A választott nép, a zsidók evangelizálása és az antiszemitizmus című írásban
reflektáltam egy Szemléleken megjelent könyvismertetésre, amely néhány
nagyon meredek állítást fogalmazott meg a keresztények és zsidók
kapcsolatáról. Meglepett a dolog, és a cikk szerzője által írt komment
nyomán rászántam néhány órát, hogy számba vegyem vajon mi bátoríthatja a
mai egyházban az újabb zsidózó eretnekségek megjelenését. Gondoltam,
hogy visszafelé haladva először Franciscust nézem meg, aztán a zsinat, a
Nostra Aetate megjelenése óta bekövetkezett eseményeket. De lehet,
hogy naiv elképzelés volt az utolsó hatvan évet átfogó elemzés.
Elakadtam Franciscusnál. Megdöbbentem a zsidósággal való mély
kapcsolatáról szóló források bősége láttán, amely révén egy újabb
vetületét ismerhettem meg Franciscus személyiségének, felfogásának és
tevékenységének.
Franciscus
már Argentínában kiváló viszonyt ápolt zsidó közösségekkel és
személyekkel. Saját elmondása szerint tizennégy éves korában egy zsidó
textilgyárosnál töltött nyári diákmunkán került közelebbi kapcsolatba
először zsidókkal, és ez életre szólóan meghatározta hozzájuk fűződő
viszonyát. A másik esemény a Buenos Aires-i zsidó kulturális és
segélyegyleti központ ellen 1994-ben elkövetett robbantásos merénylet
volt, amelynek tetteseire a mai napig nem derült fény, és amely után
elmélyült az akkor még Buenos Aires-i segédpüspök Bergoglio zsidókkal
ápolt kapcsolata. Ennél pontosabb adatok a viszony alakulására
nincsenek, ami bizonyos értelemben meglepő annak fényében, hogy a
legfőbb érintett szereplő él, aki viszont valamiért nem érdekelt a
tiszta előtörténet terjedésében. Biztos szerénységből. Ugyanakkor ez
nem különleges abban az értelemben, hogy ez a megállapítás Bergoglio
családjára, fiatalkorára, kommunista kapcsolataira, a jezsuita
tartományfőnökségére, a leváltása utáni sötét éveire, a
pszichoanalízissel való kapcsolatára és általában teljes argentínai
tevékenységére igaz, amely tele van homályos, tisztázatlan részletekkel.
A zsidó kapcsolatai viszont egészen szoros és jelképes eseményekben
gazdag viszonnyá váltak érsekké válása után. Az említett merénylet után
követelte a tettesek felkutatását és az igazságszolgáltatást,
rendszeresen részt vett holokausztról való megemlékezéseken. 2012-ben
több dél-amerikai ország papjaiból összeválogatott csapatot küldött egy
izraeli látogatásra, igazából érzékenyítő továbbképzésre, amelyet
Shlomo Riskin rabbi vallásközi központjával együttműködésben
szervezett. Az ő programjuk hangsúlyos része volt például az olyan
zsidó nemzeti emlékhelyek látogatása, mint a Herzl-hegy vagy a Jad
Vasem. Ez talán már egy picivel több, mint a szokásos, zsidókat ért
üldözések történelmi igazságával kapcsolatos politikai jellegű
szimpátia-nyilvánítás. De ami ezen messze túlmutat, az a zsidó vallási
képviselőkkel ápolt kapcsolata. Ez a kapcsolat kifejezetten vallási
jellegű, de ezalatt nem azt kell érteni, hogy Franciscus a zsidók
evangelizálásának buzgalmától hajtva keresi a zsidó vallási vezetők
barátságát, hogy elszórja az ige magvait. Ez az ő esetében inkább
fordítva működik. Ahogy a később említett könyv előszavában ő maga
fogalmazta meg: „Életbevágóan fontos a keresztények számára
felfedezni és terjeszteni a zsidó hagyomány ismeretét annak érdekében,
hogy képesek legyenek autentikus módon megérteni saját magukat.”
