Sokszor tapasztalható, hogy Rómában úgy fogalmaznak meg eretnekségbe
mutató, vagy egyértelműen erkölcstelenségbe vezető gondolatokat, hogy
azok nagy erőlködéssel helyesen is magyarázhatóak legyenek, mégis
elérjék a kívánt hatást: 1. a tannak a hívek fejében történő
megváltozását, 2. a cserébe kapott dicséretet a világ hatalmasaitól és
vezető médiumaitól. Erre az egyik legjobb példa Ferenc hírhedt
kijelentése: „Ki vagyok én, hogy elítéljem őt?” (tudniillik a gyakorló
homoszexuálist). Régen az ilyen kijelentéseket a Sanctum Officium (a Hittani Kongregáció elődje) megfelelő elítéléssel (censura) sújtotta: A Schütz: Dogmatika így osztályozza az ilyen káros, félrevezető megjegyzéseket: „Gyanús
tétel (Haeresi suspecta): A tétel úgy, amint hangzik, nem eretnek,
talán helyes értelmezést is tűr, mégis alapos okkal feltételezhető
mögötte a teológiai tévedés. (…) Megtévesztő tétel (Propositio
captiosa): eretnek tételt helyes kifejezésekbe burkol.”
Ilyen
és ehhez hasonló kijelentések manapság a katolikus tan minden területét
érintve oly sokszor hangoznak el, illetve íródnak le, hogy lehetetlen
feltételezni a jóhiszemű pontatlanságot. Ellenkezőleg: jól képzett (de
romlott) dogmatikusok szerkesztik meg őket, akik formailag nem lépik át
az általuk is pontosan ismert határokat, de olyannyira kitöltik őket,
hogy a szövegek hatása messze átnyúlik az isteni kinyilatkoztatás
határain, olykor túl sokat, máskor túl keveset állítva.
A Ferenc kézjegyét viselő legújabb dokumentum, az Evangelii Gaudium (Az
Evangélium öröme) esetében azonban ez a trükk – szerintem – nem
teljesen sikerült. Azaz a szokásos taktika ellenére is felfedezhető
benne (még egyszer hangsúlyozom, hogy csak az én megítélésem szerint) az
explicit, definitív herezis. Már az is beszédes, hogy a Szentszék honlapján nincs fenn a normatív latin szöveg.
Mit ír a dokumentum a zsidó vallással kapcsolatban?
- „A szövetség (ti. a Mózessel kötött szövetség – a ford. megj.), soha nem lett visszavonva” (247. p.).
- „Keresztényként
nem tekinthetünk úgy a zsidóságra (a szöveg értelme szerint: a zsidó
vallásra, a judaizmusra – a ford. megj.) mint egy másik vallásra” (247.
pont).
- „Mi (vagyis keresztények és a zsidók – a ford. megj.) ugyanabban az egy Istenben hiszünk” (247. p.).
- „Isten továbbra is kifejti művét az ószövetség népében” (249. p.).
Mire hivatkozik az Evangelii Gaudium szövege?
- „Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományait és meghívását” (Róm 11,29).
- „Ha már elvetésük megbékélés a világnak, mi más lesz a fölvételük, mint élet a halálból?” (Róm 11,16).
- „Az Izrael fiaival folytatott párbeszéd és baráti kapcsolat a fiatal Jézus életéhez hozzátartozott” (248. p.).
Mi az idézett pontok nyilvánvaló célja? És ez mely dogmával áll szemben?
Ferenc a biblicizmus örve alatt el akarja ültetni a gondolatot, hogy a
zsidókkal hajdan kötött szövetség máig fennáll, és a judaizmus isteni
jogon is legális vallás a mai korban is, egyfajta zsidó különbejárat a
Paradicsomba.
Ez így nyilvánvaló eretnekség, azaz Schütz Dogmatikája szerint: „Sententia notorie haeretica: Már a megfogalmazásáról lerí, hogy ünnepélyesen definiált dogmával áll szemben”
A dogma, amellyel szemben áll, pedig az a tétel, mely az
Egyházat az üdvösség egyetlen eszközének vallja (DH 3866; Dz 1821 – Mt
28,19; Mk 16,16). Mk 16,16: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki
nem hisz, elkárhozik.”
