermeket, és felkészítse arra, hogy amikor eljön az ideje, megtegye a Jézus Krisztusba vetett hitnek ezt a cselekedetét. Ez éles ellentétben áll a régi rítussal, ahol maga a gyermek az, aki a szentség által részesül a kegyelem kiáradásában, és aki így már Isten gyermekévé válik. Még csecsemőként kap hitet az Egyháztól, papjának szolgálata által. A gyermek felelőssége, hogy ezt a keresztségi tisztaságot egész életében megőrizze.

Másodszor, a pap szerepe szinte teljesen megszűnik. A vízzel való tényleges leöntésén kívül mindent, amit ő tesz, a közösség is megteszi, “aktívan részt vesz” a szertartásban. A protestáns elképzelés szerint a celebráns csupán a közösség elnöke, aki “a közösség nevében” beszél.

Harmadszor, miért szüntették meg az összes ördögűzést? Mert (a protestáns felfogás szerint) Krisztus nem adott hatalmat a kiválasztott szolgáinak arra, hogy kiűzzék az ördögöt. A pap és a laikus között nincs lényegi különbség a hatalom és a funkció tekintetében. Ha egy pap végezne ördögűzést, az ellentmondana ennek a protestáns felfogásnak.

Talán még egy okot említhetnénk az ördögűzések megszüntetésére: az ördögre irányuló figyelem idegen a modern mentalitástól, amely hajlamos a spirituális “optimizmusra”. Az új rítusban az öröm uralkodik, és az eredendő bűn időnkénti említése nem kaphat kitüntetett helyet. Az új rítus celebránsa ünneplőbe öltözik, és a szülőket már az elején a gyermekvállalás örömére emlékezteti. Ezzel szemben a régi rítus szigorú: a gyermekhez intézett paranccsal és ördögűzéssel kezdődik. A pap bűnbánati színekbe van öltözve. Azonnal tudatában vagyunk annak, hogy kétségbeesett harc folyik a kisgyermek lelkéért.

Utolsó pontként megemlíthetjük a protestáns Common Book of Prayer-ből származó szertartások nyilvánvaló beemelését. Mi értelme lehetett ilyen dolgok átvételének, amikor ez a könyv önmaga is a katolikus szertartásoktól való elszakadást jelentette? Csak egy célja lehet: a katolikus rítus nagyobb összhangba hozása a keresztség protestáns felfogásával. Ez egy szóval: ökumenizmus.

Az elemzés végén egy döntő kérdés marad: vajon az ökumenizmus valóban megéri-e, hogy feladjuk a helyes katolikus rítusunkat? Szigorú igazságossággal azt mondhatjuk, hogy a keresztség új rítusa legalább annyira “protestáns”, mint amennyire “katolikus”. De tovább megyek, és azt mondom hogy inkább protestáns, mint katolikus, mivel a kihagyások és a kétértelműség révén megfosztja a rítus szimbolikáját a katolikus jelentéstől. Jó dolog ez? Milyen egyéb következményei vannak az ilyen protestantizált rítusoknak?

Minden olvasónak szembe kell néznie ezekkel a kérdésekkel, és magának kell döntenie. De mérlegelje a kérdést alaposan, és a hitben ma tapasztalható egyetemes válság összefüggésében. A katolikusok hány százaléka hisz még az eredendő bűnben és annak hatásaiban? A katolikusok hány százaléka van tisztában keresztségi fogadalmának komolyságával és a lélek tisztaságának megőrzésére vonatkozó kötelességével? Azzal, hogy katolikus szertartásainkat megfosztjuk sajátosan katolikus jellegüktől, nem járultunk-e hozzá nagymértékben a hit eme válságához?

“Aki üdvözülni akar, annak mindenekelőtt a katolikus hitet kell megtartania. Mert ha valaki nem tartja meg ezt a hitet teljesen és egészen, akkor kétségtelenül örökre elveszik.” (Szent Atanáz-féle hitvallás)

(Forrás)

https://invocabo.wordpress.com/2023/01/19/ezert-lenyeges-a-regi-es-uj-keresztelesi-ritus-kulonbsege/

ÜZENET LORENA-NAK – 2023. JANUÁR 16.

 

A JÓSLAT BEteljesedik, AHOL AZ UTÓDOM MEGÖLIK ÉS VÉRTÁNÚM halt meg

Szükségem van az idők végén barátaimra, én, a te királyotok és Uratok, Jézus Krisztus gyötrelemben vagyok, keresztre feszítettek, és apostolaim békén hagytak. EGYEDÜL szeretett Tanítványom, János képviseli Hűséges Maradékomat, ő a kereszt tövében kísér Anyámmal együtt.

Az agóniában elszenvedem az emberi lény megvetését, és érzem a világ számára e Sötét Óra nyugtalanságát és sötétségét, amikor az ellenfél meghirdeti a gonosz és a perverzitás uralmát a világ felett. élve az elhagyatottság utálatosságát.

Amikor a kárhozat embere átveszi az irányítást a világ felett, és én NEM vagyok többé a felszentelésben, ez a Sereg csak egy darab kenyér lesz az ellenség kezében, ahol én már NEM leszek.

Ezért hívom az Idők Vége Barátaimat, hogy legyenek Jánosaim és Máriáim, hogy felkészítsék szívüket, mert hamarosan bennük fogok lakni, és ők lesznek az Én Élő Tabernákulumaim, akik Fényemet sugározzák.