Tehát szerinte nem igazán érthetjük meg magunkat keresztényként a
farizeusi iskolából továbböröklődő zsidó vallási szokások megismerése
nélkül. És főleg azok terjesztése nélkül.
Mivel
hihetetlenül kiterjedt zsidó baráti körrel rendelkezik, kiemelek
néhányat barátai közül, akik valamilyen szempontból tipikusak vagy
kiemelésre érdemesek.
Közismert
a Buenos Aires-i Benei Tikva zsidó közösség rabbijával, Benjamin
Skorka rabbival ápolt kapcsolata. Skorka rabbi, „testvére és barátja”
(Franciscus szavai), többször meghívta Bergogliót prédikálni a
zsinagógájába, sőt közös könyvet is adott ki vele „Az égről és a földről” címmel. Franciscus Skorkával nem csak könyvet, hanem párhuzamos előszót is írt a La Bibbia dell’Amicizia: Brani della Torah/Pentateuco commentati da ebrei e cristiani című opushoz (Ebben az előszóban írja Franciscus azt is, hogy „tudatában vagyok annak, hogy a múltban tizenkilenc évszázadnyi zsidóellenesség van mögöttünk” – adalék a Szemlélek szerzőjének egyet nem értő szeretettel!).
Érdemes
megemlíteni még Skorka rabbi homoszexualitáshoz való hozzáállását,
amelyet olvasva felvetődik a kérdés, hogy vajon Franciscus hatott a
rabbira vagy fordítva történt, a rabbi ugyanis – bár fenntartja a
homoszexualitást elítélő és a házasságot férfi és nő közösségeként
meghatározó zsidó tanítást, de elfogadja és szorgalmazza a polgári
„házasságot” a homoszexuális együttélések törvényesítésére.
Franciscus már pápaként több napon keresztül vendégül látta Skorka rabbit a Szent Márta házban, ahol minden étkezésnél a rabbi mondott
héber imákat, amelyekre Franciscus és a többi jelenlévő is áment
mondott (vajon ért-e héberül Franciscus?). Skorka rabbi jelentős személy
abból a szempontból is, hogy az ő említett látogatását találta jó
alkalomnak arra Franciscus, hogy előre jelezze azt, ami aztán
hivatalosan be is következett két évvel később, amikor megjelent az
iránymutatásnak szánt kijelentés, miszerint a „Katolikus Egyház nem vezet és nem támogat semmiféle intézményesített térítő tevékenységet a zsidók irányába”.
Az a bizonyos sokszor elítélt prozelitizmus, amitől egy másik rabbi
barát szerint megmenekítette Franciscus a zsidó lelkeket. Nem tudom,
hogy csak az én figyelmemet kerülte el akkor, vagy másét is, de ezek
alapján a zsidók ki vannak zárva az evangélium hirdetéséből. Ez pedig
azt jelenti, hogy vagy nem akarjuk, hogy üdvözüljenek Jézus Krisztus
istenségének és megváltásának megismerésével és elfogadásával, vagy nem
hisszük azt, hogy ez szükséges az üdvösségükhöz. Ez az a felfogás, ami a
mai zsidózó eretnekségek igazi vallási alapja, amitől egy származási
vagy egyéb okból eredő szimpátia miatt sokan könnyen eljuthatnak a zsidó
vallási szokások követésére – elvileg keresztényként. És akinek ez nem
tetszik, az megfontolhatja, hogy ez bizony nem Franciscus találmánya,
hanem hozzá hasonlóan fellelhető a zsinat utáni pápák
megnyilatkozásaiban is, mert alapjául a Nostra Aetate szolgált.
Franciscus ebben is a zsinat következetes végrehajtója volt – és egy
kicsit túltolója, mint annyi másban.
