2023.04.11.

1.

Olvastam: Maria Valtorta: Virágvasárnap este, Jézus az apostolaival volt a Getszemáni kertben, és mondta: Mindenkiben megbújik egy másik személyiség, amely a legsúlyosabb időkben előbújik belőle.

- A hős – a legveszedelmesebb órákban a szelíd típusú emberből emelkedik ki, akit mások jelentéktelennek tartottak, és azt mondja a nehézségnek: „Itt vagyok”, az ellenségnek pedig: „Velem mérd meg magad!”

- A szent – míg mások félve menekülnek azoktól, akik keresik az áldozatokat, ő ezt mondja: „Engem ejtsetek túszul és vegyetek áldozatul. Én fizetek mindenkiért”.

- A cinikus – ő kihasználja az általános fejetlenséget a maga hasznára, és nevet az áldozatokon.

- Az áruló – melynek megvan a saját bátorsága, a gonosz bátorsága. Ő a cinikus és a gyáva ötvözete, ki cinikusan előnyt kovácsol a balszerencséből a maga számára, és gyáva módon az erősebb fél oldalára áll.

- A gyáva – a veszélyes időkben nem tud mást, csak síránkozni azon, hogy mások tudják, hogy ahhoz tartozik, akit kiátkoznak, és elmenekül. Ide tartoznak a legtöbben. Ő nem olyan bűnös, mint a cinikus vagy az áruló, de mindig megmutatja a lelki természetének tökéletlen voltát.

Érzés: A stresszmentes élet, a nyugalom elfedi ezeket a karaktereket, csak bizonyos stresszhelyzetek hívják őket elő.

Érzés: Ezek a karakterek az ember igazi énje, amelyek megbújnak az ember lelkének legmélyén.

Jézus: Valóban így van, hogy a megszokott mindennapokban még nem derül ki, hogy ki milyen személyiség, hanem csak a vészhelyzetekben, a bajban, a káoszban derül ki, hogy ki milyen valójában. Minden ember ilyen különleges helyzetekben mutatja ki a foga fehérjét.

2.

Olvastam: Maria Valtorta: Nem túl sokkal Jézus elárulása és kínszenvedés előtt Jézus utoljára próbálta megmenteni Iskarióti Júdás lelkét azzal, hogy hívta őt imádkozni az egyik éjjel. Mivel az apostolokkal a női tanítványok és Szűzanya is ott voltak, így Szűzanya csatlakozott Jézushoz az éjjeli imádságra, melyen Júdás nem volt jelen. Szűz Mária mondta Jézusnak, hogy Istensége tudja, hogy sikertelen e próbálkozás. Jézus viszont azt mondta, annak ellenére, muszáj imádkozniuk érte, hogy megtegyenek érte mindent, hogy később ne vádolhassa őket senki a mulasztásért.

Olvastam: Maria Valtorta: Jézus az apostolaival és a női tanítványokkal egy szamáriai faluba akartak menni, ahonnan kiüldözték őket, majdnem az életükre törtek. Az apostolok kérdezték az Úr Jézust, akarja-e, hogy ráküldjék a falura Isten haragját azért, mert elkergették őket. Jézus villámló tekintettel és arckifejezéssel emlékeztette őket a búzáról és a konkolyról szóló példabeszédre, hogy annak a kettőnek együtt kell növekedniük, és majd csak a végén lesz a szétválasztás.

A mai különböző nézetek, ideológiák jutottak eszembe, és hogy az Egyházon belül is vannak különböző nézetek és törekvések, amely megosztja a papokat és híveket egyaránt.

Olvastam: Az Úr egy kiválasztottjának mondta, hogy Ő nem azt nézi, ki melyik pap milyen bűnöket követ el, mert ha ezt tenne, nem engedelmeskedne a pap szavára az átváltoztatás során a szentmisében, és senki nem tudna megáldozni. Így, még ha a szentmisét felajánló és felszentelt kezű pap bűnös is valamiben, az Őt követő hívek kedvéért száll le az Égből az oltárra, hogy a hívő nép magukhoz vehessék Őt a Szentostyában.

Arra gondoltam, hogyan viselkedjünk a pápalátogatás során.

