Kampányszerűen szervezett „üdvözlégy”-kultúra
A kontrolálatlan tömeges bevándorlás körüli hangulat a kollektív elmebaj
vonásait vette fel. A média gyakorlatilag tökéletesen behódolt a
kontrolálatlan bevándorlást helyeslő egységes véleménynek. A politikusok
olyanok, mintha hipnózis alatt állnának. Schönborn „bíboros” augusztus
31-i beszédével megmutatta, hogy az „egyház” jelenlegi vezetői
tökéletesen elvesztették realitás érzéküket.
Az Újszövetségben nincsenek útmutatások a „menekült” témához. A
katolikus tanításban nincsenek konkrét normák e kérdéssel kapcsolatban,
hiszen ez előfeltételez egy politikai erővel rendelkező keresztény
köztestületet. Ilyen megléte azonban az elmúlt kétezer év történelmében a
kivételek közé tartozik.
Ott, ahol a keresztényeknek megvan a lehetőségük, hogy hitüknek
megfelelő közösséget alkothassanak, ott ezt meg kell tenniük. Csakhogy
ezt a tanítást tudatosan alkalmazott dogmatikai zavarossággal az [ú. n.]
II. Vatikáni Zsinat, ha nem is de iure, de de facto a Dignitatis
humanae (1965) konstitúcióval megszüntette, azáltal, hogy – minden
evidencia ellenére – minden egyénnek és „vallási közösségnek” pausál
elismerte a nemes lelkiismereti okokat. Ezzel egy közösség
keresztény lelkületi kialakítására való törekvés katolikus tanítása
gyakorlatilag fölöslegessé vált – miként ezt magunk körül mindenütt
megfigyelhetjük.
Katolikus szemszögből tartalmilag minden helyzetre érvényes az Isten és a
felebarát iránti szeretet – mégpedig ebben a sorrendben. (Mt 22,34-40) Csak
Isten igazi tisztelete, amihez természetesen beletartozik az első
parancs megtartása, garantálhatja a felebarát igazi szeretetét. Szemben
az uralkodó „közvéleménnyel” a hamis vallásoknak a felebaráti
szeretetről nincs megfelelő fogalma – ahogy ezt a „menekülők”
anyaországára vetett pillantás világosan mutatja.
A
felebaráti szeretet azonban a fizikailag közeli felebarát iránti
konkrét jóakaratot jelenti. Ez elsősorban a családtag, a szomszéd és a
munkatárs. Minden más távolabbi személy és még távolabbi személy iránti
szeretet csupán kibújó és illúzió. [A nagy emberbarátok és
világmegváltók többnyire elhanyagolták/elhanyagolják családtagjaikat,
nagy „tetteiket” a hozzájuk közel állók kárára hajtják végre, hiszen
sokkal könnyebb „nemes, távoli” célokért lelkesedni, mint a mindennapok
fárasztó, egyhangú, a közvélemény előtt rejtett felebaráti feladatait
tisztességesen elvégezni.]
Ezen felül a keresztények arra vannak kötelezve, hogy keresztény
hittársaikat előnybe részesítsék: „Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert
ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk. Amíg tehát időnk van,
tegyünk jót mindenkivel, főképpen hittestvéreinkkel.” (Gal 6,9-10)
Ez a szentírási rész benne van a breviáriumban a Nona olvasmányában.
Tehát a püspököknek és papoknak, akik (még) olvassák a breviáriumot,
havonta többször rá kell bukkanniuk Pál apostolnak eme intésére. De úgy
látszik, hogy ez a tanítás nem jut el az agyukig,
hiszen Schönborn „bíboros” az augusztus 31-i interjújában kifejezetten
azt mondta, hogy „biztosan nem a mi pozíciónk, hogy a plébániák csak
keresztény menekülteket vegyenek fel”.
