Nem
könnyű feladat megérteni az Egyházon belüli gonoszság jelenlegi
válságát, amely időnként nyomasztónak tűnhet. XVI. Benedek jelezte, hogy
Tyconius teológiája segíthet az Egyháznak megérteni, hogyan lehet
leleplezni és végül legyőzni a benne rejtőző “hamis testvérek”
gonoszságát. Tyconius meglátásai több szempontból is átfedésben vannak a
fatimai üzenettel. Ha Benedek Fatimával kapcsolatos megjegyzéseit a
végidők tyconiusi teológiájának fényében vizsgáljuk, egyedülálló
perspektívát kapunk az Egyház és az antikrisztus természetéről végső
összecsapásuk során.
“A püspökök az egyház ajándékának álcája alatt azt teszik, ami az ördög akaratát mozdítja elő“. (Tyconius, Kommentár az Apokalipszishez, 4. század)
“Az Antikrisztus az egyházhoz tartozik, benne és vele együtt növekszik egészen a nagy discessio-ig, amely a végső revelatio-t indítja el.” (Joseph Ratzinger: Gondolatok Tyconius egyházfelfogásáról, 1956.)
“Az
Egyház nem maradhat fenn, ha passzívan az idők végére halasztja a “két
részből álló testet” szétszakító konfliktus megoldását.” (Giorgio Agamben, A gonosz misztériuma: XVI. Benedek és a végidők, 2013.)
“Egy nagy teológus”
2009.
április 22-én, szerdán tartott általános audienciáján XVI. Benedek pápa
figyelemre méltó módon utalt egy ismeretlen észak-afrikai ókori
keresztény íróra, Tyconiusra. Tyconius neve még az széleskörű
ismeretekkel rendelkező tudósok és az egyháztörténelem iránt érdeklődők
körében is gyakran ismeretlen. Ha egy diák a latin atyák tanulmányozása
során valaha is találkozik Tyconiusra való hivatkozással, az általában
csak úgy mellékesen történik, mintegy futó pillantást vetve rá.
Azzal, hogy azon az áprilisi napon Tyconiust “nagy teológusnak”
[1] nevezte – egy donatistát, aki aszketikus imaéletet élt a
sivatagban, és feltehetően a katolikus egyháztól elszakítva halt meg [2]
-, Benedek azt remélte, hogy legalább néhány lélek, aki az Egyház
zavarba ejtő megpróbáltatásait próbálja megérteni ezekben az időkben,
elgondolkodik ennek okán? És ha senki sem vett azonnal tudomást róla,
vajon a Szentatya bízott abban, hogy a Tyconiusra tett utalása
útjelzőként fog szolgálni, amelyet a jövőben fel fognak fedezni és
jobban meg fognak érteni?
A Szent
Péter téren a tömeghez szólva Benedek pápa visszafogottan tette a
Tyconiusról szóló és a Tyconius felé mutató utalásokat, látszólag csak
mellékesen említette őt, miközben beszédében egy másik, viszonylag
ismeretlen latin egyházi íróra, Ambrosius Autpertre összpontosított: “Autpert kapcsolatba került az Jelenések könyvének [3] értelmezésével,
amelyet Tyconius [4] hagyott ránk… Kommentárjában ő [Tyconius] az
Apokalipszist mindenekelőtt az Egyház misztériumának tükörképeként látja. Tyconius
arra a meggyőződésre jutott, hogy az Egyház két részből álló test:
egyrészt – mondja – Krisztusé, de van egy másik része az Egyháznak,
amely az ördögé.”[5].
Katekézisében
XVI. Benedek több markáns utalást is adott saját felfogásáról az
Egyházban jelenleg kibontakozó eszkatológiai dráma valódi természetével
kapcsolatban. Valójában nem túlzás azt állítani, hogy aki nem ismeri
Tyconiusnak a Jelenések könyvéről alkotott teológiai nézeteit, az végső
soron képtelen megérteni XVI. Benedek megmagyarázhatatlannak tűnő
gondolkodását és magatartását az Egyház korunkban tapasztalható
válságára adott válaszában. Tyconius felfogása arról, hogy mi fog
történni az Egyházzal a végidőkben, Benedek számára fontos “hiányzó
láncszemet” jelent az üdvtörténet azon példátlan pillanatának
megragadásához, amelyhez a Szentatya szerint az Egyház és a világ most
érkezett el, valamint betekintést nyújt kivételesen rejtélyes
“lemondásába”.
Joseph
Ratzingert már 1956-ban lenyűgözte a 4. századi afrikai teológus,
amikor fiatal, polgárpukkasztó papként és professzorként elkészített és
közzétett egy esszét, melynek címe: “Gondolatok Tyconius egyházfelfogásáról a ‘Liber Regularum’-ban. “[6] Az esszé azt vizsgálja, amit Ratzinger Tyconius “paradoxonának” nevez: “azt
a tényt, hogy az ember tudatosan és akarva kívül helyezi magát minden
konkrét egyházi közösségen, miközben keresztény akar maradni, és úgy
véli, hogy az igaz Egyházhoz tartozik.“[7] Így mire a 2009-es
audiencián elmondta észrevételeit, XVI. Benedek jóval több mint fél
évszázados elmélkedést fektetett Tyconiusnak az apokalipszis (a
“végidők”) korabeli Egyház sorsáról alkotott felfogásába. Nem lehet nem
feltételezni, hogy Benedek hátsó szándéka e “nagy teológus”
kiemelésével kifejezetten az volt, hogy Tyconius legfőbb fennmaradt
művének, A Jelenések könyvének magyarázata [8] vizsgálatán keresztül arra hívja hallgatóit, hogy lépjenek be Tyconius eszkatológiai világképébe.
“Fekete és szép is” – A hamis testvérek az egyházon belül
Tyconiusnak a Kr. u. 390 körül írt magyarázata volt az első ilyen jellegű kommentár a Szentírás utolsó könyvéhez, amely “a következő nyolcszáz évre meghatározta az Jelenések latin nyelvű recepcióját és értelmezését“. “[9] Tyconius az Expositio-ban azt a tételt állítja fel, hogy “két város van a világban, az egyik Istené, a másik az ördögé, az egyik a mélységből, a másik az égből ered.”[10]
Tyconius azonban nem tekintette a világot e két részre szépen vagy jól
láthatóan elkülönítettnek. Inkább azt figyeli meg, hogy van egy
további kettéosztottság: “az ördög népe is két részre oszlik, amely
csak az egyik ellen harcol. Emiatt az egyházat “harmadik résznek”
nevezik, a hamis testvéreket egy másik harmadnak, a pogány világot
pedig egy harmadiknak.”[11] Az ördög népének e kettős összetételére további adalék, amikor Tyconius az ördög városát Babilonnak nevezi. “Babilon… a gonosz” – írja Tyconius – “akár a pogányokban, akár a hamis testvérekben.”[12]
Tyconius számára az ördög városa az egyházon kívül és az egyházon
belül is létezik – nemcsak a pogányok, hanem az imposztor keresztények
között is.
A
“hamis testvérekre” utalva Tyconius bibliai értelemben beszél, Szent
Pál [13] és Szent János példáját követve.[14] Tyconius tehát a
gonosznak az üdvösségtörténetben való titokzatos jelenlétére utal, amely
az egész Szentírásban megjelenik, és az Egyház két részből álló
szerkezetében csúcsosodik ki: két különböző testből áll, amelyek
ugyanabban a látható intézményben léteznek együtt, noha szöges
ellentétben állnak egymással.
