„Ám mind elfordultak, mind megromlottak, senki, de senki nincs, aki a jót tenné.” (Zsolt 13,3)
[Előzmény:
Myra Davidoglou francia teológusnő (a világhíres „Analyse der These
materialiter-formaliter Papst – Analyse der CASSICIACUM-THESE” tanulmány
szerzője), a „LA VOIE” lap szerkesztője (?) lapja 17. számában cikket
írt a „küzdő Egyházról”. Ezzel kapcsolatban a lap egyik kanadai olvasója
levelet írt hozzá, melyben az Egyház restaurációjának feltételeiről
kérdezte. A teológusnő válaszának német fordítása megjelent az Einsicht
1991. márciusi számában. Ennek magyar fordítása következik most.]
Biztos,
hogy az Egyház megfelelő formában való újra-felépítése magában foglalja
egy pápa megválasztását. Ha az ú. n. II. Vatikáni Zsinat forradalma óta
ez a választás elmaradt, akkor ennek az az oka, hogy azok az emberek,
akikre Isten a római pápa megválasztásának feladatát bízta, önfejűen nem
teljesítették kötelességüket, többek között például Siri bíborosra
gondolok.
Ugyanakkor bizonyos értelemben a mostani helyzetnek van egy precedense, nevezetesen a nagy nyugati egyházszakadás, melynek a Konstanzi Zsinat (1414-1418) vetett véget úgy, hogy elérte az ellenpápák letevését, lemondását vagy kiközösítését, mielőtt Colonna bíborost, aki az V. Márton nevet vette fel, 1417. november 11-én pápává választotta.
A jelenlegi körülmények között [1991-as adat] az újra-felépítés megfelelő formában csak egy nem-teljes zsinatból indulhat ki, mely a Szent Szék megüresedésének okiratszerű megállapítása után pápát választana. A teológusok akkor neveznek egy zsinatot nem-teljesnek, ha egy rendkívüli helyzet, egy pápa halála vagy eretneksége arra kényszeríti a püspököket, hogy a pápa nélkül gyűljenek össze.
Ugyanakkor bizonyos értelemben a mostani helyzetnek van egy precedense, nevezetesen a nagy nyugati egyházszakadás, melynek a Konstanzi Zsinat (1414-1418) vetett véget úgy, hogy elérte az ellenpápák letevését, lemondását vagy kiközösítését, mielőtt Colonna bíborost, aki az V. Márton nevet vette fel, 1417. november 11-én pápává választotta.
A jelenlegi körülmények között [1991-as adat] az újra-felépítés megfelelő formában csak egy nem-teljes zsinatból indulhat ki, mely a Szent Szék megüresedésének okiratszerű megállapítása után pápát választana. A teológusok akkor neveznek egy zsinatot nem-teljesnek, ha egy rendkívüli helyzet, egy pápa halála vagy eretneksége arra kényszeríti a püspököket, hogy a pápa nélkül gyűljenek össze.
De
ahhoz, hogy Istentől megkapjuk azt a kegyet, hogy megvilágosítsa a
katolikusokat, hogy ezzel lehetővé váljon egy ilyen újra-felépítés,
nekünk mindent meg kell tennünk, hogy haragját lecsillapítsuk a népe
ellen, mely elhagyta Őt, hogy gonosz hajlamait követhesse. Ezek a balgák
ezt mondták egymásnak: „Nincs Isten!” (Zsolt 13,1)
Ha a keresztények összességére nézünk, hajlunk arra, hogy a zsoltáros ezen versére hivatkozzunk: „Ám mind elfordultak, mind megromlottak, senki, de senki nincs, aki a jót tenné.” (Zsolt 13,3)
Az isteni harag lecsillapítására csak egyetlen eszköz létezik, mégpedig a személyes bűnbánat és vezeklés és minden egyes ember szentté válása. Semmit nem használ ezt mondani: Uram, Uram! Mint ahogy egyedül az sem, ha valaki korrekt az imádkozásban, de egyúttal nem tartja meg a parancsokat. Nincs értelme zarándoklatokat és körmeneteket tartani a jóvátételre, ha különben hazudunk vagy igazságtalanságokat teszünk.
