Nem mindennapi dolog, hogy egy apa temetésén saját fia mondja a temetési beszédet. Ahogy az is szokatlan lehet, hogy a pap fiú egyszer sem fogja személyesre a beszédet, nem ecseteli apja kiválóságát, nem beszél megríkató vagy tréfás viselt dolgairól, és így a beszéd sem válik instant és olcsó szentté avatássá. De melyik apa ne vágyna arra, hogy ugyanolyan helyénvalónak tűnjön egy ehhez hasonló „személytelen” beszéd az ő temetésén, mint Ripperger atyának saját apja fölött mondott halotti beszéde?
Irodalmi műveket olvasva találkozhatunk az Atyáink Csarnokának említéseivel. Ez a csarnok nyilvánvalóan a Mennyországot jelenti, de az atyáknak nagyon sajátos jelentése van ebben a kontextusban.
Manapság az apákat lépten-nyomon megszégyenítík, elutasítják, gúnyolják, becsmérlik, gyakorlatilag mindenhol ezt látni a hétköznapi életben és médiában. De az apaságban van egy olyan nagyszerűség, amit nem lehet teljesen megérteni anélkül, hogy egy pillantást ne vetnénk néhány nagyszerű atyára. Például, csak hogy egy kis ízelítőt nyújtsak, azt olvassuk Szent Pálnak az efezusiakhoz írt levelében, hogy „Ez okból hajtom meg térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja előtt, kitől minden atyaság neveztetik mennyekben és a földön” (Ef 3,14-15) Hogyan lehet az apaság vagy akár a hiteles keresztény férfi és férfiasság rossz, ha az Atyaisten a mintája? Csak egy igazán gonosz kor bélyegezheti rossznak az apaságot, amely a hiteles férfiasságban gyökerezik. De nem az a célom, hogy kritizáljam a modern kort, hanem az, hogy arról beszéljek, hogy miként írható le az Atyák Csarnoka, a mi atyáink csarnoka, hogy megérthessük az apaság dicsőségét.
Az Atyák Csarnoka egy olyan hely, ahová csak a becsületes emberek léphetnek be. A becsület, mondja Szent Tamás, a kiválóság dicsérete, és minden igaz apa már pusztán azáltal is, hogy ilyen apa, rendelkezik a kiválóságnak ezzel a minőségével.
De a kiválóság az erényben is benne van, mert ahogy hitvalló atyánk, Aquinói Szent Tamás mondta: a kiválóság az erényben van, és erény nélkül senki sem lép be a csarnokba. Szégyen is lenne a csarnokban erény nélkül együtt állnunk a nagy emberekkel, atyákkal, azokkal, akik előttünk jártak! Például Szent Péterrel, akit fejjel lefelé feszítettek keresztre, vagy Szent Pállal. Idézzük csak fel, hogy miken ment keresztül Szent Pál a hitért, és ezeket megfontolva láthatjuk, hogy ő egy igazi férfi volt: megverték, elrabolták, megfenyegették, sokszor letartóztatták, perekben vádolták, kihallgatták, nevetségessé tették, semmibe vették, hajótörést szenvedett, kígyók marták meg, és végül lefejezték. Nyilvánvalóan megvolt benne az erősség és a kitartás kiválósága.
De az igazi kiválóság a megszentelő kegyelemben van, vagyis Istennek a lelkünkben való lakozásában. Egyszer egy lélek azt mondta egy szentnek: “Inkább töltenék egy örökkévalóságot a purgatóriumban, minthogy a lelkemen akár legkisebb folttal Isten, a mi igaz Atyánk előtt álljak.”
