Ki tartja a kezében a világot, és miért fosztja ki azt folyamatosan?

 

Miért akarja a Nyugat tönkretenni Oroszországot?
Ezt a kérdést a HírFM adó 2023. június 18-ai Háttérkép című beszélgetésének műsorvezetője, Gajdics Ottó tette fel két vendégének, Bogár László és Boros Imre közgazdászoknak.
A felvétel elérhetősége: https://youtu.be/k1riQUijO6E

A beszélgetést, melynek témája az orosz-ukrán háború volt, a riporter a következő kérdéssel kezdte: „Tulajdonképpen mi a baja a Nyugatnak Oroszországgal, miért akarják tönkretenni, letörölni a térképről?”
Az itt következő mondatok eredetileg – az élő beszédre jellemzően többnyire be nem fejezett félmondatok formájában – Bogár Lászlótól hangzottak el a kb. 45 perces beszélgetés alatt.

 

---

Permanens politikai háborúban élünk, ahol a háború nem mindig véres, nem mindig látható, de ugyanúgy rombol, mint azok. A háború maga a totális erkölcstelenség, ahol minden számít, csak az értékek nem. Így a hála [merthogy Boros Imre szerint a Nyugatnak hálásnak kellene lennie Oroszországnak, hiszen azok a történelem során már három ízben segítették ki őket a különböző háborúkban] sem értelmezhető a háborúval kapcsolatban, mert a háborúban nincs erkölcs.
A háború általános okairól keveset beszélünk, pedig elsőnek ezeket az okokat kellene feltárni. Azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy a 19. század nagy részét két Károly, Darwin és Marx életműve teszi ki. Mindkettőjük háborúról, mégpedig a létért folyó küzdelemről beszél, csak az egyik, Darwin a természetben zajló háborúról, míg a másik, Marx valójában szociál-darwinizmust csinál, azaz a társadalmi életben zajló háborúról értekezik. Vagyis mindketten azt állítják, hogy az emberek, az emberiség története az osztályharcok története. Tehát vegyük észre, hogy két hihetetlen nagyerejű ideológus, mert egyikük sem tudós, hanem mindkettő ideológus, elméletével egy hatalmi stratégiát fejt ki. Sőt, Darwin még brutálisabban, mint Marx.
Mindketten azt állítják, hogy az emberi létezés lényege a háború, ami persze nem igaz. Sőt, ha nyersen fogalmazunk, ez egyszerűen hazugság, Darwinnal kapcsolatban is. Az emberiség történelme nem „struggle for live” – a létért való küzdelem; Hanem az ember életére a hihetetlenül kifinomult együttműködés jellemző, különben az élet a földön már réges-régen kihalt volna. A világban egy rendkívül komplex együttműködés zajlik, amelyen belül természetesen vannak súrlódások, konfliktusok, mindazonáltal maga a rendszer a rendkívül kifinomult együttműködésre épül.
E két Károlynak nagyon nagy hatása volt és van a közgondolkodásra. Ezt az elméletet Darwin vitte be a köztudatba, és Marx, vagy talán még inkább Engels próbálta meg az emberi létezést a Darwin-féle természeti folyamatokkal összekötni. Ideológiájukkal mindketten azt sugallják, hogy a létfenntartásért, a fajfenntartásért, a territóriumért folyó küzdelmekre – az emberi világra lefordítva: a táplálkozásért, a szaporodás jogáért, a hatalomért folyó harcokra (melyekért a háborúk dúlnak) – épül fel az élet. Tény, hogy ezek a harcok hajtóerők formájában mind az ember, mind az állatvilágban megvannak, de az élet akkor sem erre épül fel. Amikor József Attila azt mondja, hogy „ehess, ihass, ölelhess, alhass”, akkor ezekhez a nyers hajtóerőkhöz azonnal azt is hozzáteszi: de eközben „a mindenséggel mérd magad”, azaz méltó módon egyél, igyál, ölelj és aludjál. Ez utóbbi az alapvető kihívás minden társadalom előtt.

Most egy hanyatló korban élünk, ami valójában már nagyon-nagyon régóta tart: nem évszázadok, hanem inkább évezredek óta. Ez lényegében egy szellemi hanyatlás, aminek az ember, ahol csak tud, megpróbál ellenállni, és fékezni ezt a lelki-erkölcsi, szellemi széthullást.

A Nyugat 1300 éves története a reneszánsz környékén kettéválik; A reneszánsz előtt a Nyugat egy szakrális kultúra volt, attól kezdve és a mostani pedig egy deszakrális civilizáció, ami nyilván véget fog érni, mert össze fog omlani, mert saját magát éli fel. És mivel a Nyugat az egész világot nyugatosította, ez a deszakrális civilizáció így, ebben a formában, egészen biztos, hogy meg fog szűnni.

Hogy mi baja van ennek a Nyugatnak Oroszországgal? A Nyugatnak nem Oroszországgal, hanem kizárólag azzal van baja, ha Oroszországban alanya lesz az önmagával való azonosságnak, azaz ha Oroszországnak hazafias vezetése van, ami abból indul ki, hogy „mi azok vagyunk, akik vagyunk”, és nem fognak tétovázni [az ellenállással], ha valaki puszta erőforrásként kezeli országukat – no ennek a Nyugat szerint nem szabad megtörténnie.
Ez a dilemma a 19. században a brit geopolitikai elméletekben egyértelműen le lett fektetve; nevezetesen az, hogy aki világbirodalom akar lenni, annak az egész világot ellenőrzése alatt kell tartania. És ez a hatalom mindig késztetést érez arra, hogy azt, aki azt meri hinni magáról, hogy neki joga van azokhoz az erőforrásokhoz, ahhoz a földhöz, ahol ezer éve él, kíméletlenül eltiporja.

A 17. században létrejött Bank of England valójában nem a kezdete, hanem a befejezése egy három ezer éves történetnek. Nem az eleje, hanem a vége a magán pénzbirodalmak kialakulásának, amik ott és akkor intézményesültek. Ott gyűltek össze a hatalmas pénzvagyonok, melyek további felhalmozása és növelése ezzel újabb nagy lendületet nyert. A reneszánsz előtt nagyjából csupán a Földközi tenger térsége volt benne abban a deszakrális katyvaszban, ami az akkor még kereszténynek hitt, de valójában már erősen omladozó keresztény kultúrát később elárasztotta.

A pénz önmagában, ideológiai támasz nélkül nem érték, vagyis ama mesterségesen létrehozott hit nélkül, hogy a pénz holnapután is érték lesz és marad. A pénz kereskedelem nélkül nem is tud létezni. Kereskedelem, pénz, média, ez a három szorosan összefügg, sőt ez a három egymás nélkül nem létezik. A reneszánsztól kezdve a társadalmat mozgató erő, a "vivőanyag" a pénz lett. Az árucsere hozza létre a pénzt, de a média az, ami mesterségesen legyártja és fenntartja a pénz iránti bizalmat. A korábbi szakrális korszakokban ezt a bizalmat nem kellett "legyártani", ott ez természetes volt, de a modernitás körülményei között már [semmi sem valódi, hanem] minden csak "csinálva" van.

Az emberiség ott követte el a végzetes hibát, amikor ezt a három közvetítő mezőt kiengedte a kezéből, ésengedte, hogy e három – kereskedelem, pénz, média – egy tőle független és általa ellenőrizhetetlen erő kezébe kerüljön. És ez a történet valamikor 3-4 ezer évvel ezelőtt kezdődött a Földközi tenger délkeleti medencéjében.
Senki nem meri ezt se kimondani, se leírni, ami teljesen érthető. Én csak két történészt ismerek, a francia Fernard Braudel és a magyar Sziklai Dusán [?] történészeket. Az előbbinek több könyve magyarul is megjelent, az utóbbinak szinte egyetlen publikációja sem került nyilvánosságra.
Braudel úgy fogalmaz, hogy a látható gazdaság világa a legérdektelenebb; mert ontológiai értelemben alatta és felette két hatalmas [sokkal fontosabb] világ létezik. Alatta a történelmi családi mélyüzem van, ez a szakrális szeretetgazdaság: ez állít elő mindig minden értéket a világban. Felette pedig egy hatalomgazdaság, vagyis egy láthatatlan globális hatalom terjeszkedik el.
A látható gazdaság valójában csak egy szivattyúállomás, amin keresztül a láthatatlan hatalomgazdaság a szeretetvilág értékeit szívja el. Az elmúlt mintegy 3-3500 év története valójában erről szól, nevezetesen, hogy létrejött egy élősködő szervezet, aminek a mibenlétét ma sem látjuk egészen pontosan. Nem ellenőrizhető, mindenek felett van, senki nem tudja pontosan megragadni. És ez a szervezet a látható világot, amit mi gazdaságként és társadalomként írunk le, csak arra használja fel, hogy azt a végtelen csodát, értéket, amit a szakrális szeretetgazdaság amióta az ember létezik létrehozott, folyamatosan fosztogassa, elrabolja.
Ez akkor fog összeomlani, amikor kifogynak a végső tartalékok. Hogy ehhez az állapothoz mennyire állunk közel, azt nem tudhatjuk, de hogy erősen haladunk felé, az egész biztos.

