Szűz Mária Isten Anyja


Gyermekeim! (Lk 2, 16-21) Én is anya voltam, aki Magzatomról, ahogyan megszültem, azonnal lemondtam, mert Istennek ajánlottam föl. Méhemnek gyümölcsét adtam oda az Atyának, hogy jóvátegyem Éva bűnét, aki elvette a tiltott gyümölcsöt. Nem akartam semmi másról tudni, csak arról, amit Isten számomra tudnivalóként elrendelt. Megtagadtam önmagamtól az érzékek minden örömét, mert egész életem célja a mennyország volt, ahová el akartam jutni, ahol maga Isten lakozik. Mikor megszültem Jézust, enyém lett maga az Isten, és vele az Ő mérhetetlen gazdagsága. Imámban mindenről lemondtam: „Íme, legyen a Te Szent Akaratod szerint.” Így váltam a kegyelmek Anyjává, aki a kegyelmet saját gyötrelmeim által szereztem meg, nem saját magam számára, hanem azért, hogy nektek ajándékozzam Jézust. Én, aki karácsony éjjelén anyává lettem, a keresztfa lábánál váltam méltóvá arra, hogy a mennyek országának lakója legyek. Mindezt értetek tettem, mert megtagadtam önmagamtól, ami élvezet. Most a mennyből tanítalak benneteket, megmutatom nektek, miként tudjátok önmagatokban legyőzni a bűnt, az Úr kegyelme és Fiam Vére által.

Szűzanya



Urunk megjelenése, Vízkereszt


Gyermekeim! (Mt2,1-12) A napkeleti bölcsek hódolatáról számol be az evangélium. Azért jöttek Betlehembe, mert egy új, fényes csillag vezette őket bölcsőmhöz. Valójában csillagvizsgáló tudósok voltak ők, akik Napkeletről érkeztek, hosszú utat megtéve. Ebben az időben Heródes király uralkodott Palesztinában. Mikor kiderült, mi járatban vannak a mágusok, rettegve féltette tőlem hatalmát. Ugyanis a zsidók királya kifejezésen a kortársak a Messiást értették. Ez a megvénült ember féltette egy újszülöttől halalmát. Mikeás próféta már jóval korábban megjövendölte betlehemi születésemet, ezért hivatkoztak Heródesnek erre a próféciára. Egy rendkívüli fényjel haladt a bölcsek előtt, és minden eddigi csillagállással ellentétben, szabad szemmel látható módon vezette őket. Megállapodott az új tartózkodási helyünkön, ahol a betlehemi népszámlálás után tartózkodtunk. Megtaláltak bennünket, és hódolva leborultak előttem. Az aranyat a királynak, a tömjént az Istenségemnek a mirhát pedig a Messiásnak hozták ajándékként.

Jézus



Gyermekeim! (MK 6, 45-52) Tanítványaimat felszólítottam, hogy szálljanak a bárkába, és menjenek előre a túlsó partra, amíg hazaküldöm a népet. Miután ez megtörtént, felmentem egy hegyre, hogy egyedül imádkozzam. Hálát adtam Atyámnak mindenért, amivel megajándékozta a népet. Hosszas időt töltöttem vele, és egészen elmélyültem az imádásban. Legbensőségesebb kapcsolatunkat félbe kellett szakítani, mert a tanítványok bárkája már jó messzire haladt, és a hullámok hányták-vetették a hajót. Ekkor a vízen járva közelítettem feléjük. Amikor megláttak, félelmükben rémülten kiáltozták felém, hogy „kísértet”vagyok. Én pedig bátoríróan szóltam hozzájuk: „Én vagyok, ne féljetek!” Péter heves gesztussal mondta nekem: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy hozzád menjek”. Jöjj - válaszoltam. Nekiiramodott, és elindult felém, a vízen, de az erős szél miatt merülni kezdett, és felkiáltott: „Uram, ments meg!” Majd nyomban megragadtam a kezét, és ezt mondta neki: „Te kicsiny, hitű, miért kételkedtél?” Amint beszálltam a bárkába, elállt a szél, és „megvallották, hogy valóban Isten Fia vagyok. „A vízen járni” kifejezés azt jelenti, hogy hitben járni. Vagyis elfogadni azt, hogy nem látod előre a dolgok kimenetelét, de te akkor is megbízol bennem, mert tudod, hogy mindent a javadra fogok fordítani. Bátran vállaljátok az előttetek álló kihívásokat, mert az előmozdítja, fejlődéseteket.


