Emmerich Katalin látomásai az Egyház küzdelméről
Anna
Katharina Emmerich 1774. szeptember 8-ikán, egy Mária ünnepen
született, Vesztfáliában. Krisztus sebeit hordozta, – ő a
legjelentősebb német stigmatizált. Tiszta lelkét 1824. február 9-ikén
adta vissza Teremtőjének. Katalin nemcsak Urunk szenvedéséről és
haláláról részesült látomásokban, de látta az Anyaszentegyház küzdelmének és végső győzelmének történetét is.
1819. december 27-ikén, Szent János evangélista ünnepén kezdődtek látomásai az Egyház küzdelméről és győzelméről. Oly’
ragyogónak látta a római egyházat, mint a napot. Sugarak áradtak
belőle az egész világra. A Szent Péter bazilikáért folytatott
szimbolikus harcot így látta, előre:
1. Az Egyház küzdelme és győzelme.
“Láttam
a Szent Péter templomot, hatalmas tömeg vette körül. Egyesek azon
voltak, hogy lerombolják, mások, hogy újjáépítsék. Segédmunkások
vonalai húzódtak végig az egész világon, és én csodálkoztam az
összefüggésen. A rombolók egész darabokat szakítottak ki – különösen sok
szektás és szakadár volt közöttük. Akadtak azonban közöttük olyanok
is, akik mintegy előírás és szabály szerint kék szegélyű, fehér, zsebes
kötényben, övükben kőműveskanállal* vettek részt a bontásban.
Mindenféle
ruhájú embert lehetett látni; – voltak közöttük magas, jól megtermett,
előkelő emberek, akik egyenruhát és csillagokat* viseltek. Ámde ők
maguk nem dolgoztak, csak kőműveskanállal megjelölték a fal bizonyos
pontjait, amelyeket le kellett bontani, s meghatározták, hogyan.
Elborzadva láttam, hogy katolikus papok is* voltak közöttük. Amikor nem
tudták, hogyan folytassák a bontást – hogy biztosra menjenek -, egy
közülük való emberhez fordultak, aki egy nagy könyvet* tartott a
kezében, amelyben mintha minden, az építésre és a bontásra vonatkozó
dolog le lett volna jegyezve. Ezután újra megjelöltek egy pontot a
kőműveskanállal, amelyet le kellett bontani, és az hamarosan le is
omlott. Egészen nyugodtan és magabiztosan végezték a bontást, – mégis
sunyi módon, titokban, alattomosan.
Láttam a pápát imádkozni. Álnok „barátok” vették őt körül, akik gyakorta éppen az ellenkezőjét tették annak, amit elrendelt volt. Egy
alacsony, fekete világi fickót* is láttam, serényen munkálkodott a
templom ellen. Amíg az egyik oldalon bontották a templomot, a másikon
újjáépítették, – de nem nagy buzgalommal… Sok ismerős papot láttam. Öröm
volt látni a püspöki helynököt. Nem zavartatta magát, – egyenesen
áthaladt a rombolók között, s utasításokat adott a karbantartásra,
helyrehozatalra. A gyóntatóatyámat is láttam, amint – kerülő úton* –
egy nagy követ cipelt oda.
Mások
tétlenül zsolozsmáztak, közben talán egy kis kövecskét, mint nagy
ritkaságot*, vittek oda a köpenyük alatt, vagy nyújtották át másoknak.
Úgy tűnt, – mindannyian bizakodás, kedv és útmutatás nélkül dolgoznak,
mint akik egyáltalán nem fogják fel, miről is van szó.
Kétségbeejtő
volt. A templom homlokzatát egészen lebontották – már csak a szentély
állt. Nagyon elszomorodtam, folyton csak arra gondoltam, – hol marad az
a férfi, akit korábban piros ruhában és fehér zászlóval, mint
megmentőt* láttam, amint a templomon állt.
Ekkor
egy fenséges asszonyt* pillantottam meg; a templom előtti nagy téren
járkált fel-alá. A két kezével megfogta bő palástját, majd halkan a
magasba emelkedett. A kupolán állva, a templom teljes területén túlra*
kiterjesztette a palástját, mely úgy ragyogott, mintha aranyból szőtték
volna. A rontók éppen rövid szünetet tartottak. Amikor újra munkához
akartak látni, sehogyan sem tudták megközelíteni a palást beborította
területet.
