Holtomiglan, holtodiglan

Egy napon halt meg egy pár 65 év házasság után az Egyesült Államokban. A férj, Harold Knapke 91, neje, Ruth 89 évet élt. Közös temetésük volt. A pár már gyerekkorától ismerte egymást. Lányaik elmondása szerint, igazi szerelmi történet volt egész életük: annyira ragaszkodtak egymáshoz, hogy sohasem akartak sehova se menni a másik nélkül.

A párt egy ohiói idősotthonban érte a halál, először a férj hunyt el, majd 11 órával később követte őt felesége. Augusztus 11-én haltak meg, pár nap múlva ünnepelhették volna 66. házassági évfordulójukat. Hat gyereket neveltek fel, és temetésükön a feleség koporsóját a pár lány unokái, a férjét a fiú unokák vitték.

http://gma.yahoo.com/blogs/abc-blogs/harold-ruth-knapke-married-65-years-die-11-184517152.html

(MTI)

Jóban, rosszan...87 éven át! A világ leghosszabb ideje együtt élõ férje és felesége osztotta meg titkát az örökkön örökké-legendával kapcsolatban.

Olyan korban élünk, amelyben csak kevés házaspár állja ki az idõ próbáját. A 107 éves Karam és felesége, a százesztendõs Katari Chand kapcsolata

bizonyíték arra, hogy a "boldogan éltek, amíg meg nem haltak" igenis megvalósítható. A pár, amelynek nyolc gyermeke és 28 unokája van azt mondja, a siker titka egymással törõdni ahányféle módon csak lehet.

Végtelen szerelem

"Én mindig megnevettetem Katarit. Szeretek neki vicceket mondani. Én így vagyok romantikus.", mondja Karam. "Valahol azt hallottam, hogy a sok
nevetés meghosszabbítja az életet...nos, mi még mindig élünk, úgyhogy lehet benne igazság! Annyira szeretem õt, hogy szívesen leélnék vele még
ugyanennyit!" Katari hozzáteszi: "Amikor fiatal voltam, minden este frissen fõtt ételt készítettem Karamnak, és mindig figyeltem rá, hogy egészséges
ételeket együnk, hogy minél tovább élhessünk együtt."

Az idõs házaspár egyik fia, Satpaul rendkívül büszke szülei házasságára,adta hírül a Daily Mail. "Nagyon fontos, hogy a gyerekek mindig közel maradjanak a szüleikhez. Mi egy helyen lakunk velük, gondoskodunk róluk, mert szeretnénk, ha minél több idõt tölthetnénk el együtt!"

csaladhalo.hu

Jézus neve a támadások középpontjában

Mai társadalmunkban egyetlen szó sem képes olyan dühöt kiváltani, mint Jézus neve. Az Egyesült Államokban tilos az érettségi és egyéb iskolai ceremóniákon kimondani, a hadsereg káplánjai nem használhatják imáik során, az iskolák vezetősége pedig mindent megtesz, hogy a keresztény megnyilvánulások írmagját is kiirtsa intézményeikből.

Egy észak-karolinai iskola hatéves tanulóját például arra szólították fel, hogy törölje az Isten szót a nagyapja tiszteletére írt verséből. A „politikai korrektség” nevében az emberek vallásszabadságát korlátozzák. Ugyanakkor ma már inkább beszélhetünk „vallásmentesítésről” mint vallásszabadságról, ezen belül is a kereszténység elleni egyre nyilvánvalóbb harcról.

A harc az osztálytermekben, a bíróságokon és a templomokban egyaránt folyik.

Néhány példa:

• A már említett hatéves Észak Karolinából, akinek vietnámi veterán nagyapja tiszteletére írt verséből kellett az Isten szót törölni.
• Ohio állam parlamentje megtiltotta a keresztény lelkipásztoroknak, hogy Jézus nevét használják, amikor az ülés megkezdése előtt imádkoznak.
• Jézus nevének használatát Észak-Karolina parlamentjében is betiltották.
• Tavaly az észak-karolinai Forsyth megye fellebbviteli bírósága úgy döntött, hogy a bizottsági ülések előtt Jézus nevében mondott imák alkotmányellenesek.
• Az év elején a Florida Atlantic Egyetem diákját kiküldték az előadásról, mert nem volt hajlandó rátaposni Jézus nevére az előadás részét képező gyakorlat során.
• New Jersey-ben egy tanárt azért bocsátottak el, mert Bibliát ajándékozott egy diáknak.
• Illinois államban egy utcai prédikátort azzal a váddal akartak letartóztatni, hogy „megijeszti az embereket” az evangéliummal.
• Egy középiskolai futócsapatot diszkvalifikáltak, mert a csapat egyik tagja kézjelekkel mondott köszönetet Istennek a célba éréskor.
• Charlotte-Mecklenburg rendőrkapitányságának önkéntes káplánjai nem használhatják Jézus nevét nyilvános imáikban. Számos más helyen történt hasonló intézkedés.

