Mi volt Jézus útja?
  • Leszállott a Mennyből a Földre. Emberré lett.
    • Tanítónk lett.
      • Megtanított az isteni életre,
    • Megváltónk lett.
      • Kiváltott a gonosz rabságából minket
      • Lehetővé tette az Atyával való kapcsolatot
      • Megnyitotta számunkra az eget.
  • Földi feladatát bevégezve újra felemelkedett a Mennybe.
    • Ezt ünnepeljük, erre emlékezünk ezen a mai napon.
  • Mielőtt azonban visszatért volna a Mennybe, művének továbbvitelére Egyházat alapított.
Milyen ez az Egyház?
  • A Mennyország földi mása.
    • Egyszerre földi is és mennyei is.
      • Vannak, akik csak a földi arcát látják, botránkoznak rajta, gyalázzák és elfordulnak tőle.
      • Ezek nem veszik észre, hogy van ennek az egyháznak egy mennyei arca is.
  • Nem olyan, mint a földi társaságok, közösségek. Emberi ugyan, de mennyei is.
  • Azt az ígéretet kapta alapítójától, hogy a pokol kapu sem vesznek erőt rajta.
    • Pedig megróbálkoztak már vele néhányszor történelme folyamán.
    • És most is egy különleges próbatételét, ha nem egyenesen a végső nagy próbatételét éli.
Mi biztosítja az Egyház szilárdságát?
  • Szilárd oszlopokon nyugszik
  • Melyek ezek az oszlopok
    • Mária, az apostolok és a szentek
  • Milyenek ezek az oszlopok?
    • Nem alulról emelték őket, és ezekre építették rá az épületet, hanem a mennyből nyúlnak le, és úgy épül rájuk a földi építmény.
Élő eleven oszlopok, amelyek szentek millióiból állnak
  • Ők tiszták, szegények, hűségesek, engedelmesek.
Minden oszlop mintegy Isten trónja, amelyen Ő van jelen
Mindegyik a mennyből a földre omló kegyelmi áradat.
Ezek az oszlopok az Utolsó Ítéletig minden viharnak ellent fognak állni, és a pokol sohasem győzheti le őket.
Egyházának minden tagját, minket is ilyen oszlopokká akar formálni Jézus mennybemenetelével és a Szentlélek elküldésével.
  • Hogyan végzi ezt?
  • Úgy, hogy átélhetjük sajátunként az ő életét újra meg újra, beleértve az Ő mennybemenetelét is.
  • Hogyan élhetjük át például az Ő mennybemenetelét?
    • Az Úr Önmagát ajándékozza nekünk a szentáldozásban – és azután vissza kell adnunk Őt a Mennyei Atyának, de azzal a biztosítékkal, hogy újra eljön.
      • Újra meg újra eljön hozzánk minden szentáldozásban, és velünk marad, de mégis azt éljük át, hogy eltávozik
Ő nekünk ajándékozza Önmagát minden szeretet-egyesülésben, ott és akkor, amikor Ő akarja; és azután is  mindig kiküld minket a világba, hogy hirdessük az Ő igéjét, Keresztjét és szeretetét.
  • Az ima csendjében, a szentségimádásban, az igéjéről való elmélkedésben újra meg újra átéljük vele azt, hogy valami módon szeretetben egyesül velünk. Mi szeretnénk ezeket a pillanatokat állandósítani, de Ő küld minket, hogy beszéljünk róla másoknak, hogy hívjunk hozzá másokat is.
Ő az ATYÁHOZ megy – „Ő foglyokat visz zsákmányként”, szeretetének foglyait. Ó milyen boldogság, ha magával visz!
  • Foglyul ejt minket az ő szeretetével, és magával visz. A keresztény élet már most is valami módon a Mennyben való élet. Ott van a mi otthonunk. Onnan megyünk ki újra-meg újra portyázásra, mint a végvárakban lakók, és oda térünk vissza, hogy megpihenjünk a harcok után.
Ezektől az égből lenyúló oszlopoktól rengeteget lehet tanulni.
  • Hadd osszak meg veletek befejezésül egy gondolatot, amit az elmúlt héten merítettem X. Szent Pius pápától! Nekünk, papoknak szól, de mindnyájan tanulhatunk belőle.
Egy másik módja a károkozásnak azoktól való, akik úgy beszélnek vallási kérdésekről, mintha a mulandó élet normái és kényelme szerint kellene figyelembe venni azokat, elfeledkezve az eljövendő örök életről: ragyogóan beszélnek a keresztény vallás ránk hagyott előnyeiről, de nem beszélnek a kötelezettségekről, prédikélnak Üdvözítőnk, Jézus Krisztus szeretetéről, de semmit nem mondanak igazságosságáról. Az ilyen prédikáció jelentéktelen gyümölcsöt terem, mert minden világi, aki ezt hallja, meg lesz győződve róla, hogy ő jó keresztény, és hogy nem kell megváltoztatnia az életét, amíg azt mondja: hiszek Jézus Krisztusban.  Milyen gyümölcsöt remélnek az ilyen prédikátorok learatni?  Bizonyára nincs más szándékuk, mint minden áron elnyerni hallgatóságuk tetszését, hízelegni nekik, és ameddig azt látják, hogy a templom tele van, nem törődnek azzal, ha a hívők lelke üres marad. Következésképpen nem is említik meg a bűnt, a négy végső dolgot, vagy más fontos témákat. Hogy elismerést és tapsot szerezzenek, inkább önelégült nyelvezetet használnak,  telve ékesszólással, amely jobban megfelel egy világias beszédnek, mint apostoli és szent prédikációnak. Az ilyen prédikátorok ellen Szent Jeromos azt írta (Ad Nep.): ‘Amikor a templomban tanítasz, nem csak a gyülekezet elismerését kell keresned, hanem inkább megbánást kell ébresztened: a hallgatóságod könnye legyen a jutalmad.’ (X. Pius. Motu Proprio Sacrorum antistitum, September 1, 1910) – bűnbánó könnye.
Mi az a négy végső dolog, amiről a szent pápa beszél?
  • A halál, az ítélet, a pokol, a mennyország
  • Ezekről bizony manapság is kevés szó esik, még kevesebb, mint az ő idejében.
    • Mintha csak ez az élet lenne, és mintha csak a mennyország, de az sem a mennyei, hanem az is inkább egy földi mennyország.
Hogy a pakliban benne van a halál is, az ítélet is, és a pokol is, arról bizony manapság is kevés szó esik.
  • Sőt sok prédikátor szerint az ítélet és a pokol sem létezik
  • Azt mondják, hogy mindnyájan a Mennyei Atya gyermekei vagyunk, hívők és hitetlenek, keresztények és nemkeresztények, katolikusok, protestánsok és mohamedánok, és mindnyájan üdvözülni fogunk.
Arról kevesebb szó esik, hogy csak „aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül”, aki ezt nem teszi, az elkárhozik.
És hogy csak az üdvözül, az jut Jézussal a mennybe, aki nap, mint nap felveszi keresztjét, és úgy szegődik az Ő nyomába
És csak az, aki állhatatosan, mindvégig kitart és hűséges marad.