Nem könnyű feladat megérteni az Egyházon belüli gonoszság jelenlegi válságát, amely időnként nyomasztónak tűnhet. XVI. Benedek jelezte, hogy Tyconius teológiája segíthet az Egyháznak megérteni, hogyan lehet leleplezni és végül legyőzni a benne rejtőző “hamis testvérek” gonoszságát. Tyconius meglátásai több szempontból is átfedésben vannak a fatimai üzenettel. Ha Benedek Fatimával kapcsolatos megjegyzéseit a végidők tyconiusi teológiájának fényében vizsgáljuk, egyedülálló perspektívát kapunk az Egyház és az antikrisztus természetéről végső összecsapásuk során.
“A püspökök az egyház ajándékának álcája alatt azt teszik, ami az ördög akaratát mozdítja elő“. (Tyconius, Kommentár az Apokalipszishez, 4. század)
“Az Antikrisztus az egyházhoz tartozik, benne és vele együtt növekszik egészen a nagy discessio-ig, amely a végső revelatio-t indítja el.” (Joseph Ratzinger: Gondolatok Tyconius egyházfelfogásáról, 1956.)
“Az Egyház nem maradhat fenn, ha passzívan az idők végére halasztja a “két részből álló testet” szétszakító konfliktus megoldását.” (Giorgio Agamben, A gonosz misztériuma: XVI. Benedek és a végidők, 2013.)
“Egy nagy teológus”
2009. április 22-én, szerdán tartott általános audienciáján XVI. Benedek pápa figyelemre méltó módon utalt egy ismeretlen észak-afrikai ókori keresztény íróra, Tyconiusra. Tyconius neve még az széleskörű ismeretekkel rendelkező tudósok és az egyháztörténelem iránt érdeklődők körében is gyakran ismeretlen. Ha egy diák a latin atyák tanulmányozása során valaha is találkozik Tyconiusra való hivatkozással, az általában csak úgy mellékesen történik, mintegy futó pillantást vetve rá.
Azzal, hogy azon az áprilisi napon Tyconiust “nagy teológusnak” [1] nevezte – egy donatistát, aki aszketikus imaéletet élt a sivatagban, és feltehetően a katolikus egyháztól elszakítva halt meg [2] -, Benedek azt remélte, hogy legalább néhány lélek, aki az Egyház zavarba ejtő megpróbáltatásait próbálja megérteni ezekben az időkben, elgondolkodik ennek okán? És ha senki sem vett azonnal tudomást róla, vajon a Szentatya bízott abban, hogy a Tyconiusra tett utalása útjelzőként fog szolgálni, amelyet a jövőben fel fognak fedezni és jobban meg fognak érteni?
A Szent Péter téren a tömeghez szólva Benedek pápa visszafogottan tette a Tyconiusról szóló és a Tyconius felé mutató utalásokat, látszólag csak mellékesen említette őt, miközben beszédében egy másik, viszonylag ismeretlen latin egyházi íróra, Ambrosius Autpertre összpontosított: “Autpert kapcsolatba került az Jelenések könyvének [3] értelmezésével, amelyet Tyconius [4] hagyott ránk… Kommentárjában ő [Tyconius] az Apokalipszist mindenekelőtt az Egyház misztériumának tükörképeként látja. Tyconius arra a meggyőződésre jutott, hogy az Egyház két részből álló test: egyrészt – mondja – Krisztusé, de van egy másik része az Egyháznak, amely az ördögé.”[5].
Katekézisében XVI. Benedek több markáns utalást is adott saját felfogásáról az Egyházban jelenleg kibontakozó eszkatológiai dráma valódi természetével kapcsolatban. Valójában nem túlzás azt állítani, hogy aki nem ismeri Tyconiusnak a Jelenések könyvéről alkotott teológiai nézeteit, az végső soron képtelen megérteni XVI. Benedek megmagyarázhatatlannak tűnő gondolkodását és magatartását az Egyház korunkban tapasztalható válságára adott válaszában. Tyconius felfogása arról, hogy mi fog történni az Egyházzal a végidőkben, Benedek számára fontos “hiányzó láncszemet” jelent az üdvtörténet azon példátlan pillanatának megragadásához, amelyhez a Szentatya szerint az Egyház és a világ most érkezett el, valamint betekintést nyújt kivételesen rejtélyes “lemondásába”.
Joseph Ratzingert már 1956-ban lenyűgözte a 4. századi afrikai teológus, amikor fiatal, polgárpukkasztó papként és professzorként elkészített és közzétett egy esszét, melynek címe: “Gondolatok Tyconius egyházfelfogásáról a ‘Liber Regularum’-ban. “[6] Az esszé azt vizsgálja, amit Ratzinger Tyconius “paradoxonának” nevez: “azt a tényt, hogy az ember tudatosan és akarva kívül helyezi magát minden konkrét egyházi közösségen, miközben keresztény akar maradni, és úgy véli, hogy az igaz Egyházhoz tartozik.“[7] Így mire a 2009-es audiencián elmondta észrevételeit, XVI. Benedek jóval több mint fél évszázados elmélkedést fektetett Tyconiusnak az apokalipszis (a “végidők”) korabeli Egyház sorsáról alkotott felfogásába. Nem lehet nem feltételezni, hogy Benedek hátsó szándéka e “nagy teológus” kiemelésével kifejezetten az volt, hogy Tyconius legfőbb fennmaradt művének, A Jelenések könyvének magyarázata [8] vizsgálatán keresztül arra hívja hallgatóit, hogy lépjenek be Tyconius eszkatológiai világképébe.
“Fekete és szép is” – A hamis testvérek az egyházon belül
Tyconiusnak a Kr. u. 390 körül írt magyarázata volt az első ilyen jellegű kommentár a Szentírás utolsó könyvéhez, amely “a következő nyolcszáz évre meghatározta az Jelenések latin nyelvű recepcióját és értelmezését“. “[9] Tyconius az Expositio-ban azt a tételt állítja fel, hogy “két város van a világban, az egyik Istené, a másik az ördögé, az egyik a mélységből, a másik az égből ered.”[10] Tyconius azonban nem tekintette a világot e két részre szépen vagy jól láthatóan elkülönítettnek. Inkább azt figyeli meg, hogy van egy további kettéosztottság: “az ördög népe is két részre oszlik, amely csak az egyik ellen harcol. Emiatt az egyházat “harmadik résznek” nevezik, a hamis testvéreket egy másik harmadnak, a pogány világot pedig egy harmadiknak.”[11] Az ördög népének e kettős összetételére további adalék, amikor Tyconius az ördög városát Babilonnak nevezi. “Babilon… a gonosz” – írja Tyconius – “akár a pogányokban, akár a hamis testvérekben.”[12] Tyconius számára az ördög városa az egyházon kívül és az egyházon belül is létezik – nemcsak a pogányok, hanem az imposztor keresztények között is.
A “hamis testvérekre” utalva Tyconius bibliai értelemben beszél, Szent Pál [13] és Szent János példáját követve.[14] Tyconius tehát a gonosznak az üdvösségtörténetben való titokzatos jelenlétére utal, amely az egész Szentírásban megjelenik, és az Egyház két részből álló szerkezetében csúcsosodik ki: két különböző testből áll, amelyek ugyanabban a látható intézményben léteznek együtt, noha szöges ellentétben állnak egymással.
