2012. június 17., vasárnap

Az engesztelő zarándoklat záró aktusa

Szent Anna rét, engesztelő zarándoklat
Mária Szeplőtelen Szívének ünnepe, 2012.06.16
A négy égtáj felől érkező nemzeti engesztelő zarándoklat befejező aktusán, a Szent Anna réten, ill. az azt követő szentmisén Mária Magdolna a következőket látta:
 
Kép: A Szűzanya egy hatalmas szeretetláng rózsafűzért helyezett a Szent Anna réten álló kereszt köré, melynek kicsi szíveit mi, az engesztelők alkottuk. Mindegyik szívnek láng volt a közepén, melyek egyesültek és hatalmas tűzoszlopként feljutnak a Mennyei Atya trónja elé. Szűzanya: "A szeretetben egyesülve tudtok igazi engesztelőkké válni, ahogyan Én és Szent Fiam is engesztelők voltunk egész életünkben.”
Kép: A Szűzanya fején a magyar koronával a Mennyei Atya előtt térdelt, mögötte térdelt Mindszenty bíboros, Natália nővérrel és imádkoztak. Mennyei Atya: „Legszentebb leányom, láttam magyar gyermekeim zarándoklatát, melyet az engesztelő kápolna megépüléséért ajánlottak fel. Ez az ország fennmarad a világ végezetéig. Az új paradicsomban nagy szerepet fognak kapni a magyarok az egyház újjáépítésében." Szűzanya:. „Szeretett Atyám, hálásan köszönöm, hogy irgalmas szeretettel tekintesz választott országodra”. Mennyei Atya: „Magyarországot szent szívembe zártam, bármit tesz a sátán, ezt az országot nem tudja eltörölni a föld színéről.”
Kép: A Mennyei Atya lehajolt Mindszenty bíboroshoz és Natália nővérhez: „Gyermekeim, ti mindent megtettetek az engesztelő kápolnáért” Majd a Mennyei Atya hozzánk, engesztelőkhöz fordult: „Drága engesztelő gyermekeim! Elfogadtam zarándoklásotokat és minden imátokat. Ne féljetek, a nagy szorongattatás idején nem feledkezem meg rólatok. Enyhíteni fogom a rátok váró megpróbáltatásokat, de ennek feltételeként, most végtelen szeretetem ajándékaként szövetséget akarok kötni veletek, engesztelőkkel."  A Szűzanya odalépett az engesztelők vezetőihez, és a Mennyei Atya szent színe elé vezette őket. Letérdeltek előtte. Ez a párbeszéd zajlott közöttük: -" Fiaim, mindvégig hűek maradtok-e hozzám, és megtesztek-e mindent annak érdekében, hogy az engesztelő kápolnát felépítsétek, akár az életetek árán is? - Igen, hűek maradunk hozzád, és országunkhoz is. - Akkor Én ezennel ünnepélyesen szövetséget kötök veletek. Bízzatok az Én gondviselésemben és imádkozzatok magyar egyházatokért. Kitartó imáitoknak meglesz a gyümölcse."
Záró kép: Magyarországot a négy égtáj felől körbeállta és megáldotta a Szentháromság és a Szűzanya: Északról Mennyei Atya, Kelet felől Jézus, Nyugatról a Szentlélek, Dél felől a Szűzanya. Amikor az egyház igent mondott a kápolnára és az felépült, és először gyűltek össze benne az engesztelők, imájuk hatalmas fényoszlopként áradt az ég felé, majd fényes burokként ölelte át az országot, mely védelmet nyújtott a gonosz ellen.

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/az-engesztel-zarandoklat-vege

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Az égbolt majd visszahúzódik, mintha megnyílt volna egy tető
 
2012. június 16, szombat, 19:40
Drága szeretett leányom, Hangomat milliók hallják szerte a világon, miközben Isteni Irgalmasságomra készítem fel Isten minden gyermekét.
Vannak olyanok – akiket a Szentlélek megáldott-, akik Üzeneteim elolvasása után azonnal tudni fogják, hogy ezek Isteni Ajkamról származnak.
Azok, akik azt mondják, hogy ismernek, de nem ismernek fel Engem, mégsem tudnak ellenállni Szavam olvasásának, bár harcolnak Ellenem.
Ők elutasítanak Engem, mégis vonzódnak Üzeneteimhez.
Nem ismerik fel azt, hogy ez maga a Szentlélek, aki bár a lelkükben szunnyad, mégis Hozzám vonzza őket?
A következőket mondom nekik: Az idő elérkezett, hogy sértegetéseitek hamarosan, a Nagyfigyelmeztetés alatt, bemutatásra kerüljön számotokra.
Szavam iránti gyűlöletetek feltárul majd előtettek, és akkor tudni fogjátok az Igazságot.
Amikor ez majd megtörténik, nektek csatlakoznotok kell testvéreitekhez, és harcolnotok kell a jogért, Egyházam megvédéséhez a Földön.
Az égbolt majd visszahúzódik, mintha megnyílt volna egy tető, hogy feltárja a tüzet és Isteni Irgalmasságom lángjait.  
A Föld olyan erővel fog megrázkódni, hogy senki sem fog elmenekülni Szemem, Lelkem és Ajándékom elől.
Sokan reszketni fognak a félelemtől, de csak azért, mert sokak számára ez lesz az első alkalom, hogy felismerjék a lelküket.
Tudni fogják, hogy a testük és minden érzékük iránti szeretetük, amelyet táplálnak, értelmetlen.
A lélek minden egyes részét látni fogják, de nem a saját szemükkel. Ők a lelküket az Én szememmel fogják látni.
Betegnek és undorítónak fogják érezni magukat, mint ahogy Én, amikor gonosz tetteik szánalmas rondaságát látom.
Látni fogják, hogy mennyire romlottak voltak viselkedéseik mások iránt, és azt a gonoszságot, amelyet felebarátaik ellen elkövettek.
Aztán az önszeretetüket fogják látni, önteltségüket és a hamis bálványok iránti szeretetüket, és tudni fogják, hogy mennyire megbántottak Engem.
Mert azok, akiknek oly fekete bűneik vannak, betegnek és meggyötörtnek fogják érezni magukat, és nem lesznek képesek kiállni azt a rémületet, amelyet látniuk kell. Nekik minden erejükre szükségük lesz ahhoz, hogy kibírják a megtisztulás folyamatát, amelyre szükségük lesz, hogy a túlélést lehetővé tegye számukra, és hogy az Igazság ösvényét kövessék.
Fontos megérteni, hogy a Nagyfigyelmeztetés a következőt jelenti: Azért jövök, hogy figyelmeztessem Isten gyermekeit arra, hogy bűneiket meg lehet bocsátani és meg is lesznek bocsátva.
Azért jövök, hogy megmutassam, milyen lesz az Ítélet Napja. Ez azt fogja jelenteni, hogy akik eddig az időszakig a bűnbocsánatért esedeznek, megmenekülnek.
Azok, akik még mindig elutasítanak Engem, a bűnbánatra időt fognak kapni, de nem sokat. Ha ők Irgalmasságom Kezét mégis eljátsszák, akkor Nekem vissza kell vonulnom.
Akkor majd megosztom őket: az igazakat egyik oldalra és az igaztalanokat a másikra. Még lesz egy esély a megváltás keresésére, és azok, aki visszautasítják Szeretetem és Irgalmasságom Kezét, a Pokolba lesznek vetve.
Ez a prófécia már a kezdetben meg volt jövendölve.
Szívleljétek meg a Nagyfigyelmeztetést, és mentsétek meg a lelketeket, amíg tehetitek.
Jézusotok