Ahogy David Robinson, a tyconiusi Expositio angol fordításának bevezetőjében megjegyzi: “Tyconius
számára… az Úr testében van egy bal és egy jobb rész. Az egyház
egyszerre fekete és szép, jó és rossz, ellenség és szeretett.“[15] Saját szavaival Tyconius ezt a meggyőződését többféleképpen fejezi ki: “az egy testben két rész van: az egyik kitartó, a másik vétkes“;[16] “az egyházban a jók az idők végezetéig keverednek a gonoszokkal“;[17] “az
egyház nem fog minden gonosz embert kiköpni, hanem [csak] néhányat,
hogy megmutassa a világnak, milyen lesz az utolsó üldözés. De egykedvűen
tűri a többieket. Bár lelkileg kívül vannak, mégis úgy tűnik, mintha
belül tevékenykednének“;[18] “két épület van az egyházban, az egyik [sziklára épült], a másik homokra“;[19] “ezek azok, akik látszólag az egyházban vannak, de [valójában] kívül vannak“;[20] “a
hamis testvérek, akik, miután elutasították Krisztust, szájukkal
vallják őt, de tetteik által azt mondják: ‘Nekünk nincs királyunk, csak
császárunk’“;[21] és “nemcsak a világ királyaiban van
káromlás, akik által a [templomban] bent lévők el vannak ítélve; hanem
még azokban is, akik bent vannak. “[22]
Tyconius
a Biblia elejétől a végéig ezt a kétrészes tipológiát látja megírva –
Káinban és Ábelben; Noé fiaiban (Sém és Jáfet áldott, míg Hám
átkozott); Izmaelben és Izsákban; Ézsauban és Jákobban; Júda és Izrael
királyságában. A minta jelen van a tizenkét apostolban, akik között van
egy ördög (Júdás). [23] Jézus gyakran utal rá prédikációjában: a gyom
és a búza;[24] a tengerbe vetett háló, amely mindenféle halat
összegyűjt, jót és rosszat;[25] a tíz szűz, akik közül öt balga és öt
okos;[26] a juhok és a kosok. [27] A Jelenések könyvében ez a teológiai
konstrukció a hét gyülekezet mindegyikéhez intézett angyali
kijelentésekben érvényesül, amelyek mindegyike rámutat az egyházon
belüli szentségtelen elem jelenlétére [28].
Tyconius
kommentárjának központi témája az egyháznak az ördöggel való
folyamatos összecsapása, mégis különösen foglalkoztatja az egyházon belül
vívott háború. Robinson ismét egy olyan meglátást kínál, amely
figyelemreméltó az Egyház jelenlegi válságának összefüggésében
vizsgálva: “[Tyconius] elsődlegesen az Úr teste (az egyház) és az
ördög teste közötti történelmi és lelki konfliktusra összpontosít,
amelyet Tyconius gyakran nevez ellenséges testnek. Az ‘egyházellenes’
kifejezés találó elnevezés az ördög testére, mert az ő teste egyháznak
álcázza magát. Tyconius például megjegyzi, hogy mind Krisztus
menyasszonya, mind Babilon szajhája arannyal, ezüsttel és drágakövekkel
van feldíszítve. Az ördög teste utánozza az Úr szent testét, hogy a
pompa hasonlósága megtévessze az embert.”[29].
Tyconius
ezt az ellenséges testet, amely az egyház külső jegyeivel álcázza
magát, két, általa felcserélhetőnek tartott bibliai kifejezéssel
azonosítja: a “gonoszság misztériumával“[30] és a “pusztulás utálatosságával“.
“[31] Tyconius szerint ez a gonosz, utálatos, ellenséges entitás csak
annak idején fog teljes mértékben feltárulni, amit Tyconius nagy discessio-nak
nevez, azt a latin szót, amelyet Szent Jeromos a 2Tessz2,3
fordításában használt arra, amit Szent Pál görögül ἀποστασία-nak nevez:
“Ne quis vos seducat ullo modo quoniam nisi venerit discessio primum et revelatus fuerit homo peccati filius perditionis– Senki
se tévesszen meg titeket semmivel: mert hacsak nem jön előbb a
[discessio], és nem nyilatkozik meg a bűn embere, a kárhozat fia. ”
Sok angol fordítás ezt a szót “hitehagyásként” vagy “lázadásként” adja
vissza. A latin kifejezésnek egyértelműen az “elesés” vagy
“elszakadás” értelme van. Csak az “elesés” idején fog a világ két
részre szakadt állapota – két város, egy Istené és egy ördögé – teljes
egészében lelepleződni és megmutatkozni, ami valójában egy “három
részre szakadás” lesz – az igaz egyház, a hamis egyház és a pogány
világ. Tyconius magyarázza: “Mielőtt az “elesés” bekövetkezik,
mindenkit Isten népének tekintenek. Amikor az ‘elesés’ megtörténik,
akkor jelenik meg Isten népének harmadik része.”[32] “Az egység után ugyanis az utolsó küzdelemben újabb szétválás következik.”[33]
Tyconius
számára csak a “nagy discessio” bekövetkezésekor válik végleg
nyilvánvalóvá az igaz egyház és a hamis egyház közötti különbségtétel. “Csak a discessioban fog feltárulni Isten igaz népe, az Úr testének helyes része.“[34] A Jel 8,12-t kommentálva, amely így szól: “A
negyedik angyal megfújta a harsonát, és csapás érte a nap harmadát, a
hold harmadrészét és a csillagok harmadrészét, hogy harmadrészük
elsötétüljön, és a nappal harmadrésze ne ragyogjon, és az éjjelé
hasonlóképpen.“[35], írja Tyconius:
A nap, a
hold és a csillagok az egyház, amelynek harmadrészére pusztul el. A
‘harmadik rész’ egy megnevezés, nem pedig mennyiség. Az egyházban
ugyanis két rész van, a nappal és az éjszaka része… Azért lett tehát
lesújtva, hogy nyilvánvalóvá váljék, melyik a világosság harmadrésze és
melyik a sötétség harmadik része, melyik Krisztusé és melyik az
ördögé. [36].
Összefoglalva:
Tyconius úgy véli, hogy a világban két város van, az egyik Istené, a
másik az ördögé, és időnként úgy beszél e két városról, mint amely két
részből áll. Mégsem osztja Tyconius az emberiséget négy részre. Mint
fentebb említettük, ő valójában csak háromosztatúnak képzeli az
emberiséget. Ennek oka, hogy a “hamis testvérekről” (a három rész
egyikéről) úgy beszél, mint akik különböző időpontokban mindkét
kategóriába tartoznak. A hamis testvérek látszólag Isten városának, azaz
az Egyháznak a részei, de valójában az ördöghöz tartoznak. Lelkileg
Babilon városában laknak, még ha ez külsőleg nem is felismerhető. Csak
akkor lesznek teljesen “leleplezve” és “felfedve” (a görög apokaliptein
szó eredeti jelentése) a “hamis testvérek”, amikor az egyház a
discessio – a nagy “elesés” vagy “hitehagyás” – következtében
“lesújtatik”[37]. Csak ekkor fog végre egyértelműen
megkülönböztethetővé válni az igaz egyház és a hamis egyház.
Az igaz hívők elhagyják az egyházat
Tyconius
ezután olyan állítást tesz, ami vitathatatlanul a legmegragadóbb
részlet az egész kommentárjában. Kijelenti, hogy a végidők
“discessio”-ja a hagyományos értelmezéssel teljesen ellentétesen fog
lezajlani.
A hívő
keresztények általában azt feltételezik, hogy az “elszakadást” – az
“elkülönülést”, a “távozást” – emberek tömeges “kilépése” fogja
előidézni, a hitetlenek tömeges elvándorlása. A “hitehagyás”
meghatározása a Katolikus Egyház Katekizmusában – “a keresztény hit
teljes megtagadása” – egyértelműen ezt a gondolatot közvetíti.