Pedig ez az eljárás felelne meg a józan paraszti észnek. Ami
ehelyett folyik, az viszont teljesen abszurd: Az iszlám országokban a
keresztényeket jelenleg százezrével gyilkolják le és űzik el
otthonukból, de a „keresztény országok” azoknak udvarolnak, akik ezekből
az országokból jönnek. Ezek a mohamedánok a keresztény menekülteket – a
hírügynökségek szerint – már a befogadó-táborokban is fenyegetik vagy
már korábban a tengerbe dobták őket. A kereszténység ezekben a
hónapokban a legtöbb keleti országban a végét járja.
Aki
saját, privát lehetőségei keretein belül (tehát nem az állam, vagy a
média által verbuvált, adópénzből fenntartott ú. n. jótékonysági
egyesülések pénzén) bajba jutott embereken segít, érdemszerzően
cselekszik. Mindazonáltal az ilyeneknek is meg kéne fontolni, hogy Mt
25,31-46 szerint a felebaráti szeretetnek és segítségnek más, adott
esetben fontosabb formái is vannak. A „menekültek” mostani megdicsőülése groteszk módon torzítja el a felebaráti szeretet fontossági sorrendjét. [Lásd: A szeretet rangsora című cikket.]
A politikusok, a megszólalók a Szentírás egyes verseivel – melyeket
kiragadnak a hit és az erkölcs összefüggéseiből – élnek vissza. Olyan
emberek, akik egyébként fütyülnek a Biblia tanítására, parancsaira,
most egyszerre elkezdenek Európa keresztény gyökereire és a Szentírás
verseire hivatkozni, mint például Mt 25,40-re [amivel csak azt
bizonyítják be, hogy ismerik a Szentírást, tehát nem hivatkozhatnak majd
semmilyen földi vagy égi bíróság előtt arra, hogy annak többi
parancsáról fogalmuk sem volt]. És ez természetesen vonatkozik a
„püspökökre” is.
Ezért egészen világosan le kell szögezni: Azok,
akik szociális vagy politikai állásuk folytán felelősek a közjóért,
azoknak a keresztény értékrend és a természetjog józan értelme szerint
természetesen először a rájuk bízottak javáról kell gondoskodniuk. Mind a
közösséget, mind annak egyes tagjait védeniük kell a kívülről jövő
zaklatásoktól, támadásoktól [elsősorban ezért kerültek posztjukra, ezért
lettek megválasztva].
Az
egyházi vezetés pedig elsősorban az igaz hit terjesztéséért és
biztosításáért felelős. Ennek következtében hívei lelki üdvösségének
érdekében meg kell akadályoznia a hamis vallások terjedését.
Mivel a keresztény gyökerű országokban az egyházi vezetés még mindig
rendelkezik valamelyes befolyással a politikára és az intézményekre,
ezeket e fenti célok érdekében kell támogatnia. De ma erről [egyetlen
kivételtől, Szeged-Csanád egyházmegye magyar püspökétől eltekintve] szó
nincs.
[A Krisztus igaz
Egyházát bitorló szekta] püspökeinek tagsági könyvébe – úgy tűnik – bele
van vésve, amit Schönborn „bíboros-érsek” mint szerkesztői titkár az
1993-ban [!] megjelent a „katolikus egyház” katekizmusa című művében
leírt: „A gazdagabb nemzetek kötelezve vannak arra, hogy amennyire csak
lehetséges számukra, felvegyék azokat a külföldieket, akik olyan
biztonságot és életviszonyokat keresnek, melyeket saját országukban nem
találnak meg. A tekintélyeknek gondoskodniuk kell a természetjog
betartásáról, ami a vendéget [!] azok védelme alá helyezi, aki őt
felveszi. .. A bevándorló kötelezve van arra, hogy vendéglátó országának
materiális és szellemi örökségét hálásan tiszteletben tartsa,
törvényeinek engedelmeskedjen és terheiben osztozzon.” Ezen utolsó
követelésről mára már mindenki elfeledkezett, elsősorban maga a
„bíboros” úr, míg az elsőt szünet nélkül harsogják.
