Olyan imákat tettem fel, melyeket még az 1980-as évek közepéig is imádkoztak az idősek…. de továbbadni ők sem tudták már

Őseink imái a késő középkortól az 1980-as évekig…

Részletek
Erdélyi Zsuzsanna
„…századokon át paptalanul…” és Hegyet hágék, lőtőt lépék
című könyveiből

 

„...ezek nélkül az imák nélkül én már nem is lennék, ezek tartották fenn bennem a lelket...” Bevezetés: »A századok ködébe veszett költői világot, a késő középkor nemzeti nyelvű szent költészetének műfaji állományát elsősorban a nagyheti eseményeket megjelenítő passió-epika és a Máriasiralom-líra anyaga adja, amit sok-sok öregasszony, akik a szájhagyományozó-szóbeli kultúra hordozói voltak, őriztek. Az ő tudásukat nem az írás rögzítette, hanem a közösségi emlékezet – az ún. kollektív memória – tárolta és örökítette át századok menetében. Nemzedéki renden olyan szöveghagyomány ez, amelynek középponti témája az érzelmeket fölforrósító Krisztushalál – szinte realista – megjelenítése. A népköltészet élőszava nyomán így elevenedik meg a műköltészet holt anyaga. Az adatközlők – nemcsak az öregek – sokszor szipogó, síró, akár zokogásba is fúló imamondása érzékelhetővé teszi a középkor könnyes, kollektív gyászát, a krisztusi szenvedést, az anyai fájdalmat átélő ember belső katarzisát: „Sírjunk együtt Máriával…”. Az utókor az ő imáikon keresztül nyer betekintést a belső „kamrákban” tárolt lelki eledelre és ennek fontosságára., ahova akkor mennek be, amikor éppen korog a lelkük és szomjas az égi harmatra. Akár paradicsomi élővízeknek is lehet nevezni ezt a spirituális folyamot, mely eljutott a 20-21. század emberéhez, bár forrása a messzeségbe vész. A nép az ősi rend szerint végezte imáit „....századokon át paptalanúl...”. Vajon milyen megtartó erő mozgathatta a lelkeket nemzedékek során az örökölt javak megőrzésére? A válasz egyszerű: a Krisztus-hit élménye és a felelősségérzet elődeik tudásával szemben. Erről vallottak az idős asszonyok megnyilatkozásai is: „…Ollan nagyanyám vót, hogy szombaton mindig reggelig égett a lámpa. Mária tiszttelettyire, s imádkozotrt sokat, oszt mikor má ezeket mondta, én aludtam, azt mondtam: tuggya-e szülém, kőccsék fel, mikor a szépet mongya, még kislány vótam… mindig két térgyin térgyepűt, úgy a kép előtt, oszt mindig felkőtött: no, kejj fő’ fiam, kejj fő’! Oszt akkor tanútam…” (Miért nevezte „szép”-nek?) „…Hát, hát nekem szép vót… cifrább vót, vagy miért? … ezt nagyon szerettem mondani…” (S mi volt a szép benne?) „… A Jézus szenvedései, hogy szenvedett,megfeszítették, megostorozták, minden benne vót, a Jézusnak szenvedései….” (1972. január) „…Mert nincsen kedvesebb, hasznosabb a mennyei Atya előtt, mint a keresztény hívek az ő szent fiának keserves kínszenvedéséről emlékeznek. Aki olvasni nem tud, az imádkozik…” (1971. október) „…Hát ugye, szereti a Jézus Krisztus szenvedésirű ne feledkezzünk meg…” (Nem elég csak nagyböjtben?) „…Nem ám! Mindennapi mise arrú szól… Mindennapi miseáldozat: Jézus Krisztus szenvedése. Hát, aki hitös, az bizon nem feledkezik meg az ijjesmirű. Nem felejtik el halálos hótig…” (1972. augusztus) „…Az a legszebb imádság… nagyon szeretem aztat… mert abba benne van a Krisztus Urunk szenvedési meg a Mária keservi…” (1970. november) „…Erő van ezekben az imákban…erő. Lelki erő… Legyöngülünk is, csak ebből merítünk. Mitcsináhatunk? Bizony van az életben hogy legyöngül az ember. Akkor mink hová fussunk: Főleg má ilyen idősek? Nem találunk fő magunkat itt. Ott, a magas kék Eget aki teremtette, csak mink ott találjuk fő magunkat…” (1972. május) Ilyeneket hallva, máris fölsejlik bennünk a középkor évente megismétlődő kollektív katarzisa, amely verbálisan a passió-epikába és a Máriasiralom-lírában csapódott le. A népi imádságok e műfajokat nemcsak szövegi mivoltukban éltetik tovább, hanem érzelmi töltésükben is, amiképpen a szenvedéssel való azonosulás jeleként, sokszor szipogva, sírva mondták el imáikat. Különösen az analfabéták fejében összesűrűsödött ismeret kivetítette az egymásba olvadó múltat és jelent, a felmenőik sorába illeszkedő saját életüket: szülések, örökös munka, betegségek, gyász, mind az Istenhit jegyében és a tiszta szobák, szent sarkok kékpalástos Szűz Máriájának védelmében.«