A
másik oldalon nagy buzgalommal* kezdtek munkálkodni az építők. Hajlott
korú, nyomorék, rég elfeledett férfiak érkeztek, számos erős
fiatalember, nők és gyermekek, papok és világiak, – és hamarosan helyre
is állt az egész épület… Ekkor egy új pápát láttam*, – körmenettel
érkezett. Fiatalabb, és sokkal szigorúbb volt, mint az előző pápa. Nagy
ünnepélyességgel fogadták. Fel akarta szentelni a templomot, ám
megszólalt egy hang*, hogy nincs szükség új felszentelésre, hiszen a
szentély megmaradt. Két jelentős egyházi eseményt kellett megünnepelni:
egy általános jubileumi ünnepséget, és a templom helyreállítását.
Mielőtt a pápa elkezdte az ünnepséget, – felkészítette az embereit, akik
az egybe-gyűltek közül rengeteg előkelő és kevésbé előkelő papot,
ellentmondást nem tűrően kiszakítottak és eltávolítottak. Ezek mérgesen
és zúgolódva távoztak. Az (új) pápa helyettük másokat állított
szolgálatba, papokat és világiakat is. Ezzel kezdetét vette az ünnepség a
Szent Péter templomban.
Közben a fehér kötényesek*, amikor nem figyelték őket, csendben, megfontoltan és alattomosan tovább dolgoztak.”
1819.
december 30-ikán Katalin újra látta a Szent Péter templomot. Szent
Mihály állt a kupolán, ragyogó vérvörös köntösben, nagy harci zászlóval
a kezében. Nagy harcok árán – égi sereg élén – kellett megvédenie a
világ támadásaival szemben. Közben dicsőségesen felragyogtak az égen
Krisztus sebei.
2. Jézus és Mária a lelkek megmentéséért.
“Amikor
az angyal leereszkedett a templom tetejéről, – fényes nagy keresztet
láttam fölötte az égen, amelyen a Megváltó függött, és a sebeiből
ragyogó sugárnyalábok áradtak az egész világra. A sebei vörösek voltak,
olyanok, mint tündöklő kapuk, közepük sárga, mint a nap. Nem volt
töviskoszorúja, – ám minden fejsebéből sugarak özönlöttek a világba. A
kezeiből, oldalából és lábából szivárványszínben kiáramló sugarak
hajszálfinoman szétváltak, s újraegyesülve áradtak szét az egész
világon a falvakban, a városokban, a házakban. Mindenütt – közel és
távol – a mindenféle haldoklókra hullottak, és fel-szívták a lelkeket,
akik a szivárvány egyik színében felszálltak az Úr sebeibe. Az
oldalsebek sugarai dús kévékben, bőségesen áradtak az alatta álló
templomra. A templom ragyogott, és e sugár-áradatban láttam, amint a
legtöbb lélek az Úrhoz tér.
Egy
ragyogó piros szívet is* láttam az égen lebegni, melyből egy fehér
sugárnyaláb áradt az oldalsebbe, egy másik a templomra és más tájakra
hullott; e sugarak számtalan lelket szívtak magukba, akik a szíven s a
fénysugáron keresztül Jézus oldalába jutottak. Úgy hallottam, hogy ez
Mária szíve.
E
sugarakon kívül minden sebből létrák ereszkedtek le, egészen a földre.
Voltak, amelyek nem értek le egészen a földig. Különböző létrák
voltak; egyik keskeny, a másik széles, – fokokkal sűrűn és ritkán
ellátottak. Egyik-másik teljesen egyedül állt, de előfordultak sűrű
csoportokban is, – összesen talán harminc létra lehetett. Színük a
tisztulás helye szerint* sötét, illetve világos volt, – a sötét
szürkétől az egészen világosig. Sok lelket láttam rajtuk; – nagy
fáradsággal másztak felfelé. Egyesek olyan gyorsan kapaszkodtak, mintha
segítséget kaptak volna a folyamatos haladáshoz; míg mások zavarodottan
tolongtak, s ezért újra meg újra néhány fokkal lejjebb estek, – s
voltak, akik teljes sötétségbe zuhantak. Megindító volt látni a
fáradságos felfelé kapaszkodást az örömteli beolvadás felé.