Jézus



Gyermekeim! (LK 4,14-22) Názáret városában fogantattam, nevelkedtem, amíg érett férfivá lettem. Működésem kezdetére ez a jelentéktelen és hitetlen város nyomta rá jegyét, amely megbotránkozott bennem, és meg akart semmisíteni. Szent szokás szerint jelentkeztem felolvasásra. Minden izraelita férfinak joga volt a szent könyvekből olvasni, és hozzáfűzni valami magyarázatot, vagy intő szót. Izajás próféta könyvének egy szakasza került a kezembe felolvasásra. Felkentettem, a Szentlélek vezetésével és az Ő erejében cselekedtem. „Ma, beteljesedett az írás, amit az imént hallottatok.” Ma elérkezett az üdvösség napja, és itt van az üdvösség meghozója. Az üdvösség üzenete hitet kíván, a hit hallásból fakad. Ma Isten általam látogatja meg az embereket, betért ide üdvösséget hozva. Szavaimmal, tetteimmel különösen gyógyításommal tevékenykedem. A kegyelmi idő a szegényeknek, a foglyoknak és az elnyomottaknak jön el. A következő pillanatban már fölébredt hallgatóságomban a botránkozás. Emberi mivoltom botránykővé vált, és hozzájuk intézett szavamat elutasítják. Halálom után ugyanúgy botrányt keltenek az apostolok, az egyház és mindenki, aki ember létére üzenetemet hirdeti.


Urunk Megkeresztelkedése


Gyermekeim! (Mt3,13–17/ Keresztelésemet az evangélista, csak mellékesen említi meg. Az elbeszélés uralkodó motívuma a rólam szóló isteni kinyilatkoztatás, és megdicsőülésem. Az Atya Istennek ezt a keresztség utáni megjelenését, hármas lealacsonyodás előzte meg. Először is beléptem a nép sorába, egyként a sok közül. Felvettem a megtérés keresztségét, a bűnök bocsánatára, mintha én is a bűnösök egyike lennék, és imádkoztam, mint a segítségre rászoruló ember. A hármas megaláztatást, hármas felmagasztaltatás követte. Fölöttem az eddig bezárt ég most megnyílt. János is látta, ahogy leszállt Rám egy galamb látható alakjában, a Szentlélek, és hallotta Atyám szózatát: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Az Isten Lelke nagy szerepet játszik a vallásos gondolkodásban. A Lélek, mostantól fogva bennem viszi végbe a messiási művet. Az Atya hangja Fiának nevezett engem, mert Lélektől születtem. Ez a mennyei hang, nektek ajándékozott engem, mint Messiás királyt, és papot. Erre az órára vártak ősidőktől fogva a népek. A bennem működő Szentlélek erejében keresztelkedtetek meg, és mindazok részesülhetnek ebben a szentségben, akik hittel készülnek és elfogadják kegyelmeimet.

Jézus



Szent Hiláriusz püspök


Gyermekeim! (Mk 1,14-20) Szent Hiláriusz a negyedik században élt, és az ariánus eretnekséggel szemben elszántsággal vette fel a harcot, és bártan védelmezte a katolikus hitet. Azt hirdették, hogy csak emberi teremtmény vagyok, de Hiláriusz kiállt az igaz hit mellett, és hirdette valóságos Istenségemet, és az Atyával való egylényegűségemet. Felnőttként keresztelkedett meg, és jutott el az érett hitre. Szülővárosában választották meg püspöknek. Hamarosan az eretnekek legfőbb ellensége lett, ezért oda száműzték, ahol a legtöbb ariánus volt. Itt írta meg a Szentháromságról szóló művét, amelyben bemutatta személyes életútját, és azt, hogyan jutott el a Szentháromságos hitre, és az én Istenségembe vetett hitéig. Igyekezett meggyőzni azokat az ariánusokat, akik nem voltak teljesen elvakultak. Az Atyától kiindulva felmutatta nekik Istenségemet, és a keresztény hitigazságokat. Bátran megvallott engem az emberek előtt, és követésemre hívta őket. „Az idő betel, közel van országom. Térjetek meg, és higgyetek az üdvösség jó hírében.”

Jézus




..............