Ahogy David Robinson, a tyconiusi Expositio angol fordításának bevezetőjében megjegyzi: “Tyconius számára… az Úr testében van egy bal és egy jobb rész. Az egyház egyszerre fekete és szép, jó és rossz, ellenség és szeretett.“[15] Saját szavaival Tyconius ezt a meggyőződését többféleképpen fejezi ki: “az egy testben két rész van: az egyik kitartó, a másik vétkes“;[16] “az egyházban a jók az idők végezetéig keverednek a gonoszokkal“;[17] “az egyház nem fog minden gonosz embert kiköpni, hanem [csak] néhányat, hogy megmutassa a világnak, milyen lesz az utolsó üldözés. De egykedvűen tűri a többieket. Bár lelkileg kívül vannak, mégis úgy tűnik, mintha belül tevékenykednének“;[18] “két épület van az egyházban, az egyik [sziklára épült], a másik homokra“;[19] “ezek azok, akik látszólag az egyházban vannak, de [valójában] kívül vannak“;[20] “a hamis testvérek, akik, miután elutasították Krisztust, szájukkal vallják őt, de tetteik által azt mondják: ‘Nekünk nincs királyunk, csak császárunk’“;[21] és “nemcsak a világ királyaiban van káromlás, akik által a [templomban] bent lévők el vannak ítélve; hanem még azokban is, akik bent vannak. “[22]
Tyconius a Biblia elejétől a végéig ezt a kétrészes tipológiát látja megírva – Káinban és Ábelben; Noé fiaiban (Sém és Jáfet áldott, míg Hám átkozott); Izmaelben és Izsákban; Ézsauban és Jákobban; Júda és Izrael királyságában. A minta jelen van a tizenkét apostolban, akik között van egy ördög (Júdás). [23] Jézus gyakran utal rá prédikációjában: a gyom és a búza;[24] a tengerbe vetett háló, amely mindenféle halat összegyűjt, jót és rosszat;[25] a tíz szűz, akik közül öt balga és öt okos;[26] a juhok és a kosok. [27] A Jelenések könyvében ez a teológiai konstrukció a hét gyülekezet mindegyikéhez intézett angyali kijelentésekben érvényesül, amelyek mindegyike rámutat az egyházon belüli szentségtelen elem jelenlétére [28].
Tyconius kommentárjának központi témája az egyháznak az ördöggel való folyamatos összecsapása, mégis különösen foglalkoztatja az egyházon belül vívott háború. Robinson ismét egy olyan meglátást kínál, amely figyelemreméltó az Egyház jelenlegi válságának összefüggésében vizsgálva: “[Tyconius] elsődlegesen az Úr teste (az egyház) és az ördög teste közötti történelmi és lelki konfliktusra összpontosít, amelyet Tyconius gyakran nevez ellenséges testnek. Az ‘egyházellenes’ kifejezés találó elnevezés az ördög testére, mert az ő teste egyháznak álcázza magát. Tyconius például megjegyzi, hogy mind Krisztus menyasszonya, mind Babilon szajhája arannyal, ezüsttel és drágakövekkel van feldíszítve. Az ördög teste utánozza az Úr szent testét, hogy a pompa hasonlósága megtévessze az embert.”[29].
Tyconius ezt az ellenséges testet, amely az egyház külső jegyeivel álcázza magát, két, általa felcserélhetőnek tartott bibliai kifejezéssel azonosítja: a “gonoszság misztériumával“[30] és a “pusztulás utálatosságával“. “[31] Tyconius szerint ez a gonosz, utálatos, ellenséges entitás csak annak idején fog teljes mértékben feltárulni, amit Tyconius nagy discessio-nak nevez, azt a latin szót, amelyet Szent Jeromos a 2Tessz2,3 fordításában használt arra, amit Szent Pál görögül ἀποστασία-nak nevez: “Ne quis vos seducat ullo modo quoniam nisi venerit discessio primum et revelatus fuerit homo peccati filius perditionis– Senki se tévesszen meg titeket semmivel: mert hacsak nem jön előbb a [discessio], és nem nyilatkozik meg a bűn embere, a kárhozat fia. ” Sok angol fordítás ezt a szót “hitehagyásként” vagy “lázadásként” adja vissza. A latin kifejezésnek egyértelműen az “elesés” vagy “elszakadás” értelme van. Csak az “elesés” idején fog a világ két részre szakadt állapota – két város, egy Istené és egy ördögé – teljes egészében lelepleződni és megmutatkozni, ami valójában egy “három részre szakadás” lesz – az igaz egyház, a hamis egyház és a pogány világ. Tyconius magyarázza: “Mielőtt az “elesés” bekövetkezik, mindenkit Isten népének tekintenek. Amikor az ‘elesés’ megtörténik, akkor jelenik meg Isten népének harmadik része.”[32] “Az egység után ugyanis az utolsó küzdelemben újabb szétválás következik.”[33]
Tyconius számára csak a “nagy discessio” bekövetkezésekor válik végleg nyilvánvalóvá az igaz egyház és a hamis egyház közötti különbségtétel. “Csak a discessioban fog feltárulni Isten igaz népe, az Úr testének helyes része.“[34] A Jel 8,12-t kommentálva, amely így szól: “A negyedik angyal megfújta a harsonát, és csapás érte a nap harmadát, a hold harmadrészét és a csillagok harmadrészét, hogy harmadrészük elsötétüljön, és a nappal harmadrésze ne ragyogjon, és az éjjelé hasonlóképpen.“[35], írja Tyconius:
A nap, a hold és a csillagok az egyház, amelynek harmadrészére pusztul el. A ‘harmadik rész’ egy megnevezés, nem pedig mennyiség. Az egyházban ugyanis két rész van, a nappal és az éjszaka része… Azért lett tehát lesújtva, hogy nyilvánvalóvá váljék, melyik a világosság harmadrésze és melyik a sötétség harmadik része, melyik Krisztusé és melyik az ördögé. [36].
Összefoglalva: Tyconius úgy véli, hogy a világban két város van, az egyik Istené, a másik az ördögé, és időnként úgy beszél e két városról, mint amely két részből áll. Mégsem osztja Tyconius az emberiséget négy részre. Mint fentebb említettük, ő valójában csak háromosztatúnak képzeli az emberiséget. Ennek oka, hogy a “hamis testvérekről” (a három rész egyikéről) úgy beszél, mint akik különböző időpontokban mindkét kategóriába tartoznak. A hamis testvérek látszólag Isten városának, azaz az Egyháznak a részei, de valójában az ördöghöz tartoznak. Lelkileg Babilon városában laknak, még ha ez külsőleg nem is felismerhető. Csak akkor lesznek teljesen “leleplezve” és “felfedve” (a görög apokaliptein szó eredeti jelentése) a “hamis testvérek”, amikor az egyház a discessio – a nagy “elesés” vagy “hitehagyás” – következtében “lesújtatik”[37]. Csak ekkor fog végre egyértelműen megkülönböztethetővé válni az igaz egyház és a hamis egyház.
Az igaz hívők elhagyják az egyházat
Tyconius ezután olyan állítást tesz, ami vitathatatlanul a legmegragadóbb részlet az egész kommentárjában. Kijelenti, hogy a végidők “discessio”-ja a hagyományos értelmezéssel teljesen ellentétesen fog lezajlani.
