Katalina tanúságtétele a szentmiséről

Katalina tanúságtétele

II. János Pál pápa Őszentségének, az Új Evangelizáció első Apostolának dedikálva. Az Ő példájából merítve, mi világi hívek, hitet, bátorságot és jámborságot tanulhatunk.

Végtelen hálával és szeretettel ajánlom minden papnak,akik köldökzsinórt képeznek Isten és ember között, mivel isteni kegyelmeket közvetítenek a gyónás szentsége  és a Szentmise-áldozat  bemutatása révén.

A teljesség igénye nélkül hallgassátok ezt a csodálatos tanúságtételt, amit egy Katalina nevű asszony kapott, amit én magamévá tettem, és úgy fogadjátok , hogy én ezt teljességgel magamévá tettem, és akár az én tanúságtételem is lehetne.

Ez egy tanúság, amit az egész világgal akarok és kell megosztanom, Isten nagyobb dicsőségére, és mindazok  üdvösségére, akik meg akarják nyitni szívüket az Úr előtt. Az Istennek rendelt lelkeknek is szól, hogy újból felszíthassák magukban Krisztus iránti szeretetüket, és azokhoz is szól, akiknek kezében olyan hatalom van, hogy Urunkat a világra hozza a Szentmisében, hogy így táplálékká válhasson számunkra. Azoknak is szól , akik naponta magukhoz veszik az Urat, hogy ki tudjanak törni a rutinból, és ismét átélhessék a Szerető Istennel való találkozás ámulatát. Valamint a világban élő laikus testvéreimnek is szól, hogy szívükből át tudják élni a nagy csodát, az Eucharisztia ünnepét. Gyümölcsoltó Boldogasszony vigíliája volt, és néhányan a csoportunkból a gyónás Szentségéhez járultak. Néhányan nem tehették meg aznap, ezért másnapra, a Szentmise előttre hagyták. Amikor másnap, kissé megkésve, megérkeztem a templomba, az érsek és a koncerebráló papok már éppen jöttek ki a sekrestyéből. A Szűzanya így szólt hozzám:”Ma a tanulás napja lesz számodra, ezért azt szeretném, ha különösen odafigyelnél mindarra, aminek ma  tanúja leszel. Szeretném ha mindezt, amit ma megtapasztalsz, megosztanád az emberekkel.”Mélyen megrendültem, bár nem tudtam, hogy miért, de igyekeztem figyelni. Az első, amire felfigyeltem, a kórus gyönyörű hangja, mely mintha a távolból szólna. Egy pillanatra közelebbről szólt, aztán megint távoli lett, mintha szellőként szállt volna. Az érsek atya megkezdte a Szentmisét, és ahogy a bűnbánati részhez ért, a Szűzanya ismét megszólalt.”Teljes szívedből kérd az Urat, hogy bocsássa meg mindazt, amivel megbántottad Őt. Ily módon érdemes leszel arra, hogy kiváltságosként, részt vehess a Szentmisén!” A másodperc töredéke alatt suhant át a gondolat bennem. Biztos, hogy a kegyelem állapotában vagyok, hiszen tegnap este gyóntam. Ő így válaszolt:” Úgy gondolod, hogy tegnap este óta  nem bántottad meg az Urat? Akkor hadd emlékeztesselek egy pár dologra: amikor ide indultál, egy fiatal lány, aki segítőd, oda lépett hozzád, hogy kérjen tőled valamit, és mivel te késésben voltál, siettél, ezért nem a legkedvesebb módon válaszoltál neki. Hiányzott részedről a szeretet, és még te mondod, hogy nem bántottad meg Istent? Miközben idetartottál egy busz átjött a te sávodba, és majdnem összeütköztetek, nagyon nem tanácsolható módon fejezted ki a felé a szegény fickó felé nemtetszésedet. Ahelyett, hogy imádkoztál volna, és felkészültél volna a Szentmisére. Az utolsó pillanatban érkeztél a Szentmisére, amikor a misét cerebrálók menete, már kivonult az oltárhoz, hogy bemutassa a misét… vajon úgy veszel részt a misén, hogy már felkészültél rá lélekben?” Így válaszoltam: Rendben van Anyám, ne folytasd. Nem kell, hogy emlékeztess még több dologra is, mert meghalok fájdalmamban és szégyenemben.”Miért  kell  mindnyájatoknak az utolsó pillanatban érkezni a misére? Korábban kellene érkeznetek, hogy imádkozzatok, és kérjétek az Urat, hogy küldje el nektek Szentlelkét, aki meg tudja adni nektek a béke lelkét, és meg tud tisztítani benneteket a világ szellemétől, az aggodalmaitoktól, a problémáitoktól, és minden zavaró dologtól: lehetővé téve ezáltal, hogy megéljétek ezt az annyira szeretett pillanatot. Ti azonban majdnem olyankor érkeztek, amikor kezdetét veszi a mise, és úgy vesztek részt rajta, mintha csak hétköznapi eseményen jelennétek meg, mindenféle spirituális előkészület nélkül. Miért? Ez a titkok legnagyobbika. Azt a pillanatot fogjátok megélni, amikor a Fenséges Isten a legnagyobb ajándékát osztja ki, és ti nem tudjátok azt megbecsülni és értékelni. Ennyi elég volt. Annyira rosszul éreztem magam, hogy bőven  volt  miért bocsánatot kérnem Istentől. Nemcsak az aznapi sérelmekért, bántásokért, de azokért az időkért is, amikor másokhoz hasonlóan, azt vártam, még mielőtt  beléptem  volna a templomba, hogy a pap minél előbb fejezze be a Szentbeszédét. Azokért az időkért is bocsánatot kellett kérnem, amikor nem tudtam, vagy visszautasítottam a megértését annak, hogy mit is jelent részt venni a Szentmisén. És mindazokért az időkért