Emlékezzünk arra, hogy Isten megkímélte Ninivét, holott előtte Jónás próféta által az elpusztítását jelentette be: mert lakói hittek Istennek és vezekeltek, és közben letértek a hamis útról. Egyesek talán közbevetik, hogy ott az egész nép megbánta bűneit, míg a mai keresztényeknél egy ilyen hatalmas megtérés elképzelhetetlen. Csakhogy Istennél semmi sem lehetetlen. Ráadásul nincs is szükség mindenki megtérésére. Az Egyház hálója a jó halak mellett mindig tartalmaz rossz halakat is. Ezzel kapcsolatban emlékezzünk Ábrahámra, aki azt kérte Istentől, hogy kímélje meg Szodomát, hogy a gonoszokkal együtt nehogy elvesszenek az igazak is. Az Úr ezt válaszolta: „Ha ötven igazat találok Szodoma városában, értük megkegyelmezek az egész helységnek.” (Ter 18 23/26) Tudjuk, hogy Ábrahám felbátorodott és azt kérte, hogy ne pusztítsa el Szodomát, ha ott negyven igazat talál. Miután Isten meghallgatta kérését, már azt kérte, hogy akkor se pusztítsa el, ha harminc, aztán húsz igazat talál, amibe Isten sorba beleegyezett. (Ter 18,27-31) Végül azt mondta Ábrahám: „Ne haragudj rám, Uram, ha még egyszer szólok: lehet, hogy csak tízen vannak.” (Ter 18,32). Az Úr így felelt: „Tíz miatt sem pusztítom el.” (Ter 18,33) – Tudjuk, hogy ezután mi következett: mivel Szodomában még tíz igaz sem volt, hanem csak egy, azaz Lót, Isten elpusztította Szodomát. Csak Lót és az övéi menekültek meg. Érthető most már, hogy miért helyezek olyan nagy súlyt a személyes szentté válásra? Persze, Isten mindent megtehet. Ő képes arra, hogy a kövekből is szenteket csináljon; de megköveteli akaratunk közreműködését.
Ki tudja, ha minden egyes ember igyekezete és az isteni kegyelem segítségével az igazak száma növekedni fog a földön, talán az Úr meghallgatja az Egyház neki illő módon való újra-felépítéséért mondott kéréseket.
Ha a keresztények összességére nézünk, hajlunk arra, hogy a zsoltáros ezen versére hivatkozzunk: „Ám mind elfordultak, mind megromlottak, senki, de senki nincs, aki a jót tenné.” (Zsolt 13,3)
Az isteni harag lecsillapítására csak egyetlen eszköz létezik, mégpedig a személyes bűnbánat és vezeklés és minden egyes ember szentté válása. Semmit nem használ ezt mondani: Uram, Uram! Mint ahogy egyedül az sem, ha valaki korrekt az imádkozásban, de egyúttal nem tartja meg a parancsokat. Nincs értelme zarándoklatokat és körmeneteket tartani a jóvátételre, ha különben hazudunk vagy igazságtalanságokat teszünk.
Emlékezzünk arra, hogy Isten megkímélte Ninivét, holott előtte Jónás próféta által az elpusztítását jelentette be: mert lakói hittek Istennek és vezekeltek, és közben letértek a hamis útról. Egyesek talán közbevetik, hogy ott az egész nép megbánta bűneit, míg a mai keresztényeknél egy ilyen hatalmas megtérés elképzelhetetlen. Csakhogy Istennél semmi sem lehetetlen. Ráadásul nincs is szükség mindenki megtérésére. Az Egyház hálója a jó halak mellett mindig tartalmaz rossz halakat is. Ezzel kapcsolatban emlékezzünk Ábrahámra, aki azt kérte Istentől, hogy kímélje meg Szodomát, hogy a gonoszokkal együtt nehogy elvesszenek az igazak is. Az Úr ezt válaszolta: „Ha ötven igazat találok Szodoma városában, értük megkegyelmezek az egész helységnek.” (Ter 18 23/26) Tudjuk, hogy Ábrahám felbátorodott és azt kérte, hogy ne pusztítsa el Szodomát, ha ott negyven igazat talál. Miután Isten meghallgatta kérését, már azt kérte, hogy akkor se pusztítsa el, ha harminc, aztán húsz igazat talál, amibe Isten sorba beleegyezett. (Ter 18,27-31) Végül azt mondta Ábrahám: „Ne haragudj rám, Uram, ha még egyszer szólok: lehet, hogy csak tízen vannak.” (Ter 18,32). Az Úr így felelt: „Tíz miatt sem pusztítom el.” (Ter 18,33) – Tudjuk, hogy ezután mi következett: mivel Szodomában még tíz igaz sem volt, hanem csak egy, azaz Lót, Isten elpusztította Szodomát. Csak Lót és az övéi menekültek meg. Érthető most már, hogy miért helyezek olyan nagy súlyt a személyes szentté válásra? Persze, Isten mindent megtehet. Ő képes arra, hogy a kövekből is szenteket csináljon; de megköveteli akaratunk közreműködését.
Ki tudja, ha minden egyes ember igyekezete és az isteni kegyelem segítségével az igazak száma növekedni fog a földön, talán az Úr meghallgatja az Egyház neki illő módon való újra-felépítéséért mondott kéréseket.
Isten szemében bizonyára jelentősége van az igazak számának. Ha
egy nép vétkei és gaztettei olyan nagyok, hogy már az égre kiáltanak,
néhány istenfélő és kifogástalan hívő nem elegendő arra, hogy ettől a
néptől elháruljon az isteni büntetés.