Hogyan próbál a szöveg formailag katolikus maradni?
Először is úgy, hogy összemossa az ószövetség kifejezés két jelentését
[a Szentírás része és Istennek Ábrahámmal kötött szövetsége], mikor a
régi, azaz a mózesi szövetség visszavonásának valóban meg nem történtét
hangsúlyozza.
Hol van tehát a megtévesztés? Mi erre a katolikus válasz?
Az Ószövetség csak mint könyvgyűjtemény maradt érvényben, Istenről
adott kinyilatkoztatásai és erkölcsi törvényei ugyanis mindenkor igazak
és érvényesek (2 Tim 3,15), mert az isteni kinyilatkoztatás termékeiként megőrizték jelentőségüket. Ugyanakkor az
ószövetség mint szövetség megszűnt, de nem érvénytelenítés útján, hanem
beteljesedés által. Így például a Tízparancsolat kötelező érvénye
megmaradt, de már nem az Ószövetség, hanem az Evangélium erejében
kötelez, amely megerősíti, sőt tökéletesíti a parancsok értelmezését
(vö. Cathecismus Romanus III. 4,4; ill. Aquinói Szent Tamás: Summa
Theologica III. 107.). Vagyis az újszövetség felülmúlja a régit, hiszen a régi szövetség Krisztus kereszthalálával érvényét vesztette
– és ezt hallgatja el az Evangelii Gaudium dokumentum, mert „az
Ószövetségben rejtőzik az új, és az Újszövetségben feltárul az ó” (Szent
Ágoston).
A dokumentum arra apellál tehát, hogy a szövetség
visszavonása valóban soha nem történt meg (a 247. p. így próbálja
igazolni kijelentését). Noha ez tényleg igaz, amit a szerző közölni akar
valójában mégis hamis, mert az ószövetség mint szövetség igenis
megszűnt, de e megszűnés nem a visszavonásban, hanem éppen a
beteljesedésben áll (Mt 5,17). Amiként nem lehet azzal sem érvelni, hogy
egy terhesség örökre megmarad, ha a terhes nőnek soha nem volt sem
spontán, sem művi abortusza: A terhesség ugyanis, akárcsak az előkészítő
szereppel bíró ószövetség önmagában bírja a megszűnés igazi és természetes okát: a beteljesedést, példánkban a gyermek megszületését!
Ezért értelmetlen az olyan érvelés, mintha a Róm 11,29 (hogy tudniillik
Isten nem bánja meg a zsidó nép meghívását) a szövetség fennállásának a
bizonyítéka lenne. Az a nő ugyanis, aki gyermeket akar, természetesen
soha nem bánja meg, hogy áldott állapotba került, de ez nem azt jelenti,
hogy ezt a sokszor fizikailag kellemetlen állapotot állandósítani
szeretné. Épp a beteljesedés, vagyis tulajdonképpen ezen állapot
megszűnése miatt fogadja el a várandósság és a szülés minden
megpróbáltatását, mert a megszűnéssel egy új valóság, egy új élet
kezdődik, mely bár addig is csíraszerűen, majd egyre világosabban adott
volt, de nem nyilvánult ki (Jn 16,21).
Hol van erre a szentírási háttér?
- A
régi szövetség éppen az új és örök szövetségben való beteljesedése
által szűnt meg: „Amikor elérkezik a tökéletes, ami töredékes, véget ér”
(1 Kor 13,10).
- Nincs külön út az üdvösségre: „Senki sem juthat az Atyához, csak énáltalam” (Jn 14,6).
- Az
Úr azt mondta Ábrahámnak: „a te ivadékodban – vagyis a te utódodban
nyer áldást a föld minden népe” (Ter 26,4). Tehát a zsidókat nem
önmagukért választotta ki Isten (ez súlyos személyválogatás lenne),
hanem azért, hogy legyen egy nép, mely a föld minden népe számára
eljövendő Üdvözítőt befogadni kész vallási és társadalmi közeget
alakított ki. A zsidó nép kiválasztása nem öncélú, hanem szolgálat: a föld összes nemzetének szolgálata (Iz 11,10; 54,3; 0,1). Egyedül ebben áll a méltóságuk.