Jézus: Gyermekeim, ne érezzétek kötelességeteknek, hogy mindenáron személyesen jelen legyetek a pápalátogatáson. Ha mégis elmentek, kísérjétek figyelemmel minden szavát. Gondoljatok arra, hogy ő egy felszentelt pap. Szentmiséje, áldoztatása, prédikációja érvényes, mint minden papé. Imádkoznotok kell érte. Imáitok, amit érte mondtok az egész emberiség javát szolgálja. Fogadjátok áldását, mert minden pap kezei által Atyám áld meg titeket.

3.

A Nagycsütörtöki prédikációban a pap arról beszélt, hogy Jézus rabszolgaként viselkedett, amikor az apostolainak a lábát megmosta.

Kép: Rengetegen ültünk egymás mellett egy sorban. Jézus, kancsóval a kezében, mindegyikünk lábát leöntötte vízzel. Jézus háta mögött, jobb és bal oldalán egy-egy angyal kísérte, kik fehér ruhában voltak, és törölközőt tartottak a kezükben.

Jézus: Látomásban azt mutattam neked, hogy nem azért jöttem a földre, hogy engem kiszolgáljanak, hanem, hogy Én szolgáljalak benneteket.

4.

Jézus feltámadásáról gondolkodtam.

Kép: Jézus Teste a sötétben pihen a sírkövön. A Lélek, mint lágy fény, mely erőt, tüzet és életet hordoz magában, Jézus Testébe száll, és teljesen betölti azt. Az Úr Jézus Teste egy mélyet sóhajtott, mint amikor Isten Ádámba, az első emberbe lehelte az életet, és hátra hagyta a gyolcsokat fényalakban, mint a lepke a bábot.

Jézus: Feltámadásom magasztos pillanatai pontosan úgy történtek, ahogy neked a képen megmutattam.

5.

Húsvétvasárnapi misén a pap a prédikációban Szent Pál szavaira utalt a rejtettségről.

Az jutott eszembe, Isten bennem rejtőzik.

Kértem az Urat, segítsen minden korlátot széttépni, ami a lelkemben van, hogy teljesen ki tudjak tárulkozni Előtte.

Kép: Nincsenek falak a lelkemben. Van egy forrás, mely egy tóvá alakul.

Kértem az Urat arra is, ha bennem lakik, teljesedjen ki bennem.

Kép: Az Úr egy szép épületet fejleszt ki bennem.

Jézus: Én, a benned rejtőzködő Jézus, akit más nem láthat benned, teljesítettem kívánságodat és megmutattam neked, hogy a lelked hogyan teljesedik ki Én bennem, és megmutattam, hogy Én, a te Urad, hogyan teljesedek ki tebenned.

6.

Olvastam: Agrédai Mária: Az Úr 6 angyalt küldött Agrédai Máriához, hogy megtisztítsák és előkészítsék a lelkét, és bemutatták őt az Úrnak, még mielőtt írta volna a kinyilatkoztatásokat.

Kép: Én is hívtam az angyalomat, hogy segítsen nekem felkészülni. Ő készségesen jött, és megtisztogatott sok olyan dologtól, ami nem odavaló, és feldíszített. Ez által nagyon sokat segített.

Jézus: Ettől a választottól azért küldtem a kezedbe ezeket a sorokat, hogy minden imád előtt gondolj arra, hogy elő kell készíteni, fel kell díszíteni a lelkedet az Úrral való beszélgetésre és találkozásra.

7.

Olvastam: Agrédai Mária: Az Úr mondta neki, tegye az életét inkább angyalivá, mint emberivé.

Kép: Egy ember halad az úton. Az idő előrehaladtával, ahogy lépked előre, a testét mind több és több fény tölti be.

Jézus: A törekvés, hogy egy ember angyalivá váljon, azt jelenti, hogy lelke egyre jobban leveti a testi jellegét, és egyre inkább fénnyé válik.

8.

Olvastam: Agrédai Mária: Jákob létrájáról volt szó, melyet angyalok vettek körül, és le-fel járkáltak rajta.