 

Archaikus népi imádságok

 

1. Mária keresi Krisztust Keresem uccákru' uccákra Názáretbeli Jézus, zsidóknak királa, Veszedelembe' forgóknak levő Istene! Megtestesült szent Iste(n), Szent erős Iste(n), Szent és halhatatlan Úriste(n), Könyörűjj mirajtunk. Hét köröszt alatt lefekszem, Hét köröszt alatt fölkelek, Őrizz, angyalom, éjfélig, Boldogságos Szűz Mária, vérrattig, Jézus Krisztus, mindétig, Hogy gyarló testem nyugoggyék, De szívem el ne aluggyék, Hogy téged mindenkor lásso(n), Minden Gonoszt távoztasso(n), Sátányok megköttessenek, Testembe' ne förtőzzenek, Engedd ezt nekem kegyese(n), Atya Fiú, fölségese(n), Élvén örök dicsőségbe(n) Most és mindörökkön örökké, ámen. Ma vala, pénteknek napja vala, Mén a Jézus Krisztus kínnak kínhelyére, Meglátták a zsidók, Fölfeszítették a magos keresztfára, Fol a szent vére, Hervad a szent színe, Szomorodik a szent lelke. Szól a Boldogságos Szűzanya Mária: Óh fiam, fiam! Szerelmes Szent Fiam! Én azt gondú'tam, te lészen bús, Látom, fiam, én lészek bús, Aki ezt az imáccságot este-reggel elmongya, megüdvözül! Názáretbe' van egy mustromfa, Kivül aranyos, belül kegyelmes, Abba' mondottak héccer hét szentmisét. Én ott hallgattam szerelmes Szent Fiammal, az ártatlan Jézusommal, Eccer elkapták mellőlem a kegyetlen zsidók, Keresem uccákru' uccákra, Sehun nem találom, Előtalálom Szent Lukács evangélistát, Kérdem tőle: Nem láttad-e szerelmes Szent Fiamat, az ártatlan Jézusomat? Óh anyám, anyám, szép Szűz Máriám! Menny el, menny el a magos Kálvária hegyére! Ott vagyon egy szent keresztfa, Arra vagyon fölfeszítve, Vasdárdával nyitogattyák, Arcul verik, vérrel verőtékezik, Ecettel, epével itattyák, Tövissel koronázzák, Marokvesszővel csapkodják, Hét csö(pp) vére elcsöppent, Az angyalok fölszették, Szent Atyja elejbe vitték, Oh anyám, anyám, szép Szűz Máriám! Menny el, menny el a fekete föld szine alá, Az Ádám maradványai közé, Kiálcsd, hirdesd Lefektekre, fölkeltekre: Bizon, bizon vélem lészen a Paradicsomba'. Én mondom, a Teremtő, Aki titeket az ő szent véréve(l) és haláláva(l) megváltott, ámen.

Közlés: Nagyberény (Somogy m.), 1968. december 17. a 98 éves Rozi nénitől "Az én édesanyám tanított rája, még kislány koromtú szokva tudom... Hát én este, minden este... minden este, minden reggel elmondom. No. Csak úgy tanított bennünket..." [Jegyzet: "Régi imádság a Szent Földről" címmel küldte el ugyanezt az imát egyik, az Új Ember felhívására jelentkező gyűjtőnk: A szöveg hitelét, misztikus értékét kifejező szentföldi származást is fokozza még a vallásos palóc tudat, amely az imádságot isteni eredetűnek, egyenest Jézus írásának tartja: "Az Úrjézus saját kezével írta. Hát úgy vót abba a papírba, az imádság utójján, hogy az Úrjézus saját kezivel írta..." Az egész magyar nyelvterületen előforduló szöveg hol teljes egységében, hol részeiben, esetleg más imádságokhoz csapódva, viszonylag épen, romlás nélkül él. Ennek oka a szöveg ponyvai árusítása s ezzel könnyű terjedése főleg búcsújáróhelyek tömegei között: Funkciója, "haszna" ennek megfelelően sokféle. Pl. kötött rend szerinti elmondója halála idejét is megtudhatja: "majd a mennyei atya megmondja (az imádkozónak, aki) megálmodja, és az Isten álmában megjeleníti halála idejit... mer az álom mindig igaz, csak figyelje meg, tizenkét nap előtte megtudja..."]

2. Ez a Jézus imádsága Ma péntek, ugyanannak a napja, Kénján esett esetje, Eme ház szép ház! Küel aranyos Belül irgalmas. Négy szögibe négy aranykereszt, Közepibe egy aranyótárka, Abba ül asszonyunk szép Szűz Mária Térgyig vérbe könyökig könnyübe. Odamene szép Szűz Ilona, kérdé: Mir sírsz Asszonyunk? Hogyne sírnék, hogyne rínék, Mikor az én áldott szent fiamot a zsidók harmadnapig kergették Három nap múlva megfogták, Vasláncokkal megkötözték, Vaskecsükkel megcsapkodták, Vasnyálukkal leköpdösték, Bizony bizony jogval mondom, Ki ezt egy nap háromszor elmondja, Annak pokolnak ajtaja betévődtetik, Mennyország ajtaja kinyittatódik.

