Ami nem volt Szent Ferenc

Az idősebbek talán emlékeznek arra, hogy volt olyan idő, amikor Assisi Szent Ferenc még nem a környezetvédők, netán az állatok védőszentjeként volt ismeretes, hanem az evangélium szerinti radikális életű bűnbánóként arról volt nevezetes, hogy neki mindenben minden volt Isten. Ami miatt mellesleg megszelídült egy vérengző farkas, nem utolsó sorban pedig megújult az Egyház.

De Egyházat gyűlölők kezdeményezésére egy évtized alatt megváltozott Szent Ferenc értékelése, és ennek során Szent Ferenc a környezetvédők védőszentjévé, igazi PR szentté vált, akit azáltal tettek elfogadhatóvá a modern világ szemében, hogy az életének középpontjában lévő, minden okaként és céljaként szeretett Isten helyett az Istentől elvonatkoztatott teremtmények iránti szeretetét tették meg magyarázó elvnek – ami pedig nem volt meg benne.

Ehhez csak arra volt szükség, hogy egy halovány protestáns történész (Lynn White Jr.) a környezet kizsákmányolását a kereszténységnek tulajdonítsa. Mert szerinte a kereszténység bűnös módon elpusztította az animisták bájos nézeteit arról, hogy minden fű, fa virág és kő szellemmel bíró létező. Ezzel deszakralizálta, így védtelenné tette a környezetet – szól White verdiktje. Ezért a (csekélyke ötven éve) minden pillanatban várható globális környezeti összeomlásra a megoldás szerinte szintén vallási jellegű lehet. Ennek jegyében javasolta hát, hogy Szent Ferencet, az egalitáriánus, hippi, „vallási forradalmárt” tegyék mintává a tévúton járó Egyház helyes mederbe tereléséhez. Mert szerinte ő volt az, aki sikertelen kísérletében „megpróbálta az ember teremtés feletti korlátlan uralmának eszméjét felváltani az összes teremtmény – beleértve az embert is – egyenlőségének gondolatával,” sőt, „Ferenc megpróbálta megfosztani az embert a teremtés feletti egyeduralmától, és helyette Isten összes teremtményének demokráciáját kívánta felállítani.”

(Ó, szent demokrácia! Ó, szent összteremtményi demokrácia! Éljen a csótányok választójoga! Mondjunk nemet a méhek rabszolgaságára! Egyetemes alapjövedelmet a tücsköknek!)

Milyen nagy kár, hogy kudarcot vallott Szent Ferenc, mondhatnánk, különösen annak fényében, hogy ő még csak nem is sejtette, hogy az összes teremtmény egyenlőségét hirdeti, és végképp eszébe sem jutott, hogy ő bizony az összes teremtmények demokráciáját kívánja megteremteni. Ahogy azt sem tudhatta, hogy egy 20. századi ostoba protestáns történész szerint az ő és „az ősi ferencesek mélyen vallásos, ám eretnek érzéke a természet minden részének spirituális autonómiája iránt mutathat utat”.

És minő meglepetés, csekélyke évtized alatt egy erre a célra verbuválódott, soha máshol fel nem tűnő, ismeretlen összetételű, de hálából legalább kérész életű nemzetközi lobbicsoport nyomására, amelyet még a hivatalos latin szöveg is csak angol nevén szólít, megvalósították White ostoba javaslatát: II. János Pál 1979-ben az Inter sanctos apostoli levelében valóban az ökológiával foglalkozók védőszentjévé nyilvánította. És hogy mennyire sietve tettek eleget a lobbicsoport nyomásának, arra példa a dokumentumban megnevezett kezdeményező csoport neve, amelyben még az ökológiai szót is helytelenül írta a dokumentum – örök mementójául annak, hogy bár dunsztjuk sem volt arról, hogy mi a rossebb az az ökológia, de sietve engedelmeskedtek nyomásának…

És ahogy az lenni szokott, a „magas kultúrából” leszivárgó üzenet a célzott hatást érte el: sokan érezni kezdték, hogy végre kukába kell tenni a Szentírás hamis szövegét, amely az ember által uralma alá hajtandónak parancsolta a világot, mások pedig továbbvitték a megkezdett gondolatot, és az összteremtményi demokrácia jegyében az állatok védőszentjeként kezdtek hivatkozni Szent Ferencre. Mert nyilván fontos Szent Ferencnek közbenjárni az állatok keresztény erényekben való fejlődését lehetővé tévő kegyelmekért, kiesdeni számukra a bűnbánat és végső állhatatosság kegyelmét, hogy majdan dicsőíthessék az Urat a mennyben. (Ha már olyan cukik és okosak, hogy majd’ megszólalnak).

Így vált Szent Ferencből pápai segítséggel modern kori, a harcos egalitariánus, tehát baloldali, ember ellenes környezetvédők PR szentjévé, akit hitetlenként is szívesen emlegetnek, mert már semmi sem maradt emlékeztetőül Isten iránti szeretetéből.

Pedig Szent Ferenc nem akarta megszüntetni a magántulajdont, hanem Isten iránti szeretetből, a maga üdvösségéért ő maga lemondott róla. Nem hirdetett kommunisztikus harcot a gazdagok ellen, ahogy az örök kommunisták teszik. Amikor az Úr testvéreket adott neki, és az intézményesülésben előrehaladó rend gyékényes káptalanjának tanácskozásaihoz Assisi városa házat épített, Szent Ferenc elszomorodott a ház láttán. Felment a tetejére és elkezdte ledobálni a cserepeket, sőt a testvéreket is felparancsolta, hogy segítsék ebben. „És bizonyára fenekestül felforgatta volna a házat, ha az ott álló katonák meg nem érttették volna vele, hogy az a város és nem a testvérek tulajdona. Ennek hallatára lecsillapult heve.” – írta róla Celanói Tamás (Celanói Tamás életrajzai Szent Ferencről 143. o.) Mert ő nem ótvar kommunista volt, aki mindig mástól akarja elvenni a vagyont, hanem tisztelte mások vagyonát és birtokát, ő maga mondott róla le, nem idegeneknek tette kötelezővé a lemondást.

