A következő érdekes és provokatív írás – egy zsidó fiatalember kirohanása mundakadója fellé – a papíron található hely és dátum megjelölése szerint Genfben készült, valamelyik év július 30-áján. Hogy melyik évben, arra csak a szövegben szereplő adatok alapján lehet következtetni: valamikor a 20. század elején, de még az 1. világháború előtt.
Ami a lelkibátorságot illeti, a zsidók nemcsak bátrak, hanem egyenesen
vakmerőek. Mert barbár értelemben ők sohasem voltak hősök, úgy gondolom;
még Dávid idejében sem, de az összes népek között legelőször vették
észre azt, hogy az ember értéke inkább az értelem gyakorlásában áll,
semmint a hozzánk hasonló teremtmények legyilkolásában.
Azután meg a szétszóratás után a zsidók mindig állam, kormány és
hadsereg nélkül állottak; mint szétszórt csoport a nagy tömegek
közepette, amelyek őket gyűlölték. Hogyis fejlődhetett volna ki bennük a
keresztesek vagy a condottierik hősiessége?
Hogy el ne pusztuljanak, ki kellett találniuk a maguk védelmét. Kettő volt erre alkalmas: a pénz és az intelligencia. Az emberek vassal pusztítják vagy pénzzel vásárolják meg egymást. A zsidók nem értvén a vashoz, a legesztétikusabb és legnemesebb érccel, az arannyal védekeztek. A forintok voltak az ő lándzsáik, a dukátok az ő kardjaik, a fontok az ö puskáik, a dollárok az ő gépfegyvereik. Nem mindig hatásos, de a civilizáció hanyatlása következtében századokról-századokra mind hatalmasabb és hatalmasabb fegyverek. A zsidó legális önvédelemből lett kapitalistává és egyszer csak azon vette magát észre, hogy Európa misztikus erkölcsi lehanyatlása következtében, a világ egyik ura lett. Előbb kényszerítették őket, hogy gazdagokká legyenek; később a "fejlett világ" proklamálta, hogy a gazdagság mindennél többet ér, úgyhogy ellenségei akaratából a biblia szegénye és a gettó foglya a szegények és gazdagok urává lett.
Az, ami eredetileg az önvédelem eszköze volt, idővel a bosszú eszközévé lett. De véleményem szerint az aranynál is hatalmasabb az intelligencia. A letaposott és leköpött zsidó hogyan bosszulhatta volna meg magát ellenségein? Úgy, hogy a gojok ideáljait lealacsonyítja, lealázza, lebecsmérli és tönkreteszi; úgy, hogy szétrombolja azokat az értékeket, amelyekből a kereszténység él. És valóban, ha jól körülnézünk, a zsidó intelligencia egy század óta egyebet sem tett, mint letaposta és bemocskolta az önök legkedvesebb hittételeit, azokat az oszlopokat, amelyek az önök gondolatainak épületét tartották. Mióta a zsidók szabadon írhatnak, az önök összes szellemi épületei összeomlással fenyegetnek.
A német
romanticizmus megteremtette az idealizmust és rehabilitálta a
katolicizmust – s erre jött egy düsseldorfi kis zsidó, Heine, és az ö
derűs és rosszmájú szellemével kigúnyolta a romanticizmust, az
idealistákat és a katolikusokat.
Az emberek mindig azt hitték, hogy a politika, erkölcs, vallás,
művészet a lélek magasabb megnyilatkozásai, amelyeknek semmi közük
nincs a pénzhez vagy a gyomorhoz – s erre feláll egy trieri zsidó,
Marx, és bebizonyítja, hogy mindezek a legideálisabb dolgok a hitvány
gazdasági élet talajából és trágyájából fakadnak.
Mindenki azt hiszi, hogy a nagy szellem olyan, mint valami isteni lény
és a bűnöző mint egy szörnyeteg – s erre előáll egy veronai zsidó;
Lombroso, és valósággal kézzelfoghatóvá teszi, hogy a zseni epileptikus
félbolond és a bűnözők nem mások, mint a mi túlélt őseink, vagyis a mi
testi unokatestvéreink.
A
XVIII. század végén Tolsztoj, Ibsen, Nietzsche és Verlaine Európája azt
képzelte magáról, hogy egyike az emberiség legnagyobb korszakainak, s
erre előtolakszik egy budapesti zsidó, Max Nordau, és nagy élvezettel
kifejti, hogy költőink degenerált emberek és civilizációnk hazugságon
alapul.
