"Kreatív" (és szentségtörő) német áldoztatásötletek járványhelyzetben.
Mindenki magának "készít" Oltáriszentséget és magát "áldoztatja meg" a németországi Frammersbach (würzburgi egyházmegye) katolikus templomában - írja június 8-án a német MainPost.de, egy a koronavírus miatt bevezetett "kreatív áldoztatásötletekről" írt összefoglalójában.
A koronavírus miatt hozott intézkedést Bernhard Albert plébános szerint a hívek nagyon pozitívan fogadták: "Ez pontosan az, amit Jézus is tett. Visszajelzések szerint a hívek sokkal mélyebben átélik az áldozást, mint máskor."
Az áldozati liturgia a templomban jelenleg így zajlik:
Minden
hívő otthonról egy szelet kenyeret hoz magával egy uzsonnásdobozban
(lásd a kezdőképünkön). Felajánláskor Albert atya felszólítja a híveket,
hogy nyissák ki a dobozukat, és áldják meg a kenyerüket maguknak.
Áldozásként mindenki a saját kenyerét eszi.
"Nem is lehetne ennél higiénikusabb." - dicséri az ötletét a 65 éves Albert atya.
A pap pünkösdvasárnapra egy leírást is kiosztott a híveknek, ami alapján szerinte "otthon mutathatnak be szentmisét" maguknak. A leírás szerint az otthoni áldozati liturgiát a híveknek így kell végezniük:
Vegyék a kenyeret a kezükbe, rajzoljanak felette keresztet a kezükkel, és mondják: 'Vesszük és esszük a kenyeret: ez számunkra Jézus teste, amit értünk adott. Ezt cselekedjük az emlékezetére.'
Áldozás: Egyék meg a megáldott és átváltozott kenyeret Jézus emlékére, annak tudatában, hogy ő szeretetben kapcsolódik hozzánk.
A
cikkben megszólal az urspringeni Stefan Redelberger atya is, aki
szerint Albert atya kezdeményezése nagyon jó, és ő is be fogja vezetni a
saját plébániáján.
A MainPost.de a
würzburgi egyházmegye egy másik "kreatív" példáját is bemutatja: a
duttenbrunni templomban például a pap papír muffin sütőformákba helyezi
az Oltáriszentséget, amelyeket azután a hívek maguk vehetnek el (lásd az alsó képen).
Bosco Szent János látomásai.
Bosco
Szent János egy híres látomása az Egyház jövőjével kapcsolatos: 1862.
május 30-án Don Bosco azt álmodta, hogy egy csupasz sziklán állt, maga
előtt a végtelen tengerrel.
A hullámokon rengeteg
vitorlás hadihajó sorakozott fel csatarendben. A hajók többségének orra
vasból készült, és fedélzetük ágyúkkal, puskákkal és mindenféle más
fegyverrel volt felszerelve.
Egyértelműen látható volt számára, hogy egy sokkal nagyobb és magasabb
hajót (az Egyházat) igyekszenek éles orrukkal felsérteni, felgyújtani
és bármi módon megkárosítani. A nagy hajó oldalán és farvizén számos
kisebb hajó és csónak úszott, látható módon hozzá igazodva, s mintegy
megvédve az ellenséges flotta támadásaitól. A szél azonban az
ellenségnek kedvezett és a felkavart tenger is – úgy tűnt – az
ellenséget segíti.
A távolban, nem nagy távolságra egymástól két oszlop volt látható a tarajos hullámok közt kiemelkedve. A magasabbikon egy hatalmas Szentostya ragyogott, alatta egy táblával: Salus credentium (a hívek üdvössége). Az alacsonyabb oszlopon pedig a Boldogságos Szűz szobra állt, e felirattal: Auxilium christianorum (a keresztények segítsége).
A pápa a nagy hajó kapitányaként felmérve az ellenség ádáz dühét, mely
veszélyeztette szövetségeseit, magához rendelte hajójára a kisebb
járművek parancsnokait. De a vihar egyre hevesebb lett, és a
parancsnokoknak vissza kellett térniük vitorlásaikra. Mikor a szélvész
egy kissé elcsendesült, a pápa másodszor is magához hívatta őket.
Ekkor a vihar hirtelen megerősödött, s a pápa a kormánykeréknél állva
igyekezett hajóját minden erejével megfeszítve a két oszlop közé
kormányozni, de a vihar csak fokozódott és még bőszültebben söpört végig
a tengeren. Az ellenség megpróbálta a pápa hajóját újfent
elsüllyeszteni és égő anyagok átdobálásával felgyújtani. Minden
ellenséges objektum össztüzet zúdított a pápa hajójára. Az
összpontosított támadás azonban, a számos fegyver bevetése ellenére is
sikertelen maradt, mert a pápai hajónak sikerült szabadon és biztosan
átszelnie a tengert, holott minden oldalról komoly támadásnak volt
kitéve. Számos sérülést és léket is kapott, azonban egy lágy szellő,
mely az oszlopok felől támadt (a Szentlélek szele), azonnal betömte a
sérüléseket, sőt az Egyház hajójának vitorlái újra kidagadtak a széltől.
Ekkor támadók hajóin nagy zavar támadt, mert felrobbannak az ágyúcsövek,
repedések és törések keletkeztek, ennek következtében jó néhányuk
elsüllyedt a tengerben.
A harcok közepette a pápa, súlyosan
megsebesült egy lövedéktől. Környezete megpróbálta ugyan a kormánynál
tartani, de hamarosan egy újabb lövés végzett vele, és holtan esett
össze. A megmaradt ellenséges flotta felől diadalittas ordítás tört ki.
A pápai hajón összesereglett parancsnokok azonban oly gyorsasággal
választottak új pápát, hogy az előzőnek a halálhíre és az újonnan
megválasztott neve egy időben jutott el az ellenséghez.
Erre
ezeknek minden bátorságuk inukba szállt, a pápai hajó pedig az adott
nehézségeket legyőzve a két oszlop közé navigált biztonságosan, és
egy-egy lánccal hozzájuk erősítette magát.
Az ellenség hanyatt-homlok menekülni kezdett, de fejvesztettségükben
egymásnak ütköznek és elsüllyednek. A pápához hű kisebb csónakok és
vitorlások biztonsággal révbe értek és kikötöttek valamelyik oszlopnál.
Ezt követően a tengerre fönséges és végtelen csend borult.
Don Bosco ehhez az álmához hozzáfűzte:
Az ellenséges hajók, a Római Egyház ellenségei, akik a
legsúlyosabb szenvedéseket készítik elő az Egyház számára. Az ami eddig
volt, szinte semmi ahhoz képest, ami be fog következni. Annyi veszély
között két eszközzel lehet megmenteni magunkat és az Egyházat: a buzgó Mária-tisztelettel és a gyakori szentáldozással.
A Legméltóságosabb Oltáriszentség és a Szent Szűz a Római Katolikus Egyház két nagy oszlopa! Nyilvánvaló tehát, hogy az istenteleneknek e kettő a támadási pontja. Ha a külső ellenség kudarcot vallott is, de a belső ellenség az ökumenizmus leple alatt igyekszik az Eucharisztiát összemosni az úrvacsorával és untalan gúnyt űzni a Mária-tiszteletből.