Közlés: Gyimesközéplok, (Csík megye), 1969 nyara a 75 éves Vilma nénitől "Ez a Jézus imádsága. – Ezt mi mondjuk. Azzal el van végezve ez." [Jegyzet: A szenvedéstörténetre emlékező, tehát érdemszerző Pénteki imák ilyen elnevezése –- Jézus imádsága, Úrkrisztus imája, Szenvedő Jézus imádsága stb. – és a népi vallomások arra engednek következtetni, hogy az "Úr imádsága", azaz a Miatyánkkal szemben a Pénteki szenvedésimádság képviselte Jézus imáját mint "legdicsőségesebb, legüdvösségesebb" imádság. Az "Úrjézus imádsága" tényét a nép magától Krisztustól származtatja, ahogy ez több szövegzáradékból kiderül. Ugyanis a Miatyánk és az Üdvözlégy mellől hiányzott a hivatalosan általános érvényű Jézus-ima. Hitvallásként használva a teológiai káté szellemét árasztotta, melynek a szenvedésre erősen rezonáló nép számára nem volt megfelelő érzelmi töltése. A nép viszont a szenvedést megjelenítő Jézus részére is igényelt imádságot, egyszersmind az Atya-Anya-Fiú hármasságtudat szövegi megjelenítésére is vágyott. Jobb híján maga alkotta meg az erre legméltóbbnak ítélt, vagyis a Golgota-halált idéző szövegekből. Indítást az évente kétszer hallott passiószövegből kapott, segítséget meg éppen a Fiúistentől, aki a szövegzáradékokban mintegy visszaigazolta a népi törekvést: "Ki elmondja az én imádságomat este lefektében, reggel felköltibe..." Summázva kijelenthetjük, hogy az ősszövegekre visszamenő Pénteki imádságok képviselték a nép számára az Úrjézus imáját az Úr imája-Miatyánk és a Mária imája-Üdvözlégy mellett.

3. Kimegyek én ajtóm ele(j)be Én Uram Teremtőm, Mikor engem teremtél, Annál előbb ismertél, Szent kereszteddel megváltottál, a magas keresztfa oltárán kiöntöttél, A drágalátos szent testeddel etess meg engem, A te drágalátos szent véreddel itass meg engem, Légy irgalmas fiaidnak és lányaidnak és nekem is, Édes Jézuskám! Én kimegyek én ajtóm ele(j)be, Föltekintek a magos mennyekbe, Ott látok egy aranyos karastromot, Kívül aranyos, bévül irgalmas, Abba vagyon hat oltár, Hetedikbe Szent Pál, Szolgájja szentmisét, Lásd, megmondtam én ezt Még boldog Betlehembe' voltam. Te leszel a kínzatott fiú, Én leszek a búlátott fiú, Ereggy, ereggy a fekete főd hátára, és hirdesd ki, Hogy ki ezen imádságot este lefektekor, reggel fölkeltekor elmondja, Bizon, bizon velem lészen a boldog mennyországban. Ehol jön a Jézus, Lelkemlátó Jézus, Örökdicsőségmondó, békességszállásostó', Kész a lélek, beteg a test, A halálnak bűne elmú't óráin, Rövid számos napjain, Ha én meggyónt ember lehetnék, és Urat akarnék hozzám venni, Jőjj hozám, Uram Isten, lakozzál énbennem, mind a Názáretben, Dicsőséges dicső Isten, Vagy kegyelmes kegyes Isten, Nékem ördög ellenségem, Akar engem elveszteni, Üdvözítő szép Jézusom, Üdvözíccsed én álmomat, Világosíccsad fö(l)ségemet, ámen.

Közlés: Kalász (Felvidék), 1973. november egy 71 éves asszonytól "Én ezt mikor még ljánka vótam... öregektől, öregektől... édesanyám meghalt hat éve 88 évese', idevalósi... hát hiszen ezek tuttak ilyen imádságokat, ugye... estefelekor, meg reggel, hát én is, Isten panaszul ne vegye, reggel, meg este imádkozom mindig... Három szombaton böjtőlélünk..."

4. Leszállott mennyégből Ki teremtett? Atyaisten! Ki váltott meg? Fiúisten. Hun váltott meg a Fiúisten? Magos keresztfán, Kálvária hegyin. Mivel? Szent malasztyával és kegyelmével. Hány az Isten? Egy az Isten, állattyában három személy: Atyaisten, Fiúisten, Szentlélekúristen. Leszállott mennyégből Szűz Mária méhibe, A világra született, Kínt és halált szenvedett A mi vál(t)ságunkér(t). Harmadszor, hogy az Isten igaz Bíró, jóknak jutalmazója, Gonoszoknak büntetője, Negyedszer az ember lelke halhatatlan, soha meg nem hal, Ötödször az Isten malasztja nélkül semmi jót nem cselekedhetünk.