Egy 140 oldalas jelentés is készült „Ellenséges érzelmek a vallással szemben az Egyesült Államokban” címmel, ami a következő példákat tartalmazza:

• A szövetségi bíróság börtönbüntetést helyezett kilátásba az iskolai záróünnepségen búcsúbeszédet mondani készülő diákkal szemben, amennyiben nem törli ki a Jézusra tett valamennyi utalást beszédéből.
• A városi hatóság munkatársai megtiltották egy nyugdíjas közösségi központ nyugdíjasainak, hogy imádkozzanak az ételért, vallásos műsorokat vagy keresztény énekeket hallgassanak.
• Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium a Legfelsőbb Bíróság előtt érvelt azért, hogy a minisztérium megmondhassa a gyülekezeteknek és zsinagógáknak, hogy mely pásztorokat vagy rabbikat alkalmazhatják vagy bocsáthatják el.
• Az Amerikai Védelmi Minisztérium megtiltotta Isten nevének említését a veteránok temetésén, amin a hozzátartozók kifejezett kérése sem változtathat.
• Egy szövetségi bíróság ítélete szerint a képviselőházban Allahhoz lehet imádkozni Jézushoz viszont nem.
• A Fort Leavenworth-i katonai bázison felállított katonai forgatókönyv a keresztényeket és evangéliumi csoportokat potenciális terroristaként azonosítja.
• Az Amerikai Védelmi Minisztérium 2009-ben kiadott memoranduma az evangéliumi keresztény és az abortuszt ellenző (pro-life) csoportokat nemzetbiztonsági kockázatként jelöli meg.

Kezd összeállni a kép?

A Jézus elleni háború egyre szembetűnőbb formában folyik.

A jelen eseményeit szorosan figyelemmel kísérő keresztények számára nem kérdés, hogy mi történik, hiszen az ember hatezer éves történelmének középpontjában mindig is a jó és a rossz, Isten és az ellene fellázadt fényvivő angyal, Lucifer közötti harc állt.

Bár a támadásokat időnként megpróbálják a vallásosság, mint olyan ellen, a modern, materialista gondolkodású emberek ösztönös lázadásaként, illetve az értelemnek a vallásos „hiedelmek” feletti győzelmeként feltüntetni, tudjuk, hogy nem erről van szó. A keresztény hit szisztematikus, tudatos elpusztítása folyik és hatására a világ egyre drasztikusabb mértékben polarizálódik. A média, a szórakoztatóipar és az oktatási rendszer segítségével folytatott negatív propaganda  eredményeként tömegek veszítik el hitüket, ugyanakkor azok, akik felismerik a harc mibenlétét, fokozatosan ráébrednek milyen felelősség nyugszik miden egyes keresztény vállán és egyre bátrabban emelik fel hangjukat.

A hatalmi elit a materialista életfelfogást és az ökumenizmust támogatja a tömegek felé, ugyanakkor a beavatottak a Luciferiánus hit elkötelezett követői.

C. S. Lewis a következőképpen foglalta össze az alapfelállást:

„Az ördögök felől emberi fajtánk két ellenkező, de egyaránt súlyos tévedésbe eshetik. Az egyik az, ha nem hisszük létezésüket. A másik az, ha nem csak hisszük, de túlzott és egészségtelen érdeklődést tanúsítunk irántuk. Nekik maguknak mind a két tévedés egyformán tetszik, és egyforma örömmel üdvözlik a materialistát és a varázslót is.”

A támadás középpontjában tehát nem a vallás, hanem kizárólag Isten Fia, a megváltó Jézus áll, hiszen a cél egy olyan földi hatalom létrehozása, ahol mindenki Lucifert imádja, akinek egyetlen vágya, hogy Isten helyére léphessen.

„Imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, a ki megöletett, e világ alapítása óta. … És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, a melyek adatának néki, … és azt műveli, hogy mindazok, akik nem imádják a fenevad képét, megölessenek.” (Jelenések 13:8, 14, 15)

Ennek a háborúnak a kimenetele már több mint 2000 évvel ezelőtt eldőlt a Golgotán, azonban még sok fontos, az emberek lelkéért vívandó csata vár ránk.

http://endoftheamericandream.com/archives/the-name-of-jesus-has-become-a-dirty-word-in-politically-correct-america

http://idokjelei.hu/2013/08/jezus-neve-a-tamadasok-kozeppontjaban/

Titokzatos pap jelent meg a baleset helyszínén

Megdöbbentő hírről számolt be az amerikai média. A történet valóban csodás, ezért egyre több szemtanú nyilatkozik, de a legnagyobb hitele mégis a mentést végző tűzoltóparancsnoknak van, aki egyszerűen őrangyalnak nevezte a szörnyű balesetnél fölbukkanó titokzatos papot.

A 19 éves Katie Lentz Missouriban nem is sejtette, hogy az élete pillanatokon belül egy hajszálon múlik majd: egy ittas vezető okozta balesetben súlyosan megsérült. Az életjelei gyöngülni kezdtek, a helyszínre érkező tűzoltók felszerelése pedig csütörtököt mondott.

Nem kis megdöbbenésre a helyszínen megjelent egy katolikus papnak tűnő férfi. Szinte a semmiből érkezett, ugyanis ekkorra már két-három mérföldes körben lezárták a környéket, és senkit nem engedtek a baleset helyszínére.

Először nem akarták a sérülthöz engedni, mivel olyan rossz állapotban volt a lány, hogy azt várták, mikor hal meg. Az atya azonban azt mondta, csak egy szentséget, a betegek kenetét adná neki. A nyilatkozó tűzoltó szerint azt hitték, maga a sérült hívta a papot valahogyan a baleset után, de kiderült, hogy nem is ismerte.

Végül a pap megnyugtatta a sérültet, rózsafüzért imádkozott érte, kenetet adott neki. A tűzoltók parancsnoka az ABC Newsnak elmondta, hogy valami elképzelhetetlen nyugalom áradt a papból, ami az ott lévőket is átjárta, majd jelezte a tűzoltóknak, hogy az eszközeik hamarosan működni fognak. Igaza volt: ekkor futott be egy másik csapat tűzoltó, akik segítettek kiemelni a lányt a roncsból.