A hívő keresztények általában azt feltételezik, hogy az “elszakadást” – az “elkülönülést”, a “távozást” – emberek tömeges “kilépése” fogja előidézni, a hitetlenek tömeges elvándorlása. A “hitehagyás” meghatározása a Katolikus Egyház Katekizmusában – “a keresztény hit teljes megtagadása” – egyértelműen ezt a gondolatot közvetíti.
Tyconius számára azonban ennek az ellenkezője igaz. Tyconius megérti, hogy a végidők nagy “elszakadását” nem az fogja okozni, hogy a hűtlen emberek elhagyják Krisztus Menyasszonyát, hanem inkább az, hogy Krisztus Menyasszonya elszakad azoktól, akik benne hűtlenek. Más szóval, Tyconius számára nem a hitetlenek fognak “elválni”, hanem az igaz hívők, akik külön fognak vonulni az egyházon belüli gonoszoktól. Valóban paradox fordulat.
Tyconius számára az új Izrael az, akinek el kell indulnia az új Exodusra. Az igazi Egyház maga fogja végrehajtani a nagy kivonulást, mint az ellenségeitől való megmenekülés [38] útját. Valójában az igaz Egyház fogja napvilágra kényszeríteni az aposztáziát, mert az ördög teste, amely az Egyházban lakozó hamis testvérekben van jelen, most is és mindig is aposztata volt. Ezt a tényt csupán elrejtették.
A Jel 16,19-et magyarázva, amely így kezdődik: “És a nagy város három részre oszlott”, Tyconius azt mondja: “Ez a nagy város az összes ember teljes egészében, mindenki, aki az ég alatt van, aki három részre lesz osztva, amikor az egyház szétválik, aminek következtében a pogányok lesznek az egyik rész, a ‘pusztulás utálatossága’ a másik, az egyház pedig, amelyik majd kiment a közepéből, a harmadik.” [39] És ismét, a Jel 18,4 – Aztán egy másik hangot hallottam az égből, amely így szólt: »Menjetek ki onnan, én népem, hogy részesei ne legyetek az ő gonoszságainak, és ne legyen részetek az őt érő csapásokban, mert bűnei az égig hatoltak, és Isten megemlékezett gonoszságairól”, Tyconius ezt írja: “Itt [János apostol] teljesebben megmutatja, hogy Babilon két különálló részből áll, külső és belső részből, amelyekből szintén szent emberek távoznak, miután Isten világosan figyelmeztette őket.”[40].
Ahogy Antonio Socci írja Tyconius teológiájának elemzésében: “A latin discessio szó szétválasztást vagy megosztottságot jelent, vagyis nagy hasadást vagy kettévágást. A visszavonulás értelmét is hordozza.”[41] Ez a visszavonulás nyilvánvalóan az, amit Tyconius az Isten angyalai által Szent János apostolnak tett kinyilatkoztatásokból következtet – hogy a hasadás egy kivonulás eredménye lesz. Krisztus Misztikus Menyasszonya kivonja magát “a gonoszság titkából“, éppen azért, hogy leleplezze a benne rejtőző gonoszt, hogy aztán legyőzze azt. “A végső üldöztetés során a “gonoszság misztériuma”, amelyet eddig visszatartottak és elrejtettek az egyházban, előjön és lelepleződik.”[42] A törvénytelenségnek ez a misztériuma eléri a tetőpontját és az Antikrisztus alakjában ölt testet, ahogyan Tyconius kifejti: “Az Antikrisztusnak az egész világon meg kell nyilvánulnia, és ugyanígy az egyháznak mindenütt le kell győznie… Most azonban az egyházban van elrejtve.”[43].
Az igaz egyháznak az Antikrisztustól való kiszabadulása következményeként Tyconius azt állítja, hogy Krisztus Teste minden értelemben aktivizálja és kezdeményezi saját szenvedését. Tyconius írja: “Mielőtt az ‘elesés’ [2Tessz 2,3] bekövetkezik, mindenkit Isten népének tekintenek. Amikor az ‘elesés’ megtörténik, akkor jelenik meg Isten népének harmadik része.”[44] Robinson megjegyzi: “A szentek kitartanak és hűségesen hirdetik majd Isten Igéjét, a hamis testvérek pedig lelepleződnek, amikor megfordulnak és üldözik az egyházat: “akik az ördöggel szövetkeznek, bár azt mondják, hogy keresztények, harcolni fognak az egyház ellen.“[45] Robinson így zárja: “az üldözés végül és teljesen feltárja a szentek és a hamis testvérek kilétét.“[46].
A Sátán kiválasztott eszköze: A püspökök
Ezen a ponton természetes a kérdés: az előre elrendelt hitehagyás idején a hívek vajon azonnal felismerik-e a hamis testvéreket azoknak, amik, és megszakítják-e a velük való kapcsolatot, vagy az igazi hívek rávehetők, hogy továbbra is az imposztorokkal maradjanak kapcsolatban, rájuk hallgatva és követve őket? Hogyan fogják a hamis testvérek megtéveszteni az embereket, hogy bízzanak a vezetésükben? Tyconius egyértelműen és határozottan hangsúlyozza ezt a pontot: ezek a hamis testvérek gyakran az egyház vezetői, a püspökök között találhatók.
A püspökök képmutatását elítélve Tyconius szól a Jel 13,11-ben bemutatott “második fenevadról”: Ekkor láttam, hogy egy másik fenevad száll fel a szárazföldből, amelynek két szarva volt, hasonlók a Bárányéhoz, de úgy beszélt, mint a sárkány. Tyconius ezt írja:
Egy bárány tovább viszi, miután egy kígyó titokban belé juttatja a mérgét. Mert ha nyíltan úgy beszélne, mint egy kígyó, akkor nem hasonlítana egy bárányhoz. Most pedig báránynak álcázza magát, amely [álruhán] keresztül megtámad egy igaz bárányt. Isten nevében beszél, ami [álcázás] révén elfordítja az igazság útjáról az Istent keresőket. Emiatt mondta az Úr: “Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.”[47]
Tyconius ezt a részt egyik legélesebb megfigyelésével zárja: “A püspökök az egyház adományának álcája alatt azt teszik, ami az ördög akaratát előmozdítja.“[48] A püspökök a fenevadnak a bárány álcáját kínálják, miközben az a maga programjának szócsöveként használja őket.
Egy másik szakaszban Szent János Jelenéseinek könyve így folytatódik: “És láttam három tisztátalan szellemet [kijönni] a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából.”[49] Tyconius megjegyzi: “Mert a sárkány, azaz az ördög, és a fenevad, az ördög teste, és a hamis próféták, azaz az ördög testének püspökei, egy lélek.”[49] A hamis próféták, azaz az ördög testének püspökei, egy lélek. [50] Továbbá kijelenti, hogy “a fenevad trónja az ő egyháza” [51] a kétszínű püspökök miatt, akik a hatalma alatt lesznek. Ezek az alattomos püspökök adnak majd formát és alakot az ördög testének – a hamis egyháznak – még azután is, hogy az igaz egyház elszakadt tőle.