Közlés: Jászberény, 1972. augusztusi búcsún a 65 éves Magdi nénitől [Jegyzet: A kátészövegek esti imává alakulása imaszövegekhez való csapódásuk révén távoli időkbe nyúló hitoktatási gyakorlatot idéz, a naponta-esténként történő otthoni elmondást, a katekizmusi tételek sűrítését. Pais Dezső a XVI. sz.-i kolostori irodalom szövegeire, nevezetesen az Érdy-kódexre utal az állat-állatjában-állatban magyarázatánál: "Dicsőség legyen Istennek, / Atya, Fiú, Szentléleknek, / Egyenlő mint három személnek, / Egy állat örök Istenségnek / Ament."]

5. Hány az Isten Hány az Isten? Egy az Isten Állatjába három személ(y)ibe. Ki teremtett? Atyaisten. Ki váltott meg? Fiúisten. Ki szentelt meg? Szenlélekúristen. Hun váltott meg a Fiúisten? Magos keresztfán Kálvária hegyén. Mivel? Az ő szent malasztjával. Mi van az oltáriszentségbe'? Krisztusnak eleven szent testyi és véri. Hány a szentség? Hét: keresztség, Bérmálás, oltáriszentség, Penitenciatartás, az utolsó kenet, Egyházi rend és házasság.

Közlés: Gyöngyös, 1982. szeptemberi búcsún, az 58 éves Mari nénitől

---

6. Nagy idő elintése Atyánk és Fiúnak és Szentlélekistennek, ámen. Nagyhatalmú Úristen Ki mind az égen, mind a földön Megmutatod a te hatalmasságodot Midőn a felhőből adott szózatoddal A földet megrendíted, Nagy hegyeket megindítod, Villámlásokkal, fergetegekkel A bűnösöket megrettented, Alázatosan könyörgünk szent Felségednek A mostani veszedelemtől, Mennykőtől, kűessőtől, égi háborútól A teljes Szentháromságisten őrőjzön meg münköt! A Názáretbeli Jézus tartson meg münköt! A Szentlélekisten ereje oltalmajzon meg münköt! Hazánkot, határinkot, hajlékunkot, lakásunkot Családunkot, állatainkot és mindent ami az ő keze alatt, Teremtése alatt, őröjzön meg minden veszedelemtől, Dicsőség Atyának és Fiúnak és Szentlélekistennek, miképpen kezdetben vala most és mindenkor és mindörökkön örökké, ámen. Ez a nagy idő elintése.

Közlés: Erdély, Gyimesközéplok, 1969 nyara.

7. Bányászimádság Fölséges Isten, égnek és földnek Ura, Ki e világot bölcsességed szerint igazgatod, Nagyságod dicsöitésére, szent neve(d) segitségül hivására gyültünk össze ezen órában. Hozzád emeljük fel könyörgésünk szavát, Midőn nehéz munkánk végzésére Szép napod világából e földnek mélyébe, Sötétség birodalmába szállunk alá. Oh hallgasd meg a mi buzgó imánkat, Jó Istenünk és jó Atyánk! Végy körül bennünket a te gondviselő szárnyaiddal a mai napon. Adj erőt, épséget karjainkban, Adj sikeres szerencsét munkáinkra, Nyújts bátorságot, ha csüggedünk, Hitet, ha félelem rettent bennünket. Oltalmazz meg minden bajtól és veszélytől, Viselj gondot otthon hagyott családunkra és gyerekeinkre, Kiknek jólétéért fáradozunk. Minket pedig, kik oltalmadba ajánljuk magunkat, Vezérelj, oh áldásnak Istene, És hallgasd meg kegyelmesen Hozzád intézett imádságunkat, Most és mindörökkön örökké. Ámen.

Közlés: A Heves megyei Fedémesről egy 79 éves volt ózdi bányásztól 1990. októberben "Minden reggel, mikor mentünk siktába. Előtte elmondtuk a Miatyánkot, Üdvözlégyet... eztet mondtuk utána." (Külön mondták, vagy közösben?) "Együtt, az egész nép. Együtt mondtuk... az olvasóterembe, addig nem szálltunk be, míg eztet el nem mondtuk, és a fölolvasás aztán lett." (És mit olvastak föl?) "...Hát a nevünket, hogy ott vagyunk-e mindnyájan a műszakban, ott van-e mindenki..." (Előbb az ima, aztán a felolvasás, és akkor szálltak le a bányába?) "Igen, akkor szálltunk le a bányába." (Este már nem imádkozták?) "Nem, akkor már nem. Csak beszálláskor. Az egész banda, aki reggelre ment műszakba, az mind elmondta..." (Mikor hagyták ezt a szép szokást abba?) "Ah, mikor ez a rendszer begyött. A kommunista rendszerbe'." (Akkor mit csináltak a félelmükkel, mert mindenki félt?) "...Hát akkor má' vót, aki nem..." (Vagy:) mondta magába' a hitet..."