Kép: Ott állok a létra alján jobbra fordulva. Mindenféle kötelek veszik körbe a tagjaimat, egyesek szorosabban, másikok lazábban. Felfelé nézek. A létra tetejét nem is látom, mert a felhőkben van. Nagy erővel és elhatározással indulok neki, és próbálok lépegetni felfelé a létrán. Mivel a kötelek megfeszülnek, és húznak hátra felé és lefelé, muszáj elvágnom azt a kötelet, mely a legjobban húz visszafelé. Meg-megállok egy-egy fokon, körbenézek, megpihenek, lefelé, majd felfelé nézek, majd erőt gyűjtve haladok tovább.

Kép: Sok létra van, amelyeken 1-1 ember igyekszik felkapaszkodni. Mindenki saját maga tudja azt megmászni. A köteleket, melyek a földhöz rántják őket vissza, csak sajátkezűleg tudják elvágni. Egyesek gyorsabban, mások lassabban haladnak felfelé a létrán.

Jézus: Minden gyermekemnek az üdvösségért küzdeni kell. Miközben halad fölfelé, le kell vetni magáról a földi vágyakat, ragaszkodásokat, hibákat, bűnöket, és csak így éri el az üdvösséget. Az üdvösség akkora nagy ajándék, és olyan elképzelhetetlen boldogság, hogy bizony mindenkinek harcolni kell érte. Egyiknek kevesebbet, másiknek többet.

9.

A Passió filmben a sátán azzal kísértette Jézust a Getszemáni kertben, hogy az emberek lelke megmentésének túlságosan nagy az ára.

Gondolat: Mindennek megvan az ára.

Hang: És valakinek fizetnie kell.

Hang: De Én megfizettem a lelketeket.

Gondolat: Az Úr Jézus sokat engesztelt miértünk az egész földi élete során, sok kegyelmet esdett ki számunkra, nekünk csak a minimumot kell teljesíteni, a többit az Úr megteszi.

Jézus: Gondoljatok arra, hogy amikor mentitek a lelkeket, bizony fizetnetek kell értük. Az imádsággal, a böjttel, a lemondásokkal, a felajánlott szentmisékkel. Én fizettem a legtöbbet az emberiség lelkéért. Ti csak a követőim vagytok.

10.

Hang: Mindennel számolunk. Én mindenre emlékszem, amit mondtál.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: A te könyörgéseidet, imáidat, lemondásaidat a lelkek javára fordítom, és nem felejtem el, amit értük tettél.

11.

Hang: Szószoros értelemben Bennem van minden.

Jézus: A kéréseid, ígéreteid, könyörgéseid megmaradnak az emlékezetemben. Felhasználom szent célokra.

12.

A Mennyországra és a Szentháromság Trónjára gondoltam.

Kép: Az Úr megengedte, hogy ott legyek, hogy lássam, de megszégyenülve és szégyenkezve mentem onnan el, mert megértettem, hogy nem értek semmit abból, ami ott történik, és nem az a dolgom, hogy ott legyek. Így visszatértem a saját, földi dolgaimhoz.

Jézus: Eljön az idő, amikor a Mennyben kell tevékenykedned. Most maradj az írásnál.

13.

Hang: Kérdezem tőled ezt.

Jézus: Kérdezem tőled, hogy a kedvemért tudnál-e még több önmegtagadást hozni?

14.

Hang: Ezt neked is mondom.

Jézus: Légy derűs, mosolyogj, és ne mutasd ki másoknak a bánatodat.


2023.04.18.

 

1.

Olvastam Maria Agredánál: Amikor Isten kegyelmeket adott neki, arról számolt be, hogy az az Isteni fény, mely őt elérte, egyszerre és ugyanabban az időben megvilágosította, buzgóságra emelte, tanította és elítélte, fenyítette és éltette, felszólította és elriasztotta őt dolgoktól, figyelmeztette és késztette, kényszerítette, világossá tette a különbséget a jó és a rossz között, feltárta a rejtettet és a mélyet, a hosszúságot és a mélységet. Feltárta, felfedte előtte a világot, annak állapotát, a világhoz tartozóknak és ügyfeleinek a hajlamait, csalásait, hazugságait, tévedéseit. Mindenekfelett arra tanította őt, hogy megvesse a világot, lábai alá vesse, és felemelje magát az Univerzum Urához.

