2015. október 31., szombat

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Időbeosztás

2015.08.29.
Drága gyermekeim, használjátok ki jól az időt! Én minden fontos dologra megadom a lehetőséget, hogy maradéktalanul elvégezzétek. Azonban figyeljetek Szentlelkemre! Ne gondoljátok, hogy eltékozolt időnek számít, amit szentségi jelenlétemben töltötök.
Elsősorban nektek van szükségetek arra, hogy Velem legyetek, hogy Bennem feloldódjatok és megpihenjetek. Én akarom ezt. Ezért szakítsatok minden nap egy kis időt az Én jelenlétemben való elcsendesedésre! Olyan nagy szükségetek van erre, mint egy falat kenyérre. Ilyenkor kérjétek, hogy Szentlelkem üresítsen ki benneteket, mert szeretnélek betölteni kegyelmeimmel. Ez az átadás legyen egészen bensőséges. Ha így engeditek magatokat átitatni kegyelmeimmel, akkor egészen megújul a lelketek, hogy még odaadóbban tudjátok végezni engesztelő imádságaitokat. Jézusotok
2015.08.30.
Kedveseim, hangolódjatok az elcsendesedésben Krisztus jelenlétére, és engedjétek, hogy betöltsön kegyelmeivel. Elsősorban nektek van szükségetek arra, hogy Jézussal legyetek. Maradjatok Benne és akkor az Ő megtartó ereje kiárad rátok és mindazokra, akik felé szolgáltok. Ha csak 15 percet is tudtok csendben Krisztussal töltekezni, az már egész napotokat meg fogja határozni. Amikor a csendben szívetek átizzik az Ő szívének szeretetében, akkor lesztek igazán képesek a megszentelődésre. Adjátok át magatokat tehát ennek az isteni hatalomnak, hogy képesek legyetek elvégezni a rátok váró feladatokat. Álljatok készen és ne sajnáljátok az időt és a fáradtságot, hogy a szentségi Jézussal így is találkozzatok.
2015.09. 30.
Kedveseim, találjátok meg az egyensúlyt és a napra szabott időbeosztást az engesztelő imádságokra. Ezt minden napra egyénileg tervezzétek meg, kivételt képeznek a délután 15.00-16.00 között elmondott imák. Reggel soha ne keljetek fel úgy az ágyból, hogy rohantok a munkahelyre, mert az ránehezedik lelketekre! Reggel a munkába menés előtt legalább 15 percet elcsendesedő imára fordítsatok. Déli ebédidő körül szintén legyen negyedóra az Úrra hangolódni. Aki délután nem tud engesztelni, az este szánjon rá időt. Természetesen vannak alkalmak, amikor nincs lehetőség erre, akkor maradjatok Jézus és Mária jelenlétében és úgy tegyétek azt, amit éppen kell. A szent jelenlétbe való belehelyezkedés lehetővé teszi, hogy kegyelmeket kapjatok mind a feladatokra mind a személyekre vonatkozóan.
2015.10.02.
Kedveseim, mindenkor készséges segítőtársak az őrangyalok, akik szüntelenül szemlélik Isten ránk vonatkozó akaratát. Ha eltértek ettől, akkor figyelmeztetnek benneteket, akár a lelkiismeretetek hangján keresztül, de fizikailag is felsegíthetnek botladozásaitokból. Milyen sokszor megfeledkezik az ember az őrangyalokra figyelni, így a közös együttműködést is könnyen kizárhatja az életéből. Ilyenkor ők dolgavégezetlenül térnek vissza az Atyához és értünk könyörögnek. Szeretném felhívni a figyelmeteket, az ő fontos jelenlétükre életetekben. Hívjátok őket gyakran segítségül, mert hathatós támogatást adnak. Az engesztelőknek különösen is kérniük kell saját őrangyalaikat, hogy segítsenek a jó időbeosztásban, mert bizony az imádságos idő egyre hosszabb. Kérjétek a segítségüket az imátok hatékonyságában is, hogy hárítsanak el környezetetekből mindent, ami akadályoztatná hatékony engeszteléseteket. Ezen a téren is számíthattok rájuk.
http://engesztelok.hu/lelkielet/1005-idobeosztas



Harc a gonosz lelkekkel és seregeikkel

2015.09. 27.  
Kedveseim, példátlan erővel tombol a sátán és csatlósaival mindent elkövetnek, hogy még a választottakat is megtévesztve félrevezessék. Ezért szükséges a teljes összefogás a közös imádságban és az egységben.
Krisztus legyőzte ugyan a gonoszt és nincs már hatalma azok felett sem, akik közösen összefogva mindvégig hűségesen kitartanak és harcolnak az Ő oldalán. Krisztus példát mutatott arra, hogy hogyan győzhetjük le a gonosz kísértő minden fondorlatát. Mert Ő engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta Őt és olyan nevet adott Neki, amely felette áll minden névnek, hogy Jézus nevében hajoljon meg minden térd a Mennyben, a földön és az alvilágban. Ehhez a Krisztushoz csatlakozzatok, Aki szelíd és alázatos szívét kitárja minden ember felé. Tanuljátok el Tőle a Mennyei Atya iránti engedelmes lelkületet!
2015.09.29.        Szent Mihály
Drága engesztelők, ugye tudjátok, hogy titeket kiválasztott az Úr a küzdelemre. Szívetekbe erőt öntött, hogy meg ne futamodjatok a sátán és csatlósai elől. Lendületet és bátorítást kaptatok, hogy soha ne adjátok fel a harcot. Ezért kell együtt haladnotok és a segítségünket kérnetek. Ha ti a Szűzanya mellett álltok, akkor angyalaimmal megvédelmezünk benneteket, és biztos győzelem lesz az osztályrészünk. Ajánljátok fel magatokat nekünk és az odaszentelődés imáját gyakran mondjátok el, hogy mi is együtt tudjunk működni veletek. Sötét felhők lepik el a földet és köztük Európát is. Nagy küzdelemben vívjuk csatáinkat a sátán és démonai ellen, akik azon mesterkednek, hogy kiírtsák a kereszténységet. Ugye tudjátok, ha teljes engesztelést nyújtotok a Mennyei Atyának, és nem futamodtok meg a megpróbáltatások idején, akkor az Úr terve megvalósul köztetek. Legyetek áldottak és bátran harcoljatok oldalunkon! Szent Mihály arkangyal
2015. 10.06.     
Kedveseim, öltsétek magatokra a lélek fegyvereit, és álljatok csatasorba, mert harcban álltok az ellenség hadseregével szemben. Minden nap komoly küzdelmet kell vívnotok a sátán és haderői ellen. Aki erősen vallja, hogy Jézus Krisztus, a mi üdvözítőnk az egyedüli Úr, az stabil harcos még akkor is, ha lábai időnként meginognak. Mindaddig, míg Jézus nyomdokaiban jártok, nem szégyenültök meg a harc során, mert Jézus küzd és harcol veletek. Az Ő oldalán álltok, ezért nem kell félnetek. A hitbenjárás mellett a reményt sem veszíthetitek el soha, hogy az üdvösségre juttok, mert az Úr áll jobbotokon. Mindkét isteni erényt az Úr szeretetében élitek meg, ezért nagy biztonságban haladhattok kijelölt utatotokon. Bízzatok, mert Jézus legyőzte a halált!
2015. 10. 30.    
Kedveseim, amikor felismeritek életetekben a gonosz erők működését, azonnal mondjatok ellen azoknak a szellemiségeknek, melyek okozzák a zaklatást. Nyugodtnak kell maradnotok és nem kell azt gondolnotok, hogy nincs segítség. Mert amikor Jézus nevében parancsoltok ezeknek a démoni erőknek, akkor azok nem fognak benneteket tovább zaklatni. A szentírás is mondja: „Álljatok ellen a gonosznak, akkor elfut előletek.” De ne álljatok meg ezen a ponton, hanem azonnal valljátok meg Jézus Krisztusba vetett hiteteket, hogy megerősödjön lelketek. Drága engesztelők, mindenkinek magának kell ellenállnia a gonosz lelkeknek, és parancsolnia kell Jézus nevében, hogy eltakarodjanak. Amikor megvalljátok hiteteket, akkor helyreáll Krisztus békéje szívetekben.
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1008-harc-a-gonosz-lelkekkel-es-seregeikkel