A
józan ész és a kritikus gondolkodás teljesen eltűnt. Az elmúlt
évtizedek hitvesztése után a nyugati emberek most a „menekültben” mintha
egy imádásra méltó pótlékot találtak volna. Az ébredés azonban nagyon
keserű lesz. Saját, bosnyák és osztrák „menekült”-táborokban
szerzett tapasztalataim szerint az iszlám vallású menekült urak normális
körülmények között késsel vannak felszerelve, ez egyszerűen
hozzátartozik népszokásukhoz.
Másodszor: a főleg fiatal mohamedán férfiak tömeges benyomulása a nemek
közötti egyensúly súlyos megváltozásához fog vezetni, minden, a nőket
érintő következményekkel. Mohamed kilencéves sokadik feleségének
mintájára az iszlámban egy kilencéves kislány már házasságra érett
(forrás: al-islam.com szaudi hivatalos internet-oldal).
Harmadszor: társadalmi
rendszerünk felforgatása teljes ütemben zajlik. Miként azt az osztrák
katonai körökben hallani lehet, a „menekültek” nagy része már átesett a
katonai kiképzésen. Miután mindegyikük a legmodernebb
mobil-készülékekkel van felszerelve [hol és mikor és kinek fizetik ezek
díját? – talán az egész akció megszervezői és támogatói e problémáról is
gondoskodnak?], bármilyen erőszakos tevékenységre pillanatok alatt
mobilizálni lehet őket.
Ezek mind olyan dolgok, amikről a politikai és egyházi felelősöknek tudniuk kell!
[És mégis úgy tesznek, mintha nem tudnának, különösen Rómában,
Brüsszelben és Berlinben! Maga a vezetés fogalma ezt jelenti és nem
mást, például hazaárulást, a haza kiszolgáltatását idegen céloknak.]
De
mivel a mostani „menekült”-őrület a felelősséget viselők körében érhető
tetten leginkább, abból kell kiindulni, hogy valójában egy Európa
átalakítását elérni szándékozó koncentrált nemzetközi akció áll a
háttérben. A hazug sajtó által történő totalitárius agymosás, és a
balradikális és erőszakos Antifa-affinen „NGOs” és a kiválóan szervezett
segélyszolgálati kampány (www.fluchthelfer.in) láttán ezt a
feltételezést nehéz megcáfolni. Háttérben maradó befolyásos körök
láthatóan polgárháborús állapotokat akarnak előidézni és a
„püspököket” kollaborálásra rávenni [erre nincs szükség, ők önként és
dalolva teszik, amit Krisztus ellenségei elvárnak tőlük].
[Ezután a
szerző bemutatja azt a szír embert, Baghdi urat, akit Schönborn
„bíboros” a migrációs kérdésben tanácsadójának választott, és aki immár
26 éve Ausztriában él, de németül még mindig csak nagyon rosszul beszél.
Az úr a lazaristák székhelyén tart fenn irodát, ahol állítólagos
katekumeneknek ad jogi tanácsokat. Miután Baghdi úr a televízióban is
fellépett, kiderült róla, hogy jó keleti és mohamedán szokás szerint az
őszinteség nem az erős oldala. – Ezzel kapcsolatban W. Schrems olyasmit
kezd el feszegetni, ami több figyelmet érdemelne, és amit így is meg
lehet fogalmazni: Miért pont a hosszú évszázadokon keresztül mohamedánok
között élt keresztények szenvedik most el – egyelőre – a legnagyobb
csapást. Én például azt hiszem, a legkevesebben tudják, hogy ezeknek az
iszlám hódoltság alatt élt keresztényeknek gyerekadót is kellett
fizetniük: minden keresztény családnak elsőszülött fiúgyermekét 5 éves
korában oda kellett adni adó fejében: ezekből és a hadjáratok során
foglyul ejtett többi keresztény gyerekből lettek a janicsárok. Én
valahogy úgy képzelem, hogy ilyen gyermekadóba a latin keresztények nem
egyeztek volna bele, inkább elvándoroltak volna. W. Schrems Baghdi úr
bemutatása után így folytatja cikkét:]
Itt mutatkozik meg a keleti kereszténység alapproblémája. A keleti
kereszténység mögött 1400 évnyi iszlám kulturális átformálás áll, és
soha nem ismerte a nyugati skolasztikát. Ebből magyarázható
kijelentéseik jelentős homályossága. Mivel a keleti kultúrát 1400 év óta
leginkább befolyásoló könyv, a korán, számtalan ellentmondást
tartalmaz, az ott élő másvallásúak maguk is alkalmazkodtak az ennek
megfelelő dikcióhoz. És természetesen a gyakorlati kérdésekben, így a
„menekült”-munkában is mindenfajta trükköt alkalmaznak.
