Ma a Szentírás vasárnapja van. Az
állványon lévő Biblia olvasásra, értelmezésre hív. Ezt tehetjük
egyénileg és közösségben is. Mindkettőnek több gyümölcsöző formája is
van. A közösségi olvasás egyik formája a Szentmisében való olvasás.
Minden szentmise két fő részből áll: az ige liturgiája és az áldozat
liturgiája. Még a hétköznapi szentmisében is minimálisan három a
Szentírásból való válogatást olvashatunk, hallhatunk. Ezeket mind
fogadhatjuk úgy, mint amik nekünk, személyesen szólnak.
A mai szentmise válaszos zsoltára olyan
kéréseket fogalmaz meg Isten felé, amire mindnyájunknak szüksége van.
„Utaidat, Uram, mutasd meg nekem, ösvényeidre taníts meg engem. Taníts
és vezess igazságod szerint, mert te vagy üdvözítő Istenem, szüntelenül
benned bízom. Ne emlékezzél ifjúságom bűnére és vétkére, jóságodban,
Uram, gondolj rám irgalommal! Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról! Az
Úr igazságos és jóságos, ezért a bűnösöknek is utat mutat” Ha így
viszonyul a bűnösökhöz, hogyne mutatna utat azoknak, akik igyekszenek
kerülni a bűnöket. Ki is mondja a zsoltáros: Az alázatost a jóban
vezérli, a szelídet útjára tanítja.
Hogy Isten az Ő útjaira megtanítson,
elküldte Egyszülött Fiát, aki azt mondta magáról: én vagyok az út. Pál
apostol felszólít a mai szentleckében, hogy ugyanazt a lelkületet
ápoljuk magunkban, amely Krisztus Jézusban megvolt. Mi volt ez a
lelkület? Az alázatnak, az önkiüresítésnek a lelkülete. „Szolgai alakot
öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta
magát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.” Ő, bár
Isten Fia volt és emberi alakjában is követelhette volna magának a
dicsőséget, kiüresítette magát, emberré lett, vállalta az áldozatos,
engesztelő életet. Az Atyától kapott küldetésben engedelmes volt a
halálig, és azért kapta meg a teljes felmagasztaltatást.
Mi ennek az ellentéte? A gőg, az
uralkodás, az önérvényesítés útja. Pál apostol még konkrétabb
felszólításokat is intéz hozzánk, amelyek megfogalmazzák az alázatnak
ezt az útját. „Egyik a másikat tekintse inkább alázatosan önmagánál
kiválóbbnak! Vetélkedésből ne tegyetek semmit, sem hiú dicsőségvágyból!
Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is!”
Aki ezeknek az ellenkezőjét teszi,
vetélkedésből, hiú dicsőségvágyból cselekszik, csak a maga javát keresi,
csak a saját kiválóságának a tudatában cselekszik, az megbontja az
emberi közösségen belül az egységet, viszályokat, egyenetlenkedéseket
szít. Az apostol ezzel szemben az egyetértésre buzdít, arra, hogy egy
szívvel szeressünk, és egy lélekkel ugyanarra törekedjünk.
Jézus korában az írástudók voltak
hivatottak arra, hogy Isten útjára, az ő igazságaira tanítsák az
embereket. A tanítónak azonban cselekednie is kell, amit tanít, aszerint
is kell élnie, amit tanít. Jézus a példabeszédben éppen arra céloz,
hogy az írástudók és a farizeusok a törvényt csak hangoztatták és
magyarázták, de nem tartották meg annak igazi szellemét. Csak szavakkal
fejezték ki engedelmességüket nem tettekkel. Az egyszerű, gyarló nép
azonban, János szavát is és Jézus szavait is követte. Így, akiket az
írástudók lenéznek, azok megelőzik őket az Isten országában. „A vámosok
és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok
János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és
utcanők viszont hittek neki.”
A példabeszédbeli fiú először azt
mondja, hogy nem teszi, amit atyja kér tőle, de később meggondolja magát
és mégis megcselekszi. - Isten elnézi azok gyarlóságát, akiket néha
elragad a szenvedély, de utána magukba szállnak. A képmutatók szavaikkal
azt mondják ugyan, hogy megteszik, a valóságban azonban mégsem
cselekszik.
Jól illeszkedik az eddigiekhez Ezekiel
próféta szövege is. A babiloni fogság éveiben a népet sok gondolat
gyötörte. Többek között az is, hogy atyáik bűnei miatt nekik kell a
büntetést viselni. Másutt van szó arról a Szentírásban, hogy bizony van
kapcsolat az ősök élete és a leszármazottak élete között. De mindenkinek
megvan a saját szabadsága, a saját döntési lehetőségei. Isten
elsősorban ezek szerint ítél.
Az igaz is letérhet az igazság útjáról,
de a bűnös is bűnös útjáról. A próféta így fogalmaz: „Amikor az igaz
elfordul az igazságtól és gonoszságot művel, akkor emiatt hal meg,
vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg.” És: „Amikor a bűnös
elfordul a bűntől, amelyet elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz
igazodik, megmenti életét. Belátja bűneit és elfordul tőlük, azért
életben marad és nem hal meg.” A halál tesz csak pontot az ember
életére. Lehet, hogy az ember handycappel indul, de saját döntéseivel,
kitartásával, az Isten útján való járással legyőzheti azokat a
negatívumokat, amiket őseitől örökölt.
Mire buzdít - még egyszer megismételve -
Pál apostol? Hogy ugyanazt a lelkületet ápoljuk magunkban, amely
Krisztus Jézusban volt! Megmondja azt is, mi lett ezért a jutalma:
„Ezért Isten felmagasztalta őt: olyan nevet adott neki, amely felette
áll minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a
mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az
Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr!”Isten majd minket is
felmagasztal, amikor annak eljön az ideje. Ezt várjuk ki türelemmel. De
Jézus nevét már most is harci eszközül adta nekünk az Atya. Ha
megtanuljuk hittel használni Jézus Nevét, megtapasztaljuk a benne rejlő
erőt, hogy elhagynak a gonosz lelkek és nagy dolgok történnek
életünkben.