A titokzatos férfi eltűnt, mielőtt köszönetet mondhattak volna neki.

A hírről beszámoló Fox News megemlíti, hogy bár a szemtanúk egybehangzóan állítják, hogy valósággal a semmiből megjelenő katolikus pap végig a helyszínen volt, az ott készült nyolcvan fotó egyikén sem fedezhető fel, pedig nem kis feltűnést keltett.

Bár a helyszínen úgy tűnt, a lány életét is vesztheti, a kórházban már csak törött lába és bordái miatt kezelik. Azt mondja, hogy úgy érzi, egy őrangyal segített neki átvészelni a nehéz perceket.

A helyi egyházmegye nem ismeri a papot, aki megjelent a balesetnél, és a püspökség nem kíván vizsgálatot sem indítani, de köszönetet mondott a férfinak és gyógyulást kívántak a sérültnek.

Padre Pio nyomdokain

Sokáig az egyház is gyanakodva figyelte Pio atyát, aki csodatételei időről időre zavarba hozták környezetét. Sok hasonló esetről számoltak be vele kapcsolatban, az egyik legjobban dokumentált és ezért legmeghökkentőbb, hogy a világháború alatt több katona beszámolt arról, hogy egy szerzetesi habitusba öltözött pap jelent meg a harctéren, mikor megsérültek. A katonák között többen egyáltalán nem is voltak hívők vagy nem a katolikus felekezetbe tartoztak.

Csak a háború után ismerték föl újságcikkek fotóiból a mosolygó szerzetest, akit ma Szent Pióként ismerünk, s aki egyetlen találkozás alatt is életre szóló nyomott hagyott egy fiatal lengyel pap emlékeiben, akit később II. János Pál pápaként ismertünk meg.

(katekéta, apologetika.blog.hu )

Mozgalom a savtámadások ellen

Szerte a világon sok nőt támadnak meg az utcán és locsolnak valamilyen maró folyadékot az arcukba. Az okok sokszor nem tisztázottak, de többnyire féltékenység miatt, vagy szerelmi csalódásért, visszautasított házassági ajánlatért állnak bosszút nőismerőseiken, rokonaikon a támadók. A savas támadások bár Indiából erednek, de sajnos nem álltak meg a határon. Az utóbbi években világszerte előfordultak. Márciusban egy japán férfi kolleganője cipőjébe tett fluorhidrogént, amitől az áldozat lába elüszkösödött. Februárban egy londoni fehérneműbolt eladóját öntötték le savval. Magyarországon márciusban kábította el barátnőjét egy férfi, majd többek között valamilyen maró anyaggal is kínozta. Múlt héten a tanzániai Zanzibárban két 18 év körüli önkéntesként dolgozó lány arcába locsolt savat egy ismeretlen motoros, mindeddig tisztázatlan okból.

Mozgalom a savtámadások ellen
Új Delhi, 2005: Laximi hetedikes, buszra vár. Felbukkan egy motor, amin a harminckét éves Naim Kahn és egy nő ül. Kahn feleségül akarta venni a kislányt de kikosarazták. A motor odahajt a lányhoz, és a motoron ülő nő Laximi arcába zúdít egy kanna savat, majd elszáguldanak. A kislány arca szétég. Roncsolódik szeme, füle, orra és az ajkai, megég keze és háta is. A közel tíz műtétet és hónapokig tartó orvosi kezeléseket Laximi családja zsebből kell hogy fizesse. A támadókat végül elfogták, és négy évvel a támadás után hét, illetve tíz év büntetésre ítélték.
A savtámadások túlélőinek rehabilitációját Indiában teljes egészében az áldozatok családja kell állja. Vagyonokba és hónapokba kerülhet a kezelésük, aminek végeztével egy eltorzult arc és test, magány és munkanélküliség várja őket. Ezek a fiatal nők láthatatlanságra vannak ítélve, munkát nem kapnak, mindenki kerüli őket.
Laxmi azonban egy önkéntes egy aktivista csoport, a Stop Acid Attacks munkatársa lett. Harca lassan kezdi meghozni a gyümölcsét. A civil szervezet fellépésének eredményei magukért beszélnek: az indiai kormány módosította büntető törvénykönyet, a savas támadások elkövetőit 10 évtől életfogytig tartó szabadságvesztésre és akár egymillió rúpiás (kb. 17 ezer dollár) bírságra ítélhetik. A jövőben a savat vásárlókat regisztrálni fogják, és nem lehet maró folyadékot szabadon árulni. A Legfelsőbb Bíróságnak az áldozatok kártalanítása kérdésében is hamarosan döntenie kell.
A rettegett savas támadások 1979 és 1980 között kezdtek el terjedni az országban. India legszegényebb részén, Bihar tartomány Bhagalpur városában 33 savval megvakított áldozattal indult. Az 1980-as években a nők elleni savas támadások száma emelkedni kezdett. Most talán eljön az idő, hogy lelkes aktivisták munkájának köszönhetően megpróbáljanak gátat vetni ezeknek a bűncselekményeknek.