Az Egyház szenvedése
Miután azonban a hitehagyás megtörtént, Krisztus Menyasszonya (az igaz Egyház) ezután nemcsak a hamis testvérekkel, hanem a pogány világgal is harcolni fog, amely a hamis testvérekkel nyíltan egyesült démoni frontban fog össze: “az ördög egész testének ezt Isten megengedte.”[52] Mégis, Tyconius számára nem kérdéses, hogy mi lesz az Egyház végső sorsa: “az utolsó üldözés megtisztítja majd egészen a hetedik harsonáig“, amely “az Úr eljövetelét”[53] jelzi majd, “az lesz a jövő idők egyháza, amikor a gonoszok már elkülönültek közülük, és csak a jók fognak Krisztussal együtt uralkodni. “[54] Tyconius tehát biztos abban, hogy “az utolsó idők egyháza, akár püspökeiben, akár népében, semmiképpen sem képes elpusztulni.“[55] Bár üldözni fogják, akárcsak a Vőlegényét, és még legyőzöttnek is látszik majd, mégsem pusztulhat el végleg. Részese a Vőlegény isteni életének. Továbbá győzni fog az Antikrisztus felett, és végül megfutamítja a hamis egyházat. Mindazonáltal Tyconiusnak nem voltak illúziói e végső konfliktus súlyosságát illetően. Az egész Expositio talán legvilágosabb és legőszintébb szakaszában, amelyben párhuzamot von Krisztus és az Ő egyháza között, Tyconius hangsúlyozza a kettőjük összekapcsolódását:
Amit a fej egyszer elszenvedett, azt most a tagjai által szenvedi el, mivel egyházába öltözött fel; és az egyház naponta megöletik Krisztusért, hogy örökké vele éljen. Senki ne gondolja, hogy csak az apostolok haltak meg Krisztusért, és hogy most már megszűnt a vértanúság, és hogy az üldözők nincsenek az egyházban. Mert szükséges, hogy az Emberfia mindig “Jeruzsálembe menjen… hogy sok mindent elszenvedjen a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, megölessék, és három nap múlva feltámadjon“[56].
Így abban a csúcspontot jelentő üldözésben, amikor a hamis testvérek és a pogány világ könyörtelenül támadja az Egyházat, Jézus és az Ő Misztikus Teste és Menyasszonya szenvedésének egybeolvadása eléri a csúcspontját: “Az Úr benne fejezi be, amit elkezdett. Ezért benne kapja meg, amit adott, és benne koronázza meg, akit megkoronáz. Mert semmi sincs, amit tesz vagy birtokol az ő teste nélkül.“[57] Jézus az életét adta az Ő menyasszonyáért, az Egyházért. A végső időkben úgy fogja magát odaadni érte, ahogyan még soha nem tette ezt korábban. Ahogyan Jézus megdicsőítette Atyját az önfeláldozásával, és ahogyan Atyja is megdicsőítette Őt azzal a dicsőséggel, amit a Fia kapott tőle a világ kezdete előtt,[58] úgy abban az időben az Egyház végső önfeláldozása lesz az ő koronázó pillanata, amikor teljesen odaadja magát Krisztusért, és Ő viszont meg fogja koronázni őt. Ő és az Ő Menyasszonya akkor tökéletesen eggyé válnak kölcsönös önfeláldozásukban.
Tyconius, Fatima és a nagy hitehagyás
A tyconiusi teológia fényében szemlélve XVI. Benedek különböző megjegyzései a fatimai üzenet jelentőségéről új értelmet nyernek. Nyilvánvalóvá válik, hogy XVI. Benedek a fatimai üzenetet Tyconius azon állításának kontextusában értelmezi, miszerint az Egyház számára a végidők legnagyobb baja a benne rejtőző gonoszság.
XVI. Benedek 2010. májusi fatimai zarándokútja során egy riporter megkérdezte a Szentatyát:
Szentséged, mit jelentenek számunkra ma a fatimai jelenések? 2000 júniusában, amikor Ön a Vatikáni Sajtóirodában bemutatta a harmadik titok szövegét, számos mostani és egykori munkatársunk volt jelen. Megkérdezték Önt, hogy az üzenet kiterjeszthető-e a II. János Pál elleni támadáson túl a pápák más szenvedéseire is. Ön szerint lehetséges-e, hogy ebbe a látomásba belevegyük az Egyház mai szenvedéseit [59]?
Tekintettel arra, hogy a Szentszék lényegében bezárta az ajtót a fatimai harmadik titok további értelmezése előtt, Benedek válasza meghökkentő. Most már “tyconiusinak” is felfogható:
. . . A pápa szenvedésének e nagyszerű vízióján túl, amelyet elsősorban II. János Pál pápára vonatkoztathatunk, az egyház jövőjét érintő, fokozatosan formálódó és nyilvánvalóvá váló realitásokról kapunk jelzést. Így igaz, hogy a látomásban jelzett pillanat mellett említés történik, látható az Egyház szenvedésének szükségessége, ami természetesen a pápa személyében tükröződik, mégis a pápa az Egyházért áll, és így az Egyház szenvedései vannak meghirdetve. Az Úr azt mondta, hogy az Egyház folyamatosan szenvedni fog, különböző módokon, a világ végéig… Ami az újdonságokat illeti, amelyeket ma ebben az üzenetben találhatunk, ott van az is, hogy a pápa és az Egyház elleni támadások nemcsak kívülről érkeznek, hanem az Egyház szenvedései éppen az Egyházon belülről, az Egyházban meglévő bűnből erednek. Ezt is mindig is tudtuk, de ma igazán félelmetes módon látjuk: hogy az Egyház legnagyobb üldöztetése nem kívülről, az ellenségeitől származik, hanem az Egyházon belüli bűnből fakad…”[60].
Azzal, hogy kijelenti, hogy a szenvedő pápa látomása “elsősorban” II. János Pálra “vonatkozhat”, Benedek arra utal, hogy a látomás egy másik pápára is vonatkozik, vagy legalábbis nem csak II. János Pálra korlátozódik. Továbbá, ha az, amit a gyerekeknek mutattak, még mindig “az Egyház jövőjét” érinti, akkor a Harmadik Titok kibontakozása még biztosan nem ért véget. Sőt, az események, amelyekre a Harmadik Titok utal, “fokozatosan formát öltenek és nyilvánvalóvá válnak“.
Benedek leginkább teológiai töltetű kijelentése azonban az a megjegyzése volt, hogy a látomás az Egyház szenvedését jelenti. Benedek értékelése szerint a fatimai három kisgyermeknek adott kinyilatkoztatás elsősorban erről a szenvedésről szólt – az Egyház eljövendő szenvedéseiről, amelyek még csak most fognak kibontakozni, és “a pápa személyében fognak tükröződni”. És hogy honnan erednek majd azok a támadások, amelyek ezt a szenvedést előidézik? “Pontosan az Egyházon belülről”.
E 2010-es megjegyzések mellett Ratzinger bíborosnak a Jesus magazinnak adott 1984-es interjújában tett megjegyzései is sokatmondóak:
“Ratzinger bíboros úr, olvasta Ön az úgynevezett harmadik fatimai titkot: vagyis azt, amelyet Lucia nővér küldött XXIII. János pápának, és amelyet az utóbbi nem akart nyilvánosságra hozni, és a vatikáni archívumba helyezte?”.
Ratzinger: “Igen, olvastam”.
Riporter: “Miért nem hozták nyilvánosságra?”