Másik, kevésbé ismert zsidó rabbi barátja az argentin Sergio Bergman rabbi, aki Franciscus szellemi gyermekének
vallja magát. Ő az a rabbi, aki Franciscus révén, annak pápai
beiktatása után nem sokkal, 2013. húsvétján közelebbről meg nem nevezett
zsidó imát mondhatott el Szent Péter sírjánál, győzelmi jelentésében
Péternek (Pedro) nevezve Szent Péter apostolt
Sergio Bergman rabbi, aki a kabbalisztikáról is jegyez művet, a Ferenc evangéliumáról szóló opus mellett, közzétett egy másik rövid, de annál érzelmesebb írást
is arról, hogy miként találkozott beiktatásakor Mesterével,
Bergoglióval. Ezt az írást mindenképpen érdemes elolvasni annak, aki azt
gondolja, hogy a mester megnevezés használata egy felszínes, és ily
módon szokványos tanár-tanítvány kapcsolatot takar. Aki legalább futólag
ismeri a szabadkőműves terminológiát, felkaphatja a fejét az írás záró
bekezdésére: „A Ferenccel való ölelkezés megújított egy paktumot
erre az új korszakra, az imában felemelkedő áldás egy új korra, amelyben
a mi pásztorunk és mesterünk nagyvonalú szíve által vezetettek
maradunk, Ferenc pápa, aki nem más, mint Jorge atya, a szeretett és
értékelt Bergoglio.” Vajon mi lehet ez az új korszak?
Bergmann
rabbi Franciscushoz való szellemi közelsége a környezetvédelem iránti
elkötelezettségében is megnyilvánul. Így érthető, hogy Sergio Bergmann
rabbi, aki Argentína környezetvédelméért felelős minisztere is volt,
lelkesen ecsetelte egy videóban a
Laudato Si jelentőségét. Ez a felvétel ugyanakkor másért is jelentős.
Sergio rabbi mögött a könyvespolcon látható egy fénykép, amely
Franciscussal ábrázolja őt, a kép hátterében viszont egy szabadkőműves
címer látható.
(Akiben gyanú támadna, hogy a fotó „meg van stoppolva”, az
mindenképpen nézze meg a fenti linken elérhető eredeti videót, amelyből a
kép származik).
A fenti kép alapján talán megkockáztatható, hogy Franciscus szellemi gyermeke, aki előszeretettel nevezi Franciscust az „én rabbimnak”,
szabadkőműves. Ez persze csak merész feltételezés… Az viszont az
interneten fellelhető felvételek alapján bizton állítható, hogy
Franciscus nem tartotta a szabadkőművesként azonosítható személyeket és
csoportokat kerülendőnek. Nem pusztán szívesen mutatkozott a B’nai
B’rith zsidó szabadkőműves páholy által szervezett eseményeken
Buenos Airesben, de be is fogadta azokat a székesegyházába, például a
Kristallnacht-ról szóló megemlékezésen – amely a The Times of Israel
szerint Franciscus kedvenc
rendezvényeinek egyike. Persze, Franciscus semmit sem tudott Bergman
rabbi esetleges szabadkőművességéről, ahogy a B’nai B’rith szervezet
szabadkőművességéről sem, valamint arról sem, hogy bár az új Egyházi
Törvénykönyv már nem tartalmazza nevesítve a szabadkőművesség tiltását
katolikusoknak, de a Hittani Kongregáció még Ratzinger idejében
megerősítette az egyház szabadkőművességre vonatkozó „negatív megítélését”. Persze ez pusztán erkölcsileg kötelez, nincs jogi szankció.
