Vácz Jenő SJ atya (1914 - 2003), Prédikációja Vízkereszt ünnepén

Krisztusban kedves nővérek! (Valószínűleg a püspökszentlászlói szerzetes nővérek szentmiséjén hangzott el a prédikáció. – A szerk.)

A mai ünnep tartalma szerint talán az egész egyházi év leggazdagabb ünnepe. Miért? Mert attól a puszta ténytől, hogy Isten örök Igéje emberi természetet vesz föl, megtestesül, emberi édesanyától megszületik, itt él, beszél a Földnek egy kis pontján, tanít, meghal, föltámad, tehát ezektől a tényektől rettentő messze van még az, hogy ezek behatoljanak az ember fölismerésébe, ott elkezdjék kifejteni hatásukat, megtérítsék az embert, visszatérítsék Istenhez, és elvezessék az üdvösségre.

Az események sorában sokkal, de sokkal nagyobb, tágabb, beláthatatlanabb eseménysor az, hogy a fölismerésre eljussunk, és hogy Isten nekünk valóban ki is nyilatkoztassa azt a tényt, amely magába véve a dolgok alapjában ott van.

Ezt a nagy távolságot a tény és a fölismerés között éppen az evangéliumban jelzett esemény mutatja legjobban: Heródes meg Jeruzsálem. Heródes megtudta a puszta tényt, hogy a várva-várt, a megjövendölt megérkezik, most kell neki jönnie. És hogyan reagált rá? Milyen mérhetetlen messzi volt még ez az ember attól, hogy igazán fölismerje, hogy mi ennek a ténynek a jelentősége, hogy az üdvösségére fordítsa, hogy megtérjen!
Hasonlóan Jeruzsálem is. A szentíráson, jövendöléseken nevelkedett, páratlanul vallásos választott nép és a teológiailag annyira művelt vezetők, a papi réteg, az írástudói osztály tudta, hogy minek kell történnie: el kell jönnie a Megváltónak. Várták, egész történelmük, egész életük beteljesedésének tekintették, elő voltak készítve.

S mégis… ugye, milyen messze sodródtak attól, hogy azt a megígért, és akkor megvalósult eseményt, a Megváltó jöttét, a maga valóságában fölismerjék; megtérjenek, üdvösségükre fordítsák, és egészen hűségesen rendezzék az életüket, és eljussanak az üdvösségre! Hogy igazán kinyilatkoztassa nekik Isten azt, ami megtörtént!

Nézzük meg: azóta már két évezred vége felé járunk, és minden kor, minden keresztény nemzedék mennyire más és más utat tett meg a Megváltó fölismerésében! Mennyire más és más oldalról próbálták megközelíteni, és közben milyen messze, borzasztó messze tudtak járni keresztény nemzedékek is a Megváltótól, mikor képesek voltak évszázadokon át egymással vitákba bonyolódni és összeveszni, gyűlölködni, kardra, fegyverre menni! Még nemrégen egy, két-, három-, négyszáz évvel ezelőtt is vallásháborúk törtek ki! S most is: keresztény ágazatok, részek hol vannak egymástól, hol vannak az Úr Jézus igazi fölismerésétől, vagy legalább is a fölismerés követésétől? Attól, hogy megértsük, mit akar az Úr Jézus, mi az a keresztény egység, egy akol, egy pásztor? Mik a gondolatai az Oltáriszentségről, a szentségekről, az egyházról?

Tehát látjuk, hogy mennyire külön mozzanata, külön oldala a dolgoknak, hogy megszületik Jézus a júdeai Betlehemben, és hogy a bölcsek elindulnak: eljönnek, fölismerik őt és leborulva imádják.

Fantasztikus, meseszerű a bölcseknek útja is, a fölismerésük útja. Azt jelzi ezzel a Szentírás, hogy Istennek éppen olyan nagy műve ám a hit ajándéka, a hitre elvezetés, a hit létrejöttének a folyamata az emberi lelkekben, mint amilyen nagy titok maga a megtestesülés.

Isten műveli mind a kettőt, természetesen a mi közreműködésünkkel. De a tényhez, a megtestesüléshez a feltétel Mária csodálatos, tiszta, hűséges közreműködése volt.
Ahhoz azonban, hogy mindnyájan fölismerjük, bizony nem mindig Máriáé a közreműködés.

Gondoljunk mindnyájan a magunk megtett útjára: hogyan működtünk együtt a kegyelemmel, a lelkünk ajtaján állandóan zörgető, és életünkben jelen levő kegyelemmel? Mária módjára viselkedtünk?