Érzés: Amikor saját elhatározásunkból próbáljuk legyőzni a sötétséget és a bűnt, az Úr még több kegyelmet ad, tovább segít, hogy ellenálljunk a bűnnek, amikor látja az igyekezetünket.

Jézus: Gyermekeim egyedül magukra hagyva nem mennének semmire a lelki fejlődésben. Mindenkinek, és neked is szükségetek van kegyelmem fényére, hogy tisztábban éljetek, és ezáltal megajándékozzalak benneteket a tisztánlátás kegyelmével.

2.

Olvastam Maria Agredánál: Látta a Szűzanyát és az angyalokat. Volt, hogy Istenben látta őket, volt, amikor saját magukban, a saját alakjukban.

Kép + Érzés: Akkor vannak Istenben, amikor különleges beszélgetésben vannak Vele, akár imában. Akkor vannak magukban, amikor feladatot végeznek, például az őrangyalok, amikor felettünk, földi emberek felett őrködnek.

Kép+ Érzés: Amikor szentáldozáshoz járulunk, vagy amikor az Úrra gondolunk, imádkozunk, vagy a gondolatunk Nála van, mi szinte beleöntjük magunkat Istenbe, Benne vagyunk, Ő beburkol minket, így aranyburokban vagyunk. Tevékenységeinkben is, ha Vele együtt végezzük dolgunkat.

Jézus: Amit Mária megállapított, az kifejezetten a szentéletű emberekre vonatkozik. Azokra egyáltalán nem, akiket csupán a világ dolgai érdekelnek.

3.

Olvastam Maria Agredánál: Nagyon világosan felismerte a szenteket, egyénileg Istenben. Érezte bennük az isteni hatást, mely külön-külön személyben gerjesztődött.

Kép + Érzés: Isten tovább munkálkodik a szentekben különböző fellángolásokkal, hiszen ők Istenben vannak benne.

Olvastam Maria Agredánál: Isten örömtelibb, csodálatosabb Önmagában, mint amikor a szentekben lehet Őt szemlélni.

Jézus: Istennek, ahhoz, hogy növekedjen a dicsősége, nincs szüksége a szentek dicsőségére, mert Ő Önmagában is tökéletes.

4.

A sírban fekvő Jézus szobrot szemléltem.

Hangom: Uram, olyan sokat tettél, és tudtad, hogy rövid az időd.

Hang: A tied is rövid, de éppen elegendő, hogy megtegyél Értem mindent, amit kérek tőled.

Jézus: Minden gyermekemnek annyi időt adok, így neked is, ami elég arra, hogy beteljesítsem bennetek a terveimet.

5.

Érzés: Valamikor csak egy csekély mozdulat, segítség kell ahhoz, hogy mások nagyot tudjanak tenni.

Érzés: Sosem tudjuk, hogy milyen apróság mire jó.

Hang: Sok kicsi sokra megy.

Jézus: A legcsekélyebb segítséggel is teljesíted a felebaráti szeretet parancsát. Mert egy kicsiny lökés elég egy közömbös léleknek, hogy elgondolkozzon, és meginduljon Felém. Te csak tedd a jót, még ha nem is látod előre az eredményt.

6.

Hang: Olvasok benned.

Hang: Olvasok szívedben.

Hang: Nem tudsz eltitkolni Előlem semmit.

Jézus: A legelrejtettebb gondolatodat és érzéseidet ismerem. Nyitott könyv vagy előttem.

7.

Arról volt szó, hogy még nem jött el az ideje annak, hogy a Mennyben legyek.

Hang: Még nem értél oda, hogy ezeket mind megértsed.

Hang: Ne szaladj előre. Ne akarj előreszaladni az időben. Majd eljön az idő, amikor ott leszel.

Kép: Ahogy telik az idő, az Úr magokat ültet belém, melyeknek ki kell serkennie, amelyek segítségével majd a túlvilági munkámat fogom végezni.