Magyar engesztelés


2015. 10.01.      
Kedveseim, bátran haladjatok kijelölt utatokon. Tartsátok tisztán lelketeket, és engeszteljétek az Úr Jézus Krisztust minden megbántásért! Hozzátok meg mindennapi kis áldozataitokat és így vessétek alá magatokat a Mennyei Atya akaratának!
Ne a nagy dolgokat keressétek, hanem a legészrevétlenebb ösvényen járjatok, amit csak az Atya lát a rejtekben. A mai nap szentje a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz is a kis utat választotta. Mert az volt a számára a legfontosabb, hogy minél több jót tegyen a rejtekben, amit senki nem érzékel, csak az, aki képes az asztalról leesett morzsákat gondosan összegyűjteni. Kérjétek az ő pártfogását szürke mindennapjaitokhoz. Járjon közben értetek, hogy örömmel felfedezzétek és megtegyétek a legkisebb jótettet is embertársaitoknak.
2015. 10.10.        
Kedveseim, elérkezett az engesztelésnek a leghatékonyabb ideje. Minden erőtökkel és teljes szívetekből kell imádkoznotok, hogy mindaz, amit az Úr eltervezett Magyarország lelki felemelkedéséről, az most megvalósulhasson! Óriási a felelőssége minden engesztelőnek, mert kezében égő mécsest kell tartania.  Ezért szítsátok fel a lángot, és derekatok legyen felövezve, mert az események rendkívül gyorsan bekövetkeznek. Csak az imádság által fogjátok tudni felvértezni magatokat. Ne hagyjátok, hogy megtévesszenek titeket a világban és az egyházban bekövetkező változások! Imádkozzatok nagyon a magyar egyház lelki feltámadásáért, hogy országotokat ne tudja a sátán megtéveszteni és félrevezetni. Bízzatok Jézusban és erősen kapaszkodjatok a Szűzanyába is, mert nem hagyják, hogy a nyáj elvesszen, hanem hogy újjáépüljön a düledező egyház.
2015. 10. 23.     
Kedveseim, az engesztelést soha nem látott erőfeszítéssel végezzétek. Az erőfeszítés alatt nem megerőltetést kell érteni, hanem teljes odaadást. Legyetek biztosak abban, hogy a remény élteti szíveteket, amikor imádkoztok! Minden szükséges áldozatot hozzatok meg azért, hogy az Istennek tetsző és kedves legyen. Mindig kérjétek az Úr bocsánatát és azt is, hogy miattatok ne nehezteljen senki rátok, mert azzal akadályozzátok áldozathozatalotok értékét. Ti is bocsássatok meg szívből azoknak, akik rosszat gondolnak rólatok, mert akkor begyógyul a lelketek. Örömmel hozzátok meg mindennapi áldozataitokat, hiszen az Úr a jókedvű adakozókat szereti.
2015. 10. 28.      
Kedveseim, maradjatok állhatatosak a hitben, hogy megálljatok, amikor szint kell vallanotok! Ne hanyagoljátok el a minden napra bevállalt, Jézus Szent Vére tiszteletére végzett imáitokat. Ígéretek várnak rátok, ha buzgón engeszteltek. Az Úr áldása mindig kísér benneteket, mert hatalmasak azok a kegyelmek, amelyek ezen imák által kieszközölhetők. De vigyázzatok, mert imáitoknak akkor lesz értéke, ha tisztán tartjátok lelketeket. Ezért kérdezzétek meg őszintén magatoktól, van e olyan terület a lelketekben, ahol reménytelenség uralkodik. Megpróbálod-e eltompítani az ezzel járó lelki fájdalmakat? De azt is megkérdezhetitek, van e olyan területe életednek, ahol elvesztetted szabadságodat? Van e olyan dolog, amit még nem adtál oda Jézusnak? Van-e, amit még megtartottál magadnak? Ezek a kérdések rávilágíthatnak a problémás területekre. Ha alávetitek magatokat és engeditek, hogy midezekre fény derüljön, akkor könnyen megszabadulhattok olyan terhektől, amiket rég óta hordoztok magatokban.
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1009-magyar-engeszteles


Ítélkezés, megszólás, rágalom

2015.10.09.        
Kedveseim, várakozzatok, készenlétben virrasszatok és imádkozzatok, mert az Úr igazságossága leszáll hozzátok és mindenki megmérettetik! Imádkozzatok, hogy ne találjon titeket könnyűnek az Úr, amikor hozzátok érkezik! Vigyázzatok nagyon szavaitokra, hogy mikor és mit mondotok, mert bizony Isten igazságossága nem fogja tűrni mások megítélését! Az Úr ítélete irgalmatlanul lesújt arra, aki nem irgalmas. Csak abban az esetben beszéljetek mások hibáiról és gyengeségeiről, ha az építő jelleggel bír és elsősorban az illető javát szolgálja. Vigyázzatok nagyon kimondott szavaitokra, mert azokkal sok kárt tehettek másokban és saját magatokban is. Ha azonban egy komoly döntés miatt kell véleményt alkotnotok, akkor nem hallgathatjátok el a negatív dolgokat sem, nehogy az ügy kimenetele káros legyen. Arra azonban vigyázzatok, hogy szívetekbe ne engedjétek be az ítélkezés lelkét.
2015. 10. 12.        
Kedveseim, nagyon nyissátok ki a szemeiteket, hogy felismerjétek az idők jeleit. Imádkozzatok és teljesen hagyatkozzatok az imádság erejére, hogy a magyar egyház feltámadjon és egészen Krisztus akaratát kövesse! Hinnetek kell, hogy minden imádságotok eléri a célját, ha kéritek az egyház vezetői számára a tisztánlátást, a megkülönböztetést, és hogy Jézus Krisztus igaz tanításától el ne térjenek. Továbbá azért is imádkozzatok, hogy legyenek papok, akik vezetni fogják a szétszéledt nyájat a legnagyobb üldözések idején is. Maradjatok teljes szeretet-egységben, ne legyen köztetek rivalizálás! Ne bírálgassátok egymást és ne engedjetek a rágalomhadjáratnak, amivel a gonosz sátáni erők közelítenek hozzátok. Mondjatok ellent neki és akkor elfut előletek. Öltsétek fel a hit fegyverzetét és legyetek kitartóak, buzgók és szeretetteljesek felebarátaitok iránt!
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1011-itelkezes-megszolas-ragalom


Erények

  1. 10.13.               
Kedveseim, soha ne veszítsétek el a reményt, hogy az üdvösség irmeretére eljuthattok! Bízzatok abban, aki feláldozta életét értetek, és aki elvezet bennetek az örök üdvösségre! Krisztus feltámadása reményt ad azoknak, akik hisznek Benne. Ezért nem hallgathattok azokra a hangokra, amelyek kétséget állítanak elétek és elzárják az ajtókat Krisztus elől. Ha Krisztussal éltek és szabad utatok van Benne, akkor nem veszíthetitek el a reményeteket. Szítsátok fel magatokban a vágyat a rendíthetetlen hitre, reményre és a szeretetre, vagyis a három isteni erényre. Legyetek szabadok minden olyan köteléktől, mely még elzárja előletek az utat Krisztus szabadságától. Legyetek hálásak és áldottak, mert a bennetek lakó Krisztus megszabadít a gonosz minden fondorlatától.
2015.10.15.       
Kedveseim, mutassatok példát a kegyelem közvetítésekor, különösen akkor, amikor nehéz a szolgálat. Adjátok oda magatokat Jézusnak, akitől kaptátok a kegyelmeket. Minél nehezebben megy a szolgálat, annál nagyobb érdemeket fogtok szerezni. Ezért tegyetek meg mindent azért, hogy a lélek javát tudjátok szolgálni. Egészen meg kell halnotok minden saját elképzeléseteknek, csak hogy kibontakozhasson bennetek az Úr általi kegyelem. Ne féljetek attól, ha úgy élitek meg, hogy nem megy. Soha ne adjátok fel a reményt, mert olyankor dolgozik igazán Krisztus kegyelme köztetek, amikor a legnehezebben megy a szolgálat! Bízzatok és lendüljetek túl saját érzelmeiteken, akkor győzni fog bennetek Krisztus ereje és legyőzitek a gonoszt!
2015.10.16.  
Kedveseim, továbbra is mindent fogadjatok el az Úr kezéből, amit megenged nektek! Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni azáltal, hogy a zúgolódás miatt feladjátok a küzdelmet. Mindenkit érhetnek komoly nehézségek, de ha azokat megadó lélekkel fogadjátok, nem fogtok vereséget szenvedni. Nincs olyan helyzet, amiben ne lehetne megoldást találni az Úr Jézussal. Ezért nem érdemes bosszankodni, hanem inkább elfogadni és felajánlani. Türelmetek hatalmas kincs lesz a Mennyben, mert gazdag jutalomban részesülnek azok, akik élnek ezzel a nagy kegyelemmel. Kérjétek mindenkor ezt az ajándékot is, mert semmi nem érkezik automatikusan!
 2015.10.17.     
Kedveseim, tanuljátok az engesztelésben a kitartás erényét. Győződjetek meg arról, hogy ez az erény gazdag jutalommal jár a Mennyben. Kitartani annyit jelent, hogy minden helyzetben elviselitek a nehézségeket zúgolódás nélkül. Ez bizony nagyon nehéz és nem kis megpróbáltatással jár, de ha megmaradtok benne, ti magatok is könnyebbnek fogjátok érezni az Úrhoz való tartozásotokat. Álljatok ellen minden olyan kísértésnek, amely akadályozna benneteket ennek az erénynek a gyakorlásában! Tűrjétek el azokat a megpróbáltatásokat is, amelyek akadályoznak benneteket abban, hogy kitartsatok az imádságban! Legyetek áldottak és erősödjetek minden olyan kegyelemben, amelyre elköteleztétek magatokat!
2015. 10. 19.     
Kedveseim, ne bízzátok magatokat azokra a gondolatokra, melyek nem az Úr Istentől származnak. Könnyen megvizsgálhatjátok azokat, milyen mértékben kapcsolnak titeket Istenhez, vagy mennyire árasztja felétek a világ szellemét. Ne hasonuljatok a világhoz! Ha még ragaszkodtok személyekhez, tárgyakhoz, melyek hozzájuk kötnek benneteket, akkor még nem az Úr akaratában jártok. Ha viszont le tudtok mondani bármiről, amihez eddig ragaszkodtatok, akkor már közel van hozzátok Isten országa. Amikor Isten akaratát követitek, de még nem tudtok lemondani helytelen ragaszkodásaitokról, akkor még messze jártok az Ő akaratától. Mert mindaz, aki nem tud lemondani arról, amilye van, az még nem méltó Isten országához. A lemondás erejét Istentől kapjátok azért, hogy szabaddá váljatok rendetlen kívánságaitoktól. Bátran tegyétek le rossz szokásaitokat és akkor örömötök lesz már itt a földön!
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1012-erenyek