A Nap elsötétül, és a Sötétség beborítja a Földgömböt, hamarosan Róma elpusztul , és hűséges utódom mártírhalált hal, még NEM halt meg, még él, és véres halált kell szenvednie, hogy Egyházam megtehesse a következő lépést MEGÚJUL.

Pusztulása után feltámad a hamvakból, hogy ragyogjon Szegények és Szerények az Új Mennyeken és Új Földeken, még nincs minden, VÉGET vetek a Gonosz Uralmának, ami rövid ideig tart és a Nap emelkedj fel és ragyogj, mint még soha.

Péter Szentszéke állítólag üresen maradt, és a római keselyűk azt hiszik, hogy népem hatalmában van, de a Fény még nem világít a Horizonton, az utódom, Római Péter, aki békét és biztonságot fog adni. a Hűséges Maradéknak.

Még nincs veszve minden, és amikor a legsűrűbb sötétség borítja be a Földet, és az elhagyatottság utálatossága beépült Egyházamba , két olajfám, Énok és Illés, népem képviselői, kivonulnak, hogy harcoljanak úgy, ahogy vannak, a Képviselők egyházamból.

És Isten Nevét elméjükbe és szívükbe ágyazva fogják hordozni, minden meg van írva, és a próféciák beteljesednek, mert az Én Szavamban MINDEN Kinyilatkoztatva van, és kijelentem Barátaimnak, hogy megértsék mindazt, ami hamarosan megtörténik, és felemelkedhet az Üdvösség Bárkájához.

Róma megdöntésre kerül, és a Prófécia beteljesedik ott, ahol az utódom megöli és mártírhalált hal, majd támadás érkezik Észak-Amerikába, ami egy világháború kitörését eredményezi, utódom halála után MINDEN megkezdődik.

Már csak néhány nap van hátra a Békéből, használd ki lelki és anyagi felkészülésedre, NE FÉLJ, Angyalaim azoknak, akik hűségesek voltak, elvezetnek benneteket a Biztonságos Kikötőbe, az Angyalaim által készített megőrzési helyekre, amelyek Biztonságos és megszentelt helyek, ahová az ellenség NEM léphet be, mert az Én Akaratom fog uralkodni az Emberi Akarat helyett, amely elpusztul Felségem Hatalma és Dicsősége előtt.

Légy figyelmes az idők jeleire, hogy minden beteljesedik, én örökké uralkodni fogok, és Királyságom eljön, hogy odaadja az embernek a kifinomultság és megtisztulás által nyert Díját, mivel a FÁJDALOMBAN Akrizolálom barátaimat, hogy átalakuljanak, ők beléphet az Új Mennyekbe és Új Földekre.

Ma Szent Mihályt hívom hűséges Maradékom őrangyalának, hogy különleges módon védve legyél mindentől, ami eljövendő, emeld fel tekinteted az égre, és kiálts irgalmat és kegyelmet Atyámnak, hogy igazságos haragja kisebb szigorral esnek.

A Sófár újra felcsendült és hallható a világ végén, az idők végén barátaim keresztjei pedig bátorítást adnak a bűnös lelkeknek, barátaim fényei pedig megvilágítják a többi testvérüket, és örömmel viszik őket, mert keresztre feszítik őket, hogy feltámadjanak és elnyerjék a Paradicsom Dicsőségét.

Kövesd Lépteimet, és látni fogod, hogy a Szomorúság és a Gonosz közepette Akaratom uralkodik, megvilágítva a sötétséget, az Idők Végének Barátaim megtanultak isteni akaratomban élni, és apránként megvilágítják a gömböt. a többi testvérüket megvilágító Színkeresztjükkel.

Keresztem rejtélye megoldódik , amikor az Idők Vége Barátaim megtanulnak az isteni akaratban élni, átölelni a keresztet és más Krisztusokká válni, elhozva Isteni Akaratom Királyságát a Földre, a FIAT VOLUNTAS TUA-t, hogy újjászülethessen a Harmadik Fiat korszaka, amelyet apránként létrehoztam, hogy az emberi faj megújuljon és átalakuljon.

Ma az Idők Vége Barátaim Új Teremtésem oszlopai, mert életüket az enyém utánzásra és követésre vezették, lévén dicső keresztek hordozói, olyan keresztek, amelyek ragyognak és beárnyékolják a sötétséget, keresztek, amelyek egyesítenek egyenként, apránként. kevés, azt eredményezi, hogy a Jó növekszik és beárnyékolja a rosszat.

A Jó Győzelme a Rossz felett elkezdődött, és ez idő kérdése, és több lélek csatlakozik, és az Eucharisztikus Szívek Uralma ragyogni fog a Földön.

Az idők végén barátaim, énekeljetek egy Háborús dalt, és legyetek készen harcolni értem, mindent megadni értem, ahogy én is adtam értetek, itt az ideje a háborúnak, a harcnak, a vihar után , jön a nyugalom és kisüt a Nap.

Idők Vége Barátaim, álljatok készen a csatára, amelyet Szent Mihály arkangyal fog vezetni és Anyám irányít.

Tiéd a győzelem!

Minden meg van írva, tehát itt az ideje a csatának, harcolj TELJES szívedből, és a győzelem a miénk lesz.

Isten népe, bátran, hamarosan jövök!!!

Maranatha

Az én Szellemem vezetni fog benneteket és betölteni vele.

https://maryrefugeofsouls.com/2023/01/27/january-16-2023-very-important-gripping-prohecy-our-lord-jesus-christ-to-latin-american-mystic-lorena- a-nap-elsötétül-és-a-sötétség-hamarosan-elfedi-a-földgömböt-róma-elpusztul/