A másik történész, a zseniális magyar történész, Sziklai okadatolva írja le, hogy azt a valamit, amit oszmán birodalomnak látunk (és ami a 18., 19. századig kétségtelen nyomokban látszólag megőrzött valamit a szakralitásból), abszolút ugyanezek a láthatatlan erők finanszírozzák. Tehát az iszlám felbukkanása és térnyerése után a globális pénzhatalmi rendszer kettévált: az egyik fele a Fuggereken keresztül V. Károly német-római császárt finanszírozta, és tartotta elég erőteljesen a markában, míg Szulejmán szultánt, azaz az oszmán birodalmat abszolút ugyanannak az erőnek egy másik, kevésbé feltárt része támogatta. Ez az erő a Fuggereket, meg a nagy itáliai családokat részben láttatni engedte, de itt is csak a technikai felszínt, míg a másik oldal láttatásához semmilyen érdeke nem fűződött, ezért azt nem is fedte fel. De erről Sziklain kívül – tudtommal – senki említést sem tesz, pedig ez a leglényegesebb elem: hogy tudniillik ugyanaz a bábjátékos mozgatja mindkét oldal bábujait: Mint például Vilmos német császárt, meg Miklós orosz cárt, amiről 1914 nyarán, az első világháború előtti elégikusan szomorú levelezésük tanúskodik.

Tehát rögzítsük le, és ne nevettessük ki tovább magunkat, legyen elég ebből az óvodás viselkedésből, ahogyan leírják a hivatalos történelmet, hanem mondjuk ki végre, hogy az igazi történelem arról szól, hogy ez a bizonyos leleplezhetetlen bábjátékos, ugyanúgy, mint az elmúlt 3 és félezer évben mindig, most is természetesen ugyanígy viselkedik. Hitlert is ő finanszírozta, hiszen honnan lett volna Hitlernek 15 ezer milliárd dollárja ahhoz, hogy ezt véghezvigye – láttuk is, hogyan tolta ez az erő a müncheni egyezményben a háború felé, és természetesen, mint projektet, diszkréten a Szovjetuniót is. Csak meg kell nézni a megalakuló bolsevik párt személyi összetételét, és akkor nem lehet többé kétség afelől, hogy honnan jött a finanszírozás.

Ezt azért nagyon fontos rögzíteni, mert nem lennék meglepve, ha most is ugyanez az erő mozgatná mind Oroszországot, mind Ukrajnát is. Ez is megint egy színjáték, ahol természetesen elvileg lehetnének jók és rosszak, de nem lehetnek, mert mindkettőt ugyanaz az erő mozgatja. Ez lehet, hogy paranoiának látszik, de nem az. Emlékezzünk csak arra, ahogy a Szovjetunió összeomlott. Ez úgy ment végbe, ahogy Cseh Tamás énekelte: „kihúzom, leereszt, elteszem”. Ez így működött akkor [a bábjátékos akarata szerint], és ez így működik most is. És amíg ezt meg nem fejtjük, addig csak homályban tapogatózunk.

„De miért jó ez ennek az erőnek?” – tette fel ehelyütt a kérdést a műsorvezető: – „Ezt a kérdést mindenkinek fel szoktam tenni, így most is felteszem, mégha butácskának tűnök is. Tehát, még egyszer: miért jó az ennek az erőnek, hogy állandóan visszatérően, hatalmas áldozatokat követelve egymásnak ereszti azokat az erőket, melyeket ő mozgat?”

Mielőtt megpróbálunk erre a kérdésre választ találni, az előbb elmondottakat még ki kell egészíteni: Azokat a milliárdokat, amiket ez a titokzatos hatalom kiszivattyúzott és folyamatosan kiszivattyúz a világból az elmúlt 300 évben a technológiára költötte, arra a valamire, ami egyre inkább meghatározza az életünket, és úgy határozza meg, hogy fogalmunk sincs róla, hogy kicsoda, micsoda és hogyan. Ez a hatalom ily módon kétszeresen is titokzatossá vált: Egyrészt mert nem tudjuk pontosan, hogy miért fosztja ki a világot folyamatosan, csak azt látjuk, hogy amit elrabol azt döntő többségében a technológiába folyatja át, ami mára már teljesen ellenőrizhetetlenné vált. Azt kellene megfejtenünk, hogy mit akar ezzel a technológiával elérni.
Azt látjuk, hogy ezzel a technológiával már két ágon is megsemmisíti az emberi létezést: egyfelől a transzhumán embert telerakja gépekkel, így egy idő után az emberből gép lesz, ki tudja, honnan, kiktől irányítható gép. Másfelől pedig gépről épít fel szuperembereket. De hogy ezt miért csinálja, az számomra egyelőre rejtély. [Lehetséges válaszként lásd ezt a cikket: …a cél egy új faj, egy új „nemzedék” létrehozása.]

Én csak azt válaszolhatom az előbbi kérdésre, hogy a céljaikat csak ők tudják, mindazonáltal az látható, hogy létezik egy hatalmas törekvés, amihez hatalmas erőforrásokra van szükségük, amiket ezért mindenáron meg akarnak szerezni. És akik ennek útjában állnak, azokat könyörtelenül el kell söpörniük, és el is söprik.

De ez azért nem egy egyszerű durchmars, nem jelenti azt, hogy minden fordulót ők nyernek meg. Viszont a lényeg az, hogy soha nem adják fel, és mindig a következő játszma megnyerése a céljuk. [Lásd ezzel kapcsolatban Herbert Marcuse – e titokzatos erő egyik fontos pillérének – sírfeliratát.]

Mára már az is kiderült, hogy az ú. n. szocializmusra, kommunizmusra azért volt szükség, mert rájöttek, hogy ezek a rendszerek sokkal gyorsabban, következésképpen sokkal brutálisabban oldják meg a szakrális parasztság-problémát. Mert a tőke előtt a legnagyobb akadály a zárt szakrális paraszti társadalom, mert azt nem érdekli a kapitalizmus, az elvan magának ezer évek óta. És Nyugat-Európában legalább 150-200 év kellett ahhoz – a bekerítések és egyéb iszonyatok bevetésével –, hogy a parasztot városi bérmunkássá alacsonyítsák. Ezzel szemben Sztálin megmutatta, hogy ezt 15 év alatt is meg lehet csinálni. Ezért adták neki oda Kelet-Európát. Ezekben az országokban a sztálinizmus legjobb tanítványai 13-15 év alatt letakarították, megsemmisíttették az elmúlt ezer év értékeit. Itt Magyarországon is ez történt, és amit a magyar parasztság óriási erőfeszítéssel még megpróbált valahogyan domesztikálni, a saját képére formálni – azt is tönkretették. Mert jött – ennél komikusabb, tragikusabb dolog nincs – az oly kitűnő rendszerváltás (aminek mibenléte máig is mély titok), ami tulajdonképpen csak egy brutális birodalom-váltás volt, egy még brutálisabban kifosztó birodalom számára, ami voltaképpen csak arról szólt, hogy Nyugat visszavett bennünket, és akkor visszafelé is ledarálták a magyar parasztságot.

E leleplezhetetlen hatalomnak a tagjai, amíg csak egy lélegzetük van, nem hagyják abba ténykedésüket. Az ember legmélyebb szellemi lényegét sem ismerjük [a katolicizmus ismeri, lásd Turgonyi Zoltán tanulmányát: A kereszténység], csak azt látjuk, hogy valami végtelen kozmikus szellemi energiák hajtják az emberiséget.
Ami előttünk áll, az egy felfoghatatlan összeütközés a szellemi energiák között. Az ember legmélyebb szellemi identitása van már olyan totális támadás alatt, aminél brutálisabb támadást elképzelni sem lehet.

 

---

Függelék
1. Szabadkőműves hitvallás
2011 őszén, Makovecz Imre temetésén a miniszterelnök úr búcsúbeszédében – amit nemcsak a nyomtatott és az internetes sajtóorgánumok közöltek le, de például a Kossuth rádió is közvetített – többek között így méltatta az elhunytat:
„Ugyan miképpen szűnhetne meg létezni az, aki a világ kivételes szellemeinek titkos gyülekezetéhez tartozik? Azokhoz a szellemekhez, akiket összeköt egy rejtélyes szál, mely korokon, politikai rendszereken és múló irányzatokon ível át. Összeköti őket valami titkos elhivatottság, ami nem szakad el évszázadok múlásával, nem feslik az idő sodrásában, összeköti őket a cél, a küldetés, a kötelesség elijeszthetetlen teljesítése. Az aranykor emberei ők, akik kezdettől fogva mindig egyet akartak, pontosabban az Egyet akarták. Azt az Egyet, ami mindig volt, de mégis mindig újra kellett alkotni.”
Ennél kristálytisztább szabadkőműves hitvallást ritkán lehet hallani…

2. A korona-őrület, mint az új világrend bevezetésének főpróbája
Ha nem lett volna az ú. n. korona-járvány, akkor még reménykedhetnénk, hogy Klaus Schwab csak hencegett, amikor azt mondta, hogy minden jelenlegi vezető politikus az ő csapatából került a hivatalába. De 2020 tavasza óta be kellett mindenkinek látnia, hogy Schwab – ebben – igazat mondott: Afrika legelrejtettebb kis államától Grönlandig, a Csendes óceáni szigetektől Észak-Koreáig minden országban ugyanakkor, ugyanazokat a sátáni intézkedéseket hajtották végre a lakosság ellen – egyetlen kivétellel: Tanzánia elnöke ellenállt és nyilvánosan leleplezte a csalást: meg is ölték érte. Úgy tűnik tehát, hogy az új – sátáni – világrendet hamarosan ugyanolyan simán és eredményesen fogják bevezetni az egész világon, Oroszországban csakúgy, mint Ukrajnában, Magyarországon csakúgy, mint Amerikában, mint a korona-intézkedéseket – hacsak Isten nem lép közbe, és nem vet végre véget az antikrisztusok uralmának…

https://katolikus-honlap.hu/2301/bogar.htm
Ajánlott irodalom:
– „Im Schatten des Gracchus” – A Gracchus árnyékában
– A cél: Isten végleges trónfosztása

Kovács Dániel: Miért akarják az új világrend kiötlői a Sátán kezébe vezetni az egész emberiséget?