8. Sirva jönek Boldogaszony édes anyánk tehozád eljőtünk, szüz Mária sirva kérünk, halgasd meg kérésünk, hitetlen let magyar néped, halgatunk a bűnre, könyörögj a bűnösökért, egek ékesége, nem kel mostan az imádság, sem az Isten háza gyermekeink oly kevesen járnak a templomba, gyermekeink nem értik meg a szűlők imáját, kinevetik a szűlőket, ha imádkozni látják, gyermekeink roszak letek, nagyon eltévedtek, nem is hiszik nem szeretik mostan a jó Istent, nem akarnak imádkozni, a templomba járni, gyermekeink nem akarnak a jóra halgatni, nem tisztelik, nem szeretik, szivből szüleiket, szomoruságot, bánatot adnak a gyermekek, fájo szivel könyes szemel a szülők igy kérnek, imádkoz a gyermekekért, boldog aszony édes, kedves szülők sirva jönek hozád, szűz Mária, oltárodnál leborulnak, könyeik hulanak, az eltévedt gyermekekért, most igy imádkoznak, szüz Mária, a jó utra vezesd őket visza, most már tudjuk, hogy miért kőnyezel, óh szűz anyánk, óh ne könyez, nincs elveszve minden, gyermekeink megjavulnak fognak imádkozni, vasárnap is megtanulnak a templomba járni, végre kérűnk, óh, szüz anyánk, halgas meg benünket, szűz Mária, vigasztald a könyező szűlőket, szűlők iránt szeretetet adj a gyermekeknek, szűlőket, és Istent szeretni, ad meg a kegyelmet amen.

Közlés: Levélben a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmáról 1983. decemberben Búcsúkban általánosan hallott, ismert új – jellemző – ének.

 

9. Panaszdal Oh szép Szűz Mária, segíts meg bennünket, Mert a gyerekeink nem ismernek minket. Elfordulnak tőlünk, jaj, még meg is vernek, Oh szép Szűz Mária, segítsd az öregeket! A sok kurta szoknya, jaj, nem visz az jóra, Hol van a szemérem, jaj, hogy azt ki tudja. Istent nem ismernek, templomba nem mennek, Oh szép Szűz Mária, segítsd meg a népet!

Közlés: A Zala megyei Bucsuszentlászló-i búcsún 1978. szeptemberben egy 63 éves asszonytól "...Sümegen hallhattam én eztet, mind a nénik, akikkel igy bánnak... Hát aztán, hát ezekre mindjárt rágondoltam, aztán igy... mikor menünk valahová búcsúba, elénekölöm, vagy otthon, amikor hordjuk a Szentcsaládot este, akkor, mikor van ez a Szentcsalád, tudja, karácsonykor, akkor is elénekölöm. Hát nem tudom, tudják-e, talán hát ki beveszi fejébe, beveszi, ki nem..."

10. Esedezz érettünk! Mária, jó anyánk, Esedezz érettünk! Sok száz esztendőn át De sokat szenvedtünk. Irigység, kajánság, A szitok és átok, Isten káromlási Sújtják e világot. Jaj de sokszor mondtam Panaszom a szélnek, De a szél elvitte, Nem mondta senkinek. Szüzanyám, szeretlek, Csak tenéked élek, Még a sötét halál Sem választ el tőled.

A magzati szövetek kutatása

Amikor a morálteológusok talajvesztetté válnak az ellentmondó vatikáni hírek nyomán az Egyház tanításával kapcsolatban, érdemes visszatérni az alapokhoz. Ehhez alkalmas lehet Chad Ripperger atya két évtizeddel ezelőtt tartott előadásának tanulmányozása.

A magzati szövetek kutatásával kapcsolatos legutóbbi események egy tipikus példája annak, hogy a vakok vezetnek világtalanokat. Azok az emberek, akiknek nincs érdemleges etikai vagy erkölcsteológiai képzettségük, olyan területeken hoznak döntéseket, amelyekről szó szerint semmit sem tudnak. Ez a relativizmus és a nihilizmus furcsa keveréke. Relativizmus abban az értelemben, hogy posztmodern kultúránkban a modern ember teljes mértékben megszokta, és most úgy viselkedik, mintha minden egyes egyénnek meglenne a képessége, hogy saját értelmével és akaratával meghatározza, mi a jó és mi a rossz. A relativizmus természetesen Nietzsche-i nihilizmust eredményez, mert eltávolítja az igazság és az erkölcs közös alapját, és az egyén ítéletére bízza azt, ami különböző vélemények ütközéséhez vezet. Ennek következtében az erőszakosabb és legnagyobb politikai befolyással rendelkező személy kerül hatalomra, és ráerőlteti akaratát a többiekre. Ez az Isten által megalkotott természeti törvényben kifejezett, egyetemesen kötelező erkölcsi kódex intellektuális és akaratbeli elutasítása.

De mivel a katolikus egyház jogos okkal bekapcsolódott a vitába, jó lenne áttekinteni a halottakon végzett kutatások erkölcsi oldalát. A halottakon végzett kutatás bizonyos körülmények között erkölcsileg megengedhető lehet, más körülmények között viszont súlyosan sérti Istent. Az egyház és a moralisták elfogadják, hogy miután egy gyermek méhen belül természetes okokból meghal, a szülei engedélyezhetik a halott gyermek testén végzett kutatást, feltéve, hogy ennek során a testet kellő tisztelettel kezelik, és a kutatás befejezése után a maradványokat tisztelettel eltemetik. Az ok, amiért a szülők ebben az esetben engedélyezhetik a kutatóknak a kutatást, az, hogy a gyermek természetes halála révén Isten átadta a gyermek testére vonatkozó jogokat a szülőknek.