Tyconius számára azonban ennek az ellenkezője igaz. Tyconius
megérti, hogy a végidők nagy “elszakadását” nem az fogja okozni, hogy a
hűtlen emberek elhagyják Krisztus Menyasszonyát, hanem inkább az, hogy
Krisztus Menyasszonya elszakad azoktól, akik benne hűtlenek. Más
szóval, Tyconius számára nem a hitetlenek fognak “elválni”, hanem az
igaz hívők, akik külön fognak vonulni az egyházon belüli gonoszoktól. Valóban paradox fordulat.
Tyconius
számára az új Izrael az, akinek el kell indulnia az új Exodusra. Az
igazi Egyház maga fogja végrehajtani a nagy kivonulást, mint az
ellenségeitől való megmenekülés [38] útját. Valójában az igaz Egyház
fogja napvilágra kényszeríteni az aposztáziát, mert az ördög teste,
amely az Egyházban lakozó hamis testvérekben van jelen, most is és
mindig is aposztata volt. Ezt a tényt csupán elrejtették.
A Jel 16,19-et magyarázva, amely így kezdődik: “És a nagy város három részre oszlott”, Tyconius azt mondja: “Ez
a nagy város az összes ember teljes egészében, mindenki, aki az ég
alatt van, aki három részre lesz osztva, amikor az egyház szétválik,
aminek következtében a pogányok lesznek az egyik rész, a ‘pusztulás
utálatossága’ a másik, az egyház pedig, amelyik majd kiment a közepéből,
a harmadik.” [39] És ismét, a Jel 18,4 – Aztán egy másik hangot
hallottam az égből, amely így szólt: »Menjetek ki onnan, én népem, hogy
részesei ne legyetek az ő gonoszságainak, és ne legyen részetek az őt
érő csapásokban, mert bűnei az égig hatoltak, és Isten megemlékezett
gonoszságairól”, Tyconius ezt írja: “Itt [János apostol] teljesebben
megmutatja, hogy Babilon két különálló részből áll, külső és belső
részből, amelyekből szintén szent emberek távoznak, miután Isten
világosan figyelmeztette őket.”[40].
Ahogy Antonio Socci írja Tyconius teológiájának elemzésében: “A
latin discessio szó szétválasztást vagy megosztottságot jelent, vagyis
nagy hasadást vagy kettévágást. A visszavonulás értelmét is hordozza.”[41]
Ez a visszavonulás nyilvánvalóan az, amit Tyconius az Isten angyalai
által Szent János apostolnak tett kinyilatkoztatásokból következtet –
hogy a hasadás egy kivonulás eredménye lesz. Krisztus Misztikus
Menyasszonya kivonja magát “a gonoszság titkából“, éppen azért, hogy leleplezze a benne rejtőző gonoszt, hogy aztán legyőzze azt. “A
végső üldöztetés során a “gonoszság misztériuma”, amelyet eddig
visszatartottak és elrejtettek az egyházban, előjön és lelepleződik.”[42]
A törvénytelenségnek ez a misztériuma eléri a tetőpontját és az
Antikrisztus alakjában ölt testet, ahogyan Tyconius kifejti: “Az
Antikrisztusnak az egész világon meg kell nyilvánulnia, és ugyanígy az
egyháznak mindenütt le kell győznie… Most azonban az egyházban van
elrejtve.”[43].
Az igaz
egyháznak az Antikrisztustól való kiszabadulása következményeként
Tyconius azt állítja, hogy Krisztus Teste minden értelemben aktivizálja
és kezdeményezi saját szenvedését. Tyconius írja: “Mielőtt az
‘elesés’ [2Tessz 2,3] bekövetkezik, mindenkit Isten népének tekintenek.
Amikor az ‘elesés’ megtörténik, akkor jelenik meg Isten népének
harmadik része.”[44] Robinson megjegyzi: “A szentek kitartanak
és hűségesen hirdetik majd Isten Igéjét, a hamis testvérek pedig
lelepleződnek, amikor megfordulnak és üldözik az egyházat: “akik az
ördöggel szövetkeznek, bár azt mondják, hogy keresztények, harcolni
fognak az egyház ellen.“[45] Robinson így zárja: “az üldözés végül és teljesen feltárja a szentek és a hamis testvérek kilétét.“[46].
A Sátán kiválasztott eszköze: A püspökök
Ezen a
ponton természetes a kérdés: az előre elrendelt hitehagyás idején a
hívek vajon azonnal felismerik-e a hamis testvéreket azoknak, amik, és
megszakítják-e a velük való kapcsolatot, vagy az igazi hívek rávehetők,
hogy továbbra is az imposztorokkal maradjanak kapcsolatban, rájuk
hallgatva és követve őket? Hogyan fogják a hamis testvérek
megtéveszteni az embereket, hogy bízzanak a vezetésükben? Tyconius
egyértelműen és határozottan hangsúlyozza ezt a pontot: ezek a hamis
testvérek gyakran az egyház vezetői, a püspökök között találhatók.
A püspökök képmutatását elítélve Tyconius szól a Jel 13,11-ben bemutatott “második fenevadról”: Ekkor
láttam, hogy egy másik fenevad száll fel a szárazföldből, amelynek két
szarva volt, hasonlók a Bárányéhoz, de úgy beszélt, mint a sárkány. Tyconius ezt írja:
Egy
bárány tovább viszi, miután egy kígyó titokban belé juttatja a mérgét.
Mert ha nyíltan úgy beszélne, mint egy kígyó, akkor nem hasonlítana
egy bárányhoz. Most pedig báránynak álcázza magát, amely [álruhán]
keresztül megtámad egy igaz bárányt. Isten nevében beszél, ami
[álcázás] révén elfordítja az igazság útjáról az Istent keresőket.
Emiatt mondta az Úr: “Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrben
jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.”[47]
Tyconius ezt a részt egyik legélesebb megfigyelésével zárja: “A püspökök az egyház adományának álcája alatt azt teszik, ami az ördög akaratát előmozdítja.“[48] A püspökök a fenevadnak a bárány álcáját kínálják, miközben az a maga programjának szócsöveként használja őket.
Egy másik szakaszban Szent János Jelenéseinek könyve így folytatódik: “És láttam három tisztátalan szellemet [kijönni] a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából.”[49] Tyconius megjegyzi: “Mert a sárkány, azaz az ördög, és a fenevad, az ördög teste, és a hamis próféták, azaz az ördög testének püspökei, egy lélek.”[49] A hamis próféták, azaz az ördög testének püspökei, egy lélek. [50] Továbbá kijelenti, hogy “a fenevad trónja az ő egyháza”
[51] a kétszínű püspökök miatt, akik a hatalma alatt lesznek. Ezek az
alattomos püspökök adnak majd formát és alakot az ördög testének – a
hamis egyháznak – még azután is, hogy az igaz egyház elszakadt tőle.