Kép: Ha most kerülnék oda, nem az lenne a feladatom, amit az Úr akart és előre eltervezett, hanem sokkal alacsonyabb rendű lenne. Földi hasonlatban például: utcaseprő vagy segédmunkás, ahelyett, hogy egy jól megfizetett orvos, kutató, vagy akár király.

Hang: Tedd a dolgodat most, ahogy kell.

Hang: Te képes leszel rá.

Jézus: Sosem kell előre tudnod, hogy mi lesz veled majd a jövőben. Mindent idejében meg fogsz tudni. Szeretném, ha életedet akkor fejeznéd be, amikor azt elterveztem. Úgy lesz minden a legtökéletesebb.

8.

Amikor magamhoz veszem az Oltáriszentséget, Isten és én.

Kép: Ez olyan, mintha lovat adnának alám, amely előre visz. Ő az, aki jobban tudja, hogy hova kell menni előre. Nekem engedelmeskednem kell neki, és hagyni, hogy ő vigyen előre. Amikor én akarom megfogni a kantárt, és megmondani, hova menjen, ő szomorúan visszanéz rám, és nem akar mozdulni, vagy csak nagyon lassan. De ha azt mondom neki, hogy vigyél, ahova akarsz, ő két lábára áll boldogságában, majd nekiiramodik, száguld, vágtat, mint a szélvész, hogy senki sem tudja őt utolérni.

Jézus: A képen a ló, amin ülsz, én, a te Jézusod vagyok. Én vezetlek minden felé. Csak oda viszlek, ahova Én akarlak. Ha Rám bízod magad, száguldok veled előre.

9.

Kép: Jézus balra megy a szívemen. Amerre jár, fények és csillagok szóródnak szét és emelkednek felfelé körülötte.

Jézus: Mint Királyod, uralkodok a szíveden, és lépéseim nyomán fényes kegyelem támad benned.

10.

Hang: Megegyeztünk ebben veled.

Jézus: Mindig azt tedd, amit Én mondok neked.

11.

Úgy gondoltam Istenre, mint a Tűzre.

Érzés: Amikor Jézus fogant és megtestesült Édesanyja méhében, azt a nagy tüzet, ami lobogott benne, le kellett tompítani, mert máskülönben elégett volna a test.

Jézus: Én, nyilvánvaló, hogy a lángoló szeretet vagyok. Bár Anyám méhében nem tombolhatott ez a tűz, és születésemkor sem, mert fizikailag elégtünk volna. De nem úgy születtem, mint az emberek, hanem misztikusan, Anyám szüzességét meg nem sértve.

12.

Kép: Egy fehér papírnyomtatvány, rajta egy rajz. Mintha bomba robbanást ábrázolt volna.

Jézus: Hajszálnyira közel van az emberiséghez az atomháború. Ha sokan imádkoztok, segíteni fogunk.

13.

Kép: Egy szerzetesnő krémes-drappos színű ruhában.

Kép: Fény.

Kép: Egy szerzetesnő fehér vagy krémszínű ruhában, fátyol rajta, a fején virágkoszorú. Térdelve imádkozik Észak-Kelet irányba fordulva.

Jézus: A szerzetesek és szerzetesnők is üldözés előtt állnak. Ez a két látomás buzgó imára buzdítja őket.

2023.04.25.

1.

Arról volt szó, hogy különböző érdekek vannak a családban, és ebből fakadnak a nézeteltérések.

Jézus: Drága gyermekem, tudnod kell, hogy még a családtagok lelke is eltér egymástól. Nincs két egyforma lélek a családban. Az egyik fejlettebb lelki szinten áll, a másik jobban ragaszkodik a saját szokásaihoz, ízléséhez, és ebből adódnak az apró félreértések. Figyelembe kell venned, hogy a te magas elvárásaid saját magaddal szemben nem várhatók el a többiektől. Hiszen ők még nem tartanak ott az áldozathozatalokban, lemondásokban, vezeklésekben. Hagyd Rám őket, ne akard, hogy hasonuljanak hozzád, majd Én úgy alakítom a lelküket, ahogy Nekem tetszik. Nem attól függ az életszentség, hogy ki mennyire képes lemondani a legkedvesebb ételeiről vagy szokásairól. Nem tudhatod, hogy az ő mai lelkük az Én kegyelmeimmel nem szárnyal-e nálad is magasabbra. Ezért nézd el nekik az ő beállítottságukat.

