Már a tanév első felében elkezdik oltani a 7. osztályos lányokat a HPV elleni vakcinával. Az iskolai kampányoltások részeként kaphatják meg ingyenesen a védőoltást.
A humán papilloma vírus jelentős szerepet játszik a méhnyakrák kialakulásában. Az oltásra azért van szükség, mert Magyarországon háromszor annyi áldozatot szed a betegség, mint Európa más országaiban.

A Híradónak nyilatkozó Bacsó családban két lány is van, édesanyjuk már most biztos benne, hogy beadatják az oltást. „Kórházban dolgozom, és látom nap, mint nap a méhnyakrákkal küzdő betegeket, véleményem szerint nagyon jó ez a kezdeményezés, én is gondolkodtam már régebb óta a kislányaimnak, szerintem most jött el az idő” – mondta Bacsóné Szénási Adrienn.

A szülőknek szeptember 15- ig kell az oltással kapcsolatban nyilatkozniuk. Így a 12 évüket betöltött, hetedikes lányok akár már a tanév első felében megkaphatják a védőoltást. „Az iskola egészségügyi szolgálatok készek erre, hiszen számtalan ilyen védőoltást adnak be a kampányoltás vonatkozásában. A védőnők ismerik a HPV védőoltással kapcsolatos tudnivalókat, az iskolaorvosok meg természetesen” – mondta Paller Judit, az ÁNTSZ megbízott országos tiszti főorvosa.




A méhnyakrákot okozó HPV- vírus szexuális úton terjed. A vakcina azonban védelmet nyújt ellene. Akkor a leghatásosabb, ha a lányok 9 és 15 éves koruk között kapják meg. „Nagyon jó összhatékonyságú, tehát 93 százalék feletti értéket mutat, ami a vakcinák tekintetében egy nagyon jó értéknek mondható” – közölte Béres Zsuzsanna, a Budai Oltóközpont főorvosa.

Magyarországon évente 1500 új megbetegedést diagnosztizálnak, és mintegy 400 nő hal meg méhnyakrák miatt. „A hölgyek körében egy rendkívül súlyos és rettegett megbetegedést tud megelőzni és reményeink szerint, hogyha szülők és a pedagógusok ebben partnerek - hiszen ez egy kötelezően ajánlott oltás- akkor gyakorlatilag leküzdhetjük ezt a betegséget Magyarországon az elkövetkezendő évtizedekben” – nyilatkozta Zombor Gábor, az EMMI egészségügyért felelős államtitkára.

Összesen 45 ezer lány kaphat ingyenes oltást, az orvosok szerint az lenne a jó, ha mindegyikőjük be is adatná a vakcinát.
Híradó

Arra ugye semmi hír, hogy a "divatosnak" mondott, ujjnyi alsónemű, állandó irritációja, nagyban hozzásegíti a nőnemű embertársainkat a betegség kialakulásához. "Szexuális úton", na persze, de ez ugye, már 9 éves korban elkezdődik? mi több 15 éveseknél már 100%? Ugyan,"kedves" gyógyszer tanácsnokok, ugye, ezt ti sem gondoljátok komolyan. A BCG és a többi "tettestársa"? és a többi klinikailag nem is tesztelt "oltóanyag"? Ne legyünk már ennyire" naívak" szándékosan nem írok hülyét. A szálló por szemcsék, a HARP által kifújt anyagok, amik a legkisebb szellő hatására önálló "táncba "kezdnek és minden, nem fedett részbe bejutva, okozzák "kellemes" mellékhatásukat. Ejnye, ugye nem gondolják, mindenki ostoba? Csak oltsák, oltsák, kedves rokonságukat, de komolyan hagy élvezzék, hogy "megússzák" a betegséget.

Talpi