Az Egyház szenvedése
Miután
azonban a hitehagyás megtörtént, Krisztus Menyasszonya (az igaz Egyház)
ezután nemcsak a hamis testvérekkel, hanem a pogány világgal is
harcolni fog, amely a hamis testvérekkel nyíltan egyesült démoni
frontban fog össze: “az ördög egész testének ezt Isten megengedte.”[52] Mégis, Tyconius számára nem kérdéses, hogy mi lesz az Egyház végső sorsa: “az utolsó üldözés megtisztítja majd egészen a hetedik harsonáig“, amely “az Úr eljövetelét”[53] jelzi majd, “az lesz a jövő idők egyháza, amikor a gonoszok már elkülönültek közülük, és csak a jók fognak Krisztussal együtt uralkodni. “[54] Tyconius tehát biztos abban, hogy “az utolsó idők egyháza, akár püspökeiben, akár népében, semmiképpen sem képes elpusztulni.“[55]
Bár üldözni fogják, akárcsak a Vőlegényét, és még legyőzöttnek is
látszik majd, mégsem pusztulhat el végleg. Részese a Vőlegény isteni
életének. Továbbá győzni fog az Antikrisztus felett, és végül
megfutamítja a hamis egyházat. Mindazonáltal Tyconiusnak nem voltak
illúziói e végső konfliktus súlyosságát illetően. Az egész Expositio
talán legvilágosabb és legőszintébb szakaszában, amelyben párhuzamot von
Krisztus és az Ő egyháza között, Tyconius hangsúlyozza a kettőjük
összekapcsolódását:
Amit
a fej egyszer elszenvedett, azt most a tagjai által szenvedi el, mivel
egyházába öltözött fel; és az egyház naponta megöletik Krisztusért,
hogy örökké vele éljen. Senki ne gondolja, hogy csak az apostolok
haltak meg Krisztusért, és hogy most már megszűnt a vértanúság, és hogy
az üldözők nincsenek az egyházban. Mert szükséges, hogy az Emberfia
mindig “Jeruzsálembe menjen… hogy sok mindent elszenvedjen a vénektől,
főpapoktól és írástudóktól, megölessék, és három nap múlva feltámadjon“[56].
Így
abban a csúcspontot jelentő üldözésben, amikor a hamis testvérek és a
pogány világ könyörtelenül támadja az Egyházat, Jézus és az Ő Misztikus
Teste és Menyasszonya szenvedésének egybeolvadása eléri a
csúcspontját: “Az Úr benne fejezi be, amit elkezdett. Ezért benne
kapja meg, amit adott, és benne koronázza meg, akit megkoronáz. Mert
semmi sincs, amit tesz vagy birtokol az ő teste nélkül.“[57] Jézus
az életét adta az Ő menyasszonyáért, az Egyházért. A végső időkben úgy
fogja magát odaadni érte, ahogyan még soha nem tette ezt korábban.
Ahogyan Jézus megdicsőítette Atyját az önfeláldozásával, és ahogyan
Atyja is megdicsőítette Őt azzal a dicsőséggel, amit a Fia kapott tőle a
világ kezdete előtt,[58] úgy abban az időben az Egyház végső
önfeláldozása lesz az ő koronázó pillanata, amikor teljesen odaadja
magát Krisztusért, és Ő viszont meg fogja koronázni őt. Ő és az Ő
Menyasszonya akkor tökéletesen eggyé válnak kölcsönös önfeláldozásukban.
Tyconius, Fatima és a nagy hitehagyás
A
tyconiusi teológia fényében szemlélve XVI. Benedek különböző
megjegyzései a fatimai üzenet jelentőségéről új értelmet nyernek.
Nyilvánvalóvá válik, hogy XVI. Benedek a fatimai üzenetet Tyconius azon
állításának kontextusában értelmezi, miszerint az Egyház számára a
végidők legnagyobb baja a benne rejtőző gonoszság.
XVI. Benedek 2010. májusi fatimai zarándokútja során egy riporter megkérdezte a Szentatyát:
Szentséged,
mit jelentenek számunkra ma a fatimai jelenések? 2000 júniusában,
amikor Ön a Vatikáni Sajtóirodában bemutatta a harmadik titok szövegét,
számos mostani és egykori munkatársunk volt jelen. Megkérdezték Önt,
hogy az üzenet kiterjeszthető-e a II. János Pál elleni támadáson túl a
pápák más szenvedéseire is. Ön szerint lehetséges-e, hogy ebbe a
látomásba belevegyük az Egyház mai szenvedéseit [59]?
Tekintettel
arra, hogy a Szentszék lényegében bezárta az ajtót a fatimai harmadik
titok további értelmezése előtt, Benedek válasza meghökkentő. Most már
“tyconiusinak” is felfogható:
. . . A
pápa szenvedésének e nagyszerű vízióján túl, amelyet elsősorban II.
János Pál pápára vonatkoztathatunk, az egyház jövőjét érintő,
fokozatosan formálódó és nyilvánvalóvá váló realitásokról kapunk
jelzést. Így igaz, hogy a látomásban jelzett pillanat mellett említés
történik, látható az Egyház szenvedésének szükségessége, ami
természetesen a pápa személyében tükröződik, mégis a pápa az Egyházért
áll, és így az Egyház szenvedései vannak meghirdetve. Az Úr azt mondta,
hogy az Egyház folyamatosan szenvedni fog, különböző módokon, a világ
végéig… Ami az újdonságokat illeti, amelyeket ma ebben az üzenetben
találhatunk, ott van az is, hogy a pápa és az Egyház elleni támadások
nemcsak kívülről érkeznek, hanem az Egyház szenvedései éppen az Egyházon
belülről, az Egyházban meglévő bűnből erednek. Ezt is mindig is
tudtuk, de ma igazán félelmetes módon látjuk: hogy az Egyház legnagyobb
üldöztetése nem kívülről, az ellenségeitől származik, hanem az
Egyházon belüli bűnből fakad…”[60].
Azzal,
hogy kijelenti, hogy a szenvedő pápa látomása “elsősorban” II. János
Pálra “vonatkozhat”, Benedek arra utal, hogy a látomás egy másik pápára
is vonatkozik, vagy legalábbis nem csak II. János Pálra korlátozódik.
Továbbá, ha az, amit a gyerekeknek mutattak, még mindig “az Egyház
jövőjét” érinti, akkor a Harmadik Titok kibontakozása még biztosan nem
ért véget. Sőt, az események, amelyekre a Harmadik Titok utal, “fokozatosan formát öltenek és nyilvánvalóvá válnak“.
Benedek
leginkább teológiai töltetű kijelentése azonban az a megjegyzése volt,
hogy a látomás az Egyház szenvedését jelenti. Benedek értékelése
szerint a fatimai három kisgyermeknek adott kinyilatkoztatás elsősorban
erről a szenvedésről szólt – az Egyház eljövendő szenvedéseiről,
amelyek még csak most fognak kibontakozni, és “a pápa személyében
fognak tükröződni”. És hogy honnan erednek majd azok a támadások,
amelyek ezt a szenvedést előidézik? “Pontosan az Egyházon belülről”.
E
2010-es megjegyzések mellett Ratzinger bíborosnak a Jesus magazinnak
adott 1984-es interjújában tett megjegyzései is sokatmondóak:
“Ratzinger
bíboros úr, olvasta Ön az úgynevezett harmadik fatimai titkot: vagyis
azt, amelyet Lucia nővér küldött XXIII. János pápának, és amelyet az
utóbbi nem akart nyilvánosságra hozni, és a vatikáni archívumba
helyezte?”.
Ratzinger: “Igen, olvastam”.
Riporter: “Miért nem hozták nyilvánosságra?”