Összefoglalás:
Boszniában és Ausztriában e téren szerzett gazdag tapasztalataim
alapján három alapigazságot tudok megállapítani: Először is, nagyon
sokat hazudnak. Másodszor a menekült-munka óriási üzlet. Harmadszor, a
valóban segélyre szoruló menekültek nem azok, akik annak adják ki
magukat.
Kinek
használ az, ha a nyugati jóléti – az igencsak labilis lábakon, azaz
óriási adósságtömegen álló – társadalmak összeroppannak? A
„püspökök” és beosztottjaik a helyi lakosságot cserben hagyják, ráadásul
még erkölcsi nyomást is alkalmaznak velük szemben, mikor arra ösztönzik
őket, hogy a mindenfajta betolakodó saját maguk, családjuk, gyermekeik
és barátaikkal szemben elkövetett verbális és pszichés túlkapásait
ellenkezés nélkül eltűrjék.
Ezzel
egyidőben Európa példanélküli iszlamizálását segítik elő. A hitehagyás
ezen a területen is a józan ész eltűnéséhez vezetett [a konok bűnösöknél
az értelem elhomályosulása Isten evilági büntetése]. Ez megmagyarázza
az egyházi hierarchiában tomboló „menekült” elmebajt.
[Különösen Bergoglio viselkedését, ami azonban egyáltalán nem a
szokásos elmebaj, hanem kifejezetten sátáni: Felszólítása a templomok és
plébániák megnyitására a mohamedán betolakodók előtt már nem egyszerű
emberi bűn, még csak nem is hitehagyásának jele, hanem kifejezetten a
Sátán szolgálata. Ne felejtsük, hogy tanácsadói, a Szent Egyed közösség
vezetői, akik megalakulásuk óta az olasz cigány-táborok nagy jótevői,
szervezték az Assisi-világvallási találkozót, és minden azóta
megrendezett ilyen típusú találkozót. Ne felejtsük, hogy Bergoglio-nak
oroszlánrésze van a ma kialakult borzalmas helyzetben, hiszen első útja
Lampedusa szigetére vezetett, és azóta is megállás nélkül a
hajléktalanok és máshitűek között érzi magát a legjobban. Mostani újabb
eretnekségéről, a katolikus házasság mindenfajta korlátozás nélküli
annullálásáról szóló intézkedéséről már nem is beszélve. Bergoglio-nak
sikerült elérnie, hogy a világ az egyház iránti megmaradt kicsinyke
tiszteletét is elveszítse. Egyetlen vigasz, hogy mindezt nem a katolikus
Egyházzal szemben követte el, hiszen az már évtizedek óta a
katakombákban létezik csupán. És ha végrehajtják parancsát, azaz
beengedik a mohamedánokat a templomokba és plébániákba, ahonnan aztán
elsőként a keresztet és a tabernákulumot kell eltávolítani, hogy nehogy
zavarja a kedves vendégeket – ahogy a mellkeresztjét Bergoglio a kabátja
alá csúsztatja –, egyetlen vigaszunk, hogy ezek a tabernákulumok már
úgyis üresek, és hogy Isten már nem lakozik e helyeken, vagyis nem
Istent éri újabb gyalázat, hanem csak a zsinati szektát. Kár, hogy erről
a sok internetes csevegő, véleménynyilvánító nem tud, illetve nem akar
tudni. Így aztán tovább gyalázzák a katolikus Egyházat, holott Bergoglio
és társai már régen nem ennek a tagjai.]