2016. február 25., csütörtök

Égi Édesanyánk üzenete 2016. február 25-én Medjugorjéból

MEGTÉRÉSRE HÍVLAK MINDNYÁJATOKAT
Medjugorje, 2016. február 25.
"Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben megtérésre hívlak mindnyájatokat. Gyermekek, kevéssé szerettek és még kevesebbet imádkoztok. Elvesztetek, és nem tudjátok, mi a célotok. Vegyétek a keresztet, nézzétek Jézust és kövessétek Őt. Ő egészen a kereszthalálig odaadja magát nektek, mert szeret benneteket. Gyermekek, hívlak benneteket, térjetek vissza a szívvel való imához, hogy az imában megtaláljátok a reményt és életetek értelmét. Veletek vagyok és imádkozom értetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Ismerősen hangzanak a Szűzanya üzenetének szavai: „…megtérésre hívlak mindnyájatokat.” Az elmúlt években, jelenései során sokszor hallottuk és olvastuk ezeket a szavakat. Jézus evangéliumi szavainak visszhangja ez: „Az idő betelt, közel van az Isten országa, térjetek meg és higgyetek az evangéliumban.” Mi már megszoktuk ezeket a szavakat és többé már nem vesszük észre Jézus szavainak forradalmian új voltát. Jézus a következőket mondta: A várakozás ideje véget ért, az emberi történelemben elérkezett Isten beavatkozásának döntő pillanata, amelyet a próféták hirdettek, és ez a pillanat most van itt! A személyes hozzáállás alapján most döntenek mindenről. A Jézus melletti döntésnek addig kell megtörténnie, még itt vagyunk a földön, nem pedig halálunk után. Már itt eldől melyik oldalon fogunk állni, Isten oldalára vagy a másik oldalra.
Isten vágya, a Szűzanya vágya az, hogy Istenéi legyünk és maradjunk, és Isten útján járjunk. Ezért mondja a Szűzanya nekünk igazi, jó lelki édesanyaként: „…Nem mondhatjátok, hogy megtértetek, mert életeteknek mindennapi megtéréssé kell válnia. Ahhoz, hogy megértsétek, mit kell tennetek, gyermekeim, imádkozzatok és Isten majd konkrétan megmutatja, mit kell tennetek és miben kell megváltoznotok." 1996. február 25-i üzentében a Szűzanya a következőket mondja: „…Ma megtérésre hívlak benneteket. Ez a legfontosabb üzenet, amelyet itt adtam. Gyermekeim, azt szeretném, hogy mindnyájan üzeneteim hordozói legyetek. Arra hívlak benneteket, gyermekeim, hogy éljetek üzeneteim szerint, amelyeket az évek során adtam nektek. Ez az idő a kegyelem ideje. Különösen most, amikor az Egyház is imára és megtérésre hív benneteket.”
Megkísérthet bennünket az a gondolat, hogy a Szűzanya üzenetei mindig ugyanolyanok, ahogyan az evangélium is nagyböjtről nagyböjtre, évről évre ugyanolyan. Elkerülhet bennünket a megtérésre és életünk megváltoztatására való felhívás fontossága és sürgőssége. Ezek az „ismétlődő” szavak Isten türelméről szólnak. De, nem szabad elfelejtetnünk, hogy Isten türelmének is van határa. Figyelemre méltó a terméketlen fügefáról szóló példabeszéd, amelyet Jézus mond el. Ez a példabeszéd a terméketlen fügefáról és a szőlősgazda türelméről szól. Minden megkapott feltétel ellenére sem hoz, immár három éve termést. A vincellér (Jézus) kéri a szőlősgazdát (a Mennyei Atyát), hogy várjon még egy évet, körül ássa, megtrágyázza, és azután majd meglátják hoz-e gyümölcsöt? Jézus a közbenjáró az Atya és közöttünk. Ő az Atya előtt áll, hogy késleltesse terméketlen életünk miatti haragját. Kérdezzük meg magunktól, hogy nem játszunk-e az életünkkel? Ne játszunk Isten irgalmával! Üdvösségünk ára túl nagy. Üdvösségünkért Isten Fia vérét ontotta és életét adta.
Ezt az évet Ferenc pápa az irgalmasság évévé nyilvánította. Némelyek azt gondolhatják, hogy az Isten irgalmáról való beszéd relativizálja az ember bűnösségét, és az embert olyannak hagyja meg, amilyen. Modern korunk egyik jellemzője a „komolytalanság”. Ma minden komolytalanná vált. Az ember komolytalanul viseltetik minden valósággal, így Istennel és személyes bűneivel kapcsolatban is. Egyetlen dolgot vesz csak komolyan, önmagát és saját egóját.
Isten irgalma bűnbánatra, vagyis megtérésre hívja az embert. Isten nem szeretne önimádatból fakadó hamis békét, hanem a megtérés békétlenségére hív, amely igazi békéhez vezet. Az igazi béke a megtérésből fakad: kilépni önmagunkból és odalépni Istenhez, aki irgalomból – amely mindig önmagából fakad – hozzánk érkezik. Isten irgalma csodálatos, mert minél nagyobb a bűn, annál többet ad. Ez nem arra való meghívás, hogy bűnt kövessünk el, hanem arra való hívás, hogy nyíljunk meg Isten irgalmára, amely sokkal többet bocsájt meg annál, mint, amit mi vétkeztünk, vagy vétkezhetünk.
Imádság
Szűz Mária, Irgalmasság Anyja! Kísérj bennünket közbenjárásoddal és édesanyai tekinteteddel, hogy felfedezhessük Isten irgalmának mélységét. A Te életed Mária a megtestesült irgalom jelenlétében formálódott. Senki sem hatolt be úgy, mint Te Isten titkának mélyébe, aki emberré lett. Taníts meg bennünket úgy befogadni Jézust életünkbe, ahogyan Te tetted. Te minden eseményt szívedbe zártál és el-elgondolkodtál rajuk. Kérünk, taníts meg bennünket, imádkozz értünk, hogy be tudjuk fogadni Isten Igéjét és általa éljünk. Oltalmad alá futunk, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején. Ámen.