Emlékezzünk az Úr Ezekiel prófétának mondott szavaira: „Emberfia, ha egy ország hűtlenséggel vétkeznék ellenem, s kinyújtanám ellene kezemet, összetörném kenyere botját, éhínséget bocsátanék rá, s elpusztítanék embert és állatot; ha ebben az országban ott volna ez a három férfi: Noé, Dániel és Jób, ezek az emberek igaz voltukkal csak magukat mentenék meg. … Ha pestist küldenék erre az országra és vérrel áradna ellenük haragom, s kiirtana embert és állatot, ha ebben a városban ott volna Noé, Dániel és Jób – amint igaz, hogy élek, mondja az Úr, az Isten –, sem fiaikat, sem lányaikat nem mentenék meg, csak a maguk életét mentenék meg igaz voltukkal.” (Ez 14,13-14/19-20)
Látjuk, hogy Isten szava szerint e három, kipróbált szentsége miatt kiváló istenes férfi közbenjárása sem tartoztatná fel a fenyítést, mely Izrael népét különben eléri, ha gonoszsága mértéke betelt. Ha azonban az igazak száma az Istentől akart mértéket eléri, Isten nem csak az igazaknak kegyelmez meg, hanem az igazak miatt és jóságánál fogva azoknak is, akik nem igazak, hogy megtérhessenek. Ez Illés prófétához intézett szavaiból is kiderül, amikor Illés panaszkodott Izrael miatt: „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat feldúlták, csak én maradtam meg, de nekem is életemre törnek? S mit felelt rá az isteni szózat? Meghagytam magamnak hétezer férfiút, aki nem hajtott térdet Baal előtt.” (Róm 11,3-4; 1 Kir 19,14-18)
Tegyük ehhez még hozzá Szent Pál apostol következő szavait: „Így most is akad valamennyi a kegyelmi kiválasztás alapján.” (Róm 11,5) Egy másik helyen ezt mondja: „Ha ez a maradék nem lett volna, olyanok lennénk, mint Szodoma”… Szodoma, amit Isten azért pusztított el, mert nem volt benne még tíz igaz ember sem.
Emlékezzünk az Úr Ezekiel prófétának mondott szavaira: „Emberfia, ha egy ország hűtlenséggel vétkeznék ellenem, s kinyújtanám ellene kezemet, összetörném kenyere botját, éhínséget bocsátanék rá, s elpusztítanék embert és állatot; ha ebben az országban ott volna ez a három férfi: Noé, Dániel és Jób, ezek az emberek igaz voltukkal csak magukat mentenék meg. … Ha pestist küldenék erre az országra és vérrel áradna ellenük haragom, s kiirtana embert és állatot, ha ebben a városban ott volna Noé, Dániel és Jób – amint igaz, hogy élek, mondja az Úr, az Isten –, sem fiaikat, sem lányaikat nem mentenék meg, csak a maguk életét mentenék meg igaz voltukkal.” (Ez 14,13-14/19-20)
Látjuk, hogy Isten szava szerint e három, kipróbált szentsége miatt kiváló istenes férfi közbenjárása sem tartoztatná fel a fenyítést, mely Izrael népét különben eléri, ha gonoszsága mértéke betelt. Ha azonban az igazak száma az Istentől akart mértéket eléri, Isten nem csak az igazaknak kegyelmez meg, hanem az igazak miatt és jóságánál fogva azoknak is, akik nem igazak, hogy megtérhessenek. Ez Illés prófétához intézett szavaiból is kiderül, amikor Illés panaszkodott Izrael miatt: „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat feldúlták, csak én maradtam meg, de nekem is életemre törnek? S mit felelt rá az isteni szózat? Meghagytam magamnak hétezer férfiút, aki nem hajtott térdet Baal előtt.” (Róm 11,3-4; 1 Kir 19,14-18)
Tegyük ehhez még hozzá Szent Pál apostol következő szavait: „Így most is akad valamennyi a kegyelmi kiválasztás alapján.” (Róm 11,5) Egy másik helyen ezt mondja: „Ha ez a maradék nem lett volna, olyanok lennénk, mint Szodoma”… Szodoma, amit Isten azért pusztított el, mert nem volt benne még tíz igaz ember sem.
De
vajon van-e ma az egész világon összesen hétezer ember, aki megtartja a
parancsokat, és hiba nélkül és becsületesen él, gyónik, vagyis anélkül,
hogy bűneihez valamit hozzátenne vagy eltitkolna? Azt mondtam:
„gyónni”. Mert ha a szívben hinni kell ahhoz, hogy megigazuljunk, akkor
a szájjal meg kell gyónni, hogy megmeneküljünk.
Egyedül
Isten ismeri a kiválasztottak számát. Ami a maradékot illeti, hogy mi
sokan vagyunk-e vagy sem; ettől függetlenül, viselkedésünknek meg kell
felelnie Isten szavának, miszerint, „aki mindvégig kitart, az üdvözül”.
(Mt 24,13)
[szerk.megj.: Átnézve az elmúlt 44 év történéseit, erőfeszítéseit, átélve a közelmúlt és a jelen eseményeit – nos, nem hiszem, hogy erőltetett megállapítás, ha azt mondjuk: Nem volt és ma sincs olyan tíz igaz, aki miatt Isten megadná Egyháza újra-felépítésének és a világ megmaradásának kegyelmét.]
(forrás: Einsicht – 1991. március)
http://katolikus-honlap.hu/1402/myrad1.htm