Ratzinger: “Mert a pápák megítélése szerint semmit sem tesz hozzá (szó szerint: “semmi mást”) ahhoz, amit egy kereszténynek tudnia kell arról, ami a Kinyilatkoztatásból származik: azaz radikális felhívás a megtérésre; a történelem abszolút fontossága; a keresztény hitet és életét, és így a világot fenyegető veszélyek. És aztán a “novissimi” (az utolsó események az idők végén) fontossága. Ha ezt nem hozzák nyilvánosságra – legalábbis egyelőre -, az azért van, hogy a vallási próféciát ne lehessen összetéveszteni a szenzációhajhászással. De az ebben a ‘Harmadik Titokban’ foglalt dolgok megfelelnek annak, amit a Szentírás hirdetett, és amit sok más Mária-jelenésben újra és újra elmondtak, mindenekelőtt a fatimaiban, abban, amit már most is tudunk arról, hogy mit tartalmaz az üzenete.”[61]
Ratzinger megjegyzéseit elemezve az egyik szerző azt állítja:
Amikor Ratzinger bíboros a hitet és a keresztények életét fenyegető veszélyekről beszélt, más Mária-jelenésekre hivatkozott, és a Szentírásra hivatkozott – hogy ami a Harmadik Titokban van, az megfelel a Szentírásnak. Ez [is] megfelel annak, amit újra és újra megemlítettek sok más Mária-jelenésben.
A Szentírásra való hivatkozással a Szentírás eszkatológiai szövegeit jelölte meg, amikor ezt a kifejezést használta olaszul: i novissimi [“az utolsó dolgok”]. Néhányan meglehetősen álnok módon megpróbálták azt állítani, hogy amikor itt az “utolsó dolgokról” beszélünk, akkor a halálról, az ítéletről, a mennyről és a pokolról – a négy utolsó dologról – van szó. De Ratzinger bíboros valószínűleg nem erről beszélt; a Szűzanya valószínűleg nem erről beszélt. Ha a négy végső dologról akarunk tanulni, csak a katekizmusban kell keresnünk; ott nagyon világosan le van írva. A Szűzanya nem azért jött le a mennyből, hogy egy egyszerű katekizmusleckét adjon.
Amikor a bíboros az utolsó dolgokról beszélt, arra utalt, amiről Dániel próféta azt mondta, hogy a végén meg fog történni. A végidőkre utalt – az utolsó dolgokra; vagy ahogy görögül mondanánk, eschata. Az eszkatológiai dolgokra, a Szentírás eszkatológiai szövegeire. Ez a harmadik titok…”[62].
A Boldogságos Szűz Mária más, az egyház által jóváhagyott jelenési helyekről származó üzeneteit értékelve az ember hajlik arra, hogy egyetértsen a szerzővel. Ezenkívül két bíboros, aki személyesen olvasta a harmadik titkot, további hitelességet ad ennek az álláspontnak. Először is, Oddi bíboros, XXIII. János pápa személyes barátja, aki megvitatta vele a titkot, 1990-ben egy olasz újságírónak adott vallomásában azt mondta: “Ennek [a Harmadik Titoknak] semmi köze Gorbacsovhoz. A Boldogságos Szűz az Egyházban tapasztalható hitehagyásra figyelmeztetett bennünket.“[63] Másodszor, Ciappi bíboros, XXIII. János, VI. Pál, I. János Pál és II. János Pál pápák személyes pápai teológusa egy bizonyos Baumgartner professzornak Salzburgban adott közlésében elárulta: “A Harmadik Titokban többek között megjövendölik, hogy a nagy hitehagyás az Egyházban felülről fog elindulni.“[64].
Alberto Cosmedo Amaral, 1972-1993 között Fatimai püspök, ugyanezt az irányt- az aposztázia irányát – erősítette meg, amikor 1984-ben a bécsi Műszaki Egyetemen egy kérdésre így válaszolt:
A fatimai titok nem beszél sem atombombákról, sem nukleáris robbanófejekről, sem Pershing rakétákról, sem SS-20-asokról. Tartalma csak a hitünkre vonatkozik. Ha a Titkot katasztrofális bejelentésekkel vagy nukleáris holokauszttal azonosítjuk, az az üzenet értelmének elferdítése. Egy kontinens hitének elvesztése rosszabb, mint egy nemzet megsemmisülése; és igaz, hogy Európában folyamatosan csökken a hit [65].
E nézőpont végső megerősítéseként P. Gabriel Amorth, Róma egykori fő exorcistája, aki huszonhat éven át személyesen ismerte Padre Piót, szinte azonos véleményt hangoztatott, amelyet a nagy kapucinus szentnek és rendkívüli misztikusnak tulajdonított. Íme egy részlet a spanyol szerzővel, José María Zavalával folytatott eszmecseréjéből, egy 2011-es interjú során:
“Bocsássa meg, hogy ragaszkodom a fatimai harmadik titokhoz: Pio atya összefüggésbe hozta-e azt az egyházon belüli hitvesztéssel?”
Fr. Gabriele összeráncolja a homlokát és felhúzza az állát. Nagyon meghatódottnak tűnik.
“Valóban” – mondta – “Egy nap Padre Pio nagyon szomorúan mondta nekem: Tudod, Gabriele? A Sátán az, aki behatolt az Egyház kebelébe, és nagyon rövid időn belül egy hamis Egyházat fog uralni“.
“Ó, Istenem! Valamiféle Antikrisztus! Mikor jövendölte ezt neked?” kérdeztem.
“1960 körül lehetett, hiszen akkor már pap voltam”.
“Ezért félt XXIII. János a fatimai harmadik titok közzétételétől, hogy az emberek nehogy azt higgyék, hogy ő az antipápa, vagy mi volt az oka.”?
Enyhe, de árulkodó mosoly jelent meg Amorth atya ajkán.
“Mondott még valamit Pio atya önnek a jövőbeli katasztrófákról: földrengésekről, árvizekről, háborúkról, járványokról, éhínségről…? Utalt-e ugyanazokra a csapásokra, amelyeket a Szentírás is megjövendölt?”
“Semmi ilyesmi nem érdekelte őt, bármilyen félelmetesek is lennének, kivéve az Egyházon belüli nagy hitehagyást. Ez volt az a kérdés, ami igazán gyötörte, és amiért imádkozott és szenvedésének nagy részét felajánlotta, szeretetből keresztre feszítve.”
“Fatima harmadik titka?”
“Pontosan.”[66]
Kronológiailag és teológiailag mi köze van a “nagy hitehagyásnak” az “i novissimi”-hez, amelyre Ratzinger utalt? Ez az ő forgópontjuk. Szent Pál a tesszalonikaiakhoz írt második levelében megerősíti, hogy a nagy hitehagyás a “végső dolgok” kezdetének kiváltó eseménye, az, ami megnyitja az ajtót a “kárhozat fia”/”a törvénytelen”/”az Antikrisztus”[67] eljövetele előtt.[67] Ha egyszer elindult, nincs visszaút. A világ és az egész emberiség ütközőpályára kerül a végzettel.
A lemondás és a “fehérbe öltözött püspök”
Vegyük tehát figyelembe legalább néhány elemét annak, hogy XVI. Benedek már bíborosként tanúsította, hogy a fatimai harmadik titok “az utolsó dolgokra” vonatkozik, és több megbízható forrás is megerősítette, hogy az kifejezetten a nagy hitehagyásra vonatkozik. Ha Benedek elfogadja Tyconius ábrázolását arról, hogy miként kezdődik ez az aposztázia, és ebből a nézőpontból kiindulva cselekszik, nem vethetne ez fényt bizarr és ellentmondásos “lemondására”? Lehet, hogy a 2013-as “félreállásra” vonatkozó döntése annak az eredménye, hogy a harmadik titkot egy teljesen egyedi szemléletből kiindulva magyarázta, amelyet Tyconius tanulmányozása befolyásolt? Vajon nem úgy tekint Tyconius teológiájára, mint ami elválaszthatatlanul összefonódik Mária fatimai üzenetével? És ha igen, felismerte-e, hogy pápaként neki kellett kezdeményeznie az igaz Egyház “kivonulását” a hamisból, hogy beindítsa a nagy aposztáziát és megkezdje a hamis testvérek leleplezését, akik a legmagasabb szintekig beszivárogtak az Egyházba?
