Ha igazak a hírek – márpedig a püspökök „félhivatalos” közlönye is pedzegette – Bergoglio fénysebességre kapcsolt. Ilyen rombolás láttán a protestánsok nagyon sajnálják, hogy ezeket a szörnyűségeket nem ők találták ki.

Az egyik készülő csapás az „új teológia kell” címmel meghirdetett hitrombolás. Ahogy az előkészítők nevében nyilatkozó főpap kifejtette, szakítani kell az „íróasztal-teologizálással”, a múlt formuláit el kell hagyni és a világnak adandó válaszok bármihez igazodhatnak, csak a 2000 esztendős hithez nem.

A másik pedig, hogy a pápaválasztás rendjét teljesen felforgatják: a nem választható és már nem is választó – 80 év feletti – bíborosok teljes kirekesztése az előkészítő tanácskozásokból, helyettük pedig civilek, sőt nők bevonása a folyamatba. (Ha már a mögöttünk lévő szinódus nem hozta a kívánt eredményt a cölibátus eltörlése és a nők pappá szentelése kérdésében, legalább alattomosan elő kell készíteni az utat egy esetleges „ferenci” huszárvágáshoz.)

A zsinati gondolkodásmóddal megzavart és ennyi idő elteltével belefásult hívek nem is értik – talán a hétköznapok bajai nyomán nem is foglalkoznak a kérdéssel – milyen gyors iramban halad Krisztus művének lerombolása. Mindazok, akik az Egyház történelme folyamán kívülről, vagy belülről igyekeztek ártani, látszólag nem tudtak eredményt elérni. De íme, beért a konkoly és már minden életteret elvesz az Isteni Magvető remélt gyümölcseitől.

Néha elhangzik egy-egy kijelentés, mely szerint a következő – remélhetőleg katolikus – pápa egy tollvonással elvethet mindent, ami most félelmetes jövőt rajzol elénk. Vajon ki lenne az, aki úgy akar járni, mint I. János Pál, vagy XVI. Benedek? A Római Kúriából már mindenki el lett távolítva, aki mellé állhatna egy egészséges kezdeményezésnek. Mindazok, akik ott vannak és mindazok akik a helyi püspöki kollégiumokba kerültek, önmaguk is, de Bergoglio vezetésével is, a civil világunkat tönkretevő pénzhatalmasságok zsebéből kandikálnak ki. Bizony a 30 júdási ezüstpénz szépen kamatozott 2000 év alatt.

A hagyományhű hitvalló közösségek papjai és hívei – élükön néhány öregedő püspökkel – csak egyetlen védekező fegyverrel rendelkeznek: az imádsággal. Előző kis elmélkedésünkben felsejlett a közelgő – olykor véres – tanúságtétel valószínűsége. Az apostoli Egyház hősiességére lesz szükség, de ahogy akkor, úgy ma is évtizedek, vagy akár évszázadok hozzák csak meg a termést: Krisztus Egyházának teljes életét. Sajnos az idő, de főként az immár fékevesztett sátán hajszálnyi lehetőséggel kecsegtet. Kevesen vagyunk és sokat küzdünk magunkkal is, hogyan tudjuk magunkra venni mégis az Úr keresztjét? Be kell, hogy valljuk, már nem maradt más fohászunk, mint az Evangélium címben idézett jajkiáltása: „Uram, ments meg minket, mert elveszünk!”

Közeledve az Advent szent idejéhez, lelki programunk legyen az imádság és az áldozatvállalás, amely képes minket felvértezni a jövendő tanúságtételre. Úgy szülessen meg számunkra Karácsonykor az Üdvözítő, hogy mint az ártatlan kis Aprószentek, lehessünk első tanúi, s egyben Igaz Egyházában magvetésének munkálói.



https://www.eucharisztikuskongresszus.hu/PA_hit_512.html