Kétség nem fér hozzá, hogy 1960 decemberében angyalok jártak Indianában, a törzshelyük pedig a Big Wheel autós pihenő volt.
Egy napon, három hónappal korábban, hat
gyermekem apja végleg ott hagyott bennünket, bár előtte se
számíthattunk sok jóra irányából. Amikor a gyerekek esténként hallották
megérkezni, többnyire elbújtak előle. Legkisebb fiúnk 3 hónapos, a
legidősebb 7 éves, kislányunk pedig 2 éves volt. Bár távoztával a
gyerekeknek nem kellett többé félni a veréstől, a heti 15 dollárt, amit
ételre adott, mostantól nekem kellett valahogyan előteremtenem.
Egy percet sem tétovázva felöltöztettem a
kicsiket, bepakoltam mindenkit öreg Chevy 51-esünkbe és hatodmagammal
elindultam állás után nézni. A város valamennyi gyárát, üzletét és
éttermét felkerestem és miközben a gyerekek a kocsiban várakoztak,
megpróbáltam meggyőzni mindenkit, aki hajlandó volt végighallgatni, hogy
bármit készen állok megtanulni. Egyszerűen muszáj volt munkát találnom!
Hiába. Sehol sem jártam sikerrel.
Az utolsó hely egy öreg sörfőzde volt a
városhatáron kívül, amit kamionos pihenőhellyé alakítottak át. A Big
Wheel (nagy kerék) idős tulajdonosa ki-kinézett az ablakon viharvert
kocsink és a gyerekek irányába miközben beszéltem. Pont pultost keresett
az éjszakai műszakra. Elmondta, hogy 65 centet tud fizetni egy óráért
és már aznap este kezdhetek.
Hazarohantam és felhívtam a szomszéd
kamaszlányt, hogy éjszakánként 1 dollárért vállalja el a gyerekek
felügyeletét. Mondtam, hogy nyugodtan jöhet pizsamában, hiszen a
gyerekek úgyis aludni fognak már. Sikerült megállapodnunk.
Szokásos esti imánk során megköszöntük
Istennek, hogy munkát adott Anyának, és még aznap este munkába álltam.
Reggelente felébresztettem a bébiszitter és az esténként megkeresett
borravaló felével hazaküldtem. Ahogy közeledett a tél a fűtésszámlák
kifizetése egyre nehezebben ment, ráadásul az autó abroncsai olyan rossz
állapotban voltak, hogy nemcsak esténként, munkába indulás előtt, de
hazafelé is fel kellett fújnom őket.
Aztán egy különösen komor őszi reggelen
az autó hátsó ülésen 4 vadonatúj abroncs várt. Nem találtam cédulát vagy
bármilyen magyarázatot mellettük, csak a 4 tökéletes új abroncs hevert
ott szép sorban. Első gondolatom az volt, hogy biztosan angyalok járják a
környéket.
Megállapodtam az egyik helyi szerelővel,
hogy műhelyének kitakarításáért cserébe felteszi az abroncsokat és az
se érdekelt, hogy a takarítás sokkal tovább tartott, mint a kerékcsere.
Akkor már 5 helyett heti 6 napot dolgoztam, de még mindig nem kerestem
eleget minden kiadásunk fedezetére, ráadásul a karácsony egyre
közeledett és fogalmam sem volt, hogy miből veszek majd ajándékot a
gyerekeknek. Találtam viszont fél kanna piros festéket, így arra
gondoltam, hogy felújítok néhány régi játékot és azokat teszem a fa alá.
Gyerekruhákkal se álltam túl jól. Foltot foltra varrtam már egy ideje a
fiúk nadrágján, de tudtam, hogy hamarosan ez se segít már rajtuk.
Karácsony este a szokásos kamionos
törzsendégek, Lez, Frank és Jim, meg egy Joe nevű idegen ültek a
pultnál, egy zenekar tagjai pedig nálunk lazítottak a karácsonyi
fellépésük után. Az asztaloknál szintén törzsvendégek beszélgettek és
csak napkeltekor indultak haza. Ahogy hetet ütött az óra kisiettem az
autóhoz, hogy még a gyerekek ébredése előtt hazaérjek és kitehessem a
felújított játékokat a nappaliban felállított cédrusfa alá, amit az út
szélén találtam pár nappal korábban.
Hétkor még mindig sötét volt, így nem
sokat láttam, de az biztos, hogy az autó belseje furcsán nézett ki ahogy
közeledtem. Mintha dobozok árnyékai vetettek volna árnyékot a hátsó
ülésen. Vagy csak a lámpák fénye játszott a képzeletemmel? Nem tudtam
eldönteni, hogy mi, de valami más volt. Odaérve bekukucskáltam a hátsó
ablakon és nem hittem a szememnek. Az öreg Chevy hátulja a plafonig tele
volt dobozokkal. Felrántottam az ajtót és izgatottan meredtem a
különböző méretű csomagokra. Felnyitottam az elsőt. Vadonatúj
farmerekkel volt tele 2-10 éves korig. Kinyitottam egy másikat. Ebben
pólók voltak a nadrágokkal megegyező méretben. A dobozok mellett
szatyrokat találtam megrakva édességgel, mogyorófélékkel, de volt bennük
banán és mindenféle egyéb étel, hatalmas darab sonka, konzervek,
krumpli, pudingpor és liszt. Mellette egy egész szatyor tisztítószer.
Egy külön dobozban pedig 6 játékautó és egy gyönyörű játékbaba.
A
nap életem leggyönyörűbb karácsony reggelére virradt fel a hazafelé
vezető úton, a szívem pedig túlcsordult a hálától. Sohasem fogom
elfelejteni gyerekeim arcát azon az áldott reggelen. Ma már azt is
tudom, hogy azon a napon tényleg angyalok jártak a városban, a
törzshelyük pedig az én munkahelyem volt.
(Ismeretlen szerző)
Azóta eltelt csaknem 60 év, de
angyalokra talán még nagyobb szükség van, mint annak idején. Nem azért,
mert több a rászoruló ember, hanem azért, mert Isten földi segítői
beragadtak a számítógépek kijelzői elé vagy elvesztek a forgatagban és
mindennapi nyüzsgésben, így észre sem veszik, hogy milyen csodák
részesei lehetnének, ha időnként felnéznének.
„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.”János 3,18 És ne csak karácsonykor…http://idokjelei.hu/2019/12/legyunk-angyalok/