Franciscus harmadik barátja A hamis próféta és a káromlásban
a Chagall-kép kapcsán már idézett Adin Even-Israel Steinsaltz rabbi,
aki Chagall gyakorlatát a keresztény szimbólumok használatára hódítási
aktusként írta le. Steinsaltz a kétezres évek elején „feltámasztott”
Szanhedrinben a Nasi (herceg) hivatalára megválasztott rabbi volt 2005
és 2008 között. Bár némileg mérsékeltebbnek tartották elődjéhez képest,
aki a Templom pontos helyének megállapítása és annak gyors újjáépítése
érdekében tevékenykedett, de ez nem ellenkező meggyőződést jelentett
Steinsaltz nasi részéről, hanem megfontoltabb haladást ebbe az irányba.
Így az ő hivatali ideje alatt ennek a megfontolt haladásnak jegyében
kezdték a Templomhegyen ismét bemutatni a húsvéti áldozatot.
Ő annyira kiemelkedő zsidó talmudista volt, hogy a halálakor róla írt cikkében a The Jerusalem Post Rashinál is jelentősebbnek nevezte. Rashi középkori talmudmagyarázó volt, akinek igazi neve Rabbi Slomo Itzhaki
volt (a nevének kezdőbetűiből összeállított rövidítés talán sokakat
nem véletlenül emlékeztet a korábbi írásban említett Jeshu rövidítésben
is kézzelfogható talmudi gyakorlatra). Steinsaltz rabbi legfontosabb
tudományos teljesítménye a Talmud modern héberre és angolra fordítása
volt. Az alábbi kép 2016. december 5-én készült, amikor Franciscus
magánkihallgatáson fogadta. A képen Franciscus éppen a rabbitól kapott
Talmudot tartja a kezében.
Persze,
tudom, ez csak egy volt a szokásos vallásközi találkozók sorában. De
meglepő módon Steinsaltz rabbi talmudja, annak bölcsességnek nevezett „meséivel, gyerekes és bizarr dolgaival”
(Albino Luciani velencei pátriárka, későbbi I. János Pál szavai)
valószínűleg nagy hatással volt Franciscusra. Ez sejthető például
abból, hogy többször váratlan helyen idézi a Talmudot, például itt és itt. Erre a mély figyelemre utal az is, hogy a Franciscus által az ő „pártlapjának” nevezett
L’Osservatore Romano már beiktatása után nem sokkal megjelentette első,
Talmudot népszerűsítő cikkét, 2013. április 26-i kiadásában megjelent a
Talmud napról-napra című írás, majd 2017. december 30-i
számában segédletet nyújtott az aktuális egyházi híreket (és tanítást)
kereső érdeklődőknek A Talmud a weben címmel. És tényleg milyen
jó, hogy napról-napra követhetjük a talmud bölcsességét, mert tele van
praktikus és megfontolandó tanácsokkal. Így például sok egyéb mellett megtudhatjuk,
hogy milyen irányba kell -állva vagy ülve- elvégezni természetes
szükségeinket, vagy miért kellett juh társaságában mennie a rabbinak az
árnyékszékre.
És hogy méltó-e a Talmud az idézésre, záróakkordként egy idézet belőle, hogy minden keresztény gondolkodhasson azon, hogy származhat-e követésre méltó igazság a hazugságból:
„Húsvét
előestjén felakasztották a Názáreti Jézus testét, miután megölték őt
megkövezés által. Előtte egy hírnök járt körbe negyven napig,
nyilvánosan hirdetve: „Jézust, a Názáretit meg fogják kövezni, mert
varázslatot művelt, bálványimádásra buzdította az embereket és
félrevezette a zsidó népet. Bárki, aki ismer bármilyen felmentő okot,
jöjjön elő és beszéljen az érdekében. És a bíróság nem talált okot a
felmentésére, így megkövezték őt és felakasztották testét Húsvét
előestjén.”
https://invocabo.wordpress.com/2021/07/04/a-madar-tollairol/
Katalóniában
30 évvel ezelőtt alapított ACGIL nevű homoszexuális egyesület olyan
papokkal hozza kapcsolatba a homoszexuálisokat, akik megpróbálják
"megáldani" őket, nyíltan lázadva Isten, a Biblia és az egyház ellen.