2015. október 29., csütörtök

A meggyőződésessel rendelkező keresztények Hitler idejében is lemondtak, most is ezt kell tenniük, mondja Anthony Kennedy

Anthony_Kennedy_official_SCOTUS_portrait_810_500_55_s_c1

Anthony Kennedy, az amerikai legfelsőbb bíróságnak az azonos neműek házasságával kapcsolatban egyik igennel szavazó tagja, a Harvard jogi egyetem hallgatósága előtt kijelentette, hogy a házassággal kapcsolatban vallásos meggyőződéssel rendelkező alkalmazottaknak le kellene mondaniuk.
A bíró úgy gondolja, hogy amennyiben egy köztisztviselőnek erkölcsi aggályai vannak a homoszexualitással kapcsolatban, két választása van: vagy betartja a törvényt vagy lemond hivataláról.
A bíró egy hallgatói kérdésre válaszolt, ami azt firtatta, hogy mit kell tennie egy kormánytisztviselőnek, aki nem ért egyet a legfelsőbb bíróság döntésével az azonos neműek házasságával vagy az abortusszal kapcsolatban, illetve, hogy az alkotmány biztosítja-e az ilyen pozícióban lévő állampolgároknak, hogy saját erkölcsi meggyőződésük szerint járjanak el.
Kennedy szerint a válasz, nem, nincs joguk megtagadni a törvény betartását.
Érdekes módon, véleménye alátámasztására Kennedy megemlítette, hogy a Harmadik Birodalom idejében csak kevés bíró mondott le hivataláról.
„Mit gondolnak, hány bíró mondott le a Harmadik Birodalomban?”
A kérdést síri csend fogadta, amire Kennedy három ujjának feltartásával válaszolt.
„Úgy gondolom, hogy nagy tisztelet jár azoknak, akik inkább lemondanak, minthogy olyasmit tegyenek, ami ellenkezik erkölcsi nézeteikkel.”
A bíró elismerte, hogy azok a keresztények, akik a saját erkölcsi értékeik szerint erkölcsileg korruptnak ítélt törvényeket kénytelenek betartatni, erkölcsileg nehéz helyzetbe kerülnek.
„A törvény azonban kimondja, hogy egy köztisztviselő, a törvény által előírt feladatai teljesítéséhez köteles betartani a törvényt.”
Egyes keresztény vezetők ironikusnak tartották azt a feltevést, hogy a köztisztviselők számára az tekintendő erkölcsösnek, ha az erkölcstelenséget követik.
Kennedy arról nem beszélt, hogy a vallásos meggyőződést egyetemes igazságnak tekinti-e.
Mat Staver, a Liberty Counsel elnöke a következőképpen reagált a felvetésre:
„Az igazságtalan törvényeknek ellen kell állni. Az Egyesült Államok történelmében számos példát találunk az erkölcstelen törvényekkel szembeni ellenállásra, még elnökök részéről is.”
„A vallás- és lelkiismereti szabadságot védeni kell,” mondta Staver, hozzátéve, hogy az erkölcsösség éppen az ellenkezőjét követeli annak, mint amit Kennedy hirdet.
„Azok a jogászok vagy bírók mondjanak le, akik figyelmen kívül hagyják az alkotmányt és a saját akaratukat akarják ránk erőltetni.”
A melegpárti aktivisták üdvözölték a bíró észrevételeit. Az Új Polgárjogi Mozgalom nevű online folyóirat szerint „Kennedy nem hagyott játékteret azoknak a Kentucky állambeli tisztviselőknek, akik „vallásos meggyőződésük” figyelembe vételét követelik.”

Forrás: lifesitenews.com

2015. október 26., hétfő

Újabb torta, amit nem sütöttek meg és újabb elmarasztaló ítélet egy keresztény cukrász ellen

gay-cake

Ismét elmarasztaló ítélet született egy keresztény cukrász ellen, aki nem volt hajlandó tortát készíteni egy meleg pár esküvőjére. Jack Phillips fellebbezést nyújtott be Colorado állam legfelsőbb bíróságánál, kitartva véleménye mellett, hogy az állam senkit sem kényszeríthet nézeteivel ellentétes üzenetek közvetítésére.
Colorado állam fellebbviteli bírósága augusztusban hozott ítéletet Jack Phillips, a Masterpiece cukrászda tulajdonosa ellen, amiért megtagadta, hogy homoszexuális témájú tortát készítsen két meleg férfi esküvőjére. A bíróság diszkriminációnak minősítette Jack döntését és úgy döntött, hogy nem hivatkozhat hitére döntésének alátámasztására.
A fellebbviteli bíróság ezzel helybenhagyta Colorado állam polgárjogi bizottságának 2014-es döntését, ami arra utasította a cukrászt, hogy készítsen tortát azonos neműek közötti esküvőkre és kötelezte, hogy alkalmazottai „újra-oktatáson” (mondhatnánk átnevelésen) vegyenek részt, amelynek betartásáról két éven keresztül jelentenie kell a hatóságoknak.
Jack ügyvédje elmondta, azért fordultak a legfelsőbb bírósághoz, hogy a vallásszabadság alapján kivételt tegyenek nem csupán Jack, hanem minden hasonló esetben.
„A lehetőség, hogy összhangban élhessünk és dolgozhassunk saját hitünkkel, az Egyesült Államok egyik alappillére,” nyilatkozta Jeremy Tedesco ügyvéd egy sajtóközleményben.
„Jack egyszerűen élt állampolgári szabadságjogával és visszautasította, hogy művészi képességeit egy olyan üzenet népszerűsítésére használja, amivel nem ért egyet.”
Tedesco reméli, hogy a bíróság a cégtulajdonosok szabadságának védelme mellett fog dönteni, hogy „nemcsak privát életükben, de hivatásukban is szabadon követhessék elveiket és senki se kényszeríthesse őket arra, hogy csak ezeket az elveket megszegve tudjanak megélni”.
Jack Phillips gondjai 2012-ben kezdődtek, amikor visszautasította Charlie Craig és David Mullins megrendelését egy esküvői torta elkészítésére.
„A párbeszéd körülbelül 30 másodpercig tartott. Phillips udvariasan elmagyarázta, hogy szívesen készít bármilyen cukrászterméket a két férfi számára, de nem süthet olyan tortát, ami az azonos neműek közötti kapcsolatot ünnepli, mert az ellenkezik a hitével,” áll a sajtóközleményben.
A cukrász ellen akkor indult jogi eljárás, miután a pár panaszt tett Colorado állam polgárjogi bizottságánál, a torta elkészítésének megtagadásáért. A két férfit jelenleg az ACLU (American Civil Liberties Union) képviseli.
A bizottság diszkrimináció vádjában találta vétkesnek Phillipset, így az őt képviselő Szabadságvédelmi Szövetség fellebbezést nyújtott be Colorado állam fellebbviteli bíróságához.
A szövetség a bíróság tudomására hozta, hogy Diann Rice, a helyi bizottság egyik tagja a „rabszolgatartók és a holokauszt elkövetőinek hozzáállásához hasonlította” a cukrász véleményét.
A szövetség a következő kijelentéseket idézte a tisztviselőtől, amelyek egy 2014. július 25-i meghallgatáson hangzottak el:
„Szeretném megismételni, ami az előző ülésen elhangzott részünkről [Jack Phillipset illetően]. A vallásszabadságot és a vallást számtalanszor használták a diszkrimináció felmentésére a történelem során, legyen az éppen a rabszolgaság vagy a holokauszt.
Több száz olyan helyzetet tudunk felhozni, amelyben a vallásszabadságot a diszkrimináció igazolására használták. Számomra ez a legmegvetendőbb retorika, amit valaki használhat. A vallást használni mások bántására.”
Phillips és ügyvédei kitartanak amellett, hogy a cukrász csupán egy olyan tortát nem akart elkészíteni, ami sérti keresztény hitét és ugyanúgy megtagadná, hogy család- vagy hazaellenes, ateista, rasszista, gyűlöletkeltő vagy profán üzeneteket helyezzen el termékein.
Az eset óta Jack nem vállalja esküvői torták készítését, hogy megakadályozza további bírságok kiszabását.