Mindegyikünk meg
van győződve arról, hogy alapjában véve normális és erkölcsös ember – s
erre megjelenik a morvai Freibergből egy zsidó, Freud, és felfedezi,
hogy a legerényesebb és legdisztingváltabb úri emberben is egy perverz,
vérfertőző bűnöző és orgyilkos lapul.
A középkortól kezdve hozzászoktunk ahhoz, hogy a nőben szinte bálványt,
a tökéletesség edényét lássuk – de közbelép egy Weininger nevű bécsi
zsidó és tudományosan bebizonyítja, hogy a nő nemtelen, kiállhatatlan
teremtmény, a förtelem és alacsonyrendűség mélysége.
Az intellektuelek, filozófusok és mások mindig úgy tisztelték az
intelligenciát, mint egyetlen eszközt, amellyel az igazsághoz el lehet
jutni, és mint az ember legnagyobb dicsőségét – erre feláll egy párizsi
zsidó, Bergson, és az ő finom és zseniális analízisével leveri az
értelem elsőbbségét, lerombolja a platonizmus ezeréves épületét és
levonja a következtetést, hogy az értelmi gondolat képtelen a valóság
megragadására.
A vallásokat
eddig mindenki Isten és a legmagasabb emberi szellem közreműködésének
tartotta, és íme egy Reinach Salamon nevű zsidó Saint Germainből azon
fáradozik, hogy bebizonyítsa, hogy ezek régi vad tabuk maradványai, a
tilalmak rendszerei a rájuk épített különféle eszményítésekkel.
Az ember azt képzelte, hogy nyugodtan élünk egy tartós világegyetemben,
amely az idő és a tér elkülönített és abszolút alapjain nyugszik – s
megjelenik egy ulmi zsidó, Einstein, és megállapítja, hogy az idő és a
tér ugyanaz az egy dolog, abszolút tér nem létezik, sem pedig idő, hogy
minden egy örök relativitásra van alapítva, és a régi fizika egész
épülete, amely a modern tudomány büszkesége volt, összeomlik.
És így folytathatnánk. Nem beszélek a politikáról, ahol a nagy Bismarcknak ellenfele a zsidó Lassalle volt, ahol Gladstonet legyőzte a zsidó Disraeli, ahol Cavournak a jobbkeze a zsidó Artom volt, Clemenceaunak a zsidó Mandel és Leninnek a zsidó Trotzkij.
És figyelje meg jól, hogy nem homályos és másodrangú nevekről beszélek. A mai intellektuális Európa nagyrészben az említett nagy zsidók befolyása; vagy ha úgy tetszik, varázsa alatt áll.
Bár
különböző népek között születtek és különböző kutatásoknak szentelték
magukat, mindannyian: németek és franciák, olaszok és lengyelek, poéták
és matematikusok, antropológusok és filozófusok, egy közös célra
törnek: az elismert igazságokat kétségbe vonni, lerántani azt, ami a
magasban van, bepiszkítani, ami tisztának látszik, megingatni azt, ami
szilárd, és megkövezni azt, ami tiszteletben áll.
A gyilkos méregnek ez a százados adagolása a nagy zsidó bosszú a görög,
római és a keresztény világ ellen. A görögök kigúnyoltak bennünket, a
rómaiak megtizedeltek és szétszórtak, a keresztények meggyötörtek és
kiraboltak bennünket, és mi túl gyengék ahhoz, hogy erőszakkal álljunk
bosszút, kemény és bomlasztó offenzívát vezettünk azok ellen az oszlopok
ellen, amelyeken nyugszik az a kultúra, amelyet Platón Athénje s a
császárok és pápák Rómája teremtett meg. És a mi bosszúnk már a legjobb
ponton áll. Mint kapitalisták uralkodunk a pénzügyek felett olyan
időben, amikor a közgazdaság minden, vagy majdnem minden; mint
gondolkodók uralkodunk a szellemi piac fölött, szétforgácsolva a régi
szent és profán hiteket, a kinyilatkoztatott és laikus vallásokat. A
zsidó a két legfélelmetesebb végletet egyesíti magában: despota az anyag
birodalmában és anarchista a szellem országában. Önök rabszolgáink
nekünk a gazdasági rendben és áldozataink a szellemi rendben. Az
istengyilkossággal vádolt nép meg akarta ölni az értelem és érzelem
bálványát is és kényszeríti Önöket, hogy térdreboruljanak a legnagyobb
és egyedül megmaradt bálvány: a Pénz előtt. A mi megaláztatásunk, amely a
babiloni fogságtól Barkochba elestéig terjed és állandósult a
gettókban egészen a francia forradalomig, végre meg van bosszulva. A
népek páriája egy kettős győzelem himnuszát énekelheti.
https://www.katolikus-honlap.hu/2201/europa.htm