Szent Ferenc nem imádta a teremtményeket, hanem azt ismerte fel igaznak, amit a zsoltárban maga Isten nyilatkoztatott ki, hogy minden teremtett dolog a Teremtő nagyságát hirdeti: „Isten dicsőségét hirdetik az egek, és kezének művéről beszél az égbolt. Ezt zengi az egyik nap a másiknak, erre tanítja éj az éjszakát.” Nyilván nem az értelmetlen teremtmények aktív dicsőítő tevékenységéről van szó, hanem a létükben megnyilvánuló isteni nagyságról. Ahogy Celanói írja, Szent Ferenc „minden műben az alkotó művészt dicsérte, és ami jót csak talált a teremtett lényekben, azt mind Teremtőjükre vezette vissza. Ujjongott az Úr keze minden tettének, és a szép látnivalókban az elevenítő okot és alapot szemlélte. Minden szép dologban a Legszebbre ismert, és minden jó ezt kiáltotta feléje: „Aki minket teremtett, maga a megtestesült jóság”. A teremtett dolgokban felismerhető nyomaiban mindenütt a Szeretetreméltót követte, és mindenből lajtorját csinált magának a Magasságbeli trónjának megközelítésére.” (Celanói, 197.o.)

Semmiféle panteista gondolat nem volt Szent Ferencben, így a White által visszasírt animizmus is igen távol állt tőle. Szemben eretnek egygáziakkal, akik mivel Istent már nem szeretik, szükségszerűen fordulnak vissza a bálványokhoz is. Szent Ferenc viszont „a sötétség fejedelme ellen harctérnek használta a világot, Istennel való kapcsolatában pedig úgy tekintett beléje, mint jóságának fényes tükörébe.” (uo.)

A hippikkel szemben Szent Ferenc nem mihaszna és lusta volt, hanem ahogy ő dolgozott, úgy azt is megkívánta, hogy minden testvér is dolgozzék. Még a remeteségben élő testvérektől is megkövetelte, hogy felváltva dolgozzanak, és ez bizony kiterjedt például a remeteségen kívül végzendő mezei munkákra is, amelyben gyakran segítettek a parasztoknak. Mert a lusta testvéreket nem szívlelte, hanem légy testvérnek nevezte őket. Talán ezért is van az, hogy amikor előírta a kertészeknek, hogy a kert szélén hagyjanak meg egy kisebb földrészt háborítatlanul, nem munkamentes „méhlegelőket” akart, veteményes és gyümölcsös helyett nem „gyomost” kívánt, hanem illatos gyógynövényeket és virágokat, amelyek a mennyei édességet idézték mindenki eszébe.

Szent Ferencnek nem a környezetvédelemhez van köze, hanem a bűn elleni küzdelemhez. Ő tudta, hogy az ember sérült a bűnbeesésnél, rosszra hajlóvá vált akarata, és a kapzsi ember hajlamos mindenkit és mindent kihasználni harácsolása során, így embert és környezetet egyaránt. De szentünk a bűnbánatban és az igazi, nem pedig valamiféle állítólagos ökológiai megtérésben látta az üdvösség útját.

Minden önmegtagadása Istenért volt, és mindig magára alkalmazta, nem másokon követelte önmegtagadási gyakorlatait. Ezért volt azonnal kész az éhségtől sírva fakadó testvér vigasztalására megtörni a saját böjtjét is, mert nála minden Isten iránti szeretetéből fakadt, így önmegtagadása és emberszeretete is. Szemben a harcos környezetvédőkkel, akik elméletben a felvilágosodással együtt vallják az ember alapvető jóságát, a gyakorlatban viszont még a legenyhébb frakciójuk is mindig a felvilágosult abszolutizmust követi, ráerőltetve ideológiáját mindenki másra. Olyan erőszakkal, amely mindig a kommunisták jellemzője, akik saját magukat mindig kivételként kezelik, és mindig másokat szuttyongatnak és fosztanak ki, mert ők mindig egyenlőbbek az egyenlőknél.

És az eredeti őskommunista maga a sátán, akitől ez az ideológia is ered. Tőle, az ő gyökeres ember-gyűlöletéből származó emberellenes ideológiákból született a harcos és időközben intézményesített környezetvédelem is, és mint ilyen, szükségszerűen hajlik is intézményesített erőszakra. Az igazi céljuk ugyanis valójában nem a környezet védelme, hanem az ember megnyomorítása. Mert alkotói mesterüket követik, a sátánt, akit az ember időleges nyugalmánál csak az örök nyugalma, és Isten színelátására való meghívottsága dühíti jobban.

Igyekszik tehát elvenni az ideiglenes nyugalmat szolgái, a harcos környezetvédők révén, a színelátást pedig minden valódi bűnbánatra indító példa és tanítás kiforgatásával. Például az ökológiai megtéréssel és a környezetvédő példává tett Szent Ferenccel.

Szent Ferenc nem környezetvédő, ökológiai megtérő volt, hanem Istenszerető és emiatt bűnbánó ember, „mert a jóságnak az az ősforrása, mely mindenben minden lesz, szentünknek már mindenben mindenként ragyogott fel.” (Celanói, uo.)

https://invocabo.wpcomstaging.com/2026/10/04/ami-nem-volt-szent-ferenc/