Egy másik megoldás: női bíróság Pakisztánban
A savas támadások és általában a nők elleni brutális támadások Pakisztánban is gyakoriak. A Swat-vögylben most új megoldást keresnek a nők ellleni erőszak megfékezésére: egy hagyományos és az állami törvények szerint nem is legális helyi tanácsot alakítottak, amely a nők ügyében dönt.
Tahirát 12 évesen adták férjhez a szülei, a fiatal anyát tavaly megtámadták az utcán. Teste 35 százaléka megégett, nem élte túl. Halála előtt vallomást tett, a videofelvételen anyósát és apósát teszi felelőssé a savtámadásért, de a bíróság felmentette őket. Tahira édesanyja ezért Pakisztán első női dzsirgája elé viszi az ügyet.
A dzsirga egyfajta vének tanácsa, melynek tagjai hagyományosan csak férfiak lehettek. Eddig ebben a párhuzamos igazságszolgáltatási rendszerben csak férfiak jártak el, és a döntéseik - a társadalmi berendezkedés szellemében - gyakran diszkriminatívak voltak a nőkkel szemben. A dzsirga döntött például arról, hogy lányokat lehet-e iskolába küldeni, vagy hogy mikor és kihez menjenek feleségül. A Swat-völgyi 25 tagú, csak nőkből álló dzsirga célja a saját igazságszolgáltatás megteremtése. A női dzsirga alapításának híre nem aratott osztatlan sikert, sok ellenséget szereztek maguknak az alapítói. "A társadalmunk férfiak uralta társadalom, és a nőket rabszolgákként kezelik" - mondja a négygyermekes anya, a női tanácsot alapító Tabassum Adnan. "A nőknek nem adnak jogokat, tulajdonként kezelnek bennünket. Társadalmunk nem hiszi, hogy jogunk van a saját életüket élni. Lehet, hogy engem is megölnek, bármi megtörténhet. De harcolni kell. Nem fogom abbahagyni."

feminfo.postr.hu

A melegek evangéliuma

Transzvesztita múltú szexuális tanácsadók, melegközösségek megagyülekezetekben és homoszexuális teológia – keresztény felekezetek sokaságában ütik fel fejüket az LMBT-közösség tagjai. Az úgynevezett „hyper grace” (szuperkegyelem) soha nem látott felekezetközi toleranciával viszonyul a szodómiához.

A hyper grace teológia követői (egyre több felekezetben) helyezkednek arra a bibliaellenes álláspontra, hogy mivel Jézus Krisztus már megszerezte számukra bűneik bocsánatát, többé soha senki nem szólhat bele abba, hogy mit tesznek. A bűn kategóriáját mély hallgatás övezi, és egyfajta középkori, ítélkező és kegyelmet figyelembe nem vevő bélyeggel illetik.
David Ravenhill lelkész az egyik keresztény magazinban megjelent cikkében azon aggodalmának ad hangot, hogy manap­ság olyan veszélyes tanítások söpörnek végig a keresztény egyházakban, melyek apokaliptikus időkre utalnak. Arra a következtetésre jutott, hogy a gyülekezetek ma sokkal inkább szenvednek a belülről jövő bajoktól, mint a külső támadásoktól.

Világméretekben tapasztalni, hogy egyre több pünkösdi, evangéliumi vagy hasonló felekezet gyakorlatilag tiltja a bűnökből való megtérés tanítását. A „felvilágosult kereszténység” az evolúció következő lépcsőjére lépve fokozatosan rázza le a tradíciók „béklyóit”, melyek „megakadályozták a sebzett lelkű és bizonytalan híveket Krisztus szeretetének megismerésében”. Krisztus szeretete így egyre inkább egy minden alapot nélkülöző toleranciává alakul, melybe egyre több minden belefér.
Így történhet meg az, hogy a zsidó-keresztény bibliai világnézet alapján egyértelműen bűnnek minősülő homoszexualitás „elfogadása szeretetben” valóságos divat a keresztény gyülekezetekben is. Sőt, ezen túlmenően a melegházasság kérdése is egyre gyakrabban kerül elő vallásos berkekben.
Megagyülekezetek és kisegyházak szinte versenyre kelnek egymással, hogy bizonyítsák a világnak: náluk mindenkinek feltétel nélkül helye van. Hitük ezek után azonban semmilyen változtatási igényt nem szab; a „gyere, ahogy vagy” elv érvényesül. Nincs szükség sem a szokások megváltoztatására, sem bizonyos tevékenységek elhagyására, mondván „Jézusban minden bűnünk elvettetett, így nincsen már semmi kárhoztatásunk”. Ehhez azonban a Biblia rendkívül sok szakaszának teljes relativizálása szükséges, hisz bármilyen laikus valaki, az elsők között tűnik föl a Szentírásban, hogy Isten a bűnnel szemben nagyon is egyértelműen, radikálisan foglal állást. Bizonyos gyülekezetekben a Bibliának olyan „új fordításait” vagy újraszerkesztett változatait adják ki, melyekben az olyan, homoszexualitást elítélő szakaszok, mint a Róma levél első fejezete, jelentősen „leszelídítve” szerepelnek.
A hyper grace teológiát követő gyülekezetekben tehát nem esik szó bűnről; csakis pozitív, motivációs beszédek hangoznak el. Sőt, általánosan jellemző, hogy kerülik az olyan ellentmondásos kérdésekben való állásfoglalást is, mint az abortusz. Megállapítható, hogy teológiájukból tulajdonképpen kiiktatták az Ótestamentum könyveinek tanításait. Megengedik, hogy olyanok szolgáljanak, akár prédikáljanak, akik a Bibliában egyértelműen bűnnek ítélt cselekedetekben élnek.
Az „új típusú” kegyelmet hirdető közösségek vezetői nem ritkán kritizálják az „old school” konzervatív egyházakat, és elutasítják a tizedfizetést is. Míg sok nyugati típusú gyülekezet sokat tett a megtérő egykori melegek megsegítéséért, a meleglobbi nyomására egyre többen ítélik el ezeket az intézményeket (annyira, hogy több azóta csődbe ment – lásd keretes írásunkat), és a melegek teljes elfogadására teszik a hangsúlyt.
Míg bizonyos gyülekezetvezetők óvatosan, a témában nem elmélyedve nyilatkoznak a melegkérdésről, egyes pásztorok meglepő merészséggel lépnel fel az évezredes igazságok ellen. Joel Osteen, a houstoni Lakewood Church pásztora a kegyelem fontosságáról beszélt és arról, hogy Jézusban minden bűn megbocsáttatik – ugyanakkor egy CNN-es interjúban egyértelműen bűnnek ítélte a homoszexualitást, miért is rögtön támadások célkeresztjébe került.
Rick Warren evangéliumi pásztor is ellenzi a házasság újradefiniálását. Több interjúban is leszögezte: „az, hogy valakivel nem értünk egyet, még nem jelenti, hogy utálnánk vagy kirekesztenénk őket”.
Ezzel szemben változás látszik néhány év óta a sidney-beli híres Hillsong Church retorikájában. Míg az előző évtizedekben kategorikusan bűnnek ítélték az említett életmódot, 2010 után mind több relativizáló, „toleráns” nyilatkozat jelent meg a részükről. Bár hivatalos álláspontot az ügyben nemigen találni, 2012 óta több olyan videó, interjú, internetes cikk jelent meg, melyekben Brian Houston pásztor már egyértelmű nyitottságot tanúsított az LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális és interszexuális) közösség tagjai felé – és az állításokat a közösség vezetése azóta sem cáfolta.