Ratzinger: “Mert
a pápák megítélése szerint semmit sem tesz hozzá (szó szerint: “semmi
mást”) ahhoz, amit egy kereszténynek tudnia kell arról, ami a
Kinyilatkoztatásból származik: azaz radikális felhívás a megtérésre; a
történelem abszolút fontossága; a keresztény hitet és életét, és így a
világot fenyegető veszélyek. És aztán a “novissimi” (az utolsó
események az idők végén) fontossága. Ha ezt nem hozzák nyilvánosságra –
legalábbis egyelőre -, az azért van, hogy a vallási próféciát ne
lehessen összetéveszteni a szenzációhajhászással. De az ebben a
‘Harmadik Titokban’ foglalt dolgok megfelelnek annak, amit a Szentírás
hirdetett, és amit sok más Mária-jelenésben újra és újra elmondtak,
mindenekelőtt a fatimaiban, abban, amit már most is tudunk arról, hogy
mit tartalmaz az üzenete.”[61]
Ratzinger megjegyzéseit elemezve az egyik szerző azt állítja:
Amikor
Ratzinger bíboros a hitet és a keresztények életét fenyegető
veszélyekről beszélt, más Mária-jelenésekre hivatkozott, és a
Szentírásra hivatkozott – hogy ami a Harmadik Titokban van, az megfelel a
Szentírásnak. Ez [is] megfelel annak, amit újra és újra megemlítettek
sok más Mária-jelenésben.
A
Szentírásra való hivatkozással a Szentírás eszkatológiai szövegeit
jelölte meg, amikor ezt a kifejezést használta olaszul: i novissimi [“az
utolsó dolgok”]. Néhányan meglehetősen álnok módon megpróbálták azt
állítani, hogy amikor itt az “utolsó dolgokról” beszélünk, akkor a
halálról, az ítéletről, a mennyről és a pokolról – a négy utolsó
dologról – van szó. De Ratzinger bíboros valószínűleg nem erről beszélt;
a Szűzanya valószínűleg nem erről beszélt. Ha a négy végső dologról
akarunk tanulni, csak a katekizmusban kell keresnünk; ott nagyon
világosan le van írva. A Szűzanya nem azért jött le a mennyből, hogy egy
egyszerű katekizmusleckét adjon.
Amikor a
bíboros az utolsó dolgokról beszélt, arra utalt, amiről Dániel próféta
azt mondta, hogy a végén meg fog történni. A végidőkre utalt – az
utolsó dolgokra; vagy ahogy görögül mondanánk, eschata. Az
eszkatológiai dolgokra, a Szentírás eszkatológiai szövegeire. Ez a
harmadik titok…”[62].
A
Boldogságos Szűz Mária más, az egyház által jóváhagyott jelenési
helyekről származó üzeneteit értékelve az ember hajlik arra, hogy
egyetértsen a szerzővel. Ezenkívül két bíboros, aki személyesen olvasta a
harmadik titkot, további hitelességet ad ennek az álláspontnak.
Először is, Oddi bíboros, XXIII. János pápa személyes barátja, aki
megvitatta vele a titkot, 1990-ben egy olasz újságírónak adott
vallomásában azt mondta: “Ennek [a Harmadik Titoknak] semmi köze
Gorbacsovhoz. A Boldogságos Szűz az Egyházban tapasztalható
hitehagyásra figyelmeztetett bennünket.“[63] Másodszor, Ciappi
bíboros, XXIII. János, VI. Pál, I. János Pál és II. János Pál pápák
személyes pápai teológusa egy bizonyos Baumgartner professzornak
Salzburgban adott közlésében elárulta: “A Harmadik Titokban többek között megjövendölik, hogy a nagy hitehagyás az Egyházban felülről fog elindulni.“[64].
Alberto
Cosmedo Amaral, 1972-1993 között Fatimai püspök, ugyanezt az irányt-
az aposztázia irányát – erősítette meg, amikor 1984-ben a bécsi Műszaki
Egyetemen egy kérdésre így válaszolt:
A
fatimai titok nem beszél sem atombombákról, sem nukleáris
robbanófejekről, sem Pershing rakétákról, sem SS-20-asokról. Tartalma
csak a hitünkre vonatkozik. Ha a Titkot katasztrofális bejelentésekkel
vagy nukleáris holokauszttal azonosítjuk, az az üzenet értelmének
elferdítése. Egy kontinens hitének elvesztése rosszabb, mint egy nemzet
megsemmisülése; és igaz, hogy Európában folyamatosan csökken a hit [65].
E
nézőpont végső megerősítéseként P. Gabriel Amorth, Róma egykori fő
exorcistája, aki huszonhat éven át személyesen ismerte Padre Piót,
szinte azonos véleményt hangoztatott, amelyet a nagy kapucinus szentnek
és rendkívüli misztikusnak tulajdonított. Íme egy részlet a spanyol
szerzővel, José María Zavalával folytatott eszmecseréjéből, egy 2011-es
interjú során:
“Bocsássa meg, hogy ragaszkodom a fatimai harmadik titokhoz: Pio atya összefüggésbe hozta-e azt az egyházon belüli hitvesztéssel?”
Fr. Gabriele összeráncolja a homlokát és felhúzza az állát. Nagyon meghatódottnak tűnik.
“Valóban” – mondta – “Egy
nap Padre Pio nagyon szomorúan mondta nekem: Tudod, Gabriele? A Sátán
az, aki behatolt az Egyház kebelébe, és nagyon rövid időn belül egy
hamis Egyházat fog uralni“.
“Ó, Istenem! Valamiféle Antikrisztus! Mikor jövendölte ezt neked?” kérdeztem.
“1960 körül lehetett, hiszen akkor már pap voltam”.
“Ezért
félt XXIII. János a fatimai harmadik titok közzétételétől, hogy az
emberek nehogy azt higgyék, hogy ő az antipápa, vagy mi volt az oka.”?
Enyhe, de árulkodó mosoly jelent meg Amorth atya ajkán.
“Mondott
még valamit Pio atya önnek a jövőbeli katasztrófákról:
földrengésekről, árvizekről, háborúkról, járványokról, éhínségről…?
Utalt-e ugyanazokra a csapásokra, amelyeket a Szentírás is
megjövendölt?”
“Semmi
ilyesmi nem érdekelte őt, bármilyen félelmetesek is lennének, kivéve
az Egyházon belüli nagy hitehagyást. Ez volt az a kérdés, ami igazán
gyötörte, és amiért imádkozott és szenvedésének nagy részét
felajánlotta, szeretetből keresztre feszítve.”
“Fatima harmadik titka?”
“Pontosan.”[66]
Kronológiailag
és teológiailag mi köze van a “nagy hitehagyásnak” az “i
novissimi”-hez, amelyre Ratzinger utalt? Ez az ő forgópontjuk. Szent
Pál a tesszalonikaiakhoz írt második levelében megerősíti, hogy a nagy
hitehagyás a “végső dolgok” kezdetének kiváltó eseménye, az, ami
megnyitja az ajtót a “kárhozat fia”/”a törvénytelen”/”az
Antikrisztus”[67] eljövetele előtt.[67] Ha egyszer elindult, nincs
visszaút. A világ és az egész emberiség ütközőpályára kerül a végzettel.
A lemondás és a “fehérbe öltözött püspök”
Vegyük
tehát figyelembe legalább néhány elemét annak, hogy XVI. Benedek már
bíborosként tanúsította, hogy a fatimai harmadik titok “az utolsó
dolgokra” vonatkozik, és több megbízható forrás is megerősítette, hogy
az kifejezetten a nagy hitehagyásra vonatkozik. Ha Benedek elfogadja
Tyconius ábrázolását arról, hogy miként kezdődik ez az aposztázia, és
ebből a nézőpontból kiindulva cselekszik, nem vethetne ez fényt bizarr
és ellentmondásos “lemondására”? Lehet, hogy a 2013-as “félreállásra”
vonatkozó döntése annak az eredménye, hogy a harmadik titkot egy
teljesen egyedi szemléletből kiindulva magyarázta, amelyet Tyconius
tanulmányozása befolyásolt? Vajon nem úgy tekint Tyconius teológiájára,
mint ami elválaszthatatlanul összefonódik Mária fatimai üzenetével? És
ha igen, felismerte-e, hogy pápaként neki kellett kezdeményeznie az
igaz Egyház “kivonulását” a hamisból, hogy beindítsa a nagy aposztáziát
és megkezdje a hamis testvérek leleplezését, akik a legmagasabb
szintekig beszivárogtak az Egyházba?