Úgy
tűnt, a szakadatlanul – és segítséggel – haladók közelebb álltak az
Egyházhoz, mint az akadályokkal küszködők, az elakadtak, a várakozók, a
magukra hagyottak s az elbukók. Sok olyan lelket láttam, akik
kitartottak a küzdelemben: mindegyikük útja Krisztus testébe vezetett.
Ám a kereszt mögött, a távoli mennybolton a megváltás művének seregnyi,
egyre távolabb kibontakozó képét láttam: ez leírhatatlan! Mintha az
isteni kegyelem útjának állomásai lettek volna: a világ történetén át, a
megváltásban való beteljesedésig.
Nem
egy ponton álltam. Ide-oda mozogtam a sugarak között, és azokon át, és
mindent láttam. Ó, mily mérhetetlen és leírhatatlan dolgokat láttam!”
3. Isten városa: a Mennyei Jeruzsálem.
“Amikor
véget ért a harc a Földön, fehéren ragyogott a templom és az angyal,
aki később eltűnt. Eltűnt a kereszt is, és a helyén egy magas, tündöklő
asszony állt; a templomról szétterítette aranyló, ragyogó palástját.
Odalent a templomban egymás előtti meghajlás és kölcsönös
kiengesztelődés kezdődött el. Püspökök és lelkipásztorok közeledtek
egymáshoz, kicserélték a szent könyveiket, és a szekták a csodálatos
győzelem és kinyilatkoztatás világossága által, melyet ők is láttak
kiáradni, felismerték az EGYHÁZAT.
A
világosság a próféták hegyén lévő tóból feltörő forrás sugaraiból
eredt, melyről Jánosnál olvashatunk. Eme egyesülés láttán erősen éreztem
Isten Országának közelségét. Az egész természetben mindenütt
ragyogást, magasabb rendű életet éreztem s olyan szent megrendültséget
minden emberben, mint az ÚR születése idején. Annyira erősen éreztem
Isten Országának közelségét, – szinte kényszerített, hogy ujjongva
rohanjak felé…
Máriát
láttam közeledni, nem tudom leírni, hogyan; úgy, ahogy azt éreztem,
amint Isten Országa közeledik. Alázatos, szerető és hívő keresztények
vágyán keresztül láttam közeledni, – a vágy vonzotta őt egyre közelebb.
Sok kis fénylő bárányból álló nyájat láttam az egész földön, pásztorok
legeltették őket, s minden pásztor mintha az Ő pásztora lett volna.
Aki Bárányként a vérét adta értünk. Isten végtelen szeretete és ereje
lakozott az emberekben.”
Végül
Emmerich Katalin egy csodálatos látomásban látta Isten titokzatos
városát, a Mennyei Jeruzsálemet, mint minden keresztény vágyának
beteljesülését:
“Láttam
az Isten Városának csillogó utcáit, – tele ragyogó palotákkal és
kertekkel, melyekben a szentek megszámlálhatatlan serege járt kelt,
dicsőítve Istent és segítve a földi Egyházat. A Mennyei Jeruzsálemben
nincs templom: maga Krisztus a templom. Mária trónol az Isten Városa
felett, és őfelette Krisztus és a Szentháromság. A Szentháromságból
dicsfény harmatozik Szűz Máriára, Máriáról pedig szétárad az egész
városra.
Az
Isten városa alatt a Szent Péter bazilikát láttam, és örvendeztem,
hogy az emberek minden hanyagsága ellenére magába fogadja a fentről
áradó igazi világosságot. Láttam a Mennyei Jeruzsálembe vezető utakat; –
a szent pásztorokat, akik nyájukból odaterelték a tökéletes lelkeket.”
Megkezdődött
az Antikrisztus erőinek átfogó támadása. Ám minél inkább támadásba
lendülnek a sötétség erői Péter sziklája* ellen, annál erősebben
védelmezi az ÚR szent Egyházát, az Ő misztikus testét. Mérhetetlen
kegyelmeket árasztott számtalan tagjára, – megerősítette őket, hogy az
ellenség tombolásával szemben isteni erővel lépjenek fel. Újra káprázik
a szemünk a mennyei kegyelmek áradásától, amely a hit szempontjából
pusztasággá változott Európára zúdul.