- A
Biblia világosan beszél egy új szövetségről, melyhez a zsidók is
csatlakozhatnak, ha akarnak, vagyis, ha elismerik Jézust Isten Fiának,
Az új és örök szövetség (melyről már Jeremiás próféta is jövendölt)
megkötésének pillanatában, vagyis Krisztus megváltó halálakor, véget ért a régi, időhöz kötött szövetség. Ezzel az addig a zsidók részére fenntartott választottság megszűnt. Tehát
az új szövetség a zsidókra is vonatkozhat, ami egyúttal azt is kizárja,
hogy a régi szövetség érvényben legyen: „Igen, jönnek napok – mondja az
Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. De
nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem” (Jer 31, 31-33).
- Az
első pápa, Szent Péter, – a mai pápával [?] ellentétben – a zsidók
üdvösségét is a kereszténységhez kötötte: „Megkérdezték (tudniillik
izraelita férfiak) Pétert és a többi apostolt: »Mit tegyünk hát,
emberek, testvérek?« »Térjetek meg – felelte Péter –, keresztelkedjék
meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. (…) Mert az
ígéret nektek és fiaitoknak szól, meg azoknak, akiket – bár távol vannak
– meghívott a mi Urunk, Istenünk” (ApCsel 2,14-39).
- Krisztus
halálával az ószövetség szövetségi mivolta kultikus gyakorlatával
együtt megszűnt. Ezt jelzi a zsidó templom legszentebb részének, a
Szentek Szentjének feltárulása, és a templom későbbi lerombolása: „Jézus
még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. Erre a templom
függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig” (Mt 27,50).
Amire nincs semmilyen magyarázat
Ferenc azt írja, hogy a zsidóságra nem szabad egy másik vallásként tekinteni, sőt igazából nem is keresztény, aki így tesz
(szerinte tehát például Aquinói Szent Tamás, Borgia Szent Ferenc,
Ferreri Szent Vince; Loyolai Szent Ignác, sőt Luther és Kálvin sem volt
keresztény, hiszen ők határozottan más vallásúaknak tekintették őket).
Ezzel azt is állítja, hogy a Jézus előtt élt zsidók (akikre feltétlenül
igaz ez az állítás) azonos vallásúak a judaizmus ma élő híveivel.
Akik elvetik a kollektív bűnösség elvét, amikor az istengyilkosság
vádja éri őket (Mt 27,25), ám rögtön vallani kezdik ugyanezt, ha a
holocaust témája kerül szóba, azoknak tulajdonképpen igazuk van, de ez
az igazság az ő fejükre is visszaolvasható. Ha valaki ma belép egy
neonáci pártba, akkor közösséget vállal a nácik által elkövetett
bűnökkel is, akkor is, ha az ő uralmukkor még az apja sem élt. Épp azáltal lesz bűnös, hogy tudván tudva a háborús bűnökről, közösséget vállal elkövetőikkel.A
zsidók nem azáltal részesei az istengyilkosságnak, hogy zsidó fajúnak
születtek (melyről nem tehetnek, és magára az Üdvözítőre is igaz), hanem
azáltal, hogy részesei a mai zsinagógai gyakorlatnak, és örökébe lépnek
azoknak, akik Jézust nem fogadták el, és megölését helyeselték és
kieszközölték. (Természetesen itt sokat vesz el az egyéni
felelősségből a kulturális hatás, de itt az alapelvekről beszélünk.)
Ebben áll kollektív bűnösségük, és nem a faji mivoltukban. Ne feledjük
azt sem, hogy a Jézus korabeli zsidóság a Tóra vallásossága volt, de a
mai judaizmus gyakorlati alapját elsősorban a Talmud képezi.
Ezzel szemben az Evangelii Gaudium úgy állítja be a kereszténység és a
mai judaizmus ószövetségben való gyökerezettségét, mintha mindkettő
merőben abból eredne. Erre Bangha Béla S.J. így felel: „A keresztény vallás először is nem zsidó, hanem isteni eredetű.
