Gyengének érezhette olvasóm az előző írás kérdésére („Vajon megfeddte-e Jézus a Szűzanyát a kánai menyegzőn?”) adott válasz érveit, és protestált. Vagy mert még erős a reformált irtózat a Szűzanyától, vagy a „Τί ἐμοὶ καὶ σοί, γύναι” szavak biblikus párhuzamaira alapozó érvek tartják fogva. Joggal, mondhatnánk, mert ha igaz a sola scriptura-elv, akkor az írásnak kellene magát megmagyaráznia, és akkor nem lenne szükség a hit egésze felől értelmezni azt. De úgy tűnik, mégis szükség van erre…
Egy korábbi írásban szóltam a szentírásban megtalálható, Messiásra vonatkozó nagyon részletes jövendölésekről, és költőinek szánt kérdéseket tettem fel: „vajon létezett akár egyetlen zsidó is, aki ezekből a próféciákból előre össze tudta volna állítani a Megváltó pontos „profilját”, netán működésének menetrendjét? Vagy legalább az egyértelműen megjelölt időpontját fellépésének előre beazonosíthatta volna pusztán az írások alapján?” A válasz természetesen egy egyértelmű „nem” volt. Mert ugyan ki tudta volna egyben látni így ezeket a jövendöléseket?
Hogy Jézus asszonytól fog születni (Ter 3,15), hogy Sém utóda lesz (Ter 9,19-29), hogy Ábrahám utóda lesz (Ter 22,18), hogy Jákob utóda lesz (Ter 28,13-14), hogy Júda törzséből származik (Ter 49, 8-10), hogy Dávid nemzetségéből származik (2 Kir 7,12-14; Zsolt 132, 11; Iz 11,1). Megírták, hogy Betlehemben fog születni (Mik 5,2) egy Szűztől (Iz 7,14), hogy születése kapcsán gyermekeket gyászolnak Betlehemben és környékén (Jer 31,15). Hogy születése akkor következik be, amikor a vallási és törvényhozó jogot elveszik Júdától (Ter 49,10), hogy a Megváltó a második templomot fogja megdicsőíteni jelenlétével (Agg 2,7-9). Hogy hírnök előzi meg fellépését (Mal 3,1), aki előkészíti az ő útját (Iz 40,3-5). De még arról is előre szóltak, hogy istenember, azaz kettős természete van, hiszen emberfia (Dán 7,13) és Isten fia (Zsolt 2,7) aki által “velünk az Isten” (Iz 7,14), aki Szentlélekkel teljes, és az igazság királya (Iz 11,1-5; Zsolt 45,7-8; Iz 42,1; Iz 63,1). Próféta (MTörv 18,18), király (Zsolt 2,6; Zak 9,9, Iz 9,6) és főpap (Zsolt 110,4, Zak 6,12) egy személyben, aki megszabadít a bűntől, új szövetséget hoz létre (Jer 31,31-33; Mal 3,1) és üdvösségre vezet (Iz 42,1-7).
De a próféciák működéséről és haláláról is szóltak: hogy szamárháton vonul be Jeruzsálembe (Zak 9,9), hogy örvendezés lesz azon napon (Zsolt 118, 24-26), hogy a nép fejedelmei halálra adják és keresztre feszítik (Zsolt 118,22), miután asztaltársa elárulja (Zsolt 41,10) harminc ezüstpénzért (Zak 11,12), amelyet a fazekas elé vetnek (Zak 11,7), hogy tanítványai elhagyják (Zak 13,7) és a fájdalmak férfijaként fog szenvedni (Iz 53; Zsolt 22,1-7; Zsolt 69,1-5; 15-21). Megverik, leköpik, szidalmazzák, csúfolják, kínozzák (Iz 50,6; 53,7). Hogy ő türelmesen szenved és önként feláldozza életét, hogy a bűnösöket üdvözítse (Iz 53,4-8), hogy mindezt némán viseli (Iz 53,7), miközben köntösére sorsot vetnek (Zsolt 22,19) Hogy átlyuggatják kezeit és lábait (Zsolt 22,17), hogy gonosztevők között szenved (Iz 53,9), hogy szomjazik (Zsolt 22,8-9), hogy ecettel kínálják (Zsolt 69,22), hogy kigúnyolják a kereszten (Zsolt 22,8-9). Az Atya elhagyja őt (Zsolt 22,2-7; Zsolt 31,23; Zsolt 69,21), és ő az Atya kezébe helyezi életét (Zsolt 31,6), csontjait nem törik meg (Kiv 12,46), oldalát átszúrják (Zak 12,12), hogy a fellépését követő hét (év) közepén hal meg (Dán 9,26-27). Sírját a gonosztevők között jelölik ki, de gazdagok mellé fogják eltemetni (Iz 53,9). De fel fog támadni (Zsolt 16,9-11) és Isten jobbja felől ül dicsőségben (Zsolt 16,8; Zsolt 110,1-5), onnan hirdet ítéletet (Iz 66,15-16).