Forrás: Az újabb idők stigmatizáltjai – nemzetközi kiadás.
A
Romboló színre lép Kaptam egy váratlan, megdöbbentő tartalmú levelet,
ami felelevenítette bennem, és új megvilágításba is helyezte a végső
időkre vonatkozó jövendölések és látomások jelentését, beleértve az
egyre sűrűsödő isteni közléseket, a kanonizálatlan
„magán-kinyilatkoztatásokat” – Szűz Máriának don Gobbi atya, s Jézusnak
Vassula által közvetített intelmei értelmét, célját, konkrét
„megfejtését”.
A
dolog apropója, hogy – a gyengélkedő II. János Pál pápa helyett –
Camillo Ruini bíboros mutatta be a virágvasárnapi szentmisét a Szent
Péter téren.
Részlet a levélből:
„Tíz évvel ezelőtt kaptuk az alábbi üzenetet, amelynek különös
jelentősége van most, az Eucharisztia Évében, s II. János Pál
pápaságának 27. évében. „Jöjjetek, és tanuljátok meg: a rombolás
vezetője valójában a három ördögi lélek. Háromszöget (triangulumot!)
alkotnak, egyenként elfoglalva a sarkokat, és az ő romlott világukba
vezetik az egész világot. Megittasodtak a szenteknek és mind-azoknak a
vérétől, akik istenségemről tesznek tanúságot.
NEM LÁTJÁTOK? EL KELL MOZDÍTANIUK PÉTER SZÉKÉT, ÉS AZT, AKI RAJTA ÜL,
HOGY TELJESSÉ TEGYÉK ÉS SIKERREL KORONÁZZÁK MEG ROMBOLÓ MŰVÜKET. Az a
céljuk, hogy elpusztítsák Egyházamat… De ne féljetek! Megígértem, hogy
“a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.” (Jézus közlése – Vassulának)
A
„Ruini” olasz név, a jelentése: Romboló. Igen, – ez történik most. A
rombolás vezetői tudományos fokozatokkal csillognak, – romlottak, és a
bűzük már az egész világon érezhető. Ők azok, akikről a Szentírás ezt
mondja: „Képesek csodát tenni, és ügyességükkel elcsábítják a világ tíz
tornyát, és rajtuk keresztül a Föld minden nemzetét. Minden az ő
varázslatuk alá kerül. Ha egyszer teljessé válik a seregük, – feltűzik
jelvényeiket, és a három undorító lélek, erőikkel együtt, háborút indít
örök áldozatom ellen.”
Így ír erről a Szentírás, fő forrásként a Jelenések Könyve: „A
mindenható Isten nagy napjának harca Valójában elérkezett a nagy
gonoszság és a nagy ínség órája, de le fogom győzni, mert én vagyok az
uralkodók Ura és a királyok Királya. Az egész menny minden szenttel,
apostollal és prófétával együtt meg fogja ünnepelni vereségüket. Fehér
lovon fogok megjelenni; mint az igazságosság harcosa ítéletet fogok
hirdetni szentjeim, apostolaim, prófétáim előtt a sárkány ellen, a
vadállat, a hamis próféta vagyis a második vadállat és a három undorító
lélek ellen, és a kardommal megverem őket. ÖSSZE FOG DŐLNI A TORONY,
AMELYET FELÉPÍTETTEK, Ő, VAGYIS A TUDÓSOK (értsd: az „Antikrisztus”!)
NEVE ALATT A KÉT VADÁLLAT KÖVETŐI! Mint a letört tövisek hatoltak
Testembe, de mindegyiküket kiirtom és tűzbe vetem. A többit leheletem
fogja tűzként elpusztítani… Mivel semmit sem lehet elrejteni a szemem
elől, bizony mondom nektek, hogy minden nemzet a vadállatot és a hozzá
hasonlókat tette meg uralkodónak, egyet az övéik közül, aki a
tekintélyét kiterjesztette minden egyes fűszálra. Veled vagyok, és
megtanítalak, miként kell ezt érteni!”
