„És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.” (Máté 24:14)
“Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.” (2. Péter 3:9)
Két milliárd ok az örömre
Két milliárd ok az örömre
Együtt örülök a Gideons International szolgálatával a hír hallatán miszerint átlépték a 2 milliárdos példányszámot az általuk terjesztett Bibliákkal.
Az első egymilliárd szétosztása 93 évig tartott (1908-tól 2001-ig), míg a másodikhoz csupán 14 év kellett.
A Gideons szolgálata nagyon nagy hatással volt saját életemre is. Olyannyira, hogy egy kicsi kék Gideons Bibliának köszönhetem, hogy megtaláltam Jézust, amikor 17 évesen, egy öngyilkossági kísérlet után a kezembe vettem.
Fred David, a Fiatalok Krisztusért vezetője, látva, hogy állapotom miatt beszélni se tudtam, egy Gideons Bibliát nyomott kórházi ágyam mellett ülő édesanyám kezébe és János 14. fejezetéhez lapozott.
„Ez Ravinak szól,” mondta. Amikor kilépett az ajtón, anyám olvasni kezdett.
„Mert én élek, ti is élni fogtok.”
Élni? A szavak egy robbanás erejével ütöttek meg.
„Anyám, Kinek a szavai ezek?”
Megtudtam.
Jézus,” imádkoztam magamban. „Ha tényleg Te adod az igazi életet, akkor én akarom ezt. Kérlek, segíts, hogy kikerüljek ebből az ágyból és ígérem minden követ megforgatok az igazságot kutatva!”
Öt nappal később, amikor az orvos bejött, hogy kórházi papírjaimat aláírja, rám nézett és egy furcsa kérdést tett fel:
„Tényleg élni akarsz?”
Élni? Az orvosra néztem, de ő a papírjai fölé hajolva írogatott. Nem válaszoltam.
Ismét rám nézett.
„Tényleg élni akarsz? Segíthetünk, hogy meggyógyulj, ha kitisztítjuk a mérget a szervezetedből, de nem kényszeríthetünk arra, hogy élni akarj.”
…ti is élni fogtok, mondta Jézus.
Hagytam, hogy az orvos szavai leülepedjenek bennem, de már tudtam a választ.
Később D.D. Davisnek, aki maga is Gideons tag, köszönhettem, hogy megalapítottam szolgálatomat.

http://idokjelei.hu/2015/05/jo-hir-2-milliard-biblia/