Ezeket a kérdéseket szem előtt tartva nézzük meg újra a Harmadik Titok azon részét (amelyet maga Lucia nővér írt át), amely a pápára vonatkozik:
“És láttunk egy hatalmas fényben, ami Isten: “valami hasonlót, mint ahogy az emberek megjelennek a tükörben, amikor elmennek előtte” egy fehérbe öltözött püspököt – “az volt a benyomásunk, hogy ez a Szentatya volt“. Más püspökök, papok, férfi és női szerzetesek mentek fel egy meredek hegyre, amelynek tetején egy nagy kereszt állt durván faragott törzsekből; mielőtt odaért volna, a Szentatya egy nagy városon haladt keresztül, amely félig romokban hevert, félig remegve, megtorpanó léptekkel, fájdalommal és bánattal gyötörve, imádkozott az útközben látott holttestek lelkéért.”[68].
Lucia nővér látomására reflektálva Antonio Socci felveti, hogy a “fehérbe öltözött püspök” és a “Szentatya” valójában két különböző személy lehet. Provokatívan felteszi a kérdést: “Vajon … a “titok”, amelynek középpontjában két alak – a “fehérbe öltözött püspök” és egy öreg pápa – áll, a jelenről beszél nekünk? Ki ez a két alak?”[69] Továbbá Socci egy valóban megdöbbentő fejleményt jegyez meg: “2017. május 12-én Fatimában maga Bergoglio pápa volt az, aki azt mondta, hogy ő ‘a fehérbe öltözött püspök’[70].
Az elképzelés, hogy a látomás két különböző személyre utal, nem valószínűtlen. Maga Lucia nővér kétféleképpen tisztázza a “fehérbe öltözött püspök” kilétét. Leíró észrevételeit még idézőjelbe is teszi, hogy elhatárolja őket. Az eredeti portugál dokumentum két idézőjelet használ (a fenti angol fordításban is) közvetlenül a “fehérbe öltözött püspökről” való beszéd előtt és közvetlenül utána.
Először Lucia nővér azt mondja, hogy ő és két fiatal társa úgy szemlélték a “püspök” megjelenését, mint “valami olyasmit, ami ahhoz hasonlít, ahogy az emberek megjelennek egy tükörben, amikor elmennek előtte“. Majd azt mondta: “Az volt a benyomásunk, hogy ez a Szentatya“. Később azonban a dokumentumban egyértelműen “a Szentatyáról” beszél.
Annak az érvelésnek az alátámasztására, hogy a látomás két különböző személyt jelöl, azt lehet állítani, hogy a fatimai gyermekek nem voltak biztosak abban, hogy ki volt a fehérbe öltözött püspök. Egy isten háta mögötti portugáliai falu kisgyermekei soha nem néztek volna meg egy fehérbe öltözött embert, és nem gondolták volna, hogy az egy püspök. A huszadik század elején egy európai kis falu katolikus gyermekei csak egyetlen fehérbe öltözött egyházi vezetőt ismertek: a pápát. Sőt, ha azt hitték, hogy a fehérbe öltözött személy, akit láttak, a pápa, akkor Lucia nem hivatkozott volna rá már a kezdetektől fogva egyszerűen így? Megmagyarázhatatlan, hogy “fehérbe öltözött püspökként” írta le őt, hacsak a gyerekek valahogy nem tudták, vagy nem érezték meg, hogy az a személy, akit láttak, csak egy fehér ruhás püspök volt. Később ugyanebben a tanúvallomásban, amikor Lucia jelzi, hogy “a Szentatyát” látta, nem habozik, hogy kit látott, és hogy állítása igaznak bizonyul. Ha ugyanaz a személy lett volna, Lucia nővér nem hivatkozott volna továbbra is “fehér ruhás püspökként” rá? Lucia nővér mindig rendkívül figyelmes volt a részletekre, és gondosan ügyelt arra, hogy pontosan azt adja át, amit a Boldogságos Szűz kinyilatkoztatott neki. Elég egyszerű lett volna számára, ha továbbra is a “fehér ruhás püspökre” hivatkozik, ha valóban egy és ugyanazon személyről van szó. De ő nem ezt tette. Szavai világossá teszik, hogy két különböző személyről van szó: a “fehérbe öltözött püspökről” és “a Szentatyáról”.
Vajon XVI. Benedeknek volt annyi előrelátása, hogy felfogja, hogy az ő utóda lesz a fehérbe öltözött püspök, jóval azelőtt, hogy Bergogliót “megválasztották” volna? Vajon Benedek jó előre megértette, hogy Socci egy nap majd azt találgatja, hogy mit jelent a Harmadik Titok? Ő volt az első pápa, aki felfogta, hogy a Harmadik Titok egy igazi és egy hamis pápát jelöl – egy látszólagos pápát, aki valójában csak egy fehérbe öltözött püspök -, amit Lucia nővér (és persze a Boldogságos Szűz is) kezdettől fogva mondani akart?
Benedek jól ismerte Tyconius végidőkre vonatkozó teológiájának kereteit. Tudta, hogy “az egység után az utolsó küzdelemben újabb szétválás következik.“[71] Azt is tudta, hogy “a szent emberek, miután Isten világosan figyelmeztette őket, elhagyják” a hamis egyházat, ami a “nagy discessio”-t idézi elő. Az “eszkatológiai ekkleziológia” ilyen értelmezésén belül – vagyis annak, hogy minek kell történnie az Egyházzal a végső időkben – a Lucia nővér által leírt két alak egyedülálló jelentőséget kapott volna Joseph Ratzinger éles teológiai tudatosságú elméjében.
Benedek mint Ábrahám
Nagyon is lehetségesnek tűnik, hogy XVI. Benedek pápa egy bizonyos ponton megállapította a fatimai üzenet és Tyconius teológiájának átfedését és metszéspontját, és ezzel felismerte saját megdöbbentő és monumentális küldetését – hogy Ábrahámhoz hasonlóan arra hívták, hogy hitben induljon el, “nem tudván, hová kell mennie“. “[72] Hogy vegye az Egyházat, ahogyan Ábrahám vette Izsákot, és készüljön arra, hogy holokausztként felajánlja [73], hogy “egyetlen emberből, aki maga is olyan jó, mintha meghalt volna“[74] egy napon számos utód fog születni Benedek hite miatt. Egy lépés, amelyet csak Isten közvetlen és személyes hívása miatt lehetett megtenni. Egy olyan lépés, amelynek semmi értelme nem lenne, ha emberi számítás vagy világi óvatosság szempontjából vizsgálnánk. De egy olyan lépés, amely az új Izrael számára egy új exodust indítana el “végső pászkájának óráján, amikor követi Urát halálában és feltámadásában”[75].
Egyetlen hívő katolikus sem merné megtenni az elszakadás, a kivonulás ilyen lépését abból, ami az igaz Egyháznak látszik, hacsak nem követi Péter utódját. Nem lehetett volna végleges elszakadás, nem lehetett volna “nagy discessio” az igaz Egyháznak a hamis Egyháztól, hacsak maga Péter nem lépne ki hitben, a Szentlélektől vezetve [76].