Azonban, amíg a gyermek él, feltételes jogokkal rendelkezik a saját testével kapcsolatban, ezért az anya által elkövetett abortusz súlyos igazságtalanság a gyermekkel szemben, mert megfosztja őt a saját testének és életének használatától, ami jogosan őt illeti. Amint a meg nem született gyermeket közvetlenül abortálják, vagyis megölik, a test egy új jellemzővel bír: szándékosan abortált gyermekké válik. Ebben az esetben a szülőknek továbbra is kötelességük a megfelelő temetés, de már nincs joguk a halott gyermek testéhez, mivel azt erkölcstelenül és jogtalanul vették el tőle. A természetes halált halt gyermek és a meggyilkolt gyermek közötti különbség az, hogy Isten, aki abszolút jogokkal rendelkezik minden teremtmény felett, a halott gyermek testével kapcsolatos korlátozott jogokat átadja azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke természetes halált halt, mivel Isten az élet szerzője és Úr a halál felett, és ezért ezt a jogot bárkinek átadhatja, akinek Neki tetszik.

Azonban, amikor egy gyermek életét közvetlen abortusz vagy gyilkosság révén elveszik tőle, Isten nem adta át ezeket a jogokat, hanem a gyermek testének fizikai manipulációja a gyermek jogainak bitorlásához vezetett, és megsértette Isten abszolút jogait a test felett. Ez azt jelenti, hogy a test jogtalanul, erkölcstelenül vagy illegálisan megszerzett jelleget vagy minőséget kap. Ezért, ha a gyermeket közvetlenül abortálják, a szülők és a kutatók nem tehetnek mást, mint hogy a gyermeket megfelelően eltemetik, elismerve, hogy nincs joguk a gyermek testéhez. Sőt, erkölcsileg tiltott és a gyermek jogainak súlyos megsértése lenne, ha közvetlenül abortálnák, majd a testét, amelyhez nincsenek jogaik, kísérleti célokra használnák fel.

Az erkölcsteológiában azt mondjuk, hogy minden erkölcsi cselekedetet három alapelem vagy tényező alkot, nevezetesen a tárgy, a cél és a körülmények. A tárgy az a cselekedet, amelyet végrehajtunk, pl. a lopás egyfajta cselekedet. A második a cél, amelyért valaki megteszi, pl. valaki ellophatja a pénzt, hogy új autót vehessen magának (a cél). A körülmények azok a dolgok, amelyek nem lényegesek a cselekvéshez, de néha befolyásolják a cselekvés jóságát vagy rosszaságát, pl. valaki káromkodhat, ami elég rossz, de még rosszabbá válik, ha ezt egy templomban teszi, mivel a „hely” körülménye súlyosbítja a cselekvést.

A szövetkutatás kérdésében meg kell értenünk a cselekvés különböző forrásait. A külső cselekvéseknek két összetevőjük, vagy ha úgy tetszik, „részük” van, nevezetesen maga a cselekvés és az a tárgy, amelyre a külső cselekvés hat. Például beszélhetünk a „ütés” cselekvéséről, ami morálisan semmit sem mond, amíg nem tárgyaljuk, hogy mit ütünk. Ha tehát valaki egy csecsemőt üt, az erkölcsileg rossz, de ha valaki egy baseball-labdát üt, az erkölcsileg jó lehet, ha azt a helyes kikapcsolódás érdekében teszi. Ezért állapítja meg Szent Tamás, hogy egyes cselekedetek eltérő kapcsolatban állnak azokkal a dolgokkal, amelyekre hatnak. Más szavakkal, egyes cselekedetek bizonyos dolgokhoz illőek, míg más cselekedetek bizonyos dolgokhoz nem illőek. Vegyük például azt a cselekvést, amikor egy tehenet kivisznek az istállóból. Annak a cselekvésnek megítélése, hogy kiviszik-e a tehenet az istállóból, a tehén állapotától függ.

Ha a tehén nem a te tulajdonod, akkor az istállóból való kivitele lopásnak minősül. Ezért az „istállóból való kivitele” olyan cselekedet, amely nem illik egy olyan tehénhez, amely nem a tiéd. Ha viszont a szomszédod ellopta a tehenedet, és te bementél az istállójába, és kivitted onnan a tehenet, az jogosan visszaszerzett tulajdonod lenne. Az egyik esetben, amikor ellopod a tehenet, az erkölcstelen cselekedet, a másik esetben pedig jogosan visszaszerzed a tulajdonodat.

Mindkettő ugyanaz a fizikai cselekedet, de a tehén állapotának minősége erkölcsi szempontból lényegesen eltérővé teszi a cselekedeteket. Ezért a külső cselekvés tárgyának minősége erkölcsileg eltérővé teheti a cselekvéseket. Ez a minősítés, amelyet „circa quid” (mire irányul, mire vonatkozik) néven ismerünk, a tárgy azon minőségét jelzi, amely a végrehajtott cselekvés típusához kapcsolódik.