Ezeket a
kérdéseket szem előtt tartva nézzük meg újra a Harmadik Titok azon
részét (amelyet maga Lucia nővér írt át), amely a pápára vonatkozik:
“És láttunk egy hatalmas fényben, ami Isten: “valami hasonlót, mint ahogy az emberek megjelennek a tükörben, amikor elmennek előtte” egy fehérbe öltözött püspököt – “az volt a benyomásunk, hogy ez a Szentatya volt“.
Más püspökök, papok, férfi és női szerzetesek mentek fel egy meredek
hegyre, amelynek tetején egy nagy kereszt állt durván faragott
törzsekből; mielőtt odaért volna, a Szentatya egy nagy városon haladt
keresztül, amely félig romokban hevert, félig remegve, megtorpanó
léptekkel, fájdalommal és bánattal gyötörve, imádkozott az útközben
látott holttestek lelkéért.”[68].
Lucia
nővér látomására reflektálva Antonio Socci felveti, hogy a “fehérbe
öltözött püspök” és a “Szentatya” valójában két különböző személy
lehet. Provokatívan felteszi a kérdést: “Vajon … a “titok”,
amelynek középpontjában két alak – a “fehérbe öltözött püspök” és egy
öreg pápa – áll, a jelenről beszél nekünk? Ki ez a két alak?”[69] Továbbá Socci egy valóban megdöbbentő fejleményt jegyez meg: “2017. május 12-én Fatimában maga Bergoglio pápa volt az, aki azt mondta, hogy ő ‘a fehérbe öltözött püspök’[70].
Az
elképzelés, hogy a látomás két különböző személyre utal, nem
valószínűtlen. Maga Lucia nővér kétféleképpen tisztázza a “fehérbe
öltözött püspök” kilétét. Leíró észrevételeit még idézőjelbe is teszi,
hogy elhatárolja őket. Az eredeti portugál dokumentum két idézőjelet
használ (a fenti angol fordításban is) közvetlenül a “fehérbe öltözött
püspökről” való beszéd előtt és közvetlenül utána.
Először Lucia nővér azt mondja, hogy ő és két fiatal társa úgy szemlélték a “püspök” megjelenését, mint “valami olyasmit, ami ahhoz hasonlít, ahogy az emberek megjelennek egy tükörben, amikor elmennek előtte“. Majd azt mondta: “Az volt a benyomásunk, hogy ez a Szentatya“. Később azonban a dokumentumban egyértelműen “a Szentatyáról” beszél.
Annak
az érvelésnek az alátámasztására, hogy a látomás két különböző személyt
jelöl, azt lehet állítani, hogy a fatimai gyermekek nem voltak
biztosak abban, hogy ki volt a fehérbe öltözött püspök. Egy isten háta
mögötti portugáliai falu kisgyermekei soha nem néztek volna meg egy
fehérbe öltözött embert, és nem gondolták volna, hogy az egy püspök. A
huszadik század elején egy európai kis falu katolikus gyermekei csak
egyetlen fehérbe öltözött egyházi vezetőt ismertek: a pápát. Sőt, ha azt
hitték, hogy a fehérbe öltözött személy, akit láttak, a pápa, akkor
Lucia nem hivatkozott volna rá már a kezdetektől fogva egyszerűen így?
Megmagyarázhatatlan, hogy “fehérbe öltözött püspökként” írta le őt,
hacsak a gyerekek valahogy nem tudták, vagy nem érezték meg, hogy az a
személy, akit láttak, csak egy fehér ruhás püspök volt. Később
ugyanebben a tanúvallomásban, amikor Lucia jelzi, hogy “a Szentatyát”
látta, nem habozik, hogy kit látott, és hogy állítása igaznak bizonyul.
Ha ugyanaz a személy lett volna, Lucia nővér nem hivatkozott volna
továbbra is “fehér ruhás püspökként” rá? Lucia nővér mindig rendkívül
figyelmes volt a részletekre, és gondosan ügyelt arra, hogy pontosan azt
adja át, amit a Boldogságos Szűz kinyilatkoztatott neki. Elég egyszerű
lett volna számára, ha továbbra is a “fehér ruhás püspökre”
hivatkozik, ha valóban egy és ugyanazon személyről van szó. De ő nem
ezt tette. Szavai világossá teszik, hogy két különböző személyről van
szó: a “fehérbe öltözött püspökről” és “a Szentatyáról”.
Vajon
XVI. Benedeknek volt annyi előrelátása, hogy felfogja, hogy az ő utóda
lesz a fehérbe öltözött püspök, jóval azelőtt, hogy Bergogliót
“megválasztották” volna? Vajon Benedek jó előre megértette, hogy Socci
egy nap majd azt találgatja, hogy mit jelent a Harmadik Titok? Ő volt az
első pápa, aki felfogta, hogy a Harmadik Titok egy igazi és egy hamis
pápát jelöl – egy látszólagos pápát, aki valójában csak egy fehérbe
öltözött püspök -, amit Lucia nővér (és persze a Boldogságos Szűz is)
kezdettől fogva mondani akart?
Benedek jól ismerte Tyconius végidőkre vonatkozó teológiájának kereteit. Tudta, hogy “az egység után az utolsó küzdelemben újabb szétválás következik.“[71] Azt is tudta, hogy “a szent emberek, miután Isten világosan figyelmeztette őket, elhagyják”
a hamis egyházat, ami a “nagy discessio”-t idézi elő. Az
“eszkatológiai ekkleziológia” ilyen értelmezésén belül – vagyis annak,
hogy minek kell történnie az Egyházzal a végső időkben – a Lucia nővér
által leírt két alak egyedülálló jelentőséget kapott volna Joseph
Ratzinger éles teológiai tudatosságú elméjében.
Benedek mint Ábrahám
Nagyon
is lehetségesnek tűnik, hogy XVI. Benedek pápa egy bizonyos ponton
megállapította a fatimai üzenet és Tyconius teológiájának átfedését és
metszéspontját, és ezzel felismerte saját megdöbbentő és monumentális
küldetését – hogy Ábrahámhoz hasonlóan arra hívták, hogy hitben
induljon el, “nem tudván, hová kell mennie“. “[72] Hogy vegye az Egyházat, ahogyan Ábrahám vette Izsákot, és készüljön arra, hogy holokausztként felajánlja [73], hogy “egyetlen emberből, aki maga is olyan jó, mintha meghalt volna“[74]
egy napon számos utód fog születni Benedek hite miatt. Egy lépés,
amelyet csak Isten közvetlen és személyes hívása miatt lehetett
megtenni. Egy olyan lépés, amelynek semmi értelme nem lenne, ha emberi
számítás vagy világi óvatosság szempontjából vizsgálnánk. De egy olyan
lépés, amely az új Izrael számára egy új exodust indítana el “végső pászkájának óráján, amikor követi Urát halálában és feltámadásában”[75].
Egyetlen
hívő katolikus sem merné megtenni az elszakadás, a kivonulás ilyen
lépését abból, ami az igaz Egyháznak látszik, hacsak nem követi Péter
utódját. Nem lehetett volna végleges elszakadás, nem lehetett volna
“nagy discessio” az igaz Egyháznak a hamis Egyháztól, hacsak maga Péter
nem lépne ki hitben, a Szentlélektől vezetve [76].