Ez az áldozatok csarnoka. Senki sem lép be oda, aki nem adott fel mindent, Istent kivéve. Szent Pál azt mondja, hogy a mennyben mindenki számára Isten a minden. Ő a minden, és mindenki mást az ő fényében látunk. De sokan azok közül, akik ott vannak, az életben véghez vitt tetteikről és hősiességükről ismertek, amellyel feláldozták magukat. A csarnok tele van különböző emberekkel, akiknek dicsősége minden földi életben véghez vitt tettüket tükrözik. Amit az ember ebben az életben tesz, az visszhangzik az Örökkévalóságban. Mit jelent ez? Azt, hogy minden egyes döntésünk, akár jó, akár rossz döntésről legyen szó, növeli erényeinket vagy csökkenti azokat. Amikor meghalunk, elkísér bennünket a kegyelmi állapotunk és az erényeink, így minden egyes döntésünk az örökkévalóságig meghatározza, hogy az emberek mit fognak látni a lelkünkben. Akkor a tetteikkel, mint koronával és mellvérttel ékesített emberek dicsőségben fognak részesülni, azaz látni fogjuk a lelkükben a Tökéletességet, Isten megnyilvánulását, az igazi koronát, amiért ebben az életben még a saját életüket is feláldozva elfordultak a kisebb javaktól, csak hogy elérjenek valamilyen nagyobb jót, vagy magát Istent.
A csarnok tele van olyan emberekkel, akik a mindennapi fáradozásban haltak meg önmaguknak. Ők megmutatták nekünk a munka nemességét, függetlenül attól, hogy a mi társadalmunkban mennyire alacsonyrendűnek tekintik ezt a munkát. A nagyság még a hétköznapi életben is megmutatkozik. Az olyan emberek, akik soha nem értek el gazdagságot, státuszt, presztízst vagy hírnevet ebben az életben, a csarnokban a harcban elhunyt társaik között a nagylelkűség, a lélek nagyságának embereiként ismeretesek.
A mindennapi fáradozáson keresztül, a gyerekeik felnevelésének mindennapi gondjain keresztül, azáltal, hogy gyermekeiknek lehetőséget teremtenek – nem annyira a karrierre, mert annak ebben az életben vége lesz -, hanem arra, hogy azok az ő vállukon állva nagyobb magasságokra érjenek el a tudás, a szentség és a nagyság terén.
Az apák nagysága abban ismerhető fel, hogy hajlandóak ebben az életben az alantas feladatokat is elvégezni a feleségükért, gyerekeikért és másokért. Nagyságuk az alázatosságukból és az Isten által számukra kijelölt hely elfogadásából ismerhető fel, és nem a hiábavaló becsvágyból, amit viszont manapság túlságosan gyakran látunk. Nagyságuk nem volt látható ebben az életben, de a Csarnokban ismerik azt, arról a rendíthetetlen eltökéltségükről, amellyel haladnak, függetlenül attól, hogy milyen testi betegséggel, milyen gyengeséggel, milyen nehézségekkel találkoztak. Mintha az életben magától értetődően az lenne a helyes út, hogy mindig csak menjenek tovább.
Az atyák csarnoka a feddhetetlenek csarnoka. A feddhetetlenség azt jelenti, hogy valakiben semmi olyan sincs, aminek nem kell ott lennie, azaz az ember lelkében minden egész és teljes.
A csarnokban lévők bíborba öltözöttek. A bíbor királyi szín volt a múltban, ami az ő igazsághoz való viszonyukat jelképezte, mert soha nem ingott meg az igazság iránti elkötelezettségük, követték az igazságot, függetlenül annak személyes árától, függetlenül az érzelmi nehézségektől. Inkább igazodtak ők az igazsághoz, minthogy elvárják, hogy a világ és benne minden igazodjon hozzájuk.
Ez egy olyan csarnok, ahol nincs gazdagság, nincs földi hírnév, nincs evilági hatalom, hanem csak a hit és a tettek, amelyeket ebben az életben cselekedtek. A csarnokot csak olyan emberek népesítik be, akik nem adják el az erényüket a haszonért, integritásukat a biztonságért, vagy az elveket a kényelemért.
Ez azoknak a csarnoka, akik a csatában haltak meg, mindenekfölött a hitért, azoké, akik hajlandóak voltak rágalmazást, árulást elszenvedni. Hajlandóak voltak inkább életüket vagy testi épségüket is elveszíteni, semhogy ne tegyék meg a helyes dolgot. Készek voltak elveszíteni a családot, a hazát, az életüket, minthogy megtagadják a hit egyetlen tanítását is.
