Bocsa József atya: Odaszentelődés a Szűzanya Szeplőtelen Szívének

Jézus Szentséges Szíve és Mária Szeplőtelen Szíve elválaszthatatlanul össze tartoznak. Jézus szíve Mária szíve alatt növekedett, bontakozott az ő méhében. Kölcsönös szeretettel lángolt mindkettőjük szíve egymás iránt, és a Mennyei Atya iránt. Szűz Mária, ahogy Grignon Szent Alajos fogalmazza Jézus öntőformája. Általa alakul ki bennünk is Jézus képmása. Ebben a folyamatban nagyon fontos szerepe van a felajánlásoknak, az odaszentelődéseknek.

A magyar katolikus püspökök ez előző ülésükön, a budapesti Szent István bazilikában odaszentelték magukat és az országot Jézus Szentséges Szívének, megújítva a száz évvel korábban tett felajánlást. Ezzel nagy kegyelmeket esdettek ki az országnak.

Ugyanilyen fontos a Szűzanya Szeplőtelen Szívének való odaszentelődés. Sokan megtették már ezt különböző formákban: a fatimai Szűzanyának, a schioi Szűanyának, a Szeretetláng keretein belül. Felajánlottuk nem régiben magunkat, hazánkat, ahogy Szent István tette a Szűzanyának, de most mint a Világ Győzelmes Királynőjének. Sokan megtették ezt a Szent Korona előtt, vagy a Szent Korona másolata előtt. Nagy kegyelmek áradtak ezáltal is hazánkra. Fontos azonban, hogy ebben a felajánlásban, odaszentelődésben megmaradjunk, benne elmélyüljünk.

Az kérte Jézus az elmúlt héten egyik választottján, Veronika Mártán keresztül, hogy minden elsőszombaton tegyük meg, ill. ismételjük meg falajánlásunkat. Lehetőleg egy órás szentségimádás keretében, illetve ahogy például a Máriás Papi mozgalomban teszik, Cönákulum keretében (ez is szentségimádás keretében van). De ha valaki pl. a Szent Anna réten van ott a szentmisén, azok eleget tesznek az egy órás szentségimádásnak a szentmisét megelőző és követő imákkal együtt. Azt kéri Jézus, hogy imádkozzunk azért is, hogy még többen odaszenteljék magukat a Szűzanya Szeplőtelen Szívének, mert a ránk váró nehéz időkben csak ott van biztos oltalmunk. Gobbi atyánál az szerepel, hogy a Szűzanya Szeplőtelen Szíve az a bárka, amin keresztül megmenekülhetünk, ahogyan Noé és azok, akik vele együtt bementek a bárkába.

Jézus Szívéhez, a Mennyei Atya Szívéhez, a Szentháromság Szívéhez igazán Mária szívén keresztül visz az út. A Szűzanya a legnagyobb közbenjáró Istennél. Sem Jézus, sem a Mennyei Atya, sem a Szentlélek nem tud nemet mondani kérésének. Ha a Szűzanyán keresztül kérünk, ő minden kegyelmet kieszközöl számunkra – köztük a legfontosabbakat, a megtérés és a gyógyulás kegyelmét. A Szeretetláng Naplóban az szerepel, hogy a Szűzanya Szeretetlángja megvakítja a sátánt és visszazavarja az örök kárhozatba. Jézus második eljövetelekor a Szűzanya fogja a sátán fejét véglegesen eltapodni. Ez az ígéret neki adatott.

Akik odaszentelik magukat a Szűzanya Szeplőtelen Szívének, azokon kisebb lesz a sátán hatalma, és könnyebben viselik el a megpróbáltatásokat – a már most meglévőket, és még inkább a nehezét, ami még hátra van. Aki odaszenteli magát az Ő Szeplőtelen édesanyjának, azt Jézus – ahogyan maga mondta – elárasztja lángoló szeretetével és lepecsételi szent vérével. Szövetséget köt vele, ahogy Noéval és Mózessel, megígéri nekik a védelmet, és kifeszíti összekötő szivárványát közte és a Szentháromság között. Aki ezt az odaszentelést megteszi, az belekerül a Szentháromság egységébe a Szűzanya szeretetlángja által. Egyenes útja van ezáltal a Mennyországba.

Jézus itt Szent vérének a pecsétjéről beszél. Ahogyan az ajtófélfák megkenése az Egyiptomból való kivonulás éjszakáján megvédte a házban lévőket az ártó angyaloktól, ugyanúgy védi meg, pecsételi le Jézus az övéit, azokat, akiknek Máriát adta édesanyául a kereszten. Ennek egy kibontása, konkretizálása ez a neki való odaszentelődés. Jézus édesanyánkul adta a Szűzanyát. Neki való odaszentelődésünk által mi is elismerjük édesanyai hatalmát, és fia királyi hatalmát az életünk felett.

A Jelenések könyvének a 7. fejezetében szerepelnek a különféle pecsétek, amelyeknek a feltörésére csak a Bárány méltó. És ott szerepel az az angyal is, „akinél az élő Isten pecsétje volt, és hatalmas hangon odakiáltott a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek.  „Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, amíg homlokukon pecséttel meg nem jelöljük a mi Istenünk szolgáit”.