Európában nemrég az anglikán egyház új feje, Justin Welby, Canterbury érseke új típusú szexuális forradalomról nyilatkozott. Véleménye szerint a fejlődés és az egyháznövekedés érdekében az egyetlen járható út a kor követelményeihez való felzárkózás és a „forradalomhoz való csatlakozás, még ha nincs is annyira ínyünkre”. Bár a melegházasságot továbbra sem támogatja, a melegek jogainak tiszteletben tartását, bántalmazásuk megakadályozását sürgeti. A Telegraph szerint az érsek felvette a kapcsolatot a melegházasság mellett kampányoló Stone­wall nevű szervezettel, hogy az egyházi iskolákban több mint egymillió diáknak tartsanak homoszexualitással kapcsolatos oktatást. Reményei szerint, amennyiben gyökeres és ötletes megoldást sikerül találniuk a melegproblé­mára, az anglikán egyház visszanyerheti erejét és régóta elveszett növekedési potenciálját.
Sok felekezet tehát meglehetősen sajátosan értelmezi a bibliai kegyelem fogalmát. Egy tanulmány szerint ma egy átlagos gyülekezetben olyan üzenetek, mint a józanság, engedelmesség, alárendeltség vagy a kéjvágy, képmutatás és pokol ellen szóló prédikációk nem szalonképesek. A szuperkegyelem teológiájában ezek fölött kegyesen szemet kell hunyni, és „a szeretet vonzásával kell megragadni az emberek figyelmét és beépíteni őket az egyházba”. Arról nemigen esik szó, hogy egy régi életmódját fel nem hagyó „hívő” miként tud konstruktívan részt venni a közösség életében.
2010-ben Jennifer Knapp keresztény énekesnő „coming-out”-ja okozott nagy botrányt, mikor bejelentette, hogy szerelmes lett egy nőbe, és rájött, hogy leszbikus. Bevallotta, hogy 2002 óta folytatott viszonyt egy másik hölggyel, s mindeközben keresztény albumokat adott ki. A Larry King Show-ba is meg­­hívott éne­kest élő adásban a korábbi erkölcsi botrányairól hírhedt Ted Haggard védte. Állításuk sze­rint e változás nem fogja érin­teni a hölgy keresztény szolgálatát, bár a gyülekezetbe való beilleszkedést jelentősen megnehezítette, mert – mint mondták – sokan nem tudnak a kegyelemről rugalmasan gondolkodni. A konzervatív, melegellenes érveket képviselő másik meghívott lelkészt valósággal lesöpörték a porondról – a tolerancia jegyében.
Bár több keresztény vezető próbál az erkölcsi dekadencia ellen felszólalni, érvelésük általában nem egységes, és korántsem átütő. A sokkal erőszakosabb retorikát folytató melegpártiak általában megcáfolhatatlannak tűnő győzel­meket érnek el televíziós és egyéb viták során.
A hyper grace terjedésével párhuzamosan egyre több csontváz hullik ki az új típusú hit szekrényéből, és egyre több fel nem oldott ellentmondás kerül napvilágra. A gyülekezetben helyüket kereső, megtérni nem kívánó melegek nagy számban küzdenek depresszióval, öngyűlölettel, miközben állítólag a gyülekezeti tagok gyakran kirekesztik őket, amiért társkeresési tevékenységüket a gyülekezeten belül végzik. A mindent fölülíró tolerancia egyik fő kiváltója sokak szerint a „nemi identitásukat felvállalni nem tudók” által mind gyakrabban elkövetett öngyilkosság és egy erre alapuló sajátos humanista felfogás. Az öngyilkosságokat és a pszichés problémák sokaságát látva sok közösség vezetősége megijedt, miközben egyre nőtt a külső nyomás, hogy talán mégsem kellene annyira „rigolyásnak” lenniük.
Miközben a melegközösség teljes toleranciát követel például a keresztény egyházaktól, azon országokban, ahol elveiket már sikerrel rákényszerítették a többségi társadalomra, ők maguk nem egy esetben ritka intoleránsan viseltetnek a hagyományos, konzervatív értékeket valló és védelmezni kívánó személyekkel szemben.
London városában az amerikai Tony Miano – aki egykor maga is hatósági személy volt – gyorsan egy börtöncellában találta magát, miután utcai prédikálása során az első Thesszalonika levél 4. fejezete alapján beszélt a szexuális perverzitások ellen. A hallgatóság egy tagja ugyanis felhívta a rendőrséget azzal, hogy valaki az utcán „homofób megjegyzéseket tesz”. A lelkész nem kért bocsánatot, és kijelentette, hogy újra megtenné ugyanezt, mivel nem a meleg közösség ellen uszított, nem keltett velük szemben félelmet, tehát a homofób vádak nem állják meg helyüket. Hétórás őrizet után végül vádemelés nélkül elengedték a szolgálót, aki az ügy elsimulása ellenére megdöbbenését fejezte ki, hogy abban az országban, melyben a Magna Chartát kiadták, valaki azért került rács mögé, mert nyilvános beszédéből valakinek nem tetszett valami.
E jelenség elsősorban a jóléti államokra jellemző; a fejlődő országok jelentős része még elutasítja a meleglobbi térnyerését. Afrika, Dél-Amerika továbbra sem hajlandó sem társadalmi, sem politikai és különösen nem vallási szinten tolerálni a melegek életközösségét és házasságuk egyenjogúságát.