Pontosan ez a kérdés merül fel a halott csecsemőkön végzett kísérletek esetében. Ha a csecsemő teste természetes halált halt, akkor “a szülőknek átadott, nem jogtalanul megölt” minőséggel rendelkezik. Ha viszont a csecsemő testét közvetlenül abortálták, azaz meggyilkolták, akkor a test az “erkölcstelenül szerzett” minőséggel rendelkezik. Ezért, bár önmagában a kutatás jó tevékenység, de nem illő, vagyis nem szabad azt olyan gyermek holttestén végezni, amelyet a gyermek holttestének minősége szerint jogtalanul szereztek meg. Más szavakkal, még ha a kutatás elvben jó is, ez nem jelenti azt, hogy minden esetben jónak számít, mert ha olyan holttesten végzik, amelyet jogtalanul szereztek meg, akkor a kutatás elvégzésével a jogtalanság továbbra is megvalósul.

Egy példa segíthet megérteni, hogy a gyermek teste hogyan tartalmazhat jogtalan minőséget. Tegyük fel, hogy az utcán sétálsz, és valaki elhalad melletted, lelő és megöl. Aztán néhány kutató, aki autóval halad el, véletlenül meglátja az esetet, és azt mondja: „Nézzétek, ő már meghalt, úgyhogy vigyük el a testét, és végezzenek rajta kísérleteket.” Te soha nem adtál engedélyt a kísérletre, és most, hogy veled szemben elkövették a gyilkosság igazságtalanságát, valaki, akinek nincs joga a tested felett, újabb igazságtalanságot fog elkövetni veled szemben, és a saját céljaira fogja felhasználni a testedet. Ugyanez vonatkozik azokra a gyermekekre is, akik közvetlen abortusz következtében haltak meg.

Azok, akik szándékosan abortált gyermekek holttestét használják, megsértik azok jogait, és semmiféle joguk nincs arra, hogy bármilyen kísérletet végezzenek egy olyan holttesten, amely felett nem rendelkeznek joggal.

Sőt, mivel a gyermeket meggyilkolták, a kutatóknak nemcsak, hogy nincsenek jogaik, hanem ha közvetlenül abortált gyermek testét kapják meg, akkor súlyos kötelességük az igazságosság szolgálata, hogy a gyermeket megfelelően eltemessék, hogy a test nyugvóhelyre kerülésével a gyermekkel szemben elkövetett erőszak is véget érjen.

Két további megjegyzést kell tenni. Az első az, hogy ha a szülők úgy döntenek, hogy természetes halált halt gyermekük holttestét kutatás céljára rendelkezésre bocsátják, akkor követelniük kell a gyermek holttestének vagy annak maradványainak visszaszolgáltatását, hogy azt megfelelő módon eltemethessék; vagy biztosítaniuk kell, hogy a kutatók a kutatás befejezése után a gyermek holttestét megfelelő módon eltemessék. Ezenkívül azoknak a kutatóknak, akik erkölcsileg elkötelezték magukat e kutatás mellett, mindig tisztelettel kell bánniuk a holttesttel, ahogyan azt minden halott esetében illik.

A második megjegyzés a kutatás céljaira vonatkozik. Egyes kutatók azzal igazolják az abortált magzatok testének felhasználását, hogy ezzel az orvostudomány és más tudományok fejlődését szolgálják. Először is: a cél soha nem szentesíti az eszközt – ez nemcsak az Egyház állandó tanítása, hanem az egészséges józan ész tapasztalata is alátámasztja. Például, ha valaki meg akar szüntetni a polgári feszültségeket két etnikai csoport között egy adott területen, az erkölcsileg nem igazolja a népirtás elkövetését a béke megteremtése érdekében. Ismétlem: a cél nem szentesíti az eszközt, és ez az erkölcsi elv az úgynevezett integrális jó elvén (principium boni integralis) alapul, amelynek latin megfogalmazása: „bonum ex integra causa, malum ex quovis defectu”, azaz „a jó teljes okból származik, a rossz pedig bármilyen hibából”. Ez azt jelenti, hogy amikor valaki erkölcsi cselekedetet végez, annak minden vonatkozása (minden „eleme”) jó kell legyen ahhoz, hogy az egész cselekedet erkölcsileg jó legyen.

Például:

Ha egy házaspár a természetes családtervezést (NFP) fogamzásgátló céllal használja, az erkölcsileg rossz.

Ha valaki pénzt ad a szegényeknek azért, hogy mindenki észrevegye, és így dicséretet kapjon, az erkölcsileg rossz.

Ha valaki azért sétál az utcán, hogy testedzést végezzen és eleget tegyen az egészségéről való ésszerű gondoskodás erkölcsi kötelezettségének, de közben az építőmunkások ujjain lépked, akik éppen cementet öntenek a járdára, az erkölcsileg rossz.