Hasonlóképpen, ha a hamis egyház “tökéletessé” válna gonoszságában, akkor a nagy discessio pillanatában saját hamis uralkodóra lenne szüksége, ahogyan azt Pio atya megjósolta [77]. Egy hamis pápa. Olyan, aki pápának látszik, de valójában csak egy püspök, aki a püspökök azon csoportjából került ki, akik Tyconius szavaival élve “az egyház adományának álcája alatt azt teszik, ami az ördög akaratát előmozdítja”. “[78] Az igazi Egyház hamisítványa, de csak illúzió, valami, amit “mint tükörben” látnak – megengedve, hogy hatalmában álljon megtéveszteni az egész világot és szinte az egész Egyházat, hogy leleplezze és feltárja az Egyházban elrejtett “gonoszság titkát”, amelyet most végleg el kell pusztítani egy olyan szabadítással, amelyet maga Isten fog biztosítani [79].
Tiszteletreméltó Fulton Sheen már 1948-ban hátborzongató pontossággal írta le az eljövendő egyházellenességet:
[Az Antikrisztusnak] lesz egy nagy titka, amelyet senkinek sem fog elmondani: nem fog hinni Istenben. Mivel az ő vallása az Isten atyasága nélküli testvériség lesz, még a kiválasztottakat is meg fogja téveszteni. Egy ellenegyházat fog felállítani, amely az Egyház majma lesz, mert ő, az ördög, az Isten majma. Az Egyház minden jegye és jellemzője meglesz, de fordítva és kiüresítve isteni tartalmától. Az Antikrisztus misztikus teste lesz, amely minden külsőségében Krisztus misztikus testéhez fog hasonlítani… [80]
Sheen prófétai kijelentései egybecsengenek Karol Wojtyla bíboros, a későbbi II. János Pál pápa 1976-ban a pennsylvaniai Philadelphiában tartott eucharisztikus kongresszuson mondott beszédével:
A legnagyobb történelmi konfrontáció előtt állunk, amelyet az emberiség valaha is megélt. Nem hiszem, hogy az amerikai társadalom széles köre, vagy a keresztény közösség egész széles köre ezt teljesen felfogja. Most az egyház és az antiegyház, az evangélium és az antievangélium, Krisztus és az Antikrisztus végső összecsapása előtt állunk. Az összecsapás az Isteni Gondviselés tervei között van. Ezért benne van Isten tervében, és olyan próbatételnek kell lennie, amelyet az Egyháznak fel kell vállalnia, és bátran szembe kell néznie vele [81].
Vajon XVI. Benedek a Harmadik Titokból, Tyconius tanításával összhangban, azt szűrte le, hogy Isten gondviselésének terveiben az igaz Egyház és az Antikrisztus közötti összecsapás csúcspontja csak akkor következhet be, amikor Péter érvényes utóda engedélyezi a “fehérbe öltözött püspök” érkezését? Hogy amit a fatimai gyermekeknek mutattak, az pontosan az volt, amit Lucia nővér leírt – egy “tükörkép” – aki a Szentatyának látszik, de valójában csak egy hasonmás? Vajon Lucia nővér ráadásul ennek a “látszólag pápa” voltát próbálta közölni és kiemelni, amikor azt mondta: “az volt a benyomásunk, hogy ez a Szentatya”? Szándékosan a “benyomás” szóra helyezte a hangsúlyt ebben a mondatban? – “[Nekünk] az volt a benyomásunk, hogy ez a Szentatya volt.” – Vajon azért, mert amikor a “fehérbe öltözött püspök” végül megjelenik, az egész világ ugyanezen “benyomás” alatt lesz? Miközben valójában a fehérbe öltözött püspök csak hasonlítana a pápára, úgy, ahogy a tükörben látott kép hasonlít a valóságra – egy utánzat… egy üres reprodukció… egy bitorló. Ha igen, akkor ez a tudat vezetett-e arra, hogy XVI. Benedek hitben elinduljon, mint Ábrahám, “nem tudván, hová megy”,[82] átadva az egyház látható struktúrája feletti gyakorlati hatalmat egy “fehérbe öltözött püspöknek”, hogy elindítsa a “nagy discessio”-t?
JEGYZETEK
[1] Általános audiencia: Ambrosius Autpert, 2009. április 22., https://www.vatican.va/content/benedict-xvi/en/audiences/2009/documents/hf_ben-xvi_aud_20090422.html.
[2] Az Encyclopedia Britannica alapján: “Tyconius, a 4. századi észak-afrikai latin kereszténység egyik legfontosabb bibliai teológusa. Bár életéről keveset tudunk, az egyház teológiájával (ekkléziológiával) kapcsolatos állásfoglalásai végső soron döntő érveket szolgáltattak fiatalabb kortársának, Szent Ágoston egyházatyának a donatistákkal (egy skizmatikus egyház Észak-Afrikában) szemben. Ezen túlmenően Tyconius antimillenárius értelmezését a hagyományosan millenárius Szentírásról, például az Ószövetségben Dániel könyvéről és az Újszövetségben a Jelenések könyvéről, latin keresztény bibliamagyarázók és teológusok generációi sajátították el, a 4. század végi Jeromostól kezdve a 8. században Bede és Liebanai Beátusig. Támogatóinak egyházi hovatartozása azonban csak Tyconius helyzetének iróniáját és magányosságát mutatja: bár donatista volt, aki saját egyháza elmarasztalását vonta magára, soha nem állt át a katolikusokhoz.” Paula Fredriksen, “Tyconius: Keresztény teológus,”
Britannica, https://www.britannica.com/biography/Tyconius.
[3] A Jelenések könyve.
[4] Tyconius – írják még Ticoniusnak vagy Tychoniusnak is.
[5] Általános audiencia: Ambrosius Autpert (2009. április 22.); Vö. -https://www.vatican.va/content/benedict-xvi/en/audiences/2009/documents/hf_ben-xvi_aud_20090422.html
[6] Beobachtungen zum Kirchenbegriff des Tyconius im Liber regularum, J. Ratzinger, Revue d’ Etudes Augustiniennes Et Patristiques 2 (1-2): 173-185 (1956).
[7] Id.
[8] Az egyházatyák: Volume 134 (Washington, D.C.: The Catholic University of America Press, 2017).
[9] Idézi: David C. Robinson bevezetője, 4.
[10] Id., 166.
[11] Id., 75.
[12] Id., 158.
[13] ” A hamis testvérek ellenére sem tették, akik azért lopakodtak és furakodtak be, hogy kikémleljék a Krisztus Jézusban való szabadságunkat, s így minket szolgaságba taszítsanak. 5Ezeknek egy pillanatig sem engedtük magunkat alávetni, hogy az evangélium igazsága megmaradjon nálatok. ” (Gal 2,4-5).
[14] “Fiacskáim, itt az utolsó óra! És amint hallottátok, hogy jön az Antikrisztus, támadt is már sok antikrisztus. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. 19Közülünk jöttek elő, de nem voltak közülünk valók. Ha közülünk valók lettek volna, bizonyára velünk maradtak volna; de ki kellett derülnie annak, hogy nem mindnyájan közülünk valók.” (1Jn 2,18-19).