Félbeszakadt Exodus

Ausztráliában több szervezet igyekezett segíteni a homoszexualitással küzdőknek, hogy megváltozzanak, így az Exit Ministries, a Living Waters és az Exodus is. Ez utóbbi szervezetben tevékenykedett egy ideig a gyerekkorától melegként élő Sy Rogers is. Az azóta komoly hírnevet szerző szolgáló fiatalkorában 18 hónapon át transzvesztitaként élt, és ahogy állította: „csak isteni kegyelem következtében nem került sor a sebészeti beavatkozásra”. Ő maga ugyan állítása szerint megtért, és már egyenes életet él feleségével és gyermekeivel, előadásmódja és hitelessége sokak szemében továbbra is ellentmondásos. Főleg, hogy szexuális tanács­-adóként is szolgál, és járja a gyülekezeteket (köztük a Hillsong Church-öt is), hogy tanítsa a híveket a tiszta életre. Ahogy a melegek megtérítése szalonképtelenné és „diszkriminatívvá” vált, egyre több gyülekezet fordult szembe az ilyen „exmeleg” szervezetekkel, és így ment végül csődbe az Exodus program is. Egyik fő partnere, a Hillsong Church pásztora meg nem erősített információk szerint úgy véli: „Rogers azóta már biztosan megbánta e szervezetben való ténykedését.” A szervezet vezetői egyér­tel­műen a hyper grace teológia számlájára írják a szolgálat zsákutcába jutását.

(Surjányi dávid, Hetek)

A szubliminális sátánista propaganda I. rész

A modern nyugati kultúra nagy tabuja, hogy a távoli múltban földalatti mozgalomként terjeszkedő sátánizmus ma az államok hallgatólagos beleegyezésével és/vagy aktív állami támogatással, kiterjedt médiagépezetet igénybe véve működhet. Az indirekt módon, tudat alatti (szubliminális) üzenetek formájában zajló tömeges személyiségdeformálás eredménye statisztikailag kimutatható. Magyarországon tíz év alatt 1,6 millió fővel csökkent a katolikusok száma. Az idősebb, keresztényként nevelkedett korosztályok eltűnnek, az őket követő fiatal generáció pedig már nem vallja magát se kereszténynek, se vallásosnak, miközben tabunak számít, hogy a most felnőtté váló generációtól már senki nem vár el semmiféle vallásosságot, viszont a mai huszonévesek – anélkül, hogy erről tudnának - egy a sátánizmust propagáló közegben nevelkedtek fel.

A tudat alatti üzenet

Az mára egy viszonylag széles körben ismert tény, hogy a nagy nyugati multinacionális cégek gyakran egyfajta indirekt marketinget folytatva tesznek szert csillagászati összegű bevételekre. A mozifilmekben két képkocka közt megjelenített Coca Cola képe a klasszikus eset, de az éppen divatos akcióhős által „véletlenül” felvillantott óramárka vagy a film egy jelenetében a háttérben látható üdítőital által kifejtett hatás ugyanezen elv szerint működik. Tudatos, érvelésen alapuló reklám helyett az agy öntudatlanul is befogadja a látottakat és a tudatos emlékként vissza sem idézhető képet a film által nyújtott élményhez kapcsolja, majd a néző a legközelebbi vásárlás alkalmából öntudatlanul is a filmben felvillanó márkát veszi meg.

Ugyanezen elvek szerint állt elő az a helyzet, hogy ma Magyarországon 1,6 millióval kevesebb katolikus van, mint tíz évvel ezelőtt. A tömegmédia egy többszintű, indirekt sátánista propagandát közvetít, mely három, jól elkülöníthető területen hat;

- fellazítja a keresztény gyökerű társadalmak keresztény egyházakhoz való kötődését, majd a szükséges távolság kiépítését követően nyíltan az egyház ellen uszít. A nyugaton nevelkedett legfiatalabb generációnak már idegen nem csak az ima, a templomba járás, de akár az isteni gondviselés gondolata, mert egy olyan közegben nevelkedett, ami szerint az ima fölösleges, értelmezhetetlen dolog, a templomba járás a maradiak és öregemberek dolga, Isten pedig nem létezik. A média a papok pedofília-botrányaitól hangos, a megmaradt hívőket maradiaknak, lelkileg sérültnek állítja be, miközben mindezt egy lelki sérült homoszexuális elméleteire alapozott tudomány akarja hitelesíteni. Egy ilyen közegben érthető, hogy senkinek nem tűnik fel a nemzetközi szinten működő, államok feletti sátánista propaganda, ami mára a szocializáció részévé vált. Ez a bizonyos vallásellenes szocializáció a sátánista propaganda legnyilvánvalóbb eleme, a másik két szint már nem közvetlenül látható.

