[A cikk megírására az idei németországi "katolikus-nap" rendezvényei, illetve az azon történtek adták a szerzőnek az apropót. Azért érdemes közölni, mert nem csak a németországi, hanem az egész ú. n. hivatalos "katolikus" egyházra vonatkozik. A cikkben látható egy fotó is – melyet ocsmánysága miatt nem mutatok be – mely Münster egyik templomában megrendezett ú. n. Queer-"istentiszteleten" készült.]


A cikk befejező részei:

A kereszténység utáni modern humanitárius pátosz a kereszténységnek azon gyümölcse, mely pontosan akkor fejlődött ki, amikor a keresztény hit igaz tartalmát a nyugati társadalmak elárulták, áruba bocsátották, magában az egyházban pedig elvesztették. Nietzsche azon a véleményen volt, hogy amikor a kereszténység elfelejti, hogy mi is valójában, ezt a romlott gyümölcsöt ő maga fogja reklámozni saját autentikus teremtményeként. És akkor a kereszténység-utáni egyház elkezdi azokat átölelni, akik a keresztény vallást mindig is gyűlölték, és ezekkel karöltve azokat gyűlölni, akik a keresztre-feszített Jézus Krisztusban való hitet hirdetik, és az egyházi dekadenciát a nevén merik nevezni.

Ezzel a rövid leírással el is érkeztünk az aktuális németországi "katolikus egyházhoz", ami neo-marxista politikus mozgalomnak képzeli magát, miközben úgy gondolja, hogy ez az igazi kereszténység. Mindazonáltal a német "egyház" csupán egy különösen haladó példája az egész mostani "egyház" állapotának.
Bár abszolút őrültség és hihetetlen, de az "egyház" képviselői mindeközben meg vannak győződve arról, hogy a homály és sötétség hosszú időszaka után végre ők találták meg a kereszténység valódi tartalmát és alakját. Ha az egyik püspök a Queer-offenzívához fújja meg a sípot, és a migrációs politikát éljenzi, egy másik arra utasítja egyházmegyéje "papjait", hogy áldják meg a homokosokat, és kifejezetten búcsút vesz a keresztény Nyugattól, és a pályaudvaron személyesen fogadja a muzulmán migránsokat, egy harmadik pedig a levitézlett autista klímaaktivistát Jézus Krisztushoz hasonlítja, és az összes többi a jobboldal elleni harcra szólít fel – akkor ez már nem egyszerű politikai opportunizmus, hanem azoknak a meggyőződése, akik e viselkedésükkel a "kereszténység" magját akarják érvényre juttatni.

Mindezen szörnyűségben az igazán megrázó az, hogy ezek a figurák mind "jóakaratú" embereknek hiszik magukat, és a pusztulás mostani állapotát az eredeti állapot lényegeként fogják fel. Az igaz, autentikus hit olyan tökéletesen kiveszett, hogy eltűnését már nem is veszik észre – és ezt a helyzetet nem az ateisták, hanem a mai egyházi vezetők képviselik. Ez már valódi elmebaj, ami ellepte az "egyházat", és mindennemű józan ítélet elvesztésével sújtja. És mivel e kóros állapot rendkívül előrehaladott stádiumban van már, semmilyen esélyük sincs többé a gyógyulásra.

Amit azonban nem értek, az az, hogy a "konzervatív" keresztények a botrányos rendezvények ellen petíciókat, azon kívül Prevostnak kérvényeket küldözgetnek, hogy lépjen fel e dekadencia ellen. Attól eltekintve, hogy haszontalan szenvedély azokkal szemben segítséget kérni Prevosttól, akiket sorozatosan ő maga nevez ki hivatalukba, kétlem, hogy egyáltalán fennáll-e még a keresztények kötelezettsége a pusztulás késleltetésére. Egyfelől azért, mert a kórkép definitív halálos, amiről, magukat a betegeket is beleértve, mindenki meg tud győződni. Másfelől azért, mert éppen a halálra ítéltek kimúlása az igazán kívánatos.

Ugyan Krisztus Misztikus Testét soha nem lehet megsemmisíteni, de a nihilista egyházi hatalmi rendszer megtámadhatja, és mocskával rátelepülhet. Én abban reménykedem, hogy ezek a "jóakaratú" egyének saját rothadásukban hamarosan elpusztulnak, és bizarr ideáik a realitás nyomása alatt szétmorzsolódnak – minél gyorsabban, annál jobb. Ők ugyan már most intellektuális és lelki roncsok, de a falaknak egészen az alapokig le kell omolniuk.
Bevallom, hogy én időközben már minden "katolikus" rendezvénynek örülök, mert szívesen nézem a résztvevők halálba vezető morbid táncait, melyek alatt annál gyorsabban és őrültebben keringenek körbe-körbe, minél közelebb kerülnek ahhoz a mélységhez, mely ki lett számukra jelölve.

(forrás: www.katholisches.info – 2026. május 18.)
https://www.katolikus-honlap.hu/2601/vigilius.htm