A
két vadállat követői = a hitehagyott szolgák az Úr Házában. Ezek a
magas rangú egyházi személyek, akik a Sátánt szolgálják, – gonosz
terveket szőttek az Eucharisztia, a Szentatya és az Egyház hűséges kis
maradéka [= Krisztus Teste] ellen. E személyek [mint Szodoma és
testvérvárosai] a 2001. szeptember 11-iki események előtt pontosan tíz
évvel prófétai üzenetet kaptak figyelmeztetésül és bizonyságul, hogy az
Úr mindent tud róluk s csak azért nem nevezi meg őket, hogy időt adjon
nekik a megtérésre… “Elcsábítják a világ tíz tornyát” – kiforgatják és
mindenkinél jobban megszegik a tízparancsolatot. A Szentatya révén az
Úr figyelmeztette ellenségeit a rájuk váró közeli ítéletre, mi- által
megtisztítja a történelmet, és megsemmisíti a Gonoszt. Az Úr “kénköves
esőt s parazsat hullat a bűnösökre”, amint a bibliai előkép szerint
Szodoma és a körülötte lévő bűnös városok esetében történt.”
Forrás: MaranaTha.
Lábjegyzetek a *-gal jelölt szövegrészekhez:
– Emmerich Katalin, akinek a látomásait Mel Gibson is felhasználta a „Passió” el-készítésében, rendezésében.
– Kékszegélyű fehér, zsebes kötényben, övükben kőműveskanállal: szabadkőműves „egyenruhában”.
– Magas, jól megtermett, előkelő emberek, akik egyenruhát és
csillagokat viseltek: összetett metafora a társadalmi vezető rétegek,
„a pénzügyi, hatalmi és szellemi elit” (és összetartozásának) egységes
jellemzésére.
– Katolikus papok is voltak közöttük: az egyházi szabadkőművesek.
– Aki egy nagy könyvet tartott a kezében: ez az ember az Antikrisztus, –
kezében a szupertitkos illuminátus tervvel (bontási tervrajzzal), a
társadalom és az Egyház el-pusztítására, a természetes isteni rend és a
törvények lerombolására, a Teremtés és a Megváltás (üdvözítés) isteni
tervének a meghiúsítására vagyis a lelkeknek a Sátán karmaiba
taszítására, s az emberiség végső megsemmisítésére.
– Egy alacsony, fekete világi fickót is láttam: vélhetőleg az ördögöt, álruhában.
– A gyóntatóatyámat is láttam, amint – kerülő úton – egy nagy követ
cipelt oda (ti. a templomhoz). Gyönyörű metafora arra, hogy a templom
helyreállítása már csupán suttyomban, „kerülő úton” végezhető, mert a
főcsapás irányultsága – a bontás…
– Mások tétlenül zsolozsmáztak,
közben tán egy kis kövecskét, mint nagy ritkaságot vittek oda a
köpenyük alatt. Két, egyformán értelmes jelentésre lehet gondolni. Az
egyik az előző gondolat folytatása, bemutatva, hogy az „ingadozó nagy
többség” az idejét „pótcselekvéssel” tölti. De a másik jelentés éppígy
telitalálat! A ritka kis kő a szabadkőművesek, a rózsakeresztesek
„Bölcsek Köve”, mit a köpenyükbe rejtenek.
– Férfi, piros ruhában és fehér zászlóval, mint megmentő: Szent Mihály arkangyal.
– Egy fenséges asszony: a Szeplőtelen Szűz Mária, Jézus édesanyja.
– A templom teljes területén túlra kiterjesztette a palástját: őrző
védelmébe vette a Szent Péter bazilikát és közvetlen környékét.
–
Nagy buzgalommal: a templomot újjáépítők lelkes serege a Szűz Mária
alapította „Máriás Papi Mozgalom”, don Gobbi atya vezetésével.
– Ekkor egy új pápát láttam: II. János Pált.
– Megszólalt egy hang: a Sátán, az éledező Antikrisztus hangja.
– Közben a fehér kötényesek: az egyházi szabadkőművesség.
– Egy ragyogó piros szívet is: a piros szív Szűz Mária szeplőtelen szívének jele.
– A tisztulás helye szerint: Krisztus sebei a beléjük megtérő, üdvözülő lelkek száma szerint, a megtérés arányában tisztulnak.
– Péter sziklája: a Szent Péter bazilika, a római egyház jelképe.
Czike László