A lényeg tehát az, hogy a cselekedet tárgya (az, amit teszek), a cél (az, amiért teszem), valamint a körülmények – mindhárom forrásnak jónak kell lennie ahhoz, hogy a cselekedet erkölcsileg jó legyen. Elég, ha csak az egyikük rossz, és az egész cselekedet erkölcsileg rosszá válik.

https://invocabo.wordpress.com/2026/01/23/a-magzati-szovetek-kutatasa/

Feliratkozás: Megjegyzések (Atom)

Oldalak

• Főoldal
• A hét pecsét
• János Apostolnak mennyei jelenésekről való könyve ...
• Az Antikrisztus
• A Hamis Próféta

Fontos

• OLD BOOK ILLUSTRATIONS
• A TÖRTÉNELMI MAGYARORSZÁG VÁRAI
• Autópályák
• Autópályán
• DIGITÁLIS CORVINÁK
• ELEKTRONIKUS (KORTÁRS) MAGYAR IRODALOM
• FÖLDÜNK PILLANATNYI ADATAI
• Földrengés-figyelő
• Illegális gépek figyelő
• KÉPES KRÓNIKA
• KÖNYV-E - PÉLI ZOLTÁN GÁBOR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRA
• KÖZÉPKORI KÓDEXEK
• LATIN NYELVŰ IMÁK GYŰJTEMÉNYE
• LUTHER MÁRTON 95 TÉTELE
• Országadatbázis
• Repülési térképek
• Viharfigyelő
• Világóra-hőmérséklet
• http://www.worldatprotest.com/
• Értékindex
• Új térkép

2012

Bizonyára sokan látták a 2012 című filmet és az ősi maja civilizáció 2012-re vonatkozó jövendöléseiről is hallottak. Az emberek egyre nagyobb aggodalommal tekintenek a jövőre, nem tudva kinek higgyenek. Vajon van valami igazság tartalma ezeknek a hollywoodi produkcióknak és az ősi kultúrák próféciáinak? Mit mond erről és a végső időkről a Biblia? Joseph és Johnny ezeknek a fontos kérdéseknek a megvitatásával kezdik az újévet.

Podcast Powered By Podbean

Jézus szent vére,melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá

Közlés: Kaposszekcsőről 1984. októberben egy 71éves asszonytól "Édesanyám énekelte munka közben, vagy ha mentünk valahová útra, az erdőn túl... ő az úton énekelgetett, és ez bennem maradt." »Gyűjteni kell, az öregeket faggatni, hogy összeszedhessem mindazt, amit az agyuk még tárok, amit az ősök tisztessége rájuk hagyott. Szalad az idő: visz is, hoz is. Viszi magával az öregeket, hozza magával az új technikákat pl. a televíziót. Már falun is megjelent a televízió, amely – ahogy egyik öregem kifejezte – „maga az ördög, mert elvisz minket az imádságtól”. – Nénikém – mondom –, hát nem kötelező eléje ülni. Magától függ, hogy nézi-e, vagy inkább imádkozik. – Ez az, ez az! – mondja majdnem sírva. – Az is az ördög műve, hogy odaülök. Régen mennyit imádkoztam, sokszor egy órán át is végeztem az esti imáimat, meg a rózsafüzért. Most meg a tévé után lefekszem és más a Miatyánkon is elalszom. A televízió, a televízió, látja, bűnre viszi az embert – s már törli is a könnyeit. – Mi lenne – kérdem tőle –, ha az esti imáit valamikor délután mondaná el, és akkor a tévé miatt nem lenne bűntudata? – Neeem! Neeem! Azt nem lehet! – tiltakozik. – Az esti imát este kell elmondani, ahogy benne van: én lefekszem én ágyamba… Hogyan mondhatnám el délután? Az Úristent nem lehet félrevezetni, nem lehet becsapni! (Háborog.)« Szerkesztő megjegyzése: Ezen imák hallatán lehet csak igazán felfogni, hogy hová jutott a mai világ, mit vesztett el! Az ember feladata e földön: Istent dicsőíteni, és neki szolgálni. És amíg az ú. n. fantasztikus technikai forradalom gyökeresen meg nem változtatta a világot, amíg az emberek figyelmét csupa haszontalansággal, az emberi élet céljának teljesen ellentmondó dolgokkal el nem vonta, addig katolikus emberek tömegei imádkoztak az Úristenhez szünet nélkül, így dicsőítve Őt. Az ú. n. jóléti társadalom az embereket életük értelmétől, céljától, és ezzel emberi-mivoltától fosztotta meg! Ezen felül ezek az imák arra is rávilágítanak, hogy mekkora – jól kiagyalt – hazugság volt azt állítani, hogy a nép nem érti, amit a pap imádkozik, és ezért az ő kedvükért kell bevezetni a népnyelvet a liturgiába! Mennyivel többet értettek ezek az egyszerű imádkozó emberek a katolikus tanításból, a katolikus élet lényegéből, mint a "zsinat"-utániak! Az ember megdermed, ha rágondol, mit hallhatott az Úristen ezelőtt kb. 50 évig, és mit hall most a földről? Csoda, ha magára hagyta a mai világot?