Hasonlóképpen,
ha a hamis egyház “tökéletessé” válna gonoszságában, akkor a nagy
discessio pillanatában saját hamis uralkodóra lenne szüksége, ahogyan
azt Pio atya megjósolta [77]. Egy hamis pápa. Olyan, aki pápának
látszik, de valójában csak egy püspök, aki a püspökök azon csoportjából
került ki, akik Tyconius szavaival élve “az egyház adományának álcája alatt azt teszik, ami az ördög akaratát előmozdítja”. “[78] Az igazi Egyház hamisítványa, de csak illúzió, valami, amit “mint tükörben”
látnak – megengedve, hogy hatalmában álljon megtéveszteni az egész
világot és szinte az egész Egyházat, hogy leleplezze és feltárja az
Egyházban elrejtett “gonoszság titkát”, amelyet most végleg el kell
pusztítani egy olyan szabadítással, amelyet maga Isten fog biztosítani
[79].
Tiszteletreméltó Fulton Sheen már 1948-ban hátborzongató pontossággal írta le az eljövendő egyházellenességet:
[Az
Antikrisztusnak] lesz egy nagy titka, amelyet senkinek sem fog
elmondani: nem fog hinni Istenben. Mivel az ő vallása az Isten atyasága
nélküli testvériség lesz, még a kiválasztottakat is meg fogja
téveszteni. Egy ellenegyházat fog felállítani, amely az Egyház majma
lesz, mert ő, az ördög, az Isten majma. Az Egyház minden jegye és
jellemzője meglesz, de fordítva és kiüresítve isteni tartalmától. Az
Antikrisztus misztikus teste lesz, amely minden külsőségében Krisztus
misztikus testéhez fog hasonlítani… [80]
Sheen
prófétai kijelentései egybecsengenek Karol Wojtyla bíboros, a későbbi
II. János Pál pápa 1976-ban a pennsylvaniai Philadelphiában tartott
eucharisztikus kongresszuson mondott beszédével:
A
legnagyobb történelmi konfrontáció előtt állunk, amelyet az emberiség
valaha is megélt. Nem hiszem, hogy az amerikai társadalom széles köre,
vagy a keresztény közösség egész széles köre ezt teljesen felfogja.
Most az egyház és az antiegyház, az evangélium és az antievangélium,
Krisztus és az Antikrisztus végső összecsapása előtt állunk. Az
összecsapás az Isteni Gondviselés tervei között van. Ezért benne van
Isten tervében, és olyan próbatételnek kell lennie, amelyet az
Egyháznak fel kell vállalnia, és bátran szembe kell néznie vele [81].
Vajon
XVI. Benedek a Harmadik Titokból, Tyconius tanításával összhangban, azt
szűrte le, hogy Isten gondviselésének terveiben az igaz Egyház és az
Antikrisztus közötti összecsapás csúcspontja csak akkor következhet be,
amikor Péter érvényes utóda engedélyezi a “fehérbe öltözött püspök”
érkezését? Hogy amit a fatimai gyermekeknek mutattak, az pontosan az
volt, amit Lucia nővér leírt – egy “tükörkép” – aki a Szentatyának
látszik, de valójában csak egy hasonmás? Vajon Lucia nővér ráadásul
ennek a “látszólag pápa” voltát próbálta közölni és kiemelni, amikor azt
mondta: “az volt a benyomásunk, hogy ez a Szentatya”? Szándékosan a
“benyomás” szóra helyezte a hangsúlyt ebben a mondatban? – “[Nekünk] az
volt a benyomásunk, hogy ez a Szentatya volt.” – Vajon azért, mert
amikor a “fehérbe öltözött püspök” végül megjelenik, az egész világ
ugyanezen “benyomás” alatt lesz? Miközben valójában a fehérbe öltözött
püspök csak hasonlítana a pápára, úgy, ahogy a tükörben látott kép
hasonlít a valóságra – egy utánzat… egy üres reprodukció… egy bitorló.
Ha igen, akkor ez a tudat vezetett-e arra, hogy XVI. Benedek hitben
elinduljon, mint Ábrahám, “nem tudván, hová megy”,[82] átadva az egyház
látható struktúrája feletti gyakorlati hatalmat egy “fehérbe öltözött
püspöknek”, hogy elindítsa a “nagy discessio”-t?
JEGYZETEK
[1] Általános audiencia: Ambrosius Autpert, 2009. április 22., https://www.vatican.va/content/benedict-xvi/en/audiences/2009/documents/hf_ben-xvi_aud_20090422.html.
[2] Az Encyclopedia Britannica alapján: “Tyconius, a 4. századi
észak-afrikai latin kereszténység egyik legfontosabb bibliai teológusa.
Bár életéről keveset tudunk, az egyház teológiájával (ekkléziológiával)
kapcsolatos állásfoglalásai végső soron döntő érveket szolgáltattak
fiatalabb kortársának, Szent Ágoston egyházatyának a donatistákkal (egy
skizmatikus egyház Észak-Afrikában) szemben. Ezen túlmenően Tyconius
antimillenárius értelmezését a hagyományosan millenárius Szentírásról,
például az Ószövetségben Dániel könyvéről és az Újszövetségben a
Jelenések könyvéről, latin keresztény bibliamagyarázók és teológusok
generációi sajátították el, a 4. század végi Jeromostól kezdve a 8.
században Bede és Liebanai Beátusig. Támogatóinak egyházi hovatartozása
azonban csak Tyconius helyzetének iróniáját és magányosságát mutatja:
bár donatista volt, aki saját egyháza elmarasztalását vonta magára, soha
nem állt át a katolikusokhoz.” Paula Fredriksen, “Tyconius: Keresztény
teológus,”
Britannica, https://www.britannica.com/biography/Tyconius.
[3] A Jelenések könyve.
[4] Tyconius – írják még Ticoniusnak vagy Tychoniusnak is.
[5] Általános audiencia: Ambrosius Autpert (2009. április 22.); Vö.
-https://www.vatican.va/content/benedict-xvi/en/audiences/2009/documents/hf_ben-xvi_aud_20090422.html
[6] Beobachtungen zum Kirchenbegriff des Tyconius im Liber regularum,
J. Ratzinger, Revue d’ Etudes Augustiniennes Et Patristiques 2 (1-2):
173-185 (1956).
[7] Id.
[8] Az egyházatyák: Volume 134 (Washington, D.C.: The Catholic University of America Press, 2017).
[9] Idézi: David C. Robinson bevezetője, 4.
[10] Id., 166.
[11] Id., 75.
[12] Id., 158.
[13] ” A hamis testvérek ellenére sem tették, akik azért
lopakodtak és furakodtak be, hogy kikémleljék a Krisztus Jézusban való
szabadságunkat, s így minket szolgaságba taszítsanak. 5Ezeknek egy
pillanatig sem engedtük magunkat alávetni, hogy az evangélium igazsága
megmaradjon nálatok. ” (Gal 2,4-5).
[14] “Fiacskáim, itt az utolsó óra! És amint hallottátok, hogy
jön az Antikrisztus, támadt is már sok antikrisztus. Ebből tudjuk, hogy
itt az utolsó óra. 19Közülünk jöttek elő, de nem voltak közülünk valók.
Ha közülünk valók lettek volna, bizonyára velünk maradtak volna; de ki
kellett derülnie annak, hogy nem mindnyájan közülünk valók.” (1Jn 2,18-19).
[15] Tyconius, “Az Apokalipszis magyarázata”, Az egyházatyák: Volume
134 (Washington, D.C.: The Catholic University of America Press, 2017),
10.
[16] Id. 40.
[17] Id., 39.