Addig, amíg Máriával megtaláljuk Jézust, amíg Máriába öltözködünk, és karunkra vesszük a Megváltót, nagyon hosszú az út, és nagyon változatos. Mindegyikünknek más az útja a csillag megjelenésétől és föltűnésétől.

A bölcsek 1600 km-es utat tettek meg. Ez reális, tényleges történelmi dolog volt ám! Isten gondviselése azon a vidéken, a Tigris és Eufrátesz között valóban az akkori Föld csillagászati tudományának izzó központját hozta létre valahogyan. És ott tudták, hogy a Jupiter királycsillag, a Szaturnusz pedig a zsidó nép csillaga. És pontosan Jézus születésekor – az időszámításunk most nem helyes. Dionysius Exiguus apát, amikor kezdte megszerkeszteni a Diocletian helyett az időszámításunkat, akkor nagyon egyszerű eljárást választott és körülbelül hét évet tévedett; tehát hét évvel korábban született meg ténylegesen az Úr Jézus – tehát akkor a Jupiter és a Szaturnusz egészen közel álltak egymáshoz, és különleges fényt árasztottak. Ezek a bölcsek – egy egész papi osztály – akkor állampénzen meg voltak bízva a csillagok figyelésével. És eljöttek – mint ahogy Sajnovits János idején elmentek ezek a tudósok föl a lappok földjére megfigyelni egy napfogyatkozást, ezek is eljöttek – Betlehembe megfigyelni, hogy a zsidók csillagának és a királycsillagnak a találkozása valóban azt jelenti-e, hogy megszületett a zsidóknál az a bizonyos király. Az, akit – Zarathusztra hatására – egész perzsa földön és Babilonban mint megváltót, mint az igazság tanítóját várták. Valóban eljött-e? S Jeruzsálemben megtudták, hogy nem tévedtek.

És mikor Jeruzsálemből a Jaffa kapun elindulva délnyugat irányába fordultak, valóban ott volt, kiszámították pontosan. Meg is maradtak a csillagregiszterek: az akkori kor csillagászati följegyzései pontosan megmaradtak, megtalálták őket.

Jeruzsálemtől délnyugatnak fordulva ott volt a Szaturnusz és a Jupiter egész közel egymáshoz, és a kettő együtt rendkívüli fényességet adott. És pontosan követte az útjukat: mikor Betlehem felé fordultak, ott ragyogott az akkori Betlehem városa fölött a fényes csillag; vezette őket. Az már a kegyelem útja volt bennük, a lelkükben, hogy ők mindezt fölismerték, és hogy imádták, és ajándékokat adtak.

De azt is tudjuk, hogy Perszepoliszban, az akkori világ középpontjában (csak Nagy Sándor pusztította el) reliefeket találtak csupa ajándékozó menetekkel. A föld népe, az egyes iparágak akkor hozták a királyokhoz az ajándékaikat bemutatni; ez volt az akkori gyakorlat.
A kegyelem műve volt, hogy ez a három bölcs így eljött és az imádásig eljutott.

Milyen szép, hogy ma szentségimádásunk van! Mi is ha visszatekintünk az életünk csodálatos útjára, ahogy nekünk is átragyogott az emberi körülményeinken, szenvedélyeinken, hibáinkon, viszonyainkon, korlátolt fölfogásunkon, vagy akár vallási környezetünk sokszor eltévelyedett gyakorlatán keresztül is. S a társadalmunk, a kereszténynek mondott társadalmunk hibáin is mégis csak átragyogott a Megváltó fölismerése. Aztán eljutottunk a máig: tisztult ez a fölismerés.

Most igazán le tudunk borulni a mi üdvözítő Istenünk előtt. Karunkra tudjuk venni, imádni tudjuk, s Máriával megtaláljuk. Hosszú, hosszú út telt el, és csodáljuk Istennek, a Szentléleknek azt a végtelen kegyelmét, szeretetét, gyöngédségét, amelyen keresztül elvezetett bennünket ide a mai napig.

Úgyhogy valóság ez a Vízkereszt ünnepe az életünkben. Mi karunkra tudjuk venni, és megyünk, két szín alatt megáldozunk, és ezekben a titkokban teljesen egyesülünk a mi Üdvözítőnkkel. A bölcsek se látták magát Istent, csak azt a kis gyermeket látták bespárgázva – ahogy a Szentírás mondja: az akkori szokás szerint pólyába betekerve –, akit Mária adott oda nekik egész egyszerű körülmények között.

Megéljük ezt az ünnepet. Azért van a házszentelés szokása is, hogy mindig adja meg Isten nekünk a világosságot, hogy minden körülmények között, minden nap fölismerjük a Megváltónkat, és karunkra vegyük… és megáldozhassunk… és imádjuk és szeressük és adjuk neki át aranyunkat, tömjénünket… de mirhánkat, azaz szenvedéseinket is.

Mikor már ott fekszünk tehetetlenül, és alig tudjuk megmozdítani a kezünket, mert annyira a kereszthez vagyunk szegezve, akkor is ismerjük föl a mi Megváltónkat és tudjunk boldogan egyesülni vele a kereszten: a te kereszteden vagyok, a tiéd vagyok; egész életem a tiéd, te vezetsz engem arra a végső boldogságra, amelyet szintén megígértél a Szentíráson keresztül…

Megéljük azt, hogy minden nép a Föld minden irányából elindul. És jönnek, jönnek, jönnek azok, akikről nem is gondoltuk volna, hogy ott van a csillag fénye a szívükben. Fölismerték mindenen keresztül Istenüket, jönnek feléje és az életük végén leborulnak.

Ha csak egyetlen pillanat volt is az életükben ez a nagy fölismerés: még volt idejük leborulni Istenük előtt.

Nagy titok ez, amit ma ünneplünk: a kegyelem titka. A mindnyájunk szívében dolgozó kegyelem titka. Boruljunk is le előtte, és áldjuk Istent ezért a nagy, csodálatos művéért. Atyám mindez ideig munkálkodik és én is munkálkodom…

Legyünk mi is valahogy egymás segítségére, legyünk mi is ilyen szép csillagfénnyel telve, hogy ne sötétítsük egymás előtt az utat, mint Heródes próbálta, hanem segítsük egymást a fölismerésben.

A három bölcshöz azóta hányan csatlakoztak már… olyan bölcsek, akiket Isten kegyelme tett bölccsé, hogy fölismerjék a csillagfényeket. Milyen titokzatosak ezek a csillagok, amelyek az embert hitre vezetik! A természetes fényükön messze túl világosság kapcsolódik hozzájuk. Isten által, nem is a csillagban, hanem az értelmünkben, lényünkben gyullad ki ez a fény, amely föltárja előttünk a dolgokat a maguk valóságában; kapcsolatunkat Istennel.

Ezt a szentmisét a bűnösök megtéréséért ajánlottuk föl, most már látjuk, hogy milyen nagy szándék ez.

http://www.uzenetek.eu/fontos/vacz-jeno-sj-atya/

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Kérlek benneteket, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 92. imáját az Állhatatosság Kegyelméért

 

2013. január 6. vasárnap, 17:50

Drága szeretett leányom, a Szentlélek által van az, hogy most az egész világon idegenek válaszolnak erre a Mennyei hívásra

Ez csak a Szentlélek Erejének köszönhető, hiszen sok ezer lélek gyűlt össze szívük szeretetével, hogy kövessék Keresztes Imahadjáratom Csoportjait.

Ti azonnal tudni fogjátok, amikor egy Küldetés Istentől van és hiteles, az elhívatottak száma miatt, akik egyként egyesülnek Szent Nevemben. Nem tesznek fel kérdéseket. Nem keresnek anyagi hasznot. Nincsenek érveik. Mindannyian egyszerűen egyesülnek, Irántam való szeretetből. Mivel a Keresztes Imahadjáratom Imáira oly sokan válaszoltak – oly sok nemzetből –, most a következő Áldásban részesítem őket:

Szeretett Tanítványaim, ti nagy örömet és vigasztalást hoztok Nekem. A bebizonyított hűségetekért és állhatatosságotokért megáldalak benneteket a Szentlélek Ajándékával. Ettől a naptól kezdve, minden feladatért, melyet magatokra vállaltok, hogy segítsetek Nekem a lelkek megmentésében Második Eljövetelem előtt, egy különleges kegyelmet fogok adni nektek, melyet ti azonnal fel fogtok ismerni. Ez a csapással szembeni Állhatatosság Kegyelme.

Kérlek benneteket, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 92. imáját az Állhatatosság kegyelméért.

Ó, drága Jézus, az Állhatatosság kegyelmi ajándékát kérem Tőled.

Kérlek, add meg nekem a kegyelmeket, melyekre szükségem van, hogy védelmezzem Legszentebb Szavadat.

Kérlek, szabadíts meg engem minden eddigi kétségtől.

Kérlek Téged, áraszd el lelkemet jósággal, türelemmel és állhatatossággal.

Segíts nekem, hogy méltóságteljes maradhassak, amikor Szent Nevedben sértenek Engem.

Tégy erőssé engem és boríts be kegyelemmel, hogy folytatni tudjam még akkor is, amikor fáradt vagyok, amikor nincs elegendő erőm, és amikor az előttem álló megpróbáltatásokkal szembesülök, amint fáradhatatlanul azon dolgozok, hogy segítsek Neked az emberiség megmentésében. Ámen.

Menjetek, drága Követőim, és tudjátok, hogy Szívem majd szétreped a szeretettől és az örömtől, mivel tanúja vagyok az Irántam való szereteteteknek, amikor válaszoltok Hívásomra.

Szeretlek benneteket. Drága Véremmel beborítalak titeket.

Jézusotok

Bocsa József: Rózsafüzér égetés?

Az alábbi, egyébként sok értékes dolgot tartalmazó oldal alapján elterjedt egy nyugtalanság hívők körében bizonyos rózsafüzérekkel kapcsolatban.

http://jojjel.hu/nf/engesztelok/engeszteles.php

Szemnyitogatónak jó ez az oldal közepén („Búza vagy konkoly?” címnél található film (az alatta lévő szöveg gyakorlatilag az angol nyelvű video tartalmának a fordítása), de minden kijelentésével nem lehet egyetérteni.

Az igaz, hogy az ördög és az ő szolgálatában élő emberek igyekeznek mindent bemocskolni, lejáratni, rárakják mindenre a maguk piszkát, akár tudatos manipulálásból, akár egyszerű üzleti haszontól vezérelve. Ezt megtehetik rózsafüzérekkel is. De ha elérik azt, hogy rózsafüzéreket égessünk, vagy dobjunk ki szemetesbe, akkor valóban elérik céljukat.

Ha megfigyeljük, több féle rózsafüzér is bemutatásra kerül ebben a filmben. Van olyan, amin kifejezetten látszik az ötszög és a sátánfej, és a rózsafüzéren szokásos medál helyén is egy sátánista pentagram van.A film elején bemutatott rózsafüzéreken a nap vehető ki egyértelműen. A kígyó legfeljebb belemagyarázható. De ha ott is van, az jelentheti azt a rézkígyót is, amit Mózes állíttatott fel a pusztában, hogy akiket megmartak a zúgolódásuk miatt a választott népre büntetésként küldött kígyók, és rátekintenek, azok megmeneküljenek. Ez a póznára tűzött kígyó Krisztus urunk keresztjének az előképe is lett. Ezt használja a keresztény liturgia is. A nap pedig egy elterjedt gyakori jelkép, amely jelen esetben Jézus sebeit is szimbolizálhatja.

Vannak jelképek, amelyek vándorolnak, itt is, ott is megtalálhatók, de a jelentésük egy-egy összefüggésben egészen más. A nap, hold, csillag szinte minden kultúrkörben szerepel szimbólumként. Ott van a csillag és a hold a mohamedánoknál, de ott van mindkettő a keresztény szimbolikában is. Ott van a kinyújtott kéz a rómaiaknál és ott van a náci köszöntésben is, de mást jelentett a rómaiaknál és mást a náciknál. Az előbbieknél azt jelentette, hogy üres a kezem, fegyvertelen vagyok, az utóbbiaknál éppen hogy azt nem jelentette.

Érdemes tisztában lenni a szimbólumokkal,azzal például, hogy a New Age és az okkultizmus milyen jelképrendszertalkalmaz, hogy ha felismerjük azokat a szimbólumokat akár ruhán, akár használati tárgyakon, akár rózsafüzéreken, akkor ne vegyük meg azokat. De ha már rárajzolták a sátánisták az ördögfejet az útszéli kőre, attól még nem kell messze elkerülnünk azt az útszakaszt, hanem megáldhatjuk, megkötözhetjük azokat a gonosz lelkeket, és kérhetjük Istent, hogy állítson angyalokat arra az útszakaszra, hogy ők védelmezzék azt.