Forrás: The Blaze

http://idokjelei.hu/2015/10/ujabb-torta-amit-nem-sutottek-meg-es-ujabb-elmarasztalo-itelet-egy-kereszteny-cukrasz-ellen/
Az előző eset:
Oregon állam nyilatkozattételi tilalmat rendelt el a keresztény házaspár számára a meleg esküvő ügyében: nem beszélhetnek a hitükről

2015. október 25., vasárnap

Égi Édesanyánk üzenete 2015. október 25-én Medjugorjéból

Ima a keményszívűekért


A Szűzanya 2015. október 25-i üzenete
"Drága gyermekek! Ma is imádkozom mindnyájatokért, különösen azokért, akik hívásomat hallva megkeményítették szívüket. A kegyelem napjaiban éltek és nem vagytok tudatában azoknak az ajándékoknak, amelyeket Isten jelenlétem által ad nektek. Gyermekeim, döntsetek ma is a szentség mellett, és vegyétek a mai idők szentjeinek példáját és meglátjátok majd, hogy a szentség valóság mindnyájatok számára. Gyermekeim, örvendezzetek a szeretetben, hogy megismételhetetlenek és pótolhatatlanok vagytok Isten szemében, mert Isten öröme vagytok ebben a világban. Tegyetek tanúságot a békéről, az imáról és a szeretetről. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
Szűz Mária évek óta eljön hozzánk, hogy földi utunkon bátorítson és Istenhez vezessen bennünket. Ő a túloldalon van, átélte már a feltámadást és a mennyei dicsőséget. Noha Mária igazi ember, felvétetett az égi magasságokba. Azonban nem maradt ott, hanem azzal a vággyal jön hozzánk, hogy megértsük és elfogadjuk Őt. Mária földi életével megmutatja nekünk, hogy lehetséges győzni evilág kísértései és szenvedései felett és eljutni a másik oldalra. A kereszt alatt, a Kálvárián, amikor Jézus rábízta az emberiséget, édesanyai szívébe fogadott mindnyájunkat. Nem szűnik meg imádkozni, hívni és közbenjárni értünk.
Múlt havi üzenetében a Szűzanya a Szentlélekhez való imára hívott bennünket, hogy megerősödjünk a hitben. Mostani üzenetében pedig arról akar biztosítani minket, hogy velünk van, velünk marad és imádkozik értünk. Az igazi édesanya egyetlen gyermekét sem tudja elfelejteni, akkor sem, ha gyermeke elfelejti őt. Ő nem mond le rólunk. Még erősebben imádkozik azokért, akik bezárták szívüket és keményszívűvé váltak.
A Katolikus Egyház Katekizmusa a következőt írja: „Az egyházatyák bibliai értelemben hangsúlyozzák a szívet, mint 'lényünk legmélyét', ahol az ember dönt Isten mellett vagy Isten ellen.“ A szív az a hely, ahol az ember Istennel találkozik. A szív el van rejtve az emberi tekintetek elől. Az ember rendelkezik azzal a szörnyű tulajdonsággal, hogy kétszínű tud lenni. A Biblia ezt a rosszat keményen elítéli. Isten előtt az ember úgy érzi, hogy mezítelen, és előle semmit el nem rejthet. „Csalárdabb a szív mindennél, és gyógyíthatatlan; ki ismeri azt? Én, az Úr, kikutatom a szívet, megvizsgálom a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek az útja szerint, cselekedeteinek gyümölcse szerint“ (Jer 17, 9-10).
A keményszívűség lelki zárkózottságot jelent. Megtörténhet velünk is, hogy ránk is érvényes Izajás próféciája: „Hallván hallotok majd, de nem értetek, és nézvén néztek, de nem láttok. Mert elhízott a szíve e népnek. Ez a nép ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem.“
Az evangéliumban több helyen is olvashatjuk, hogy az apostolok keményszívűek, zárkózottak és kérgesszívűek voltak, annak ellenére is, hogy látták Jézus számos csodáját és gyógyítását. Valaki azt mondta: „Istennek könnyebb volt lejönnie az égből a földre, mint fejünkből a szívünkbe jutnia.“ Minden imádságunk és buzgóságunk ellenére is megtörténhet velünk, hogy úgy élünk, mintha Isten nem is létezne. Imádságaink is lehetnek istentelenek, vagyis Isten nélküliek. Előfordulhat velünk, hogy Istennek adjuk ugyan imádságunk, de szívünket nem.
Nem marad más hátra számunkra, mint az őszinte ima és kiáltás, amellyel szüntelenül Istenhez kell fordulnunk a zsoltáros szavaival: „Vizsgálj meg Istenem és ismerd meg szívemet; tégy próbára és ismerd meg utaimat, lásd, vajon a gonoszok útján járok-e, és vezess az örökkévalóság útján engem.“ (Zsolt 139, 23-24).
Mária legyen számunkra példa és buzdítás, hogy minden eseményt és igét a szívünkben forgassunk és táplálkozzunk belőlük, hogy így minden lépésünkben Isten kezének vezetését ismerhessük fel életutunkon.
IMÁDSÁG
Szűz Mária, hozzád fordulok, Hozzád, aki meg tudtad őrizni, elmélkedtél és táplálkoztál szívedben minden eseménnyel, szóval és emlékkel, amely Fiadhoz fűzött. A hit, a remény és a szeretet édesanyja voltál és maradtál. Imádkozz értünk, hogy napról napra tudjunk növekedni ezen erényekben. Könyörögd ki számunkra az Úrtól az őszinte szív kegyelmét, hogy őszintén, igaz módon lássuk önmagunkat Isten előtt, és legyen bátorságunk dönteni arról, hogy azon az úton akarunk járni, amely az élet teljességére vezet, amelyet Jézus ajándékozott nekünk. Béke Királynője, te nemcsak imára hívsz bennünket, hanem imádkozol is értünk, ahogyan együtt imádkoztál az apostolokkal is, a Szentlélek ajándékára – a Szentlélekre – várva. Tőled szeretnénk megtanulni imádkozni, hogy imádságunkkal együtt Jézusnak ajándékozhassuk szívünket, bizalmunkat és egész életünket. Ámen.
fra Ljubo Kurtović
fordította: Sarnyai Andrea