[15] Tyconius, “Az Apokalipszis magyarázata”, Az egyházatyák: Volume 134 (Washington, D.C.: The Catholic University of America Press, 2017), 10.
[16] Id. 40.
[17] Id., 39.
[18] Id., 75.
[19] Id., 117.
[20] Id., 109.
[21] Id., 123.
[22] Id., 132.
[23] Vö. Jn 6,70.
[24] Mt 13,24-43.
[25] Mt 13,47-48.
[26] Mt 25,1-13.
[27] Mt 25,31-46.
[28] Az efezusi gyülekezethez: “Ismerem cselekedeteidet, fáradozásodat és béketűrésedet, és hogy nem szenvedheted a gonoszokat; …De kifogásom van ellened: az, hogy elhagytad első szeretetedet.”; a szmirnai gyülekezethez: “Ismerem nyomorúságodat és szegénységedet, de te gazdag vagy”; Pergamonhoz: “De van ellened némi kifogásom is, hogy vannak ott nálad követői Bálám tanításának”; Tiatirának: ” Ismerem műveidet, hitedet, szeretetedet, szolgálatodat és béketűrésedet, …De van ellened egy kifogásom, hogy megengeded Jezabel asszonynak, aki magát prófétanőnek mondja, hogy tanítson, és elcsábítsa szolgáimat, hogy paráználkodjanak és egyenek a bálványáldozatokból. “; Szárdisznak: “Szárdiszban azonban van néhány ember, akik nem szennyezték be ruhájukat; ők fehérbe öltözve fognak velem járni, mert méltók rá“; Filadelfiához: “Kevés az erőtök, mégis megtartottátok az én szavamat, és nem tagadtátok meg a nevemet“; Laodíciának: ” Ismerem cselekedeteidet, hogy sem hideg nem vagy, sem meleg; bár hideg volnál vagy meleg! 16De mivel langyos vagy, és sem hideg, sem meleg, kezdlek téged kivetni a számból!” Jel 2-3.
[29] Bevezetés az “Apokalipszis magyarázatához”, 14-15.
[30] 2Tessz 2,7.
[31] Vö. Dn 9,27; 11,31; 12,11; és Mt 24,15.
[32] Tyconius, “Exposition of the Apocalypse”, 93.
[33] Id. 58.
[34] Id., 93 (22. jegyzet).
[35] Id., 94. (ez a Tyconius Expositionjában megadott bibliai szöveg angol fordítása).
[36] Id., 94.
[37] Jel 8,12.
[38] Da virtutis meritum, da salutis exitum, da perenne gaudium (A pünkösdi szekvencia). A salutis exitum vagy “az üdvösség kijárata” az Egyház megpróbáltatásaiból kivezető “kiút”, amely Isten üdvözítő tervét valósítja meg.
[39] Tyconius, “A jelenések könyvének magyarázata”, 157.
[40] Id. 167.
[41] “Antonio Socci: Pope Benedict’s Understanding of the End Times”, From Rome (2020. február 14.) https://www.fromrome.info/2020/02/14/antonio-socci-pope-benedicts-understanding-of-the-end-times/; Antonio Socci, “Two Parts of the Church”, részlet az Il Dio Mercato, La Chiesa e L’Anticristo (Rizzoli, 2019) című könyvből.
[42] Tyconius, ” A jelenések könyvének magyarázata “, 20.
[43] Id., 56.
[44] Id., 93.
[45] Id., 20. (Bevezetés).
[46] Id.
[47] Id., 134.
[48] Id., 135.
[49] Jel 16,13.
[50] Tyconius, Exposition of the Apocalypse, 153.
[51] Id.
[52] Id., 135.
[53] Id., 107.
[54] Id., 184.
[55] Id., 74.
[56] Id., 68.
[57] Id., 70.
[58] Vö. Jn 17,1-5.
[59] XVI. Benedek interjúja újságírókkal a portugáliai repülőút során (Pápai repülőút, 2010. május 11.). Lásd: – https://www.vatican.va/content/benedict-xvi/en/speeches/2010/may/documents/hf_ben-xvi_spe_20100511_portogallo-interview.html.
[60] Id.
[61] Fatima Központ, Ratzinger bíboros (1984. november 11.),- https://fatima.org/about/the-third-secret/cardinal-ratzinger-november-11-1984/.
[62] Fr. Paul Kramer, A gonoszság misztériuma (Liberty Lake: Unmasking Iniquity Association, 2012) 132.
[63] Fr. Paul Kramer, szerk. megj., Az ördög végső csatája (The Missionary Association, Terryville, Conn., 2002) 33. Vö. Fatima Center, Some Other Witnesses (1930-as évek-2003).
[64] Lásd Gerard Mura atya, “The Third Secret of Fatima: Has It Been Completely Revealed?”,Catholic Magazine, (kiadja a Transalpine Redemptorists, Orkney-szigetek, Skócia, Nagy-Britannia) 2002. március. Vö. Fatima Központ, Néhány más tanú (1930-as évek-2003).
[65] Fatima Központ, Fatimai püspök (1984. szeptember 10.); Frère Michel de la Sainte Trinité, The Whole Truth About Fatima, Volume III: The Third Secret, (Immaculate Heart Publications, Buffalo, New York, 1990) pp. 675-676.
[66] “Amidst Conflicting Fatima “Secrets,” a Clear Message Shines Forth Forth,” https://onepeterfive.com/amidst-conflicting-fatima-secrets-a-clear-message-shines/ (2021. április 21.); Eredeti forrás: https://onepeterfive.com/amidst-conflicting-fatima-secrets-a-clear-message-shines/ (2021. április 21.): José María Zavala, El Secreto Mejor Guardado de Fátima (Planeta Kiadó, 2017).
[67] 2 Tessz 2.
[68] https://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/rc_con_cfaith_ doc_20000626_message-fatima_en.html
[69] Benedek XVI. titka (Brooklyn: Angelico Press, 2019), 141.
[70] Id. Lásd még a 2017. május 12-i portugáliai apostoli látogatás misszáléját: “fehérbe öltözött püspökként [como bispo vestido de branco] megemlékezem mindazokról, akik a keresztség fehér ruhájába öltözve Istenben akarnak élni, és Krisztus misztériumait imádkozzák, hogy elérjék a békét“.
[71] Tyconius, ” A jelenések könyvének magyarázata “, 58.
[72] Zsid 11,8.
[73] Ter 22.
[74] Zsid 11,12.
[75] KEK, 677.
[76] Vö. Mt 14,29 (“Péter kiszállt a csónakból, és elindult a vízen Jézus felé.”).
[77] P. Gabriele Amorth atya 1960 körül találkozott Pio atyával, és beszélt vele a fatimai harmadik titokról. Amorth 2011-ben egy interjú során elmesélte, hogy amikor találkoztak, Pio atya azt mondta neki: “A Sátán bekerült az Egyház kebelébe (a fizikai struktúrákba), és nagyon rövid időn belül el fog jönni, hogy egy hamis egyházat kormányozzon“.
[78] Tyconius, ” A jelenések könyvének magyarázata “, 135.
[79] Vö. Ter 22,8.
[80] Fulton J. Sheen, Communism and the Conscience of the West (Indianapolis, IN: Bobbs-Merril Company, 1948), 25. o.
[81] Paul Kengor, “John Paul II’s Warning on the ‘Final Confrontation’ With the ‘Anti-Church’,” National Catholic Register, 2018. október 5.;
[82] Zsid 11,8
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése