2016. november 18., péntek

A latin mise - jelenség

Nincs új a Nap alatt, tartja a régi közmondás, és valóban. Igaz ez azokra a vádakra is, amelyeket rendszeresen a Katolikus Egyház fejére olvasnak. Legfeljebb az elnevezések és a stílus változik. Mint ahogy az is igaz, hogy az Egyháznak történelme folyamán két ellenséggel kellett és kell ma is szembenéznie: a külsővel és a belsővel. Ezek az ellenségek nem minden esetben konkretizálható személyek vagy irányzatok, sok esetben hibás gondolkodásmódok, melyek ellen azért is nehéz felvenni a harcot, mert nehezen körülhatárolhatóak. Valljuk be, ezek belőlünk jönnek, a sérült emberi természetből. Hiszen tudjuk, Krisztus nélkül minden ember sérült lelkileg.

A XX. században a külső ellenség - igencsak nyilvánvaló módon - az ateizmust és materializmust életük vezérfonalának tekintők tábora. Azonban mi most nem velük kívánunk foglalkozni, hanem a sokkal nehezebben meghatározható belső ellenséggel, mely több kárt okoz rejtőzködő mivolta miatt, mint a jól látható külső.

Alapvető jellemzőjük, hogy hangzatos és jobbító szándékkal lépnek fel, úgy tüntetik fel magukat, mint akik valójában az Egyház javát akarják. A lelki mozgatórugókról csak az isteni bíró ítélhet, adott esetben elképzelhető, valóban a jó szándék vezérli őket, azonban gyümelcseiről ismerszik meg a fa. A gyümölcsök pedig büdösek és rothadtak.

Tudjuk, hogy darázsfészekbe nyúlunk, amikor kifejtük álláspontunkat. Minket ez azonban vajmi kevéssé érdekel, nem kívánunk megfelelni senki másnak, csak az igazságnak. A két legnagyobb erény, a szeretet és az igazságosság gyakorlati életbe való átültetésnek sikerességén áll vagy bukik, az Egyház milyen hitelességgel tudja képviselni Krisztus tanait. Ha az egyiket elhanyagoljuk, akkor a másik minden esetben csorbát fog szenvedni. Az igazságosság elvéhez való ragaszkodás helyett csak a szeretet parancsát akarjuk megtartani, akkor valójában nem tartjuk meg a szeretet parancsát. Annak torz tükörképét kapjuk, ahol is mentegetjük a bűnöst, elbagatellizálunk bűnöket. Ez nem valódi szeretet. Amennyiben az igazságosságot tartjuk csak szem előtt, elvész a szeretet, és könnyen eljuthatunk egyfajta rideg formalizmushoz, mely irányzat méltó utódja a Jézus korában élt farizeusokénak.

Amikor egyesek kijelentik, ők csak latin rítusú misére hajlandóak járni, mert a saját anyanyelvükön celebráltat nem tartják érvényesnek, az eretnekség. Megdöbbentően hangzik? Pedig igaz. Gondoljuk végig. Akik ezt állítják, lényegében tagadják, hogy az Eucharisztiában megjelenik Jézus. Aki pedig ezt tagadja, eretnek. Mi nem állítjuk, hogy a latin mise nem érvényes és még azt sem, hogy nem hasznos és értékes. Nem erről van szó. Közülünk is többen voltak már latin miséken. De ugyanúgy érvényesnek tartjuk a magyar nyelvű miséket. Ez így van rendjén.

Azonban szemben állunk egy olyan jelenséggel, mely jellemzően a latin miséket látogatók körében kezd elburjánzni, ami rendkívül káros és veszélyes. A fentebb említett új farizeusság képviselői ők. A liturgiát roppant precízen tudják, áhítatban nincs hiány, azonban az embernek
valahogy mégis az a benyomása támad, mint amikor olvassuk a Szentírásban a farizeus és a vámos esetét. Aki megalázza magát, felmagasztaltatik, aki felmagasztalja magát, megaláztatik.
Jellemző, hogy sokan közülük lovagnak képzelik magukat: ez rögtön rávilágít, hogy az egész nem más, mint puszta pozőrködés, valódi tartalom nélkül. Olyan, mint egy szerepjátékos kör. Csakhogy itt többet akarnak belelátni, mint amit valóban csinálnak. A valódi Eucharisztia kárára.

Egy jellemző példa a beteges "csaklatinmise"-gondolkodásra: mikor egyiküknek gyermeke született, s a csecsemővel nem bírta volna az eléggé hosszúra, olykor két órára is nyúló latin misét, inkább nem is ment vagy egy fél évig semmilyen misére, mondván, ami nem latin, az "libsi". Tudván azt, hogy a vasárnapi szentmise elmulasztása halálos bűn...


Vannak közöttük olyanok is, akinek nem csak az derogál, hogy magyar nyelvű misére járjanak, mondván "az nem érvényes, és különben is unalmas, stb.", de feleslegesnek és komolytalannak tartják azt is, ha valaki igyekszik minden nap szentmisére járni és az Oltáriszentséget magához venni. Mert  - szerintük - ezzel veszít értékéből az egész, ha ilyen gyakran tesszük. Azon túl, hogy az Abszolútum, tehát maga Isten hogyan veszíthetne értékéből, rejtély, de ilyenkor felteszi az ember a kérdést: ehhez mégis honnan veszik a bátorságot?