Az emberiség történelme és a magyarság hivatása

Az évközi 30. vasárnap olvasmányai B sorozat
A mai olvasmányok magukban foglalják az emberiség egész történelmét, és tartalmazzák a magyarság hivatását is
  • Jeremiás próféta átélte Jeruzsálem pusztulását és a nép fogságba hurcolását
Hirdette azt is, hogy a fogság, minden fájdalmával együtt Isten büntetése a nép bűnei miatt.
Jézus tanítása alapján is így tudjuk: Minden szenvedés, betegség, ami az embert éri, végső soron a bűn következménye.
Sokakat elborít ma is a szűnni nem akaró szenvedés
Vannak, akik értelmet látnak a szenvedésben is, vannak, akik vakságban botorkálnak életük értelmét keresve, különösen életük szenvedéseit tapasztalva.
Isten végül megelégeli a választott nép szenvedést és a fogságból hazavezeti őket.
A mai evangéliumi történet főszereplője, ez a Bartimeus nevű ember csak testi vakságban szenvedett. Lelkében világosság volt, mert tudta, hogy betegségére hol kell gyógyulást keresni.
  • Márk evangéliumában ez az utolsó gyógyítás, és akkor játszódik le, amikor Jézus az utolsó húsvétra Jeruzsálembe megy, hogy ott kiontva szent vérét feláldozza önmagát elvegyen minden bajt és meggyógyitson minden betegséget.
Ő meggyógyítja a vak szemét, az pedig hisz benne és Dávid fiának szólítja.
A nép vezetői azonban lelkileg vakok maradnak, és nem ismerik fel Jézusban ilyen csodák ellenére sem a Messiást.
A csoda elbeszélése azzal végződik, hogy a meggyógyult vak követi őt az úton.
Fontosak a részletek is, ahogyan a vak Jézus közelébe kerül, és ahogy Jézus meggyógyítja őt.
  • Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: ,Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!''
    • Kitartóan, a többiek vélekedésével, tiltásával szemben teszi.
Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: ,,Dávid fia, könyörülj rajtam!''
  • Jézus megállt és így szólt: ,,Hívjátok ide!''
  • voltak azért olyanok is, akik együttéreztek vele, és bátorították
    • Odaszóltak a vaknak: ,,Bátorság! Gyere, téged hív!''
Jézus tőle akarja hallani, hogy mit szeretne
  • Jézus megkérdezte: ,,Mit akarsz, mit tegyek veled?''
És ő kimondja, Jézust nem gyógyítónak szólítva, hanem mesternek nevezve.
  • ,,Mester, hogy lássak.” Elismeri ezzel a megszólítással Jézus tanítói mivoltát.
Jézus a kérdésével a hitet akarja előhívni belőle, felerősíteni benne. Ez látszik a gyógyítás utáni rövid bátorításából
  • ,,Menj, a hited megmentett téged.''
Útjára bocsátja, engedi hogy menjen, és örüljön a gyógyulásának.
Őt azonban annyira megérintette Jézus személye, hogy nem megy el
  • „miután visszanyerte látását, a nyomába szegődött, követte Jézust az úton.”
Egyedül Jézus a gyógyító és a szabadító
  • Ő képes csak igazán gyógyítani.
Ő gyógyítja meg testei-lelki betegségeinket
Ő nyitja meg lelki szemeinket
Ő veszi le rólunk az értelmetlenségek igáját, ha hajlandók vagyunk magunkra venni az Ő édes és könnyű igáját.
Erről az Ő gyógyításáról, szabadításáról, fogságból való kivezetéséről szólnak az olvasmány és a zsoltár szavai. Annak az embernek az önfeledt örömét, boldogságát írják le, aki átéli , magáévá teszi az Ő szabadítását.
  • »Az Úr megszabadította népét, Izrael maradékát.« Íme, visszahozom őket észak földjéről, és összegyűjtöm őket a föld határairól. Mindnyájukat összegyűjtöm: a vakokat és a sántákat is, a várandósokat és a szülő anyákat is. Nagy sereg lesz, amely ide visszatér.
Könnyek között jönnek, fohászkodás közt vezetem őket vissza.
Forrásvizekhez vezérlem őket, sima ösvényeken, nehogy elessenek.
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, azért szívből ujjongunk.
Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint akik álmodnak. Megtelt akkor örömmel az ajkunk, és a nyelvünk ujjongással.
Akik könnyek között vetnek, majd ujjongva aratnak.”
Az alleluja vers rámutat a Jézus által hozott megváltás hatalmas tényére és távlataira
  • „Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon,  és az evangéliumban fölragyogtatta az örök életet.”
Jézus örökségül hagyta ránk, hogy az ő nevében kérjük az Atyát, és áldozatát jelenítsük meg a szentmisében.
  • Ez azt jelenti, hogy ő az emberiség főpapja akart maradni. Benne megvannak azok a vonások, amelyek az ószövetségi főpapot jellemezték:
    • Az emberek közül való, tehát bennünket képvisel.
Tud irgalmas, együttértő lenni, de ugyanakkor messze felülmúlja az ószövetségi papságot, mert ő az Isten Fia, s őt nem az ároni leszármazás iktatta tisztségébe, hanem Isten örök rendelkezése.
  • Ki volt a főpap az Ószövetségben és mi volt a szerepe?
    • Ezekre a kérdésekre válaszol a most felolvasott szentlecke
„Minden főpap az emberek közül való, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért
Ezt a tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak az, akit Isten meghív, mint Áront.
Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: ,,Fiam vagy te, ma szültelek téged.”
  • Jézus főpapi áldozata volt a legtökéletesebb áldozat, mert eltörölt minden bűnt.
  • Ebbe az áldozatába belevonja papjait, és azokat is, akik meghallják ezt a hívást.
Tegnap teli volt itt a templom, ez a szobor és virágok ennek a maradványai
  • Ennek a tegnapi napnak itt pontosan ez volt a fő témája, hogy Jézus minket is erre hív, hogy vele együtt szolgáljuk a világ, a mai emberiség megváltását.
Ez a magyarság fő hivatása: az engesztelés. Vagyis Jézussal egyesülten őt segítve gecemáni kerti és nagypénteki szenvedésében, minél több embert megmenti a kárhozattól, amely felé ma oly sokan sodródnak.
Az egész világ ma a második gecemáni kerti óráját éli, amikor nem az angyalok szállnak le az égből, mint Jézus születésekor, hanem a pokol torka nyílik meg, a viágra ontva a sok démont, akik a kereszténységet, és az emberiséget akarják elpusztítani.
De Isten látta ezt előre, és felruházott minket fegyvereivel.
Hogy melyek ezek a fegyverek, azok nem férnek bele ennek a mai prédikációinak a kereteibe. De olvashatók lesznek hamarosan az Engesztelők Lapján, ahová felkerülnek ennek a tegnapi lelki napnak az előadásai, elmélkedései.

VÁCI KIENGESZTELÉSI TALÁLKOZÓ 2015.OKTÓBER 24.


https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtp1/v/t1.0-9/12027585_10205475799882090_8153241238770787166_n.jpg?oh=4f31bdfb688bd80398d402516b3fe267&oe=56BBBEFE



2015.10.24.
Jézust láttam a kereszten szenvedni, a kereszt tövében két angyal térdelt, és egy kehelyben felfogták Krisztus minden csepp vérét. A hűséges angyalok minden engesztelőt odavezettek Krisztushoz, aki fájdalmai közepette így szólt hozzánk: „Azt akarom, hogy a mai napon véretek egyesüljön az Én tiszta, ártatlan, drágalátos isteni és emberi véremmel! Ti mindennap magatokhoz veszitek Szent Testemet, de ritkábban van lehetőségetek engesztelni szent véremmel. Rendkívül nagy kegyelmet készítettem számotokra. Az egész Mennyország jelenlétében Én ma VÉRSZERZŐDÉST akarok kötni veletek. Ez a vérszerződés kiegészíti és tökéletesebbé teszi Szent Véremnek való odaszentelődéseteket. Kegyelmem, irgalmam és szeretetem oly nagy irántatok, hogy ma mindenki részesedhet benne, de azt kérem, utólag, mindenki pótolja az odaszentelődés minden feltételét! Angyalaim egyenként Elém vezetnek titeket, és csak azok nyújtsák a kezüket, akik készek önként szolgálni Engem itt a földön és az örökkévalóságban! (Megnyílt az égbolt és láttam a fényben az Atyát, aki szemlélte e hatalmas eseményt) Először a papokat vezették Jézushoz. A Szűzanya így szólt: „Fiaim, ne féljetek! Ez a vérszerződés lelketeket magasabbra fogja emelni és így megerősödtök szolgálataitokban. Lesznek közületek, akik megkapják a vértanúság jelét, mások az erényekben fognak növekedni. Gyermekeim, az angyalok most idehozzák magyar zászlótokat, amely átváltozott. Én, mint a Világ Győzelmes Királynője, az Atya jelenlétében megáldom nemzetetek zászlaját és vele együtt a magyar népet! Mindegyikünk egyik oldalán az őrangyalunk, másik oldalon a Szűzanya állt. Letérdeltünk és a Mennyei Atya leküldött egy szeráfangyalt, aki misztikusan Krisztus lándzsájával jobb kezünkön egy kis vágást ejtett. Közben Jézus és Mária két Szent Szíve egyesült és a szeráf angyal a lándzsán lévő vércseppjeinket ráhintette az egyesült két Szent Szívre. Amikor vércseppjeink egyesültek a két szent Szívvel, akkor a Szentháromság szeretetének tüze körülvette és egy szivárvány egybekötötte az eget és a földet. Mennyei Atya: „Gyermekeim, Szent Fiam által megigazultatok. Kedvemet találom bennetek, mert azonosultok Krisztus engesztelő áldozatával. Megadom nektek a kegyelmet, hogy életszentségre való törekvésetekkel egységben legyetek a Szentháromsággal. Ezt az egységet hazátokra is kiterjesztem. Legyetek szoros egységben Legszentebb Leányommal, mert Ő a híd a Szentháromság és az emberiség között.
Engesztelő rendek, kápolna: Jézust láttam egyik oldalán Mindszenty bíborossal, másik oldalán Natália nővérrel. Jézus azt mondta az előtte térdelő engesztelő férfiaknak: „Ne féljetek, engesztelő férfiágatokat megsokasítom. Ti vagytok a mag, amelyből egy terebélyes és gyümölcsöző fa fog kinőni. Két gyermekem, (Mindszenty és Natália) nem hiába engesztelt egész életében, most is közbenjárnak értetek a Mennyben, hiszen küldetésük nem fejeződött be a földön, a Mennyben is folytatódik. Az Én akaratom Atyám akaratával van egységben. Minden beteljesedik, amit elterveztem. Édesanyám kieszközölte számotokra az engesztelő hivatást. Nem fogom őt megszégyeníteni azzal, hogy az engesztelő kápolna nem épül meg Magyarországon. Ő az egyetlen tökéletes Éva, akinek óhajai kedvesek számomra. Én nemcsak az időt uralom, hanem az eseményeket is. Akaratom a legnagyobb bukott angyal terveit is keresztül fogja húzni. Az engesztelő férfirendnek és a női rendnek egységben kell tevékenykednie. Gyermekeim, folytassátok az imát, mert az ima a legnagyobb fegyveretek a földön. Az ima a győzelmetek eszköze a kezetekben. Az imádkozó emberek meghatják fiúi szívemet. De csak azt az imát tartom számon, amely szívből jön. A tiszta szívek kérése által fogom az eseményeket jó célotok elérésére fordítani. Mit gondoltok, a szentek imájának miért volt oly nagy ereje?”
Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1002-kiengesztelodesi-talalkozo-vac