 

I. Miért kell ismernünk az új világrend mibenlétét és szervezőinek célját?

Ha az ember nyitott szemmel jár a világban, hétről hétre egyre több riasztó eseményt és folyamatot figyelhet meg maga körül. Négyévente szavazó választópolgárként, még az országos eseményeket befolyásolni sincs sok esélyünk, nemhogy a világfolyamatokat, amelyek pedig alapjában határozzák meg hazánk sorsát, főleg most, a globalizáció kiteljesedésével még jobban, mint bármikor korábban.
Ráadásul mindennapjainkat csomó olyan jelenség is megkeseríti, amelyek vezetőink hibás döntéseinek egyenes következményei, sőt, azt tapasztaljuk, hogy az általuk generált problémák megoldási kísérletei közben még mélyebbre merülünk a gondban, mint előtte voltunk. Sokszor úgy érezzük, hogy egy-egy megoldandó problémára jobb választ tudna adni akár egy nyolc osztályt végzett, de a való életben jól tájékozódó betanított munkás, mint választott vezetőink. Mert egyre nyilvánvalóbb, hogy alapjában véve jó feltételek között, 70 év békés fejlődés dacára egy egész kontinenst, illetve egy egész civilizációt sikerült mély, és megoldhatatlan válságba kormányoznia az arra felhatalmazottaknak. Pedig országos és nemzetközi vezetőink általában többdiplomás, jómódú, világlátott emberek, óriási kapcsolati tőkével, legtöbbjük a hatalomba is az elit újratermelésének bejáratott csatornáin került. Olyan titkosszolgálati háttérrel és információkkal rendelkeznek, amelyről az átlagember nem is tudhat. És ha mégis azt látjuk, hogy a legegyszerűbb kérdésekben is mindig a rossz megoldást választják, akkor ebből logikailag csak az következhet, hogy NEM IS AKARNAK a rájuk bízottak javára cselekedni! Vagyis nem akarják a rájuk bízott emberek és társadalmak javát. Ellenkezőleg! Nemcsak nem szándékuk a javítás, de szemlátomást ennek az ellenkezőjét teszik, azaz kifejezetten ÁRTANI AKARNAK az embereknek, ahol csak lehet.

Ha ezek után valaki mostani kaotikus világunkban mégis értelmet akar keresni, akkor csak az az egy abszurdnak látszó lehetősége marad, hogy bárkiről, aki hatalmon van, de megmagyarázhatatlan lépéseket tesz, azt feltételezi, hogy az illető valamilyen ördögi terv végrehajtója, vagy a maga jószántából, vagy parancsra. És akkor kiderül, hogyha így nézzük a világot, a megmagyarázhatatlannak tűnő dolgok egyszeriben mind a helyükre kerülnek és érthetővé válnak. Ettől persze nem lesz semmi sem jobb, sőt sokszor az ember úgy érzi, hogy ez a súlyos tudás megkeseríti az életet, illetve eltávolítja azoktól, akik még hinni tudnak a világ haladásában. De még mindig jobb előre látni a dolgokat, mint állandóan remélni, és mindig csalódni.
Olyan ez, mintha egy hajón ülnénk: Az óceán közepén járunk. Bizonyos jelekből megsejtem, hogy a kapitány el akarja süllyeszteni a hajót, és e sejtésemben napról napra jobban megbizonyosodom. A kapitány gondatlanságából (?) a hajónak nincsenek mentőcsónakjai. A helyzet annyira abszurd, hogy bárkinek mondanám, úgy sem hinné el. Viszont a rendelkezésre álló kis időben ágyam deszkáiból készíthetek magamnak egy kis tutajt, miközben az Eget ostromlom segítségért, vagy legalább bűnbocsánatért, hiszen égi segítség nélkül a törékeny tutajommal én magam is elveszett ember leszek, mikor a hajót társaimmal együtt beszippantja a mélység.
Ha tehát valaki reális esélyt szeretne magának ebben az egyenlőtlen küzdelemben, annak nem hasztalan a dolgok mögé nézni, és picit megismerni korunk urainak gondolkodását.

 

II. Az új világrend Istent-tagadó tervezőinek általános jellemzése

A következő dolgozatban nagyon különböző eszméket és csoportokat fogok bemutatni, melyek között nem az a közös pont, hogy mind egy kecskefejű, patás lényt imádnak vérivó szeánszokon, bár van köztük ilyen is, hanem az, hogy Isten helyett a bukott angyalok vezérét követik: egyszerűbben kifejezve: sátánisták. Sok olyan csoport van, amelynek eszméi első olvasásra egyáltalán nem tűnnek barátságtalannak, munkálkodásuk következményeiben mégis pusztítók. És mivel gyümölcséről ismerszik meg minden fa, e csoportok alapeszméit is e Jézusi figyelmezetés [Mt 7,17-20] alapján kell megítélni. Másfelől vannak olyan vallások, amelyek bár sátániak (például Huitzilopotzli kultusza az aztékoknál) mégsem sátánisták a következőkben felállított osztályozás szerint. A következőkben öt jellemzőt vizsgálok, amelyek megléte esetén joggal lehet az adott vallást, illetve mozgalmat sátánistának tekinteni.

1. Dualista világkép
Mi, katolikusok az egy Istent hisszük, az önmagától való, mindenható, végtelen, teremtő Lényt. Isten önmaga a legfőbb Jó. A világban jelenlévő gonosz nem az Ő műve, hanem a bukott angyalok vezéréé, Luciferé, akit Isten ellen való lázadása tett sátánná. Lucifer Istennek nagy hatalommal bíró, szabad akaratú teremtménye, aki a saját akaratából vált gonosszá. Óriásinak látszó hatalmával együtt mégis összehasonlíthatatlanul alacsonyabb rendű Teremtőjénél, hiszen az mindenható, ő pedig nem.

Az ókori keleten, Perzsiában, az Ószövetség idejében létezett egy világnézet, amelyet kozmikus dualizmusnak, vagy diteizmusnak, kétistenhitnek nevezünk. E nézet szerint nem egy öröktől fogva, önmagától létező lény létezik a mindenségben, hanem kettő, akiknek hatalma is egyforma, vagy legalább is nem nagyon különböző. Ez a két lény együtt, egymással versengve teremtette a világegyetemet, egyikük az eszméket és a lelket, a másik az anyagot és a testet. Ez utóbbi lényt szokás Demiurgosznak [a. m. kézműves] nevezni. Hogy megrontsa ez első lény munkáját, az ő általa létrehozott szellemi létezőket Demiurgosz bezárta az anyagba, és kettejük tevékenységéből ezen a módon lassan kialakult az általunk ismert világ.
Abban az összes dualista filozófia megegyezik, hogy a szellemet anyagba zárni gonosz tett volt. A világon zajló borzalmak egyik fontos oka az, hogy az Ószövetség teremtő Istenét, JHVH-t, a dualizmus hívei egyértelműen Demiurgosszal azonosítják, és Lucifert, aki Sátán lett, teszik meg az egyetlen tiszteletre és imádásra méltó istennek, az ő Fényhozójuknak! A Sátán iránti tiszteletük és imádatuk miatt nevezzük korunkban a dualizmus híveit sátánistáknak.

2. Az anyagi világ és a test megvetése
Az előbb bemutatott gondolatból egyértelműen következik, hogy a dualizmus hívei megvetik, sőt kifejezetten gyűlölik az anyagi világot és a testet. Ez a gyűlöletük egyúttal az igaz isteni, vagyis a jó rend megőrzésére létrehozott intézményekre is vonatkozik. Hiszen a dualizmus hívei szerint a világot (mely szerintük Demiurgosz műve) nem berendezni, működtetni és élni kell, hanem elpusztítani, mert az keletkezése pillanatától méltó a pusztulásra. Az anyagi lét gyűlölete kiterjed magának az életnek a gyűlöletére is, hiszen itt a földön az élet elválaszthatatlanul összefonódik az anyagi léttel.

3. Antinomizmus
Antinomizmuson a törvény tagadását értjük, amibe beletartozik az összes erkölcsi és vallási norma tagadása is. De miután a dualizmus hívei, vagyis a sátánisták nem akarják ennek a teremtett világnak, és e világban az emberek javát (azt meg pláne nem, hogy JHVH kedvét lelje teremtményeiben), és mert az összes isteni és emberi törvény végső soron az egyén és a társadalmak javát hivatott biztosítani, ők e törvényeket mind elvetik és tagadják.