Milyen alapon akarják megszabni, hogy az Oltáriszentségnek mikor nagyobb és mikor kisebb az értéke? Vagy talán ők olyan bensőséges istenkapcsolattal rendelkeznek, hogy nincs rá szükségük? Eláruljuk, a legnagyobb szentek és misztikusok sohasem akarták kiiktatni a közvetítő eszközöket Isten és ember között, pedig nekik valóban olyan mély és közvetlenül személyes kapcsolatuk volt Istennel, amit ők el sem tudnak képzelni! S mégis, azt mondták, a szentmise a legnagyobb érték, naponta áldoztak, mert tudták, ezzel még nagyobb perspektíva nyílik meg előttük!

Nem állítjuk, hogy kötelező naponta misére járni és áldozni, ám aki megteheti, kövesse ebben is a szenteket. A naponta szentáldozókat leszólni ezért ilyen-olyan indokokra hivatkozva mérhetetlen hiúságra utal. A hiúság a főbűnök egyike, amikor magamat helyezem mindenek elé. Mert mi más állhatna e mögött, ha azt mondom, nem tartom érvényesnek a magyar nyelvű szentmisét, a napi szentáldozást leértékelőnek gondolom, amikor másból sem áll a katolicizmusom, mint hogy hogyan szólok le másokat? Nem beszélve arról, hogy az új farizeusok többsége csak pár hónapja, éve mondható katolikusnak. Mint a kiskutya, aki máris bele akar ugatni a nagyok dolgába.

El kell már fogadnunk végre, a katolicizmus nem arról szól, mi tetszik nekem, vagy mi nem. A katolikus vallás nem emberi kreálmány, amit saját szájam íze szerint formálhatok, hanem Isten kinyilatkoztatása. Ez a figyelmeztetés még akkor is áll, ha ezt a cikket jelen esetben olyanok számára írjuk, akik pont a tradicionális értékek védelmezőinek szerepében tetszelegnek.

Azokról pedig már ne is ejtsünk szót, akik mindenféle szakadár gittegyletekben a tradicionalizmus nevében "saját egyházakat" alapítanak (pl. szedekvantizmus, stb)... Ezek az emberek mind-mind nem hiszik el azt, amit maga Krisztus tanított Egyházáról: a pokol kapui sem vesznek erőt rajta.

Az új farizeusok arra az útra léptek, amikor az ember saját magát helyezi Isten elé, még akkor is, ha ezt ők így nem merik így megfogalmazni maguknak. Mert majd ők eldöntik... Emlékezzünk csak, hogyan foglalta össze Anton Szandor LaVey, a modern sátánizmus atyja tanítását: tégy, amit akarsz!

Jézus Krisztus ellenben azt tanította nekünk; én vagyok az út az igazság és az élet.

Válasszatok!
Egy atya megjegyzése: A "megritkított" szentáldozás a lehető legnagyobb őrület, önmagukat fosztják meg a kegyelemtől. Ez az eretnekség is előfordult már az egyháztörténelem folyamán néhányszor - legutóbb a janzenizmusban.
Pio atya mindenkinek szívből javasolta a minél gyakoribb szentáldozást



Érvek a gyakori szentáldozás mellett:

Egyetlen szentmise, melyen részt vettél, többet használ neked, mint számos, melyet halálod után ajánlanak fel érted mások.
A szentmise sok mulasztásodat és hanyagságodat pótolja.
A szentmise eltörli bocsánatos bűneidet, melyeket sohasem gyóntál meg.
Mikor jelen vagy a szentmisén és odafigyelsz, a legnagyobb hódolatot mutatod be az Úr Jézus szent Emberségének.
Minden szentmisével buzgóságod szerint többé-kevésbé csökkentheted ideiglenes földi büntetéseidet.
Sok veszélytől és szerencsétlenségtől szabadulsz meg, amit különben nem kerülhetnél ki.
Halálod óráján lesz a legnagyobb vigasztalásod, hogy szentmisét hallgattál. Minden szentmisét magaddal viszel az ítéletre és ezek lesznek közbenjáróid.
Minden szentmise új dicsőséget szerez számodra az égben.
Minden szentmisén való részvételeddel megrövidíted a tisztítótűzben viselendő szenvedéseidet, melyek különben reád várnak.
A szentmisén való részvételeddel a lehető legnagyobb segítséget nyújtod a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek - különösen, ha értük ajánlod fel részvételedet.
A szentmise alatt az angyalok seregei között térdelsz, akik félő tisztelettel vannak jelen az isteni áldozatnál.
A szentáldozás során felbecsülhetetlen értékű kegyelemben részesülsz!
A sátán gyengébb lesz veled szemben.
A szentmisében a pap áldásában részesülsz, amit Isten megerősít az égben is. (Várd meg az áldást türelemmel!)
Bejegyezte: dátum: 1 megjegyzés:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)