2015. október 24., szombat

A Szent Vér tisztelet az Egyházban és Magyarországon

Elhangzott 9. Kiengesztelődési Találkozón Vácon, 2015. Október 24-én.
Jézus Szent Vérének a tisztelete olyan régi, mint az engesztelés. A Szűzanya volt az első engesztelő, aki egy volt Szent Fiával értünk való engesztelő szenvedésében és kereszthalálában. A Szűzanya ott volt a keresztúton és a kereszt alatt állva segítette, erősítette Szent Fiát, hogy el tudja viselni a rettenetes kínokat. A Szűzanya fogta fel, törölte fel Jézus kihulló vérét - az Emmerick Katalin látomásai alapján készült Passio c. film szerint már a megosrorozáskor is.
Egy ősi hagyomány szerint Arimateai József a Golgotán fölfogta az Utolsó vacsora drágakövekel díszített edényébe a Krisztus oldalából kifolyó vér egy részét. Ez volt a grál. Köréje szövődtek a középkori írásokban a Grál mondák.
Nagy Károly uralkodása idején az egyéb Krisztus-ereklyék mellett Jeruzsálemből ezt a kelyhet is Nyugatra hozták.
A 13 - 14. századi Európa népi vallásosságának egyik sajátos megnyilvánulása volt az Úr Jézus Szent Vérének mély tisztelete. E tisztelet gyökerei a keresztes hadjáratok idejére nyúlnak vissza, amikor számtalan Jézus személyéhez kapcsolódó ereklye került a Szentföldről Európába. A keresztes hadjáratok egyik nagy szorgalmazója Szent Bernát volt, aki prédikációiban gyakran hivatkozik Jézus értünk ontott szent vérére. Egy századdal később Sienai Szent Katalin is a Szent vér tiszteletének nagy terjesztője volt
A IV. Lateráni és a Konstanci zsinat is nagy mértékben előmozdította a Szent Vér tiszteletét. Ennek előzménye az volt, hogy a korszak eretnekségei - amelyek a reformáció előzményeinek is felfoghatók - támadták, vagy megkérdőjelezték Jézusnak az Eucharisztiában való jelenlétét. Nem véletlen tehát, hog y a IV. Lateráni és a Konstanzi zsinat is részletesen foglalkozott az átváltoztatás kérdésével, és kimondta, hogy Jézus Krisztus mind a két szín alatt valóságosan jelen van. Ekkor terjedt el az a szokás is, hogy a pap a misében az átváltoztatott ostyát és a kelyhet a magasba emeli, vagyis az Úrfelmutatás. A pápák búcsúkkal is ösztönözték a híveket, hogy kísérjék az Oltáriszentséget, például ha a pap azt a beteghez viszi.
A Szent vér tiszteletet elősegítették az eucharisztikus csodák is. Miért történtek ezek az eucharisztikus csodák? Mik a kiváltó okaik? Négy okot lehet felsorolni:
  • Jézusnak a szentostyában való valóságos jelenlétében való kételkedés.
  • A szentostya ellopása és mágikus célokra való használata.
  • A szentostyával való szándékos tiszteletlenség.
  • Hozzátehetjük ehhez napjainkban a szentostya szándékos meggyalázását sátánista összejöveteleken, ill. sátánisták által épített kultuszhelyeken.
Krisztus Szent teste és vére ünnepének, vagyia az Úrnapjának a bevezetését is egy ilyen eucharisztikus csoda előzte meg. Egy cseh pap kételkedett abban, hogy Jézus valóban megjelenik az Oltáriszentségben. Rómába zarándokolt, hogy ott kételyeitől megszabaduljon. Onnan visszafelé jövet Bolsenában mutatott be misét. Véletlenül fellökte a kelyhet, és korporálén nem bor nyomai voltak láthatók, hanem vérfoltok, amelyek a Vera icon, Krisztus arcának a vonásait vette fel. IV. Orbán pápa megvizsgáltatta az esetet. A korporálét és az ostyát az Orvietoi dómba vitette. Ennek és más eucharisztikus csodák, látomások hatására és Aquinoi Szent Tamás szorgalmazására vezette be az Egyházban az Úrnapja ünnepét. Aquinoi Szent Tamásra bízta eme ünnep liturgikus szövegeinek az összeállítását.
A 13. század folyamán keletkeztek a Szent Vér kegyhelyek Nyugat-Európában, amelyek virágkorukat a 14. században élték. Magyarországon pedig a 15. században.
Magyarországon tíz Szent Vér ereklyéről tudunk, ennyiről maradtak fenn történeti források. Tehát legalább 10 Szent Vér zarándokhely volt. Középkori búcsújáró helyeink között Szent Vér-ereklyével rendelkezett Pécs, Vasvár, Győr, Kassa, Szeged, Ludberg (Horváto.), Garamszentbenedek és Báta.

A bátai Szent Vér búcsújáró hely

Ezek közül leghíresebb és legjobban dokumentált szent vér zarándokhely Bátán található, amely Mohács közelében van. Ebben az évben, október 3-án rendeztek ott 600 éves ünnepségeket, ahol a szentmisét tizenegynéhány nemcsak magyarországi, hanem a szomszéd országokból (Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről) való püspök és vagy 30 pap koncelebrálta több busznyi és gyalogos zarándok részvételével. Eucharisztikus csoda történt itt valamikor a 14. század végén. 1415-ben már közismert volt, tehát jelenleg több mint 600 éves. Bencés apátságban őriztek itt egy szent vér ereklyét. 1434-ben, amikor Báta pápai búcsúkiváltságot kapott, azt a Rómában tartózkodó Zsigmond király kérte IV. Jenő pápától a Szent Vér kegyhelyet felkereső hívek számára. A pápai bullából megtudjuk, hogy Bátán „Krisztusnak az Oltáriszentségből kiömlő Vére és a szentek számtalan ereklyéje van, s Úrnapján a Szent Vért és az ereklyéket a népnek nyilvánosan felmutatják, melynek látására csodálatos népsokaság özönlik…” Egy mási történeti forrásból, Ransanus püspök leírásából még részletesebb információtink vannak az ereklyéről. Elmondja, hogy a bátai bencés monostor „nagy hírnévnek örvend a feltűnő csoda révén, mert a Szentostyában Krisztus Vére testének kis részecskéjével együtt látható, amint ezt igen sokan állítják, akik látták.” Kapisztrán Szent János szentéavatási anyagában pedig az olvashatjuk, hogy itt "Krisztus vérző testét mutatják a népnek".
A Hunyadiak korában és a Mohácsi vész előtt élte a kegyhely a virágkorát. A kegyhelyre a történelmi Magyarország minden szegletéből érkeztek zarándokok az idők folyamán. Virágkorában, Nagy Lajostól II. Lajosig, majd minden magyar uralkodó megfordult itt. Mátyás király hatszor, Zsigmond nyolc alkalommal tette tiszteletét a Szent Vér előtt
1526-ban a mohácsi csata előtti napokban a püspöki kar nagy része Bátán volt. Onnan mentek a tragikus kimenetelő csatába, ahol kionván vérüket mind elestek. A mohácsi csatában elesett királyunk II. Lajos kétszer is itt várta be késlekedő seregét. Először 1521-ben, majd 1526-ban, amikor a mohácsi csata előtt több napot töltött Bátán. A csata előtt utolsó gyónását és szentáldozását is itt végezte.
A kegyhelyet 1539-ben a török hódítók elpusztították, de a város addigi jelentőségét jól példázza az alábbi, épp a török pusztítást leíró forrás: „A törökök prédára hányták egy Báta nevű város minden lakosát, körülbelül 10.000 embert. Ebben a városban nagy híre volt Krisztus csodás vérének” –jegyezte föl naplójába Aleander pápai nuncisus 1539. július 26-án, tehát az eseménnyel egy időben.
E tragikus esemény négyszázadik évfordulóján, 1939-ben erősítették meg újra a zarándokhelyet azzal, hogy új, neoromán stílusú kegytemplomot építettek itt, amely azóta is várja a zarándokokat. Ebben volt az október 3.-ai említett zarándoklat.
Miért engedte meg Isten, hogy elpusztuljon nemcsak Báta, hanem a többi magyarországi szent vér kegyhely? Ezt a kérdést gúnyos formában már abban a korban feltették a Magyarországon is éppen elterjedő reformáció képviselői. Erdélyben lutheranizmussal vádolták Scholtz György vajdahunyadi várnagyot, aki szidta a szenteket, s gyakran hallották tőle, hogy rablóknak nevezte őket. Egy tanúkihallgatási jegyzőkönyv szerint ezt nyilatkozta: „Hol vannak azok a rablók? Alaimzsnás Szent János, Kapisztrán Szent János és más magyarországi szentek? Ha szentek miért nem védelmezik meg Budát és Magyarországot a töröktől? És hol van az a bátai Szent Vér? Miért engedte meg az a bálvány, hogy felégessék és elpusztítsák helyét és Magyarországot, ha valóban szent?” Székhárosi Horvát András a hitújítás jeles költője pedig együtt említi Bátát a legjelentősebb európai és magyar kegyhelyekkel, természetesen gúnyolva a katolikus búcsújárás szokását.
A reformáció részben éppen a búcsúk, búcsújárás akkori szokásai ellen indult. Voltak, lehettek benne olyan elemek, amelyek túlzások voltak. De az alapgondolat, Jézus szent testének és vérének tisztele, imádása, annak áldozat jellege, az egyház szentségi jellege a katolikus hit legféltettebb belső titkait alkotják. A reformáció éppen ezeket támadta: Jézus Kristus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben és a többi szentségben.
E kérdés valóban feltehető, hogy miért engedte meg Isten, hogy a török elfoglalja Budát, Magyarországot, azokat a helyeket, ahol tisztelték Jézus szent vérét. Hasonló kérdés ehhez, hogy miért engedte meg Isten az Ószövetségben a Templom elfoglalását, a választott nép fogságba hurcolását? Miért engedte meg Jézus halálát, az Ő követőinek az üldözését, a vértanúk halálát? Miért engedte meg a reformációt? Miért engedi meg a rossz működését a világban? Ha hozzá tesszük ezeket a kérdéseket is, közelebb kerülhetünk a válaszhoz.
Senki sem bízhatja el magát, hogy Isten köteles lenne őt megvédeni. Ez a földi élet nem a legnagyobb érték. Isten Szent Fia szenvedésével, halálával váltotta meg az emberiséget. A világban minden szenvedésnek, akár a Megváltó előtt, akár utána, csak akkor nyer értelmet, ha az egyesítve van Krisztus szenvedésével. Ezáltal folytatja Isten a megváltás művét, újjáteremtő művét, mindeneket ujjáteremtő művét.

A reformáció hatása a Szent Vér tiszteletre

A középkor alapvetően vallásos volt, az újkorban túlzottan az értelmére támaszkodik az ember. Az újkori ember gy csomó mindent, ami addig természetes volt, elkezd megkérdőjelezni. Elpusztulnak, pusztulásnak indulnak olyan értékek, amiket a középkor természetesnek tartott, köztük van a szentek- és a szent vér tisztelete is. Az értelem helyett a szívével jobban megérzi az ember az igazi értékeket. A Jézus Szíve tisztelet, a Szent Vér tisztelet, a Szeretetláng, a Szentségimádás, az Oltáriszentség tisztelet ellentétesek a felvilágosult vallásossággal, amelynek egyik első megnyilvánulása volt a reformáció.
Keserves szenvedések útján fedezi fel újra az ember a számára létfontosságú értékeket. Erre számtalan példát lehet hozni a történelemből. A Jézus Drága véréről nevezett szerzetesrend, amelynek alapítója Buffalo Gáspár, akkor jött létre, amikor Napoleon meghódította a pápai államot is, és magát a pápát is fogságba hurcolta. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy fogságából magyar huszárok szabadították ki.
Az engesztelés, bár a magyarság fő hivatása, igazán mégis a nehéz történelmi időkben kapott nagyobb lendületet. Így a tatárjárás idején, a mohamedán veszély közeledtével. Bátán ekkor élte a Szent vér kegyhely a virágkorát. Azután a mohamedán török uralom idején, majd a a II. világháborút megelőzően, alatt, és azt követően a kommunista uralom idején. És napjainkban az új világméretű mohamedán invázió idején, az Antikrisztus eljövetelének az árnyékában. Pontosan, mivel egy ilyen korban, mivel ebben a korban élünk, ezért van szükség az engesztelésre, Jézus Drága vérének a tiszteletére.
„Az engesztelés művénél nagyobbra nem tudlak meghívni titeket” – olvassuk a nigériai Barnabásnál. Ezért a mi személyes hivatásunk, küldetésünk és a magyar nemzet hivatása is az engesztelés. Akár a vérünk kiontásáig, akár az életünk árán is.

2015. október 23., péntek

Égi jel a határon

12038099_1118778014817863_3889882153371754622_n

Ezt a képet 2015.09.23-án délelőtt készítette egy Magyar katona Nagynyárádon. Aznap este vittük oda a Zsaruellátó-Komló -val az adományokat. Ő ott kérdezte tőlem: Ez valami jót jelent, ugye?
Igen, Isten áldása van rajtatok, Isten áldja Magyarországot!

2015. október 19., hétfő

Integráció? Saját családja gyilkolja meg, aki sikeresen beilleszkedne

A friss közvélemény-kutatások szerint néhány hónap leforgása alatt 11%-al nőtt azok száma Németországban, akik elégedetlenek a kormány politikájával.
A YouGov közvélemény-kutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozta, hogy augusztus óta jelentős mértékben nőtt azok száma, akik általánosságban véve elégedetlenek a kormány politikájával. A vállalat hetente ismétlődő jelleggel elvégzett felmérések adatait hasonlította össze; míg augusztusban a németek 58%-a nem volt elégedett a kormánypolitikával, október közepére ez az arány 69%-ra nőtt, és mostanra a németek kevesebb mint egyötöde nyilatkozik úgy, hogy a kormány politikájával teljes mértékben elégedett. A vállalat egyértelművé tette, hogy a mérések szerint ez a drasztikus változás összefüggésben áll a migrációs válsággal.
Németországban a bevándorlók korlátlan beengedése miatt a lakosság szembe kell nézzen azzal a ténnyel, hogy az integráció nem lehetséges, és az idegen kultúra törvényei rátelepszenek a befogadó társadalom hétköznapjaira.
Október 7-én meggyilkoltak egy 20 éves nőt Németországban, és a nyomozás során bebizonyosodott, hogy úgynevezett “becsületgyilkosság” történt. Az áldozat két évvel ezelőtt csoportos nemi erőszak áldozatává vált Szíriában, azt követően menekült el a háború sújtotta övezetből. A 20 éves M. Rokstan egyedül élt, és szíriai bevándorlók körében dolgozott tolmácsként. A közelmúltban azonban a családja is Németországba érkezett, akik a két éve történt csoportos nemi erőszak után már tisztátlannak tartották őt, ezért meggyilkolták, hogy “a család becsületét megmentsék”.
A gyilkosságot az áldozat anyja rendelte el, és a fiútestvérek hajtották végre.
Christian Priessner főállamügyész szerint a nyomozás során megállapításra került, hogy “kulturálisan motivált” gyilkosság történt.
Egy másik, szeptember végén történt “becsületgyilkosság” esetében a saját apja fojtott meg egy 19 éves lányt, amiért az esténként egy olyan fiúval találkozott, akitől a családfő eltiltotta. Asadullah Khan családjával együtt nemrég költözött Pakisztánból Darmstadtba, és amiatt gyilkolta meg a saját lányát, amiért az sikeresen beilleszkedett volna az európai társadalomba. A 19 éves Lareebet álmában fojtották meg, majd a szülők közösen megpróbálták elrejteni a holttestet egy közeli erdőben. Az áldozat egy olyan házasságba lett volna belekényszerítve, ami a két család közös megegyezésén alapul. Ő azonban szerelemből akart házasodni, és ezzel apja szerint szégyent hozott a családra. Az anya a bíróságon azzal érvelt, hogy „Lareeb sorozatosan kimaradt esténként, és egy ideje már a fejkendőjét sem hordta”.
Ez két eset a sok közül, ami egyértelművé tette a német társadalom számára, hogy a bevándorlók és az európaiak közt olyan áthidalhatatlan kulturális szakadék tátong, ami lehetetlenné teszi nem csak az integrációt, de a békés együttélést is. Mostanra a német társadalom kétharmada ellenzi a kormány bevándorlás-politikáját, ami általános kormányellenes hangulat kialakulásához vezetett.

http://hidfo.ru/2015/10/integracio-sajat-csaladja-gyilkolja-meg-aki-sikeresen-beilleszkedne/

