2014. április 18., péntek

A hamisproféta a szellemi és testi fogyatékkal élő személyek lábát mosta meg

Az utolsó vacsorára emlékező nagycsütörtöki misét Ferenc pápa egy rokkantbetegeket segítő római katolikus egészségügyi intézményben mutatta be, ahol 12 szellemi és testi fogyatékkal élő embernek mosta meg a lábát - tudósít az MTI.
A Don Carlo Gnocchi olasz pap által alapított rehabilitációs központ betegei az intézmény kapujában várták Ferenc pápát, aki egyenként köszöntötte őket.Ferenc pápa a központ kápolnájában mutatta be a Jézus és a tanítványok utolsó vacsoráját idéző szentmisét (Coena Domini) a betegek, rokonaik, az orvosok és a betegápoló személyzet részvételével. A hagyomány szerint az egyházfő a misén elvégezte lábmosás szertartását, ahogyan Jézus is tette a tanítványokkal. Az egyházfő a központban ellátott 12 szellemi és testi fogyatékkal élő személynek mosta meg a lábát. Ferenc pápa tavaly Rómának ugyanebben a kerületében egy fiatalkori börtönben mosta meg tizenkét fiatal elítélt lábát.Ferenc pápa egyenként letérdelt a kerekes székben ülő betegek előtt és a lábmosás után megcsókolta a lábfejüket. A kilenc olasz és három külföldi személy között egy muzulmán is volt: a 75 éves, líbiai születésű Hamed, aki az olasz-líbiai kereskedelmi kamaránál dolgozott, de egy közlekedési baleset rokkanttá tette. A betegek között a legfiatalabb a 16 éves Osvaldinho volt, aki a Zöld-foki szigetekről származik és gyerekkorában egy szikláról a tengerbe vetve magát súlyos sérüléseket szenvedett. A legidősebb a 86 éves olasz Angelica volt, aki szintén mozgásképtelen. Mások gyerekbetegségtől váltak szellemi vagy testi fogyatékkal élővé. A misén mondott beszédében Ferenc pápa kijelentette, "Jézus azt hagyta nekünk örökségbe, hogy testvéreinket szolgáljuk (...) a szeretettől vezérelve legyünk egymás szolgái és segítői".
Fotó: Europress/AFP
Magyar Kurír

A keresztfához megyek!

Az egyik legszebb katolikus szentének. Nemcsak katolikusoknak ajánlva szeretettel!

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Az Új Paradicsomom egy vég nélküli világ lesz – ahogyan az meg volt jövendölve

2014. április 17. csütörtök, 21:00
Drága szeretett leányom, a halálból való Feltámadásom okkal történt. Erre nem csak azért került sor, hogy egyszerűen bebizonyítsa Istenségemet azok számára, akik nem fogadták el, hogy Én Ki Voltam. A lelkek, akik addig meghaltak, nem mehettek be a Mennyországba. Nekik várniuk kellett. De nem sokkal Feltámadásom után ők egy új Életet kaptak Királyságomban. Feltámadásom Örök Életet hozott a lelkeknek, ezért a halálnak többé már nem volt hatalma az emberi nem fölött.
A Feltámadásom Második Eljövetelemkor valóban nyilvánvaló lesz, mert akkor mindazok a lelkek, akik Bennem és Értem haltak meg, szintén fel fognak támadni a halálból, és Örök Életet fognak kapni. Ők testben és lélekben fognak feltámadni, tökéletes egységben Isten Akaratával, és az új Paradicsomomban fognak élni, amikor a régi Föld és Ég eltűnik, és egy új világ keletkezik. Az Új Paradicsomom egy vég nélküli világ lesz – ahogyan az meg volt jövendölve. Mindazok, akik szeretik Istent, és akik elfogadják Irgalmasságom Kezét, be fognak lépni Dicsőséges Királyságomba. Ezt az Ígéretet tettem, amikor földi Testemet átadtam a halálnak, hogy mindnyájatoknak Örök Életet adjak. Ne feledjétek, hogy amit Isten megígér, azt Ő mindig teljesíteni is fogja. Amit Isten megannyi prófétája által megjövendölt, az be is fog következni, mert amikor Ő egy dolgot mond, nem gondol másra.
Amikor Isten azt mondta Jánosnak, hogy a világ az utolsó napokban ketté fog szakadni és Templomát le fogják rombolni, akkor Ő nem hazudott. Elérkezett az uralkodása azoknak, akik el szeretnék pusztítani Isten Igéjét, és eljött az ideje minden megjövendölt próféciának, Dániel jövendölésétől kezdve Jánosig. Az Ígéretem, hogy eljövök szétválasztani a juhokat a kosoktól, hamarosan valósággá válik. A Menny Beavatkozása által az ember mindenféle segítséget meg fog kapni, és megannyi lehetőséget, hogy megtegye végső választását. Ő vagy Engem fog követni, vagy lemarad.
Jézusotok