2.

Olvastam Maria Agredánál: Istennek a múlt nem múlt el, és a jövő sem fog megtörténni az Ő szempontjából.

Hang: Mert minden a jelenben van.

Kép: Amit a múltban tettünk, olyan, mintha a jelenben tettük volna, ami a jövőben lesz, az is a jelenben van.

Kép: Amikor az Úr ránk néz, benne van a múltunk, a jelenünk és a jövőnk egyszerre. Így lát minket.

Kép: Amikor az Úr egyszerre látja a jövőt, a múltat, a jelent bennünk, amikor gyónunk, áldozunk, az Ő Szent Vére van rajtunk.

Jézus: Gyermekeim, legyetek hálásak a szentáldozásért, nagy kincs ez számotokra, mert a múlt és a jelen bűneit egyszerre lemossa az Én Szent piros Vérem, ami az Oltáriszentségben van. A testbe zárt lelketek el se tudja képzelni, hogy az idő Nálam egészen összemosódik, és egyszerre érzékelem lelketekben a múlt jó cselekedeteit és bűneit, a jelenben elkövetett dolgaitokat, és amit a jövőben fogtok tenni. Ez a tökéletes Isteni tudás jellemvonása.

3.

A testvérem mesélte, egy alkalommal, amikor egyedül volt otthon, és a fürdőszobában tartózkodott, kopogást hallott a fürdőszoba ajtaján és ajtónyitást. Gondolta, édesanyánk lelke volt az.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: Az elhunyt lelkek valójában nem jönnek le a földre a családjukhoz, vagy bárhova, hanem engedélyt kapnak Istentől, hogy látomást láthassanak róluk. Így történt ez, igaza volt a testvérednek, hogy édesanyád lelke volt, aki kinyitotta az ajtót.

4.

Én nem szeretem azt, ha megígérnek valamit, és nem tartják be a szavukat.

Hangom: Uram, én akarom, hogy számítsál rám.

Hang: Hiánytalanul ez veled.

Jézus: A te szavaid nem üres szavak, ha valamit ígérsz, mindig megteszed. Tudok rád mindenkor számítani.

5.

Arról volt szó, hogy a kommunizmusban mindenkiből hülyét csináltak.

Érzés: Az Úr ezt is figyelembe veszi.

Hang: Buzdítás zajlik.

Jézus: Ha figyelitek a médiát, a jobb és baloldal teljesen ellentétesen szól a nézőkhöz. Szabályosan folyik a népbutítás. Az Egyház vezetése a reformokkal kezdi eltántorítani a vallásos érzületű embereket a hagyományoktól, tehát az igazságtól. Végül, Atyám kegyelméből a Benne hívő és Őt szerető emberek meg fogják találni az igaz utat.

6.

A Passió film forgatásáról olvastam. A főszereplőt, aki Jézust játszotta el, hosszú órákon keresztül sminkelték és készítették elő a film forgatására, és mindezt állva kellett elvégezni. Amikor a főszereplő megjelent az emberek előtt a filmforgatáson, különbözőképpen reagáltak. Egyesek közömbösek voltak, mások sűrű káromkodások közepette fordultak el tőle, és voltak olyanok is, akik magát az Úr Jézust látták benne, és a Neki járó hódolattal és meghatódottsággal viselkedtek.

Jézus: Ezek az emberek ma is úgy viselkednek, mint amikor a film bemutatásakor Velem szemben. Ma is vannak, akik észre se vesznek Engem. El se hiszik a szenvedésemet. De vannak, akik áhítattal és együttérzéssel, sírva gondolnak kínszenvedésemre és kínhalálomra. Akik pedig teljesen ellenségem markában vannak, azok szidalmaznak, káromolnak, gyűlölnek Engem. Ó, mennyire fáj ez Nekem, hiszen mindegyikért feláldoztam Magam. Köszönöm, hogy nagyra értékeled áldozatomat.

7.

Hang: Azért, hogy találkozhassak veled.