2015. október 18., vasárnap

A mai nándorfehérvári és lepantói diadal

Évközi 29 vasárnap, B év
Ezt a ma hallott történetet Máté evangélista is elbeszéli. Ott a Zebedeus fiak anyja áll oda Jézus elé kérésével, hogy fiai számára kitüntetett helyet esdjen ki. Márk evangélista a fiúk, a két apostol szájába adja a szavakat. Hogy az első helyeket ők is akarták, az nem kétséges, hiszen a többi apostol is akarta, különben nem nehezteltek volna meg Jakabra és Jánosra.
Ez az apostolok közti versengés adja Jézusnak az alkalmat arra, hogy erről az igen fontos témáról külön tanításban részesítse őket. A politikában, az uralkodásban a hatalomvágy a fő mozgatóerő. És ez rengeteg hazugságnak, kegyetlenségnek – Jézus szavai szerint – zsarnokoskodásnak a forrása. Hány ember szenvedett már ettől a hatalomvágytól, zsarnokságtól a világ kezdetétől napjainkig. Mennyi vér, és emberi szenvedés kapcsolódik ehhez a többiek fölé való kerekedni akaráshoz. És mennyi elkeseredett lázadásnak, forradalomnak, szabadságharcnak volt ez az elindítója…
Ennek illusztrálásához nem kell messzire mennünk. Elég csak a következő heti ünnepre gondolnunk, amely az ötvenhatos történésekhez vezet vissza minket, amikor a magyarságnak elege lett a kommunista hazugságokból és a szovjet bábkormány zsarnokságból.
De ez az ünnep a távolabbi múltba, az 500 egynéhány évvel ezelőtti eseményekhez is vissza vezet, amikor a magyarság még éberebb volt, és nem egy már a nyakán lévő igát akart lerázni, hanem előre látta, hogy ha nem lesz résen, akkor a pogány török birodalom bekebelezi az országot. És ezért még idejében félretette a civakodást, a széthúzást, és összefogott. A magyarság akkor még tudta, kire kell hallgatni. Ezért engedelmeskedett a pápa és egy szent felhívásának, és fegyvert ragadott a közelgő török veszedelem ellen. Ez a szent Kapisztrán János volt, akinek ugyancsak 23-án ünnepeljük halálát, azaz mennyei születésnapját.
Kapisztrán Szent János már évekkel a nándorfehérvári diadal előtt, amely kivívásának főszereplője volt, felismerte, hogy a kereszténység és Európa sorsa a magyarság megsegítésén múlik. Amikor Nándorfehérvárnál a török elleni csatában az első sorokban küzd, és vannak, akik óvatosságra intik, így válaszol: Aki fél, meneküljön, én negyven évig szomjaztam, vártam, és kerestem ezt az alkalmat!
Múltunk most kisértetiesen megelevenedik a jelenben. Újra itt a mohmedán invázió. De a helyzet közben jóval bonyolultabb lett. Akkor pár száz éve még sokkal egységesebb volt Európa mint most az Európai Unio korában. Mert az egységet egy sokkal szorosabb kötelék biztosította, mint a mai Mesterséges Európában. Ez a kötelék a kereszténység volt. Akkor még keresztény volt Európa. Akkor még odafigyelt a kereszténység fejére, a pápára, aki kereszteshadjáratot hirdetett a török ellen, és Nándorfehérvárnál 70 évre sikerült megállítani a mohamedán előnyomulást a szárazföldön. És jó százével később 1571-ben – ugyan csak a pápa által meghirdetett keresztes hadjáratban – sierült megállítani a mohamedán előrenyomulást a tengeren is Lepantónál. A lepantói diadalt a pápa, V. Szent Piusz, és még sokan mások a politikai összefogáson túl a rózsafüzér imádkozásának tulajdonították. Emiatt rendelte el a pápa hálából a diadal napjára, október 7-ére a Rózsafüzér királynőjének a napját.
Ma annyival rosszabb a helyzetünk, hogy a mohamedán pogányság mellett az újpogányság is fenyeget. Az Európai Unio parlamentjei kiszavazták a kereszténységet, sorra hozzák a kereszténység alapértékeit tagadó törvényeiket. És ezeket a törvényeiket a tömegkommunikáció mai modern fegyvereivel, Katolikus Egyházra és a többi keresztény egyházakra is próbálják rákényszeríteni. Ennek ékes példája a Vatikánban most zajló püspöki szinódus.
A mostani magyar kormány igyekszik védeni nemcsak Magyarország, hanem egyben az Európai Unio határait. De ezért nemcsak hogy nem támogatják, hanem egyenesen támadják az újpogányság képviselői. Nem veszik észre, vagy idegen politikai célokat követve nem akarják észrevenni, hogy közben őket is védi újra Magyarország, mint hajdanán.
A két pogányság kereszténységgel való összecsapásának másik nagy színtre napjainkban a Vatikán. A Vatikán a most ott ülésező püspöki szinódussal, és azon kívül is, egy még nagyobb ütközet színtere. Az Európát és az egész emberiséget támadó pogány erők legyőzésére Európa, az európai kreszténység már gyenge önmagában. Úgy látszik a fekete földrésznek kell a kereszténység segítségére sietnie. Már az egy évvel ezelőtti püspöki szinóduson is látszott, hogy a katolikus hitet, és annak legerősebb sarkkövét a családok szentségét legerőteljesebben éppen az afrikai püspökök védelmezik. Ennek illusztrálására idézek egy afrikai püspök egy héttel ezelőtti írásából, amelyet éppen a most zajló püspöki szinódusra való tekintettel írt.
Ma egy olyan harc kellős közepén vagyunk – írja a püspök – amelyben a homoszexualitást, a születésszabályozást, az elváltak és újraházasodottak minden további nélkül szentáldozáshoz való engedését, és a nők diákunussá szentelésének engedélyezését akarják kikényszeríteni olyan csoportok, amelyek „teljesen ellentétben állnak az egyházzal”. Nézőpontjukat rá akarják erőltetni a családszinódusra is.
„Látva a nyugati államokban az élethez való jog ellen évek óta húzódó nyomást és az egyházellenes és homoszexuális életstílus erőltetését – amely nyilvánvaló ellentétben van Afrika házassághoz és családhoz való hozzáállásával – elmondható, hogy a szinódus egy nagy hadszíntér.”
Ha ez valóban így van – aki nemcsak a magyar katolikus sajtót figyeli, az látja, hogy nagy a baj – akkor mivel segíthetjük az ott zajló csatákat a leghatékonyabban mi, egyszerű keresztények?
Az afrikai püspök felhívja a figyelmet arra, hogy nem véletlen, hogy a szinódus üléseinek az idejére esett a Rózsafüzér királynőjének az ünnepe, és hogy a szinódus éppen októberben, a rózsafüzér hónapjában zajlik.
Nincs ok a kétségbeesésre – folytatja érvelését a nigériai Oyo püspöke – mert a szinódust a hit cselekvéseként kell felfogni. Ha aggasztó híreket is terjesztenek a Vatikánban zajló püspöki szinódusról, a hívők nem kell, hogy aggodalmaskodjanak, mert „az Egyház története, amely átélt már jó és rossz időket, alkalom arra, hogy bizalmunkat ebben a mai helyezetben is az Úrba vessük. Az egyháztörténelem eseményei Isten népét egyszerűen arra kell, hogy késztessék, hogy jobban imádkozzon a felülről jövő segítségért, és hogy Jézusban bízzon, aki azt mondja: ,ne hagyjátok, hogy a szívetek összezavarodjon! Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek!’ (Jn 14,1) A rózsafüzér a családról szóló szinódus megtámogatásnak is az ideális imádsága. Máriának és családjának annak idején Heródes hatalmával és agressziójával kellett megküzdenie. Az egyenlőtlen küzdelemben, amely a király és az egyszerű szentcsalád között zajlott, a földi hatalmassággal szemben Isten győzött.”
A hívőknek ezért október hónapjában a rózsafüzér imádkozása által a Szentlelket kell lehívniuk a szinódus résztvevőire is.”
Az afrikai püspökökhöz és keresztényekhez csatlakozva a rózsafüzért imádkozzuk mi is, mindnyájan, hogy ez a két nagy csata, amelyik most itt Magyarországon és ott, a Vatikánban zajlik, a nándorfehérvári diadalhoz és a lepantói győzelemhez hasonló kimenetelű legyen.

2015. október 17., szombat

Egyház Titka Rózsafüzér

Bevezető  titkok: 1. Aki a szentségek által az Egyházba felvesz minket; 2. Aki a szentségek által az Egyházban megerősít minket; 3. Aki a szentségek által az Egyházban üdvözít minket;
Tizedekre: 1. Aki az Egyházat alapította; 2. Aki az Egyházat fenntartja; 3. Aki az Egyházat irányítja; 4. Aki az Egyházat védelmezi; 5. Aki az Egyházat megdicsőíti;



http://engesztelok.hu/imak/rozsafuzerek/993-egyhaz-titka-rozsafuzer

2015. október 15., csütörtök

Maszkabáloznak Szíriában a hóhérok

Furcsa, arab szokásokhoz nem igazán passzoló dolgokra figyeltek fel a szíriai kormányerők, miután egyre-másra tisztítják meg a falvakat-városokat a terroristáktól.
Házakba-lakásokba behatolva, lemeztelenített női holttestekre bukkantak. Ez pedig-márminthogy a nők meztelenül legyenek akár élve akár holtan-” tájidegen” dolog. Néhány napig nem is tudták mire vélni a dolgot. Azt látták, hogy a lányokat-asszonyokat megölték. És azt, hogy lemeztelenítették őket.
Két nap után rájöttek az újsütetű szokás nyitjára. A ruháikért végeztek a nőkkel. Innentől kezdve adódott a feladat. Az utakon bolyongó nőket kell ellenőrizni.
nőinőinőinőinőinőinőinői
Nem csalódtak! Az utóbbi két napban hatvannégy ISIS-bérgyilkost fogtak el, akik női ruhákba bújva próbáltak meg eliszkolni a végzet elől. Nem egy közülük még meg is beretválkozott az ügy érdekében. Rövid nemazonosítás után onnan helyből indultak áldozataik után. Mindegyiküknek jutott egy rövid sorozat, +egy golyó a tarkóba. Nehogy letévedjenek Allah hős harcosai a Paradicsomba vezető útról. Még női göncökben sem!

http://www.balrad.com/2015/10/15/maszkabaloznak-sziriaban-a-hoherok/

2015. október 14., szerda

Egység Királynője Rózsafüzér

Az Egység Királynője Rózsafüzér ihletése Gyergyószentmiklóson a Szűzanya könnyezésével áradó kegyelmek szándékaira létesült Egység Királynője Engesztelő Szolgálat imaalkalmain érkezett, még a könnyezés éveiben. Talán most, az egyre nagyobb zűrzavar idején a leginkább időszerű.

Bevezető  titkok:
1. Akinek gondja van a más akolból valókra is;
2. Aki megkeresi és megmenti az elveszettet;
3. Aki mindeneket magához vonz;

Tizedekre:
1. Aki az apostoli egyházak testvéri egységét helyreállítja;
2. Aki a Szentháromságban hívőket egységre hívja;
3. Aki az Egy-Isten hitűeket a Szentháromsághoz vezeti;
4. Aki minden népet Igaz Atyjához segíti;
5. Aki a hitetlenek és Isten-tagadók számára is felkínálja irgalmát;

http://engesztelok.hu/imak/rozsafuzerek/992-egyseg-kiralynoje-rozsafuzer