A laikus áldoztatók alkalmazásának visszaélésszerű gyakorlata.
Korábban írtuk...
Gebhard Fürst volt Németországban a tizedik püspök, aki a német püspöki kar interkommúnió-dokumentuma nyomán engedélyt adott a katolikus hívek protestáns házastársainak áldoztatására. A püspök tavaly októberben körlevélben ismerte el,
hogy tudott arról, hogy az interkommúnió e tiltott gyakorlata már
korábban is megszokott volt az egyházmegyéje több templomában. Fürst a
papjait arra szólította fel, hogy minden esetben tartsák tiszteletben a vegyes felekezetű házaspárok saját "lelkiismereti döntését" abban, hogy akarnak-e a szentmiséken rendszeresen együtt áldozni.
A II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) előtt
az Oltáriszentség kiszolgáltatását csakis felszentelt szolgálattevők -
papok és diakónusok - végezhették. A német püspöki konferencia 1968.
márciusában engedélyezte az áldoztatásban való részvételt laikus
személyek számára, arra (az önkényes zsinati értelmezésükre) hivatkozva,
hogy a II. Vatikáni Zsinat 1963-as konstitúciója, a Sacrosanctum concilium (ld. 11. pont) a hívek "tudatos, tevékeny és gyümölcsöző" részvételét ajánlotta a szent cselekményekben.
A Rottenburg-Stuttgarti egyházmegye 1025
plébániáján összesen mintegy 12 000 (tizenkétezer, pontosabban 11 800)
laikus áldoztató szolgál - vagyis átlagosan plébániánként tizenkettő. A
német püspöki kar hivatalos statisztikái szerint (lásd itt
a 47. oldalt) az egyházmegyében 1,8 millió katolikus él, közülük
azonban csak 9,2 százalék, vagyis kb. 170 ezer fő teljesíti a vasárnapi
szentmisén való részvétel kötelezettségét. Feltételezve, hogy az
egyházmegye laikus áldoztatói közéjük tartoznak, e gyakorló katolikusok 7
százaléka, vagyis minden 14. hívő vesz részt az áldoztatásokban is.
A német egyházban általában a helyi plébános javasol személyeket
arra, hogy felkészítő tanfolyam elvégzése után áldoztatók lehessenek. A
végzettek nemcsak a szentmiséken végeznek áldoztatói feladatokat, de
beteg, idős, mozgásukban korlátozott személyek számára is házhoz viszik
az Oltáriszentséget.
"Csak valódi szükséghelyzetben"
A II. Vatikáni Zsinatot követő liturgikus reformok valóban megnyitották a lehetőséget arra, hogy a szentmiséken "rendkívüli" módon világiak is kiszolgáltathassák az Oltáriszentséget. Ahogy azonban az a hatályos Egyházi Törvénykönyvből is kiderül, kizárólag akkor bízhatók meg laikusok ezzel a szolgálattal, ha nincs olyan felszentelt személy, aki elvégezhetné (vastagbetűs kiemelés tőlünk):
910. kán.
1. §. A szentáldozás rendes kiszolgáltatója a püspök, a pap és a diakónus.
2. §. A szentáldozás rendkívüli kiszolgálója az akolitus, valamint a 230. kán. 3. §-a szerint kijelölt más krisztushívő.230. kán.
3. §. Ahol az egyház számára szükséges, a szolgálatra rendelt személyek hiányában a világiak is gyakorolhatják ezek bizonyos feladatait, még akkor is, ha nem lektorok vagy akolitusok: [...] áldoztathatnak, a jog előírásainak megfelelően.