- A sátánista propaganda másik szintje, ahogyan ferde képet alkot saját magáról. Anélkül, hogy bárki közvetlenül egyetlen állítást is tenne róla, emberek millióiban alakít ki hamis képet a sátánizmusról és a démoni erők működéséről. Ez a szint valójában két, jól elkülöníthető hatásra osztható, melyek közül, ha nem is a meghatározóbb, de a könnyebben tetten érhető a démoni erők működéséről alkotott hamis elképzelések összessége.

Hogyan képzeljük el ma a démoni erők működését? Erről leginkább a démoni erők filmes megjelenítése alapján alkothatunk képet, hiszen a többség ezekből a filmekből hall először a démoni erők létezéséről és működéséről. Az általánosan ismert horrorfilmek/thrillerek jellegzetes eleme a kísértés, a megszállás. Ilyen kultuszfilm pl. az Ördögűző (The Exorcist), de az általa ihletett filmek sokasága mellett egy mai példa a The Conjuring, ami a démoni megszállás egy tipikus esetét viszi filmvászonra. Óriási felelősség van ezeknek az erőknek a filmes megjelenítésén, ugyanis ezeknek köszönhetően a legtöbb ember szinte teljesen azonos elképzelésekkel rendelkezik a démoni erők működéséről. A démonok általi megszállással foglalkozó filmek nem a megszállottság hétköznapi eseteit mutatják be, hanem abszurd, groteszk eseteket, melyek ugyan lehetnek igazak, de elenyésző arányú kivételnek tekinthetők. A saját családját lemészárló, eltorzult arcú, külsőleg is démonhoz hasonlatossá váló megszállottak mutogatása csendben beadagolja a nézőnek azt a tudat alatti üzenetet, hogy ez, és csak ez a démoni megszállottság, amivel eltereli a figyelmet a démoni erők működésének teljesen hétköznapi eseteiről, - ami valójában a démoni erők működésének túlnyomó részét képezi. Az ilyen esetek előtérbe hozása, a megszállottságról alkotott hamis kép pedig lehetővé teszi, hogy a démoni erők a hétköznapi életben minden gyanún felül, teljességgel észrevétlenül működjenek.

Ilyen képet alkotunk a démoni megszállottságról

Azon felül, hogy a megszállottságról alkotott hamis kép láthatatlanná teszi a teljesen hétköznapi eseteket, többnyire ezek a filmek felelősek azért, hogy a démoni erőket az átlagember olyan, hatalmas erőkként képzeli el, ami parancsol az ember akaratának és könnyedén uralmat nyer az ember felett. Ennek a hamis elképzelésnek köszönhetően az emberek felett ténylegesen eluralkodhatnak démoni befolyások anélkül, hogy az egyén azt észrevenné, hiszen egyrészt nem ismeri fel, másrészt a sátánista propaganda a tudat alatti üzenetekkel elhiteti, hogy az ellenállásnak semmi ételme, mert a démon ereje mindig hatalmasabb.

A sátánista propaganda jellegzetes vonása, hogy az ember a sátánista propaganda létezését sem hiszi el. Teljes tagadással reagál. Emiatt a tudat alatti üzenetek kifejtik hatásukat, - és a statisztika önmagáért beszél. Ha valaki 80 évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy 100 év múlva Európában a kereszténység egy elszigetelt kisebbség lesz – el lehet képzelni, mi lett volna az általános reakció. Pedig a tíz év alatt 1,6 millióval kevesebb katolikus intő jel, és ez csak az összlakossága vonatkoztatott statisztika. ’Valamiért’ arról nem hoznak nyilvánosságra adatokat, hogy a ’89 után születettek közt hány százalék mondaná magát kereszténynek. Hány hívő ember van azok közt, akik a rendszerváltás után születtek? A rendszer nem fogja leleplezni önmagát.

- A rejtett sátánista propaganda sikeresen elérte, hogy ma általánosan elfogadott dolognak számítanak olyan dolgok, amiért néhány évtizeddel ezelőtt megkövezés, de minimum általános megvetés járt volna. A tévképzetekkel tudták ezt elérni, ugyanis azt láthatjuk, hogy az embereknek fogalma sincs arról, mi sátánizmus, és mi nem az. Azt gondolják, a sátánizmus a sátánisták által végzett groteszk szertartások összessége, miközben nem veszik észre, hogy az életük egy-egy meghatározó eleme is sátánizmus. Annyira a hétköznapi élet részévé vált, hogy az átlagembernek már fel sem tűnik.

A sátánizmusról alkotott kép…

és a modern sátánizmus gyakorlata.

