Brandmüller bíboros: "Képmutatók" a szexuális visszaélések miatt az Egyházat ért támadások
Az egyháztörténész bíboros a Deutschen Presse-Agentur
(DPA) hírügynökségnek január 4-én adott nyilatkozatában azt is
hangsúlyozta, hogy a tények meghamisításának tartja annak
elhallgatását, hogy az Egyházban történt szexuális visszaélések mintegy
80%-a nem kisgyermekek, hanem már nemi érettséget elért kamasz fiúk
ellen irányult, és hogy "statisztikailag bizonyított" a kapcsolat a
visszaélések és a homoszexualitás között.
Brandmüller bíboros január 5-én ünnepelte a 90. születésnapját.
(Forrás: katholisch.de)
"Képmutatónak" nevezte a szexuális visszaélésekre hivatkozó Egyház elleni támadásokat egy január 4-ei interjújában a német Walter Brandmüller bíboros. A 90 éves egyháztörténész bíboros szavai - ahogy ez várható volt - erős kritikákat váltottak ki vele szemben a szekuláris és a "progresszív" egyházi sajtóban.
A LifeSiteNews katolikus híroldal megkeresésére Gerhard Müller bíboros, az Egyházban a szexuális visszaélések kivizsgálásáért is felelős Hittani Kongregáció előző prefektusa, közleményben kommentálta a bíborostársát ért kritikákat, védelmébe véve Brandmüller álláspontját.
Müller bíboros nem először ad már hangot a Brandmüller bíboroséval lényegében megegyező véleményének. Nemrég egy homíliájában, majd egy televíziós interjújában is kifejtette, hogy egykori bennfenntesként mit is gondol a visszaélési ügyekről, és azok nyilvános kommentárjairól.
Az alábbiakban Müller bíborosnak a LifeSiteNews-hoz eljuttatott, és január 7-én megjelent közleményét tesszük közzé, magyar nyelven, teljes terjedelmében.
***
Ahogy nem tehetők felelőssé "a"
külföldiek egy adott egyén bűntettéért, ugyanúgy nem vádolhatók "a"
papok általánosságban egy olyan személy bűnéért, aki velük egy hivatásba
tartozik. Hogy lehet az, hogy ezek az ideológusok nem jutnak el arra
az egyszerű felismerésre, hogy egy egyén bűneit nem lehet általánosítva
a bűnöző családjára, hivatására, nemzetére, vagy vallási közösségére
kivetíteni?
Ha azokat a szexuális visszaéléseket
vizsgáljuk, amelyeket katolikus papok követtek el kiskorúakkal szemben,
nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy az áldozatok több, mint
80 százaléka férfinemű. Semmit nem tesz jóvá sem a tények eltagadása,
sem az a burkolt gyanúsítgatás, hogy "a" homoszexuálisok - bárkiket is
értsünk ezalatt - tehetők felelőssé minden szexuális visszaélésért;
ugyanúgy, ahogy nonszensz kollektíve "a" papokat tenni felelőssé
ezekért.
Semmi közük nincs [a visszaéléseknek] a
cölibátushoz vagy az Egyház hatalmi struktúráihoz. Sokkal inkább
jellemzőjük, hogy a tettesek homoszexuális bűnöket követtek el. Nem
létezik "homoszexuális" külön embertípusként, csak emberek léteznek
azonos neműek iránti vonzalmakkal - függetlenül a homoszexuális
cselekedetek erkölcsi megítélésétől.
A homoszexuális szervezetek és
ideológiák nem képviselik azokat az embereket, akik keresztény hitben
élve, a kérdésben az Egyház erkölcsi tanítását vallják. Egy érintett
férfi, Daniel Mattson személyes tanúságtétele, és az ő "Miért nem nevezem magamat melegnek?"
című nagyszerű könyve messze felülmúlnak minden homoszexuális
propagandát, a "progresszív" katolikusok álszent szólamaival együtt.
Minden igaz és becsületes embertől ellenállást érdemel azonban az az
arrogancia, amivel ők mint homofób alsóbbrendűeket, megvetésben
részesítenek mindenkit, aki nem követi a homofil ideológiát.
A szexuális visszaélés a szexuális
ösztön erkölcstelen kiélésén alapul. A férfi és női szexualitás
eredendően jó, mivel a Teremtő építette be azt az ember testi mivoltába,
és mert az az embert a férfi és nő közötti házasságra készíti elő. A
visszaélést ezzel a szexualitással a Tízparancsolat hatodik parancsolata
elleni bűnnek nevezzük.
Amikor egy felnőtt vagy egy elöljáró
használ ki szexuálisan olyasvalakit, akit a gondjaira bíztak, a
"hatalom" (amellyel szintén visszaélést követ el) csupán eszköze, és nem
oka a gaztettének. Ez valóban kétszeres visszaélés, de nem keverhetjük
össze a bűncselekmény okát a megvalósulásának eszközeivel és
lehetőségével azért, hogy az elkövető nagyonis személyes bűnösségét a
körülményekre, "a" társadalomra, vagy "az" Egyházra terheljük.
Egy pap azért kapja a lelki hatalmat, "hogy épülésre legyen, ne romlásra"
(vö. 2Kor 10,8). Az elkövető szexuális örömszerzésre irányuló akarata
az oka annak, hogy egy rábízott személy testi és érzelmi épsége sérül.
Klerikalizmusról vagy egyházi struktúrákról mint okról zagyválni
inzultus annak a rengeteg szexuális visszaélésnek az áldozataival
szemben, amelyek elkövetőinek semmi köze sincs az Egyházhoz és a
papsághoz. Ők ugyanúgy olyan emberek áldozatai, akik őket a saját
rendetlen szexuális örömszerzésükre használják fel.
Önmagában erkölcstelenül jár el az, aki
az elkövetők helyett a cölibátust, a katolikus erkölcsi tanítást, vagy
az Egyház szentségi alapítását nevezi ki felelősnek ezekért az Isten és
ember elleni súlyos bűnökért. Azért teszik ezt, hogy minden papot és
szerzetest - akik önként választották ezt az evangéliumok szerinti
életet, és akik minden nap magukból a legjobbat adják a lelkipásztori
szolgálatuk során - potenciális molesztálóként mutassanak be, és hogy
így állandó gyanakvásnak és nyilvános kirekesztésnek tegyék ki őket.
Ahogy nem a cölibátus az oka a saját megsértésének és megtagadásának,
ugyanúgy nem a házasság a felelős az ellene elkövetett bűnökért. Ugyanez
igaz a szülők tiszteletére vonatkozó parancsra is, ami nem vádolható
meg azzal, hogy saját maga lenne az oka az ő bűnös semmibe vételének.
https://katolikusvalasz.blog.hu/2019/01/10/muller_biboros_az_egyhaz_es_papjai_elleni_vadakrol_ez_az_egyetlen_ahol_meg_mindig_megengedett_altala
https://katolikusvalasz.blog.hu/2019/01/10/muller_biboros_az_egyhaz_es_papjai_elleni_vadakrol_ez_az_egyetlen_ahol_meg_mindig_megengedett_altala