A kérdésben még világosabban fogalmaz például az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2004-ben kiadott instrukciója, a Redemptionis sacramentum (az instrukció előzményeiért lásd az idézett pontok hivatkozásait a dokumentumban):
151. Csak valódi szükséghelyzetben szabad a liturgia végzéséhez rendkívüli szolgák segítségét igénybe venni. Ez ugyanis nem arra való, hogy a laikusok fokozott részvételét biztosítsa, hanem természete szerint kisegítő és átmeneti jellegű.[252] Ha pedig a szükséghelyzet miatt rendkívüli szolgák tevékenységéhez folyamodnak, közvetlenül emiatt és gyakran könyörögjenek az Úrhoz, hogy minél előbb küldjön egy papot a közösség szolgálatára és támasszon bőséges hivatásokat a szent rendekbe.[253]
Ugyanott az instrukció így folytatja:
154. Miként már mondtuk, „egyedül az érvényesen fölszentelt pap az a kiszolgáltató, aki Krisztus személyében képes az Eucharisztia szentségét létrehozni”.[254] Ezért az „Eucharisztia kiszolgáltatója” név sajátosan egyedül a papot illeti meg. A szent rend miatt is a rendes áldoztatók a püspökök, a papok és a diákonusok,[255] kiknek ezért feladata a szentmisében a laikus hívők áldoztatása. Így mutatkozik meg helyesen és teljesen szolgálati feladatuk az Egyházban, s tölti be a szentségi jel szerepét.155. A rendes áldoztatók mellett áll az avatott akolitus, aki az avatásból következően rendkívüli áldoztató a szentmisén kívül is. Ha ezenfelül valódi szükségletek megkívánják, a megyéspüspök a jog szabálya szerint[256; lásd az idézett 910. és 230. kánonokat fent - KV szerk.] más laikus hívőt is megbízhat mint rendkívüli áldoztatót ad actum vagy ad tempus [egy konkrét alkalomra vagy bizonyos időre; ford. megj.], megáldván őt a megfelelő formulával. E megbízó aktusnak azonban nem kell liturgikus formát öltenie, vagy ha mégis, akkor nem szabad hasonlítania az ordinációhoz. Csak váratlan és egész különleges esetekben adhat a miséző pap ad actum ilyen engedélyt.[257]157. Ha fölszentelt személyek megfelelő számban vannak jelen az áldoztatáshoz is, nem bízhatják e feladatot rendkívüli áldoztatókra. Ilyen körülmények között azok, akiknek e szolgálatra megbízatásuk van, ne éljenek a megbízással. Elvetendő azoknak a papoknak a gyakorlata, akik a szentmisén tartózkodnak az áldoztatástól és azt laikusokra bízzák.[258]158. A rendkívüli áldoztató ugyanis csak akkor áldoztathat, amikor nincs pap vagy diákonus, amikor a pap beteg, öreg vagy más komoly indok van, vagy az áldozók száma oly nagy, hogy túlságosan elhúzódna a szentmise, ha csak a pap áldoztatna.[259] Ha azonban a szentmise csak egy kis ideig húzódik el – a hely szokása és kultúrája szerint -, az nem elegendő indok.
A világos előírások ellenére
Magyarországon is több templomban alkalmaznak rendes körülmények között
laikus áldoztatókat. Különösen szomorú, hogy a magyar püspökök között
is akad olyan, aki - a német püspökökhöz hasonlóan - ezt a gyakorlatot a
szentszék fent idézett rendelkezései ellenében is jóváhagyja.
Magyarországon annak ellenére történik ez, hogy a szentszék rendelkezéseit helyben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia egy 2005-ben kiadott körlevelében is megerősítette (ld. a 60-62. pontokat).
Az, hogy a szent cselekményeket
végzők a szolgálatukat az Egyház előírásainak megfelelően lássák el,
valamennyi krisztushívő joga (ld. CIC 214. k.). Amennyiben a hívek e
téren szabálytalanságot vagy visszaélést tapasztalnak, "a hit, az erkölcs és a pásztorok iránti tisztelet megtartásával" (CIC 212. k. 3. §) ezt jelezzék a pásztoruknak, szükség esetén a megyéspüspöknek.
Amennyiben úgy érzik, hogy a lelkipásztoruk vagy megyéspüspökük nem
hallgatta meg a jogos kérésüket, a panaszukat írják meg nekünk!
Segítünk! [Kapcsolat privát üzenetben a Facebook oldalunkon.]
" 183. A maga lehetőségeihez mérten
mindenki egész különlegesen figyeljen arra, hogy az Eucharisztia
legszentebb szentségét megőrizze a tiszteletlenség és eltévelyedés
minden formájától, és minden visszaélést hiánytalanul javítsanak. Ez a
legfontosabb feladata mindenkinek és minden egyes hívőnek, és mindenki
köteles bármi kivételezés nélkül ezt megtenni.
184. Minden katolikus hívőnek, legyen
pap, diákonus vagy laikus, megvan a joga panaszt emelni liturgikus
visszaélés miatt a megyéspüspöknél vagy a vele egyenrangú illetékes
ordináriusnál, vagy a római Pápa primátusa alapján az Apostoli
Szentszéknél.[290] Mindazonáltal jó, ha a jelentést vagy a panaszt,
amennyiben lehetséges, először a megyéspüspökhöz nyújtják be. Mindez
mindig az igazság és a szeretet szellemében történjék. "
- Redemptionis sacramentum instrukció, részlethttps://katolikusvalasz.blog.hu/2019/04/26/tizenketezer_laikus_aldoztatonak_koszonte_meg_a_szolgalatat_rottenburg-stuttgart_puspoke