is, amikor a lelkem talán még súlyosabb bűnökkel volt tele, és ezért nem is mertem részt venni a   Szentmisén. Éppen ünnepnap volt, és a Dicsőséget mondtuk, amikor a Szűzanya ezt mondta:” Dicsőítsd és áldd a Szentháromságot  teljes  szereteteddel, elismerve ezáltal, hogy egy vagy a teremtményei közül!” Milyen más volt így a dicsőítő Glória ima! Hirtelen egy fényben úszó, hatalmas teremben találtam magam, a jelenlévő Isten hatalmas trónja előtt. Olyan hatalmas szeretettel folytattam az ima hálaadó  részét amikor ezt ismételtem a többiekkel:”Dicsőítünk Téged, áldunk Téged , imádunk Téged,magasztalunk Téged nagy dicsőségedért, hálát adunk neked Uram, Mennyei Királyunk, Mindenható Atyaisten”. És felidéztem magamban az Atyaisten szerető apai arcát, mely telve volt kedvességgel. „Urunk Jézus Krisztus, egyszülött Fiú, Urunk és Istenünk, Isten Báránya, az Atyának Fia, Te elveszed a világ bűneit.” És Jézus előttem volt, gyengéd és irgalmas tekintettel.” Mert Te vagy a Szent, Te vagy az Úr, Te vagy az egyetlen Fölség, Jézus Krisztus, a Szentlélekkel együtt.” A gyönyörű szeretet Istene.  Ő ,  aki abban a pillanatban  megremegtette egész bensőmet. Ekkor azt kértem. „Uram, szabadíts meg minden gonosz lélektől. Tied a szívem Uram, küldd el nekem a Te békéd, hogy  méginkább  javamra váljon a Szentmise, és így az életem a legjobb gyümölcsöket teremje. Isten Szentlelke, alakíts át, cselekedj bennem, vezess engem! Ó  Istenem, add meg nekem azokat az ajándékaidat, amelyek segítségével jobban szolgálhatlak Téged!” Elérkezett az Igeliturgia pillanata, és Szűz Mária arra késztetett, hogy ismételjem el ezeket a szavakat: „ Uram,  ma a Te igédre akarok figyelni, és bőséges gyümölcsöt teremni általa. Add, hogy Szentlelked tisztítsa meg szívem belsejét, hogy a Te  Igéd   növekedhessen és fejlődhessen bennem, tisztítsd meg szívem, hogy készségessé váljon. Miasszonyunk azt mondta:” Azt akarom, hogy figyelmesen hallgassátok meg az olvasmányokat, és figyeljetek az egész Szentbeszédre. Emlékezzetek, hogy azt írja a Biblia, hogy Isten Igéje nem tér vissza hozzá   anélkül, hogy ne teremne gyümölcsöt. Ha figyeltek, akkor meg fog belőle maradni bennetek valami abból, amit hallotok. Egész nap elmélkedjetek, gondolkodjatok el rajta, próbáljatok meg emlékezni azokra az isteni igékre, szavakra, amelyek mély benyomást tettek rátok a misén. Lehet, hogy ez csak két verssor az igéből, vagy akár az egész evangéliumi rész, vagy csak egy szó. Ízleljétek a nap további felében, és így részetekké válik, mert így tudjuk megváltoztatni az életünket, ha engedjük, hogy Isten igéje átformáljon bennünket. És most mond el az Úrnak, hogy azért jöttél, hogy Rá figyelj, és hogy azt akarod, hogy szóljon ma a szívedhez. Még egyszer megköszöntem Istennek, hogy megadta a lehetőséget, hogy meghallottam az Ő igéjét, Szavát. És bocsánatot kértem Tőle,  amiért  hosszú éveken át, olyan kemény volt a szívem. És azért is bocsánatot kértem, mert arra tanítottam a gyermekeimet, hogy azért kell vasárnap templomba menni, mert ez az Egyház   parancsa, és nem azt, hogy szeretetből és szükségből, hogy betöltekezhessenek Istennel. Olyan sok Szentmisén vettem részt havonta, kötelességből, és úgy hittem ezáltal  üdvözülök. De nem éltem át a misét, még kevésbé figyeltem az olvasmányokra, vagy a pap szentbeszédére. Mekkora fájdalmat éreztem,annyi  sok év  hasztalan elvesztegetéséért, amely tudatlanságomból fakadt! Milyen felületes a mi miselátogatásunk, amikor csak azért megyünk el, hogy részt vegyünk valakinek az esküvőjén, vagy gyászmiséjén, vagy egyszerűen csak társasági eseményként veszünk részt rajta. Mekkora a mi tudatlanságunk az Egyházról és a Szentségekről! Mekkora időpocséklás minden erőfeszítésünk arra, hogy jártasságot szerezzünk magunknak és eligazodjunk a világi dolgokban, ami egy pillanat alatt szertefoszlik, ürességet hagyva maga után, és életünk végén egy pillanatot sem tud hozzáadni a létezésünkhöz. Azonban arról semmit sem tudunk, ami egy kis ízelítőt adhat a mennyországból már itt a földön, és halálunk után pedig az örök életet. És még kulturált férfiaknak és nőknek nevezzük magunkat! Egy pillanattal később a mise felajánlási részéhez értünk, és a Szent Szűz azt mondta:” Így imádkozz/és én után ismételtem/. Uram, felajánlok Neked mindent, ami vagyok, amim van, és amit tehetek. Mindent a Te kezedbe helyezek. Építs fel engemet Uram, abból a kicsi lényből, aki én vagyok. a Te Fiad érdemei által alakíts át engemet, Mindenható Istenem. Családomért is fohászkodom, jótevőimért, az apostoli hivatás minden tagjáért is könyörgöm, mindazokért, aki ellenünk harcolnak, és azokért is, akik az én szegényes imáimat kérték. Taníts meg letenni eléjük a szívemet a földre, hogy így kevésbé legyen súlyos az ő léptük. Így imádkoztak a szentek, azt akarom, hogy ti is mindnyájan így imádkozzatok. Így kéri tehát Jézus, hogy imádkozzunk, hogy társaink elé tegyük a szívünket a földre, hogy ne érezzék annak a keménységét, hanem inkább enyhítse lépéseik fájdalmát. Aztán hirtelen a templomban, olyan alakok álltak fel, akiket még nem láttam eddig. Olyan volt, mintha minden egyes személy mellől felállt volna egy-egy fiatal a katedrálisban.És az így, hamarosan megtelt gyönyörű szép fiatalokkal. Vakítóan    fehér ruhába voltak öltözve  és elérkeztek a középső oldalhajó felé özönleni. Egyenesen az oltár felé mentek. Akkor a Miasszonyunk azt mondta:” Figyelj, ők a jelenlévők őrangyalai. Ez az a pillanat, amikor a ti őrangyalaitok előrehozzák a felajánlásaikat és a kéréseiteket az Úr oltárához. Abban a percben teljesen megdöbbentem, mert ezeknek a lényeknek olyan csodálatosan szép, fénylő arcuk volt, enyhén nőies vonásokkal, de testük felépítése, a kezeik, a magasságuk férfias arányokat tükrözött. Meztelen lábuk nem érintette a talajt, inkább úgy mentek, mintha suhannának. Lenyűgöző volt a kivonulásuk. Néhányan közülük, arany  tálhoz hasonló tárgyat vittek, ami hatalmas, arany-fehér fényben ragyogott, fénylett. Szűz Mária azt mondta:” Ezek itt, azoknak az őrangyalai,  akik   ezt a Szentmisét rengeteg szándékra ajánlják fel: azoké, akik tisztába vannak azzal, hogy mit jelent ez az ünnepi áldozat. Van mit felajánlaniuk az Úr számára. Ajánljátok fel magatokat ebben a pillanatban. Ajánljátok fel a bánatotokat, a fájdalmatokat, a szomorúságotokat, az örömötöket, a kéréseiteket. Emlékezzetek rá, hogy a misének végtelen értéke van, ezért tehát kegyetek nagylelkűek a felajánlásban és a kérésben. Az első angyalok mögött, újabbak jöttek, de nekik nem volt semmi a kezükben: üres kézzel jöttek. A Szűz Anya azt mondta: „Ezek azoknak az embereknek az őrangyalai, akik ugyan itt vannak a misén, de soha semmit sem ajánlanak fel. Nem érdekli őket, hogy megéljék a mise minden egyes liturgikus pillanatát, így nincs ajándékuk sem, amit fel tudnának ajánlani, és az Úr oltára elé tudnának vinni. Ez után a kivonulás után, meglehetősen szomorú angyalok következtek, akik kezeikkel bekapcsolódtak ugyan az imába, de szemeiket lesütötték. Ezek azoknak az embereknek az őrangyalai, akik ugyan itt vannak, de inkább máshol szeretnének lenni. Vagyis azoké, akiket kényszerítettek, akik kötelességből jöttek el, anélkül, hogy vágytak volna arra, hogy részt vegyenek a Szentmisén. Ezek az angyalok azért szomorúak, amikor előre mennek az oltárhoz, mert nincs mit az oltárra tenniük a saját imáikon kívül. Ne szomorítsd meg az őrangyalodat! Kérj sokat! Kérd a bűnösök megtérését! Kérj békét a világnak, a családodnak, a szomszédaidnak   és azok számára, akik imáidat kérték. Kérj minél többet, de ne csak magadnak, hanem mindenki másnak is! Emlékezz arra, hogy az   Úrnak  a   legkedvesebb , leginkább tetsző áldozati felajánlás, ha magatokat ajánljátok fel, mintegy áldozatként, hogy így Jézustól való származásunk révén, át tudjon minket formálni érdemei által. Vajon mit tudnátok ajánlani magatoktól a mennyei Atyának? Semmiségeteket és bűneiteket. De   azaz   áldozati ajándék , amit egyesítetek Jézus érdemeivel. Ez az, ami igazán örömet szerez a mennyei Atyának. Ez a felvonulás olyan szép látvány volt, hogy nehezemre esne, bármihez is hasonlítanom. Mindegyik mennyei teremtmény meghajolt az oltár előtt, közülük egyesek felajánlásaikat a padlón hagyták, mások pedig térdre borultak úgy, hogy homlokuk szinte érintette a talajt. Amint odaértek az Oltárhoz, eltűntek a szemem elől. Elérkezett a prefáció ideje, amikor a gyülekezet azt mondta:”Szent vagy, Szent vagy, Szent vagy”, hirtelen minden eltűnt, ami a miséző pap mögött volt. Az érsek mögött, a bal oldalon , több ezer angyal jelent meg, átlós irányban, kicsi és nagy angyalok, óriási és kis szárnyas angyalok, valamint szárny nélküli angyalok. Akárcsak a korábbi angyalok, ők is ragyogó fehér tunikát viseltek, olyat, mint a díszruhás pap  és a ministránsok. Mindegyikük térdelt, kezeik imába fonódtak össze, és hódolattal hajtották meg fejüket. Csodálatos zene hangzott fel, mintha számtalan kórus, különböző hangokon énekelt volna, mindannyian egy szólamban, együtt a néppel: „Szent vagy, Szent vagy, Szent vagy…” A konszekrációhoz, a legbámulatosabb csoda pillanatához érkeztünk. Az érsek jobb oldalán számtalan ember jelent meg, szintén átlós irányban. Ők is hasonló tunikát viseltek, de pasztellszínekben, rózsaszínt, zöldet, világoskéket, lilát, sárgát, egyszóval több és nagyon lágy színben. Az arcuk nekik is ragyogott a boldogságtól. Mindannyian egykorúnak látszottak. Észre vettem,  /hogy honnan, nem tudom/, hogy bár különböző korúak voltak, de az arcuk ugyanolyannak tűnt.  Nem volt rajtuk ránc. Mindnyájan boldogok voltak. Ők is letérdeltek, a Szent vagy, Szent vagy , Szent vagy ének alatt. A Miasszonyunk azt mondta:” Ők mindannyian a mennyben lévő szentek és boldogok, és közöttük vannak azoknak a rokonaidnak a lelke is, akik már Isten jelenlétét élvezik a mennyben. Ekkor megláttam magát a Szűz Anyát is, épp az érsek jobbján állt, egy lépéssel a miséző pap mögött. Egy kissé lebegett a föld fölött, és valami nagyon finom, átlátszó, és ugyanakkor fénylő anyagon térdelt, ami olyan volt, mint a kristályvíz. A Szent Szűz, kezeit összekulcsolva, figyelmesen és tisztelettel nézett a miséző papra. Onnan beszélt hozzám, de csendben, hang nélkül, egyenesen a szívemben, anélkül, hogy rám nézett volna. „ Ugye meglep, hogy itt látsz állni engem, pár lépéssel az érsek úr mögött? Ennek így kell történnie. Minden szeretete ellenére, amivel a Fiam elhalmoz engem, nem adta meg nekem azt a méltóságot,  amit  megadott a papoknak, akik papi kezeik által  naponta végbe tudják vinni ezt a csodát. Éppen ezért mély tiszteletet érzek minden egyes pap iránt, és az iránt a csoda iránt, melyet Isten visz végbe rajtuk keresztül. Ez arra indít Engem, hogy itt térdeljek a miséző papok mögött. Istenem, micsoda méltóságot és micsoda kegyelmet ad az Úr a papi lelkeken keresztül, és sem mi, és közülük is sokan, nincsenek ennek tudatában. Az oltár előtt, most emberek árnyalakjai jelentek meg szürkében, kezeiket feltartva. A Szent Szűz azt mondta:” Ezek  , a Purgatórium boldog, áldott lelkei, akik imáitokra várnak, hogy felfrissüljenek. Ne hagyjátok abba az értük mondott imát! Ők tudnak értetek imádkozni, hogy mielőbb kiszabaduljanak a tisztítótűzből, és hogy Istennel lehessenek, és hogy örökké élvezzék az Ő jelenlétét. Most már láttad, én mindig ott vagyok a misén. Az emberek zarándokolni mennek azokra a helyekre, ahol megjelentem. Ez jó, mert kegyelmekben részesülnek ott. De amikor nem jelenek meg, sehol sem vagyok teljesebben jelen, mint a Szentmisén. Mindig megtaláltok engem az oltár  lábainál ,  ahol a Szentmisét ünneplik, a tabernákulum lábainál. Mindig az angyalokkal maradok, mert mindig, a Fiammal vagyok. „ Abban a pillanatban, amikor felhangzott a „  Szent  vagy, Szent vagy, Szent vagy… ének, látva Mária gyönyörű arckifejezését, és a többi szent ragyogó tekintetét, amint összekulcsolt kezekkel várakoztak a csodára, amely állandóan megismétlődik, maga volt a Mennyország! Fáj arra gondolni, hogy vannak olyanok, akiket ez a pillanat, beszélgetésükben zavar meg. Fáj, hogy azt kell  mondjam, hogy sok férfi, mert többen vannak férfiak, mint a nők, úgy áll ekkor ott, összefont karral,tisztelegve az Úr előtt, mintha egyenrangú felek lennének. A Szűzanya hozzátette: Mondd meg az embereknek, hogy egy férfi akkor a legférfiasabb, amikor meghajtja térdeit, az Úristen előtt. A miséző pap elmondta az átváltoztatás szavait. Átlagos magasságú volt a pap, de hirtelen elkezdett nőni, és betöltekezett fénnyel, amely vakító fehér és arany ragyogásához hasonlítható, amely teljesen beborította, és nagyon felerősödött az arca körül. Éppen ezért nem láttam az arcvonásait. Amikor felemelte a Szentostyát, láttam a keze fejét  amelyen bizonyos jegyek voltak, amelyekből hatalmas fény sugárzott. Jézus volt az! Ő maga volt  az , aki saját testébe rejtette el a miséző papot. Szeretete jeléül vette körül így, a miséző érsek kezét. Abban a pillanatban, Szentostya elkezdett nőni, mígnem egészen hatalmassá vált, és megjelent rajta Jézus csodálatos arca, mely népét figyelte. Ösztönösen meg akartam hajtani a fejemet, de akkor azt mondta a Miasszonyunk:” Ne nézz lefelé! Nézz Rá, és szemléld Fiamat! Forrjon össze a tekintetetek, és ismételd a Fatimai imát: Uram hiszek benned, imádlak Téged, bízom Benned, és szeretlek Téged. Bocsánatot kérek,  azok  nevében, akik nem hisznek Benned, akik nem imádnak Téged, akik nem bíznak Benned, és akik nem szeretnek Téged. Megbocsátás és Irgalom. Most mond el Neki, hogy mennyire szereted, és fejezd ki hódolatodat a Királyok Királya előtt. Elmondtam Neki, és olyan volt, mintha csak rám nézett volna a hatalmassá növekedett Szentostyából. De akkor megtudtam, hogy így néz minden egyes emberre, végtelen szeretettel. Aztán lehajtottam a fejem, egészen addig, amíg a padlóra nem ért, így tettek az Angyalok is és a Szentek is a Mennyből. A másodperc töredéke alatt átsuhant az agyamon, hogy hogyan képes Jézus magára ölteni a miséző pap testét, ugyanakkor jelen lenni a Szentostyában? Amint a miséző pap leengedte a kezében a Szentostyát, az visszanyerte eredeti méretét. Könnyek peregtek az arcomon. Egyszerűen képtelen voltam magamhoz térni a csodálkozástól. Akkor az érsek kimondta a  borra  az átváltoztatás szavait. Amint kimondta a szavakat, fény jelent meg a Mennyből, a háttérben. A templom falai és mennyezete eltűnt. Mindenre sötétség borult, az oltárt kivéve. Onnan hatalmas fényesség áradt. Hirtelen, a levegőben felfüggesztve megláttam a megfeszített Jézust. A fejétől a  mellkasa  aljáig láttam Őt. A kereszt vízszintes gerendáját néhány nagy erős kéz tartotta. Ebből a ragyogó fényességből egy kis fénysugár, mintegy fénylő, nagyon pici galamb vált ki, és repült fürgén körbe a templomban. Végül az érsek bal vállán nyugodott meg, aki most Jézusként jelent meg, mert a fényességben ki tudtam venni az Ő hosszú haját, fénylő sebeit és hatalmas testét, de nem láttam az arcát. Fölötte volt a  megfeszített  Jézus, feje a pap jobb vállára esett. Aztán láttam az arcát, megvert karjait, és megkínzott húsát. Mellkasa  jobbján  volt egy seb, amiből vastag sugárban ömlött a vér, jobbra pedig víznek látszó fényesség. Inkább fénysugárnak tűnt, mely a hívekre balra is jobbra is ömlött. Meghökkentem a vér mennyiségén, ami Belőle folyt a kehely irányába. Azt hittem, hogy túlfolyik  majd belőle és beborítja az egész oltárt. De egy csepp sem ment mellé. Ebben a pillanatban a Szent Szűz azt mondta: „ Ez , a csodák csodája. Már mondtam neked korábban, hogy az Urat nem korlátozza az idő és a tér. Az átváltoztatás pillanatában az egész gyülekezet a Kálvária   lábánál  áll, Jézus keresztre feszítése pillanatában. El tudod képzelni? Bár szemünkkel nem látjuk, de mindannyian ott vagyunk abban a pillanatban, amikor Jézus megfeszítik. És Ő értünk kéri az Atyát, hogy bocsásson meg nekünk. Nemcsak azoknak , akik kivégezték, hanem mindnyájunknak, a bűneinkért. Atyám! Bocsáss meg nekik , mert nem  tudják  mit cselekszenek. Attól a naptól kezdve, nem törődöm azzal, hogy bolondnak néznek, de mindenkit arra kérek, hogy térdeljen le, és próbálja meg a szívével és minden érzékével, amennyire csak képes erre, megélni ezt a  kiváltságos  pillanatot, amivel az Úr megajándékoz minket. Amikor elérkezett az a pillanat, hogy elmondjuk a Miatyánkot, az Úr-első ízben- így szólt hozzám a misén. Várj! Azt akarom, hogy a legmélyebb   átéléssel, amire csak képes vagy,  imádkozd ezt az imát! Ebben a pillanatban, képzeletedben idézd magad elé, azt a személyt, vagy személyeket, akik életedben a legnagyobb bajt, sérelmet okozták neked, és öleld őket szorosan a kebledre, majd mond nekik teljes szívedből. Jézus nevében, megbocsátok neked és békét kívánok neked. Jézus nevében kérem a bocsánatodat. és békédet számomra. Ha az a személy méltó a békére, akkor meg is kapja azt, és jobban fogja magát érezni tőle. Ha az a személy nem képes megnyílni a békére, akkor a te békéd visszatér a te szívedbe. De nem akarom, hogy a te   úgy adj, vagy úgy fogadj el békejobbot, hogy leginkább te nem vagy képes megbocsátani és neked nincs béke a szívedben. Vigyázz arra mit teszel, folytatta az Úr. Azt ismételd a Miatyánkban, hogy bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Ha képes vagy megbocsátani, de nem tudsz felejteni, mint egyesek hangoztatják, feltételhez kötöd az Isten megbocsátását, vagyis azt mondod ezzel, csak akkor bocsáss meg nekem Istenem, ha én is képes vagyok megbocsátani, másképpen ne. Nem tudom, hogy írjam le a fájdalmat, amit akkor éreztem, amikor ráébredtem arra, hogy mennyire meg tudjuk bántani az Urat. És, hogy mennyire meg tudjuk sebezni saját magunkat azáltal, hogy visszatartjuk a haragunkat, neheztelésünket, a negatív rossz érzéseinket, és a kedvezőtlen dolgokat a szívünkben, mely saját előítéleteinkből és túlérzékenységünkből fakad. Megbocsátottam. Szívből megbocsátottam mindenkinek és bocsánatot kértem  mindazoktól , akiket valamikor megbántottam azért, hogy átélhessem az Úr békéjét. A miséző pap ekkor azt mondja:…adj  békét egységet, és aztán az Úr békéje legyen mindnyájatokkal. Hirtelen azt láttam, hogy néhány ember között,/ nem mindenki/, akik kezet fogtak, egy nagyon élénk fény jelent meg. Tudtam, hogy ez Jézus. Nekem is sikerült megölelnem a mellettem lévő személyt, és valóban éreztem az Úr ölelését abban a fényben. Ő volt az, aki átölelt, és az Ő békéjét adta nekem, ugyanis abban a pillanatban képes voltam megbocsátani és eltávolítani szívemből a másokkal szemben érzett fájdalmat. Ez  az amit Jézus akar, hogy osztozzunk vele az örömnek ebben a pillanatában, amikor átölel minket, és az Ő békéjét adja nekünk. Elérkezett a misézők áldozásának ideje. Akkor ismét láttam az összes papot az érsek mellett. Amikor az érsek magához vette a Szentostyát, Szűz Mária ezt mondta:” Ez az a pillanat, amikor a miséző papért, és a koncerebráló papokért kell imádkozni. Ismételd velem: Áldd meg, és szenteld meg őket Uram, és segítsd őket, tisztítsd meg őket, szeresd őket, vigyázz rájuk és támogasd  őket  a Te szereteteddel. Emlékezz meg a világ összes papjáról és imádkozz az összes felszentelt lélekért. Drága testvéreim! Ez az a pillanat, amikor imádkozni kellene értük, mert ők is az egyház tagjai, akárcsak mi laikusok. Sokszor mi, világi hívek, oly sokat kívánunk, követelünk a papoktól, ugyanakkor képtelenek vagyunk értük imádkozni, hogy megértsük, ők is csak emberek,és hogy megértsük és értékeljük az ő egyedüllétüket, magányosságukat, amely oly sokszor körülveszi őket. Meg kellene értenünk, hogy a papok is ugyanolyan emberek, mint mi. Ők is megértésre és törődésre szorulnak. Szükségük van a mi   szeretetünkre és figyelmünkre, mert ők az életüket adják mindannyiunkért, akárcsak Jézus tette, azáltal, hogy Neki szentelték az életüket. Az Úr azt akarja, hogy nyájának tagjai, akiket rábízott imádkozzanak pásztorukért és segítsenek lelkipásztoruk megszentelődésében. Egy nap, amikor már odaát leszünk, meg fogjuk érteni a csodákat, amelyeket az Úr tett, hogy papokat adott nekünk, hogy így mentse meg a lelkünket.  A  hívek  kezdtek a padból kijőve felsorakozni az áldozáshoz. Elérkezett a nagy találkozás ideje. Az Úr ekkor azt mondta nekem:” Várj egy percet, szeretném, ha megfigyelnél  valamit … Egy belső indíttatásra, ránéztem arra az emberre, aki éppen a nyelvére fogadta a pap kezéből az Oltáriszentséget. Tisztán láttam, hogy az  az  asszony volt az imacsoportunkból, aki tegnap este nem tudott elmenni  gyónni, de ma reggel megtette a Szentmise előtt .Amikor a pap  ráhelyezte nyelvére az ostyát, egy erős fénysugár, egy erős  arany-fehér fény ment keresztül ezen a személyen, először a hátán, majd hátulról beborította, körülvette a vállait, aztán a fejét. Az Úr azt mondta:” Így örvendezek annak a léleknek, és ölelem át azt, aki tiszta szívvel jön Hozzám, hogy magához vegyen. Jézus hangszíne boldogságot tükrözött, amikor ezt   mondta. Bámulatos volt a barátnőmet fénnyel körülvéve látni, Jézus ölelésében, amikor visszaült a padba. Arra a csodára gondoltam, amit hányszor elmulasztunk, amikor Jézust, kisebb vagy nagyobb   kihágásokkal a szívünkben vesszük magunkhoz, ahelyett, hogy ünnepelnénk jelenlétét. Sokszor arra hivatkozunk, hogy nincs pap, akinél meggyónhatnánk egy adott pillanatban. De a probléma nem az, hogy nem tudunk bármikor gyónni, hanem az, hogy túl könnyen esünk gonoszságba megint. Másrészt ugyanolyan erőfeszítést kellene   tennünk találni egy papot,hogy eltávolítsuk a szennyet a szívünkről, mint amikor a nők egy  szépségszalont, a férfiak egy jó borbélyt keresnek fel  egy társasági összejövetel kedvéért. Arcátlanság bármikor úgy venni magunkhoz Jézust az Oltáriszentségben, hogy közben a szívünk tele van undorító mocsokkal. Amikor kimentem magamhoz venni az Oltáriszentséget, Jézus azt mondta nekem:” Az utolsó  vacsora  a legmeghittebb pillanat volt az enyéimmel. A szeretetnek abban az órájában alapítottam meg ezt a Szentséget, amit egyes emberek elmebeteg cselekedetnek tartanak, amelyben a szeretet rabjává tettem magam, megalapítottam az Oltáriszentséget. Az idők végéig veletek akartam maradni, mert szeretetem nem tudta elviselni, hogy árván maradjatok, ti, akiket az életemnél is jobban szerettem. Magamhoz vettem a Szentostyát, aminek most már egészen más íze volt. Vér és tömjén keveréke volt, ami teljesen átjárt. Olyan hatalmas szeretet éltem át, hogy kicsordultak a könnyeim, végigfolytak az arcomon, anélkül, hogy megállíthattam volna őket. Amikor visszatértem a helyemre, térdelés  közben ,az Úr azt mondta:”Figyelj!” Egy perccel később meghallottam annak a hölgynek a belső imáját, aki az előttem lévő padban ült, és előtte nemrég vette magához az Oltáriszentséget. Az  amit csukott szájjal mondott,  többé-kevésbé, így hangzott. Uram, kérlek, emlékezz rá, hogy már hónap vége van, nincs pénzem kifizetni a lakbért, az autó részleteit, és a gyerek iskolai díját. Kérlek, tegyél valamit, segíts rajtunk. Kérlek,  segíts, hogy ne igyon annyit a férjem. Nem tudom már többé elviselni a gyakori részegségét, és a legkisebb fiam is évet fog ismételni, ha nem segítesz neki. Ezen a héten vizsgázik. Ne feledkezz meg a szomszédomról sem, akinek okvetlenül el kell költöznie. Kérlek, azonnal vidd el mellőlünk, nem tudom tovább elviselni. Stb. Azután az érsek azt mondta. Könyörögjünk. Erre az egész gyülekezet felállt, a befejező imára. Jézus szomorúan mondta. Figyelted az imáját? Egyetlen egyszer sem mondta, hogy szeret. Egyetlen egyszer sem adott hálát azért az ajándékért, hogy lehoztam neki az Én Istenségemet az ő szegényes emberségébe, hogy felemeljem ,Magamhoz. Egyszer sem mondta, hogy köszönöm Uram! Egy kéréslitániát adott elő… és így tesz a legtöbbje, aki magához vesz Engem. Szeretetből haltam meg, és feltámadtam. Szeretet várok mindnyájatoktól. Csak szeretetből maradtam veletek, de ti észre sem veszitek, hogy mennyire szükségem van, a ti szeretetekre. Gondoljatok arra, hogy Én a léleknek ebben a magasztos órájában a szeretet koldusa vagyok. Vajon mindnyájan tisztába vagyunk –e azzal, hogy Ő szeretet koldul tőlünk,-szeretetet , és mi nem adjuk meg azt neki? Sőt mi több, elkerüljük, a Szeretet Szeretetével való találkozást, azzal az egyedüli szeretettel való egyesülést,  aki  magát adja, egy állandó áldozatban. Amikor  miséző pap az áldozáshoz ért, A  Szent Szűz azt mondta: „ Legyetek figyelmesek, gondosak! Ti mindenféle idejét múlt jelet rajzoltok magatokra, a kereszt jele helyett. Emlékezzetek arra, hogy ez az áldás, akár az utolsó is lehet számotokra, amit a pap kezéből kaptok. Nem tudjátok, hogy vajon amikor innen elmentek, meghaltok-e , vagy sem. Nem tudjátok, hogy lesz-e még alkalmatok, egy másik pap kezéből is áldást kapnotok. A felszentelt papi kezek a Szentháromság nevében adnak nektek áldást. Éppen ezért tisztelettel vessetek keresztet, mintha ez lenne az utolsó áldás az életetekben. Mennyi mindenről lemaradunk, mennyit mulasztunk azáltal, hogy nem értjük és nem veszünk részt a Szentmisén minden nap! Miért nem teszünk arra  egy kis erőfeszítést, hogy egy fél órával előbb kezdjük a napot, és elfussunk a Szentmisére, és befogadjuk az összes áldást, amivel az Úr el akar bennünket halmozni. Tudom, hogy a kötelességei miatt, nem tud mindenki naponta Szentmisén részt venni, de legalább, 2x, 3x hetenként, megtehetnénk. Olyan sokan kikerülik, hogy részt vegyenek a vasárnapi Szentmisén, a legkisebb kifogásokkal: hogy van egy gyermekük, vagy kettő, vagy tíz, és így nem tudnak elmenni a Szentmisére. Vajon hogy sikerül  megbirkózniuk , az egyéb fontos kötelezettségeikkel? Talán elviszik gyermekeiket is magukkal, vagy forgóban, hol a férj, hol a feleség vigyáz rájuk egy-egy órát, de  véghez  viszik Istennek tett ígéretüket. Van időnk tanulni, dolgozni, szórakozni, pihenni, csak arra nincs időnk, hogy legalább vasárnap elmenjünk a Szentmisére. Jézus azt kérte, hogy még egy pár percet maradjak vele mise után. Azt mondta.” Ne rohanj el mise után, maradj még a társaságomban, élvezd a Velem való együttlétet, és hadd élvezzem Én is. Gyermekkoromban azt hallottam, hogy az Úr, Szentáldozás után, még 5-10 percig velünk marad. Ekkor feltettem   Neki a kérdést. Uram, valójában meddig vagy velünk, a Szentáldozás után? Az hiszem, az Úr jót mulatott magában, a butaságom miatt mert ezt válaszolta:” Mindig veletek vagyok, amikor csak akarjátok. Ha egész nap beszélgettek Velem, szóltok hozzám pár szót a házimunka közben, meghallgatlak titeket. Én mindig veletek vagyok, ti hagytok el Engemet. Kimentek a mise végén, és ezzel le is tudtátok a napi kötelességeteket. Megtartottátok az Úr napját, és ennyivel be is fejeződött a dolog számotokra. Nem is jut eszetekbe, hogy legalább ezen a napon megosszátok velem a családi életeteket! Az otthonaitokban mindennek megvan a maga helye, és minden tevékenységre van egy szobátok. Ahol alusztok, egy ahol főztök, egy másik ,ahol étkeztek stb.. És melyik helyiséget készítettétek el számomra? Nem egy olyan helyiségre gondolok, ahol csupán egy képem porosodik a falon, hosszú ideje, hanem egy olyan helyre, ahol naponta, legalább 5 percre összejön a család, hogy hálát adjon a napért és az élet ajándékáért és ahol a napi szükségleteiért imádkozzon, kérje áldásomat, védelmemet és egészséget. Mindennek megvan a maga helye az otthonaitokban, engemet kivéve. A férfiak megtervezik napjaikat, heteiket, a tanulmány i félévüket, a vakációjukat, stb.. Tudják, hogy milyen napon pihennek, hogy akkor moziba mennek-e, vagy mulatságba, vagy meglátogatják-e a nagymamájukat, vagy az unokáikat, a gyerekeiket, vagy a barátaikat, és hogy mivel szórakoznak. Hány család mondja, legalább havonta egyszer : Rajtunk a sor, hogy a mai napon az egész család elmenjen és meglátogassa Jézust a tabernákulumban, és melyik család jön el, hogy Velem beszélgessen? Hányan ülnek le elém, és beszélgetnek Velem, hogy  elmondják , mi történt velük,amióta nem találkoztunk? Ki osztja meg  Velem  problémáit , nehézségeit és kéri, hogy segítsek rajta a szükségben, ezáltal is részévé  téve engem életében. Hányszor teszitek ezt meg? Mindent tudok. A szívetek, az elmétek legmélyebb titkait is ismerem. De élvezem, amikor beszámoltok Nekem az életetekről, és így mintegy családtaggá válok számotokra, legmeghittebb barátotokká. Óh, mennyi kegyelmet vesztegetnek el az emberek azáltal, hogy nem adnak helyet Nekem az életükben! Amikor aznap Vele maradtam, és még sok más napon is, Jézus folytatta tanításunkat. „Meg akartam menteni teremtményeimet, mert a mennyország kapujának megnyitása túl sok fájdalommal járt. Emlékezzetek arra, hogy egy anya sem táplálja gyermekét a saját húsával. Én ebbe a szélsőségbe is belementem szeretetből, mert mindnyájatoknak juttatni akartam érdemeimből. A Szentmise, életem és kereszthalálom meghosszabbítása köztetek. Az Életem és Vérem érdemei nélkül, mit tudtok magatokkal hozni az Atya színe elé? Semmit! Csupán a nyomorúságotokat és bűneiteket. Erényekben túl kellene szárnyalnatok az angyalokat és az arkangyalokat, mert ők nem részesülnek abban az örömben, hogy táplálékként magukhoz  vehessenek,  mint ahogy azt ti megtehetitek. Nekik csak egy kis csepp jut a forrásból, de ti abban a kegyelemben részesültök, hogy magatokhoz vehettek Engem, vagyis kiihatjátok az egész óceánt.” A másik dolog, amiről az Úr fájdalommal beszélt: azok a lelkek, akik csupán megszokásból veszik Őt magukhoz, azok,  akik  elvesztették az iránta való áhitatukat, amikor magukhoz veszik Őt áldozáskor. Azt is mondta Jézus, hogy olyan sok neki felszentelt lélek elveszítette az Úrral való első szerelmének lelkesedését, és hivatásukat foglalkozássá tették: egy olyan elfoglaltsággá, amiben semmi többet nem adnak, mint amit megkövetelnek tőlük, de azt is érzések nélkül teszik. Aztán az Úr azokról a gyümölcsökről beszélt, amik minden egyes Szentáldozásból fakadnak. Vannak, akik  ugyan naponta magukhoz veszik az Urat a Szentáldozásban, de mégsem változtatják meg az életüket. Több órát töltenek imával, sokat dolgoznak Érte, /ti. Jézusért/, de az életük nem alakul át. És azaz élet, ami nem alakul át, nem tud gyümölcsöt teremni az Úr számára. Azok az érdemek és kegyelmek, amiket a Szentmisén kapunk, a megtérés, a felebaráti szeretet gyümölcseit kellene, hogy teremjék bennünk. Nekünk , laikusoknak, világi híveknek, nagyon fontos szerepünk van az egyházon belül. Nem hallgathatunk, mert az Úr  küldetést  bízott ránk, minden egyes megkereszteltre, hogy menjünk ki a világba, és hirdessük az evangéliumot. Nincs jogunk magunkba tartani ezt a tudást és nem megosztani másokkal, és hagyni, hogy éhen haljanak a testvéreink, miközben oly sok kenyér van a mi kezünkben. Nem nézhetjük tétlenül, hogy az Egyházunk szétmorzsolódik, miközben mi  kényelmesen megmaradunk  a magunk kis plébániáján, miközben annyi jót kapunk az Úrtól: az Ő Igéjét, a papok szentbeszédét, zarándoklatokat, Isten irgalmát a gyónás Szentségében, a Vele való csodálatos egységet a Szentáldozás  táplálékában, a prédikátorok tanítását. Más szóval, mi olyan sok mindent kapunk, és még sincs bátorságunk hozzá, hogy elhagyjuk a mi kis komfort-zónánkat, és elmenjünk kórházakba, idősotthonokba, betegekhez, magányosokhoz, szomszédhoz, és még sorolhatnám. Egyszóval a testvérünkhöz, embertársainkhoz, hogy beszélgessünk a leginkább rászorulókkal, hiszen az Egyháznak, ott van rájuk szüksége, a szenvedéseikre, ahol éppen vannak. Mert az ő szenvedésük mások üdvösségére szolgál, és áldozatuk elnyeri számukra az örök életet. Képtelenek vagyunk arra,hogy haldokló betegeket látogassunk meg a kórházban és az Irgalmasság Rózsafűzért imádkozva, imáinkkal segítsünk nekik, a jó és a rossz harca idején megszabadulni a gonosz csapdáiból és kísértéseiből . Minden  haldokló fél. Ha ekkor megfogjuk a kezüket, beszélünk nekik Isten szeretetéről, és arról a csodáról, ami őket majd a Mennyországban várja, Jézus és Mária mellett, eltávozott szeretteik körében, akkor ez megnyugvást ad nekik, megvigasztalja őket. Az óra, amiben jelenleg élünk, nem engedi meg, hogy közömbösek, közönyösek maradjunk. Papjaink kinyújtott kezeikké kell válnunk, és el kell mennünk oda, ahova ők nem juthatnak el. De ehhez bátorságra van szükségünk. Be kell fogadnunk Jézust! Vele kell élnünk, Jézussal kell táplálkoznunk. Félünk egy kicsit jobban elköteleznünk magunkat, mikor az Úr azt mondta:” Először keressétek Isten országát, és mindent megadnak nektek hozzá! Ezt mindannyiunknak mondta, Drága Testvéreim! Ez azt jelenti, hogy Isten Országát, minden lehetséges eszközzel keresnünk kell. És ez azt is jelenti, hogy nyissuk ki a kezünket, hogy ehhez mindent megkapjunk! Ez azért lehetséges, mert Ő a Mester, aki a legjobban fizet, az Egyetlen  aki gondosan szem előtt tartja a legkisebb szükségletünket is.

Fivéreim és Nővéreim!

Köszönöm, hogy megengeditek, hogy végbevigyem a küldetést, amit rám bíztak, hogy elolvastátok / illetve általam meghallgattátok/ ezeket az oldalakat. Következő alkalommal, amikor a Szentmisére mentek, éljétek át azt. Tudom, hogy az Úr beteljesíti ígéretét, hogy a SZENTMISE TÖBBÉ MÁR NEM LESZ UGYANOLYAN SZÁMOTOKRA. És amikor magatokhoz veszitek Őt, szeressétek Őt! Tapasztaljátok meg annak az édességét, hogy szorosan oldala mellett pihenhettek meg, amit átszúrtak értetek, annak érdekében, hogy rátok hagyja a  Egyházat  és Édesanyját  és megnyissa számotokra az Atyja házának kapuját. Kívánom , hogy   ezáltal  a tanúságtétel által, megtapasztalhassátok és megérezhessétek az Ő irgalmas szeretetét és megpróbáljátok azt gyermeki szeretettel viszonozni.

Áldjon meg Benneteket az Isten!

Az Élő Jézusban testvéretek: Katalina 

Laikus Misszionáriusa  Jézus  Eucharisztikus  Szívének