4. Gnózis
Ez a görög szó tudást jelent. A sátánista mozgalmak a kereszténységgel szemben valamilyen szinten mind ezoterikusak, ami azt jelenti, hogy tanaik a széles közönség számára titkosak. A titkos tanok részesévé beavatással válhat a hívő, és az így megszerzett tudást nem szokás a háztetőkről hirdetni. A hívő minél mélyebbre merül el a hit titkaiban, annál magasabb fokára kerül az adott gnosztikus irányzat kiválasztott követőinek. Ezért nem szokatlan, hogy egy sátánista szervezet alsóbb szinten beavatott hívei teljesen mást vallanak saját hitükről, és a mozgalom céljairól, mint a mélyebben beavatott vezetőik. Ez utóbbiak viszont naiv híveiket sokszor csak kihasználják olyan célok érdekében, melyekről az előbbieknek fogalmuk sincs.
Természetes, hogy egy sátánista szervezet valódi hittételeit, illetve céljait nem szokás a wikipédián közzétenni, még olyan szervezetnél sem, amelyek adott esetben már több évszázada megszűntek. Ezeket utólag sokszor nem is lehet biztosan tudni, hiszen az esetek többségében a legféltettebb tanokat csak szóban adták tovább, írott források nem maradtak fenn (mert nem is készültek). [Erről a témáról itt lehet bővebben tájékozódni: Sátán Zsinagógája I..]

Az itt ismertetett eszmék, csoportok mind szerepelnek az interneten, de a közismert oldalakon semmi kézzelfogható nem található, ha valaki komolyan érdeklődik e csoportok fő tanítása iránt. Amik viszont kézzelfoghatók, azok a tanítások inspirálta cselekedetek, ezeket viszont feljegyezte a történelem, így alapot adhatnak a mozgalom megítélésére, és végső soron a titkos tanítás kikövetkeztetésére is.

5. Egyházellenesség
Mivel a katolikus Egyház nagyjából mindannak az ellenkezőét vallja, mint amit az előző pontokban megismertünk, és saját tanait nyilvánosan hirdeti, óhatatlan, hogy a két hit és tanítás között kibékíthetetlen ellentét legyen. Egy sátánista eszme vagy egyén a legritkábban hirdeti magáról, hogy ő sátánista, ezért ha egy eszmét vagy egy embert a kérlelhetetlen egyházellenesség vezérel tetteiben, hitében, okkal lehet feltételezni a háttérben valamilyen formában a sátánizmust. Ez a gyűlölet sokszor irracionális mértéket ölt, amely viszont - illetve: csak akkor - érthető, hogyha belegondolunk a JHVH-Sátán, vagy az ő szemszögükből nézve: a Demiurgosz-Fényhozó kozmikus ellentétbe.

 

III. Rövid eszmetörténeti áttekintés az ókortól napjainkig

A következőkben címszavakban azt az eszmetörténeti utat próbálom felvázolni, amelyet a sátánista gondolkodók fektettek le, és amely az ókori perzsa birodalomtól elvezet a 21. századba, civilizációnk küszöbön álló összeomlásáig. Ez az út (az ezotéria bal oldali ösvénye) olykor jól követhető, máshol alig sejthető, ilyenkor inkább csak az ismert állomások helyzetéből következtethetünk az őket összekötő nyomvonalra. Hogy ne nyúljon a dolgozat a kelleténél hosszabbra, csak odáig tárgyalom ezt a kanyargós ösvényt, amíg meg nem érkezünk a 19. századba, az illuminátus rend uralomra jutásához, hiszen bárki, aki ezen idő után élt, már saját mindennapi megfigyeléseiből is leszűrhette, hogy kik irányítják a világ folyását, és mik a céljaik. Szintén nem fogok kitérni azokra a jelenségekre és cselekedetekre sem, amelyek ezekből az életellenes tanokból következnek. Az olyan jelenségek, (hogy csak párat említsek), mint a kívülállók gyűlölete és pusztítása, a hívők feletti totális kontroll, a szexmágia, a vérmágia, a rituális nemi erőszak, az emberáldozat, a világpusztítás, az önpusztítás és végső soron az öngyilkosság, joggal állnak az érdeklődők kíváncsiságának célkeresztjében. Ezekről azonban ma már az internet világában mindenki bőven találhat agyagot, ezért nem érzem szükségét, hogy ezekkel is külön foglalkozzam.

1. Az ókori Közel-Kelet
Az ókori Közel-Kelet az emberi kultúra bölcsője. Nem csak a technikai civilizáció, hanem a legtöbb máig meghatározó szellemi irányzat, vallási mozgalom születésének helye. Jézus korában együtt élt itt a keleti őslakosság, illetve a hellenizált elemek politeizmusa, az iráni eredetű kozmikus dualizmus, illetve az ekkor már részben szétszóratva élő zsidók szigorú monoteizmusa. Nyilván ezen a sűrűn lakott, magasfokban civilizált tájon ezek az egymás mellett létező különböző szellemi irányzatok mindig is kölcsönösen hatottak egymásra.

Témánk szempontjából ezekből az irányzatokból minket elsősorban a perzsa államvallás, a zoroasztriánus hit (Zoroaszter hite) érdekel. Gyökerei kétségtelenül az árja népek őshitére nyúlnak vissza, szent iratai egyidősek az Ószövetséggel. Keletkezése a legendák ködébe vész, de mivel még főleg Indiában akadnak ma is követői, kijelenthetjük, hogy ma ez a legősibb intézményesített vallás. Tanaiban már a legősibb időktől hajlik egy enyhébb dualista felfogásra, de ezt még itt a bölcselői nem vitték olyan következetesen végig, mit későbbi szellemi utódaik. A klasszikus zoroasztriánus hitet még nem tekintem sátánizmusnak, hiszen akkoriban még a katolikus Egyház sem létezett, amelynek ellenfele lehetett volna, de az kimondható, hogy ez volt a valódi sátánista irányzatok előfutára.
A korai kereszténységgel egy időben, iráni földön, ebben a szellemi környezetben jelent meg az a mozgalom, ami igen hamar óriási karriert futott be, és amely már kijelenthető, hogy az említett kritériumok alapján egyértelműen a sátánista világszétverés első képviselője. Mani próféta, a karizmatikus vallásalapító, perzsiai zsidó szülőktől származott, és egy gnosztikus keresztény szekta híve volt családjával együtt. Amikor fellépett, magát vallási reformerként aposztrofálta, aki az "eredeti" keresztény hitet van hivatva helyreállítani. Valójában azonban az egyházatyák katolikus hitével szemben egy teljesen más eszmerendszert prédikált, amelynek középpontjában az abszolút kozmikus dualizmus állt (sokkal tisztábban, mint korábban bármely vallásban), ennek minden már korábban tárgyalt következményével. Eszméi annyira élet, társadalom és államellenesek voltak, hogy Mani életét a vérpadon fejezte be, de "mártírhalála" csak növelte hívei elhivatottságát.
A következő évszázadokban, a kora-középkorban a manicheus egyház lassan teret vesztett a kereszténység, és keleten még inkább az iszlám javára, bár a Távol-Keleten, eldugott kínai vidékeken talán még ma is élnek hívei ennek a szektának, amely fénykorában a kereszténység egyenrangú ellenfele volt. A Közel-Keleten még ma is létezik egy leszármazottja a manicheizmusnak, ez a jazid vallás, amely az iszlám üldözés ellenére ma is százezres, főleg kurd hívősereggel rendelkezik. A jazidok nem térítenek, közéjük csak születni lehet, panteonjuk uralkodó lénye a páva szellem: Seitan, a sátán. [Mivel az utóbbi években a híradók több ször foglalkoztak a jazidokkal, idemásolom a Révai Lexikon róluk szóló jegyzetét: „A jazidok (jeziditák) vallásukban némi mohamedán külsőség mellett a régi mezopotámiai pogányság maradékait őrzik. E felekezet keletkezését a 9. századra teszik. Maguk a jeziditák felekezetük alapítójának I. Jezíd omajjád kalifát tekintik (akit a síita muzulmánok azért gyűlölnek, mert őt tartják a próféta unokája gyilkosának). Legnagyobb szentjükül valami Sejkh 'Adi-t tekintenek. Vallásos szokásaikat féltékenyen titkolják az idegenek előtt, szentélyükbe nem engednek más vallásút belépni. E szentélyben van felállítva vallásuk legszentebb bálványa, az általuk pávaangyalnak nevezett madáralak, melyben a sátánt tisztelik.”]