Az áldásnak, a szentelésnek éppen az a szerepe, hogy mindazt, amit a gonosz lelkek beszennyeztek, azokat az egyház áldása, ami a szentelményekben van (elsősorban a szenteltvízben) tisztítsa meg. Tisztítsa meg a szóban forgó tárgyakat, ételeket, használati eszközöket – különösen az imádságra használt tárgyakat, kereszteket, rózsafüzéreket, szentképeket, szobrokat – adja rájuk oltalmazó védelmét, és tartsa távol a gonosz lelkek minden ártó hatását. Szent Anztal levesét egyszer megmérgezték, ő tudta ezt, megáldotta és nagyon bízva az Úr erejében, megette és nem lett baja tőle. Az áldás semlegesítette még az ártó hatást is.

A gonosz igyekszik mindent beszennyezni környezetünkben, nemcsak a természetet, a levegőt, az ételeket, hanem még a nyelvet is, amit beszélünk. Manapság már törölnünk kellene a mindennapi használatból olyan egyébként hétköznapi szavakat, amelyekhez más jelentéseket kapcsolt a gonosz, illetve a gonosz útjain járó ember.

Körültekintőnek kell lennünk mindennek a használatával, de nem szabad végletekbe, túlzásokba se esnünk. Ne használjunk teljesen egyértelmű sátánista szimbólumot, pl. a pentagramot tartalmazó rózsafüzért, de pl. amin csak a nap van, vagy urambocsá kígyó is, azt miután pappal megáldattuk, imádkozhatjuk azzal a hittel is, hogy Krisztus a mi napunk, vagy az ő sebei sugároznak ránk gyógyítóan, magváltóan a keresztről. A kígyó lehet számunkra Jézus keresztjének az ószövetségi előképe. Ha pedig a kísértő kígyót akarták rátenni a készítői arra a rózsafüzérre, akkor éppen annak a rózsafüzérnek az imádkozásával győzhetjük le azt a bizonyos ősi kígyót.

Elterjedtek keresztény körökben olyan vélemények is, hogy bizonyos Krisztust ábrázoló kép valójában az antikrisztust ábrázolja. De valamelyik szent, talán Nagy Szent Teréz mondta, hogy ha a sátán neki Krisztus képében jelenik meg, ő le fog térdelni, és imádni fogja – de nem a sátánt, hanem Krisztust. És ez a sátán vesztét fogja okozni. A szándékunkon nagyon sok múlik. Ha mi tudatosan nem a sátánt, hanem Krisztust akarjuk imádni, akkor Őt fogjuk imádni, még ha a sátán különféle trükkökkel azt is akarja elérni, hogy őt imádjuk.

A kereszténység az ókorban sok pogány szimbólumot átvett, megkeresztelt, keresztény jelentést adott neki. És így azok elveszítették erejüket. A keresztény misszionáriusok kivágták a szent tölgyet és templomot építettek belőle. Másutt a pogány imádkozó helyeken építették fel a templomokat. A mindmáig álló Panteon Rómában minden istennek a templomavolt. Ma keresztény templom.

Ismerjük fel és kerüljük a kereszténység ellen kifejlesztett, okkult szimbólumokat, de ne ijedjünk meg tőlük.Legyen ezekre a szimbólumokra szemünk, tanítsuk meg a fiatalokat, hogy legyenek ezekkel óvatosak, ne hordjanak magukon pogány amuletteket, vagy kétes eredetű jelképeket. De ne engedjük azt se, hogy ezek túl nagy fontosságot nyerjenek éppen a velük való foglalkozás révén. Ne foglalkozzunk velük túl sokat, csak annyit, mint a szeméttel, hogy kitakarítjuk. Ha pedig a takarítás után is maradna még a padlóra tapadó szemét, mossuk fel a lakást, de azon túl ne aggodalmaskodjunk, hogy még milyen fertőzéseket kaphatunk. A kifejezetten okkult szimbólumoktól meg kell válni, különösen, ha előtte azok rabságában voltunk, szenteltvízzel meghintve akár el is égethetjük őket, vagy a folyóba dobhatjuk. De ha kifejezett keresztény használati eszközökre kerülnének ezek a szimbólumok, szenteltessük meg azokat pappal, ha nincs rá módunk, hintsük meg mi magunk szenteltvízzel, és fordítsuk ezeket inkább a gonosz ellen, azáltal, hogy imádkozunk a segítségükkel. Így a gonoszt azokkal a fegyverekkel fogjuk legyőzni, amiket éppen ellenünk tervelt ki.

http://engesztelok.hu/irasok-tanulmanyok/rozsafuezer-egetes