Az otthonából több ezer társával együtt elűzött Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, valamint Arthur Serratelli püspök megrázó üzenettel fordult a nyugati világhoz. Az Iszlám Állam brutális eszközökkel megsemmisítette az egyik legősibb keresztény közösséget Irakban. Maalulában, ahol a mai napig Jézus nyelvét beszélték, tűzzel-vassal kényszerítették az iszlám felvételére a keresztényeket. Karakosban gyerekeket fejeztek le és akinek a fejét nem póznára tűzték, azt élve temettek el.
„A szenvedésünk az európai és nyugati kereszténység sorsának az előszele” – nyilatkozta még augusztusban az olasz Corriere della Sera-nak Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, akinek az Iszlám Állam terrorszervezet verte szét közösségét Irakban. „Próbáljanak megérteni engem. Az önök liberális és demokratikus elvei egy fabatkát sem érnek itt. Meg kell érteniük a közel-keleti realitást, mert egyre több muszlimot engednek be országaikba. Önök is veszélyben vannak. Erős és bátor lépésekre van szükség, még ha azok ellentmondanak az elveiknek, akkor is. Azt hiszik, hogy minden ember egyenlő. De ez nem igaz: az iszlám nem vallja ezt. Az önök értékeik nem a muszlimok értékei. Ha ezt nem értik meg elég hamar, önök annak az ellenségnek lesznek az áldozatai, akit önök engedtek be az otthonukba” – fogalmazott üzenetében a káld érsek.
Arthur Serratelli püspök pedig a katolikus hírügynökség oldalán hozta le beszámolóját, ahol arra figyelmeztet, hogy James Foley barbár lefejezése egy másik horrorra, a közel-keleti kereszténység szisztematikus lefejezésére hívta fel a figyelmet: legalább egymillió olyan keresztényről tud, akiket meggyilkoltak, vagy elüldöztek vallásuk miatt az iszlamista radikálisok. „A barbár lefejezésekről, keresztre feszítésekről, a nemi erőszakról és a gyermekgyilkosságokról nem mindig számolnak be. Szíria, ahol sokáig szomszéd volt a két vallás, ma horrorisztikus tettek hazája lett” – fogalmaz a katolikus vezető.
Helyi katolikus forrásokra hivatkozva Serratelli az írja: az iszlamista fanatikusok több fiatalt keresztre feszítettek, akik nem voltak hajlandók felvenni az iszlámot. Egy alkalommal a keresztre feszített fiú apjával végig nézették a rémtettet, majd meggyilkolták őt is. Mint írja, voltak olyan beszámolók, hogy várandó keresztény nőknek a méhéből vágták ki a magzatokat, majd a köldökzsinórnál fogva felkötötték őket.
Gyerekek fejét tűzték póznára Moszulban
A moszuli káld püspök szerint a vallás nevében népirtást követnek el az iszlamisták. Több ezer keresztényt és hadifoglyot mészároltak le, több száz embert, köztük gyerekeket és időseket pedig szomjhalálra ítéltek. Gyakran keresztre feszítik az áldozataikat, mert keresztény jellege miatt ezt megszégyenítőnek tartják. Egy amerikai káld vallási vezető, Mark Arabo a CNN-nek adott interjújában arról beszélt, hogy keresztény holokauszt zajlik Irakban. Moszulban van például egy park, ahol a levágott gyerekfejeket póznára tűzik, mely elrettentő példa minden kereszténynek, aki nem hajlandó követni az iszlámot. Nincsenek ugyanakkor sokan, a legfrissebb beszámolók szerint a korábban több tízezres közösségből alig kétszázan maradtak, többségében betegek és mély szegények, akik képtelenek voltak elmenekülni.
De gyerekek lefejezéséről számoltak be az észak-iraki Karakos elfoglalása után is. A legnagyobb iraki keresztény városból és több más településről Moszul környékén, emberek tízezreit üldözték el az Iszlám Állam radikálisai. A Szíriához közeli, nyugat-iraki Kodzsa, Hatimíja és Kabosi falvakat pedig körbevették a terrorcsoport fegyveresei, és ultimátumot adtak a jazidita lakosságnak, hogy vegyék fel az iszlámot.
Több tízezren menekültek a környező hegyekbe. Az Iraki Káld Segélyező Társaság aktivistája, Christiana Patto - akinek levelét az amerikai National Review Online közölte - azt állítja: legalább 90-100 gyermek és idős ember halt szomjan, több mint 1500 férfit pedig családjuk szeme láttára öltek meg a terroristák, családok tucatjait pedig elfogták - sorsuk ismeretlen. Daúd Nikodimosz, Moszul káld püspöke szerint pedig népirtás zajlik az iraki keresztényekkel szemben. "Keresztény családok ezreinek elüldözése, templomok mecsetekké alakítása, nem beszélve a nők elleni erőszakról és mészárlásról egyenértékű a népirtással" - fogalmazott az iraki egyházi vezető az orosz Russia Today arab nyelvű adásában.
„RPG-vel, gépfegyverekkel támadtak ránk. Nem volt elég lőszerünk, ezért el kellett menekülnünk. Gyerekek, idős emberek haltak meg, a dzsihádisták pedig elhurcolták a lányokat és asszonyokat” – mondta az iszlamista terroristák támadásáról egy túlélő. Az Iszlám Állam Moszul elfoglalása után kivégezte a Badush börtönben fogvatartott férfiakat, és helyükre azok a nők kerültek, akiket portyázásaik során raboltak el. Többségük a Szindzsár-hegységben rekedt jazidi, akik próbáltak elmenekülni, de az iszlamista fanatikusok rajtuk ütöttek. Vannak azonban közöttük keresztények, sőt, muszlimok is. Előzetes becslések szerint több ezer nő is lehet a szervezet fogságában, akiket nemcsak börtönökben, hanem más épületekben, például iskolákban is őriznek. Amennyiben a nők hajlandóak áttérni, feleségnek adják el őket az Iszlám Állam harcosai számára, akik „nyomott áron”, 25 és 150 dollár között is hozzájuk juthatnak a Daily Beast értesülései szerint.
Szaddám Huszein idején mintegy 1,5 millió keresztény élt az országban. 600 ezren Bagdadban, 60 ezren Moszulban, valamint Kirkukban és Bászrában is jelentős keresztény közösség létezett. A hagyomány szerint Jézus két tanítványa, Tamás és Tádeusz apostol alapította meg a térségben a keresztény egyházat. Az iraki keresztények száma egy évtized alatt a 1,5 millióról 200 ezer alá csökkent, az Iszlám Állam által elfoglalt területekről pedig teljesen eltűntek.


Soha ezelőtt, Keresztre feszítésem óta, nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység


2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztre feszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.


Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.


Jézusotok