Még ha Isten az ókori zsidóságon keresztül hirdette is ki kijelentéseit
és parancsait, azért azok mégis isteni közlések, nem pedig zsidó
találmányok. (...) Már az is teljesen történelemellenes dolog, ha valaki
az ószövetségi zsidóságot összetéveszti a Krisztus utáni és a mai
zsidósaggal. (…) A próféták szent írásai és a krisztusgyalázó
talmud-irodalom között éppolyan ég és földnyi különbség van, mint akár
Mózes, Dávid, Izaiás vagy a Makkabeus-hősök és a mai galiciánerek
között. Amazok szentek voltak, hősök, igazak, hívek az egy Isten
hitéhez, akik minden kísértés közt, egy sokisten-tisztelő pogány
kultúrvilág minden incselkedése közt hősiesen ragaszkodtak, sőt sokszor
vértanúságot szenvedtek az Isten szaváért, de a zsidóság akkor fordult
el önmaga jobbik felétől, amikor Krisztust megtagadta, amikor az
elvakult farizeusok pártja Krisztus vérét magára és fiaira hívta le.
Ezek mai kővetői egészen más irányt jelentenek.” (Világnézeti válaszok) Ez a mai kommunistákra éppúgy igaz, mint a zsidó vallásúakra.
Éppen ezért értelmetlen azt gondolni, hogy a keresztények és a zsidók közösen kereshetik az ószövetségi Szentírás értelmét.
Mert vagy igaz az Újszövetség állítása, hogy megtérésükig a zsidók
szívét homály takarja, és képtelenek felismerni az Írások igazi
értelmét; Ebben az esetben mit tanulhatnánk tőlük? Vagy nem igaz ez a
kijelentés, és mi tévedésben vagyunk, és e tévedés szemüvegén keresztül
olvassuk a törvényt és a prófétákat. Ebben az esetben viszont nem látom
be, hogy miképp tanulhatnának ők bármit is tőlünk.
Legfőképpen
pedig az nem igaz, hogy ugyanazt az egy Istent imádjuk. Ez éppúgy nem
igaz, mint amikor ezt a muzulmánokkal összefüggésben állítják. A mi
Istenünk „egység a háromságban, háromság az egységben”, de ezt mind a
zsidók, mind a muzulmánok felháborodva utasítják vissza.
Mondhatnánk erre, hogy az ószövetségi zsidók sem ismerték a
Szentháromság titkát, mégis ugyanazt az Istent imádták, mint mi. Ez
valóban igaz az ószövetségi korban élt zsidókra. De más dolog valamiről nem tudni, és ezért nem vallani, de egészen más egy dologról tudni és azt következetesen tagadni!
Megítélésem szerint tehát a fent idézet mondatok, kimerítik, ha nem is a
„sententia notorie haeretica”, de a „propsitio haeretica” fogalmát,
vagyis a kijelentések lényegében dogmákat tagadnak.
Függelék:
1904-ben Szent X. Pius pápa a cionizmus megalapítójának, Theodor Herzl,
aki a cionista mozgalom elismeréséért folyamodott hozzá, és azt kérte
tőle, hogy egy Izrael állam megalakulását legalább elvileg ne ellenezze,
a következő választ adta:
„Amíg Izrael Krisztust nem ismeri el Messiásnak és Istennek, addig az Egyház se a cionizmust, se Izraelt nem fogja elismerni.”
Szent X. Pius pápa, könyörögj a katolikus Egyházért és a hű katolikusokért!
http://www.katolikus-honlap.hu/1401/fuzesi.htm
A
szoborról számos másolat készült, az egyik a floridai Key Largo mellett
áll a tengerben, egy másik pedig Grenada fővárosa, St. George
közelében – utóbbi a genovai tengerészet ajándéka volt 1961-ben, hálából
a Bianca C nevű olasz hajó legénységének megmentéséért.
A
Máltán található másolat a legújabb: a Kristu tal-Baħħara nevet viselő
szobrot II. János Pál pápa 1990-es látogatása emlékére állították fel,
és 35 méteres mélységben található, az MV Imperial Eagle hajóroncsa
közelében, mely hasonlóan népszerű merülési helyszínnek számít.
