Imádkozzunk Máriával a Szentlélekhez!
Medjugorje, 2015. szeptember 25.

„Drága gyermekek! Ma is kérem a Szentlelket, hogy töltse be szíveteket erős hittel. Az ima és a hit szeretettel és örömmel fogja betölteni szíveteket, és jelek lesztek azok számára, akik távol vannak Istentől. Gyermekeim, buzdítsátok egymást a szívvel való imára, hogy az ima betöltse életeteket, ti pedig gyermekeim, minden nap, mindenek felett tanúk lesztek a szolgálatban: Isten imádásában és a szükségben lévő felebarát szolgálatában. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért.  Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Korábbi üzeneteiben a Szűzanya többször utalt a Szentlélekre és a Szentlélekhez való imára irányította figyelmünket. A Szentlélek eljövetelének és működésének feltétele az ima. Az ima az, amit mi meg tudunk tenni, a Szentlélek pedig azt teszi, ami számunkra lehetetlen. Fontos előkészíteni a Szentlélek eljövetelének útját. A Szentlélek oda érkezik, ahol olyan nyitott szívre talál, amely befogadja Őt.
Mária a Szentlélek jegyese. A saját életéből ismeri munkálkodását. Ő teljesen megnyílt és az Úr felé fordult. Ő Istennel teljes, a Szentlélekkel teljes. Ahol Mária ott van, ott van a Szentlélek is. Ugyanaz a Szentlélek, amely a világ teremtésekor a „a vizek felett lebegett”, ahogyan a Szentírás első lapjain olvassuk, ezen Szentlélek által fogant Szűz Mária. A Szűz méhe a világ legszebb virágát hozta erre a földre, Jézus Krisztust, a világ Üdvözítőjét.
Az angyal hírül adta Máriának, hogy a Szentlélek „árnyéka” száll rá. Így adta tudtára, hogy élő templommá, Isten lakóhelyévé lesz. Ezek a szavak a Kivonulás könyvének utolsó soraira emlékeztetnek bennünket. Miután Mózes Isten útmutatása szerint felépítette a Szent sátort, „felhő borította be a találkozás sátorát és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot” (Kiv 40, 34). Mária így lett és maradt teljesen átszellemültté, nemcsak a megtestesülés órájában, hanem egész életén át. A Szentlélekkel betelve énekli el Magnificat-ját és tovább folytatja azt az egyházban, és az egyházzal énekli a világ végezetéig és nemzedékeken át Krisztus tanítványainak közösségében.
Senkinek sem volt magasztosabb hivatása és nem is emeltetett senki nagyobb méltóságra Máriánál. Isten megtestesült Fiának anyja volt. Ő pedig ezt a méltóságát és hivatást a mindennapi élet legmegszokottabb keretei között valósította meg. Hűséges házastárs, egyszerű édesanya, jó szomszéd; szívvel-lélekkel átadta magát népének, nyitott volt minden ember felé. Szorgalmas háziasszony volt. Főzött és mosott, a házban és a ház körül dolgozott, osztozott a helybéliekkel örömében és szomorúságában. A legmegszokottabb mindennapokban élte meg Isten meghívásának magasztosságát. Egyszerű, mindennapi kötelességeit különleges szeretettel végezte.
Sem Isten, sem a Szűzanya nem vár és nem kér tőlünk lehetetlen dolgokat. Csak Isten művel lehetetlen dolgokat, de csak akkor, ha mi megtesszük azt, ami számunkra lehetséges.
Lehetséges megnyílnunk a Szentlélekre. Lehetséges dönteni az imádság mellett, amely által megerősödik az Úrba vetett hitünk. Az erős hit közelebb visz bennünket Istenhez, bevezet minket Isten mentalitásába, Isten szerinti életre vezet és alkalmassá tesz arra, hogy  Isten szemével lássuk az embereket, önmagunkat és a világot.
Az ima megnöveli Isten iránti szeretetünket. Az Isten iránti szeretet nem elválaszt egymástól, hanem nyitottabbá tesz bennünket mások felé, és érzékennyé szükségleteikre.
Imádság
Szűz Mária, Szentlélek Jegyese! Hozzád fordulok imádságommal, kérlek, könyörögd ki számomra a Szentlélek erejét és világosságát. Te az angyali üdvözlet pillanatától Isten jelenlétének helyévé lettél. Édesanyai méhed kivirágzott és a világ Üdvözítőjét ajándékozta minden embernek. Imádkozd ki minden szív számára, amely vágyakozik az élet teljességére és értelmére, hogy ki tudjon virágozni és Isten jelenlétének helyévé váljon. Imádkozz értünk Szűz Mária, hogy Krisztus jó illatát tudjuk árasztani szerte a világban és így szeretetének tanúivá váljunk. A Szentlélek árassza el lelkünket és életünket, hogy mások ne bennünket, hanem bennük Istent lássák meg és ismerjék fel. Köszönjük Mária, hogy velünk maradsz, hogy nem fáradsz bele, hanem az öröm és az élet teljességére vezetsz bennünket, amellyel te magad is telve vagy. Ámen.
fra Ljubo Kurtović
fordította: Sarnyai Andrea