Ez a csarnok a csend helye, a komolyságé, mert ez a csarnok olyan férfiaké, akik tudják, hogy mi a lényeg, és ezért nem kell beszélniük gondolataikról és tetteikről. Olyan férfiaké, akik megtartják az irányt anélkül, hogy panaszkodnának a nehézségek miatt, érkezzék az akár a természettől, az embertől, a kormányzattól, vagy azoktól, akiket az Isten arra jelölt ki, hogy általuk a lelkeket megfenyítse és megerősítse.
Ők a csend emberei voltak, és gyakran nem tudtak valódi belső nagyságukról, ahogy gyakran még a körülöttük lévők sem ismerték azt, de most mindenki látja a csarnokban őket, akiknek a hit, áhítat, a vallásban és elvekben való megingathatatlanság mindig jelen volt az életükben.
Ez a hely olyan emberekkel van tele, akiket minden földi tulajdontól megfosztva gyaláztak. Akik elviselték a tönkretett hírnevük botrányát ebben az életben, akiket gonosznak hirdettek, és akik nem élvezték az emberek tiszteletét, de most teljes dicsőségben járnak és tiszteletet élveznek a legnagyobb hősök között.
Az apák csarnoka a gyermekek apjainak csarnoka, olyan férfiaké, akik a gyermekeik alakítását és nevelését magasztos kötelességüknek tekintették. Férfiak, akik tökéletes alázattal és önmegtagadással gyakorolták a családjukon belüli hatalmat, pusztán övéik érdekében. Férfiak, akik feláldoztak minden teremtett jót, elfordultak minden földi becsvágytól, vagy bármilyen rosszat elszenvedtek, hogy gondoskodjanak gyermekeik erkölcsi biztonságáról és testi épségéről.
Ez az igazi férfiak csarnoka, akik a kimerültség ellenére is haladtak előre. A csarnokban olyan férfiak vannak, akik nehéz érzelmi terheket cipeltek a családjukért és hazájukért. Férfiak, akik a munka fáradsága, a harcok szellemi terhe és az öregség erőtlensége ellenére is odaadták magukat családjuknak.
Milyen nagy csoda lenne ilyen férfiak csarnokában lenni, őseink, de különösen hitbeli atyáink között, szégyen nélkül, dicsőségbe öltözve!
De nem várhatjuk, hogy belépjünk ebbe a csarnokba nagy tettek és nagylelkűség nélkül, hogy képesek legyünk beszélgetni és járni a szeráfok között, a történelem legnagyobb elméi, a legnagyobb szentek és misztikusok között anélkül, hogy alantasnak vagy oda nem illőnek tartsanak bennünket. Ezért az ő nagylelkűségüket nekünk is el kell érnünk. Milyen nagyságra kell törekednünk ebben az életben, hogy az erény és a kegyelem által elérjük a lélek nagyságát, hogy újra beléphessünk az ilyen nagy emberek társaságába, nem félve attól, hogy alantasnak tartanak minket. Hát nem ez az, amire egy igazi apa inspirálja a gyermekeit? Egyszóval, hogy a földi atyáinkkal – akiket minden igazi fiú nagyobbnak vagy nagyszerűbbnek lát, mint önmagát – egy csarnokban legyünk: ez igazi megtiszteltetés!
Bárcsak mindegyikünk méltóvá válna arra, hogy ott állhasson szégyen nélkül, tudva, hogy az Atyák Csarnokának minden tagja minden nagyságával, vitézségével és erejével, töretlen és örömteli odaadással és engedelmességgel hajt térdet a Csarnok Királynője előtt.
Adj Uram örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki.
Az ő lelke és minden hívő lelke Isten kegyelméből nyugodjon békében. Ámen
https://invocabo.wordpress.com/2023/07/29/chad-ripperger-halotti-beszed/