A sátánizmus idealizált képének kialakulásához az önmagukat sátánistáknak kikiáltók és okkultisták is nagyban hozzájárultak, de azt tisztázni kell, hogy a démoni erők szolgálata nem merül ki a feketemisében, a sátánista rituálékban, vagy a sátánista filozófiában. A démoni erők szolgálata, vagyis a modern sátánizmus gyakorlata a gyermekeit otthagyó családapa, a férjét megcsaló feleség, a feleségét megcsaló férj. A sátánizmus egy másik, modern gyakorlatának nevezhető az is, hogy ami mellé nem kerül meztelen nő, az a fogyasztói társadalomban sem eladható, még akkor sem, ha csak egyszerű újságról van szó. A sátánizmus modern gyakorlata, hogy az ember a legelemibb ösztöneinek van alávetve - az egyszerű ösztöneinél fogva mozgatható, felkelthető a figyelme, sőt, mi több; ezt teljesen normálisnak tartja, esetleg valamilyen indokkal még büszke is rá.

Hogy végre tisztább képet alkothassunk a társadalom mai állapotáról, ki kell jelentenünk; az erkölcstelenség minden formája sátánizmus. Ahogyan sátánizmus az erkölcstelenség elfogadása és az erkölcstelenség elleni fel nem lépés is. Az ösztönök értelem és érzelem fölé helyezése lealacsonyítja az embert, aki így a démoni befolyásokra nyitottabbá válik. A mai világban mennyire jelent valós veszélyt, hogy a démoni erők a társadalomra hatást gyakorolhatnak?

A megszállás

A démoni megszállással foglalkozó filmek jellegzetes vonásai akár a teljes társadalomra is vonatkoztathatók. A megszállás folyamata szintén tetten érhető a tömegeken. Ez akár a kultuszfilmekből ismert jelenetek alapján is körvonalazható. A megszállás első fázisa a figyelemfelkeltés. A démon fokozott ingerekkel hívja fel magára a figyelmet. Szokatlan hangok, hirtelen hangos zaj. Az inger a célszemély ingerküszöbét meghaladja, a figyelem a kívánt irányba terelődik. Nyikorgó ajtók, kopogás a padláson, vagy a falakban. Amelyik inger sikeresen odavonzza a figyelmet, a démon azt a tevékenységét fokozza, mígnem a kiszemelt áldozat állandó figyelmét megszerzi. Ez a megkörnyékezés folyamata, ami nem véletlen, hogy hasonlóságot mutat a tömegmédiában látottakkal. Ki hol halt meg, milyen szörnyűségek történtek a világban, botrányok, balesetek, mind a figyelemfelkeltés formái. Amelyik ingerre nő a nézettség, azt fokozzák. Ha a néző haláleseteket akar, a csapból is az fog folyni, hogy hol milyen haláleset történt. Ha a néző csak az erkölcstelenségre figyel fel, erkölcstelenséget mutatnak neki. Ha botrányt akar, akkor botrányt csinálnak. A lényeg mindig az állandó figyelem megszerzése.

Miután a démon megszerezte a kiszemelt áldozat figyelmét, megpróbál eluralkodni rajta. Ezt a figyelem teljes rabul ejtését követően megfélemlítéssel tudja véghezvinni. Az ajtók kicsapódnak, bár senki nincs ott, aki kinyitotta volna. Az ablaküveg betörik, pedig senki nem volt ott. Furcsa fények, villogás, esetleg eldurannak a villanykörték. Klasszikus jelenetei ezek a démoni megszállással foglalkozó filmeknek. A végkimenetel mindig a kiszemelt áldozat figyelmének rabul ejtése és a teljes megfélemlítés, mígnem az áldozat elfogadja a démon jelenlétét azzal, hogy a démon jelenlétéhez igazítja az életét, alkalmazkodik hozzá. A tömegmédia rabul ejti az ember figyelmét, olyan ingert ad, amit a néző akar, és az sem véletlen, hogy a következő lépcsőfok is hasonlóságot mutat. Nehéz lenne letagadni, hogy a tömegmédia az emberek általános megfélemlítésének eszközévé vált. A ’démon’ jelenlétéhez való alkalmazkodás szintén megjelenik a társadalom és a média viszonyában, ez tagadhatatlan. Amit a média sulykol, az elfogadottá válik. Az emberek alkalmazkodnak, és aki nem akarja elítélendőnek gondolni magát, azon is az alkalmazkodás kényszere van.

Az eluralkodás folyamata végül abban teljesedik ki, hogy a démon elszakítja az áldozatot a külvilágtól és elzárja a lehetséges segítség útvonalait. Ezt az ingerküszöb továbbfokozásával éri el, mígnem az ingerküszöb olyan szintre jut, hogy más benyomások egyszerűen nem jutnak el az áldozat agyáig. Abban a fázisban a kiszemelt áldozat önerőből és a környezete számára is menthetetlenné válik, ezen a ponton már ördögűzésre van szükség.

Az eluralkodás fázisának betetőzése kísérteties hasonlóságot mutat a társadalom atomizálódásával. Az ingerküszöböt fokozatosan emelik, mígnem a néző (az áldozat) már csak ugyanazon a forrásra tud figyelni. Erre kiváló példa a mai filmek és a több évtizeddel ezelőtti filmek közti különbség. Érdemes megfigyelni, hogy egy 50, vagy akár 30 évvel ezelőtt forgatott film mennyire nem tudja lekötni a figyelmet – mert az akkori filmek a mai ingerküszöböt már nemhogy nem haladják meg, de a közelébe se érnek (unalmasnak hatnak). Az emberek nem egymásra figyelnek, mert ’a valóság szürke’, az álomvilág pedig szép színes és erősebb ingereket ad. A démon elszigetelte áldozatát, aki már csak rá tud figyelni.

Miközben a megfélemlítés az utolsó ellenállást is legyűrte, a segítség minden más lehetséges útja el van zárva, a következő lépés a megszállás. Azon a ponton már exorcizmusra van szükség.

Nógrádi Tamás