2014. november 5., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Mihelyt a zűrzavar belép Egyházamba, viszályt teremt. De tudnotok kell, hogy ennek nem Isten az okozója.

2014. november 4. kedd, 16:33
Drága szeretett leányom, a Jelenések Könyve ki lett nyitva, s annak most minden része kinyilvánításra kerül a világ számára. A földön valamennyi egyház, mely tiszteli Istent, azzal küzd egyházán belül, hogy az Istenbe vetett hitét megőrizze. Már minden egyházat megtámadtak, és azok, akik annak belsejében szörnyű bűnöket követnek el, és akik saját bűneiket elnézvén, azt állítják, hogy ők Isten Akarata szerint cselekednek, szégyent hoznak az egyházra. Egyetlen egyház sem maradt érintetlenül, mely Isten Akaratát támogatta, ahol a gonoszság hatalomra talált, és ahol az Igazságot mindenféle ürüggyel fogják helyettesíteni, hogy tagadják Istent Annak teljes Dicsőségében.
Mihelyt a zűrzavar belép Egyházamba, viszályt teremt. De tudnotok kell, hogy ennek nem Isten az okozója. Mihelyt sorra kerül az Igazság különböző értelmezésének a bevezetése, a Mennyei Atyámhoz vezető utat gaz fogja ellepni, mely gyorsan elszaporodik. Amikor ez megtörténik, annak egy sáros út lesz a következménye, mely járhatatlan lesz. A Mennyei Királyság felé vezető út meg lett ismertetve az emberrel. Ez egy egyszerű út, mely megtisztul minden akadályoktól, ha ti azon bizalommal a szívetekben jártok. Ellenségeim mindig megpróbálnak akadályt gördíteni az utatokba, és ha ti hallgattok gúnyolódásaikra, akkor részt vesztek hazugságaikban; ha pedig megengeditek, hogy a kétségek elhomályosítsák ítélőképességeteket, akkor ezt az utazást kanyargósnak fogjátok találni.
Isten Igéje most is ugyanaz, mint ami mindig is volt, a Tízparancsolat pedig világos – az nem változik soha. Az Istenhez vezető út azt jelenti, hogy ragaszkodni kell ahhoz, amit tanított. Isten nem köt kompromisszumot, és az ember által arra tett kísérleteket sem nézi el, mely által meg akarja változtatni az Igazságot. Ha hisztek Istenben, és követitek Parancsolatait, akkor fogadjátok el az Igét úgy, ahogyan azt a Szent Biblia tartalmazza, és akkor az egyetlen igaz úton maradtok, mely Királyságához vezet. Boldog az igaz ember, mert Isten iránti engedelmességének köszönhetően, meg fogja kapni a Paradicsom kulcsait.
Aki hízelgéssel akar rávenni benneteket arra, hogy bármit is elfogadjatok, ami eltér az Igazságtól, abban nem lehet megbízni. Egyedül csak Istenben bízzatok, és soha nem lesztek kísértve azáltal, hogy eltérjetek Igéjétől, mert ha megadjátok magatokat ennek a nyomásnak, el fogtok veszni Számomra.
Szeretett Jézusotok

Hamis proféta: A 75 éves püspök menjen nyugdíjba!

Kötelező érvényűvé vált az egyházmegyéket és más hivatalokat vezető püspökök nyugdíjba vonulásának 75 éves korhatára a katolikus egyházban – közölte Ferenc pápa döntését szerdán a Vatikán.
Az egyházi nyugdíjintézkedés a L’Osservatore Romano szentszéki napilap szerdai számában való megjelenéssel lépett hatályba. A korhatár eddig is 75 év volt, de az életkor betöltésével nem volt kötelező a nyugdíjba vonulás, a pápa vagy elfogadta a püspökök nyugdíjazási kérelmét, vagy visszautasította.

De mindenről!

A nyugdíjba vonulással egy időben a püspököknek minden más addig betöltött országos szintű feladatukról is le kell mondaniuk. A kötelező nyugdíjazás a segédpüspökökre, valamint a római kúria hivatalait vezető bíborosokra is vonatkozik.
Ferenc pápa korábban a kispapképzést kritizálta
Ferenc pápa szerint a papi hivatásra készülő fiatalokat nem lehet pusztán a tiltásnak és a szabályok merev betartásának a szellemében oktatni, mert akkor a hívek helyett saját karrierjükkel foglalkozó „kis szörnyetegeket” nevelünk. RÉSZLETEK

Érdekes módon XVI. Benedek pápa szintén nyugalmazással távozott hivatalából.
A Vatikán honlapján közölt pápai dokumentum hét pontban módosítja a püspöki szolgálatra és nyugdíjra vonatkozó eddigi egyházi rendelkezéseket. A dokumentum vatikáni bemutatásán elhangzott, hogy Ferenc pápa a vatikáni reformmal megbízott bíborosi tanács javaslatait követve tette kötelezővé a 75 éves korhatárt. Az egyházfő ezzel módosította a római kúria működését szabályozó Pastor Bonus apostoli konstitúciót is, amelyet II. János Pál vezetett be 1988-ban.

Bárkit lemondathat Ferenc pápa

Újdonságnak számít az is, hogy mostantól „rendkívüli esetekben” az egyházfő felszólíthatja a püspököt a pásztori szolgálatról való lemondásra. Elemzők szerint ez felér a távozásra való kényszerítéssel. Eddig az egyházfő ha ezt szükségesnek találta, csak arra kérhette meg a püspöktársát, hogy fontolja meg a lemondását.
„Püspöknek lenni nem kitüntetés, hanem szolgálat” – hangoztatta a pápa szerdán a Szent Péter téren tartott általános audiencián.


MTI