Most éppen ezeket az időket éljük, amikor Isten is és a sátán is pecséttel akarja megjelölni az övéit. Egyre többen hallunk róla, már konkrét dátumokat is emlegetve, amikor a mikrocsipet be akarják kötelezően ültetni az emberekbe. De ugyanakkor ott szerepel a Nigériai Barnabásnak adott üzenetekben is a pecsétfelvétel, és más üzenetekben is. Elkészítette napjainkra Isten az ő pecsétjeit. Ezek közül az egyik ez az önmagunk elsőszombatokon a Szűzanyának való odaszentelése. A Barnabásnak adott pecsétről lásd ezt és a következőket! Ebben az anyagban pedig a pecsétre vonatkozó üzeneteket is olvashatjuk

Jézus azt mondja, hogy azok, akik már megtették a felajánlást, elvégezték az odaszentelést, olyanok, mint a lángoszlopok, amelyek világítanak a sötétben, ill. akik megteszik olyanokká lesznek. Nemcsak maguk számára biztosítják a védelmet, hanem másoknak is világítanak, utat mutatnak az egyre sűrűbbé váló sötétségben, amely a Földre és az Egyházra is rá ereszkedik.

http://engesztelok.hu/irasok-tanulmanyok/958-odaszentelodes-a-szuzanya-szeplotelen-szivenek

A végén "mi" győzünk

Az alábbi írás a Church Militant vezetője, Michael Voris S.T.B. 2015. július 8-ai "The Vortex" műsorának magyar fordítása alapján készült.

Ha nem vették volna észre: ezekben a napokban [2015. július elején, az USÁ-ban - a szerk.] a keserűség általános érzése söpör végig a katolikusok közt az interneten, amit az amerikai Legfelsőbb Bíróságnak az a tragikus döntése indított és mélyített el, ami a szodomita "házasságokat" alkotmányos joggá emelte.

Azonban a keserűségnek egyfajta ellenhulláma is elindult, ami a "Tudjuk, ki fog győzni a végén", vagy a hozzá közeli "A végén mi győzünk" jelmondatokat használja.

Jóllehet ez önmagában igaz, mégis benne rejlik annak lehetősége, hogy sokakat tétlenségre ösztönöz. Kibúvót ad azoknak, akik nem nagyon akarnak tenni bármit is, mert megbénítja őket a félelem vagy a gyávaság, vagy egyszerűen csak elfogyott már a lendületük.

Engedjék meg a felvetést, hogy ez egy nagyon veszélyes hozzáállás. Egyúttal arcátlan is. Először is, minden, ami kibúvót ad a félelem alól, táplálja az elcsigázottságot, vagy eltereli a jogos haragot a legitim célpontjától, az rossz. Másodszor, arcátlan amiatt, mert a használója azt hiheti, hogy ő is beletartozik abba a "mi"-be, akikről azt mondja: "A végén mi győzünk".

Csak ne olyan hevesen! A Mi Urunk és az Ő Szeplőtlen Menyasszonya valóban győzni fognak a végén - ami azt illeti, már győztek is. De ki az a "mi", akikről beszélsz? Mindenki annyira válik csak a Győzelmes Egyház (Ecclesia Triumphans) tagjává, amennyire aktív tagja volt a Küzdő Egyháznak (Ecclesia Militans). Egyetlen katolikus sem gondolhatja, hogy a csata csak valami távoli és múló dolog, ami nemigen érinti őt, és hogy ezért elég csupán várnia, míg erősítés érkezik a dombok mögül, miközben ő elücsörög.

Ugyanúgy, ahogy az Ellenség tette és teszi, minden nap fel kell kelnünk, minden nap ki kell másznunk az ágyból, azzal a gondolattal, hogy "Ma meghalsz!". Ostromolnunk kell a Pokol Kapuit, és át is kell törnünk azokat. Ez azt jelenti, hogy a gonosszal konfrontálódnunk kell, és meg kell fizetnünk a harc árát. Arra az alapállásra van szükség, amivel ha visszatérünk a csatatérről, és a harcról kérdeznek minket, mi azt feleljük: "Ha azt hiszed, hogy én vagyok az, akit alaposan helybenhagytak, akkor nézd csak meg a másik fickót!".

Mindenkinek mindent bele kell adnia, olyan életet élnie, amit sohasem gondolt magáról, feláldozni sokmindent a harcban, véget vetni olyan kapcsolatoknak, amiket örökkétartóknak gondolt. Ez a harc a végsőkig tart, és ez az, amit túl sokan - még a hithű katolikusok is - nem látnak be ebben a kritikus pillanatban. A katolikus életünknek fordulatot kell vennie, mindörökké: mert a világ fordulatot vett, mindörökké. És hogy világos legyek: a világ épp azért vett fordulatot, mert túl kevés katolikus élete vett fordulatot.

Teljesen elégtelen hátradőlni és felvenni az alapállást, hogy "Tudjuk, hogy ér majd véget: a mi győzelmünkkel." Szinte fogadni mernék, hogy sokan azok közül, akik ezzel nyugtatják magukat, nem lesznek a "mi" között, akikről beszélnek. Azt a "mi"-t az Úr fenntartja azoknak a Küzdő Egyházban, akik megszolgálják a kiváltságot, hogy érdemük szerint csatlakozhatnak a mennyben a Győzelmes Egyházhoz.

Tudjuk jól, ki győz a végén. Csak arról kell gondoskodnunk, hogy mi is benne legyünk a végén győztes "mi"-ben.

http://katolikusvalasz.blog.hu/2017/07/06/a_vegen_mi_gyozunk