[18] Id., 75.
[19] Id., 117.
[20] Id., 109.
[21] Id., 123.
[22] Id., 132.
[23] Vö. Jn 6,70.
[24] Mt 13,24-43.
[25] Mt 13,47-48.
[26] Mt 25,1-13.
[27] Mt 25,31-46.
[28] Az efezusi gyülekezethez: “Ismerem cselekedeteidet,
fáradozásodat és béketűrésedet, és hogy nem szenvedheted a gonoszokat;
…De kifogásom van ellened: az, hogy elhagytad első szeretetedet.”; a szmirnai gyülekezethez: “Ismerem nyomorúságodat és szegénységedet, de te gazdag vagy”; Pergamonhoz: “De van ellened némi kifogásom is, hogy vannak ott nálad követői Bálám tanításának”; Tiatirának: ” Ismerem
műveidet, hitedet, szeretetedet, szolgálatodat és béketűrésedet, …De
van ellened egy kifogásom, hogy megengeded Jezabel asszonynak, aki magát
prófétanőnek mondja, hogy tanítson, és elcsábítsa szolgáimat, hogy
paráználkodjanak és egyenek a bálványáldozatokból. “; Szárdisznak: “Szárdiszban azonban van néhány ember, akik nem szennyezték be ruhájukat; ők fehérbe öltözve fognak velem járni, mert méltók rá“; Filadelfiához: “Kevés az erőtök, mégis megtartottátok az én szavamat, és nem tagadtátok meg a nevemet“;
Laodíciának: ” Ismerem cselekedeteidet, hogy sem hideg nem vagy, sem
meleg; bár hideg volnál vagy meleg! 16De mivel langyos vagy, és sem
hideg, sem meleg, kezdlek téged kivetni a számból!” Jel 2-3.
[29] Bevezetés az “Apokalipszis magyarázatához”, 14-15.
[30] 2Tessz 2,7.
[31] Vö. Dn 9,27; 11,31; 12,11; és Mt 24,15.
[32] Tyconius, “Exposition of the Apocalypse”, 93.
[33] Id. 58.
[34] Id., 93 (22. jegyzet).
[35] Id., 94. (ez a Tyconius Expositionjában megadott bibliai szöveg angol fordítása).
[36] Id., 94.
[37] Jel 8,12.
[38] Da virtutis meritum, da salutis exitum, da perenne gaudium (A
pünkösdi szekvencia). A salutis exitum vagy “az üdvösség kijárata” az
Egyház megpróbáltatásaiból kivezető “kiút”, amely Isten üdvözítő tervét
valósítja meg.
[39] Tyconius, “A jelenések könyvének magyarázata”, 157.
[40] Id. 167.
[41] “Antonio Socci: Pope Benedict’s Understanding of the End Times”, From Rome (2020. február 14.) https://www.fromrome.info/2020/02/14/antonio-socci-pope-benedicts-understanding-of-the-end-times/; Antonio Socci, “Two Parts of the Church”, részlet az Il Dio Mercato, La Chiesa e L’Anticristo (Rizzoli, 2019) című könyvből.
[42] Tyconius, ” A jelenések könyvének magyarázata “, 20.
[43] Id., 56.
[44] Id., 93.
[45] Id., 20. (Bevezetés).
[46] Id.
[47] Id., 134.
[48] Id., 135.
[49] Jel 16,13.
[50] Tyconius, Exposition of the Apocalypse, 153.
[51] Id.
[52] Id., 135.
[53] Id., 107.
[54] Id., 184.
[55] Id., 74.
[56] Id., 68.
[57] Id., 70.
[58] Vö. Jn 17,1-5.
[59] XVI. Benedek interjúja újságírókkal a portugáliai repülőút során (Pápai repülőút, 2010. május 11.). Lásd: – https://www.vatican.va/content/benedict-xvi/en/speeches/2010/may/documents/hf_ben-xvi_spe_20100511_portogallo-interview.html.
[60] Id.
[61] Fatima Központ, Ratzinger bíboros (1984. november 11.),- https://fatima.org/about/the-third-secret/cardinal-ratzinger-november-11-1984/.
[62] Fr. Paul Kramer, A gonoszság misztériuma (Liberty Lake: Unmasking Iniquity Association, 2012) 132.
[63] Fr. Paul Kramer, szerk. megj., Az ördög végső csatája (The
Missionary Association, Terryville, Conn., 2002) 33. Vö. Fatima Center,
Some Other Witnesses (1930-as évek-2003).
[64] Lásd Gerard Mura atya, “The Third Secret of Fatima: Has It Been
Completely Revealed?”,Catholic Magazine, (kiadja a Transalpine
Redemptorists, Orkney-szigetek, Skócia, Nagy-Britannia) 2002. március.
Vö. Fatima Központ, Néhány más tanú (1930-as évek-2003).
[65] Fatima Központ, Fatimai püspök (1984. szeptember 10.); Frère
Michel de la Sainte Trinité, The Whole Truth About Fatima, Volume III:
The Third Secret, (Immaculate Heart Publications, Buffalo, New York,
1990) pp. 675-676.
[66] “Amidst Conflicting Fatima “Secrets,” a Clear Message Shines Forth Forth,” https://onepeterfive.com/amidst-conflicting-fatima-secrets-a-clear-message-shines/ (2021. április 21.); Eredeti forrás: https://onepeterfive.com/amidst-conflicting-fatima-secrets-a-clear-message-shines/ (2021. április 21.): José María Zavala, El Secreto Mejor Guardado de Fátima (Planeta Kiadó, 2017).
[67] 2 Tessz 2.
[68] https://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/rc_con_cfaith_ doc_20000626_message-fatima_en.html
[69] Benedek XVI. titka (Brooklyn: Angelico Press, 2019), 141.
[70] Id. Lásd még a 2017. május 12-i portugáliai apostoli látogatás misszáléját: “fehérbe
öltözött püspökként [como bispo vestido de branco] megemlékezem
mindazokról, akik a keresztség fehér ruhájába öltözve Istenben akarnak
élni, és Krisztus misztériumait imádkozzák, hogy elérjék a békét“.
[71] Tyconius, ” A jelenések könyvének magyarázata “, 58.
[72] Zsid 11,8.
[73] Ter 22.
[74] Zsid 11,12.
[75] KEK, 677.
[76] Vö. Mt 14,29 (“Péter kiszállt a csónakból, és elindult a vízen Jézus felé.”).
[77] P. Gabriele Amorth atya 1960 körül találkozott Pio atyával, és
beszélt vele a fatimai harmadik titokról. Amorth 2011-ben egy interjú
során elmesélte, hogy amikor találkoztak, Pio atya azt mondta neki: “A
Sátán bekerült az Egyház kebelébe (a fizikai struktúrákba), és nagyon
rövid időn belül el fog jönni, hogy egy hamis egyházat kormányozzon“.
[78] Tyconius, ” A jelenések könyvének magyarázata “, 135.
[79] Vö. Ter 22,8.
[80] Fulton J. Sheen, Communism and the Conscience of the West (Indianapolis, IN: Bobbs-Merril Company, 1948), 25. o.
[81] Paul Kengor, “John Paul II’s Warning on the ‘Final
Confrontation’ With the ‘Anti-Church’,” National Catholic Register,
2018. október 5.;
[82] Zsid 11,8
Forrás: A marian soul: Ratzinger, Tyconius, and Fatima: An Interpretive Key for the End Times. : STILUM CURIAE (marcotosatti.com)
https://invocabo.wordpress.com/2022/09/11/ratzinger-tyconius-es-fatima-egy-ertelmezo-kulcs-a-vegidokhoz/