2. A Templom utáni judaizmus
A [jeruzsálemi] templom lerombolása volt az a külső jel, amiből a legmegátalkodottabb zsidók is megérthették (volna), hogy végleg elvesztették JHVH szövetségét, immár nem tekinthetik magukat a választott népnek. Jeruzsálem lerombolása után nem volt visszaút az ókori teokratikus Izraelhez, új ösvényeket kellett keresniük azoknak, akik továbbra is ragaszkodni akartak a megszűnt Ószövetség külsődleges formáihoz. Az áldozópapság megszűntével a farizeusok lettek a szétszóratott nép vezetői és megerősítői. Az ő utódaik azok a rabbik, akik a Tóra és a szenthagyományok alapján összeállították a Talmudot, amely egy terjengős szöveg, illetve törvénygyűjtemény, amely keretbe foglalja a diaszpórában élő zsidók egész életét. A talmud-zsidó élete szigorú és aprólékos szabályok közé van szorítva, amelyek az élet minden percét és összes tevékenységét béklyóba kötik. Az ortodox zsidó vallásosság nem más, mint ezen aprólékos előírások teljesítése, amelyektől (mivel minden tevékenységet átfognak) az egész élet egy folyamatos mágikus szertartássá válik. Ezek azonban csak a külsőségeket szabályozzák. Amíg ezeket az előírásokat pontosan követik, a rabbi nem igen szól bele a hívők lelkiismereti ügyeibe és vallási meggyőződésébe. Ezeknek a parancsoknak nincs köze az egyén megigazulásához, csak az az értelmük, hogy követőiket szigorúan elhatárolják a gójok világától, és erre a célra majd kétezer éve nagyon jól beváltak.

Három kaftános zsidó imádkozik a zsinagógában. Fennhangon ismételgetnek egy ősi héber szöveget, amelynek szavait nem értik, de attól remélnek segítséget a soron következő pénzügyi ügyleteikhez. Liturgiájukban az ősi semita istenek neveit (Adonaj, El Saddaj, Elohim) első látásra JHVH szinonimáiként használják. De bizonyos bennfentes zsidó eszmetörténészek beismerik, hogy az ortodox liturgia ezeken a neveken külön lényeket, vagy legalább is Isten különböző megnyilvánulásait érti, pont úgy, mint a jazidok, akik ugyanezeken a neveken démonokat tisztelnek.
Magyarán: az ortodox zsidó liturgia is joggal áll a sátánizmus gyanújában. A zsinagógában hajlongó három zsidó közül az egyik JHVH-hoz imádkozik, a második a Sátánhoz, a harmadik pedig lehet, hogy gyakorlatilag ateista, de hisz a kabbalában, azért folytatja ezt a hókuszpókuszt. Mindez a gyülekezet vezetőjét, a rabbit abszolút nem érdekli, amíg a szertartás előírásszerűen zajlik.
Magára a Talmudra nem érdemes sok szót vesztegetni, hiszen azt a középkor óta fordításokban is olvashatják az érdeklő gójok is, ezért már évszázadok óta köztudott, hogy micsoda velejéig gonosz, erkölcsileg romboló, etnocentrizmustól, és szélsőséges kettős mércétől csöpögő "törvénygyűjtemény" ez. [Etnocentrizmus az a szemlélet, amely szerint a saját etnikum vagy etnikai csoport mindennek a középpontja, a „világ közepe”, és negatívan értékeli azokat a személyeket, akik kulturálisan különbözőek, míg vakon elfogadja a kulturálisan hasonlókat.]

De léteznek ennél pusztítóbb, habár metaforikusabb zsidó iratok is, amelyeket a kabbala, a zsidó misztika szerkesztett. A templom utáni idők zsidó misztikájának klasszikus kora a keresztények kora középkorának idejére nyúlik vissza, helyileg pedig a mai katalán illetve dél-francia vidékre összpontosul. Ebben az időben ezek a tájak a kereszténység és az iszlám határvidékén feküdtek, csak nagyon laza függésben a frank koronától. Ez az állapot nagyon kedvezett a zsidó közösségek megerősödésének, létszámban ekkortájt a kontinensen itt volt a legnagyobb zsidó tömörülés. Az ebben a körben működő zsidó misztikus gondolkodók, a kabbalisták, Istent általában nem egy megismerhető, akarattal bíró személyes lénynek képzelték, hanem sokkal inkább egy megfoghatatlan és kiismerhetetlen nyers erőnek, amit mágikus praktikákkal a szolgálatukba állíthattak. Továbbá ezek a kabbalisták a világ keletkezését is dualista alapon magyarázták.
Elgondolásuk szerint a teremtéskor kiáradó fény különböző héjakba lett bezárva, amely héjak feltörése és a fény kiszabadítása a zsidó nép Istentől rendelt küldetése. A zsidó misztika szerint ilyen, az égi fényt bezáró héj (héberül kelippa) például maga a katolikus európai civilizáció is! Ezen felül minden kabbalista legfőbb vágya valami mágikus praktikával megtudni Isten valódi nevét, hiszen – hitük szerint – aki birtokolja valami létező igazi nevét, annak az adott dolog felett hatalma lesz. Ha egy rabbi valami módon megtudhatná Isten nevét, akkor annak (elgondolásuk szerint) az Úr összes teremtő és pusztító ereje a rendelkezésére állna. Jellegzetes kabbalista gondolat továbbá, hogy a tudat határozza meg a valóságot, vagyis, az, hogy ki mit hisz fontosabb annál, mint az, hogy a valóságban mi van. (!)

3. Megerősödés a katolikus középkorban
Bár a késő ókorban az iráni misztériumvallások, és főleg a manicheizmus széltében elterjedt egészen a brit szigetekig, a frissen diadalmaskodó kereszténység (a hitbéli egységet óhajtó államok segítségével) rövid idő alatt kiszorította ezeket a vallásokat a kontinensről. Talán csak valamikor a kilencedik században került Európába megint egy számottevő gnosztikus dualista szekta, mégpedig a Balkán félszigetre. Bizánc a birodalom keleti határain zajló folyamatos háborúkban ekkor pont győzedelmeskedett egy iráni-örmény tartományban, amelynek lakói a paulikánusok egy gnosztikus dualista szekta hívei voltak. [Paulikánusok: Örményországban keletkezett kis-ázsiai eretnekmozgalom a 6-9. században. Tanításuk szerint a jó és a rossz a világ két teremtő őselve, s az állam és az egyház valójában a rossz műve. Tagadták a böjtöt, az ereklyék és a szentek tiszteletét, elvetették az egyházi szertartásokat.] A paulikánusokat ezután szétszórták a birodalomban, de legtöbben a Balkánra kerültek, hogy ott jobban szem előtt legyenek. Itt formailag keresztények lettek, de amikor később sikerült a bolgár cár alattvalóivá lenniük, már levethették ezt az álcát magukról. A bolgárok szívesen látták őket az országukban, mert a bizánci görög egyházi fennhatóság elleni küzdelmükben a cár támaszai voltak. A katolikus Nyugaton nem volt ennek a szektának túl jó híre, akiket egyszerűen a bolgárokkal azonosítottak. Az ő nevükből (bolgár=bouger) eredeztethető a bugris szó, vagy például az angol buggery, illetve a magyar buzi szó is, ez a kettő azonos. Nyilván ez az utóbbi jelentés a paulikánus szekta mágikus szeánszain végzett gyakorlataiból eredezik.

Minden bizonnyal a paulikánusokra vezethető vissza a se nem katolikus, se nem görögkeleti bosnyák egyház is, amely a középkorban szintén itt a Balkánon alakult két évszázaddal később. Követői magukat bogumiloknak hívták, és hitelveik szintén az iráni dualizmusra vezetnek vissza. A 16. századi iszlám hódításig megtartották vallási különállásukat, de a török uralom alatt általában mind iszlám hitre tértek, amelyet még mindig könnyebben elfogadtak, mint az ősellenség kereszténységet. Az iszlámba betagozódva egyes tanításaik talán a balkáni szúfi dervis iskolákban élnek tovább. [A szúfizmus vagy a szúfi út elnevezés egy filozófiáját és világképét illetően heterogén irányzat-csokrot takar. A szúfi út elnevezés sokkal inkább megfelel a szúfi jellegnek, hiszen itt alapvetően nem egy tanítás-rendszerről, hanem életmódról, szemléletről van szó. Legfontosabb közös jellemzőjük, hogy döntő többségükben az iszlám követőinek vallják magukat, illetve erősen misztikus jellegű irányzatokként az iszlám ezoterikus igazságát hirdetik.]

Azt, hogy az első katharoknak kik voltak a szellemi elődei, nehéz kikövetkeztetni. Minden bizonnyal az okcitán [= a Földközi-tenger északnyugati része] vidékre (talán közbülső állomásokkal) vetődő bogumil tanítók, de hatást gyakorolhatott a mozgalomra az ugyanekkor ugyanitt szárba szökkenő kabbalista szellemi iskola is. Mindenesetre a 12 században ez az eretnekség hirtelen bukkant itt fel, és azután szélsebesen elterjedt szerte a dél-francia vidéken, bár azért a népszerű vélekedéssel ellentétben, sosem szorította ki innen teljesen a katolicizmust. A két felekezet tagjai ugyanazon települések más-más utcáiban egymás mellett éltek, kölcsönös egymás iránti gyűlöletben és megvetésben. Ezzel szemben a katharok és a zsidók közt a viszony nagyon szívélyes volt. A katharok gnosztikus dualista eretnekek voltak, hittek a világteremtő Demiurgoszban, illetve a másik "jó" istenben. Ezen elveiket logikusan végigvitték a legradikálisabb életellenességig. A misztériumokba mélyen beavatott híveik körében előfordultak a csoportos öngyilkosságok, illetve gyermekek tudatos halálba-éheztetése is. Ezen utóbbi cselekedeteik olyan mély felháborodást keltettek a katolikus világban, hogy a francia király kénytelen volt háborút indítani alattvalói ellen, hogy örökre eltörölje országából ezt a sátánista szektát. A hosszú és véres háború elérte célját, bár egész vidékek váltak miatta lakatlanná. Mindenesetre a katharok megtérítésével, illetve kiirtásával eltűnt az utolsó olyan nagy vallási csoport Nyugat-Európából, amelyik nyilvánosan ország-világ elé állt volna tanaival, illetve jogot követelt volna hite nyilvános gyakorlására.

4. A föld alá kényszerülés évszázadai
A következő évszázadokban az Egyház éber őrködésének köszönhetően a sátánizmus csak búvópatakként rejtőzött a felszín alatt, néha elő-elő bukkanva, majd újra a föld alá kényszerülve. A társadalomellenes eszmék leginkább egyházellenes reformmozgalmak képében éltek tovább a középkor vége felé, és jó pár szekta ezek között is dualista alapon állt. Csak néhányat megemlítve közülük, segítve a további tájékozódást: Angliában Wycliffe pietista prédikátor és a lollardok, [A lollardok vagy lollard mozgalom a katolikus egyház ellen Nyugat-Európában fellépő népi prédikátorok, előreformátorok, a németalföldi Walter Lollard (wd) követői.]
Észak-Itáliában a valdensek (a katharok egyenes örökösei), a ferences lelkiség elhajló csoportjai: a fraticelli illetve az obszerváns ferences mozgalom, vagy a huszitizmus, az alája betagozódó, illetve belőle kiágazó csoportokkal együtt. A taboriták számára például minden ember halálos ellenség volt, aki nem volt tagja a mozgalmuknak (ennek megfelelően gyilkolták is őket), vagy az adamiták, akik szertartásaikat meztelenül végezték. [Adamiták alatt két különböző vallási szekta értendő, az egyik az i.sz. II. században, a másik 1400 körül keletkezett. A „régi” adamiták (nevük az ősi Ádámra utal) egy a II-IV. században élő gnosztikus felekezet. Vallásuk nevét részben az Ádám mint egyik legfőbb „Aeon” (szellem) iránt érzett tiszteletüktől vették, részben onnan, hogy a paradicsomi ártatlanságot vissza akarván állítani, minden nemi közeledést tiltottak tanításukban. A házasságot eltörölték, vagyon- és nőközösséget hirdettek, a kultikus rendezvényeiken meztelenül vettek részt. – Az újkori adamiták egy manicheus szekta, amelyet állítólag egy Picard nevű francia alapított 1400-ban. A szekta Hollandiában, Franciaországban és különösen Csehországban volt elterjedt. Az új-adamiták kommunisztikus közösségben éltek, a szociális és vallásos meztelenséget és a szabad szerelmet gyakorolták, elvetették a magántulajdont.]
A huszitákat már nyilvános fellépésük kezdetétől üldözték, ennek ellenére is évtizedekig tartott a leverésük. A német területeken működő Szabad Lélek Testvériség egy két évszázadon át működő gnosztikus szekta volt, amely nevéhez híven radikális antinoministaként minden törvényt elvetett. A misztériumaikba beavatott követőik hitük szerint az istenné válás, az autoteizmus [a. m. önimádás] útján jártak, vezetőik teremtő erőt, vagy a vízen-járás képességét tulajdonították maguknak.

A mai világunkat átszövő titkos társaságok egyik közvetlen elődje, a rózsakeresztes mozgalom a 15. században alakult egy misztikus tanító, Christian Rosenkreutz (1378–1484) munkája nyomán. Életéről korabeli források nincsenek, de állítólag évtizedeket töltött a Szentföldön és Egyiptomban ahol kabbalát és alkímiát tanult. [Később Németországba visszatérve, társakat keresett, régi kolostorából három testvért vett magához, akikkel hűséget, engedelmességet és hallgatást fogadtatott.] Mindenesetre a rózsakeresztesek voltak azok, akik átplántálták az ókori Egyiptom szellemi tradícióját az akkori Európa misztikus mozgalmaiba, ez a tradíció lett a későbbi szabadkőművesség liturgiájának egyik forrása is. A rózsakeresztes mozgalom tudóstársaságként működött, tagjai a kor legjelentősebb filozófusai és természettudósai/alkimistái voltak. Tagjai ugyanúgy páholyokba szerveződtek, mint később a szabadkőművesek, és mivel páholyaik Európában mindenütt működtek, nagyon hatékony kémhálózatnak bizonyultak mindenkori mestereik kezében. Működésük ideje nagyrészt egybeesik a protestáns reformáció korszakával.

Természetes, hogy a rejtőzködésbe kényszeríttetett gnosztikus szekták, illetve titkos társaságok egytől egyig lelkesen fogadták a kibontakozó reformációt, amelynek maguk is előkészítői voltak. Luther fellépése után száz évvel Európa nagy része protestánssá vált, és az ilyen országokban a későbbiekben gyakorlatilag semmi sem akadályozta a gnosztikus titkos mozgalmak terjedését.
A rózsakeresztesség utolsó nagy alakja a cseh prédikátor Comenius (1592-1670) (cseh-morva testvérek – schola pansophica) volt [akinek szobra megtalálható a révkomáromi Európa-udvarban a nagy magyarokat bemutató szoborparkban], korának az egyik legtöbb hatalommal bíró alakja, még ha ezt a hatalmat nem is nyíltan gyakorolta. Működése során óriási befolyást szerzett a kor protestáns fejedelmeinek körében, amelyet mindenkor nagy célja, a katolicizmus elpusztítására használt. Részese volt a harminc éves háború kirobbantásának, ekkor főleg Lengyelország és Erdély területén működött, innen irányította hálózatát. Gnosztikus millenarista misztikusként folyamatosan a küszöbön álló dicsőséges győzelmet lebegtette a befolyása alatt álló uralkodók szeme előtt, újabb és újabb erőfeszítésekre sarkallva őket és seregeiket. A katolikus tábor legerősebb támasza ekkor a Habsburg dinasztia volt, ellenük a svéd királyt, a pfalzi és az erdélyi fejedelmeket vonultatta fel. A hosszú harcokban, és ez azt követő éhezésben és járványokban romba dőlt Közép-Európa jó része. Mikor itt már Comenius nem számíthatott több sikerre, áttette működési helyét Amsterdamba, ahol új tervek megvalósításába fogott. Az itteni dúsgazdag zsidó közösség pénzügyi segítségével Angliában felépítette és megbízásokkal látta el Oliver Cromwellt (1599 bis 1658), aki az angol polgárháborúban befejezte az ország reformációját, elérve azt, hogy az ekkor születő brit világbirodalom végérvényesen protestáns (és titkos gnosztikus) nagyhatalom lett. Comenius alatt tagozódott be a későbbi rózsakeresztesség az akkor születő szabadkőműves mozgalomba.

5. Újkori zsidó messianizmus
Mielőtt a mai, gyakorlatilag nyíltan sátánista világkorszak megszületését tárgyaljuk, még egyszer vissza kell kanyarodnunk a zsidó misztikára, hiszen néven megnevezhetetlen uraink, akik a mai világot készítették/készítik a számunkra, nagyrészt fajilag zsidók, és ezeknek a most bemutatott tanoknak a követői. A 17. században, amikor szinte a küszöbön állt az ősellenség: a katolicizmus összeomlása, a zsidók körében is felfokozott várakozás uralkodott a messiás korszakának eljövetele iránt. Ekkor lépett fel a Török birodalomban egy szaloniki karizmatikus rabbi, Sabbataj Cevi (1626-1676), aki saját vezetésével pont ezt ígérte híveinek. Sabbataj misztikus kabbalista volt, aki az iratokból a közelgő megváltást, és a zsidó nép uralmát olvasta ki. Nézetei szerint az ekkor kezdődő új korban már nem lesz érvényes a mózesi törvény, sőt a zsidók akkor tudják siettetni megváltásukat, ha tudatosan áthágják e törvényeket, minden addigi korlátot összezúzva. Követőivel rituális lakomákat rendezett tiltott ételekből, illetve orgiákat tartott. Hívei őt tekintették a megígért Messiásnak, amerre csak megjelent, mindenhol fanatizálta a tömeget. Rövid idő alatt olyan népszerűségre tett szert, ami már veszélyeztette a birodalom belső rendjét.
Ekkor a szultán maga elé idéztette, és azonnali választás elé állította a halála, illetve az iszlámba való áttérése között. Sabbataj még aznap letette a Portán az iszlám hitvallást. Tömegmozgalma ekkor összeomlott, de leghűségesebb követőinek csoportja kitartott mellette az áttérésben is. Tanításuk szerint a rabbinikus judaizmus úgyis csak egy külső héj, amit levehet, sőt le is kell vennie annak, akit ez már akadályoz a magasabb misztikus tanok befogadásában. Követői az áttéréstől nem váltak se mohamedánná, se törökké, megmaradtak saját körükben saját mecsetekkel, illetve titkos zsinagógákkal, ahol továbbra is a kabbala alapművét, a Zohárt tanulmányozták [ezt a zsidó módszert ettől kezdve dönme taktikának nevezik]. Isztambulban leszármazottaik ma is élnek, gyakran a török társadalom prominenseiként.

Sabbataj követője és tanítványa volt a tehetséges csaló, és karizmatikus prédikátor, egy galiciai rabbi fia, Jakob Frank ((1719(26)-1791; szül. neve: Jakub Lejbowicz). Frank a kelet-európai askenázi csoport tagja volt, akik déli rokonaikhoz, a szefárdokhoz képest szegényebbek, elmaradottabbak, és műveletlenebbek voltak. Frank tanai ezért ugyanolyan gyorsan terjedtek el ebben a körben, mint korábbi mesterének tanai a mediterrán közösségekben.
Jakob Frank kezdetben hazájában, Lengyelországban lépett fel, majd miután mint felforgatót innen száműzték, áttelepült a Habsburg-birodalomba. Mikor már itt is terhesnek érezték jelenlétét, Hessenbe költözött, ahol követői adományaiból királyi udvartartást rendezett be magának. Tanítványai őt is messiásnak tartották, sőt még isten megnyilvánulásának is. Frank teljesen elvetette a Tórát, helyére a Zohárt állította [Zohár = a kabbala széles körben legfontosabbnak tartott írásműve, az időszámítás szerinti 2. században, Rabbi Simon bár Jocháj (Rásbi) és tanítványai által íródott.] Ezen írás nézetei szerint a zsidókat Isten a születő új világrend élharcosaivá tette, de ennek megvalósulásához minden korábbi korlátot és intézményt szét kell zúzniuk. A bűn koncepciója is ilyen korlát, ami pont annak rituális elkövetésével zúzható szét. – Ez maga a tökéletes antinomizmus.
A bűn általi üdvözülés gondolata, mint látjuk, már megjelent Sabbataj rabbinál is. Frank, hogy biztosítsa a keresztény fejedelmek jóindulatát (és ezzel vagyonát) ezer követőjével együtt önként belépett a katolikus Egyházba. Volt erre még egy másik jó oka is: A különböző európai hitközségekkel fennmaradt levelezéséből kitűnik, hogy ”megtérésével” szerette volna onnantól kezdve belülről rombolni ezt az általa gyűlölt, a keresztény Európát leginkább megszemélyesítő intézményt. Hívei egy-két generáció alatt betagozódtak a keresztény társadalmakba, miközben titokban megmaradtak zsidónak, sosem felejtve nagy tanítójuk céljait. Innentől kezdve tehát egy kereszténynek joggal lehetnek kétségei bármely, a közéletben tevékenykedő asszimiláns zsidó tiszta szándékait illetően. Frank működése során olyan nagy hatással volt a zsidó közszellemre, hogy még azok a zsidók is, akik nem tértek át vele, teljesen átitatódtak ezzel a nihilista pusztító szellemmel.

6. Az új világrend születése
A szabadkőművesség eredetét tekintve a középkor katedrálisépítő céhjeire vezethető vissza. A katedrális a középkori építészet és technika csúcsa. Azok a nagytudású szakemberek, akik egy ilyen óriási megbízatást, vagy akár csak egy részfeladatot el mertek vállalni, már a kezdetektől nemzetközi céhekbe tömörültek, és a munkalehetőségeket kihasználva bejárták egész Európát. Ezek a megbecsült kőművesmesterek és iparművészek a világlátottságuk miatt mind széleslátókörű szabadgondolkodók voltak, illetve sokszor paradox módon egyházellenesek is. A céhgyűléseikre többször tiszteletből meghívtak tudósokat és nemeseket is, akik ezt legtöbbször a maguk részéről is megtiszteltetésnek érezték.
Mikor a középkorral vége lett a katedrálisépítő céheknek is, ezek a szervezetek átalakultak szimbolikus páholyokká [ú. n. ipari szabadkőművesség], megtartva a külsőségekben a kőműves jelleget. A szabadkőművesség ebben a kezdeti időszakban viszonylag veszélytelen szervezet volt, amelynek gyűléseire összejártak a tudósok, közélet iránt érdeklődő nemesek és polgárok. Ekkor az Isten-hit a tagok számára még követelmény volt, Nálunk Közép-Európában a műveltebb protestáns lelkészek magától értetődően tagjai voltak valamelyik páholynak, de katolikus papok csak titokban, és sosem a jobbak.
[Részlet a Katolikus Lexikonból 1933.: „A mai értelemben vett szabadkőművesség két, időbelileg egybeeső mozzanatból fejlődött ki. A 17. század elejétől kezdve a vallási viták és vallásháborúk ellenhatásaként jelentkező deizmus elveinek széleskörű terjesztésére kész talajt talált az ipari szabadkőművességben, mint oktató testvérületben. A szabadkőművesi gondolat ezentúl a deista és humanista eszmék által megváltandó új emberiség eszközéül szolgált.]

A szabadkőművesség akkor vált a világszétverés máig ismert hatékony eszközévé, mikor összeépült az illuminátus renddel. Az illuminátus rendet Adam Weishaupt (1748-1830) bajor filozófus, egyetemi tanár alapította 1776-ban. Weishaupt teljesen a felvilágosodás szellemében nevelkedett, és bár fiatal korában a jezsuitáknál tanult, felnőttként áttért a protestáns hitre, pedig ez akkoriban már nem volt szokás. Az általa alapított társaság a szabadkőművességet mintázta, és kezdetben párhuzamosan léteztek. Az utóbbi azonban idővel nem nézte jó szemmel az illuminátusok ténykedését, hiszen bennük veszedelmes, államellenes felfogatókat látott. Az illuminátus ideológia minden fennálló földi hatalomban és hierarchikus rendben elnyomatást, és megdöntendő ellenséget látott, persze leginkább az Egyházban és a katolikus monarchiákban. Utópisztikus elképzeléseik középpontjában az emberi természet és a társadalmak megjavítása állt, egy olyan világban, amit végső soron ők kormányoznak. Tagjait a radikális szabadkőművesek köréből verbuválta, és bár más intézmények hierarchikus felépítését folyamatosan ostorozta, saját köreiben a legszigorúbb parancsuralmat vezette be. Egykorú kritikusai szerint a páholyüléseken szó sem volt szabadgondolkodásról, az alsóbb szinten beavatottak semmilyen gondolkozási vagy ítélkezési szabadsággal nem rendelkeztek, pusztán végrehajtották a felsőbb szintről jövő utasításokat, amelyek szerzőit sokszor nem is ismerték. Így viszont létrejött egy nagyon precízen működő kém- illetve ügynök-hálózat, feltétlen lojalitással a szervezet iránt.
Következő célként Weishaupt és megbízottjai, a könnyebb érvényesülés miatt, szerettek volna beépülni a szabadkőműves hálózatba, amely náluk jóval tekintélyesebb és kiterjedtebb volt.

Ugyanakkor a Németországban működő illuminátus rendre, mint érdekes és használható csapatra, felfigyeltek a frankfurti dúsgazdag zsidó bankárok is, elsősorban a Rothschild-ház [melynek alapítója Mayer Amschel Rothschild (1744–1812) volt], Ők, rokonaik és üzlettársaik, eddigre már kezdték egész Európát, a kormányokat és az uralkodókat az ellenőrzésük alá vonni ravasz és merész hitelügyleteik által. A Rothschildék, mint nihilista frankisták ugyanúgy a keresztény társadalmak bukását óhajtották, mint az illuminátusok, csak más okokból. Ezek az apró nézetkülönbségek azonban nem voltak áthidalhatatlanok. Weishaupt követői belátták, hogyha a frankista bankárokat beveszik a csapatba, korlátlan anyagi forrásokhoz jut a mozgalmuk, aminek segítségével bevásárolhatják magukat a szabadkőművességbe, szert téve így egy olyan hálózatra, amely páholyaival szó szerint behálózza az egész civilizált világot.

Tehát így is tettek, és ahogy az angol mondja: the rest is history! A 19. századra tehát így egyesült a szabadkőművesség és az illuminátus rend, valamint a kabbalista zsidók élcsapata egy olyan pusztító sátánista mozgalomba, amely egyaránt képviseli az ókori és középkori gnoszticizmust, a felvilágosult racionalizmust és a nihilista zsidó tradíciókat.

A történetet azért felesleges tovább mesélni, mert legalább 150 éve már minden a nyílt színen zajlik a szemünk előtt, és akinek van szeme, látja ezt.

Uram irgalmazz nekünk!

 

---

1. Kiegészítés az utolsó ponthoz egy másik forrásból:
Jakob Frank szövetségben állt a szintén zsidó születésű volt jezsuita diákkal, Adam Weishaupt-tal, aki az illuminátus rend megalapítója lett, és akit az ugyancsak zsidó Rothschild család finanszírozott. Ez a kapcsolat adhat magyarázatot Frank látszólag kiapadhatatlan, de ismeretlen forrásból származó jövedelmére. Ez a három egyéniség és sajátos egyéni képességeik szinte tökéletesen kiegészítették egymást: 1. Weishaupt politikai ambíciójával és az új világrendet megalkotó terveivel. 2. A bevált dönmeh taktikát alkalmazó frankistáknak pedig jól beépült ügynökeik voltak nemcsak a keresztény körökben, de a törökországi muszlimok közt is, emellett sikeresen beépültek jónéhány titkostársaság köreibe is. S ami talán még ennél is fontosabb, a frankisták erősen hozzájárultak ennek az új szüleménynek a szellemi irányvonalához az általuk gyakorolt kabbalizmus által. 3. Meyer Amschel és a későbbi Rothschildok pedig a feneketlen pénzeszsákot biztosították e sátáni háttérhatalomhoz.

Meyer Amschel Frankfurtban született, s ott kezdte meg tényleges bankári pályafutását is 1760-as évek közepétől kezdődően. Jakob Frank a kései 1780-as években telepedett meg a Frankfurt peremvárosának mondható Offenbach-ban, ahol fényűzően élt és ekkor már az "Offenbach Bárója" címet viselte. Johann Adam Weishaupt pedig a bajorországi Ingolstadt-ban élt 1770-ben de miután 1776-ban megalapította az illuminátus rendet, annak központját szintén Frankfurtba helyezte. Nem mellékesen, itt volt a jezsuiták németországi központja is. E három személynek meghatározó szerepe volt a sátán zsinagógájának modern munkájában, hiszen ők vetették le az ideológiai alapjait annak a máig kibontakozásban lévő sátánista új világrendnek, amely Sátán kezébe kívánja vezetni az egész emberiséget.

2. A Katolikus Lexikon adatai
2/a. Gnosztizismus
Írta: Loschert Kázmér
(forrás: Katolikus Lexikon I. kötet, 1931.)

A gnosztizismus az első századok eretnekségeinek egész sorozatát összefoglaló gyűjtőnév. Közös vonásuk a racionalizmus: beteges törekvés a keresztény vallás titkainak észelvekre való visszavezetésére, a "magasabb" ismeretre (gnózis). A vallási szinkretizmus nevében a keresztény hitigazságokat idegen bölcseleti rendszerekkel (főleg elfajult platonizmussal), idegen rítusokkal és etikai elvekkel keverték össze. A gnosztizismus megnyilvánulásai sokfélék és zavarosak. Megtartották, de eltorzították a megváltás gondolatát. A világ keletkezéséről panteisztikus vagy dualisztikus nézeteket vallottak. Az Isten elvont eszméjét teljesen elválasztották a teremtő gondolatától. Az anyagot a rosszal azonosították; ezért elvetették a Megváltó valóságos emberségét, Krisztus szenvedésének megváltó erejét, tagadták a test föltámadását, a szentségeket mint érzéki jeleket elvetették. A megváltás célja a gnosztizismusban a rossz anyagtól való szabadulás.
A gnosztizismus etikájában egyfelől túlzott, rajongó aszkézis, másfelől tökéletes antinomizmus (a. m. törvényellenesség), féktelenség, a jó cselekedetek elvetése mutatkozik. A Szentírással visszaéltek (kalandos magyarázatok, csonkítások, hivatkozás apokrif könyvekre, az Ó- és Újszövetség szembeállítása).
A gnosztizismus nem egyes dogmákat, hanem az egész kereszténységet gyökerében támadta meg.
Két főirányzata a szír (a párszi dualizmus alapján) és az alexandriai (panteisztikus és allegorizáló). Inkább iskolákat alapítottak, mint egyházközségeket; legtöbben nem akartak az Egyháztól külsőleg elszakadni [ez is milyen ismerős!].
Az ú. n. szír irányzat legjelentékenyebb képviselői: 1. Saturninus, aki szerint a fény birodalmának. élén az "ismeretlen Atya" áll, kitől eónok egész sorozata emanálódik; a sötétség országa élén áll a sátán, kinek eónjai (köztük a korlátolt zsidó isten is) alkotják meg a világot. Az ember mindkét főlény műve, de a sátán rabságába jutott, ahonnét a fény országának legfőbb eónja, a Núsz (Krisztus) szabadítja meg. 2. A Simoniánusok, kik eredetüket Simon mágusra vezetik vissza, ki az isteuség legelőkelőbb emanációja. Kicsapongók voltak és mágiát űztek. 3. Az Ophiták (kigyóimádók), a gnoszticizmus. egyik legzavarosabb teológiájú felekezete. Szerintük a kígyó a lét legfőbb föltétele. Óriási apokrif irodalmuk volt. Elágazásaik: a naassenusok, sethiánusok (ősatyjukul Sethet tekintik, aki Krisztusban reinkarnálódik), káiniták (akik szerint Káin, Khám, a szodomiták s az Ószövetség egyéb megbélyegzett alakjai a legmagasabb gnózis birtokában vannak, akiket a Teremtő ezért gyűlöl; Jézust gyűlölték, iskarióti Judást, mint egyedül igaz apostolt tisztelték; fajtalanságban éltek) stb.
Az alexandriai irány képviselői: 1. Basilides. Rendszere pantheista. Hisz a lélekvándorlásban. 2. Justinus, kinek hittana erősen zsidóellenes, mitológiai regény. 3. Karpokrates, antinomista; vagyon- és nőközösséget hirdetett; agapéi rémes orgiák voltak. Hívei közül a prodikiánok nyilvánosan űzték fajtalanságaikat. 4. Valentinus, aki Pythagorasból merített fantasztikus pantheizmust hirdetett, a négyes (tetras) s nyolcas (ogdoas) számok szerint való emanációkkal. Nagyszámú követői erkölcstelenségükről voltak híresek. 5. Marcion a gnoszticizmusnak józanabb és a kereszténységhez jobban hajló szárnyát vezette. Ifjúságának aszkéta élete után feslett erkölcsű lett, amiért az Egyház kitaszította. Ekkor Cerdan gnosztikushoz csatlakozott (144 kürül). Dualista; nála az igazságosság Istene (Ószövetség) szembenáll a szeretet Istenével (Újszövetség). Tertullián szerint Marcion végül is megtért. 6. Enkratiták. A házasságtól, bortól, hústól tartózkodtak. Legjelentősebb képviselőjük Tacián († 170). Azokat, kik a misénél bor helyett vizet használtak, aquariusoknak nevezték.
A gnoszticizmus a II. században az Egyház legfőbb veszedelme volt, mert az egyház-teológia még csak kevéssé volt kifejlődve. De alkalmul szolgált a Szentírás kánonjának megállapítására s nagy teológiai irodalom megindulására.

2/b. Manicheizmus
Írta: Loschert Kázmér
(forrás: Katolikus Lexikon III. kötet, 1932.)

A manicheizmus, a gnoszticizmus utóhatásaként jelentkező eretnekség a III. század végén. Kísérlet a perzsa dualizmusnak és a gnosztikusok módja szerint értelmezett kereszténységnek egyesítésére. ("Perzsa gnózis".)
Alapítója Mani (Manes), kiről nagyon eltérő értesítések maradtak. Perzsa hagyomány szerint mágusivadék volt, ki idővel megkeresztelkedett és pap lett, de egyháziatlan nézetei miatt kiközösítették. Tanításait a perzsa udvarnál fejtette ki, mígnem az ellenséges indulatú Bahram király elevenen megnyúzatta (276).
A manicheizmus. szerint két öröktől fogva való lény van, akik alapjai mindennek: a Fény és a Sötétség, Ormuzd és Ahuramazda, kiktől aztán számos eón származik. A fény istene lelki és szent, a sötétségé anyagi és gonosz. Utóbbinak országában állandó a harc a démonok (a sötétség eónjai) közt; támadásuknak kivédésére a fény istene megteremti az ősembert, kinek fényéből a sötétség egy részt elragad, s ezt összekeveri az anyaggal. Ádám (nem az "ősember"!) a sötétség fejedelmének műve, de mert az anyagi test fénnyel vegyült, van benne valami a fény istenének lényéből is. Az ősbűn nem más, mint Ádám nemi egyesülése Évával. A bűn nem rossz, csak gyöngeség. Bocsánatát puszta bánattal meg lehet szerezni. Krisztus az emberi testbe zárt "fénylélek" megszabadítására jött el; de tanítását már apostolai sem értették meg; csak a manicheusok őrzik azt tisztán. Az Ószövetséget egészen, az Újszövetséget is jórészben elvetik, csak Mani iratai szentiratok.
Erkölcstanuk lényege: szabadulni az anyagtól. Ennek eszközei a három pecsét: a szájé (tartózkodás hústól, szesztől, káromkodástól), a kézé (óvni a növények és állatok életét, lemondani a földi javakról), és az ölé (tartózkodás a gyermeknemzéstől, de nem a tisztátalanságtól). Külső istentiszteletük egyszerű, de titkos (ezoterikus) kultuszuk tele van fajtalansággal.
Diokletián császár éppen kicsapongásaik miatt szigorúan üldözte őket. A manicheusok főleg Perzsiában, Africa proconsularisban és Szíriában terjedtek el, később átszivárogtak Egyiptomba, sőt Rómába is. Irodalmi harcot folytatott ellenük thmuisi Serapion, lycopolisi Alexander, bostrai Titus, később sz. Ágoston. Magasrendű misztikus tudomány cégére alatt sok tehetséges fiatal embert nyertek meg (pl. az ifjú Ágostont). Nagy Szent Leó idejében még megvoltak. Tanaik a középkorban is feltalálhatók az albiak s ezekkel rokon eretnekségekben.

https://katolikus-honlap.hu/2301/dani.htm