Jézus: Azért vágyódom arra, hogy magadhoz vedd Testemet és Lelkemet, és hogy jöjj a szentségimádásra, mert ezen alkalmakkor teljesen együtt lehetünk.

8.

A Názáreti Jézus filmet néztem.

Érzés: Az Úr Jézusnak annyira fenséges kisugárzása volt, annyira le tudott ereszkedni a sötét elméjű emberekhez, annyira érezte a jóakaratot, az álnokságot, hogy kiből mi árad. Mint a jóságos édesapa vagy édesanya, úgy kereste az övéit, minden sarokba benézett.

Jézus: Mint a filmben, úgy a valóságban is 2000 évvel ezelőtt nagyon szerettem az embereket, de azokat is figyelembe vettem és szerettem, akik ellenségesen viselkedtek Velem.

9.

Hang: Nem szabad hagyni, hogy elhatalmasodjon.

Jézus: Nem szabad hagyni, hogy valaki eljusson odáig, hogy gőgös, öntelt és szeretetlen legyen, mert ez a legjobban eltávolítja Istentől és a hittől, és ez, ami a legkönnyebben elvisz a pokol felé vezető útra.

10.

Hang: Én nem tudom elviselni ezt.

Jézus: Nekem a legjobban a lázadás fáj, amely mindenért Engem hibáztat.

11.

Hang: Hosszan és szigorúan.

Jézus: Hosszan és szigorúan kell számadást adnotok a meg nem bánt és meg nem gyónt bűneitek miatt.

12.

Hang: A rendelkezésre álló időd ez.

Jézus: Nagyon fontos számotokra, testbe zárt lelketeknek a földön töltött idő. Jól ki kell használni, mert minden ezen múlik, hogy milyen sors vár rátok a túlvilágon.

13.

A mesterséges intelligenciáról volt szó.

Hang: Beláthatatlan következmények ezek.

Jézus: A mesterséges intelligencia sokak szemében nagy eredménye a tudománynak, és sok területen felhasználható, de komoly veszélyeket hordoz magában. Megzavarja a legszentebb dolgot, Isten teremtését.

14.

Hang: Jól meg kell fizetni az árát mindennek.

Jézus: Minden rossz cselekedetért, minden bűnért mindenkinek fizetnie kell. Van, akinek egy betegséggel vagy halállal, van, akinek csupa-csupa sikertelenséggel, van, akinek lelki fájdalmak özönével, de ők járnak jobban. Mert aki nem a földön fizet, az majd a tisztítóhelyen ennek sokszorosát fizeti. Az pedig nagyon hosszú és fájdalmas lesz.

15.

Villamoson utaztam. Láttam, hogy nagyon sokan az utasok közül az okostelefonjukkal foglalkoztak, és a fülükben is füldugó. A digitális világ nagyon behálózta az embert. Kértem az Urat, ha közelítek valakihez, találjon egy olyan pontot vagy fogást a lelkén, amely Hozzá tudja kötni.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: A digitális világ nemcsak Tőlem és Atyámtól vonja el az emberek figyelmét, hanem egymástól is. Hiába laknak egy lakásban a családtagok, mindenki mást néz, mást hallgat, egymáshoz nem is szólnak. Még a vacsorát is az internet előtt majszolják el, nem ülnek le együtt asztalhoz, hogy megbeszéljék a napi eseményeket. Így aztán eltávolodnak lelkileg egymástól. Közömbösek lesznek egymás iránt. Csak a telefon, az internet, a TV érdekli őket. Pici gyermekkortól kezdve a felnőttkor végső határáig. Örülök, hogy kérsz Engem, hogy az ilyen megrögzött füldugósokat irányítsam egy kicsit a lelkük és Isten felé. Ne félj, eljön az idő, mikor mindenféle audiovizuális eszköz megszűnik a világon. Kiveszem az emberiség kezéből, hogy egymásra találjanak.

16.

Hang: Isten szívét szemlélni.

Hang: Hogy ne tévesszed el az utat.

Jézus: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Ha az emberek felismernek Engem, hisznek Bennem és megszeretnek, akkor elszakadnak a bűnöktől, és az életszentség útjára lépnek. A Szívem segít nekik, hogy az utamon maradjanak.