A költői kérdésre adott választ protestáns olvasóim kedvéért ezúttal azért árnyalnám némileg: mert ha a pontos időpontokat ugyan nem is ismerte, de azért volt egy ember, akiről tudjuk Lukács evangéliumából, hogy „fontolgatta szívében” az isteni igéket, és akire szorosan véve igazak voltak Sirák könyvének sorai: „Az összes réginek bölcsességét kutatja a bölcs, és a prófétákkal tölti idejét, megjegyzi magának neves férfiak elbeszéléseit, és behatol a példabeszédek fordulataiba. A bölcs mondások titkait fürkészi, s a példabeszédek talányaival foglalkozik.” (Sir 39,1-3) Mert Mária a szentírás szavaiban, az öregek tanításában és életének eseményeiben egyaránt Istent kereste, akit szeretett, és egésszé rakta össze magában mindazt, amit hallott, látott és tapasztalt. És azért is tudta ezt megtenni, mert mentes lévén az áteredő bűntől, sértetlen emberi természete volt, így tökéletes emlékezettel is bírt.
Mária ugyanakkor minden kegyelemmel is teljes volt. Azaz Isten a sértetlen emberi természet javain túlmenően minden természetfölötti kegyelemmel is elhalmozta. (Ha lehet még egy költői kérdésem, akkor ez lenne: Ezt vajon miért nem értik a protestánsok?) Mert mit jelent ez? A szentek erényeinek kiválóságai, amelyeket bármelyik szent életében láthattunk a történelem folyamán, az Isteni kegyelem megnyilvánulásai voltak, amelyeket ezek a szentek a kegyelemmel együttműködve érdemeltek ki. De a bűn nélküli Szűzanyánál senki nem működött tökéletesebben együtt a kegyelemmel. És mivel kegyelemmel teljes volt, minden szent minden kegyelménél több és tökéletesebb fokban volt meg benne. Ezért van az, hogy a Szűzanya egymaga felülmúlja minden idők összes szentjének egybeszámított érdemeit, mert kegyelemben is felülmúlja őket.
Miből gondoljuk tehát, hogy Mária nem rakta össze több mint harminc év alatt egésszé magában mindazt, ami a szentírásból, az életének eseményeiből, az őt megvilágosító Szentlélektől, a vele beszélgető Jézustól megtudott? Irracionális lenne ezt feltételeznünk róla.
Megtehette, képes volt megtenni, és meg is tette.
És ha ez így volt, akkor Mária volt az egyetlen a kánai menyegzőn, aki pontosan értette Jézus szavait a szenvedés el nem érkezett órájáról. De akkor abban a helyzetben pusztán földi megfontolás alapján is inkább a szelíd összekacsintás volt a valószínű, semmint a durva helyreigazítás, nem? Ha valaki mégis ez utóbbinak értelmezi, az sajnos fennakadt a hit szűrőjén, mert a hit egyedül képes helyes értelmezését adni a szentírás szavainak.
És hogy végképp kedvére tegyek protestáns olvasóimnak, örömmel foglalom össze, hogy a Szűzanya miért minden kegyelmek közvetítője.
Az Isten által akart rendnek egyik fő jellemzője, hogy a magasabban lévők szolgálják, segítik az alacsonyabban lévőket. Ez a kegyelem rendjében kivétel nélküli. Például a magasabb rendű angyalok meg tudják világosítani az alacsonyabb rendű angyalok értelmét, de az angyalok szolgálják az embereket is. Ezért még az őrangyalok természete is az általuk őrzött emberre irányul: az embernél magasabb rendű angyalok tehát úgy lettek teremtve, hogy kegyelmeik, képességeik, természetük arra tegye őket alkalmassá, hogy a legjobban tudjanak segíteni nekünk, nyomorult embereken! És az én őrangyalom konkrétan „rám szabott” természetű! Nem kellene emiatt legalább egy pillanatra megilletődnünk Isten jóságán?
De köztünk, emberek között is így van ez: a kegyelmi rendben magasabban lévő ember szolgálja az alatta lévőket. Minél magasabban van tehát valaki a kegyelmi rendben, azaz minél szentebb, annál inkább igaz ez a megállapítás rá. A nagy szentek az Istentől kapott kegyelmeiket továbbítják a többi embernek: szóval, cselekedetekkel, közbenjárással. Ilyen értelemben kegyelemközvetítők. Mert Isten azt akarta, hogy az evangélium, a hit, így maga az üdvösség is a másik emberen keresztül érkezzen meg hozzánk.
Miért gondolnánk, hogy a Kegyelemmel Teljes nem teljesítené Isten kegyelmi rendben megnyilvánuló akaratát? És ha teljesíti, miből gondoljuk, hogy azt nem olyan szinten teszi, ami a neki adott isteni kegyelmekből, az általa szerzett érdemek teljességéből következik? Nem lenne logikus ezt feltételeznünk. Ha viszont ezt teszi, és az ő tökéletességei, kegyelmei és érdemei meghaladják az összes szentét, akiknek tökéletességei, kegyelmei és érdemei az övéihez képest töredékesek voltak, akkor ő valóban minden kegyelmek közvetítője.
„Igen, Atyám, így tetszett neked.”
https://invocabo.wordpress.com/2023/05/09/mediatrix/
