Legszentebb Szentatyánk igen nagy irgalmában döntő lépésre szánta el magát. Viganò érsek emlékezetes 2018-as nyílt levele után, amelyben a kiérdemesülni készülő diplomata érsek a pedofil és szodomita, de amúgy igen kedves, barátságos és bőkezű McCarrick bíboros támogatásával vádolta meg Szentatyánkat, no és persze a 2024-es kijelentései után, amelyekben a Fiducia Supplicans szodomita röpirat után Viganò hamis prófétának nevezte az iratot jóváhagyó Szentatyát, ez utóbbi elérkezettnek látta az időt (liturgikus vagy roppant művelt olvasóim kedvéért: kairoszt), hogy véget vessen az öreg érsekünk szívében eluralkodó szerencsétlen és gyerekes neheztelésnek. Jellemző módon az ő szentatyai szívének igen nagy irgalmát ismét félreértették, és földhözragadt módon nem látták meg benne az elszánt kiengesztelődési tervet. Sőt, megrögzött ellenségei még bosszút is emlegetnek, mintha Franciscus ismét csak a rá jellemző aljas módszerrel járt volna el Viganò érsekkel szemben, és a marxista módszertan klasszikus ajánlásait követve szalámitaktikával igyekezne leszeletelni ellenségei karéjából először a vitatottat, hogy később, a lelki terepet immár előkészítve másokkal is ugyanezt tegye. Aminek állításuk szerint különös bűzt kölcsönöz az is, hogy a végrehajtást az ótvar szodomitának vélt, de mindenképpen akként működő, csókokhoz igen értő Tucho kardinállal hajtatta végre. Hallatlan káromlás.
Pedig valójában egy zseniális kiengesztelődési tervvel van dolgunk. Franciscus ugyanis azzal kívánja megragadni az érsek figyelmét, amiben az vele ellentétben még hisz: az örök élettel és az üdvösséghez szükséges Egyház ósdi ideájával. Mivel egyházjogilag nem mutatkozott feloldás, Franciscus zsenialitásában csodás eszközhöz nyúlt: kiközösítette az öreg békétlenkedőt.
És hogy mi ebben a kiengesztelődés? Hát az, hogy innentől kezdve új szabályok vonatkoznak Viganò érsekre: mivel ő immár nem tartozik a Katolikus Egyház jogi keretei közé, így a skizmatikus ortodoxokhoz vagy az eretnek Luder követőihez hasonlóan ő is Franciscus nagyvonalú szíve jogilag vett kellős középpontjába került, így a Szentatya immár bátran keresheti az öreg békétlennel a kiengesztelődést ökumenice és intézményileg is. Állítólag ennek jegyében Szent Péter korábbi, ortodoxoknak küldött ereklyéi után az eddig Rómában maradó részek immár szintén útra keltek: az apostolfejedelem ereklyéit tartalmazó kis ládikó ezután Viganò érsek tridenti style-ban készült házi oltárát fogja ékesíteni, hirdetve a nagyvonalú és zseniális kiengesztelődés igen nagy erejét.
Sőt, mivel igen közeledik az újabb szinodális szinódusos ősz, és két év híján az Assisi ökumenikus imanap is kerek évfordulót ünnepel, egyeztetések folynak egy esetleges katolikus-pápai ökumenikus találkozó ügyében. Ennek során a gondosan egyeztett forgatókönyvben előírt meglepő spontaneitással Franciscus ökumenológiai tettként átadja majd a Szent Péter bazilika ez alkalomra újraaranyozott kulcsait Viganò érseknek, nyilvánosan megcsókolja mellkeresztjét, és leírni is alig tudom a meghatottságtól: korát és kerekesszéke létjogosultságát meghazudtolva fürgén borul le majd megcsókolni annak érseki cipellőjét. És sokan sírnak majd. Mert ez lesz az az alkalom, amikor Legszentebb Szentatyánk az ezerötszáztizenhetedik motu proprióját hangos, bár remegő hangon felolvasva ökumenikusan elfogadja majd püspöktársa tanítását, bocsánatot kérve néhány vélt és annál több valós vétkéért.
Micsoda idők, mekkora emberek, mennyi szög a koporsóba!
https://invocabo.wordpress.com/2024/07/07/okumene-elvtarsak-okumene/
